Heves Megyei Népújság, 1964. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-27 / 200. szám

é Uj erdőkkel üzennek Kőporszínű, fehér, emeletes épület, zöld zsalugáterek. Fes­tői környezet Mátrafüreden. Csak néhány lépés — levélek sátora, lombok alagútja borul íölénk; az erdő. Tábla az épü­let falán: Erdészeti Tudomá­nyos Intézet Északi-középhegy­ségi Kísérleti Állomása. — Nem nagy múlt áll mö­göttünk; a jövőnk az felmér­hetetlen. — Tresó István erdő- mérnök, az állomás tudomá­nyos munkatársa, az erdőmű­velési és faterméstani osztály vezetője mutatkozik be e sza­vakkal, aki az állomásvezető távollétében a kísérleti egység vezetői teendőit is ellátja. Kerek hetvenöt esztendőre tehető a magyarországi szer­vezett erdészeti kutatások élet­kora. Á Börzsöny, Cserhát, Mátra, Bükk és Zemplén erdő- kendős vonulatain, az Északi­középhegység tájain egy évti­zede kezdődtek fontos tudo­mányos munkák. A „nem nagy múlt” Egerben indult, Bánky Gyulával, a ma már nyugdí­jas erdőmémökkel Verpeléten folytatódott s alig több mint két éve írja az északi erdők kutatásainak új történetét Mátrafüred. A „nem nagy múlt”, a lepergett egy évtized esztendőinek egy-egy állomá­sa: a 24 OOO hektáros dél-mát­rai rekonstrukciós terv elké­szítése, az északi-középhegysé­gi erdőgazdaságok erdőtípus rendszerének, s a Tokaji hegy­vidék fásítási tervének kidol­gozása. És lehetne-e kisebbí­teni szemernyit is a kisnánai eróziómérő állomás eredmé­nyeit, amelyek nemzetközi kö­rökben is érdeklődést, elisme­rést vívtak ki? Az itt szerzett megfigyelések számtalan terü­leten ma már nélkülözhetetle­nek; s a vi'sontai külfejtés nyi­tó munkái Is hosszú éveket késtek volna, ha a tervező in­tézet nincs birtokában az er­dészeti meteorológiai és a víz­lefolyásra vonatkozó kisnánai adatoknak! Ha nincsenek az 5,esőírók”, amelyek a kísérleti vízgyűjtőik környékére hulló esőcsapadék mennyiségének és természetének megismerését tették lehetővé! — Kísérleti állomásunkon négy osztály működik — mondja Treskó erdőmémök. — Erdőtelepítési és erdészeti ge­netikai, erdőhasználati és gépe­sítési, erdővédelmi és vadgaz- dákodási, valamint erdőműve­lési és faterméstani osztály. Erdőtelepítés, erdészeti ge­netika, erdőhasználat és gépe­sítés, erdővédelem-, vadgazdál­kodás, fatenméstan ... Csupa elriasztó, száraz megnevezés — \ Börzsöny, Cserhát, Mátra, Bükk és Zemplén \ * | Esőírók y, ín * Ha kell, erdőt is retek .. | Kisnána neve nemzetközileg ismert lett ^ \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v.\\,\\\\\ és mennyi izgalmas, érdekes, fontos tudományos tevékeny­ség van mögöttük. Az alkalmi erdőjárók, kirán­dulók, turisták, akik csak rit­ka, vagy vissza-visszatérő ven­dégei az erdőnek, csupán cso­dától a fák birodalmának, a varázslatos, tiszta nyugalom­nak, a rejtelmes-sejtelmes szépségnek, romantikának; a civilizáció, technika lármája, zaja után kellemes, idegnyug­tató zene fülük számára, ha megcsörren lábuk alatt az avar s reccsenve roppannak szét a száraz ágak. Pihenést, felüdü­lést jelent számukra az erdő. Mata Magdolna, Izrael Gábor, Ott János, Tresó István, Vil- csek János (állomásvezető), Új­vári Ferenc és Újvári Ferenc- né — a kísérleti egység tudo­mányos munkatársai — számá­ra a precíz, tervszerű kutató­munka, a tudományos kísérle­tek megfigyelések állandó mű­helye az erdő. A fák — ame­lyek mások fölé árnyat teríte­nek, nekik — munkaeszközük. Sőt, munkájuk tárgyai! Milyen küldetést teljesít a kísérleti állomás? — Az Északi-középhegység­ben 200 hoszú lejáratú erdőne­velési és faterméstani kísérleti parcellát létesítünk a tervek szerint s eddig már a tizenki­lencedik parcelláig jutottunk. A két és fél év, amit itt Füre­den töltöttünk, a felkészülés jegyében telt éL Valójában ez­tán kezdődik a sokirányú tu­dományos munka, a konkrét kísérletek ideje. A feladatok — amelyek ko­rábban egyetlen ember, Bánky Gyula vállára nehezedtek — ma már „osztottak.” Minden osztálynak adott a maga téma­köre, terve s a kísérleti állo­más tevékenységét ezek szab­ják meg. A kísérleti parcellá­kon történik a tájegységenként legeredményesebb nevelési el­járások meghatározása. Ugyan­akkor vizsgálják az erdő táp- anyagforgalmát, a lehullott avar mennyiségét és tápanyag- tartalmát. Minden erdőműve­lési és faterméstani kísérlet egyetlen célt szolgál, hogy er­dőinkben több, minőségben jobb és értékesebb fákat ne­veljenek. Elsősorban kocsány­talan tölgyeket, bükköket, luc­fenyőket! Erdőtelepítés, erdészeti ge­netika ... A feladat több mint a szavak értelmezése sejteni engedi. „Főprofil”: a maggazdálkodás, nemesítés és facsemetenevelés fejlesztése. Éppilyen fontos feladat azon­ban a termőtalaj védelme, az erdő vízháztartásának vizsgá­lata. Kísérleti vízgyűjtőkben tanulmányozzák, a fák, erdő­testek honnan kapják a vizet s a meglévő vízzel mi történik. Erdészeti meteorológiai állo­mást építettek az időjárási ele­mek megismerésére; ... Bamássárga törzsű luc­fenyők, lombos hajú nyíresek, szürkés kérgű bükk-óriások. szalamandra-foltos gyertyánok, lomposan terpeszkedő tölgyek. Ha az ember nem védené, be­tegségek korhasztanák, száríta­nák el a fák sokaságát, rova­rok legelnék le a gyenge haj­tásokat, a levélzetet: vagy pe­dig a vadak tennének károkat erdőink fáiban. Mit tesz az er­dővédelmi és vadgazdálkodás! osztály? Elsősorban a hasznos madarakat „mozgósítják”, odu- telepekkel segítik szaporodásu­kat: prognózist állítanak össze az erdészeti kártevőkről, meg­szervezik a jelzőszolgálatot, s a biológiai védekezésre kellő­en felkészülnék, „bevetik” a vegyi védőszereket. Mit jelent a vadgazdálkodás? — Kísérleti egységünknek ez az osztálya a szarvasállomány trófea-alakulását vizsgálja, s fő feladata a trófeás vadak mi­nőségi fejlesztése. Vizsgálják, milyen vadállomány eltartásá­ra képes az erdő, s a nagyvad­állomány mennyiségi szabályo­zásával, vadászatokkal előzzük meg az erdei „túlnépesedést.” Börzsöny, Cserhát, Mátra, Bükk és Zemplén-hegység — nagy kiterjedésű laboratóri­um. A mátrafüredi kísérleti állomás, s két — az egri és lillafüredi — kirendeltségének dolgozói az erdő kísérletező- kutató tudós emberei az isme­retlenségből előlépnék. Hallat­nak magukról. Erős, egészsé­ges új erdőkkel üzennek. Pataky Dezső Utón járó emberek Életük, munkájuk, szorosan összekapcsolódik az úttal. ...A DÖMPERES — Három éve csinálom ezt a munkát. Hat órakor kezdek és délután öt óra tájban fejezem be. Naponta 70—80 kilométer utat teszek meg. Most a mező­kövesdi útépítésnél vagyok. — Hogy merre dolgoztam már? — kérdezi vissza Panyi József, a Közúti Igazgatóság dömperese. Ki tudná azt fel­sorolni. Balassagyarmaton, Gyöngyösön, a Mátrában és itt, a megye különböző tájain. Gyakran változik a munka­helyem, jóformán mindig úton vagyok. — Szereti a munkáját? — Természetesen. Változa­tos, érdekes, legalábbis nekem az. Megszoktam már az állandó vándorlást, talán hiányozna, ha nem így lenne. ... A KALAUZ ÉS A SOFŐR Oda-vissza naponta 150 kilo­méter. Reggel fél hatkor in­dulnak és délután öt óra, mire hazaérnek. Ennyit utaznak a Pély és Eger között közlekedő autóbusszal Szabó István kalauz és Mészáros Imre, a vezető, télen-nyáron egy­aránt. Szabó István kezdi a beszél­getést. — Nehéz munka, de szere­tem. Pedig az egyik legforgal­masabb útvonal ez, s ha néha le­marad az utasok közül valaki, ki mást szidna, mint a kalauzt. Pedig nem én tehetek róla, hogy néha nem fér fel minden­Meg is látja magát benne... Egerben, a Petőfi téren — a sportuszoda és a strand szomszédságában — hétről hétre sok ezer idegen és egri lakos fordul meg, akik azonban nem a legjobb benyomá­sokkal távoznak. Ezen a téren ugyanis bűzös, poshadt vizű pocsolyák éktelenkednek és fertőzik a levegőt. Meddig még? (Pilisy felvétele) ki. De nem panaszkodhatott», én igazán jól kijövök az uta­sokkal. Négy éve járok ezen a vonalon. Szeptemberben kezd­tem négy éve, és akkor kezd­te a gimnáziumot 64 diákuta­som is. Most érettségiztek nemrégen. És az érettségi vizs­gáig mindig együtt utaztunk. Nagyon megszerettem őket; ... A MOZDONYVEZETŐ — Havonta körülbelül 200— 210 órát töltök a gépen, — mondja Szegedi István, ahogy leszáll a mozdonyról. Itt járok az eger—1-putnoki vona­lon, megszoktam, megszerettem ezt a tájat. — Mióta mozdonyvezető? — O, nagyon régen, már 1942 óta. Ez alatt a néhány év alatt jó pár kilométert meg­tettem már. Mindenesetre egy­milliónál többet, ahogy szá­molom. De azt hiszem, jön hozzá még bőségesen, hiszen még csak 8 év múlva megyek nyugdíjba. — Nem fárasztó az állandó utazás? — Nekem nem, bár nem valami kényelmes a munkám. Nyáron a mozdonyban rekke- nő a hőség, télen meg az a rossz, hogy sokszor derékig ki kell hajolni az ablakon, csak úgy látok jól előre. De azért nem cserélnék más mesterség­gel. ...A TAXIS Tóth Béla taxisofőr azok közé az emberek közé tartozik, akik ugyan ritkán hagyják el Egert, de azért naponta meg­teszi Warszawájával a 140—150 kilométert. — Jó néhány éve, 1958 óta vagyok a vállalatnál, azóta vezetek. Szeretem a szakmá­mat, bár vasesztergályos akar­tam lenni először, de nem si­került. így maradt a taxi. — Hány fuvarja van na­ponként? — Hát, kérem, az sok min­dentől függ, a napszaktól, az időjárástól és az ünnepektől is. Átlagosan napi 20—40 között ingadozik a fuvar. Ha jól ki­jön a lépés, 300 kilométert is megteszek egy nap alatt. — A kocsijával elégedett? — O, nem új volt, amikor megkaptam, nem is valami jó állapotban került hozzám. De azért még eldöcög .:. ;.. Ütőn járó emberek. Éle­tük, munkájuk szorosan hozzá­fűződik a tájakat, szertebe- ágazó betonsávokhoz, figyel­mes szemmel nézik nap nap után az utakat, az elsuhanó tájakat. S szinte el sem tud­nák az életüket képzelni az ál­landó utazás nélkül. (K. E l-------------------------­NY IKOKAJ TOMAN: 33. A vonat megérkezik Nagy- líur gátiba Hajnalodott, amikor Vronszkij munkatársával, Olga Belovával ki­ment Satrov szerelvénye elé. Ivaskin mérnök, aki már előttünk megérke­zett az állomásra, régóta türelmet­lenül sétálgatott a peronon. Olga dideregve húzta magára napszítta, bő köpenyét. Vronszkij azelőtt mindig egyedül várta az effajta szerelvényeket és Olga jelenlétére nem volt szükség. De bárhogy is próbálta lebeszélni, hogy ma vele menjen az állomásra, még csak hallani sem akart róla. Amikor pedig megtudta, hogy mi­lyen veszélyes ma az állomáson tar­tózkodni, határozottan kijelentette: — Annál inkább ott akarok lenni. Kötelességemnek tartom. Aztán meg Satrov a jó pajtásom. Örömest me­gyek eléje, és gratulálok neki, hogy a veszélyes szállítmánnyal szeren­csésen megérkezett. Hogy szerencsé­sen megérkezik, ahhoz semmi két­ség nem fér. Vronszkij nem tudta, mit feleljen. Nem tetszett neki, hogy Olga az utóbbi időben oly gyakran emle­gette Satrovot, és szívesen csipkelő­dött volna emiatt a lánnyal, de sür­gősen a forgalmistához hívták. Gracsov sápadt arccal, nyugtala­nul csillogó szemmel fogadta. Vronszkij nyomban arra gondolt, hogy valami történt. — Mit hallani Satrov szerelvé­nyéről, Gracsov elvtárs? — kérdezte sietve. Satrov szerelvénye már közel van — felelte a forgalmista. — Bármely percben itt lehet, de ... Gracsov elhallgatott, mintha nem merné kimondani a borzalmas szót, de aztán erőt vett magán, körül­nézett és suttogva így folytatta: — Alá van aknázva. — Hogyan?! — kiáltott fel Vronsz­kij ijedten és érezte, hogy tenyere nedves lett. — Malinovkin állambiztonsági hadnagy épp az imént jelentette, hogy a diverzánsok időzített aknát helyeztek el a szerelvényen. Bár­mely pillanatban felrobbanhat — magyarázta a forgalmista. — Azon­nal cselekednünk kell! Kérem, le­gyen segítségemre. Mind°nkit fi­gyelmeztetni kell a veszélyre. Én tilosra állítom a jelzőt és nem eresz­tem be a vonatot az állomásra. De, még ha odakint robban is fel, akkor is nagy kárt okozhat. — De mit tegyek én? — kérdezte Vronszkij, aki alig tudta visszatar­tani ideges remegését. — Riadóztassa a munkásokat a barakkokban és vezesse a dombo­kon túlra őket. A barakkok ugyanis a pályaudvar végében húzódnak meg, mindjárt a jelző mögött. — Tehát, ha a szerelvény ott rob­ban fél... — Igen, igen — szakította félbe türelmetlenül a forgalmista. — Ép­pen ezért kell mielőbb kihozni őket a barakkokból. — Rendben van, megteszem, — mondta tompén Vronszkij, s érezte, hogy szája kiszáradt. A háború alatt egyszer a sínek között feküdt, amikor egy lőszeres szerelvény robogott az állomás felé. A szerelvényen volt egy fel nem robbant német légibomba. Sokáig nem tudott borzadály nélkül vissza­gondolni erre az esetre. Ám a meg­rázkódtatás fokozatosan csökkent, olyannyira, hogy már humoros for­mában tudta elmesélni az esetet. Most ismét szokatlan pontossággal képzelte maga elé a lövedékek szűn­ni nem akaró tompa robbanásait, a szilánkok fütyülését, lángok lobogá- sát, a föld görcsös rengéseit és a sebesültek hörgését. Most már sem­mivel sem tudta elnyomni feltörő félelemérzését és borzalommal gon­dolt arra, hogyan állhat ilyen álla­potban Olga szeme elé. — Máris futok a barakkokhoz — mondta Vronszkij —, csak előbb ha- zaküldöm az állomásról Belovát... Ám a következő pillanatban meg­hallotta a lány nyugodt hangját: — Nem kell engem sehová sem küldeni. Én is megyek a barakkok­hoz és a segítségére leszek. — De Olga... — kezdte Vronszkij, aki már elvesztette fejét. — Minden perc drága. Gyerünk! — mondta határozottan a lány és már indult is a kijárathoz, de előbb megkérdezte a forgalmistától: — Satrov tudja, hogy szerelvénye alá van aknázva? — Nem, nem tudja — felelte a for­galmista, s közben jeleket váltott azzal a fiatal vasutassal, aki bené­zett a helyiségbe, Olga elsőnek lépett ki a peronra és csaknem futva indult a barak­kokhoz. Vronszkij alig tudta utol­érni. Közben aggódva gondolt arra, vajon észrevette-e a lány vagy sem, hogy remegett a hangja. Csak ne kérdezze őt semmiről majd lassacs­kán magához fog térni... Már a jelzőhöz közeledtek, amely épp abban a pillanatban ereszkedett vízszintes helyzetbe. Olgának úgy tűnt, mintha lezuhant volna, mint akit lelőttek, s most görcsösen ver­gődik haláltusájában. E pillanatban kibukkant a dombok mögül Satrov szerelvénye, még mindig világító fényszórójával. Az ütközőkön látszó jelzőfények idegesen vülóztak. Fo­kozatosan csökkentette sebességét és csakhamar teljesen megállt a ti­losra álló jelzőnél. 14. — Figyelmeztetni kell Konsztan- tyint — hadarta Olga és görcsösen belekapaszkodott Vronszkij karjába. — Hová gondol, Olga! — kiáltott fel Vronszkij. — A szerelvény bár­mely pillanatban felrobbanhat... Nekünk az embereket kell megmen­tenünk!... — Hát a Satrov-féle brigáddal mi lesz? Ok talán nem emberek? ... Vronszkij alig tudott egy helyben maradni. Lábai, úgy rémlett neki, egyre messzebb viszik a szörnyű szállítmánnyal megrakott vonattól. — De Olga, ne legyen esztelen ... Hisz emberek százai vannak a ba­rakkokban ... — Rendben van — szólalt meg csaknem teljesen nyugodt hangon Olga —, menjen menteni a százakat, én pedig megmentem ezt a hármat (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents