Heves Megyei Népújság, 1964. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-30 / 177. szám

A pótmama Tíz év gyermekek között — Most én vágyóik a Teca néni. Tessék nekem szépen szót fogadni — mondogatja gyaíkran egyik ismerősöm kis­lánya öcsikéjének, és csodák csodája, a gyermek rögtön jód viseli magát. Vajon milyen lehet a való­ságban, akinek már a neve is ilyen nagy hatással van a r*i- cikre — vetődött fed bennem a kérdés és elindultam, hogy el­beszélgessek Teca óvó nénivel, Liszkay Józsefnéval. Az apróságok éppen tízóraiz­tak, kis asztalkájuk mellett. Arcocskájuk belebújt a csészé­be, csak két kíváncsi szemük figyelte a jövevényt, aki Teca nénit elviszi a másik szobába. A merészebbek az üvegajtó­hoz settenkednek és úgy fi­gyelnek. . — Éppen az idén tíz éve, hogy elvégeztem a képzőt, Kálbam. Persze, gyerekekkel jóval előbb foglalkoztam. Tud­ja, ez a hivatás már az em­ber gyermekkorában kezdődik. Először játékbabákkal, aztán ahogy nőttem, egyre többet tudtam segíteni a felnőttek­nek. Peienkázni, babusgatni Egriek a nagykőrösi KISZ-táborban Június 28-a óta teljes az üzem a Nagykőrösi Állami Gazdaság területén már hagyo­mányosan működő ifjúsági táborban. Ezen a napon érke­zett meg kétszáz középiskolás leány Törökszentmiklósiról, Jászapátiról, Kisújszállásról. Az első hét munkájába bele­szólt a Medárd-nap óta olyan gyakran jelentkező hivatlan vendég: a nyári zápor. A bri­Több mint 2100 dolgozó és 620 gyermek üdült eddig a megyéből szakszervezeti üdülőkben szanatóriumba 120-an kaptak háromhetes beutalót. De nemcsak belföldre, ha­nem külföldre is többen men­tek a szakszervezet segítségé­vel. Az NDK-ban, Ausztriában, Csehszlovákiában és a Szovjet­unióban idáig mintegy 80-an töltötték szabadságukat. A dol­gozók gyermekei közül eddig 620-an üdültek a megyéből. Az év második felében még többen mennek pihenni a szak- szervezeti üdülőkbe. A dolgo­zók közül még több mint 2600- an, a gyerekek közül pedig mintegy 320-an veszik igénybe az ország legszebb helyein lé­tesített SZOT-üdülőket. gádok munkáján azonban nem fogott ki az idő. önkéntes va­sárnapi munkával, egy kis nyújtott műszakkal és főként sok igyekezettel sikerült a tá­bor tervét 117 százalékra telje­síteni, s ezzel az eredménnyel a Bagi Ilona tábor a mezőgaz­dasági táborok között elérte a harmadik helyet Július tizenkettedikén újabb brigádok érkeztek, közöttük az egri Szilágyi Erzsébet Gimná­zium kilenc brigádja, kilenc­venhatom részvevővel. Az el­ső napon bizony csak kilenc­venhat százalékos teljesít­ményt értek el az egriek a paradicsomszedésben. A len­dület azonban egyre fokozó­dott és a kukorica-címerezés- ben már 175 százalékos telje­sítéssel büszkélkedhettek. Szombat délután. A kapunál két egri kislány, Káló Piroska és Antal Edit tart ügyeletet és ezen a címen valóságos egri kolónia alakul ki a sátor előtt. Egy tyúkalja csirke csipogá­sa semmi ahhoz képest, amit a tíz vidám, eleven kislány pro­dukál. — Jaj! Tessék megírni, hogy nagyon jól érezzük magunkat! — Tájékoztat Bocsi Ilonka. — Tízen együtt vagyunk Qgy bri­gádban és miután már délben letelt a hat óra, most heve­rünk, pihenünk. Aki akar sportol, mert mindenféle sport­felszerelés van a táborban. Ha valaki olvasni akar, akkor a háromszáz példányból álló könyvtárból válogathat. Van mozi, Ki mit tud-verseny, a gazdaságban presszó. Kár, hogy a két hét olyan hamar le- j telik. — És mi lesz a két hét után? j — kíváncsiskodom a további program tekintetében. Kozma Éva jelentkezik első­nek. — A megyei tanács kirán­dulást szervezett a Magas- Tátrába. Már hetekkel ezelőtt jelentkeztem. Bocsi Ilonka is ragyogó programmal büszkélkedhet. — Szüleimmel körüljárom a Ba­latont. Káló Piroska kéthetes turis­takirándulásra megy a Szovjetunióba Útirány: Kijev, Moszkva, Leningrád. Antal Edit szintén szüleivel vesz részt tíznapos csehszlovák kiránduláson. Ennek során meglátogatják Prágát, Karlo­vy-Varyt, Bmot és Bratislaván keresztül térnek haza Maruzs Anna kilencnapos NDK-kirándulásról egyenesen a táborba jött Megnyerte a rádió Fő utcám című rejtvény­versenyét, s a jutalma a ki­lencnapos németországi kirán­dulás volt Mosolyogva teszi hozzá, hogy még hátra van egy kéthetes kirándulása a Szovjetunióba (Rossi) a kicsinyeket. Emlékszem, el­ső ..gyermekeim” unokatestvé­reim voltak, két iker. Ott lak­tak az utcában. Rájuk vi­gyáztam, mosdattam őket, amikor csak tehettem. Az ál­talános iskolából azonnal az óvónőképzőbe iratkoztam. Az első év jeleg bizonyítványá­nak jutalmaként nyáron Dor- mándon vezettem egy napközi otthont. Az oklevél megszer­zése után Egerfarmoson vol­tam két évig, majd egy év Fü­zesabonyban és jelenleg hét éve itt dolgozom Egerben, a Heves megyei Tanács Keres­kedelmi Vállalatok Napközi Otthonában. Egy pillanatra félbeszakítja a beszédet — bocsásson meg, úgy látom, befejezték az evést. — szólok valamelyik kolléga­nőmnek, hogy vigyázzon rájuk. — A gyerekek azonnal körül­veszik a fiatal, mosolygó, kék szemű, barna hajú, kedves Teca „nénit”. Alig tud szaba­dulni. Az elválasztó üvegajtón és a falakon törpék, mackók, kü­lönböző állatok tréfás rajzai, festményei. — Én festegettem őket, sza­bad időmben — mondja a ké­pekre mutatva A gyermekek után elsősorban a festészet a legkedvesebb szórakozásom. Gondoltaim már arra is, hogy beiratkozom a főiskolára, csak az tart vissiza, hogy meg kel­lene válnom a kiesüktől. Ösz- szél, úgy hallottam, képzőmű­vészeti szakkör indul a Szak- szervezeti Székházban. Oda fogok járni. Így tanulhatok és a „gyermekeim” is megmarad­Bolyi az egri levélsz< Hajdanában, a 18. században, még Sőtér postamester uram hivatalába kellett vinniök az egrieknek a feladandó levelei­ket A 19. század vége felé azonban megjelentek az utcá­kon, a házak falára szerelt le­vélgyűjtő szekrénykék. Valami­kor ezek kielégítették a leve­lezők igényeit, ma azonban, mi tagadás — oly csekély számban és rossz elosztásban találhatók a városban, hogy kétségtelenül elégtélenneík bi­zonyultak a feladatok ellátá­sára. Amint a megyei posta- hivatal főnöki irodájában a kimutatásokban lapozgatva tá­jékoztatnak, csupán 32 db le­vélgyűjtő szekrény van Eger­ben felszerelve. Három a pos­tahivatalok bejáratánál és 29 jut a város egyéb pontjaira. így azután nemegyszer bi­zony valóságos művészet egy- egy levélgyűjtő szekrényt ta­lálni. Sajnos, elfelejtettbe az új lakótelepeket, így a Had­nagy utcait is ellátni ezzel a közkedvelt kis piros ládákéval. A csákóbeliek sincsenek túlsá­gosan elkényeztetve, nem is 10. De végre elérte a Csapájev utcát, A házak itt még alacsonyabbak és silányabbak voltak, nagyrészt föld­szintesek. Tenyérnyi udvar tartozott hozzájuk, amelyekben a tárva-nyitva álló kiskapun át jól látszottál-: az ala­csony növésű satnya növények. Az ötvenhatos számú ház semmi­ben sem különbözött a többitől, csu­pán kiskapuja vslf belülről bezárva kampóval vagy retesszel. 'Jersov né­hányszor megrázta a kilincset, de miután észrevett oldalt egy vasgyű­rűt, meghúzta. Rozsdás vas kellemet­lenül nyikorgó hangja hallatszott, majd dühös kutyaugatás. Valaki rákiáltott a kutyára és az őrnagy súlyos léptek közeledését hal­lotta. Aztán kattant az elhúzott re­tesz. A kiskapu kinyílott, de éppen- csak annyira, hogy az illető, aki kinyi­totta, a nyíláson kidughassa fejét. Arca öreg és ráncos volt, egymástól távol ülő szemei pedig keskenyek. — Kit keres? — kérdezte erősein keleties kiejtéssel s gyanakodva mé­regette Jersovot. — Kilis Zsijenbajevet — felelte Jersov mosolyogva és meghajolt az öreg előtt. Alma-Atából jövök a tör­téneti múzeumból. A nevem: Muhta- rov. — Muhtajjpv? — kérdezte az öreg s csodálkozva húzta fél ritka, ősz szemöldökét: összeráncolta homlokát, mintha valami nagyon savanyút nyelt volna le. — Igen, igen Muhtarov! — ismé­telte sietve Jersov s aggódva gondolt arra, vajon jó helyen jár-e. — Talasz Alekszandrovics Muhtarov. — Ö, Talasz Alekszandrovics! — mosolyodott el erre örvendezve az öreg és szélesre tárta a kiskaput. — Lépj be. Bocsásd meg, hogy megvá­rakoztattalak. Erre gyere, mert a kutya letépi a nadrágodat. Nyughass, átkozott! — fenyegette meg a láncán veszettül ugráló kutyát. — Ej te go­nosz sátán! Erre, erre, kedves Talasz Alekszandrovics, csak a fejedet hajtsd le, kérlek. Az öreg bevezette Jersovot egy szép bútorral berendezett, elég tá­gas szobába. Az őrnagy elcsodálko­zott ezen, mert hát a házigazda bi­zony elég szegényesen volt öltözve. — Foglalj helyet, kérlek — tolt éléje egy széket, majd sárgás, rán­cos kezét nyújtotta feléje. — A ház tulajdonosa vagyok. Habdullah San­da rbekov a nevem. — Hát Kilis merre van? — kér- kérdezte Jersov ijedten. Habdullah nagyon óvatosnak tűnt néki s attól félt, hogy az öreg még mindig nem bízik benne. •— Bocsásd meg, kérlek, de Kilis nincs idehaza — tárta szét karját Habdullah és kis szemé teljesen fel­olvadt tettetett mosolyában. — El­utazott. Megkért, hogy egy levelet adjak át neked. Kilis tudományos munkát végez, különféle anyagokat gyűjt. Az öreg most a komód felső fiók­jában kezdett kutatni, de közben egy pillanatra sem vette le gyanak­vó tekintetét az őrnagyról. Végre megtalálta a lepecsételt borítékot és még mindig képmutatóan mosolyog­va Jersovnak nyújtotta. — Nesze, kérlek; A borítékon ez állt nagy betűkkel: „Talasz Alekszandrovics Muhtarov- nak”. Jersov felnyitotta a borítékot és elolvasta a Muhtarovnak címzett le­velet: „Kedves Talasz Alekszandrovics! Elnézést, hogy nem vártam meg. Sürgősen el kellett utaznom a régé­szeti ásatások színhelyére. Üjabb érdekes leletekre bukkantak, ame­lyek ezeknek az ősi helyeknek a tör­ténetéről tanúskodnak, ön természe­tesen tudja, hogy Akszakalszk váro­sát 1824-ben alapították és a Közép- Ázsiából Nyugat-Szibériába vezető karavánúton feküdt. A környéken megkezdett régészeti ásatások sok érdekes dolgot nyújtanak nekünk, történészeknek, főleg olyasmit, ami a XIX. század végére vonatkozik. Ha találkozni óhajt Velem addig is. míg visszatérek Akszakalszkba, ami 26—28-adikánál nem lesz előbb, jöj­jön ki a Fehér-tóhoz. Nincs messze, mindössze 30—35 kilométerre van Akszakalszktól. Keresse fel a régé­szek ottani telepét és érdeklődjék irántam. A mihamarábbi viszontlá­tásig, kedves Talasz Alekszandro­vics! Kilis Zsijenbaj.ev” Jersov még egyszer végigolvasta a levelet. Közben megfigyelte, hogy egy szám tan könyvből kitépett lapra van írva. Egyik oldala" tiszta volt. másik oldalán pedig néhány szám- tanpélda volt. Jersov, miután ráesz­mélt, hogy ez nem véletlen figyel­mesen megvizsgálta a számokat Nyomban észrevette, hogy egyes szá­mok fölött a papír kissé ki volt lyu­kasztva. amit az okozott, hogy a le­vél írásakor a tollat néhány betűnél jobban rányomták. Világosság elé tartva, ezek az átlyukasztott helyek jól látszottak. Az őrnagy most már világosan tudta, hogy ezekkel az alig észrevehető lyukakkal voltak megjelölve a rejtjel-írás számai. (Folytatjuk.) trinitárius templom” címmel. Bevezetőjében rámutat a helyreállítás e jelentőségére, amellyel „Magyarország egyik nemzetközi viszonylatban is számottevő barokk belső terét mentették meg a pusztulás­tól.” Voit Pál tanulmányát külö­nösen értékessé teszi, hogy a jegyzetek között bőséges le­írást ad a XVIII.—XIX. szá­zadi egri építőmesterek, művé­szek, iparosok életéről, ismert­té téve végre azoknak az em­bereknek a munkásságát, akik nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a feudális, régi kis település új társadalmi for­mákkal igazi várossá váljon. A KÖNYV az 1959—1960 években végzett egyéb műem­léki helyreállításokról szóló beszámolóval zárul, megemlé­kezve itt — egri vonatkozás­ban — a vár területén végzett, a gótikus palota ismertetett helyreállításán túli tevékeny­ségről, az érdekes Ested Hippo- lit címer restaurálásáról, és dí- csérőleg említi az elmúlt évek­ben folytatott egri sortatarozá­sokat Hevesy Sándor. palotájává. Sajnos, a szép épü­let nem sokáig maradt eredeti fényében: már 1542-ben le­égett, majd az 1552- és 1596-os ostromok pusztították. A török időkben a pasa palotája volt, ahol tanácstermeket, fürdőt alakítottak ki. A hódoltság el­múltával az egész várral együtt a palota is romlásnak indult — később magtárnak, börtönnek használták, így nem véletlen, hogy az utóbbi évti­zedekben már csupán a góti­kus folyosó egy rövid szakasza emlékeztetett az elfutott év­századokra. A változás végre 1957-ben következett be, ekkor került a vár és a palota az eg­ri múzeum kezelésébe, és haj­tották végre az épület helyre- állítását, lehetővé téve ezzel, hogy itt nyüjon meg az a kiál­lítás, amely Eger város és He­ves megye VX.—XVIII. száza­di történetét fogja felölelni, különös tekintettel az egri vár életére. A könyv másik egri vonat­kozású tanulmányát Voit Pál, Eger múltjának egyik legkivá­lóbb ismerője, a most készüli Heves megyei Topográfia fö- szerkesztője írta „Az egri ex­AZ ELMŰLT hetekben je- jelent meg az Országos Műem­léki Felügyelőség szép kiállí­tású könyve az 1959-1960 évek műemléki munkáiról. A tanulmányok első, kisebb része elvi kérdésekkel foglal­kozik, s a szocialista országok műemlékvédelmének általános törekvéseit vizsgálja. A további tanulmányok az Országos Műemléki Felügyelő­ség 1959-1960 évi rekonstruk­ciós munkáinak részletes fel­dolgozását adják. Itt ismerked­hetünk meg többek között a Budai vámegyedben folyó helyreállításokkal, a Szombat­helyen, Sümegen, Sopronban és más városokban végzett mű­emléki munkákkal, de érdekes ismertetés, szól egy nálunk ed­dig kevéssé felkarolt tényke­désről: a népi műemlékek vizsgálatáról is. Ez a sorozat tartalmazza azokat a tudomá­nyos értékű, bennünket külö­nösen érdeklő tanulmányokat, amelyek két nevezetes egri mű­emlékünk kutatási munkáival, történetével, majd helyreállí­tásával foglalkoznak. A könyv első, Egerre vonat­kozó ismertetése az egri vár­ban meglévő, most helyreállí­tott gótikus palotáról szól. A szerzőik: Détshy Mihály és Ko­zák Károly, évek óta foglal­koznak az egri várral és így, min* a kérdések legjobb isme­rői mondhatták él Eger — a középkorból egyedül megma­rad* — értékes műemlékének történetét A PALOTA helyén a XIV. században feltehetően már ál­lottak épületek. Ezeket alakí­tották át, bővítették pompás gótikus stílusban 1470-1475 kö­zött Bekensloer János püspöki Magyar műemlékvédelem nak. Ezt a csoportot szeretem a legjobban, az 5—6 éveseket Itt már kezdődik az iskolára való előkészítés, a foglalkozá­sok anyaga olyan, hogy év vé­gén már látjuk, mennyit fej­lődtek. A kisfiam, Lacika is idejár. Talán vele volt a legnehezebb dolgom. Rettenetesen félté­keny volt, már reggel indu­láskor kezdte a zsörtölődést, „ne legyél óvó néni, csak az én anyukám legyél”, veszekedett a többiekkel is. „Nem is igaz, ő nem is Teca óvó néni, ő az én anyukám!” Azóta persze, niegbékült, a kisfiúkkal általá­ban nehezebb bánni, elveneb- beik, figyelmetlenek. Sok, na­gyon sok szeretet kell hozzá­juk. Csalhatatlanul megérzik, ki szereti őket, és megható kedveskedésekkel viszonozzák. A múlt héten a Széchenyi ut­cában sétáltam, izgatott kis­lányhang állított meg — Te­ca néni, Teca néni! Az egyik kis óvodásom, Csehi Ilike sza­ladt félém és izgalomtól forró kis tenyerén egy félig elolvadt cukrot nyújtott: legnagyobb kincsét, mert nagyon szereti az édességet. Higgye el, minden dicséretnél, jutalomnál többet jelentett nekem az a félig el­olvadt cukordarab. A konyha felől étvágyger­jesztő illatok szállnak. A mai ebéd májgombócleves és túrós palacsinta. A kis asztaloknál ebédhez készülődnek a gyere­kek, 3—4 kis asztalka mellett üresen hagyott szék várja hí­vogatva a közös ideált: Teca óvó nénit. M. Z. mgás vkrények körül beszélve a külvárosok, s a hós- tyák lakóiról, pedig ma már nemcsak a belváros polgárai leveleznék, mint hajdanában... Kivált az Egerbe látogató idegenek vannak bajban, ha megírt, szép üdvözlő lapjaikat be szeretnék dobni... A strandfürdő környékén, ahol vasárnaponként 8—10 ezer em­ber fordul meg, sehol gáncs a keresett levélszekrény. Az bi­zony nem vigasz, hogy a strand területén van ilyen. A mentő- állomás előtt volt egy lába­kon álló alkalmatosság, de el­romlott, le kellett szerelni, s utánpótlás* nem kapnak. A Hotel Egernél ig elkelne egy gyűjtőszekrény! A nagy for­galmú Dobó tér nyugati részén sincs levélszekrény. Félül kellene vizsgálniuk a postai szerveiknek az egri le­vélszekrények elhelyezését és számát és el kellene látni az egri postahivatalt kellő számú, állványra szerelhető, s így parkokban, terekre, feltűnő helyre elhelyezhető szekré­nyekkel. (Sugár) A Szakszervezetek Országos Tanácsa évről évre egyre több dolgozónak teszi lehetővé a kedvezményes üdülést. Heves megyéből ez év első felében több mint 2 100 dolgozó és 620 gyermek vette igénybe a szak­szervezeti üdülőket. Mintegy 1780-an Pécsen, Sop­ronban, Mátraházán, Lillafüre­den, Galyatetőn, a Balatonnál: Siófokon, Lellén, Bogláron, Füreden, Fonyódon, Földváron és a Duna-kanyarban: Zebe- gényben, Leányfalun és Viseg- rádon töltötték szabadságukat. Az év első felében a balaton­füredi szív-, a hévízi mozgás­szervi és a parádi gyomor-ideg

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents