Heves Megyei Népújság, 1964. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-19 / 194. szám
300 perc -205 motoros 10 százalék Ittas — Fogyasztott szeszt? — Én? Ugyan kérem?! Hát motoron ülök. Meg csak ide jövök a szomszédba eléggé felháborodott Liktor János bükk- szentmártonl motoros hangja. — Jó, kérem, mindkettőnk megnyugtatására — fáradjon a gépkocsihoz, szondázzuk. — De ügyész elvtárs ... szóval délelőtt tízkor ittam én egy kis bort, hát borért voltam ... — Mennyit? — Egy keveset. — Jó, kérem, látja, hogy sokan várnak az ellenőrzésre, a szonda mindkettőnket megnyugtat. A szonda zöldet mutat, az erősen ittas ember leheletére ily módon színeződik ed. Nincs tovább beszédnek helye,' a motoros ellen feljelentés, majd eljárás indul. MónoSbél belterületén veszélyeztette a forgalmat. A vasárnap délutáni községben sokan sétáltak az utcán, s természetesen nem a járdán, hanem az úttesten. Elég szabálytalanság ez magában véve is, hátha még egy ilyen erősen ittas valaki hajt át a főutcán!? Az Egri Járási és Városi Rendőrkapitányság közlekedési alosztálya és a megyei közlekedési ügyész éppen az elmúlt napokban bekövetkezett, ittas vezetésből származó súlyos és halálos baleseteket figyelembe véve, kizárólag a motorkerékpárokra való tekintettel, vasárnap délután és este ötórás ellenőrzést tartott. Mindössze nyolc fő vett részt a kitűnően szervezett gyors, pontos és ütőképes akcióban, s az eredmény nem is maradt el. A felsőtárkányi, pétervásári, füzesabonyi, kerecsendi, síkfő- kúti útelágazásoknál a járőr minden elhaladó motorkerékpárt megállított, s eltérve a gyakorlattól, kizárólag ittasságra vonatkozó célellenőrzést végzett Talán percekre keletkezhetett csoportosulás, akkor is csak azért és akikor, amikor több, egy társaságihoz tartozó mptoros futott be az ellenőrzési pontra, egyébként hangos szó nélkül, udvariasan és fegyelmezetten zajlott le mindjén. A motorosok eleinte nem tudták mire vélni az ügyet — Vasárnap sincs jobb dolguk, mint ide kiállni? — jegyezte meg az egyik. — De van. Csak azt szeretnénk, ha mindenki hazakerülne a családjához! — válaszolta az ügyészségi gépkocsi vezetője, mert ezt a megjegyzést szerencsére csak ő hallotta. Este 10 órakor már az alosztályon voltak a járőrök. Mi az eredmény? Bizony a 300 perc alatt leellenőrzött motorosok 10 százaléka ittasan vett részt a forgalomban. — Mi az, hogy ittasan? — kérdezte Prokaj Sándor felsőtárkányi lakos, — mindössze két deci bort ittam! — Én meg egy korsó sört. Nem tudom, mi ebben az ittas? — Tóth László szilvásvárad! lakos sem ért egyet a „zaklatással”, pedig mindössze addig kellett állnia, amíg a szonda kimutatta, hogy bizony 6 sem mentes a szesztől. Az NB 44—94. rendszámú oldalkocsis motorkerékpár- tulajdonosa feleségét és két gyerekét szállította. Mi az az egy pohár sör? Kettő ... Na! És akkor mi van? — ezt morogták, amíg sorra kerültek. Kelemen József mikófalvi fiatalember gépkocsivezető ugyan, mégis megitta a „nyelet” bort Herényik József egri, Május utcai lakos sem talált semmi kivetni valót abban, hogy sört ivott, mielőtt motorra ült De ugyanúgy furcsállta a rendőrség intézkedését Nyilas András ostorosi lakos is, sőt Lakatos Géza egri lakos még meg sem állt a hatósági jelzésre, tudta, hogy nem jó italosán rendőr elé kerülni. Az említett motorosok legtöbbje régi vezető. Érthetetlen, hogy miért nem ismerik fel azt a nagy hibát, amit elkövettek? Nem nyíltan, de burkoltan ugyanis azt adták tudomására az ellenőrzést végzőknek, hogy „ugyan, azért egy korsó sörért, azért az egy féldeciért? Kár azért ilyen felhajtást csinálni”. Pedig megtanulhatták volna, hogy az ittasság fogalma nem abban merül ki, hogy valaki már a motorra se tud felülni, vagy nem látja a táblákat és kiegyenesíti a kanyarokat. Ittas az a gépjármű vezető, aki szeszt ivott. — Noná! Hogyne ittam volna, amikor búcsúban voltam! — hányaveti módon így adott választ a gyorsan hajtó CE 80—15 rendszámú gépkocsi vezetője, aki egyébként annak köszönhette, hogy megállították, mert mint a szélvész száguldott át Mónosbél községen. Senki nem tiltja, hogy valaki lagziban, eljegyzésen, — mint az ostorosi motoros — vagy éppen barátja örömére, névnapjára igyák. Igyék! Ha bírja. De akkor ne üljön motorra, mert azzal nemcsak a saját életét, hanem a gyanútlan többiét és a gyalogosokét, nem utolsósorban a gyermekekét veszélyezteti. A KC 72—32, az EP 10—60 vezetője és még jó néhány an úgy vezettek ittasan, hogy mögöttük ott ült a gyerek. Ez már eleve lelkiismeretlenség. Ám az ellenőrzésnek megvolt a maga széles körű megelőző hatása — hamar szét- szaladt a „drót”, s vagy nem mertek vagy nem akartak a törvénnyel szembekerülni azok, akik már ittak, de több ittas vezető nem akadt, és ezen a napon baleset sem történt. Ügy tetszik, a sok szó nem sokat ér, ilyen határozott intézkedésre van szükség. Hiszen amikor az ittas motorossal szemben az ellenőrző rendőrök az intézkedést megtették, s közölték velük: — Kérem, felterjesztem a szabálysértésért! ... az első kérdés ez volt: — Mennyibe kerül? — Az attól függ. — hangzott a válasz — Mindenesetre az egy pohár sör is kerülhet 150— 200 forintba! ... ez aztán gondolkodásra késztette a motorosokat, s feltehető, hogy a legközelebbi alkalommal kétszer isznak vizet út előtt, mint egyszer beleszagoljanak a szeszbe. Cs. Ádám Éva Revü, méghozzá jégén Kétórás színes, látványos, vidám forgatag A Magyar Jégrevü első, He vés megyei vendégszereplése Gyöngyösön jól sikerült. Színes, ötletes műsoruk jó szórakozást nyújtott, a közönséget felmelegítette az együttes temperamentumos játéka, gyakran csattant fel a vastaps. Ennyit summ ázásként. Egész évben szerelem — hirdették a plakátok, s ha az év tizenkét hónapjának egymásutánjában nem is mindig a szerelem volt a központi téma, a műsor minden , részlete az élet boldogságát, öröméi hangsúlyozta a váltakozó évszakok hangulatában. Ezen belül sok ötlet igyekezett mindenki ízlésének megfelelően adni valami érdekeset, kedveset, szépet. Meseszerű jelenetek, karneváli hangulat, lírai, romantikus és idilli képek váltogatták egymást, modern és régebbi stílusokat idézve. Talán ez a mindenkinek a kedvére való törekvés akadályozta meg az egységesebb felfogás kiteljesedését. De hát a közönséggel számolni kell! Kinek ez tetszik, kinek az. Ha tartalmilag lehet is egyes részletekkel szemben ellenvetésünk, a revü lényegét, a látványosságot úlletően nem. A non stop-műsor ritmusa kitűnő, a váltakozó dinamika ébren tartja az érdeklődést, és néhány nagyszerű, sokszor már akrobatikus nehézségű táncszám elkápráztatja a közönséget. A A második vágány A Népújság július 5-i számának irodalmi oldalán „A második vágány” címmel, elbeszélésem jelent meg. Eszter, az elbeszélés kiábrándult, rontott életű fiatalasszonya, egy vasútállomáson, csatlakozásra várva, visszapergeti életének, első házasságának rossz emlékeit. Belső monológja során emlékezik egy esetre, mikor hetedikes korában, az emhá- kázás idején, az iskola diákjainak gyalogtúrázni kellett, ők meg gyaloglás helyett a vonatot választották; a tanári ,,szir gor” azzal büntette a vétséget, hogy guggolniok kellett a fűben, ameddig erejük bírta, — többen elájultak, másoknak combján a hajszálerek kitágultak, a bőr elszineződött. Eszter első férje — akinek az esetet elmesélte — súlyos, de- honesztáló kijelentéssel illette a lányokat guggoltató tanárnőt. Az írói fantázia, hogy a történet „életszerűbb”, „hitelesebb” legyen, a gyalogtúra színhelyét Almárba tette, s a tanárnőnek is nevet adott. Mint kiderült, a fantázia szülte, az elbeszélésben megírt eseményhez hasonlót — természetesen nem a kitalált következményekkel! — az élet is produkált, s fatális véletlen folytán az elbeszélésben szereplő tanárnő neve élő személy — dr. B. J.-né — nevével egyezik, Dt. B. J.-nétől, aki 11 éve állt helyt a katedrán, s hivatása szerint tanítja, oktatja a felnövekvő nemzedék tagjait, az elbeszélésemben elkövetett, tudtomon kívüli, akaratlan, s véletlen sértésért szóban bocsánatot kértem, amit most meg- ismétlek írásban is. Többen névtelen levelekkel zaklatták, az elbeszélésre hivatkozva, dr. B. J.-nét; mások pedig az elbeszélésben leírtakat vették tényeknek. Számukra kijelentem, hogy elbeszélésem tanárnői figurája — semmiképpen nem azonos, és nem is azonosítható dr. B. J.-né személyével. PATAKY DEZSŐ humor sem hiányzik, egyébként is a derű, a vidámság fogja át az egész műsort. Nemcsak a kitűnő, nemrég még világ-, Európa- és magyar bajnok, neves szólisták korcsolyázását kell dicsérnünk, hanem az egész együttesét. Talán' éppen ez az egységes tánc- színvonal a Magyar Jégrevü leghatásosabb eszköze és erénye. Ezért tud érdeklődést ébreszteni és megtartani azokban is, akiknek soha semmi kapcsolatuk sem volt a korcsolyázással. A hangulatos jelmezek Vogel Eriket, a jó ritmusú, látványos előadás pedig Horváth Tivadar rendezőt dicséri. Mindent egybevetve: jó szórakozást nyújt a Magyar Jégrevü kétórás, vidám műsora. (g. mól—) Restaurálják az I. István korabeli feldebrői altemplomot Kevesen tudják még, hogy Feldebrőn az országban egyedülálló, I. István korabeli altemplom van a jelenlegi templomépület alatt. A kutatások eredményei azt bizonyítják, hogy annak idején a hazánkba bevándorolt kabar törzsek készítették, ők hozták magukkal ezt az építkezési megoldást, amely szerint a rendes templomépület alatt még egy altemplom! részt is kiképeztek. Az eredeti épület a tatárjárás alatt elpusztult, később annak romjaira épült a jelenlegi templom, majd a múlt század hetvenes éveiben, később pedig az 1930-ais években kezdték meg az egykori beomlott altemplomi rész kiásását, restaurálását. Az épület eredeti alaprajza azonban még most sem tisztázódott teljesen. s éppen ezért, az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség elhatározta, hogy újabb kutatási, feltárási munkákkal derítenek fényt az egykori építmény teljes alaprajzának megismerésére. Az elmúlt hetekben ismét megkezdődtek az ásatások, és dr. Méry István falukutató és restaurátor irányításával egymás után kerülnek elő az újabb letetek: csontdarabok, falré- szek, koporisószögek. Az ásatások során újabb falrészre találtak, amely arra enged következtetni, hogy a régi altemplom 5 hajós részből állt. A kutatások további célja egyrészt az egyébként nedves alépület teljes szigetelése, és megóvása a további vizesedéstől, másrészt pedig az egykori alaprajz teljes felderítése. Cs. I. NYIKOKAJ TOMAN s 27. De vajon nem értenek-e a „megle- petés”-en valami sokkal nagyobb dolgot, mint amilyen a Jersov elleni merénylet? Hisz érthetetlen, miért mondja, a rejtjeles üzenet: „Hogy kijavíthassuk az ön hibáját. . .” Tehát Zsijenbajev a meglepetést felhasználva nem maga javítja ki a hibát, hanem lehetőséget ad valakinek, hogy az javítsa ki? Ez végképp érthetetlen ... Más útra kell terelnie gondolatait s lemondani az előbbi feltevésekről. Úgy látszik, Zsijenbajev másutt követte el a hibát. Talán téves információt küldött rezidensének? Elvégre az ammonit-robbanásokat atom- robbantásoknak is vélhette? Amikor több ezer tonna közönséges robbanóanyagot robbantanak fel, könnyen téveszthetik össze atomrobbanással. A re ítélj es bőrönd Amint keresztülvágott a bokrokon, Jersov úgy határozott, hogyha most Km sikerül érintkezésbe lépni Zsijenbajewel ez azt jelenti: nem bízik benne. Gyötrő lassúsággal telt az idő. Az adásig tíz perc volt hátra, de már bekapcsolta a készüléket. Ráhangolta magát a kellő hullámsávra, kis ideig zenét hallgatott, majd egy részletet a nemzetközi helyzetről szóló adásból, utána pedig külföldi dzsesszt. Tizenkettő előtt három perccel a keresőt Zsijenbajev hullámsávjára állította. Óráját a rádió szerint igazította be, és az tökéletesen pontos volt. Ma kevésbé számított a Kísértettel való beszélgetésre, mint bármikor, s ekkor váratlanul felhangzottak fülhallgatóiban az éles Morse- jelek: Zsijenbajev hívójele. Jersov lélegzetét visszafojtva sebesen jegyezgetni kezdett. Miután Zsijenbajev lekopogta az egész szöveget. megismételte, de Jersov már az elsőt is hibátlanul lejegyezte. Most aztán sürgősen meg kell fejteni a rádiógramot. „Azonnal utazzék Akszakalszba — utasította Zsijenbajev. — Menjen be a kézi poggyászmegőrzőbe. Megkapja az én bőröndömet. A jegyet és a szükséges dokumentumokat a régészeti kézikönyvben találja szobájának asztalán. A bőrönddel azonnal térjen vissza; Várja a további utasítást'... Kis szünet után Zsijenbajev folytatta: „Valami legény van a nyomunkban. Érdeklődött) felőlem a régészeti telepen. Legyen óvatos.” Ezzel a rádióadás véget ért. „Kinyomozták Malinovkint), vagy Zsijenbajev a régészeti telep öreg vezetőjének szavaiból sejtette meg? — gondolta Jersov aggodalmasan. — Avagy ez a Temirbek Zsijenbajev szolgálatában áll, és Malinovkint figyeli? Nagyon is lehetséges. Tehát még óvatosabbnak kell lenni...” Az őrnagy gondolatai visszakanyarodtak Zsijenbajev utasításához: „Vajon nem csapda-e ez? Bizony lehet, hogy csapda — felelte saját magának —, de a bőröndért akkor is el kell mennem .. Tizenkettő negyvenötkor az őrnagy érintkezésbe lépett Malinovkinnal. Közölte vele, hogy Szabiin rádió- gramját már ismeri, s utasította a hadnagyot, hogy jelentse a tábornoknak Zsijenbajev új megbízatását. Aztán megparancsolta Malinovkin- nak, hogy sürgősen cseréljen lakást, s közölje új címét poste restante. Kikapcsolta a készüléket, s visszament a házba. Aszkár már rég aludt, vagy legalábbis úgy tett, mert szobájából hangos horkolás hallatszott. Terimbek még reggel elutazott az építkezéshez. Az őrnagy belépett szobájába, s üzenetet irt Aszkárnak. Közölte vele, hogy a múzeum megbízásából sürgősen el kell utaznia. Az üzenetet házigazdája szobájának asztalán hagyta. Kora reggel érkezett meg Aksza- kalszkba. és minden különösebb baj nélkül megkapta a kézi poggyászmegőrzőből a bőröndöt arra az elismervényre, amely egy Rahimov nevű vasúti kalauz nevére volt kiállítva. A közepes nagyságú bőrönd valódi bőrből készült. Két belső zára volt, a kulcs hiányzott. Jersov eleinte arra gondolt, betérjen-e a kerületi állambiztonsági osztályra, hogy ott megpróbálja kinyitni a bőröndöt. De nyomban él is vetette ezt a gondolatot. Figyelhették, s ez elronthatta volna az egész ügyet. Jersov beszállt a vonatba, s alaposan megnézte a bőröndöt. Amikor a kupéban nem volt senki, acéldróttal megpróbálta felnyitni zárait. Eközben arra is gondolt, hogy esetleg a a bőrönd hirtelen kinyílik, és a levegőbe repül! Ez lehetett volna az a bizonyos meglepetés. Am a bőrönd nem nyílt ki, bármennyit erőlködött is Jersov. Elhatározta, hogy, Malinovkinnal kettesben mégis megpróbálják kinyitni Perevalszkban. Aztán nyugtalan gondolata támadt: „Mi történik, ha ez az egész bőröndhistória csak arra jó, hogy próbára tegye őt?” Délután háromkor étkezett meg Perevalszkba. Alig szállt le a kocsiból, amikor Aszkár Sandarbekov lépett hozzá. — Éppen jókor érkezett — mondta örömmel. — Most hozta Zsijenbajev elvtárs üzenetét egyik ismerőse, azzal, hogy azonnal adjam át magának. Jersov gyorsan kibontotta a négyrét hajtogatott cédulát: „Kedves Tolaszt Alekszandrovics! Elnézést, hogy sokáig megvárakoztattam. Viszont olyan történelmi becsű dolgot hozok magának, hogy a szája is tátva marad a csodálkozástól! Ezenkívül a legrégibb időkből származó iratokat is. Még egy-két napig legyen türelemmel. Addig is nézze át a városi könyvtárban a forradalom előtti iratgyűjteményeket. Különösen a 13. kötet 6.. 11., 20., 30.. 34. oldalát ajánlom figyelmébe, ahol Akszjonov cári hivatalnok megjegyzései olvashatók. Most pedig egy kérésem van. A bőröndöt, amelyet kértem, hogy Ak- szakalszkból hozzon el, adja át Asz- kámak, ő majd eljuttatja hozzám; Ne haragudjék, hogy ilyen megbízással terheltem, de nem volt más megoldás. A mielőbbi viszontlátásra! Ki is Zsijenbajev? A szövegben tevő számok természetesen jelszó számai voltak. De ezt ellenőriznie keltett. — Várjon egy percet! — mondta Aszkárnak és kissé arrább ment. — Néhány szót írok Zsijenbajev- nek. — Tessék — szólalt meg Aszkár közömbös hangon. — Csak siessen. Mindjárt indul a vonatom, amelyen el kell vinnem a bőröndöt. Jersov elővette noteszát, nekitámaszkodott az állomásépület falának és kezdte megfejteni Zsijenbajev titkos írását. Sandarbekov pedig, högy ne zavarja, a büféhez ment. Igen, ez valóban a kísértet jelszava. Szokása volt, hogy minden alkalommal új rejtjelszámokkal adja meg. Mit csináljon most? Ne adja át a bőröndöt? De ezzel elárulja magát és tehetőséget ad Zsijenbajevnek, hogy elillanjon. Azonnal tartóztassa le Aszkárt? De hisz az is lehet, hogy nem cinkostársa, viszont, még ha az is, nem tudhatja, hol van most Zsijenbajev. Nemhiába Zsijenbajev fedőneve Kísértet, senkire sem bíz komoly dolgot, s Aszkár aligha tudhat róla biztosat. Az idő szaladt és dönteni kellett. Sandarbekov már megitta a frissítőjét és óráját nézegette, majd feléje pillantott. Nincs más hátra, mint megkockáztatni a dolgot! (Folytatjuk.)
