Heves Megyei Népújság, 1964. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-29 / 176. szám

cHmiket UhuLLanak a falevelek . . . Amikor a nacionalista má­konyiéi el hódított . tömegek még éltették az első világhábo­rút, Vilmos német császár olyasvalamit üzent vassisakos vitézeinek: Fiaim, csak menje­tek, győztesen visszatértek, mi­re lehullnák a falevelek. Az agg osztrák császár, aki a ma­gyar király koronáját is visel­te, külön falragaszokon tudat­ta „szeretett népeivel”: — Min­dent meggondoltam, mindent megfontoltam... Aztán a vitézek elmentek a történelem addigi legnagyobb vérzivatarába, idegen imperi­alista érdekekért testileg-lelki- leg tönkremenni, jeltelen kato­nasírokba omlani. A mámor hamar elszállt. A „győztes vi­téz’.’ mankón bicegett vissza (1. képünk). És még többen nem tértek soha haza, elföldel­ték őket a nagy katonateme­tőkben (2. képünk). Bizony 20 millió „falevél hullott le” a nagy viaskodásban. Elvitte a Az első világháború emlékezete korabeli emberiség embersé­gét: 750 millió ember sodró­dott a háborúba — csaknem 75 millió ténylegesen fegyverben. Harmadik képünk 1918 ok­tóber 31-én készült a Nemzeti Színház környékén. Az őszi­rózsás forradalom győzött, a katonák nem akartak vérezni tovább. Országszerte szavalták Várnai Zseni versét, a Katona­fiamnak című remekművet (a korabeli plakát fényképe a 4. képünk). ..Ne lőj, fiam, mert én is ott leszek.” A forradalom magyar sikolya volt ez és fel­hívás a háború ellen — miköz­ben a régi forradalmas meg­mozdulások szellemét idézte a szabadságra vágyakozó magyar népnek. Megváltotta a szenvedő em­beriséget a lenini nagy forra­dalom, s alkalom nyílott a világ új elrendezésére. De a nagy mű befejezése — egy má­sodik világháború tanulsága alapján — a ma embereire, ránk vár... (-) ÍS JWSSatm. *M »stow fa». 8ma merte « ntu« «f«. »ífcs 8 ettem Sssjwíi caw. Wrfci»forts* «testig foMt fötMVX 3 «« a»«*» S it issffrt «Hessirt ti01 Sí»*’ Hí rM»tesá íssfo Htm,\; tftji, fitt«, meri 6» I» ott t.! artsHMsri >■»«! amit- s t.W tea » »ßsta* ví» Sírt tsi»8 »»gst Stífcöt, »«is m srti. 0»^ fosfot 33 *3« nwt»«!*1 'foíitan »«Jf etwfc’. i ettt ísaíöíS *5(4 íslísa 3 saitk iS forístfoa 3 »< t»rtsr<4 foc Säg, fiat»« «wrt Ss ti ett Stóefc. Hsat ft <m »«ük»* matere. 6? Stílt, Sofft*»*, « «Säet* ÜtífortSE«; Ms®. m AW í'ítWSík, fe*. «MtötHíí. Hí* * *»5519»«. rtr 3.- »0 »«sSSsWt !s <4* Sosá H; is -xtem, »**s»c Ne fög, íittrtu rrmri tm ím an te**«*., * *>!«&««a í, a, sfesjtísss». í. ««Síi»!#», 8SÍS*»3»S; u Üti Has. it textest ej met z zemA. %•». .stiSsit taas- ts>te.-8»w>VM ter iUK «• * foj-iídKtBj 3WS5K. 5fe 3 <«4* «I* «1»! stemitesű J»S4 tteajts-ít; ' ­«SM39, msexi fet H m te*»*. jAsst «?*? ate 3» teste :i? 3 Sii«» ft* iif .MMii. «ie*> Hí stsjti fi sssiüä si«» Sis »?! is» s «W** itass: «i (Ki ts steina teiSBSfe Siä!»fs»3!« «ft- testem, mt m m.mm, mtM *» m NYIKOKAJ TOMAN: FORDÍTOTTA: SÁRICÖ/t CYUI-A 9. — Tudja-e fiatalember, hogy neve­zik ezt tudományosan? — szólalt meg váratlanul rosszmájúan Mali- novkin, s arca szokatlanul rideggé vált. — Cinizmusnak! — Ugyan, csak nem vette komolyan a szavait? — mosolyodott el a moz­donyvezető zavartan — Bolondokat beszél! Gondolja, könyörögtem neki, hogy jöjjön velem Közép-Ázsiába? Még csak nem is gondoltam rá, úgy csapódott hozzám. Ami pedig a kere­setet illeti, hát a vízerőmű-építkezés­nél többet kerestünk. Jersov ki tudta ismerni az embere­ket, sőt* ritkán tévedett, amikor külsejükből Ítélte meg a lelkületűket. A mozdonyvezető nyomban meg­nyerte tetszését, éppúgy, mint Mali- novkin, amikor először találkozott vele. Volt valami közös vonásuk, habár külsőleg nem is hasonlítottak egymásra. A mozdonyvezető ugyan­akkor még idősebbnek is látszott Malinovkinnál. — Nos, hát akkor ismerkedjünk meg egymással — szólalt meg vidá­man Jersov és kezét nyújtotta: — Talasz Alekszandrovics Muhtarov tudományos munkatárs Alma-Atábói. — Konsztantyin Jefremovics Satrov — mutatkozott be a mozdonyvezető és segédje felé intett: — Ez meg Fjo­dor Rjahov. Néhány óra múlva, amikor a vonat Szajgához közeledett, az úti társak közösen meguzsonnáztak és megitták azt a hazai féliitert, amit Rjabov ho­zott magával. A beszélgetés megélén­kült, őszintébbé vált. A két vasutas annyira belemerült munkájuk és tor­veik ecsetélésébe, hogy még csak eszükbe sem jutott kérdezősködni utitársaik felöl, aminek azok rendkí­vül örültek. Malinovkinnak akaratla­nul keresztülvillant az agyán: „Ezek nem nyugdíjas öreganyókák, van mit mesélni magukról.. A vasutasok, miután már eleget beszéltek saját munkájukról, észre­vétlenül áttértek a bizalmas témára. Különben főleg csak Rjabov beszélt. Satrov eleinte haragudott rá, de azután csak legyintett — No, persze — filozofált Fjodor — azért utaztunk mi Közép-Ázsiába, mert legfőbb elvünk: csak előre! Ez, hogy úgy mondjam az egésznek az ideológiai alapja, de volt még egy másik mozgató ingója is: a szerelem. Igen, igen! Ne nevessen... És nem kell azért kibökni az oldalamat, ked­ves Kosztyám! Magunk közt vagyunk, nincs miért szégyenkezni. No meg aztán miféle titok az, amiről csaknem az egész kujbisevd vasút tudott? Al­kalmasint az új helyen sem marad sokáig titok. Rjabov komoly hangon beszélt de Jersov nyomban tudta, hogy csak ugratja barátját. — Egyszóval — folytatta Rjabov —, van itt nálunk egy lány, vasútmér- nök a lelkem. A neve: Olga Vaszil- jevna Belova. Egy szépség! Megbízhatnak az ízlé­semben. Eleinte velünk együtt dolgo­zott a Kujbisevi Vízierőmű vonalon, aztán áthelyezték Közép-Ázsiába egy épülő vasútvonalra. Most már érti, Talasz Alekszandrovics, mi von­zott minket az új vasútvonalra? Elmosolyodott és hozzátette: — „Minket” — ez csak úgy kisza­ladt a számon. Főleg Kosztyát von­zotta ide. — Ugyan, ne hallgassanak rá! — kiáltott fel Satrov dühösen, s elvörö­södött. — Sületlenségeket fecseg! No persze, Belova mémöknő létezik, ez igaz! Tetszik is nekem, ezt sem rejtem véka alá. A többi viszont Fjodor Rjabov barátom képzelődése. Nem tudom, miért kell megjátszania a cinikust. Andrej Jersov szívesen hallgatta a két vasutast, de ő maga jóformán alig vett részt a társalgásban. Elhitte mindazt, amit ezek a fiatalemberek beszéltek, s talán egy kissé irigyelte is Satrovot, akinek kedvese minden valószínűség szerint nemcsak szép, hanem jó teremtés is. Eszébe jutott az is, hogy a beszállás pillanata óta igyekszik Muhtarov szerepét játsza­ni, aki szerinte szemtelen, 'öntelt em­ber, de nem sikerült. Nem volt ki előtt játszani a szerepet. Új útitársai nyilván megnyerték tetszését. Zsijenbajer lakást változtat — Satrov és Rjabov Akszakalszk- ban átszállt a Perevalszkba induló személyvonatra. — Hát maga. Malinovkin elvtárj? — kérdezték a hadnagytól. — Szintén velünk tart? — Hogyne! — kiáltott fel Malinov- kin. Elbúcsúztak Jérsov-Muhtarovtól és a jegypénztárhoz mentek, Jersov pe­dig elsietett a poggyászmegőrzőbe. Közben aggódva gondolt arra, hogyan sikerül majd Malinovkinnak megsza­badulnia útitársaitól. A poggyászmegőrző előtt hosszú sor állt. Jersov megörült ennek, mert Malinovkinnak talán sikerül addig visszatérnie. Mindenesetre megálla­podtak, hogy a hadnagy az állomá­son a tranzitváróteremben fogja várni. Jó negyedórát kellett sorban állnia, míg végre leadhatta bőröndjét. Ami­kor pedig elhagyta a megőrzőt, Ma­linovkin már az ajtóban várta. — Nagyszerűen ment minden — közölte elégedetten a hadnagy s zseb­kendőjével törölgette izzadt homlo­kát. — Nekem már nem jutott jegy a pénztárnál. Nekik viszont menetle­velük és vasúti menetjegyük volt és csak le kellett bélyegeztetniük azokat. Persze, nekem is jutott volna jegy, ha nagyon nagy szük­ségem lett volna rá. Egyszóval, min­den természetesen zajlott le. Ügy lát­szik, itt annyira túl van terhelve a vasút, hogy gyakran kevés a jegy. Barátainkat egészen a kupéig kísér­tem, elbúcsúztam tőlük, a peronról még integettem is nekik, aztán ro­hantam ide. Ennyi volt az egész. Jól sikerült? x — Tekintsük annak — felélte ko­moly hangon Jersov, de nem nézett a hadnagyra. Elégedett volt Malinov- kinnal, de úgy vélte, most, amikor megérkeztek a helyszínre, szigorúbo- nak kell lennie hozzá. — Most pedig irány Zsijenbajev? — kérdezte Malinovkin. — Nem — felelte Jersov még min­dig komoly hangon és óvatosan kö­rülnézett. — Különben mi most nem ismerjük egymást. Ezt jegyezze jól meg. Menjen a tranzitváróterembe és ott várjon rám. Lehet, hogy eltart két-három óráig, de lehet, hogy to­vább is. — Értettem. — Bőröndjét egyelőre ne adja be sehová, legyen csak magánál. Ami­kor visszajövök, elmegyek maga mel­lett. Akkor álljon fel és kövessen. Minden világos? — Minden. Jersov egyetlen szót sem szólt töb­bé, hanem megfordult és kiment az állomás előtti térre s - megkérdezte egy idősebb asszonytól, hogyan jut el a Csapájev utcába. Az asszony ala­posan megmagyarázta neki és ő el­indult a jelzett irányba. A Csapájev utca nem volt messze, de Jersov lassan bandukolt, hogy jól agyába vésse az utat, s elolvashassa a keresztutcák neveit. A nap már elég magasan állott és könyörtelenül perzselt. Az alacsony házak alig adtak árnyékot, az itt-ott bóbiskoló fák le- vélzete túlságosan fonnyadt volt, a tübetejka pedig egyáltalán nem ’vé­dett a tűző napsugaraktól. Izzadság csörgött az őrnagy arcán, de válto­zatlan iramban folytatta útját, mu­tatva, hogy a délvidéki éghajlat meg­szokott dolog a számára. (Folytatjuk.) A PORONDRÓL JELE I Árnyak a ref A porond körül négyezren várják a cirkuszi attrakciót. Estéről estére négyezer ember tapsol lelkesen, vagy bosszan­kodik, ha erre okot szolgáltat­nak. Érdemes hát szót keríteni a cirkuszra is, hiszen nagyon demokratikus műíaj, nagy tö­megekhez, sok ezer emberhez szól estéről estére. Ezekben a napokban Eger­ben játszik a Szovjet—Bolgár Nagycirkusz, és mivelhogy a cirkuszt szereik az emberek — s különben sincs rnás nyári ! szórakozás, — hétfőn este zsú- I folt ház várta a cirkusz művé- j szeit. Szándékosan írtam. 1 hogy várta, mert csakugyan ' így történt. A fél nyolcra hir- i detett előadást negyed kilenc­kor kezdték. Négyezer ember bosszankodott... Ha már a bosszankodásnál tartunk, érdemes szólni arról is: ne ősapjuk be az embere­ket, ha Szovjet—Bolgár Nagy­cirkuszt hirdetünk, akkor ez érvényesüljön a műsorban is. A szovjet cirkusznak híre van, mégpedig jó híre, ebben a műsorban azonban csupán egyetlen szám, három szovjet artista képviselte a plakáton hirdetett szovjet nagycirkuszt. Nem titkolhatjuk el azt az érzésünket sem, miszerint a rendező vállalat ezt a cir­kuszt, ezt a produkciót egy kissé odadobta a városnak, a közönségnek. Az embereknek kialakult fogalmaik vannak a cirkuszról: fény, csillogás, erő, fiatalság, ügyesség, félelmet lem ismerő bátorság. Nos, nindennek csupán csak egy ré­zét kaptuk a hétfői premie- en. Ebből a cirkuszból hiány- ik a fény, a csillogás. Kívül ^s belül is. Ami a külsőt illeti, iányzik a fényreklám, nincs '.világított bejárat, sötét a ömyék, a nagyérdemű -kö~ önség a kocsik és kifeszített ötelek között bukdácsolva ke- esi a helyét, de gyenge a bel- ő világítás is, és hogy a mű- brközlő szavaiból egy szót e-m értettünk — pedig ma­Tv- játékok A Magyar Televízió műter- leiben az elmúlt napokban ét — köztük két háromrészes- produkció forgatását fejez­ők be. Dobozy Imre „Fölény” imű novellájából írt forgató- önyvet, amelyet „Váltás” ímmel augusztus 18-án mutat >e a televízió. Először láthatjuk majd a képernyőn Dosztojevszkij és Ibsen egy-egy.művének televí­NTJÜK lektorfényben gyárul mondta — annak egye­dül a nagyon primitív hango­sító berendezés az oka. A zenekar bántóan hangos, harsog, és cirkuszi zene helyett rosszul előadott slágerekkel, táncszámokkal „szórakoztatta” a közönséget. A műsortól is többet vár­tunk. Igaz, voltak ügyes, jó műsorszámok, amelyek méltán 1 arattak sikert, de ugyanakkor láttunk néhány sablonos, gyen­ge produkciót is. Különösen tetszett a hat Silagi, gumiasz­tal-akrobata mutatványuk szépen kidolgozott, ötletes att­rakció. Ugyanezt mondhatjuk a két Kantschevvi rakétaszó- máról is. I -int slágert hirdették Zirát, a dzsungel lányát. A csinos néger lány ügyességében, tu­dásában nem kételkedünk, s produkcióját aligha tudná, vagy merné válaki utánozni. De idomított állatai alig mu­tattak valamit. A krokodil és a kigyószám nem ment túl egy állatkerti produkción, a párdu­cok szűk ketrece pedig térben rém adott lehetőséget az ido- mítás eredményeinek bemuta­tására. Az igazi sláger így a Romanov testvérek galambszá­ma lett. A kedves, szinte lírai finomságú műsorszám, .a tu­catnyi idomított galamb na­gyon nagy sikert aratott. Erőt, ügyességet és humort kívánt a három Metschkro- Wi excentrikus száma — a közönség háromszor is visszatapsolta őket — sikert aratott még az öt Donewi nyújtóakrobata műsora, s bár semmi újat nem adott, de most is megcsodáltuk az oroszlán­szelídítő Spesov bátorságát és a lovasok ügyességét. A bohócok — Emil és Viktor — ötlettelen számaikkal fa­kasztották a humort. Jobban összeválogatott mű­sor, tökéletesebb rendezés jobb szórakozást és kevesebb bosz- szúságot okozott volna a kö­zönségnek. (márkusz) és tv-filmek ziós változatát. Szőnyi Sándor rendező vezetésével 90 perces tv-játékot forgattak Doszto­jevszkij „A játékos” című kis­regényéből. Simon Zsuzsa ren­dezésében elkészült Ibsen Vadkacsa című színművének televíziós változata. Befejez­ték a Gogol színművéből ké­szült „Kártyások’’ című tv-já­ték felvételeit is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents