Heves Megyei Népújság, 1964. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-05 / 182. szám

Száztizexmégyezcr hold egy hónap alatt Az átányi pulykafarmon A gondolkodó ember éberen figyeli az eseményeket, azok­ból következtetéseket von le a jövőt illetően. A gazdasági élet eseményeit közgaszdászok, gazdasági szakemberek elem­zik és a számok tükrében vizs­gálják a visszaesést, vagy elő­rehaladást. A mezőgazdaság fejlődését különös okunk van figyelem­mel kísérni, hiszen az új szo­cialista nagyüzemek — ame­lyekre milliárdokat költött és költ az ország — most kezdik érlelni gyümölcseiket, kama­toztatni a ráfordított pénzt. A fejlődést ezúttal egyetlen adattal szeretnénk igazolni és ebből adódóan további követ­keztetéseket levonni: Alig negyvennyolc órája, hogy megyénkben befejezték a termelőszövetkezetek az ara­tást Száztizennégyezer hold volt az aratnivaló, több mint minden ezelőtti esztendőben. Az aratás kezdetén — amikor az időjárás közbeszólt és több napos esőzés kezdődött — so­kan kétségbeesve kérdezték: mi lesz most? Akadtak szövet­kezeti vezetők, akik kezdték elveszíteni bizalmukat a gé­pek iránt és a szemerkélő eső­ben tétlenül álló kombájnoktól már nem sokat vártak. Akkor — egy hónappal ezelőtt — ke­vés olyan ember akadt a me­gyében, aki állítani merte vol­na, hogy augusztusra végzünk az aratással. A mezőgazdaság­ban még ma is lényeges ténye­ző az időjárás, de éppen ez a nyár bizonyította be, hogy az ember mindinkább ura a ter­mészetnek. Ilyen területű arat­nivaló néhány esztendővel ezelőtt — a kézi kaszák idején — háromhónapos munka volt, nem is szólva a cséplésről, amely itt-ott bizony ősz ele­jéig is elhúzódott. A száztizen- négyezer hold 86—88 százalé­kát kombájnok, aratógépek vágták az idén és a kézi ara­tás inkább csak a hegyes vidé­keken volt számottevő. Szakemberek, állítják, hogy az időjárási és apróbb alkat­rész-gondok ellenére soha nem végeztünk ilyen gyorsan, ilyen időben az aratással. Ez nem­csak a 211 kombájnnak kö­szönhető, de elsősorban azok­nak az embereknek, akik min­den percet kihasználva dolgoz­tak. Kombájnosaink ezen a nyáron is jelesre vizsgáztak, de dicséret illeti a termelőszö­vetkezetek vezetőit, akik ügye­sen, jól szervezték meg a mun­kát és egy-két kivétellel bebi­zonyították, értenek a nagy­üzem irányításához, a szerve­zéshez. Ország-világ láthatta a televízióban, a tamabodi, a fü­zesabonyi és a többi Heves megyei adásokat, ahol e gaz­daságok helyes szervezési módszereit állították példaké­pül. Száztizennégyezer hold ka­lászost aratott le tehát a megye egyetlen hónap alatt. Ez mu­tatja mezőgazdaságunk vi­szonylag magas gépesítési fo­kát, igazolja a helyes szerve­zést és irányítást. Senki előtt nem kétséges, hogy az idei aratás mezőgazdaságunk egyik nagy erőpróbája volt és ezen az erőpróbán a fiatal nagyüzemek kitűnően helytálltak. Az idei aratást vizsgálva a másik szembetűnő jelenség, hogy most az aratás járulékos munkái is gyorsabban halad­tak mint bármikor. Tavaly még novemberben is arról be­széltünk, hogy a földeken rot­had el a szalma, kevés a tarló­szántás. Most fordult elő első ízben, hogy a termelőszövetke­zetek nagy része az aratás után nyomban megkezdte a szalmalehúzását, a kazlazást. A megyét járva szembetűnik az is, hogy egyre szaporodnak a szántások és a legtöbb helyen nyújtott, vagy kettős műszak­ban szántanak a traktorok. Az eredményekről nem lehet azonban szólni anélkül, hogy ne vennénk figyelembe azokat a tennivalókat, amelyek előttünk állnak. Az augusztus a beta­karítás, a talaj előkészítés hó­napja. Alii valamit is ért a me­zőgazdasághoz, tudja, hogy itt láncszerűen kapcsaládnak egy­másba a munkák. A nyáron végzett tarlóhán­tás, a lezárt nyári szántás egy­ben ígérete a jövő évi termés­nek is. Nehéz jó termést várni egy év múlva azon a földön amelyet rosszul, hanyagul mű­veltek az idén, amelyet az ara­tás után hetekig szárított csont­keménnyé a nyári hőség. Megyénkben országosan is jelentős a zöldség- és szőlőter­melés. A zöldségfélék betaka­rítása most folyik és jelenleg naponta 100—150 vagon zöld­árut adnak át a termelőszövet­kezetek. Ez nem kis mennyi­ség, különösen, ha számításba vészük közismert szállítási és raktározási gondjainkat, a mi­nőségi követelményeket. Ezek­ben a napokban a szövetkezeti gazdák ezrei foglalkoznak a zöldségfélék szedésével, csoma­golásával. Munkájuktól lénye­gesen függ a közös és egyéni jövedelem. Á szőlők ugyancsali ,szép terméssel biztatnak, folynak már a szüreti előkészületek ’s. Sűrűn van tennivaló a mező- gazdaságban, de ha az eddigi iparkodás és szervezettség megmarad, úgy ezek a munkák sem jelentenek különösebb gondot a falu előtt. (sz. i.) 65 milliós betét Elsi az abasári „falusi bank A MÉSZÖV takarékszövet­kezeti osztálya év elején be­tétgyűjtési versenyt indított a falusi bankokban. Célul tűzték ki a betétállomány növelését és a takarékos gazdálkodás megvalósítását A megyében működő 24 ta­karékszövetkezetben folyó verseny szép eredményeket hozott. A falusi betétállomány megközelítette a 65 millió fo­rintot. Év elején a takarékszö­vetkezetekben mindössze 38 millió volt a betét. Fél év alatt több mint 27 millió forintot helyeztek el megyénk dolgozói meglévő betétjeik mellé a ta­karékszövetkezetekben. A betétgyűjtés terén különö­sen szép eredményt értek ej a domoszlói takarékszövetkezet­nél, ahol jelenleg a betét meg­közelíti a 7 millió forintot. Gyöngyöspatán és Horton 5 millió, míg Abasáxon közel 6 milliós takarékbetéttel rendel­keznek a falusi bankok. A fej­lődés, a szocialista átalakulás és a dolgozó parasztság bevé­teleinek növekedését mutatja. A betétállományok növeke­désével egyre többen lépnek be a takarékszövetkezetekbe. Tag­létszámuk már meghaladja a 16 ezer főt és a befizetett rész­jegyek összege majdnem 1 millió 700 ezer forint. Különö­sen nagy segítséget adnak a falusi dolgozóknak a kölcsön­nyújtásban. Fennállásuk óta a takarékszövetkezetek me­gyénkben mintegy 27 ezer tag­nak 16 millió forint éltékben folyósítottak kölcsönt. Tevé­kenységük ez évben tovább bővül, építési célra már 5 éves lejáratban is adnak köl­csönt A betét és kölcsönfolyósítás mellett 4 takarékszövetkezetet bíztak meg totó-lottó-nyere- mények kifizetésével. A gép- kocsi-nyereménybetétek elhe­lyezésére is nagyobb lehetőség van. Már 26 takarékszövetkezet­ben és kirendeltségnél válthat­nak gépkocsinyeremény-betét- könyvet a falusi dolgozók. Ez évben szerepüket tovább bőví­tették és újabb két takarék­szövetkezetet jelöltek ki áru vásárlási hitellevelek beváltá­sára. A jövedelmező gazdálkodás terén Szihalom, Gyöngyöspata és Kisköre érte el a legjobb eredményeket. Az első félévre meghirdetett verseny győztese az abasári takarékszövetkezet. Második a gyöngyöspatai, míg harmadik helyre a verpeléti takarékszövetkezet került. Az első három helyezett takarék­szövetkezetek dolgozóit a MÉSZÖV igazgatósága pénz­jutalomban részesíti. A bevétel több mint másfél millió 17 ezret nevelnek Angliába utaznak a pulykák 5 ► Dél van. Tikkasztó a hőség, az égen' egy tenyérnyi felhőt nem látni. Ember, állat, hű­vös és víz után kutat, de leg­többször eredménytelenül, mert a perzselő meleg a kisebb ta­vak vizét is elpárologtatta. Szabó Jánossal, az átányi Dózsa Népe Termelőszövetke­zet főagronómusával gyalo­golunk a szövetkezet határá­ban, — a szikes réten. — Erre, a széles fasorban kell lenniük — mondja kis idő múlva és kezével a távoli, sötét facsoportra mutat. Ahogy közelebb kerülünk a magas akácoshoz, megpillant­juk a rengeteg pulykát. Sötét Színükkel, vöröses taréjukkal nyüzsgő hangyabolyhoz ha­sonlítanak. Az idegenek érke­zésére eszeveszett rikácsolásba kezdenek. — Tizenhétezer van belőlük — magyarázza a főmezőgaz- dász és hozzáteszi: — Az egész országban mi vagyunk a má­sodik legnagyobb pulykate­nyésztő szövetkezet. Közben a pulykákhoz érünk. Két apró kutya és négy gon­dozóiba fogad bennünket. A kutyák nadrágszárunk után kapkodnak, de amikor látják barátságos szándékunkat, meg­nyugszanak. — Hűséges segítőtársaink — mondja Sebek Józsefné. Nézzük a pulykákat. Érde­kes látvány ennyi mérges jó­szág. Mint később kiderül, három helyen nevelik a 17 ezer puly­kát. Ebben a csoportban, a Rózsa-dűlőben 7500-at, a Do­bogó-dűlőben 7000-et, a fa­luban pedig a többit, a törzs- állományt nevelik. — Karácsonyra valamennyit exportra szállítjuk, Angliáiba — mondja Török Jánosné. — Még az angol királynő is eb­ből a szállítmányból kap, hi­szen a pulykát ünnepi ebéd­ként fogyasztják náluk. Beszélgetünk egy jó ideig, s így tudom meg, hogy egy gon­dozó 1250 pulykát nevel, egé­szen apró korától az átadásig. Az idei pulykák már közel kétkilósak, s mindenki »elége­dett a súlygyarapodással. A gondozók szép pénzt kapnak az állatok után. Mint Calló Esz­ter, Nemes Mihályné és Együd Kár oly né elmondották: három- hónapos koráig 48 munkaegy­séget írnak jóvá javukra, ha­vonként, aztán háromhónapos korukban 100 darabonként még kapnak 3,5 munkaegysé­get elválasztásig pedig *6 munkaegységet minden hó­napban. — De a szövetkezetnek is megéri — toldja a szót a fó- mezőgazdász —, darabonként a tiszta jövedelem 40—50 fo­rint, attól függően, hogyan tudnak az állatok tarlózni. Eb­ben az évben egymillió 600 ezer forint bevételre számí­tunk. Az elhullási százalékunk sem rossz: négy százalék mindössze. A jövedelmezőségre a szö­vetkezeti tagok már az első év végén rájöttek, amikor csak kísérletből neveltek ezer puly­kát. A második évben már há­romezret, a harmadik évbe« 8 ezret és most, a negyedik év­ben 17 ezret nevelnek, Ügy tervezik, hogy jövőre 20—25 ezer pulykát tartanak majd* attól függően, megépül-e a 15 ezer férőhelyes ól, vagy sem. Ez évben is építkeznek, mert ezt a rengeteg állatot nehéz elhelyezniük éjszakára. Most, hogy még apróak, elférnek hat épületben, de ha nőnek, még másik kettőre te szükség les*. Fora István brigádja éppen ezért szorgoskodik az öt mé­ter széles, 30 méter hosszú pulykaól építésén, hogy Ide­jében hozzáfoghassanak a má­sikhoz is. Elérkezik az etetés ideje. Szemes takarmányt hintened* vedrekből a földre az asszo­nyok és a rengeteg pulyka mohó étvággyal kezdi csipe­getni. Némelyik már n«m ta­gadja meg nevét, éles csőrével» nagy mérgesem támad társai­ra. Később megbékülnek, hi­szen széles az átányi határj van eleség bőven a megye leg­nagyobb „pulykafarmján’% ahol ma már nagy szakérte­lemmel, türelemmel nevelik a biztos jövedelmet nyújtó álla­tokat, egyik fontos kiviteli cikkünket: a magyar pulykát Fazekas István gém az éltet, hogy maga léte­zik, hogy van a világon, hogy Szőke és a szája olyan, hogy rágondolni is gyönyörűség. Azt már le sem merem írni, pedig ezt a levelet sem küldöm el, milyen lenne, ha én magát megcsókolhatnám! Milyen len­ne, ha átölelhetném, feje a Vállamon, Mariska. Olvastam régen, szokás volt, hogy a ha­lálra ítéltek utolsó kívánságát teljesítik. Arra gondoltam, Mariska, ülök szörnyű cellám­ban, holnap kivégeznek, nem tudom mit követtem el, amiért a fejemet veszik hajnalban. De ott ülök utolsó éjszakámban s bejön a foglár s gyilkosom, a hóhér: — Mi az utolsó kíván­sága? Élete utolsó kívánsága, mert hajnalban meghal. Akkor azt mondom: Szeret­ném Aiegcsókolni Mariskát! Akkor nyílik a cellaajtó, s belép maga, Mariska, szőkén és a szeme olyan kék, mint a tiszta tó, kék, mély s halálon túl sem lehet elfelejteni. De csak a magam cellájában vagyok és nem lehetnek kí­vánságaim, és tudja meg, Ma­riska, tegnap hosszan szoron­gattam a nagy Horváth kezét, mert azt beszélik róla, hogy tetszik megának, és hogy el fogja venni magát feleségül. Szorongattam a kezét és azt mondtam, milyen szép az ing­gattam a kezét, mert. maguk bizonyosan megfogják egymás kezét, s kerestem a nagy Hor­kabátja, a kivinge, pedig ne­kem egyáltalán nem tetszik, mert durván csíkos. Szoron­váth kezén a maga keze nyo­mát, melegségét, üdeségét, a keze szépségét, Mariska. S tő­le loptam el, fiókjából, amikor nem volt a szobájában, a ma­ga fényképét, Mariska, s nem adom vissza soha, az életem árán sem. És most befejezem ezt a levelemet is, mert most és örökké a képét nézem, amelyet elloptam magamnak, a magam örökkévalóságának, hiszen ahhoz jutottam ezzel az ellopott képpel, Mariska. Aláírás is volt a levélen, egy nagy „A” betű. Én pedig, ha már elkezdtem, tovább ko­torásztam a rekeszekben. A legbelsőből kérült ki a fotog­ráfia. Nagy keblű, kövér nő, nem látszik túl fiatalnak. Egy fának támaszkodik, a kép nyilván kiránduláson készült. Nézem, nézem, jaj ez a Maris­ka — mert a kép hátsó olda­lán ez állt: Drága, drága Ma­riska — hogy úgy mondjam, egyáltalán nem volt szép. Sőt. A képen jól látszik: bandzsít! A kép mellett, ugyanebben a rekeszben egy cédula: — Jó­násnak holnap megmondani, szégyellje magát, láttam, blic­celt a villamoson. Szépen visszaraktam min­dent. Arra jött egy rendőr. Átadtam neki a tárcát, meg­mondtam: itt a földön talál­tain. Bodó Béla Országutak vándorai A HÉT ELSŐ napjain nincs nagy forgalom. A kirándulá­sok túrák ideje a szombat és a vasárnap, ilyenkor van a leg­több benzinre szükség. De azért most is akad ven­dége az egri benztnkútnak, né­hány autó, motorkerékpár tü­relmesen várakozik sorára. Tancsa Imrével, a kút egyik dolgozójával beszélgetünk. Most van néhány percnyi ide­je, befutott a tartálykocsi, a kiszolgálás kis ideig szünetel. — Munkánk az van bőven — mondja — különösen ilyenkor, nyáron. Reggel 6 órától este 9-ig üzemel a kút, s hétközna­ponként átlagosan 5—600 mo­torkerékpár, és ugyanennyi autó jön benzinért, szuperért, keverékért. — De vasárnaponként még nagyobb a forgalom. Bizony nem ritka, hogy 1400—1500 járművet is kiszolgálunk. Hogy honnan jönnek? — Az ország legkülönbözőbb részedből. Eger népszerű vá­ros, nagy az idegenforgalom. Sok a külföldi is. Legtöbb a csehszlovák és lengyel autós, de jönnek az NDK-bcil Auszt­riából és más országokból is. S mintha csak Tancsa Imre szavalt akarná igazolni, befut a kút elé egy kékesszürke szí­nű csehszlovák rendszámú Volkswagen. — Dr. Puskailer orvos — mutatkozik be a kocsi tulaj­donosa — Besztercebányáról. Pár napja jöttünk Magyaror­szágra, megnéztük Miskolcot és környékét, most megyünk tovább Budapestre, azután a Balatonra. — Hogy érzik magukat? — Köszönöm, nagyon kelle­mesen. AZTÁN FELBERREG a mo­tor és az autó négy utasával megindul az országúton Buda­pest felé. Egymás után futnak be a kúthoz az autók, motorkerék­párok. — Legtöbb a Trabant, a Snoda és a Moszkvics — mond­ja Tancsa Imre. De nincs sok idő a társalgásra. Három Simson kismotor érke­zik, csomagtartójukon össze­göngyölve sátrak, rászijazva hátizsákok. A Debreceni Járműjavító Vállalat három dolgozója év­ről évre együtt megy szabad­sága idején országjárásra. — Az idén — mondja — Ekli Imre — Szilvásváradot válasz­tottuk. Sátrakat viszünk ma­gunkkal, letáborozunik a sza­badban. valódi nomádéletet élünk. Nincs jobb dolog annál, mintha a természetben tölti az ember az idejét. Romantikus is, egészséges is és élmények is adódnák bőven. Lesz mire emlékezni. Teherautó fordul a benzin­kút elé. Bartók István, a mis­kolci ÉPFU tehergépkocsi-ve­zetője 500 liter gázolajért jött. — Mióta vezet kocsit? — Több mint 13 éve. Mióta elkezdtem a mesterséget, azóta mindig ezzel a gépkocsival já­rok, s nem is keveset. Körül­belül 500 ezer kilométert tet­tem meg idáig, 12-szer körül­utaztam volna a földet. Isme­rem is úgy a kocsit, mint a te­nyeremet. A legkisebb hibát is azonnal észreveszem rajta. Váltják egymást a motoros, tehergépkocsik, személyautók. — 18—20 ezer liter benzint, szupert, és keveréket adunk ki naponta — mondja Tancsa Imre. Szép kis mennyiség. — DE AZÉRT a munka mel­lett mindig jut idő. egy kis közérdekű eszmecserére is — mosolyodik el. A turisták ren­geteget kérdezősködnek Merre lehet ide vagy oda el­jutni, hol javítják az utat, sőt még azt is megkédezik, hogy hol lehet Egerben olcsón és jól ebédelni. — Ezekre is válaszolni kell. Kaposi Levente / 1964. augusztus 5., szerda

Next

/
Thumbnails
Contents