Heves Megyei Népújság, 1964. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-11 / 161. szám

ha mindenki mozogni kezdene a világban és a kontinensen belül, vagy ha csak az angol szigetein is, egyszerre híggá válna az élet társadalmilag? Utópia Liz filozófiája és e hazard lány hazárd hívását Billy nem követheti. Ez a té- pelődő angol fiatalember eszére hallgatva csak egyet akarhat: önmagát és álmait megőrizni addig, amíg a szavak tettekké nemesednék és kikerül a kicsinyes, szürke és néha már cinikusan avult angol társadalom konvencióinak szorításából. Vagy a konvenciók porlanak semmivé. Ezt a vitalehetőséget a film meghagyja a néző számára.

Ilyen értelemben komoly vizsgálódás ez az angol film. Tom Courtenay alakítja a főhőst. Játékában az álmodozó fiatalember túlfűtöttsége, gátlásai, felbuzdulásai járnak vi- tustáncot. Nyugtalanító egyéniség, akinek kifejezőkészségét a Hosszútávfutó magánosságában nyújtott alakításánál is el kellett ismernünk.

(farkas)

Reviczky Gyula

H ^ esztendeje, 1889. július

* U-én hunyta le örökre szemeit Reviczky Gyula költő, a múlt század végi irodalmi ellenzék legtehetségesebb lírikusa Vajda János mellett. Törvénytelen gyermekként született. Apja magyar föld- birtokos nemes, anyja szlovák cselédlány volt: Apja eldorbé- zolta vagyonát, sőt fia örökségét is, s ettől kezdve Reviczky Gyula élete nyomorgás voit, és „törvénytelen” származása miatt nehezen láttak napvilágot versei, nem érvényesülhetett. Vidéken nevelősködöít, majd aradi és kassai ellenzéki lapoknál dolgozott. 1887-ben sikerült végre a Pesti Hírlaphoz kerülnie: a lap színikritikusa lett. Ekkor élete nyugodt körülmények közé került, költői sikereit is élvezhette, de a nélkülözések eredményeként szerzett í'üdőbaja elhatalmasodott, s 75 esztendővel ezelőtt, Budapesten halt meg egy csendes júliusi napon.

Hadd meséljünk néhány epi- zódott az életéből.. .

Egyszer Reviczky Gyula Inczédy Lászlóval és Szabó Endrével lement egy. kávéházba és ott Reviczky szóba hozta az orosz írókat. Magasztalta őket, de nagyon. Szabó csak a

vállát vonogatta, mert nem ismert még akkor más orosz írót, mint Puskint, Lermontovot és Turgenyevet. Így volt velük Inczédy is.

Reviczky is csak fordításokból jutott hozzájuk, többhöz is, de azért nagyra volt vele.

Vita közben Reviczky valami csípős megjegyzést tett Szabóra, ami annyira feldühösítette a szerkesztőt, hogy másnap vett egy orosz—francia nyelvtant és rögtön nekilátott az orosz nyelv tanulásának. Azután eljárt beszélgetni az orosz konzulhoz és egy év múlva kiment Oroszországba megbizonyosodni, hogy jól tud-e már oroszul?

Olyan jól megtanult, hogy Ignátyev, a híres diplomata is nevetett a csodálkozástól, amikor vele oroszul beszélt:

Kis idő múlva Szabó Endre tartotta Reviczky Gyulának az előadásokat az orosz írókról...

T últermelés

Szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy kis «ép ellenére, országunk termékeiből bőven jut külföldnek is. Mert ugye, ahol túltermelés tapasztalható, ott felesleges készlet halmozódik fel, s ezt nem értékesíteni — amikor erre lehetőség van — megbocsáthatatlan felelőtlenség.

De nem csigázom tovább az érdeklődést: szatíratermésünkről van szó. Mert nézhetjük akár napi-, akár hetilapjainkat, politikai és tudományos jellegűeket egyaránt, mindenképpen szemünkbe tűnik, hogy vészes gyorsasággal, egyre több helyet kapnak az újságoldalakon a szatírák. Manapság — nyugodtan mondhatjuk — divat szatírát írni.

Kovács Ferenc segédmunkás öf percet késik a munkahelyéről. Ez a száraz tény. De egyben kitűnő szatíratéma. Húszán is lecsapnak rá. S aztán olvashatjuk: Csil- linger Csabuci, az Éjszakai Fények Vállalat nagy tehetségű, keskeny vállú, serény segédmunkása, hogyhogy nem, egyik reggelen arra ébredt, hogy a veröfényes napsütésben egészség- ügyi sétát tesz. Ez a huncut gondolat oda vezetett, hogy szegény, de becsületes hősünk öt teljes percet késett mimkahelyéről. Aztán Csabuci úgy, majd Csabuci így, igazgatóválság, csökkenés a termelésben, kikap a Fradi, gyomorrontás az üzemi konyhában, s ez mind-mind az öt perc miatt...

Vagy: felelőtlenül játszadozó gyerekek éles kaviccsal kiütötték egy sétáló nyugdíjas bácsi szemét. Ez a múltban esetleg öt

sor volt a baleseti hírek között. De ma? Hála a szatírafolyam növekedésének; két teljes hasáb.

Mert azt túl egyszerű megírni tiz sorban, hogy betörtek egy élelmiszerboltba. De mennyivel többet fizetnek azért, ha kiagyalt nevekkel, részletes életrajzzal, társadalmi környezet festésével „derűs”, kétflekkes szatírát írunk az esetről.

A gyár tolvaja is nyugodtan folytathatja tovább üzelmeit. Legfeljebb lebukik. De a közvélemény nem tudja meg, hogy ő becstelen ember, mert az újságolvasók majd tudomást szereznek egy Zambere- ki Zebeus nevű, hat feleséggel rendelkező föníciai matuzsálemről, aki szabad óráiban üzemi szarkásdit játszott.

Mai modem lap: A

második oldalon olvashatunk egy kulturális szatírát, a harmadikon egy Görbe tükörből mosolygót, az ötödik oldalt ipari jellegű szatíra teszi változatossá, s a sportoldalt is egy aktuális szatírával frissítik fel. De az útnak még csak az elején járunk. Türelem kérdése az egész, s elérhetjük; hogy egy egész újság csak csupa szatírából áll majd. Címe: SZATÍRA. Szerkesztő: Szatíra Szilárd. A szatírákat tollba

mondták: az élet szatírái.

Mi a célom a túltermelésre való figyelmeztetéssel? Egyszerű. Exportáljunk szatírát. Hiszen van belőle bőven. így a külföldi olvasó is bosszankodik, és nekünk is kevesebb marad.

— olasz —

T dézzünk egy ismeretlen szerelmes levelet is. írója Jászai Mari — a címzett: Reviczky Gyula, A levél megírásának időpontja (Jászai Mari alaposságával): 1889. kedd, március 12.

Ha keveset is, de írok hamar, hamar, Te édes Kedves!

Mert sietek, én most) mindig sietek, de azért semmire sem megyek természetesen, senki sem, aki siet. — Ügy érzem, hogy temérdek dolog vár rám valahol, valamiféle, de sok, nagy és a szívem oly lázasan siet, hogy nincs nyugtom tőle, és ha kérdezem, hát mi dolgod, hová rohansz, mit keresel, ilyen nagy erővel? — mit gondol, mi a felelet? Szégyenkezve dobbanik egy nagyot, pirulva áll meg és bevallja, hogy hisz neki nincs egyéb baja, minthogy igen vágyik egy Síelésre, egy forró csókra, egy édes szóra valakitől, aki mát egyszer a szívére ölelte, aki százszor is megcsókolta, és ak) olyan édesen elringatja aranyos leveleivel — de aki mos! nagyon messze sütkérezik a pompás kék ég alatt a szép Arcoban, míg mi itt a szürke

ég alatt sóhajtozunk---No de most!! — Borzasztó féltékeny vagyok. Tudja, hogy ez a verses levél nagyon bájos. Ezt szenvedések tüzében lángoló lélek írta, erős, gyöngéd, öntudatos, nőies, lángoló, de világító, nem pusztító mint — mennyivel jobban megérdemelne az Téged, mint én, aki elfoglak égetni. — Ha megérem, mert egy idő óta komolyan kö- hécselek és szorgalmasan szaladgálok Jelenffihez.

Mari -k

A mikor meghalt a költő, Szabó Endre a következő epigrammát írta:

Meghal Reviczky éhen S akkor kiáltják rá, hogy — éljen!

Reviczky síremlékére a költő Turganyévtől vett jelszavát, vésték fel:

„A világ csak hangulat”

Ez volt a költő világnézete, bár pesszimizmusa ellen állandóan harcolt és szabadulni igyekezett tőle. Reviczky az elsők között fedezte fel a múlt századi orosz realista írók regényeit: Tolsztojért és Turge- nyevért lelkesedett. Élesen bírálta kora társadalmának embertelenségét és a népelnyomó politikát, de kiutat nem talált, s belenyugvást hirdetett:

„A világ csak hangulat..

Révész Tibor

A Karlovy Vary-i filmfesztivál

Lassacskán félidejéhez érkezik a fesztivál. Hatodik napja vagyunk Karlovy Varyban. Horndceik, a legnépszerűbb cseh komikus, aki maga írja és rendezi a (kétnaponként megjelenő és igen ötletes fesztiválfilmhíradót, tegnapi „különkiadásában” a kubai delegációt interjúvolta meg, és mikor megkérdezte tőlük, hogy vannak, egyetlen szóval feleltek: „Zima!” Ami csehül annyit tesz: hideg van. Az időjárás valóban mostoha. Eddig egyetlen szép nap volt, a többi borom- góe, hűvös, esős. A levegő azonban már néhányszor átforrósodott ...

Először Claudia Cardinale, ez olasz versenyfilm, a Bube szerelmese ^főszereplőjének érkezésekor. A művésznő egyébként tegnapelőtt jött meg, és tegnap már el is utazott A fűmmel különben bonyodalmak voltak — hosszú tárgyalások után született meg a döntés, hogy a zsűri mégis versenyben állónak tekinti Co- mencini rendező filmjét, annak ellenére, hogy azt a nyugat-berlini fesztiválon is bemutatták.

(6)

Közben a fiúk nagyban szervezkedtek. Először is kikunye- tálták a tanár úrtól, hogy elengedjen. Aztán a mentők főnökétől mentőkocsit szereztek. Anni pedig a legfontosabb az alorvossal megbeszélték, hogy az esküvő előtti napom kitisztítják a sebemet, mert megint gennyesedéit — átkötöznek és egy új, könnyű, „elegáns” gipszet kapok.

Komolyam mondom, néha öiár zavarba jöttem, annyira törték magukat, hogy minden rendben legyen. Különben az ém esküvői előkészületeim nem ártották a többi betegnek sem. Nálam látogatási időn túl is mindig volt valaki. Annyi ennivalót hoztak, hogy egy kisebb Közértnek elég lett volna és az üvegről se feledkezett meg senki. Vicceket meséltek és étellel-itallal kínálták a szomszédaimat.

Ha jól emlékszem, az esküvő előtt három nappal meglátogatott Koltai elvtárs, az igazgató és Fekete elvtárs, a párttitkár. Amikor az ajtón belépve körbenézték á termet, nem ismertek meg. Különben nem is csodálom. Magas, sötét bőrű, fekete emberre emlékezték, aki voltam, de ahelyett egy nyúzott — mészbe mártott

4 MPIUS&G

1964. július LU szombat

fejet láthattak a párnán. Mondom, nem is vettek észre. Nekem kellett szólnom:

— Fekete elvtárs, hát meg se ismernek?

A párttitkár meglökte Koi- tait. Előbb mindketten felém, azután gyorsan egymásra néztek. A tekintetük ezt mondta: „Úristen, mi lett ebből!” Megijedhettek, hogy észreveszek valamit az ámulatukból, mert gyorsan és nagyon hangosan kezdtek beszélni.

— Szép kis vőlegény — mondta Koltai elvtárs és a váltamra ütött — itt heverészik. ,

Jólesett, hogy nem siránkoznak.

— Eljöttünk megnézni már, hogy mi van veled — szólt Fekete és leült az ágyam végébe. Közben véletlenül jól meglökte a rossz lábamat. Azt hittem, elszédülök. Mondták; nagyon örülnek, hogy megha- zasodom. Kérdezték, mire van szükségem, azon a kétezer^ fo- rintos szakszervezeti segélyen kívül, amit kiutaltak.

— Segély..; Segély ...

— Ne bolondozz, nem is segély ez, hanem jutalom.

Az aknáról beszéltek. Kivel mi van és főképpen Verát dicsérték, hogy micsoda szerencsém van ilyen szép, értelmes és hűséges lányt kifogni... _

Megígérték, hogy máskor is eljönnek. Fekete elvtárs az ajtóból jött vissza:

— Nézd, még elfelejtettem

— mondta és az üzemi újság egy példányát húzta ki a kabátzsebéből.

— Olvasd él, hátha érdekes lesz.;. — mondta titokzatosan. „ ...

Mit tagadjam, nagyon örültem a látogatásuknak. Mégse csekélység, hogy annyi dolguk között találtak időt, hogy eljöjjenek hozzám.

És érdekes, utólag eszméltem rá; a balesetemről, a rossz lábamról nem is esett szó. Ügy látszik, nem is olyan nagyon szomorú az én helyzetem. Úgy beszélgettünk, mintha semmi különösebb bajom nem lenne, mintha a jövő héten mehetnék vissza.

Csakugyan, mikor is megyek én vissza a bányába? Várjunk csak, hogy is van ez. Ekkor jutott ilyen határozottan először eszembe. Egyáltalán mi lesz? Visszamehetek-e valaha is.

Megérdemelnéd, hogy kétszer jó alaposan nadrágon bil lentsenek — szidtam magam. Nemhogy örülnél: három nap múlva feleségül veszel egy világszép lányt (nékem a Vera az), megvan mindened. Nem feledkeztek meg rólad. Meg mi kell. Mit szóljon a Zoli bácsi . Itt fekszik melletted, mindkét lába térdből hiányzik. Az asz- szony havonta egyszer jón be hozzá. Negyvenöt éves. A legrosszabb. Már nem remélhet

semmit, de meg húsz évet is

elkínlódhat. ö panaszkodhat... nem én, akinek mindkét lába megvan, ha darabokban is, de megvan, él... és meggyógyul;

Ügy felvidultam, hogy már nem is értettem az előbbi rossz kedvemet.

Az esküvőig hátralevő időa2 én ugratásommal és az össze- stoppolásommal telt. Ezt a kifejezést az alorvos úr használta. Bejött, megállt az ajtóban és nevetve kérdezte:

— Na, hol kezdjük összestoppolni ezt a férjjelöltet?

Jó szagú, vidám áprilisi napon jött értem a mentőautó. Szerettem volna nekiiramodni

Bementünk a titkár szolbájába, aki elmondta a szöveget. Föltette Verának a kérdést, akar-e a feleségem lenni. Vera hangosan, határozottan kimondta az igent.

A nagymamánál tartottuk a vacsorát. Az én szüleim is oda jöttek. Azért rendeztük így, hogy meglegyen annak a -jószívű öregasszonynak az akarata. Este kilencig minden szép simán ment, éppen úgy, mint más lakodalmakban. Ha csak azt nem számítom, hogy Vera, amiért nem vélem táncolhatott, mással se ment el. Az talán csak nekem tűnt fel,

a szédítő tavaszi világnak. Futni, futni, aztán megállni és nagyokat fújtatva belehunyorogni a napba.

Nagy vigyázatosan támogattak lefelé a néhány lépcsőn. A felénél az öcskös és a barátja — akit magával hozott — megúnták a kínlódásomat és egyszerűen a hajamnál fogva felemeltek.

Már mindent előkészítettek. Vera a tanácsháza előtt várt

hogy hozzám mindenki kissé túl hangosan, túl vidáman szól. Nem tudom, hogy valóban így volt-e, mert az ember ilyen átkozott helyzetben képzelődik.

Kilenc tájban a megerőltetéstől szédülni kezdtem. Ha visszagondolok rá, nem is volt olyan tréfadolog órákon át mereven előrenyújtott lábbal ülni. A szobában meleg volt. Mozogni nem tudtam. Igaz,

eleinte ötpercenként kérdezték, hogy érzem' magam, de ón mindig azt mondtam, hogy prímán. Sőt, már untam is az aggódást. Így Vera kivételével lassan megfeledkeztek rólam. Vera csaknem végig szorította a kezemet és szüntelenül kérdezte az aggódó tekintetével: „hogy vagy... hogy bírod”?

Talán ez tette még nehezebbé a dolgot. Sok erőmet emészthette föl, hogy Vera semmit se vegyen észre. — Szünet nélkül biztatóan mosolyogtam, és még annyit se mozogtam, amit a helyzetem megengedett volna, mert ha moccantam, Vera felugrott, segíteni akart.

Mondom, kilenc körül éreztem, hogy baj lesz. Fojtogatott a meleg és főképpen a tehetetlenségem. Alig éreztem a saját testemet. A tíz körmömet belevájtam a támlásszék karfájába. Éreztem, hogy már se a másra gondolás, se az akart nem segít. Lefordultam a székről.

Amikor magamhoz tértem, már csak a szüleim és az öcsém állt az ágy mellett. Aggódva szidtak, miért nem szóltam előbb. Azután ők is elmentek.

Nem lehet és nem is fontos mindenről beszélni, de annyit mondhatok, hogy az én Verámnál gyengédebb, megértőbb asszonyt nem hordott a föld a hátán. Számomra az a bizonyság jelentette a legtöbbet hogy ez az asszony nagyon szeret engem.

Hiszen csak a szerelem adhatott neki erőt és csalhatatlan értelmet, hogyan kell viselkednie egy magamfajta, agyongyötört emberrel.

(Folytatjuk)

A HAZUDÓS BILLY

Angol film

Sághoz, kétségbeejtő. Ahogyan Rita fecseg az ígéretek beváltásáról, felháborító. Ahogyan Buxbury tanácsos úr ragaszkodik társadalmi címéhez és őszült méltóságához, nevettető. De mindez tízszeres, olykor százszoros nagyításban látszik Billy arcán, mozdulatain.

A rendező az angol dühöngő ifjúság türelmetlenségét, szándékait fogalmazza filmre, illúziót romboló őszinteséggel és meghökkentő kritikával. Nem titkolja, hogy igazat ad a ma angol fiataljainak. A tragikomikus hangvétel is amellett bizonyít, hogy a film alkotója hajlik a fiatalok filozófiájának elfogadására. De gondoljuk csak végig a logikai sort! Nem kell kicsinyesen megrögződni az anyagiaknál! Mozogni kell a világban, szabadon, annyi ruhával és erkölcsi kötöttséggel, amennyi Liz útitáskájában elfér, „majd lesz valahogy” — vállrándítással és fiatalos mosollyal! Be kell járni a világot, mert a térkép és az idő arra jó, hogy barangoljunk! Mindenki megteheti ezt? Mi lenne,

— Csak fel kell ülni a vonatra és el kell menni innét! — mondja a bájos szőke Liz felszínes és felelőtlen lázadással Billynek, És Billy, aki folyton „hazudik”, komolyan rááll a biztatásra, csak a szóké-; utolsó pillanatában torpan meg. Almai, lehetőségei elől visszakullog a családi házhoz, megúnt gyötrelmeihez.

Ki ez a Billy? Fiatal tisztviselő egy átlag-angol városban. Temetkezési vállalatnál csip- csup krajcáros ügyeket intéz rosszul, miközben dagadó mellel egy országot, Ambróziát álmodik össze magának, ahol ő a császár, amolyan félisten- diktátor-féle, felvonulásokkal, ünneplésekkel, dörgő szónoklatokkal. önmaga álmodott hőse, akit ha álmodozása közben megzavarnak, dühödten azt kívánja, hogy géppisztolysorozat végezzen gyötrelmes ellenfeleivel. Billy nem szereti apját, mert őt e fecsegő férfi elemi csapásnak tartja, átoknak nevezi lustasága és hazudozásai miatt. Nem szereti anyját sem, vagy legalábbis azt hiszi, hogy ez az érzése hiányzik belőle. Ghadrakot, közvetlen felettesét izzó gyűlölettel utálja, mert ki- beményített mozgású és ingű főnök, aki feszesen számon béri az alkalmazottak mulasztásait Csak a lányokhoz vonzódik, mert azok minden mondatát komolyan veszik és jó érzés, ha hisznek az emberek. Még akikor is, ha az álmokról, az álombéli Amibróziárcd, a karrierről, apja gazdagságáról, épói készségéről mond nagyokat ez a gyötrődő, töprengő, pnánalmasan vergődő fiatalember, s ha nyomban kiderül is • szavák értéke.

A fiira rendezője, John Schlesinger, a lélekbúvár szen- fcedéüy-fütötte szorgalmával elemzi egy angol fiatalember lelkivilágát, az abban lezajló eseményeket, az abban megfogalmazott, vagy érlelődés- ben lévő szándékokat, amelyek itt-ott tettekké lépnek élő. A főhős vívódásai sokszorosan kinagyított mértekben zajlanak le előttünk. Billy nem akar semmi rosszat Naggyá, hőssé, erejének tudatában hatalmassá szeretne nőni, mert Körülötte minden sivár, piszkos, közönyös és kicsinyes. Ahogy az apja szidja, merev arccal és rideg szemeikkel, kiábrándító. Ahogy az anyja védi, taplószáraz szavakkal, fájdalmat okoz. Amilyen primitíven ragaszkodik Barbara a boldog-