Heves Megyei Népújság, 1964. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-01 / 179. szám

Változások

a cigánytelepen

AZ ORSZÁGÚITÓL néhány méternyire kezdődik a cigány telep Halmajugrán és húzódik a falu felé. A többnyire vályogból épült apró házak azonban nem érik el a községet.

Krizsó Imrével, a községi tanács- végrehajtó bizottságának titkárával a telep felé tartunk.

— A férifiak nem nagyon vannak itthon ilyenkor — mondja — a legnagyobb részük dolgozik.

A házak zöme kicsi, de többnyire formás, gondozott külsejű.

— Nemrégen építették^ okét, mindössze pár évvel ezelőtt... Régi putrik helyén.

Betértünk az első házba. Vá- radi Zoltán, a házigazda, nincs otthon, dolgozik a termelőszövetkezetben. Felesége kedvesen invitál befelé a szobába.

A falak szépen kifestve, a padlón szőnyeg, a szobában új hálószoba-bútor. Az egyik sarokban rádió.

— Csak telepes — mondja az aeszony — villany nincs. Pedig milyen jó lenne, ha ide, a telepre is bevezetnék.

A férjéről kezdünk beszélgetni.

— Dolgozik még, csak később Sin haza. Kell a kereset

— Hogyan élnek?

— Kijövünk, Van bútorunk, nemrég 11 ezer forintért motorkerékpárt vettünk minden évben disznót vágunk. Már most is vagy kétszáz munkaegysége van az uramnak. A gyerekeink is jól élnek. A lányom férjhez ment, két fiú maradt itthon. A kisebbik fiam iskolás, a nagy, a Zoli az dolgozik. De ő is tanul.

MUTATJA a Zoli bizonyítványát, a 21 éves fiatalember most végezte levelezőként az általános iskola ötödik osztályát, tiszta ötössel.

A konyhában az egyik polcon könyvek halmaza.

— Olvasnak is?

— Én nem — válaszolja — nekem csak három osztályom van, de a Zoli, meg az apja, igen.

Nézegetem a könyveket. Zöme technikai jellegű kiadvány az autóról, a motorkerékpárról, de van néhány szépirodalmi snű is. Felnyitom az egyik fedőlapját: Mikszáth Kálmán A fekete város.

Kint a házak melletti kopár, lapos részen közben összegyűltek az emberek. Látták Krizsó Imrét és most várják, hogy elmondják sérelmeiket Egész Ids népgyűlés

— Mi lesz a villannyal? ... és a víz? ... költözünk vagy nem? ... — zuhognák a végre- hajó bizottság titkárára a kérdések. ahogy odaérünk az emberekhez.

Közben Kökény István — négy éve körzeti tanácstag — a telep problémáiról beszél.

— Cigány vagyok , magam is — mondja —, tudom én azt jól, mit jelent nekünk a demokrácia. A múltban innen, a telepről senkinek sem volt állandó munkahelye. Most van mindenkinek. Még néhány asszony is dolgozik. Jobban élünk, mint valaha.

— A családban hatan vagyunk, a fiam 1600 forintot, én 2200-at keresek. Szépen megélünk belőle. De azért vannak itt bajok bőségesen.

—... Víz ... villany ... meg a járda. Ez kellene.

— Ügy, ahogy mondja — szól közbe Varadi Boldizsárné.

A víz 600 méterre van a faluban. Ha nincs kedve az embernek bemenni, akkor vehet olajos vizet a patakból.

AZ ASSZONY hangjából keserűség árad.

— Meg a villany — folytatja —, nem tudunk egy villanyvasalót,, vagy mosógépet venni... Hiába keresnek az emberek — legyint — csak cigányok vagyunk mi.

Újra Kökény István veszi át a szót'

— Azt mondták a tanácsnál, hogy itt, a telepen nem is lesz villany meg víz. Se járda. Mert beköltöztetnek bennünket a faluba.

— De mikor? Ügy volt, hogy kölcsönt kapunk házépítésre. Nem igaz, titkár elvtár?

— De így is lesz — válaszol Krizsó Imre. —

— Mikor? — kérdezi újra Kökény István.

A végrehajtó bizottság titkára ingatja fejét, maga sem tudja pontosan. 20 család, több mint 100 ember beköltöz- tetése nem kis feladat.

Pedig a telep lakosai szívesen beköltöznének a faluba lakni. Ott van víz is meg villany is — és hát a 60 ezer forintból, amit az állam 30 évi kölcsönre adna, szép kis házat tudnának felhúzni.

— Mert az a baj — mondja csendesen Német Sándor, aki a Betonépítő Vállalatnál dolgozik —, hogy amíg itt vagyunk a cigánysoron, addig cigányok is maradunk. Hiába dolgozunk jól, csak azt mondják a falubeliek, hogy: cigányok... Ha

beköltöznénk és nem egy bokorban laknánk, akkor talán minden másképpen lenne.

AZ ÜT FELŐL valaki ke-| rékpáron közeledik Cékmány Ferenc körzeti tanácstag, ö is segít a telep gondjainak megoldásában.

— Van itt még más baj is — mondja — a vízen, meg a villanyon kívül. Az, hogy sok ember még a fizetése jelentős részét ma is elissza.

Hát előfordul — bólogatnak az emberek —, de azért nem annyira mint régebben. Inkább elvásároljuk a fizetésünket.

— Esténként előkerül a hegedű is — mondja Kökény István — aztán muzsikálunk. Meg aztán olvasunk is. Valaki hangosan felolvas, a többiek meg hallgatják. Mert hát nincs villany, nincs televízió ... pedig már Váradiék vettek volna, meg is van rá a pénzük.

— Így csak olvasunk, zenélünk, meg vasárnaponként bemegyünk a faluba mozit nézni. .Valamivel csak ed kell szórakoznia az embernek

AZTÄN A FALU. meg a telep viszonyára terelődik a szó.

— Hát kijövünk, kijövünk — vonogatják az emberek a vál- lukat, aztán sokatmondóan elhallgatnak. Az egyik asszony azonban megtöri a csendet.

— A legtöbbje nem érezteti velünk, hogy cigányok vagyunk, de van olyan is aiki igen. Itt a közelben van egy ember, na ... hogy is hívják ... Igen, Sőregi. Szóval az udvarán van egy kút. De csak úgy ad nekünk belőle vizet, ha egy fél napig dolgozunk neki — ássuk a kertjét, vagy kapáljuk ...

... Hogy a fene ... — szaladna ki 'szájából a káromkodás, de a többiek lehurrogják, nyugalomra intik. Szavainak igazságát azonban nem vitatják.

Lassan megnyugodnak a kedélyek, és újra, meg újra a vízre és a villanyra meg a beköltözésre terelődik a szó. Nem kell hozzá különös utánjárás, hogy rájöjjön valaki: ezek a telep mindennapos, nyomasztó gondjai.

Gondok.

Olyanok, amiket nem lehet egyszerre felszámolni. Nem napokat, nem is heteket igényel a megoldása, hanem talán éveket.

DE AZ, HOGY a telepnek ilyen gondjai vannak, az maga hatalmas eredmény.

Kaposi Levente

A varsói felkelés

20. évfordulójára

TVagikus évfordulóra em- * fékezik ezekben a napokban a lengyel nép, s vele az egész haladó emberiség: húsz évvel ezelőtt, 1944. augusztus 1-én robbant ki az oly sok — és ami a legfájdalmasabb: felesleges — véráldozatot követelő varsói felkelés.

1944 augusztusában megdöb- benten értesült róla a világ, hogy a hosszú évek óta fasiszta csizmák alatt nyögő Lengyelország fővárosában felkelés tört ki. Döbbenetét keltett a hír és méltán, mert ez a felkelés — és ez már akkor láthatóvá vált — eleve kudarcra volt ítélve., Mi e tragikus esemény háttere, melyek voltak a cselekmények rúgói?

1944. július végén a felszabadító szovjet csapatok lengyel földre léptek. A már felszabadult területeiken azonnal megindult az újjáépítés és az új élet építése. Az 1944 július 20-át követő napokban a Lengyel Munkáspárt és a köréje tömörülő demokratikus erők megalakították az első népi államhatalmi szervet, a Lengyel Nemzeti Felszabadítás! Bizottságot. Ez — a lengyel társadalom legélesebb rétegednek a támogatásával — megkezdte a népi szervek kiépítését; deklarációjában felvázolta az új, demokratikus Lengyelország alapjait, s felszólította á népet: a Szovjetunióval szövetségben segítse a lengyel föld teljes felszabadítását.

A/l indez rendkívüli nyugta- lanságot váltott ki a londoni lengyel emigrációs kormány körében. Angol sugallatra lázas tevékenységbe kezdett annak érdekében, hogy a szovjet kormánnyal 1943-ban megszakadt diplomáciai kapcsolatokat újból felvegye. Mikolajczyk, a londoni emigrációs kormány feje Moszkvába repült, hogy ott tárgyalásokat kezdjen a szovjet kormánnyal és saját kabinetjét — tehát a londoni emigrációs kormányt. — ismertesse el Lengyelország hivatalos kormányaként.

Ehhez a politikai-hatalmi manőverhez kellett a varsói felkelés, amelyet a londoni kormány hazai képviselete robbantott ki. A hatalomból való kiszorulás veszélye késztette őket arra, hogy a világ közvéleménye előtt dokumentálják, mekkora befolyásuk van az országra, annak lakosságára. Erre valóban Varsó volt a legmegfelelőbb, hiszen a hadiesemények következtében közvetlenül a front előterébe került, s az egész világ feszült figyelemmel kísérte a város sorsát. E felkelésnek tehát Mikolajczykék kezében az volt a célja, hogy visszasegítse a volt lengyel uralkodó osztályokat a hatalomba és demonstráljon a már megalakult, s óráról órára napról napra izmosabb lengyel népi hatalom ellen.

Az augusztus 1-én kirobbant

felkelés nem csak a I-engyel Munkáspártot, a hazai antifasiszta mozgalmat érte teljesen váratlanul, hanem Varsó népét is. Ä varsóiak természetesen nem látták a háttérben meghúzódó politikai célokat, s gyenge fegyverzettel is egy emberként vetették magukat a harcba az annyira gyűlölt német fasiszták ellen. Küzdelmüket táplálta az a remény, hogy a felszabadulás napja közel van. A hamis politikai célok érdekében kirobbantott felkelés így vált Varsó hősi lakossága hatalmas szabadság- harcává.

A szovjet hadsereg csak

^ 1944. szeptember 10— 14 között — rendkívül súlyos harcok árán — tudott a város közelébe jutni, s arra gondolni, hogy közvetlen segítséget nyújtson Varsó hősi harcának. A felkelés ezekben a napokban már vége felé tartott. A szovjet csapatok, s a velük együtt harcoló lengyel egységek nagy erőfeszítéseket tettek, hogy a felkelőket átmentsék a Visztula másik oldalára. A felkelés vezetősége azonban a város központi területei felé rendelte, el a visszavonulást, ahol a varsóiak tíz- és százezerszámra az SS kezei közé kerültek.

A varsói felkelés hőseire gondolva mi is meghajtjuk a2 emlékezés zászlaját bátorságuk, hazafisásuk előtt.

(V. L.)

Derecskéi ékes párbeszéd

Kellemes érzés leülni a mátraderecs- kei földművesszövetkezeti italboltba., amely egy csepet sem viseli magán a régi füstös falusi kocsmák jegyét, ízléses bérén- 1 dezésével, függönyeivel, műanyag-bevonatú színes asztalaival, vendégmarasztaló külsejével csakis szép reményeket támaszt a vendég előtt.

Ám hallgassuk a vendégsereg és az alkalmazott közötti dél- időbeni beszélgetést: — Valami ennivalót szeretnénk — így a

vendég.

— Hát... tessék — hallatszik a pult túlsó oldaláról.

— Kolbász kapható?

— Nem.

— Szalámi?

— Nem.

— Szalonna?

— Nem.

—• Májkrém?

— Most adtam el az utolsót.

— Legalább zsíros kenyér...

— Sajnos.

—Egy kis sót kaphatnék legalább a kenyérre?

— Az sincs.

— Talán valami innivalót? — ajánlja készségesén a csapos.

— Egy üveg hűsítőt legyen szíves.

— Sajnos, azzal sem szolgálhatok'.

— Akkor egy pohár sör.

— Sörünk sincs.

Ekkor a vendégek

már kezdtek belefáradni ebbe a reménytelen kérdez-f eleiek

játékba, s búcsúpillantást vetve a mo~ dem vitrinben árválkodó három nagyméretű halkonzervre, amely a jelek szerint az egész étkészlete

volt a büfé szerepét is betöltő italboltnak (tekintve, hogy ez az egyetlen nyitott rolló itt délidőben) és egy községgel tovább álltak, hogy betevő falatjukat megvehes- sék.

Ezen a napon is sokan tértek be és távoztak azzal a gondolattal a mátraderecs- kei fényűzően berendezett vendéglátóipari egységből, hogy hiába vannak ott a díszes, modern asztalok, ha nincs mit enni rajtuk.

(Kovács)

NYIKOKAJ TOMAN:

HAJSZA

__ KEMREGEN/

FORDÍTOTTA: SARK»Ö2I

12.

Jersov belépett a tágas szobába, «melynek falai tele voltak ragasztva a Sziréna című újság oldalaival és holmi vasutas műszaki folyóiratokkal. E lapok és a házigazda vasutas zubbonya azt mutatta, hogy vagy Aszfcár, vagy valamelyik családtagja a vasútnál dolgozik.

— Elhatároztam, hogy kiragasztom ezeket a lapokat — intett zavartan Aszkár a falakra. — De sosincs rá időm. Lealapoztam, de a tapétázásig sehogyan sem tudok eljutni. A vasútnál dolgozom, mint a kalauzcsoport vezetője.

Aszkár élég tisztán, alig észrevehető akcentussal beszélte az oroszt. Az első kérdéséből kicsendülő óvatosságot nyomban felváltotta a szívélyesség, amint megtudta, hogy Jersov ^lulitanav érkezett meg Alma-Atából Zsijenbajevhez. Előre engedte vendégét és szívélyesen meginvitálta a másik szobába, amely úgyszintén tele Volt ragasztva újságlapokkal. Egyik falánál heverő állt, az ablaknál pedig egy kisebb íróasztal, amelyen. különféle régészeti és történelemkönyvek hevertek.

— Helyezze kényelembe magát — mondta Aszkár udvarias hangon és «aéket tett Jersov elé. — Ez Zsijenbajev élvtárs szobája Megkért, hogy véle egy szobában helyezzem el magát. Behozok még egy heverőt. Ja —• kapott észbe hirtelen Aszkár, s felkiáltva homlokára csapott — Kilia Zsantaszovics elnézését kéri, de két- három napig távol lesz. Űjabb történelmi anyagokra bukkantak.

Aszkár, mintha csak most vette volna észre, hogy Jersov kezében semmi sincs, megkérdezte:

— Holmiját bizonyára az állomáson hagyta?

— Tudja, nem szívesen cipeltem volna végig az idegen városon — felelte Jersov és nézegetni kezdte a Zsijenbajev asztalán, levő könyveket. — No, meg nem is voltam biztos abban, hogy itthon találom Kidis Zsam- taszovicsot.

— Most már jól ismeri az utat, költözzön be véglegesen és helyezze magát otthoni kényelembe. Itthagyom a kulcsot, mert nekem már munkába kell mennem.

—Legalább megvizsgálhatná az irataimat — mosolyodott el zavartan Jersov. — Hiszen nem tudhatja, kit elvesztett be a házába. Lehetek akár tolvaj is.

— Ugyan már! — legyintett Aszkár. — A rendes embert én mindig meg tudom különböztetni a tolvajtól. No, meg nincs is mit elvinni tőlem.

Jersov szeretett volna Aszkárral együtt menni az állomásra, de a házigazda sietve ellenezte:

— Ugyan, hová sietne! Ráér még. Pihenje ki magát, mosakodjon meg. A mosdó kint van az udvaron. No, én megyek. A kulcs az asztalon lesz. Ha megéhezne, hát kérem ... a konyhában talál valami ennivalót.

Aszkár kilépett Zsijenbajev szobájából és bezárta maga után a sötét előszobába nyflö ajtót.

De öt perc múlva, már teljesen út- rakészen, bekopogott Jersovhoz és kissé megnyitva az ajtót, bedugta fejét a nyíláson:

— Majdnem elfelejtettem még valamire figyelmeztetni. Itt lakik nálam egy rokonom. Szóval, anyám atyafiságához tartozik. Térni rbek a neve. Szintén vasúti kalauz. A beosztottam. Csendes ember, nem fogja zavarni. Alig szokott itthon lenni, mindig úton van.

Ha meg itthon tartózkodik, rendszerint alszik. Szobája a magáé mellett van, de külön- bejáratú. Ma egész nap nem lesz itthon. Csak holnap jön haza. Hát én akkor megyek, jó szórakozást!

Még csak ez a rokon hiányzott éppen! — gondolta akaratlanul Jersov. — Furcsa, hogy Zsijenbajev egy Ilyen lakásban ütötte fel tanyáját.

Habár ki tudja, ezek az emberek talán mindnyájan neki dolgoznak? Alaposan a körmük hegyére kell néznem ...”

Az őrnagy, miután egyedül maradt, átvizsgálta az egész házat. A szobában, amelyben Aszkár elhelyezte, a falon egy ceruzával keresztülhúzott táblázat keltette fel akaratlanul a figyelmét. Vasúti menetrend volt. Semmi különös nem lett volna rajta, ha egyes számai nincsenek aláhúzva.

Jersov nyomban tudta, hogy rejtjelírás. Még egyszer körüljárta a házat, de mivel semmi gyanúsat nem észlelt, reteszre zárta a külső ajtót, zsebéből elővette a noteszát és fejteni kezdte a rejtjedírást.

A következő szöveget kapta:

„Két-három. napig nem leszek itthon. Helyezkedjen el kényelmesen. A házigazda megbízható ember. Unokaöccsének, Temirbeknek szintén hasznát vehetjük. De semmiféle titkot ne bízzon rájuk. Feladata a következő. A csűrben áll egy motorkerékpár, szerelje bele az én adó-vevőmet. Á készülék a pincében van. Csak akkor hozza ki onnan, ha Aszkár már munkába ment. A pincekulcs a konyhafalon függ. A pince baloldali falát

tapogassa ki. Közvetlenül a padlónál szakítsa fel a deszkát. Az adó-vevő a faburkolat mögött van.”

Jersov zsebre dugta a noteszt és kiment a csűrbe. Valóban talált ott egy zsákfélével- letakart oldalkocsis motoikerékpárt. Külsőleg semmiben sem különbözött a hasonló típusú

motoroktól. De amikor figyelmesebben megvizsgálta oldalkocsiját, a huzat alatt felfedezte az adó-vevő helyét.

Mielőtt lement volna a pincébe az adó-vevőért, Jersov reteszre zárta az utcára nyíló kiskaput. Aztán megkereste a konyhában a kulcs-csomót és az egyik kulccsal felnyitotta a pinceajtó lakatját A pince nagyon mély volt. Jersovot hűvösség, erős juhsajt és zöldségszag fogadta. Az ajtonyíláson beáramló fény alig-alig ért le ide. Jersov várt egy kicsit, míg szeme megszokta a homályt.

A pince falait deszkaburkolat borította. A deszkák elég szorosan tapadtak egymáshoz. Jersov végigtapogatta a baloldali fal alját, de nem találta meg mindjárt a szükséges deszkát. _

Csak miután zsebkése pengéjét néhányszor végighúzta a deszkaburkolat résein, vált le a falról az egyik deszka és mély üreg tárult fel mögötte. Az őrnagy benyúlt a résbe és kitapogatott egy fémládát. Amikor kihúzta, meggyőződött, hogy az adóvevő .

„NB” típusú készülék volt. Szerkezetét nem ismerte. De gondos átvizsgálás után hamarosan kiismerte magát benne annyira, hogy kezelni tudta. Viszont úgy látta, hogy nem lesz könnyű a huzat alá rejteni úgy, hogy a gép futólagos átvizsgálásakor észrevétlen maradjon. Ehhez már Malinovkin segítsége, vagy tanácsa kellett.

Levette az adó-vevő méreteit ösz- szeszerelt és szétszedett állapotban, majd a motorkerékpár összes méretét is feljeigyezte. Kilépett a házból és kulcsra zárta az ajtót.

Malinovkinnal a poggyászmegőr- ző előtt találkozott. Rajtuk kívül nem volt senki a közelben. Jersov bement a megőrzőbe a bőröndjéért (Folytatjuk.)