Heves Megyei Népújság, 1964. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-02 / 180. szám

'Tjürthietek mmmmmmmtmsrnrnsessaam három esztendőről Vidám nóta-szóra menetelnek a katonák. A pattogó dal­lamokra kitárulnak az ablakok, lányok integetnek, a gyerekek pedig szapora léptekkel „masíroznak” a szakasz után. „Szép élet, gyöngy élet” — mondja a nóta, de ez csak a dal... Mert katonának lenni nem könnyű. Igaz, a bakasors már rég a múlté, de a katonaélét nem diáktábor: egész embert kíván. A néphadsereg hatalmas, embert formáló iskola, ahol a rendszeres munka, tanulás, gyakorlatok nagyon is igénybe veszik az embert. Szellemi­leg és fizikailag is. Nehéz megszokni a rendet, a fegyelmet, a fárasztó, embert próbáló. gyakorlatokat és azt is, hogy parancsolnak. Többen és erélyesebben is. mint a polgári életben. Hosszú s olykor göröngyös is az út, amíg a huszon­egy éves legényből, — a óivilből — katona lesz... Most új honvédelmi törvény született; az őszi hónapok­ban már 18 éves legények is állnak a sorozó bizottságok elé. Nem huszonegy, hanem 18 éves korban kezdődik ezután a Icatonaélet. Az érdekeltek többsége helyesléssel fogadta az új tör­vényt, de akadnák olyanok is, akik nem tartják elég fej­letteknek a 18 éveseket. Számtalan előnyét sorolhatnánk az új honvédelmi tör­vénynek. Részletes indokolás helyett hadd álljon itt néhány igaz történet, amelyet a legilletékesebbek, maguk a kato­nák beszélnek el. „Nincs itt semmi baja a nőt­len embernek. Jó koszt, meg minden. A magamfajtának már sokkal nehezebb. Feleség, gyerek:.. — Barna kis katona mondja kissé szomorkásán az őszinte szavakat S a történet igazolja a katona hangulauát ötvös György az elmúlt év áprilisában nősült — közvetle­nül az összeírás után. Aztán november végén bevonult Átányban hagyta fiatal felesé­gét és 80 évhez közelítő nagy­szüleit. Február elején rendkí­vüli szabadságot kapott az átányi fiatalember. Gyöngyösi­ről közel az út, s a katona na­gyon sietett: kislányuk szüle­tett, Anikó. — Most már négyen van­nak odahaza. A törvény sze­rint nem vagyok családfenn­tartó, a feleségem munkaké­pes, de hát hová menjen dol­gozni az asszony, amikor ott a gyerek és a két öreg is... Ha­vi 490 forint a családi pótlék, ebből élni négy embernek na­gyon nehéz:.. Még jó, hogy ott a háztáji és az is hoz va­lamit... De azért az én kere­setem nagyon hiányzik... Ha én is 18 éves koromban vonul­tam volna be, már túl lennék a katonáskodásom... ★ A Megészítő parancsnoksá­gon vastag dossziékban sora­koznak az akták: kérvények, beadványok, amelyekben fér­jeik, vagy gyerekeik leszerelé­sét kérik a feleségek, édes­anyák. Az indok gyakran ugyanaz: anyagi, megélhetési gondok. Kiemelünk egyet a sok közük Szőllősi Mihályné, Domosz- ló. Amikor megtudja, hogy katonafia ügyében keresem, örömmel tessékel a házba. — A kérvény miatt jött? Hát mégis leszerelik a Pista fiamat?! — Nagyon szerették a Pistát az ÉMÁSZ-nál, volt olyan hó­nap is, hogy 1700 forintot ho­zott haza. November végétől egyedül vagyok. Az uram oda­maradt a háborúban, 100 fo­rintot kapok utána, a tanács­tól pedig 250 forint családi pótlékot Most ebből élek... Ha legalább dolgozni tudnék ... Igaz, csak 49 éves va­gyok, de 67 százalékos rok­kant. Vezetőségi tagja vagyok a tsz-nek, csakhát nagyon ke­vés a munkaegységem. Egye­dül is vagyok, és gyakran elő­szed a betegség... Nagyon hiányzik a fiam. Olyan jó gye­rek. A katonaságnál is szere­tik. Egy vasárnap, amikor bent voltam nála, azt kérdezte; — Anyu, hoztál-e pénzt? — 30 forintom van, fiam, nesze, odadom. — Adja csak, édesanyám, maga meg fogja ezt a három pirosat — S ezzel kezembe nyomott háromszáz forintot. Azt mondta, Gyöngyösoroszi- ban, a tsz-ben kereste. Mert­hogy ott voltak segíteni. Amikor az én Pista fiam 18 éves volt, még egészséges vol­tam. Olyan erőben voltam én, hogy a fél világot is megfordí­tottam volna... — Ugye, hazaengedik?!... Az őszre ismét beadok egy kérvényt ★ A szőke, magas katona még nem heverte ki első nagy csa­lódását Sokáig hallgat, csak parancsnoka unszolására kez­di a történetet — A világ legboldogabb vő­legénye voltam. Bevonulásom előtt megegyeztünk, hogy egy év múlva megtartjuk az eskü­vőt Hetenként két levelet is kaptam - kezdetben, aztán egy idő után elmaradtak az írások. Nem tudtam mire vélni a hall­gatást, de aztán beállított édesapám. — Nézd, fiam, jobb, ha idő­ben megtudod: a Gizi mással jár. Már kitűzték az esküvőt is. Talán jobb is így, fiam, majd ha leszerelsz... A történet második részét már a parancsnok meséli. — A fiú egészen összetört Szabadságot kért, de nem mer­tük egyedül elengedni. Vele küldtük a század KlSZ-titká- rát. Beszéltek azzal a lánnyal, de hiába... Azóta már férj­hez is ment. Zömök „öreg” katona gyűri, csavarja a sapkáját izgalmá­ban. — Én húszéves voltam, a kis­lány 16, 1962. szeptemberében volt az esküvőnk, november­ben pedig bevonultam. A fe­leségem a szüleinél maradt — igaz, ők nem nagyon szívlel­tek, nem voltam számukra jó parti. De azért egy évig meg­voltunk. Elég gyakran haza­jártam. Kezdetben nem vet­tem észre semmit de hát ez már csak így szokott lenni, az ilyen dolgokat a férj tudja meg legutoljára... Először csak azt vettem ész­re, hogy összesúgnak mögöt­tem az emberek, és a cimborák és igen furcsán néztek rám. Később elkaptam félszavakat, és szüleim is tettek néhány megjegyzést...' Kérdőre vontam az asszonyt Nem bántottam, csak tudni akartam az igazságot. Az asz- szony tagadott, de néhány hó­nap múlva mindent megtud­tam ... Egy szombat délután eltávo­zást kaptam. Hazamegyek, de az asszonyt nem találom, azt mondják, még nem jött haza. Pedig már esteledett. Egy ugrásnyira Egertől a gazdaság — ott dolgozott — gondoltam, megnézem. Most már tudom, nem kellett volna odamen­nem. Amit én ott láttam azon a leányszálláson, hát arra nem voltam felkészülve... — Azóta már elváltunk... ★ S yajon hogyan állják meg helyüket a 18 évesek? Gyöngyöspata, Petőfi n. 6. Hevér Józsefnét keresem. A szomszéd kislány kalauzol a patakhoz, ahol a libákkal foglalatoskodik az önkéntes katona édesanyja. Míg sétálva hazatereljük a hangoskodó jó­szágot, megtudok mindent. — 1945-ös a Jóska gyerek. Legutóbb Pesten dolgozott, 1300 forintot keresett. Nem szólt az nekünk semmit, ké­rem, írás se kellett tőlünk, hi­szen már nagykorú volt. Egyik szombaton beállít és ne­vetve újságolja: — Anyám, itt a katonafia! — Mi meg csak néztünk az öre­gemmel ... Aztán ősszel csak­ugyan megjött a behívó. — Mit üzen a fiának, Hevér néni? — megkeressük Verpelé- ten. — Előbb hazajön az. mint ahogy maguk megtalálják, mert nagyon jó helye van a Jóskának. És szeretik... A mamának lett. igaza, azó­ta már járt odahaza a kis ka­tona, vagy ahogy szabályosan mondják, Hevér József koren­gedélyes honvéd. Miért jelentkezett, s ho­gyan szánta rá magát? — er­ről beszélgetünk. — Hárman összebeszéltünk. Egy falumbeli fiú, Pohárdi Béla és egy gyöngyösi cimbo­ra, a Paziczki Karcsi, ök esz­tergályosok, én pedig letet­tem a sofőrvizsgát. Gyakorla­tom még nem volt, gondoltam, a honvédségnél azt is megszer- zem. Aztán meg az is igaz, hogy úgy gondolkodtunk: 18 évesek vagyunk, nősülni még korai, letöltjük a katonaidőt, legalább mi már leszerelünk, amikor a többiek bevonulnak.-r És hogyan bírja a katona­életet? — Jól, ugyanúgy, mint a többiek. Meg lehet szokni. — És a gépkocsivezetés? — Eddig még nem sikerült. Jelenleg a kazánok mellett dolgozom. A parancsnok megerősí­ti az önkéntes kiskatona szavait. A 18 évesek jól bírják a nehéz szolgálatot, s velük kevesebb a gond, ők még nem hagynak ott­hon feleséget, gyereket, nem gyötrik kétségek, ott­honi aggodalmak, s így minden figyelmük o tanu­lásé, a kiképzésé marad. A szarajevói merényletnek és az első világháború kitörésének volt 50. évfordulója. Sok lap emlékezett meg az eseményekről. Ezek közül egy képeslap és egy folyóirat fekszik előttünk. Ahogy elolvassuk, néhány adatot és nevet össze kell hasonlítsunk egymással. Ferenc Ferdinánd trónörökös felesége Chotek Zsófia, a másik lap szerint Hohenberg Zsófia hercegnő volt. Nem tudnánk mire vélni a kétnevű feleséget, ha nem tudnánk, hogy az utóbbinak van igaza, mert Chotek Zsófiát a csá­szári papa (I. Ferenc József) előbb hercegnői rangra emelte és csak azután vette feleségül Ferenc Ferdinánd. A merény­let idején tehát a feleségnek Hohenber Zsófia volt a tisz­tességes neve. A merénylőt, aki pisztolylövéssel oltotta ki életét a trón­örökös párnak, Gavrilo Princip-nek, vagy Princip Gavrilo- nak hívták? Ez nem dől el a két lap szövegéből. (Előbbi az igaz, mert tudomásunk szerint Gavrilo Princip fiatal szerb diák volt, aki a börtönben halt meg tüdővészben.) Egy ilyen fontos történelmi események adatait nem kellene-e egységesen —■ helyesen, ismertetni?! ★ Megtudjuk még a Népújságból, hogy a mongol nép most , ünnepelte a népi forradalom 343. évfordulóját! Ebből az alkalomból Ulan Bator dolgozói széles oszlopokban vonul­tak reggel a Szuhe Bator térre. Ez annál is inkább érthető volt, mert a mongol nép ezek szerint a világ legrégibb szocializmusát ünnepelhette. Több száz évvel megelőzte saját forradalmát! Mi ugyanis eddig úgy tudtuk, hogy 1921. július 11-én kiáltották ki Mongólia függetlenségét. Így mentek a feudalizmusból közvetlenül a szocializmusba a kapitalizmus államforma átugrásával. Ez magában véve így is szép teljesítmény, nem érdemes 300 évvel megelőzni a történelmet ★ Az Egészségügyi Közlöny 14. számában olvastuk: „Pá­lyázati hirdetmény elveszett bélyegzőkről.” Megtudjuk ebből a pályázati hirdetményből, hogy a Pipacs Selyem­szövőgyár Üzemorvosa elnevezésű vénybélyegző elveszett és, hogy a lenyomata érvénytelen. Ugyanígy járt a VII. ke­rületi VII/3. Bölcsödé és még más intézmények is. Csak az nem világos, hogy ezzel kapcsolatban a hivata­los lapban mire lehet pályázni. Több lehetőség merül fel. Pályázni lehetne: 1. Az elveszett bélyegzők megkeresésére, 2. helyettük újak tervezésére, 3. még több eltűnt bélyegző bejelentésére. Vagy esetleg helyesebb lenne pályázati hirdetmény helyett a régi gyakorlat szerint írni: „Közlemény elveszett bélyegzőkről.” így legalább nem pályáznak feleslegesen az olvasók... Mert már mi is pályázni akartunk: „Igaz lehet ez?” feliratú körbélyegzőnkkel. , fDr. Szemet} 2. ÖSSZKOMFORT. Márkusz László NYIKOKAJ TOMAN: KEMUE&EMZ FOR ÓIT OVA : sárközi evuw% 6. hadnagy némi várakozás után kö- :tte. A poggyászraktár ablaka előtt fcintetük összevillant. Amikor pe- g a raktáros elment Jersov holmi­ért, az őrnagy átadott Malinovkin- út egy cédulát. Rajta röviden k.ö- >lte vele a'dolgok állását és meg- rte, gondolkozzon annak a lehetősé- n, hogyan helyezhetné el az adó-ve­it a motorkerékpár huzatja alatt. Ar­is megkérte a hadnagyot, hogy lehe- ieg valahol a Przsevalszkij utca izeiében szerezzen magának szobát, tartsa szemét Temirbek kalauzon, következő találkozásukat másnap ;lre tűzte ki. a városi étteremben-. Vúraíhin lelet Másnap a megbeszélés szerint sr:ov elindult a városi vendéglőbe, neíyet még tegnap jegyzett meg agának. Amint belépett, nyomban zrevet.te Malinovkint: a sarokban t egy asztalnál. A hely nagyon előnyös volt. Jól lehetett látni csak­nem az egész éttermet, de az asz­talnál ülőt eltakarta az asztal lábá­nál egy ládában bóbiskoló hatalmas pálma. Azután meg az asztal úgy volt elhelyezve, hogy csak két sze­mély ülhetett mellette, míg a többi előtt négy-négy ember foglalt he­lyet. Jóformán minden asztalnál ül­tek. Csak itt-ott maradt egy-egy üres szék. Jersov kétszer végigment a termen, mintha azt latolgatná me­lyik asztalnál volna a legjobb lete­lepedni. Ekkor odaért hozzá a pin­cér, aki akaratlanul is a segítségére sietett: — Amott van egy szabad hely — mutatott Malinovkin asztala felé. — Éppen az én asztalom, egy pillanat és máris kiszolgálom. — Köszönöm! — mondta Jersov. — Szabad? — kérdezte a hadnagy­tól és megfogta a szék támláját. — Tessék, foglaljon helyet — szó­lalt meg látható örömmel Malinov­kin. — Kettesben jobban telik az idő. Tessék, kérem, az étlap. Nincs nagy választék, de legalább nem okoz fejtörést. De meg kell jegyez­nem, hogy jól főznek és kiadósán — tegnap itt ebédeltem és vacsoráz­tam. Így csevegtek mindenféle jelen­téktelen dologról, ahogy az már ilyenkor szokás. Aztán rátértek a lényegre. — Nos, sikerült elhelyezkednie? — kérdezte Jersov és figyelmesen körülnézett. — Sikerült — felelte Malinovkin. — Csakhogy nem a szomszéd utcá­ban, hanem a magáéban, méghozzá pontosan szemben a maga házával. Észrevette, hogy az őrnagy kissé összeráncolja hom­lokát és csillapító mozdulatot tett: — Csak semmi szidás! Minden rendben lesz. Há­ziasszonyom: egye­dülálló, csendes asszony, kissé sü­ket, nem sok dol­gom van vele. Szo­bám ablakából lát­tam magát teg­nap este. Sze­rintem ez na­gyon szerencsés dolog. Miiídig je­lezhetünk egymás­nak, sőt megbeszélt teket is válthatunk zunkon az az egyetlen ablak, s az is magára néz. Az meg, hogy én itt te­lepedtem le, semmi gyanút nem kelt Most, hogy építik a vasutat meg a mindenféle segédüzemeket, annyi nésp csődült össze Perevalszfoban, hogy nincs ház, ahol ne tartamának albérlőt Jersov gondolkodott. Mérlegelte a dolgokat, amiket a hadnagy mon­dott. Végül úgy döntött, hogy való­jában talán nem is olyan rossz, hogy Malinovkin az ő közelében ütötte fel tanyáját — No és hogy áll Temirbekkel? — kérdezte a hadnagytól, de közben azt a gyanús alakot figyelte, aki immár másodszor mént el az aszta­luk mellett — Óvatosan kikérdeztem felőle a forgalmistát — felelte Malinovkin, de nem nézett az őrnagyra, hanem úgy tett, mintha a falon függő ké­pet nézegetné. — Azt mondja, hogy Temirbek eleinte valahol az állomá­jelekkel üzene- egymással. Há­son dolgozott, most pedig kalauz. Igaznak bizonyult az is, hogy Aszkár Sandarbekov unokaöccse. Temirbek most valóban úton van. Már Malinovkin figyelmét is fel­keltette az alak, akit Jersov figyelt — Ez az alak nem gyanús magának? — kérdezte az őrnagytól s észre­lilé (Balog Bertalan rajza) vétlenül intett a fickó felé, aki most az asztaluk közelében ücsör­gött — Csak volt — felelte nyugodtan Jersov. — Most azonban már lá­tom, hogy más értelemben gyanús. Minden valószínűség szerint egy­szerű tolvaj, aki a maga bőröndjé­re vetett szemet. Különben is, mi­féle bőrönd az? Hogy jutott eszébe vásárolni egyet? — Értse meg, hogy vennem kel­lett — mosolyodott el Malinovkin és még jobban az asztal alá tolta a bőröndöt. — 'A háziasszonyom előtt furcsának tűnhet, hogy túlságosan kevés a holmim. Körülnézett. Majd amikor meg­állapította, hogy a gyanús fickó a vendéglő másik végébe húzódott, elnevette magát: — Visszavonult a barátunk. No, ami pedig Zsijenbajev adó-vevőjét illeti, szerintem nem lesz vele hiba. Rendszerét jól ismerem. „N—B”, vagyis „Night-bird” annyit jelent: éjjeli madár. Nem két részből áll, ahogy maga gondolta, hanem négy­ből. Átadok most egy vázlatot, s annak alapján pontosan el tudja helyezni a motorkerékpár belsejé­ben. Ki sem kell majd venni a gép­ből, úgy lehet használni. A vázlatot beleteszem az étlap közé. Vegye el tőlem, mintha még egyszer át akar­ná. nézni az ételek és cukrászsüte­mények árait. „Remek segítőtársam van?” —gon­dolta Jersov a hadnagyról. — És hogy áll a maga adó-vevő­jével? — kérdezte Malinovkintól, miközben zsebredugta a vázlatot. — Minden rendben van. Teljes harci készültségben áll. — Nem lesz ves^lyes használni? Senkinek sem kehi fel a figyelmét? Folytatjuk}

Next

/
Thumbnails
Contents