Heves Megyei Népújság, 1964. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-13 / 189. szám

Három hét Magyarországon Sűrű köd burkolja a Mátrát. A párás levegőben alig látszik a galyatetői nagyszálló hatal­mas, szürke kőtömege. Csend van a szálló körül, senki sem kívánkozik a nedves levegőre. Benn a kényelmes társalgók­ban vidámabb az élet. Az egyikben békés olvasgatok, a másikban kötögető, beszélgető idősebb asszonyok, régi törté­netekre szomjaáan figyelő fia­tal lányok, s az étterem mellett, nos, itt nagyon érdekes most M inden. Búcsúestre készül a álloda vendégserege, vezető­sége és a dolgozók, i Szorosan zárnak az ajtók a bárhelyiségben, nem lehet be­menni! Ott most pincérele vet­ték birtokukba a teret, készí­tik az asztalokra a búcsúpoha­rakat, s most mindenki na- gyon-nagyon ki akar tenni ma­gáért, hiszen először üdülnek a SZOT csereakciója keretében Galyatetőn mongol és szovjet turisták. A külföldi vendégek még nem tudnak semmiről, vidá­man römiznek, sakkoznak az étterem melletti társalgóban, s ismerkednek a náluk szokat­lan társasjátékokkal. Elegán­sak, a szálló fodrásza már mindenkit „előkészített” a táncos, zenés, szórakoztató estére. A bőröndök becsoma­golva, két nap múlva tovább mennek — a Balatonnál is el­töltenek a három hétből kettőt. Nehezen jön él az este fél tíz. Már mindenki megvacso­rázott, a folyosókon magyar, szovjet vendégek próbálják megérteni egymást. Van akik­nek egészen jól megy. Míg a kedves, közvetlen, üdülőkben szokásos, mégsem sablonos búcsú jelenetek le­játszódnak, a fogadószobában ülünk és beszélgetünk a szov­jet és a mongol turisták veze­tői veL Beznoszuk Jefim Jev- mc movies, az ukrajnai csoport vezetője kedves, mosolygós ember, először járt hazánkban. *— ötvenen jöttünk Ukrajna minden részéből, de főleg az ipari centrumokból. Kij évből, Dmyetropetrovszkból, Za poro­séi bői, Dohyeckböl, Luganszk- ből. Vannak közöttünk olyan elvtámsak is, akik részt vettek az ország felszabadításában, s olyanok is, akik 1956-ban se­gítették a rend helyreállításá­ban. Most jól érzik magukat, hiszen látni egy olyan országot, amiben annyi rom volt, most •— felépülve talán ez a legna­gyobb élmény számukra. Közben már elárulták a fo­lyosón, hogy van a szovjetek kö­tött egy bányász, vagy vasutas i— az informátorom se tudta fontosam, aki háromszor benn- égétt a tankban 56-ban, s szin­te a csodával határos módon menekült meg. Érdekes, zár­kózott ember, nem beszél ezek­ről, inkább társai büszkék rá. — Nos, hogy folytassam, a csoport több mint 80 százalé­ka munkás. Bányászok, építők, közlekedési dolgozók, szovhoz- és kolhoztagok. De van közöt­tünk tudományos munkát vég­ző értelmiségi, orvos, sőt — művész is. Jöttek velünk párt­munkások és szakszervezeii dolgozók is. — Érdekes dolog az, amikor az ember külföldre utazik. Valami különlegeset, valami érdekeset vár. Csapon, ahogy áthaladtunk, és magyar terü­letre értünk, figyeltem az elv­míg elérte indulási helyünket, Ulan Bátort — mondja Dani­ba elvtárs. — S aztán hosszú, hosszú órákon keresztül zúgott velünk a gép a nagy magas­ságban, amíg elértük Moszk­vát. Háromszor szálltunk le közben, egyszóval nagyon hosszú az út Távol-Keletről az önök hazájáig! Mi csak hatan vagyunk. Bányász, sofőr, köny­velő, egy nagy szálloda fősza­kácsa, egy szakszervezeti vezető és én. Ez a mi kicsi létszá­munk. Országunk különböző részéből jöttünk, s azt hiszem lesz mit mesélni mindnyá­junknak ha hazatérünk. Na­gyon jól érezzük itt magunkat, ni. f olyékony erős paprikát ittunk. A konyakos üveg alján két csípős, erős, nálunk is jól ismert „mérges” paprika. Az­tán jót nevettek rajtunk. Nyil­ván azért, mert olyan nagyra vagyunk a paprikánkkal, hát íme — ott is van. S nem is akármilyen! Hamarosan vége lett az ebédlőben a zajoknak, a bár­ban megteltek az asztalok, s a fő helyen, a kultúrteremmé is átalakítható ebédlőben—bár­ban megkezdődött a szívélyes, de nem ölökre szóló búcsúzás. Elhangzottak a baráti, szívből jövő meleg búcsúszavak, s az­tán átvette a parkettot a fia­Tervszerűtlen tervszerűség Leállítják-e a szilvásváradi mészüzemet? A „kórus” a szovjet vendégekből alakult: a Nyírfácska című kedves, szomorkás dalt énekli a búcsúesten. társaimat: mind az ablakban szorongták.; Aztán rájöttünk arra, hogy itt is ugyanolyanok az emberek, földek, láttuk a traktorokat, a munkagépeket, s egy pillanatra mintha otthon lettünk volna. Azt viszont nem tudjuk elfelejteni, hogy már a határtól kezdve milyen nagy szeretettel és figyelem­mel .vettek körül bennünket. Ha ehhez a szép egy héthez még napfény is párosult vol­na, elmondhatnánk, hogy min­denünk meg volt. No, de ta­lán majd a Balaton pótolja! A mongol csoport vezetője, Zsigmid Daniba, a párt köz­ponti bizottságának tagja. Ha­tan jöttek. Nagyon messziről. — Volt olyan is, aki két­ezer kilométert utazott addig, sajnos, egy társunk beteg, de meg kell mondanom, hogy ép­pen ennek kapcsán tapasztal­tuk azt a messzemenő segítsé­get és elvtársi barátságot, ami igazolta a mi gondolatunkat: igaz barátok közé érkeztünk! A rövid kis beszélgetésnek vége. A két csoport vezetője pillanatra összenéz, aztán en­ged elmet kérnek, s elsietnek. Mi várunk, mert jelezték, hogy azonnal jönnek. Két csomag a kezükben. — Kóstolják meg az elvtár­sak a MI vodkánkat és a mon­gol konyakot! Sok mindent megkóstoltam már, de mongol konyakot még nem ittam. A többiek sem. S amikor lehajtottuk, a meglepe­téstől nem tudtunk szóhoz jut­talság — a szálló kultúrcso- portja és a szovjet vendégek adtak kitűnő műsort, hogy mindenki egyformán emlékez­zék majd vissza az utolsó este baráti hangulatára. Éjfél után volt már jóval az idő, amikor megkezdődött a tánc, s most már a nyelv ismeretének hiá­nya egyáltalán nem jelentett akadályt — vidáman, jókedvű­en táncoltak a mongolok, szov­jetek és magyarok. Ök az el­sők, akik itt jártak, s a szálló minden dolgozója azzal kö­szönt el tőlük: — Reméljük nem is az utol­sók, s egyre többen jönnek, hogy megismerkedjenek ha­zánkkal és üdülés közben a magyar néppel. Cs. Ádára Éva Mint derült égből a villám, úgy hatott az idén átszerve­zett vállalat egri központjá­ban a hír: augusztus 15-i ha­tállyal a szilvásváradi mész- üzemtől megvonták a diszpo­zíciót. Nem kell a terméke, nem veszik át. Először kétkedéssel jogad­tuk a hirt. Most, a nyár kellős közepén, augusztusban nem nem kell a szilvásváradi mész? Nem lenne rá szükség sehol a megyében, sem az építkezéseken, sem a TÜZÉP- nél? Az ám, a szilvásváradi égetett meszet eddig az Eger —Salgótarjáni TÜZÉP Válla­lat vette át, tehát nemcsak Hevesben, hanem Nógrád me­gyében is értékesítették. Mi történt egyszerre? Tavasszal sok építkezésen anyaghiányra hivatkoztak és akkor az volt a hivatalos „ukáz”. hogy min­den helyi erőforrást használ­janak fel. ha kell, a boksák­ban is égessenek meszet. A szilvásváradi mészüzem harmadik negyedévi jóváha­gyott értékesítési terve 3800 tonna mészkő és 2220 tonna égetett mész, arányosan el­osztva a negyedév három hó­napjára. A terv törvény, ezt az illetékesek is gyakran hangsúlyozzák — ha valahol baj van a teljesítéssel. De va­jon most, a szilvásváradi eset­ben nem törődnek a törvény- nyél? Hiszen az üzem jóváha­gyott termelési tervét nem változtatták meg, a megsza­bott mennyiséget teljesíteni tudja, mert ehhez rendelke­zésre állnak a kemencék, a szükséges felszerelés és min­denekelőtt termelni akar a mészüzem 38 munkása és a kőbánya alkalmazottai, mert mindnyájan helybeliek, más munka aligha akad hirtelené- ben számukra, tehát családju­kat a mészüzemből akarják eltartani. Negyedév közben és ilyen véletlenül ki adta ki az uta­sítást — kérdeztük a megyei tanács ipari osztályán? A vállalat vezetőivel egybe­hangzóan állították, hogy az Országos Tervhivatal intézke­désére hivatkozva az ÉM. Ce­ment- és Mészipari Vállalat vonta meg a diszpozíciót. Miért? Talán egyszerre használhatatlan lett a szilvás­váradi mész? Nem, erről szó sincs. Talán sokkal olcsóbb meszet kaptak valahonnan? De az árra vonatkozóan sem a vállalatnál, sem a megyei tanácsnál semmi biztosat' sem tudnak. Állítólag külföldről hoztak nagyobb mennyiségű meszet, azért vonták meg Szilvásváradtól a diszpozíci­ót. De így, egyik napról a má­sikra? És mi lesz az emberek­kel? Ki és hogyan fogja mindezt megmagyarázni Bár­dos László égetőnek, Berec p. Károly salakosnak és Boros István kőberakónak, akik hosszú évek óta Szilvásvára­don dolgoznak és eddin becsü­lettel megálltak helyüket? Mit tett a vállalat és fel­ügyeleti szerve, a megyei ta­nács? A megyei tanács a disz­pozíció azonnali visszavoná­sát soron kívül jelentette a Könnyűipari Minisztérium, helyi ipari főosztályának és kérte a rendelkezés megvál­toztatását. Sürgős választ ígértek ebben az ügyben. A vállalat minden eshetőségre számit. Ha átmenetileg nem vennék át termékét, a kőbá­nyába csoportosítja át az em­bereket, mert a meddőtől meg kell szabadítani az elhanya­golt bányát. A mészmű 17 kamrája közül is fel kellene még egy párat újítani. De mindehhez soron kívül pénz kell. Tehát sürgős intézkedést kíván a szilvásváradi mész­üzem ügye. A helyi üzem önköftségét nem áll módunkban más üze­mekével összehasonlítani, nem ismerjük az import kö­rülményeit, de a tervtörvényt egyoldalúan alkalmazó intéz­kedést furcsáljuk, „tervsze­rűtlen tervszerűségnekf kett neveznünk, még akkor is, ha az Ém. Cement- és Mészipari Országos Vállalat az Orszá­gos Tervhivatalra hivatkozik. Dr. Fazekas László Takarékos község lett Lőrinci Ez év első felében 4860 fo­rinttal több volt az egy főre jutó OTP-betétállomány, mint 1962-ben egész évben. Két és fél év alatt a betétállomány megkétszereződött, ezzel az eredménnyel lőrinci község el­nyerte a „Takarékos község” címet A takarékos életmód jellemző a község lakosaira és a takarékoskodó lőrinciek kö­zül így már az idén is többen hozzájutottak nagyobb terveik megvalósulásához. A felnőttek mellett takaré­koskodtak az iskolások is. Ez évben a tanulók betétállomá­nya 141 959 forint, amiből az egy diákra jutó átlag 87,42 fo­rint. (N. M4 NYIROK AJ TOMAN: HOSSZ* FOR OlTOTTA : 22. KCMREGENIT SÁRK.Ö2I eWkA Jersov rászoktatta magat, hogy bármely időpontban, amikor szük­séges, fel tudjon kelni, ez a nyug­talan munka pedig megtanította feinden pillanatban résen állni. E napon kilenc előtt öt perccel ébredt féL A házban csend volt Csupán a szomszédos szobában jár­kált valaki óvatos léptekkel. Ternir- bek már felkelhetett és most igyek­szik nesztelenül jörmi-menni, nehogy felébressze unokabátyját, akitől — úgy tűnt az őrnagynak, kissé tartott. Jersov most az ablakra pillantott. A nap élénken megvilágította az utca túlsó oldalát és Güldzsán anyó házát, amelyben Malinovkin lakott A hadnagy szobájának ablaka tár­va-nyitva volt. Tehát Malinovkin már felkelt. Abban állapodtak meg, hogy reggelenként a nyitott ablak azt jelenti: Malinovkin fent van, nappal és este pedig, hogy otthon van. Azt is jelentette még, hogy a hadnagy minél hamarabb szeretné megtudni Jersov és Zsijenbajev tegnap esti találkozásának részle­teit, s várja az őrnagy további uta­sításait. De milyen utasítást is adhatna néki? Egyáltalán mit lehet most tenni? Valamiképpen találkozni kel­lene vele, elbeszélgetni, megmagya­rázni a helyzet bonyolultságát De ez sem volt olyan egyszerű. Az ör­dög sem ismeri ki magát ebben a Zsijenbajevben, lehet, hogy még ezek után sem óhajt véget vetni a próba­időnek. Nem, nem, a legjobb, ha végig a legszigorúbban konspirál- nak. Egyelőre hát kinyitotta ablakát és kidugta fejét: végignézett az ut­cán, lefelé majd, felfelé. Ez azt je­lentette, hogy nála minden rendben van és hogy a hadnagy fel van mentve, délig a saját ügyeivel fog­lalkozhat Aszkár csak déli tizenkét órakor kelt fel. Jersov ekkorára már vissza is jött a vendéglőből, ahol megreg­gelizett és vásárolt egy kis harapni- valót a büfében. Térni rbefc, aki az ő távozása előtt szobájában evett, most nem volt otthon. — Nos, nem unatkozik itt ná­lunk, Muhtarov elvtárs? — kérdez­te Aszkár, amint törülközővel a nya­kában az udvarra indult, hogy meg­mosakodjon. — Egyelőre nem — felelte frissen Jersov. — Sok érdekes dolgot talál­tam a könyvtárukban. Tegnap csak­nem az egész napot ott töltöttem. Atnézegettem a levéltár anyagait és érdekes történelmi dokumentumok­ra bukkantam. Hát maga, hogy- s miként van, Aszkár Habdullovics? Foglalkozása nem éppen a legnyu­godtabb munka? Éjjeli szolgálat is akad? — Ritkán. Főleg nappali beosztá­som van. Ami a munkát illeti, őszin­tén szólva, nem valami érdekes. De ha befejezik a fővonal építését, s megindulnak rajta a szerelvények, akkor majd érdekesebb lesz. Most azonban még menetrendünk, szolgá­lati beosztásunk sincs. — Bizonyára a szállítmányok is csak jelentéktelenek? — kérdezte Jersov mintegy véletlenül, s fi­gyelte, mily erőteljesen dörzsöli' Aszkár frottíriörülközóvel domború mellkasát Szokásos dolgok! Főleg építőanya­gok. Talpfák, sínek, olykor meg cé- ment. Rövidesen majd üzembe lép­nek az új, szerelvényeket gyártó üzemek, altkor érdekesebb szállít­mányok érkeznek. No, persze, azért most is szállítanak komoly gépeket, olykor még a soktengelyes nyitott vagonokban is. Például ma éjszaka is egy szétszedhető, teljesen kész hidat, meg néhány vasbetonszerke­zetet szállították. Tegnap pedig egy Rozsnov-rendszerű, szétszedett fém­víztorony elemeit. Viszont ez még mind semmi a központi fővona­lakhoz képest. Azokon most olyan gépeket szállítanak az új vízierőmű építkezésekhez, hogy az ember nem győz csodálkozni: miként rakják fel őket a vasúti kocsikra? Aszkár befejezte a szárítkozást és a törülközőt az egész udvar hosszá­ban kifeszített kötélre akasztotta. Ugyanerről a kötélről levett egy fe­hér trikót. Makrancos hajú, busa fejét alig tudta keresztülpréselni a trikó nyakán. — Én azért mégiscsak irigylem magukat, vasutasokat — jegyezte meg Jersov, s felkelt a tornác lép­csőjéről, amelyre a beszélgetés alatt telepedett. — Érdekes a munkájuk. Vasútjaikon, mint a folyókon, úgy úsznak és úsznak, akár a tutajok, a különféle szerelvények és szállít­mányok. Maga bizonyára jobban ol­vas belőlük, mint az újságból, hogy mi is folyik az országban? — Hát bizony, eltalálta — bólin­tott Aszkár és hangja oly őszintén és egyszerűen csengett, hogy Jersov akaratlanul ezt gondolta: „Talán semmilyen kapcsolatban nem áll Zsijenbajewel? Lehet, hogy becsü­letes ember?...” Ám a következő pillanatban egy másik, sokkal józanabb hang így folytatta: „ördögien ravasz ember. Tudja Zsijenbajev, kiket válasszon magának segítőtársakul Alighanem a MHfmánvokról is azért számol be nekem ilyen részletesen, hogy majd rádión leadhassam Zsijenba- jevnek.” — No, én megyeik és dolgozgatok egy keveset — szólalt meg Jersov. — Vettem itt a maguk könyvárusá­nál néhány brosúrát, át akarom nézni. Amint belépett a szobájába, első dolga volt pillantást vetni a Mali- novkin-féle ház ablakára. Nyitva volt: tehát a hadnagy már hazajött. Vajon mivel foglalkozik most? Miire gondolhat? Bizonyára nyugta­lankodik. Jersov maga is ideges volt, de legalább ismerte a helyze­tet Malinovkin viszont még mindig semmit sem tudott, és biztosan kü­lönböző sejtelmek kínozták, egyik aggasztóbb, mint a másik. Okvetlenül ki kell találni valami egyszerű mód­szert hogy bármikor tájékoztathas­sa Dmitrijt, s feladatokkal bízhassa meg, ne kelljen várnia a megfelelő alkalomra. Malinovkin hadnagy gondolatiban felsorolt számos konspiráció» kap­csolati módszert, <je valamennyi túl­ságosan bonyolultnak bizonyult holott valami nagyon egyszerűt kellett volna kitalálni. Hisz az őr­nagy külön megkérte őt és most számít rá. Hát szabad megingatni bizalmát? „Miért ne hasz­nálhatnék fel erre a célra saját adó­vevőinket? — vil­lant át agyán az egyszerű gondolat- és azon csodálko­zott, hogyan is nem jutott ez előbb az eszébe. — Nékem is, Jersovnak is van adó-vevője és fel­vesszük egymással a kapcsolatot.” Miután erre a következtetésre ju­tott, azon kezdte tömi a fejét, ho­gyan közölhetné ezt minél előbb az őrnaggyal. Cédulát csak késő este, de lehet, hogy csak éjszaka dobhat be az ablakán, mert Aszkár Sandair- bekov egész nap otthon van. Nem­iég látta. Most várjon estig? A hadnagy délig törte rajta a fe­jét. |1FS |T I (Folyt atjuk-i

Next

/
Thumbnails
Contents