Heves Megyei Népújság, 1964. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-04 / 155. szám
Akik hazatértek... J& gazda Miért hagyta ott az ipart három fiatalember? A vékony tartóoszlopok ezüstösön csillogó acéldrótjain jut el az áram a boldogi Béke Termelőszövetkezet új tanya- központjába. A transzformátortól már megtörik a hosszú, egyenes vonal, szabálytalanul ágaznak szét a vezetékek, hogy villanyégőket, motorokat tápláljanak. A község új településétől, a köves úttól csupán néhány méterre, a Hatvanig húzódó sárga búzatábla mellett állnak az épületek, s közöttük rakott széna- és szalmakazlak. A fehérre meszelt és tisztán tartott ser- téskutricában a villanyégők, a falba süllyesztett kapcsoló szerves tartozéka a berendezésnek. Más világító eszköz nem is kellene az újhoz. Sorban, ötvenegy anyakoca hever bágyadtan a hőségtől. Némelyikben tíz kismalac is szorong az anyja mellett, más rekeszekben választás előtti malacok röffentenek lustán. Futó István sertésgondozó négy éve dolgozik a tanyán, ötvenegy éves,»de hozzáértése koránál is nagyobb. Nemcsak pénzre volt szükségünk, ezért olyan munkahelyet kellett választanom, ahol minden hónapban fizetnek. így kerültem Budapestre. Az 1. sz. Mélyépítő Vállalatnál, később pedig a 41. sz. Építőipari Vállalatnál kaptam munkát. Keresetem 1800 forintra jött ki átlagosan, de volt olyán is amikor csak 1400-ig vittem. Minden héten hazajártam, gyorsan ment a forint, a kereset.' Tavaly aztán nem bírtam -tovább, szabályszerűen felmondtam a vállalatnak. Hazatértem. A feleségem is megnyugodott. Felvettek a termelőszövetke- zetbe, locsológép-kezelőnek osztottak be. Az év végi elszámoláskor 17 800 forintot kaptam kézhez, de összesen a keresetem 25 000 forint volt. Természetesen, készpénzben. Amit természetben kaptunk azt nem számítottam hozzá. — Ezek után megérti, hogy nem bántam meg, hogy visszatértem? Már voltam öthónapos iskolán is. Megszereztem a szövetkezet jóvoltából a mező- gazdasági gépjárművezető és javító oklevelet, szakmát kaptam a kézhez. Semmi bajom nincs, elégedett vagyok a keresetemmel. Egyetlenegy tervem van: házat akarok építeni. Az anyag nagy részé együtt yan, a házhelyet is megvásároltuk. Ha az idén sikerül az 500 munkaegységet teljesíteni, akkor jövőre már mi is a saját házunkban lakunk, amelyet minden állami támogatás, kölcsön nélkül építünk fel! Lejegyezte: Fazekas István hasú lusta jószágokat; lelkiismeretes, gondos, munkára szoktatta. Gazda a sertésszállások közt, s mint ilyen, hajnaltól estig az állatok között van. Sőt, ha fialás van, éjszaka sen» megy haza, marasztalja a kötelesség. Az idén már 44 koca ellett, 370 kismalacot fiaztatott és csak a januári nagy hidegek miatt történt 12 elhullás. Tavaly hétszáz munkaegységére harmincezer forint készpénzt, terményt és négy választási malacot kapott a szövetkezettől. Elismerik munkáját, megbízhatóságáról, hozzáértéséről a legjobbakat beszélik a faluban is. Itt akar 'dolgozni, míg bírja erővel és egészséggel. A kitűnő állományt csak olyannak adja majd át, aki nálánál is különbnek mutatkozik. Az idén az egy választásnál a nyolcas átlagot tartja, s mert minden száz malac után kap prémiumként egyet, az idén hétre bízik Futó István, a gazda. p. e. A fej útján A tejüzemben éjjel sem szünetel a munka, sőt talán mozgalmasabb minden, mint napközben: reggeli ellátás lázában ég az egész telep. A vaj-csarnokban egyhangú ütemben forog a hatalmas „köpű”, a szomszédos helyiségekből tejszivattyúk, szeparátorok, pasztőr-gépek zaja haitik, s az udyánon szinte egymást váltják á szállító autók ... Egy héttőmáa „Csepel” hűtőjét vízzel tölti fel sofőrje, rongy- darabbal törölgeti ablakait, készíti a kilátást: a sötétben sokkal inkább szükség van erre! ÜZEMANYAG-UTÁNPÓTLÁS. (Szűr-Szabó József rajza) — Ózdra készül a pótkocsis nagy teherautó a mellette rakodó négy és fél tonnás társaságában: 450 kanna tejjel a délutáni gyűjtésből. A kannák tetején, között, jókora jégtáblákból csöpög a víz: fontos a hűtés, a nyári melegben gyorsam romlik a tej is! 23 óra. Reflektor pásztázza az Eger-patak partját, gépkocsi zúg, fordul merész kanyarral a telepre: menetrendszerinti pontossággal érkezik a várt, FC 43—52-es rendszámú tankautó. Megfordul. A pilóta, Molnár Pál mellé másod magammal ülök be a vezetőfülkébe, Szabó Imre kocsikísérővel. Alig csapódik be útitársam mögött az ajtó, program szerint, máris indulunk tejgyűjtő utunkra... Az éjszaka csendes Egerben még találkozunk néhány megkésett járókelővel, s Kerecsendig egy-két járművel, de azután szinte semmivel. Madarat, nyulat riaszt csak olykor az éles reflektor, mást sem látni az országutakon ... Alszik a táj, álmodnak Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Kömlő kertes házai... A Hevesi Állami Gazdaság rákhátpusztai üzemegységébe kanyarodunk be először. A major hosszú, földszintes épületei között aggregátor dohog, küldi a fényt a drótokon. Tompa világítású lámpák mellett jószággondozók virrasztanak az istállókban, vagy talán szunyókálnak is, mert — senki sem néz ki ránk: mit is akarunk az éjszakában ... A tejház előtti szolgafán huszonöt literes kannák sorakoznak a köcsögök helyén: nagyüzemben járunk! Az ajtó zárva. A kocsikísérő — bizalmi ember lehet, — megszokott mozdulattal nyúl a „rejtekhelyre”, s egykettőre előkerül a kulcs... A nagy kádban, gondosan letakarva vár ránk a tej: a tartály belső falán levő vízszintes mérce mutatja, éppen 450 liter! Akárcsak a tejház asztalkáján levő kis cédula, a kísérőjegy szerint. De van azon a papírlapon más adat is: hőfok, zsírtartalom ... Hát azok egyeznek-e? — Majd megnézzük mindjárt! — így Szabó Imre. Mert a tejgyűjtő autók kocsikísérői egyben „meósok” is... Tanfolyamon sajátították el ezt a tudományt! — Üti társam bólint a hőfokra, annyi az tényleg, mint írták: kilenc... Nó, de a zsírtartalom? — Jól felkeveri a kádban levő tejet, több helyről merített mintával tölti meg a kezében levő mű- anyag„üveget” (az otthoni vizsgálathoz kell az, a fajsúly, savfok megállapításához,) s mikor azzal végzett, a karcsú szárú pipettával szív a kis üveg bu- tellába is, a kénsavra, majd amilalkoholt adagol hozzá meg felelő mennyiségben. Jól ledugaszolja, majd alaposan összerázza. Behelyezi a centrifugába, s a hajtókarrsl Ügy veti le magét a sandákról, hogy porrá spriccel szét, és mindig szivárvány ragyog a vízesése felett. Nohát... ide járnak ld, ebből a folyóból isznak a mongolok. Nem mondom — tiszta, de állat is tíz- és tízezerszám jár bele inni. így homlokába csövet, úgy mondván: csurgót ütöttem, s most tudja hogyan hívja a nép, mert arra is rászokott? — Hogyan? — J ános forrás. — Maga után? A maga nevéről?' XÍPOMG 3 1964. július 4., szombat Kecskés Ferenc, Tóth Béla és Hajdú Sándor az elmúlt esztendőben visszatért a termelőszövetkezetbe. A tarnabodiak szívesen fogadták őket, s mint az elmúlt esztendő is bizonyítja, e három fiatalember sem volt hálátlan az előlegezett bizalomért: becsületesen dolgoznak, hasznos tagjai lettek a közösségnek. A napokban velük beszélgettünk. A kérdésünk az volt: miért tértek vissza falujukba, mi hozta őket haza, miért váltották fel az ipart a mezőgazdasággal? Kecskés Ferenc: — Huszonöt éves vagyok. 1959-ben, hogy megnősültem, úgy egyeztünk meg a feleségemmel, hogy Budapestre megyek és ott próbálok elhelyezkedni, hiszen minden fillérre szükségünk volt. Kellett a kereset, ezért mentem el a faluból. A termelőszövetkezetben akkor még rendszertelenül adták a munkaegység-előleget, nem volt biztosítva a megélhetésünk, és nem is nagyon bíztam a szövetkezés csodájában. — A 21. sz. Mélyépítő Vállalatnál dolgoztam. Földmunkákat végeztünk. Kerestem 1500 —1600 forint között mozgott átlagosam Legényszálláson laktunk és minden héten hazajártam. A fizetésemből 400— 500 forintot minden hónapban visszahordtam, a legnagyobb takarékosság ellenére is. Aztán beleuntam. Messze van Budapest, az asszony is jobban szerette volna már, ha idehaza dolgoznék, hiszen a termelőszövetkezetről a legjobb hírek jártak mindenfelé. 1962. év zárszámadása 62 forintot jelentett munkaegységenként... — Beszéltem az elnökkel, és a legközelebbi vezetőségi ülésen foglalkoztak kérésemmel, s aztán a közgyűlés elfogadta felvételi kérelmemet. 1963. áprilisában én is termelőszövet, kezeti tag lettem. Még ebben az évben 350 munkaegységet teljesítettem. Hatvannégy forintot fizettek rá munkaegységenként Ez — amint kiszámoltam — 2500 forintos havi átlag- keresetnek felelt meg, ehhez, természetesen nem számoltam hozzá a háztájiból eredő jövedelmet. Pedig az sem utolsó dolog. A pesti fizetésem felét megadta minden hónapban. — Csakis. Megenyhülök, s őszinte elis-' méréssel mondom. ; — Ez már igen. Ennél szebb, emlékhagyást elképzelni se tu-' dók. ' — Na! — kacagja el mag4t; Jani bácsi. — Ami azt illeti,] nevetésre is lesz okuk, ha fél-' emlegetnék! \ — Nevetésre? Miért? < — Jaj! — kapkod levegő! után Jani bácsi. — Mert a ná-‘ domra, a legnagyobb nemzeti; ünnepükre is beneveztem.« Tudja: amikor egész Mongólia' verseny. Lovagol, nyilaz, bír-« kózik és fut. « — Ezt mind csinálta? Mind?] A hatvan esztendejével? — Csak a felét — mondja! Jani bácsi. — Az is elég volt; nekem. Birkóztam, s győztem] is, de a futásban már csak má-< sodik bírtam lenni. Na ja,; mert akkor csináltam' magam-« ból majmot. Márhogy a sógo-] rok szemével nézve majmot. « — Mert a valóságban? ; — Le én a cipőt, le a nad-; ragot is, ott álltam meztéláb,« kurta gatyában. Aztán neki,1 nyomd meg a gombot, János.; Hanem úgy megnevettek, de úgy, hogy nekem is muszáj volt nevetnem. Futottam. Mit mondjak? Elröhögtem a finist.; Hát... így volt, jó volt, de] még jobb, hogy most mar me-' hetek haza. í — Pestre? — kérdezem. ; — Ördögöt! Csabám. Disznót vágni, hurkát, kolbászt tölte-! ni. Elvégre... Csabai ember, lennék vagy mi a'manó! Ott a hazám, ahol a házam. Helye-; sen mondom? « — Tökéletesen, Jani bácsi. ! megpörgeti, úgy várja ki a kötelező öt percet. — No, nézzük csak!? — Három egész, hat tized ... ez is egyezik, mehet a tankba a tej... És előkerül a vastagszárú gumitömlő, a pilóta megindítja a szivattyút: s máris áramlik a tej ... Szabó Imre veder után kutat a helyiségben, s hogy megtalálja, szalad vele az autóhoz. Megnyugodva tér vissza. — A motor szimmeringje ki van kopva, mellette folyik a tej, ha nem tennék edényt alá, jó ötliternyi is elmenne talán egy- egy alkalommal. Kár lenne érte! — Így kell hát mentenem a tejet — ki tudja meddig még —, mert a szükséges alkatrészt csak ígérgetik... A szivattyú kitesz magáért: jó négy perc sem telik bele, máris elszippantja a négy és fél hektó tejet! Ahogy befejezzük, indulunk tovább ... Molnár Pál gyakorlott kézzel vezeti kocsiját a gidres-gödrös pusztai ütöm jó érzékkel veszi a fordulókat, egyenletes sebességgel hagyja maga mögött a kilométereket. Tizennégy esztendeje 0 vezet már — az élelmiszeriparban: sokáig malmi sofőr volt Tiszanánán, s hogy bezárták végérvényesen a tanácsi kisüzemet, úgy jött át ide, a tejesekhez. Komlói ember. A rossz közlekedés miatt, — no, meg a munkaideje sem engedné másképp — csak hét végén jár haza a családhoz. Hosszú a műszakja: úgyszólván egész nap talpon kell lennie. Mostani munkáját sem igen fejezi be délután két óránál korábban: mihelyt megérkezik Egerbe, „lepakol” és máris indul vissza a mostani szakaszra: ez a pályája... A kiskörei gyűjtőben 2 liter híján nyolc hektó tej fogad. — A zsírtartalom 0,1-del alacsonyabb, mint ahogyan a kísérőjegyen feltüntették. — Ezért még nem szólunk... de ha két tized százalékos a di- ferencia, már felköltjük bizony a begyűjtőt, jegyzőkönyvet veszünk a hiányról — mondja Szabó „meós”. Kiskörén még csak a kakasok kukorékoltak, még csak hajna- lodott. Tiszanánán háromnegyed 3-kor már teljesen világos van. Az a bizonyos egytized százalék itt is hiányzik! Innen visszük egyébként a legtöbb tejet: két kádból 1565 litert ... Kömlőn „tankolunk” utoljára, sofőrünk falujában. A család talán már ébredezik ... Benézni sincs ideje a pilótának: gyorsan kell vinni az árut... öt órára érünk vissza Egerbe. Már várnak ránk a szivaty- tyúk, pasztőrgépek, üres kannák: várnak a város és messzi környéke tejfogyasztói... Gyóni Gyula — A termelőszövetkezetben jószággondozó vagyok. Mindennap 1,25 munkaegységet kapok a munkámért. Már ebben az évben 220-at teljesítettem. Szeretném, ha év végére az 500 is meglenne. Majd meglátjuk. Idehaza vagyok, nem kell örökösen utazni, nyugodtan dolgozhatok és a családommal vagyok. Mindenesetre nem bántam meg, hogy az ipart a mezőgazdasággal cseréltem fel. Tóth Béla: — 1960-tól 1963-ig dolgoztam Budapesten Kecskés barátommal a Mélyépítő Vállalatnál. Együtt jártunk oda-vissza. őszintén szólva: féltem a tsz- től, azért mentem el az iparba. Három gyermekem van, kellett a pénz minden hónapban. Keresetem 1900 forint volt. — Kecskéssel jöttünk haza. Nagyon jó vált visszatérni a faluba. Az er «berek is szívesen fogadtak. Munkát adtak a szövetkezetben; állattenyésztő lettem, s hét hónap alatt 360 munkaegységet teljesítettem. Ez 2600 forint havi keresetnek felel meg, s ráadásul idehaza vagyok a családdal, nem kell utazni, nem kell a pénzt visz- szahondani Pestre. Sokkal jobb itt dolgozni, mint az előző munkahelyemen. Nemcsak azért, mert idehaza vagyok, nyu- godtabb körülmények között, hanem azért is, mert többet tudok keresni és nem kell minden héten elvenni belőle. — Már 250 munkaegységem van ebben az évben is. Az év végére a 450 is meglesz, s az asszony is teljesít vagy 110-et, így gondolom, szép summa üti majd a markunkat a zárszámadáskor« Hajdú Sándor: — Az én sorsom érdekes «;. Szabolcsi születésű vagyok, míg meg nem nősültem, addig szüleimnél dolgoztam, abban a megyében. Aztán 1959-ben idekerültem, Tarnabodról nősültem. Mint fiatal házaspárnak egyedül az állatok szeretete, de mert sajátjának tekinti a nagy aztán nem ®ok gusztusom volt hozzá... Viszont a hegyekben, nem is messze a teleptől, találtam egy forrást. Annak igen, annak aztán pompás a vize. Tiszta i®, hideg is. Kristály és jég. Csináltam neki egy kis betonmedeneét, a medence De Jani bácsit nem lehet zavarba hozni. — Most igen — bólint —. — Akkor kezdtek munkába, amikor én eljöttem onnan. De mikor megérkeztem ... ? Van ott egy folyó, az Orchon. Mérges egy folyó, sebes a vize. <— Derék. Csak ám ««■. enni ís kell, nemcsak dolgozni. — Milyen koszton élt? — A magamén. De a nyersanyagot, a matériát a sógoroktól szereztem. Néha még ingyen is. — Kérincsélt? János bácsiból isimét az incselkedhetnék ördöge beszél: — Szereti maga a májat? — kérdezi egyenes válasz helyett. — Szeretem. — Megcsinálni is tudja? Ügy értem: elkészíteni? — Azt már nem. — Kár — adja a sajmálko- zót Jani bácsi. — Mert így hiába tanítom meg rá, mit kell kérdezni, ha állatot vágnak a mongolok. — Mit kell? — Ezt: illik bajna? Van máj? Hát persze! Mert a mongolok semmire se nézik és eldobják a májat... No, csináltam is én olyan resztéit és rántott májakat, borjút is, birkát is, amikor mi adódott, hogy utoljára a sógorok is megkívánták, és el is tanulták tőlem a csinálását. — Eszik is? — Ahol a magyar malom van, Harhorinban, ott igen. — A szaván fogom, épp oda készülök holnap. — Nyugodtan. Másról is megemlegetnek ott engem. — Miről? — A vízről, példának okáért. Az ivóvízről, mert azt is szereztem nekik. Ez már sok, ezt már kénytelen vagyok dicsekvésnek venni: — Maga?!? — pillantok gúnyosan Jani bácsira. — Talán a túrósaink! Üg-y hallom, dolgozik ott egy magyar kútfúró «söpört is.
