Heves Megyei Népújság, 1964. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-09 / 159. szám

A legjobb népi zenekaroknak szerződést kell biztosítani Szűnjön HARMADSZOR rendezte »eg három éven belül a Szö­vetkezetek Heves megyei Igaz­gatósága a földművesszövetke- aeti népi’ zenekarok és népi énekesek találkozóját. Ez a ta­lálkozó most új keretet kapott azzal, hogy Eger híres szülöt­téről, korának legnagyobb ma­gyar muzsikusáról, a virtuóz hegedűs Reményi Edéről ne­vezték el, s ezzel mintegy kö­telezővé tették a zenekarok számára a rendszeres önkép­zést, a Reményi-számok alapoí tanulását és népszerűsítését. E keret alkalmas arra, hogj ez évenként rendezendő talál­kozónak tartalmat, a rendez­vénynek keretet adjon. Az else nemes vetélkedés — amelyit már Reményi nevét viselte — jól sikerült... ... De sikerülhetett veins jobban is! S most e „de” miat' emeljük fel szavunkat. Ami jó azt röviden el lehetne mondani mert ismétlés csupán, hiszen £ jól szereplő zenekarokról meg­írtuk véleményünket a kultu­rális szemle során. Farkas József, a hevesi kis­vendéglő prímása és zenekara rövid két esztendő alatt jutoti el oda, hogy kéthangszeres já­tékkal cigányzenét és táncze­nét agyaránt szolgáltatnak, ami a falusi kisvendéglők «sorakoztató jellege szempont- jobál, de az önképzés szem­pontjából sém közömbös. A verpeléti rajkózenekar Varga Tibor fiatal prímással már s füítyös román, tánc betanulá­sával megmutatta, hogy megfe­lelő képzéssel mire képes. A poroszlói népi zenekar három ém jól szórakoztatja a vendé­geket, s ha szereplésről van szc imm megállják a helyüket. De tulajdonképpen, nem is *6lulk akarunk beszélni* akik rendszeres szerződésben van- oak, rendszeresem játszanak, módjukban áll gyakorolni, ta­nulni, fejlődni, hanem azok­tól a többdekről, akik számért a zene csak búcsút, lagzit vagy május elsejét jelent, meri szerződésük nincs, nem tud­nak dolgozni. EBBEN A KÉRDÉSBEN kel egységes álláspontot foglalni í MESZÖV-nék és a földműves- szövetkezeteknek, s elhatározni, hogy milyen sorsot szánnak i népi zenekaroknak. Való igaz hogy a megyében jóval töbt meg a kampány-muzsikálás rik, arra kell törekedniök, hogy a környezetükből gyűjtsék da­laikat, abból állítsák össze mű­sorukat, különben nem lesz ér­dekes, nem lesz stílszerű sze­replésük, hiszen a dalfüzetek­ből válogatott énekek előadá­sához nem kell föltétien népi énekesnek lenni, elég a meg­felelő hang is. EGYENKINTI értékelés he­lyett tehát ennyit — a népi ze­nekarok most olyan szintet ér­tek el, hogy alkalmasak továb­bi művészi fejlődésre. Munká­hoz kell tehát juttatni őket, azok pedig, akik 1964-ben már nem alkalmasak nívós, haladó szellemű népzenei produkcióra, azoknak szintén meg kell mon­dani a válogatás során, és ta­lán még ennyit: segíteni elhe­lyezkedni nekik más pályán ... Bár ez már nem tartozik szo­rosan a földművesszövetkeze­tek hatáskörébe. Mindenesetre meg kell szüntetni az ajtónál- lást és megfelelő intézkedéssel stabilizálni kell a legjobbak el­helyezkedési lehetőségét a megváltozott külsejű és igényű, modem falusi kisvendéglők­ben. (ádám) Kígyók a szomszéd szobában í Mindazok a bécsi polgá- ; rok, akiknek oroszlán, tig­< ris. Leopárd, krokodil, med- í ve, gepárd, illetve kígyó l van birtokában, égy új < rendelkezés értelmében S ' kénytelenek lesznek meg- j válni kedvenc ,,háziálla- ' tűktől”. A házirendnek a r nagy ragadozókra vonat- | kozó új paragrafusa alkal- i masint csak elméleti, kí- í gyóügyben azonban meg- { alapozott, sőt egyenesen a 5 kalandos kedvű csúszómá- < szók adtak okot a rendelke- í zés kibocsátására. j Egy bécsi idegorvos < ugyanis népes kigyótenyé- j szetet tart fenn villájában. | Védencei nagy vállalkozó edvről tettek tanúságot, az utóbbi hónapokban gyakran bukkantak fel a szomszédok ágyában, für­dőkádjában, vagy az er­kélyről csüngve. Az orvos azzal védekezett, hogy több- méteres hüllői teljesen ár­talmatlanok.' A hatóságok viszont a feljelentők indo­kolását tették magukévá: ha a gyanútlan szomszéd gutaütést kap ijedtében a. padlón tekergő óriáskígyó­tól, egyáltalában nem vi­gasz számára, hogy veszély­telen hüllőtől rémült ha­lálra .., Ez már nem hiba: ez baj Válasz néhány bíráló megjegyzésre I A Népújság június 20-i szá­mában rövid cikk jelent meg Eger nyári műsorellátásáról. Sajnos igaz, van és lesz uborkaszezon Egerben. Hiány­cikk az igazi nyári szórakozás, a jogosan várt színvonalas nyá­ri műsor. Nem új keletű ez a probléma Egerben, már évek óta megoldásra vár. Más városok miért tudnak változatos nyári programot biztosítani, és miért nem tud Eger? Pedig a város szórakozni vágyó lakosságán túl, a nagy idegenforgalom is kötelezően előírná az előre hirdetett ren­dezvények sorozatát. Nézzük előbb az objektív okokat. Nincs olyan helyünk a sza­badiban, ahová jónevű bel- és külföldi együtteseket meghív­hatnánk. Nem tudunk Eger­ben sem a közönségnek, sem a művészeknek kulturált kö­rülményeket biztosítani. Az esetenként felépített szabadtéri színpadok óriási költségbe ke­rülnek, s mégsem felelnek meg a célnak. A primitív szín­padokra nem jönnek le neves együttesek, az olcsó hakni-mű­sorok biztosítása pedig egyet jelentene az ízlés elleni me­rénylettel. csak eladott műsorokat kíván­nak Egernek biztosítani, még­pedig olyan, költségért, hogy az átlag helyár 18—20 forintba kerülne. Ezt sem a város kö­zönsége, sem a megyei művelő­dési ház nem bírja megfizetni. Nem engedhetjük meg ma­gunknak, hogy egy-egy jegy­hez 4—6 forint hozzájárulást fizessünk. A nyári műsorok egyik alap- feltétele egy megfelelő szabad­téri színpad megépítése. Bár ideiglenes, de ugyanakkor jó megoldást jelentene a Kertmo­zi átalakítása is. Ez kis költ­séggel megoldható lenne, még­pedig olyan formában, hogy lehetne filmet is vetíieni és műsorokat is rendezni. Nem tartjuk szerencsésnek kizárólag a megyei művelődé­si házat hibáztatni a nyári uborkaszezon miatt, hiszen a nyári idegenforgalmi és az éh­hez szorosan kapcsolódó kul­turális rendezvények, a színvo­nalas szórakozás és pihenés biztosítása nem kizárólag a mi A tábla, avagy kik az idegenek... „Az építkezés terü­letére idegeneknek belépni tilos” — ol­vasom a táblát és megdobban a boldog­ságtól a szívem. Mert hol és miért tesznek ki ilyen táblát? Ter­mészetesen csakis ott, ahol építkeznek, ahol falakat húznak, hogy új gyár, lakás épül­jön, s azért teszik ki a táblát, hogy felesle­ges ácsorgók ne tart­sák fel az építők se­rény lendületét. Ott álltam a tábla előtt, elolvastam még- egyszer, aztán har­madszor is, s az öröm könnyei fátyolozták el boldog szemeimet: hát mégis, hát igaz, hát így igaz? Építke­zünk! Mert építkezni kell itt, mert ha nem építkeznénk, akkor nyilvánvaló, nem len­ne ott a tábla, amely fennen hirdeti, hogy ÉPÍTKEZÉS, ahová idegeneknek belépni tilos. Végtére is ki látott még olyan te­rületet szerte az egész világon, ahol semmi sincs, csak az égnek madarai, s a földnek füvei, hogy odategyenek egy táb­lát, amely szerint az ég madarai és a föld füvei területére ide­geneknek belépni ti­los. Na ugye, hogy sen­ki! Ezek után az vesse rám az első panelele­met, akinek a szíve nem vidult volna fel a tábla láttán és ol­vastán és ném hök­kent volna meg ugyanúgy, a helyes következtetések vé­giggondolása után, akkor, amikor a táb­la mögé tekint. Mert a tábla mögött nem volt semmi. Csak az égnék madarai, a föld füvei, néhány tégla­rakás, egy antik mal- terosláda és egy kő- korszakból való mal­terkeverő izé... S előttük a tábla: Megható és izgal­mas volt mindezt együtt látni, s egy­ben alkalom is, hogy újabb ltövetkezteté- seket vonjon le az ember, aki e tábla innenső oldalán áll. Mert világos itt min­den. Megkezdték vol­na egy építkezést, az­tán jött valaki, le­szúrta ezt a táblát, aztán jöttek volna lé­lekszakadva az építő­munkások, hogy ha­táridő előtt felépül­jön a. gyár, meg a la­kóház. Jöttek és meg­torpantak. „ .'.. ide­geneknek belépni ti­Gátolja a nagyobb műsorok feladatunk. Sőt, az intézmény- rendezését a helytelenül értei- neik sem ^ mtézke­mezett forint-terv is. A buda- „ pesti országos rendező szervek desi Ehetősége nincs a hiá­nyosságok megszüntetésére, ' A hiba tehát nemcsak a mi munkakedvünkben, vagy ötlet­telenségünkben keresendő. Tér. mészetesen ez nem jelenti azt, hogy nem tehetnénk többet, nem csinálhatnánk jobban, de annyira elhanyagolt, remény­telen a terület, hogy óriási erőfeszítésekkel is csupán mi­nimális eredményeket hoz. Ha a jelenlegi helyzeten most már nem is tudunk változtat­ni, de a következő évben már feltétlenül biztosítani kell a vá­ros nyári műsoréllátását. Vég­ső megoldásnak az egész ide­vonatkozó problémakör együfe* tes megtárgyalása — idegen­forgalom, vendéglátás, kultu­rális rendezvények koordinálá­sa — kínálkozna. Mindezt pe­dig csak egy irányító jogkör­rel rendelkező szerv teheti meg úgy, hogy felülemelkedve az egyes szervek szűk, egyéni érdekein, a város egészének érdekeit tartsa szem előtt. Pintér Dezső, megyei művelődési ház los ...” — olvasták és tűnődni kezdtek. Hát voltaképpen ők itt idegenek, itt sohasem jártak, egymást is jobbára rövid ideje ismerik. A tábla tehát kétségkívül nekik szólt, akik itt idege­nek, akiknek ide be­lépni tilos, mert itt építkezés területe van. Szomorúan, lehor- gasztott fejjel, egy újabb elmaradt határ­idővel, a vízszintező­vel odább ódalogtak. Csak így lehetett, s nem másképpen. Gyorsan körülnéz­tem, aztán cumtrucc, beléptem az építkezés területére. Lehetett. Senki sem szólt. Az éjjeliőr ott aludt, a malterosládában. Iga­za van. Ö éjjeliőr, ö megtette a kötelessé­gét. (egri) női kezet, megfogtam a karját. — Vagy jön táncolni, vagy rendőrt hívok. — Nem tudok . .; Erzsi hangosan kacagott és a feje úgy rázkódott, hogy szép hosszú haja mind előre hullott. — Jöjjön, maga nyári Miku­lás, majd én megtanítom. — Forogtunk. Mindenki mosoly­gott és táncolt. Erzsi hozzém- simult, a fejét a váltamra haj­raptam a száját, mert nem volt jó. Felszisszent és ellökött. — Megörültél? Mit csináljak. Verát szeret­tem. És csak azért, mert oda­tartotta a száját, nem kellett a csókja. Tudom, hogy nem min­denkinek ilyen átkozottul po­csék a természete. Mit tehetek, nem bújhatok ki a bőrömből. Vera gyorsan javult és még két hónap se telt el, amikor hazaengedték. tóttá. Éreztem a kölnije szagát. A tenyere égetett. Miért nem lehet mindig ilyen jó — gondoltam. Az előbb még én is húzódtam. Az ember buta és kész. Ki és hol fizeti meg nekem negyven év múlva, ha kimaradók minden jóból? Ki­csoda? Annak a rozoga csont­váznak nem mindegy, hogy én most jól magamhoz szorítom-e ezt a lányt vagy sem? A vendéglő udvarán hátra­hajtotta a fejét. Magamhoz rántottam és megcsókoltam. Rágtam és dühömben már ha­Eihatároztuk, hogy gyorsan összeházasodunk. Azon a hé­ten második műszakban dol­goztam. Megbeszéltük a ta­nácstitkárral, hogy a követke­ző hét szombatján lesz az es­küvőnk. ★ Másnapra a brigád olyan elő­zetes legénybúcsút szervezett. Ügy beszéltük meg, hogy mű­szak után az Aranylibába me­gyünk az ha akarjuk, reggelig is nyitva tart. A délelőtti műszak végén a fiontkaparófcjnél kétméteres, tölcsér alakú szakadás történt. Egész délután a szakadás át­építésén dolgoztam. Fél tízre lettem készen. Háromnegyed órám volt a műszak végéig. Ilyenkor már nem szól a bri­gádvezető, aki akar, lóghat. De nálunk ez nem szokás. Tudja ilyenkor az ember magától is, merre menjen, hogy még egy kis szenet termeljen. Elindul­tam a 70 méter hosszú front előtt. Az a hely, ahol először megálltam, veszélyesnek lát­szott. Tovább mentem. Jól is­merem én a szén moccanását. Odébb biztosnak látszott a fal. Megálltam, Amit a lövés hát­radobott, azt akartam kézzel a szalagra dobálni. Persze, a nagyobb darabokat. Jobb lá­bamat kinyújtva a balt be­hajlítva háttal a szénfalnak — dolgoztam. Egyszerre tompa robajt és agyvelőbe tépő fáj­dalmat éreztem. Ledőlt a szén­fal. Elestem. A jobb lábam az omladék alatt maradt. Elorditottam magamat. —■ Megpróbáltam felemelkedni és kihúzni a lábamat a szén alól. A nadrágfoszlányok között vértől ragadós húsdarabokhoz értem. Sokszor hallottam elbeszélé­seket arról, hogy a végveszély­be került emberek előtt másod­percek alatt lepereg az életük. Velem is körülbelül ez tör­tént. Láttam magamat nyomo- rékan, bevarrt nadrágszárral. Aztán Verát, amint egy idegen férfi mellett áll a tanácstitkár szobájában és igent mond,.. Én nem a múltamat, hanem a jövőmet gondoltam végig. A megyei kórház sebészetén tértem magamhoz. Olyan fáj­dalmat éreztem, amilyenről azelőtt még csak nem is hal­lottam. Nem mertem a lábamra nézni. azoknak a száma, akik kizáró­lag zenéből kívánnak megélni, viszont jóval korlátozottabbak azoké. akik erre képesek is. A most fellépett zenekarok nagy része már állandó szerződésben áll valamelyik földművesszö­vetkezetnél, ám még mindig akad jó képességű zenekar, jó képességű prímás, aki kőmű­vesek mellett, vagy egyéb nehéz munkában tölti napjait, s ha hangszeréhez kerül, elrémülve veheti tudo­másul, hogy megvastagodott az ujja, elvesztette fürgeségét, s bizony oda a régi készség, ha tehetsége maradt is. Jó lenne, ha a MÉSZÖV ki­nevezne egy bizottságot, amely felmérné a falusi kisvendég­lők zenei, zenekari szükségle­tét, s ehhez a meglevő zene­karokból megejtené a váloga­tást. A legtehetségesebbek ke­rüljenek fel a pódiumra, vál­laljanak kötelezettséget arra, hogy tanulnak, képezik, fej­lesztik magukat, s valóban ápolói, továbbfejlesztői lesznek a megye gazdag népzenei ha­gyományainak. Ezzel kettős célt érnénk el — egyrészt meg­valósulna a kulturált szórako­zással ellátott kisvendéglők problémája, másrészt felkarol­ná a szervezet a tehetsége­ket, s ha a MESZÖV-nek vagy a földművesszövetkezetéknék szüksége van rendezvényein zenekarokra és színvonalas műsorra, joggal követelhetné azt egységei dolgozóitói — szerződött népi zenekaraitól. A létbizonytalanság nem alkal­mas talaja a továbbtanulásnak és a fejlődésnek. A földműves­szövetkezetek sokat tesznek e téren, de még több a lehetősé­gük. Csupán körültekintő vá­logatásra és határozott intézke­désre lenne szükség. Éppen a III. Reményi Ede zenei talál­kozó adott alapot ennek a kér­désnek a felvetéséhez, hiszen a tizenkét zenekar mindegyi­kében rejlik annyi tehetség, amennyi megfelelő képzéssel elegendő állandó zenei élet ki­alakításához a falvaikban. Ugyancsak el kell mondani a népi énekesekkel kapcsolat­ban is annyit, hogy műsorukat már szinte országszerte isme­A A AAAAAAAAAAAA AA A A A A. A A A A A mutatta be. De azt hiszem, véletlenül igazi unokahuga volt. Olyan szép lányt, mit az az Erzsi ritkán Iát, az ember. Mire én megérkeztem, már együtt ült a társaság. Ránéz­tem és melegem lett. Ferdevá­gású, álomszép szürke szemei voltak, hosszúkás arca és olyan vállig érő fekete haja, amilyet se azelőtt, se azután nem láttam. Akárhogy igye­keztem kerülni a tekintetét, minduntalan ránéztem. Ö pe­dig várta, hogy találkozzon a pillantásunk. Iszogattunk, be­szélgettünk, mindenki a másik feleségének udvarolgatott. Egyszer csak Erzsi felállt a helyéről és a külső terem felé ment. Mikor elhaladt mellet­tem, kacsintott, hogy menjek utána. Akkorra már mindenki nagyon jól volt... Feltűnés nélkül utána mehettem volna, de valahogy nem akarózott. Gyáva voltam, vagy eszembe jutott egy másik, aki nekem gyógyul és talán most velem álmodik? A helyemen marad­tam. Később a másik teremből át­csalták a zenekart és elkezdő­dött a tánc. Először mindenki gyorsan megtáncoltatta a maga feleségét, azután a másét kérte fel. Én az asztalnál maradtam. Nézelődtem ‘és lassan ittam. Tulajdonképpen nem akartam senkivel se táncolni, de azért mégis rossz volt egyedül. Vala­ki hátulról befogta a szeme­met. Az arcomon éreztem a megszokta, hogy kéthetenként vasárnap felmegyek hozzá. ★ Addig se henyéltem, de Ve­ra betegsége alatt még jobban beszálltam a munkába. Na­gyon kellett a pénz. Ö ugyan nem tudott róla, de volt olyan hónap, hogy ezer forin­tot is adtam a nagyanyjának. Különben miből küldte volna szegény öregasszony a nehéz csomagokat, pulóvereket, me­leg ruhákat, miegymást? Vera fennt volt a hegyen vagy száz kilométerre tőlem, én pedig dolgoztam, mint egy eszeveszett. Néha eljártam mo­ziba, nagy ritkán a fiúkkal pár pohár sörre. Ennyi volt az egész életem akkor. Húztak is eleget, amiért olyan marha voltam — ahogy mondták — es nem foglalkoztam senkivel. Azt egyik se tanácsolta, hogy hagyjam ott Verát, de azért közben jöhet valaki .., Kinek van abból baja? Végeredmény­ben nagyon szép a hűség, de az ember azért csak nincs fá­ból. Annyit rágták a fülemet, hogy egyszer elmentem Ózdra Szeder Géza bácsi névnapj ára; Nagy felhajtást csináltak a fiúk. Szerettük az öreget, olyan főnök volt, hogy le a ka­lappal. A vacsora a vendéglő különtermében volt. Máig sem tudom, hogy került oda Erzsi. Azóta is csak a keresztnevét tudom. Ha jól emlékszem, Vi­zes Sanyi az unokahugaként í 4. — Mit sivalkodsz, mondom, bogy szerettek és kész..— kiabáltam. Vera se a pofontól, se a <8orvaságamtól nem sértődött meg, ellenkezőleg: leejtette a két kezét és mosolygott. Az­után meggondolta magát és megint rákezdte. — Ne nyivákolj, mert kapsz még egyet — mondtam az előbbin felháborodva. Inkább mondd el, mi bajod. —- Nem tudok én semmit, csak azt, hogy mór hétfőn be Bem mehetek. Azonnal beutal­tak Kékestetőre. — Mikor mégy? — Mondom, hétfőn. — Na jó, szabadnapot veszek ki. Felviszlek. Ismét mosolygott, de láttam, hogy őszintén kételkedik ab­ban, hogy lehet-e beteg lányt •zeretni. Többé nem veszekedtem ve­le, hanem megöleltem és erő- ■en magamhoz szorítottam. — Kitartasz mellettem egy évig is... mondd ... — mondd,., lehet azt? — kér­dezte türelmetlenül és a kis- fcábátom alá fúrta a fejét. Sokáig nem akarta elhinni, hogy várok rá. Később azután 4 MPÜiSkG >904. július 9., csütörtök

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents