Heves Megyei Népújság, 1964. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-25 / 198. szám

gos ügyről ad számot. Falcaik József szén "kezelési felügyelőnek létszámellenőrzéskor jelentették, hogy Kakas József nem jelenhetett meg műszakban, mert a gépkocsivezető szabályszerűen kidobta a munkásbuszból.

Az esetet az üzem munkaügyi vezetője és a 4. sz. AKÖV gyöngyösi üzemegységétől kiküldött bizottság vizsgálta ki. Fény derült a következőkre: Kakas József az autóbuszon sikamlós kuplékat énekelt. Ru-tt- kai Miklós gépkocsivezető többször figyelmeztette a ham- goskodás beszüntetésére, mondván, hogy zavarja a vezetésben. Amikor a felszólításnak Kakas nem tett eleget, a vezető megállt az autóbusz- szal, és végrehajtotta fenyegetését. A többi bányász reklamációjára pedig így válaszolt.

— Aki pártját fogj|i, azt js kidobom...

Ebben az esetben mindkét fél hibát követett el. Kakas József külszíni munkás azért, mert hangoskodásával zavarta a gépkocsivezetőt, Ruttkai Miklós pedig durván ég szabálytalanul túllépte hatáskörét.

CSUPÁN három esetet ragadtunk ki a fegyelmi jelentő könyvben szereplő ügyek közül. Ám ezek is bizonyítják hogy vannak még javításra váró hibák, amelyek féket akasztanak, késleltetik a fejlődés menetét. Nem utolsósorban ismét veszélyeztetik a szociális ta üzem cím elnyerését, amelyért már ebben az évben is sok áldozatot hoztak a XII-es akna becsületes dolgozói.

Laciik János

Szezonkezdet előtti „főpróba” a megye cukorgyáraiban...

A hagyományos nagykarbantartás befejeztével, közel félCsak ez hiányzott

Végre sikerült túladni rajta! A gépállomás minden dolgozója megkönnyebbült, amikor rossz munkájáról híres traktoros társuk bejelentette, hogy ő az iparban akar dolgozni ezentúl. Felszabadult sóhajuk szinte megemelte a gépjavító műhely tetejét.

Alig telt el néhány hét, az ösz- szetorlódott aratási munkák miatt kénytelenek voltak segítséget kérni az ipari munkásoktól. Két nappal ezután az igazgató ott látja emberünket a gépszín előtt.

— Hát maga? — Itérdi tőle gyanakodva.

— Jöttem segí- teni a mezőgazdaságot — így hangzott az önérzetes válasz.

Mire az igazgató;

— Nézze, ha segíteni akar rajtunk, akkor inkább szabotálja a mezőgazdaságot ? Jóf

l— ár)

éves hallgatás után, ina újra felzúgnak a gépek, meglendülnek a kerekek, ismerős zaj tölti be az öreg épületet és az udvart: „főpróbát” tart, „vizsgázik” a Hatvani Cukorgyár. Főzőmunkások, szerelők, műsza kiak veszik alapos szemlére a berendezés minden egységét: s megvizsgálják milyen munkát is végeztek hát az elmúlt hónapok alatt, hogyan készültek fel a közelgő új szezonra?

Két napig tart a próba: Hatvanban ma kezdik, Selypen holnap. Ha akad még hibe, kijavítják gyorsan, azután már csak a cukorrépát várják. Mint mind«i ősszel..

Készül az országos űrhálózatfejlesztési terv

Az Útügyi Kutató Intézet 1981-ben kezdett vizsgálatai első részének eredményeként összeállították az úgynevezett tizenöt éves országos közúthálózat fejlesztési programot. Ebben meghatárózták azt a több mint hatezer kilométernyi „kiemelt” útszakaszt, amely fontossági sorrendben feltétlenül az első helyen áll, már csak azért is, mert az országos úthálózatnak ezen a 20 százalékén jelenleg — és várhatóan a jövőben is — a forgalomnak körülbelül 60 százaléka bonyolódik le. Közülük is a legsürgősebb tennivaló a budapest- székesíehérvár-siófoki, a bu- dapest-gyöngyösi, a budapest- szentendrei, a Tatabánya és a Győr közötti, majd a buda- pest-váci szakasz kiépítése korszerű autóúttá, illetve autópályává. E munkálatok egy része egyébként már folyamatban is van.

A 15 éves fejlesztési programot 1985 január 31-én terjesztik az illetékes szervek elé. A munka második szakaszával pedig — a részletes úthálózat- fejlesztési terv kidolgozásával — előreláthatólag 1968-ra készülnek el.

Palmiro Togliatti

Meghalt egy férfi, azok közül való, akik népüket a. legtöbbre tanították meg, — saját sorsa megváltoztatásának tudományára, a leninizmusra. Palmiro Togliatti testét, azt a törékeny, de nagy leikéhez hasonlatosan szívós testét, annyi kísérlet után, 71 éves korában legyőzte a balál, s ma utolsó útjára kísérik harcostársai. Mi, akik egy hétig álltunk gondolatban betegágyánál, s a legyűrt betegségekre, a túlélt merényletekre emlékezve, reménykedtünk, most megdöbbenjen ismerjük fel, — mostantól már csak emlékünk ő, Tog iatti elvtárs.

Togliatti elvtárs nincs többé. De ezután örök mindaz, amit alkotott, ami vele és általa született, amit az ő nevével együtt ismertünk meg. Az emberiség az élő és minden korok rég elporladt élőinek összessége. S ami belőlük, az elődökből maradt, a miénk, élőké, — s ez életük műve, ezáltal élnek közöttünk örökké. Kimondhatatlanul fájdalmas, hogy Togliatti elvtárs ezután már az elődök sorába tartozik. De mi, akik elvtársai és osztályos társai voltunk, kimondhatatlanul büszkén mondjuk el halálos ágyánál, amit ő mondott nagy harcostársáról, Gramsciról: „Csodálatos példáját mutatta azoknak az erkölcsi értékek- / nek, amelyekhez tanaink és cselekvésünk elvezetik az embereket.”

Palmiro Togliatti műve egy olyan párt, amely a legnehezebb körülmények között tudott Gramsci és Togliatti csoportiából a tőkés világ egyik legnagybbb kommunista pártjává válni: legyőzni a fasizmust, amely — az ó szavaival — „azért született, hogy megakadályozza a kommunizmus győzelmét”: erős és tekintélyes vezetőjévé válik az olasz társadalom haladó erőinek. És erős és tekintélyes vezére volt Palmiro Togliatti e pártnak, az illegalitásban, a partizánmozgalomban, a háború utáni nemzeti egységkormányban és a népeílenes kormányok elleni, azóta is tartó harcban.

Dimitrov harcostársa, az európai antifasizmus, a nemzetközi munkásmozgalom nagy alakja volt Togliatti. S a kapitalizmus egyre jobban eleinberteienedő társadalmából a kivezető út egyik megmutatója. ö, aki cselekvésével és szellemével is. Lenin műveinek tolmácsolásává! és Lenin gyakorlatának folytatásával meggyökereztette Olaszországban a leninizmust, azok közé tartozott, hajlott korában is, akik a legjobban megértették korszakukat, akik a leginkább képesek voltak alkalmazni a marxizmus—leninizmust a mára, a mai olasz és világméretű valóságra. S akik az elembertelenedés végső fázisával, az atomhalállal szembe szegezték a kommunizmus és a béke szövetségét, a kommunizmus és a humanizmus, az alkotó szellem szövetségét.

Nagy kommunista, nagy lélek volt, századunk felejthetetlen embere.

Az SZ—100-as és két

Amióta az aratás véget ért, Besenyőtelken ig a traktorok munkája kapott igen fontos szerepet a Lenin Termelőszövetkezet gazdaságában. Befejeződött a tariöhántás, folyamatosan halad a nyári mélyszántás, készítik a talajt az őszi vetések, és a jövő évi tavaszi kapások alá.

— Szorgalmasan és jói dolgozik minden traktoros — mondja Bölkény Gábor tsz-el- nök, de ha valaki igazán szép munkát akar látni, akkor csak az SZ—100-ast nézze meg.

A nagy, szürke, acéltestű gépet már dübörgéséről megismerni a besenyőtelki határban. Már messziről látható, milyen szaporán fordul. Az öt ekefej fényesen csillogva fordítja ki a hantokat. Két műszakban, éjjel-nappal szánt ez a derék masina, és szerencsére kbrmánya mellett is olyan emberek ülnek, akik igazi gazdái, jó gondozói gépüknek. •

Most éppen Györki Jánost találjuk a gép fülkéjében, ő a nappali műszakos ezen a héten. Róla talán annyit, hogy régi, jó szakember, született traktorista.

— Én, kérem, 45 éve forgatom a traktor kerekét, ebből az utóbbi 12 évemet a Füzesabonyi Állami Gazdaságban töltöttem el. Innen kerültem nyugdíjba, de mivel még mindig jól bírom, és szeretem is ezt a munkát, hazajöttem tsz- traktorosnak 61 éves létemre.

Váltótársa, Nagy Péter, szintén régi traktoros, ismeri a

gazdája

szakma minden csinját-bdnját, s így a derék SZ—100-as mindkét gazdája részéről megfelelő gondozásban, szakszerű bánásmódban részesül. Nincs is különösebb üzemzavar, vagy műszaki hibából adódó kiesés, — A jó géppel jól lehet haladni — mondja Györki bácsi. Egy-egy műszakban 10—11 holdat tudunk felszántani, ami azt jelenti, hogy óránként átlag egy holdat forgatunk meg. Elmondhatom még, hogy továbbra is ezen a gépen fogunk dolgozni, és válogatás nélkül, végezzük tovább az összes szán- tanivaló munkát egészen télig, amíg az eke ki nem fagy a földből.

Cs. I.

tfWWVWWWWWWVWWWWWWVVWtf'lft'WWWWWVWWVVWVWVWWWW^WWVWWWVWSWWWtfWVWWWW^

NYIROK AJ TOMAN: 31

31.

Egyébként elképzelni sem tudta, hogyan is csíphetné nyakon az éjszakában robogó vonaton az ellenséget, akit soha nem látott, akiről nem tudta, hol lehet most és mit csinálhat. De hitt Jersov őrnagyban, akinek alakja most eggyóolvadt előtte Fedotowal. Jersov tudja, hol van Zsijenbajev, s amikor eljön az ideje, nyakon csípi, Malinovkin pedig minder módon segítségére lesz ebben...

13.

Jersov ezalatt a sötét sztyeppét nézte és úgyszintén nem tudott semmit Zsijenbajevről. De ő nem merült ábrándozásba, mint fiatal segítőtársa. Az őrnagy fejében másfajta gondolatok cikáztak. „Feljutott-e már az ellenség a szerelvényre, vagy pedig valahol útközben jut fel rá? — gondolta. — És vajon kicsoda lehet ez az ellenség: maga Zsijenbajev, Temirbek, vagy Aszkár Sandarbe- kov?..,"

Természetesen Aszkár is elrejthetne valamit Zsijenbajev utasítására valamelyik vagonban, de őt most gondosan szemmel tartották. Jersov

tudta, hogy a szerelvény elindulásáig ki sem lépett a kalauzsaobából.

Attól viszont nem tartott, hogy a Kísértet megvesztegette a vonatkísérő brigád valamelyik tagját. Már napközben közölték vele, kik fogják kísérni a szerelvényt. Valamennyien megbízhatók voltak. Perevalszkban észrevétlenül megközelíteni a szerelvényt ugyancsak lehetetlen volt, mivel megerősített őrség őrizte. Zsijen- bajevnek csupán egyetlen útja maradt: valamelyik közbeeső állomáson jutni fel a szerelvényre. így elhelyezhetné aknáját, amely akkor robbanna fel, amikor a szerelvény befutott Nagy-Kurgánba- Ez esetben egyelőre nincs oka a nyugtalanságra, mert a szerelvény immár a harmadik vonalszakaszon halad keresztül megállás nélkül.

Amikor a szerelvény befutott Kur- gancsa állomásra, már világosodott. Az ég csaknem felhőtlen volt. A szél, amely egész éjszaka buzgón kergette a fellegeket, lassacskán szintén csillapodni'kezdett. A szerelvény fedett vagonjainak körvonalai egyre világosabban bontakoztak ki a Sötétségből. Már látni lehetett a szomszéd síneken veszteglő szerelvényeket és a pályaudvari épületeket

Néhány helyi vasutas, aki Satrov szerelvényét jött fogadni, lassan sétált a vonat mentén. Kezükben egyenletesein himbálóztak a lámpások, s homályos fényfoltokat vezettek a pályatest szürke homokjára. Bejszambajev köszönt az egyiknek, nyilván a forgalmistának és csatlakozott hozzá.

Az őrnagy is leugrott a fékezőfülke lépcsőjéről és jobbra-balra nézegetve végigment a vagonok mentén. A mozdonyról leugrott Satrov segédje, Rjabov. Elhaladtak mellette a kocsivizBgálók, akik hosszú horoggal nyitogatták a kerékagyak fedeleit.

A fegyveres őrség tagjai szintén letel jártak a szerelvény mentén, puskájukat súlyban tartva. Az őrnagyhoz most odament az állomáson szolgálatot teljesítő rendőr őrmester. Kezét sapkájához emelte, s jelentette: •

— Itt nálunk minden rendben van, parancsnok elvtárs. Hát maguknál mi újság?

— Egyelőre nálunk is minden rendben van — felelte Jersov. — Vigyázzon itt az én helyemen, én sétálok egyet.

Értettem — válaszolta az őrmester.

Miután Jersov megérdaklődte Rja- bovtól, mi újság a mozdonyon, vtsz- szafordult és elindult a szerelvény vége felé. Közben meg-megállt a fékezőfülkék előtt, s elbeszélgetett az őrség tagjaival. Amikor a vonat végéhez közeledett, az utolsó kocsiról leugrott Malinovkin és sietve eléje ment.

— Nos, mi újság van itt maguknál, Mitya?

— Minden rendben. Andrej Nyiko- lájevios — felelte a hadnagy, majd

lejjebb eresztve hangját hozzátette: — De tudja-e, ki az én fékezőkalauzom? Temirbek! Csak most ismertem meg, amikor világosodni kezdett. Ügy látszik, elődje a leghátsó fékezőkalauz váratlanul megbetegedett és őt küldték helyette. Legalábbis így magyarázta nekem maga Temirbek. .

— Ez nagyon fontos körülmény — szólalt meg izgatott hangon Jersov. — És hogyan viselkedik?

— Flegmán, mint mindig, Egész úton egyetlen szót sem szólt.

— Nekem nem szabad mutatkoznom előtte, de maga egy pillanatra se vegye le róla a szemét! — adta ki sietve utasítását Jersov. — Ki tudja, hátha Zsijenbajev éppen őt bízta meg diverzióval, bár nemigen hiszem, hogy erre az emberre bízna ilyesmit.

Amikor Jersov visszatért fékezőfülkéjéhez, Bejszambajev közölte vele:

— Mindjárt indulunk tovább. A forgalmista szabadpályát igér egészen Nagy-Kurgánig.

—- Tehát megint csak nem állunk meg a közbeeső'állomásokon?

— Nem hát. Az ilyen utazást szeretem.

— Hát azt tudja-e, hogy az utolsó kocsin Doszlajev helyett Temirbek a fékező.

— Persze, hogy tudom, hiszen Doszlajev megbetegedett. De helyettesítője megbízható ember. Sokszor utaztam együtt Tómirbekkel Aztán meg rokona főnökünknek, Aszkár Sandarbekovnakí

— „Vajon véletlenül történt így minden, vagy Temirbek Zsijenbajev megbízásából van itt? Hiszen Aszkár szándékosan úgy rendezhette, hogy Temirbek kerüljön erre a szerelvényre ...” — aggodalmaskodott Jersov.

— És Temirbek tudja, hol és mikor állunk meg? y— kérdezte Bejszambajevtől.

— Honnan tudná? — csodálkozott a vonatkísérő. — Én magam is csak közvetlenül Pefe- valszkból való elindulásunk előtt tudtam meg.

Ez kissé megnyugtatta Jersovot. Arra gondolt: „Ha Temirbek nfem ismeri a menetrendet, nehéz lesz bármit is tennie. Azonkívül most már Malinovkin sem veszi le róla a szemét.”,

Jersov gondolatait Bejszambajev sípszava szakította félbe. Satrov mozdonya nyomban válaszolt rá.

— Indulás — mondta a vonatkísérő.

A vonat lassan meglódult. A vagonok kerekei, amelyek puhán

kereszti! 1 döccentok az első sínereszté- ken, s egyre gyorsabban forogtak, mind gyakrabban é§ hangosabban kattogtak át a pályaudvari váltókon és síncsatlakozásokon.

(Folytatjuk.)

Ami a fegyelmi jelentőkönyvben

s&erenel

a József és Hevér László gépke- 1 zelők ittas állapotban jelent- í keztek munkára. Az idevonat- > kozó rendelkezések értelmében - természetesen azonnal haza- i küldte őket.

t AZ ÜGYBEN Martinkovics I Jenő munkaügyi vezető foly■ tatott vizsgálatot, és a jegyzőkönyvek alapján így nyilatko■ zik.

r — Bágyi József idős ember : és régi, becsületes dolgozónk.

■ Feltételezhető, hogy munkába

■ indulása előtt ivott, bár ő ta- i, gadja. Annyit azonban elis■ mert, hogy aznap délelőtt 2 i deci meleg bort fogyasztott,

mert influenzásnak érezte magát.

— És a másik ..." ?

— Ez már cifrább eset, — Martinkovics Jenő a jegyzőkönyv lapjait nézegeti. — Hevér László Gyöngyöspatáról jár be. Tudjuk, hogy szereti a bort, és előfordult már, hogy italosán jött munkába.1 A kihallgatáson orvosi Igazolással jelent meg, amely szerint nem fogyasztott szeszes italt. Sőt mivel hazaküldése után taxi- , val ment Gyöngyöspatára, egy 110 forintos számlát is eljuttatott hozzánk, kártérítést követelve.

— Ezek szerint helytelenül járt el az aknász?

— Nem, mert Hevér László csupán másnap délután ment orvoshoz.

Az üzemvezetőség megtette azt, amit kötelessége és a bánya törvénye diktált. De a szocialista! brigád tagjai vajon mit határoznak, hogy Hevér - Lászlóval ne történhessen hasonló eset?

A következő lap is tanú IsáA GYÖNGYÖSI XII-es akm dolgozói az elmúlt évben célul tűzték ki a szocialista üzem cím elnyerését. A következetes munka már mutatja eredményeit mind gazdaságilag, mind az emberek tudatformálása terén. Az elbíráláskor a tröszt gazdasági és társadalmi vezetői dicsérték ezt az elismerésre méltó kibontakozást, de — és meg kell mondanunk, hogy helyesen — mégsem Ítélték oda a címet. Őszintén megmondták, hogy akadnak jelenségek — még ha elszigetelten, is — amelyeknek figyelem nélkül hagyása elsekélyesítené a mozgalmat.

A fegyelmi jelentőkönyv lapjai között tallózgatva bőven találkozhatunk esetekkel, amelyek megerősítik a tavalyi döntés helyességét. Akadnak még nyereségre váró vadhajtások egyes brigédtagoknál. Bizonyításul nézzünk talán néhányat a legújabbak közül!

Nagy József aknász az ellenőrzés során észrevette, hogy Adamik Imre vájár és csapata egy pályakocsin három méteres félfát szállított a munkahelyére, hogy ott ezt a drága importárut vasúti talpfának dolgozza fel. Az aknász felhívta a vájár figyelmét, hogy ócska fából készített talpfákat találhat néhány száz méterrel távolabb az altáróban. Adamikék figyelem nélkül hagyva az aknász intézkedését, végrehajtották korábbi tervüket. Tevékenységükkel súlyosan megsértették a bányában szükséges szigorú munka- fegyelmet, de tekintélyes ösz- szeggel megkárosították a népgazdaságot is. A vizsgálat lefolytatása után Kertai József bányavezető kártérítésre kötelezte a csapatot. A döntés helyes volt...!

A másik oldal is érdekes esetről ad számot. Hulitka lsti>án, az éjszakás műszak aknásza észrevette, hogy Bágyi