Heves Megyei Népújság, 1964. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-26 / 174. szám

— Vitézeim! Eljött az idő, amikor a tö­rök elleni harcban új és mindeneknél erő- 'sebb várra lesz szük­ségünk — mondatta Dobó István várka­pitány kartárs az egybegyült hadna­gyok valamint vité­zek képviselői előtt. — Bizonyára csodál­koztok azon, miért határoztam el magam, hogy korszerűség és a technikai szükség- szerűség figyelembe­vételével az állami építőipart bízom meg Eger vára korszerűsí­tésével .... — Csodálkozunk is — rikkantott közbe Mekcsey. — Nyugalom. Vi­tézid főkapitányunk tudja, hogy mit akar tenni lészen — intet­te le barátját Bor­nemissza ... — Helyesen be­szélsz. Gergely fi­am — mosolyodon el Dobó —, mert min­den dolognak sora van. Ennek pediglen az a sora, hogy igaz: a várbéli kőművesek, szakemberek, ácsok és tetőfedők, alagút- épi tők és kútfúrók derekasan helytáll­tak- a nagy török se­reg ellen. Amit a tö­rök nappal lerontott, azt éjjel bérakták, emeltek olyan falat, amelyre az olasz föld­ről jött mérnökök is büszkék lehettek vol­na. így van? — így van... Bi­zony úgy — helyeselt mindenki a hatalmas asztal körül. — Namármost, ui- tézlő feleim — foly­tatta Dobó — néhány évszázad, eltelt ama török ostrom óta. Ez a néhány évszázad alkalmas lett arra, hogy fejlődjék a vár­építő« technikája, de arra is, hogy fejlőd­jék az ostromlás szín­vonala is. Ma már ezt figyelembe kell ven­ni... És most, ked­ves kémem. Varsányi szaktárs, ad elő, mit tapasztaltál az ellen­ség táborában ... — Hát az istenfáját pattant fel Varsányi —, jön a törők. Ezt tapasztaltam• Meg azt, hogy, az istenfá- ját, először tiz fő jön, hogy kipróbálja a fa­lak minőségéi. A tiz fő lődöz egy kicsit, aztán visszamegy, az istenfáját, jelenti, hogy a török sereg milyen ostromágyúk­kal jöjjön ellenünk, így lesz, az istenfá­ját. A tanácskozás azonmód döntött, s megbízta a 72-es Épí­tőipari Vállalat tö- möralsói építésveze­tőségét, hogy határ­időre, a korszerű épí­tési technikának meg­felelően építse újjá Eger várát. És tíz év múlva a tiz török szomorúan fordult vissza a vár alól és még szomo­rúbb képpel panasz­kodott AU bégnek...: — Nem tudunk semmit se kitapasz­talni. Ezek az átko­zott gyaurok . még mindig nem építették fel a várat... Ali megtépte a szar- kállát, megszidta az építőipart és Allaht. valamint az építésve­zetőt, az ő prófétáját, és türelemre intette a tiz törököt. S a tü­relem meghozta gyü­mölcsét. Húsz évvel később, harminc év­vel a határidő után, állt büszkén Egervá­ra, hirdetve az építés technikájának diada­lát. S ekkor jött nyolc török — kettő közben meghalt — s elővette fegyverét és lőtt, hogy kipróbálja, hogyan és miként lehet bevenni Eger várát... Lőtt és rohant jelenteni Ali­nak: — Ó, bégek bégé, de igazad volt... Eger rozzant akol... Csak egy sorozatot adtunk le a falakra és men­ten összedőlt min­den ... És ekkor AU letér­delt az imaszőnyegrs és áldani kezdte AL lahot és az ő prófé­táját és építésvezető­jét. És az egriek is áldották és gyorsan megkötbérezték <* vállalatot és elküld­ték egy egész rako­mány selyemzsinórt — hálábóU De a Kötél és Se­lyemzsinór Vállalat áruja az első burko­lásnál szétment. ÉS ekkor megkötbérez­ték a Kötél és Se­lyemzsinór Vállalatot is... És a huszadik kötbér után a török sereg egy aktacsapás nélkül vonult be az egri várba. A várvé­dők éppen mind köt­bértárgyaláson vol­tak! (egri) A Kúriáról, ahol a monda szerint még Aba Sámuel tar­totta ítélő napjait és tett igaz­ságot az igaztalanok között, messzire ellátni. Nemcsak tér­ben. Időben is. Ellátni vissza évszázadokra, s előre látni évekre. És ezek az évek, ame­lyek ott sorjáznak a jövőben, évszázadokat jelentenek itt, azaz hogy ott Visontán is. Az acélkék égből vastagon, mint a láva, folyik az izzó napfény és a falu látszólag megadóan, szinte megtörtén viseli a nyár osztotta jussát. Csend, bénult némaság, mint­ha már csak a házak lenné­nek itt, de az embereik már amott. Évszázadok robogtak végig ezen a tájon, s a századok hol tatár lovak, hol török ágyúk, hol H absiburg- esi zmák képé­ben éppen háromszor törölték el a föld színéről ezt az alig másfél ezer lélekszámú köz­séget Háromszor és ugyan­annyiszor tértek vissza, a ma­radottak, építették fel maguk­nak újra a falut, a Kúria­domb alatt, ültettek szőlőt szűrtek bort, arattak búzát és időnként mélyebbre ásva, dobták a tapasztott tűzhelyre az ásó nyomán felszínre került „megkövesedett” fát A Bene-patak lágy surro- gással csobogta tta vizét a falu alatt, fűzfák lábait cirógatva, a a medre alatt, a fűzfák, a szőlők gyökered, a házak és a temető alatt, Aba Sámuel egy­kori itéjőszéke alatt mérhetet­len kincsként húzódott és hú­zódik a — lignit És a lignit erősebbnek bizonyult minden vésznél, de nagyszerűbb ba­rátnak minden eddigi saját erőfeszítésnél, A lignit lerombolja a falut — immáron negyedszer. És felépíti, ott, a műút másik ol­dalán negyedszer és végle­gesen és lesz ereje, hogy meg­védje egy esetleges ötödik rom­bolás élleíi is. A falu sorsa megpecsételődött Visonta la­kóinak története és történel­me ugyanakkor új és nagysze­rű fejezetre fordul. A háza­kat, amelyekhez milliónyi em­lék fűződik, átadatnak az épí­tő rombolásnak, hogy meg­kezdődjék az új emlékek ve­tése. Fájdalomban születik az új! S bér igaz, hogy 420 család költözik Üj-Visontára át — mindössze, ha tíz akad, aki elkívánkozik e tájról, — s az is igaz, hogy jóformán a szom­szédban épül fel az új és mo­dern falu, de sírok, emlékek, MEGDÖBBENVE és borzad­va olvashattuk a Népújságban' a ..Mesél a múlt” című cikket Elszomorító az emberi tudat­lanság ilyen mélypontja 1726- ban. Mit mondhatunk ehhez hasonló hiedelmekre 1964- ben? Osztályfőnöki órán a babo­nákról beszélgettünk. A gye­rekek közvetlen hangulatban, kérésemre elmondtak néhány mai boszorkánytörténetet ' G. M.: V. osztályos tanuló: Nagyanyámmal Egerben jár­tunk a jósasszonynál. A jós­asszony egy nagy könyvből imádkozott, azután azt mond­ta, hogy nagyapám a tisztító­tűzben szenved. Nagyanyám 50 forintot fizetett. P. J.: szintén V. osztályos: Mi is jártunk Egerben a jós­asszonynál. Azt mondta, hogy neki már a nagyanyja is tudós asszony volt, s halála előtt a fülébe súgta a titkot. Ekkor ő hét napra elaludt, s csak dél­ben ébredt fel, amíg megivott egy bögre teát. Ekkor lett tu­dós ő is. Aztán elmesélte, hogy miben temették el a nagyapámat, hogy mennyire szenved a tisztítótűzben. A Jóslásért 350 forintot fizetett nagyanyám. F. J.: A szomszéd házban böszorkánv lakik. Megrontotta a fia feleségét, mert nem azt vette el, akit ő kiszemelt ne­ki. Menyével egy párnát hí- mestetett, amikor az belefo­gott, beteg lett. Egv másik jósasszonyhoz fordultak, aki azt a tanácsot adta, jó pénzért hogy a világért se egyék abból ■ kacsamájból, amivel hazaté­gyümölcsfák, rózsabokrok, ház­szegletek, örömök és bánatok, könnyek, derűs nevetések em­lékeit szívtelen, ki egy csapás­ra feledni tudja. S azt hogyan lehet feledni, hogy Visonta világhírnevét itt vívták ki, itt, a Bene-patak kanyargó íve mellett! — Kijöttek Gyöngyösről, valami egyezségféle született és aztán most Gyöngyös-vi- sontai bonok néven exportál- ; ják a gyöngyösi bort is. Mert < a visontal név kellett ehhez' Így van-e pontosan, ahogy | Kamorás Lajos vb-titkár tud­ja, avagy sem, az most telje- , sen mindegy. De jól példázza j a visontaiak önérzetes büsz- > keségét, amely nem a Kúria j legendájára épül, hanem sa- j ját kezük munkájára, nagy ér- « fésűkre a szőlőhöz. De ha van 1 születése, akkor van halála is 1 egy falunak. De van, legalább- 3 is a szocialista társadalom te- j remtő ereje nyomán van „fel- , támadás” is. Visonta már csen- .( desen, lassan „haldokiani” j kezdett A falu átlag életkora j évről évre mind makacsabbul £ közeledett az ötvenhez, a régi j félszáz helyett hat-hét újszülött egy érvben. A fiata- , lók elvágytak innen és hosszú . évek óta lényegében nem { emelkedett a falu lélékszáma. De a lignit! A bánya! S majd a hőerőmű! Üj, pezsgő, c fiatal életet visz e tájra, i ahonnan nem el, ahová visz- j szavágyódnak az emberek, ahol mód nyűik a szőlő mel- 6 lett ipari munkáira is, ahol 1 mód nyűik kulturáltabb, gaz- i dagabb, jobb életre. Igen: ál­dozat árán. Igen: a régit le . kell rombolni és újat kell épí­teni. Igen: 1968-ban megkez- 1 dődik a tervék szerint az ót- i település és 1972-re lebontják i az öreg falut Igen és nem! . Igen: az új; nem: a régi. — Ha muszáj, csak elme- f gyünk — sóhajt fel Szűcs Jó- i zsefné, megtámasztva a ke- < rékpárt Itt születtem, azt hit- t tem, itt is halok meg. De hát x az ember megérti. Ha kell, * kell. Csak az öreg szüleim! 1 Apám morog, mindent sajnál, t ami itt van és semmiben sem , bízik, ami ott lesz. öreg... De 1 Halmaj és Ugra között nem ' akarok lakni! — teszi hozzá 1 hirtelen, mielőtt búcsúzna, j hogy ebédet főzzön a műszak­ra induló férjének. Szűcs már az itteni bányában dolgozik! * — Még a szüleim szülei is itt Mesél a jelen: Boszorkányt) résük után megkínálja az 1 anyósa, mert utána még bete- 1 gebb lesz. Azt is mondta, a fiukat meg ne mutassák a i nagyanyjának soha. Nem is í mutatták meg neki, azóta 1 sem, pedig már hatéves a gye- rek. 1 J. G.: MARI NÉNI mesélte, ] Jiogy amikor a Puky-tanyán ' laktak, egy éjszaka Mari né- 1 ném felkiáltott: „Jaj, béka ül 1 a hasamon”. A férje felugrott, vasvillával átszúrta a békát, | majd kihajította a cselédház- J ból. Másnap a szomszéd öreg- 1 asszony arca össze volt törve, * mert ő volt a boszorkány, aki 1 békává változott. ‘ U. Z.: Ángyikám mesélte, hogy az egyik éjjel a szom- , szédasszony kutya képében a , bezárt ajtón keresztül bement , a szobájukba, s úgy megharap- j ta a kezét, hogy be kellett kö- i tözni. Mikor a harapásra fel- j ébredt, csak egy sötét alakot látott leugrani az ágyról — a néni volt. T. S.: Apám a szomszéd bá­nyából gyalog jött haza min­den éjjel, s egy fekete macska kísérte. Emiatt nem talált haza, s hiába haiigálta, nem tudta eltalálni. Ekkor édes­anyám, mivel a szomszédasz- szonyra gyanakodott, a szemé­be mondta, hogy boszorkány. A szomszédasszony azt mond­tilettek, lelkem. Még azok is Most meg menjek? Hatvan­négy éves vagyok és menjek.. Nem is írtuk alá, hogy me­gyünk. De hát hová menjünk mi, édes lelkem, hát hová? — ingatja a fejét Csesznek Ist- ránné... Csesznok Pali bácsi feljebb ólja megviselt kalapját, az- án beleválaszol a költői kér- iésbe: — Én már innen csak a te­metőbe. Innen csak egyenest Dda... Hetvenöt éves. Emlékei és lsei itt nyugszanak a Kúria- iomb felett! — Már, ha megyünk, ne nenjünk hézagpótlónak — néltatlankodik a fiatal Kocsis fózsef, aki ugyancsak a bá- íyánál dolgozik. A méltatlan- codás oka, hogy bár semmi íivatalost nem lehet tudni, a ajtó útján világgá röppent, íogy Halmaj és Ugra között- ahol nem épült össze a köz- gaagatásilag egy, de lélekben lágyon is kettős falu — te- epül le majd Üj-Visonta. Most íztán homokos és csúszós ott a alaj, most aztán van minden áfogás, aminek ugyan lehet gazsága is, de mindenképpen l visontai önállóság berzen­kedik itt. — Nem foglalkozom én, ké- em, hogy mikor kell költözni- szögezi le még újabb óllás- wntját Kocsis. Én azzal törö­löm, kérem, hogy mikor kell lolgozni. Nem mondom, én is negszoktam már itt, pedig lem kastély ez... De meg- zoktam. Mégis, ha menni kelj, ikkor a Megszokás úrnál is lágy óbb a Menni Kell úr... Ég a Menni Kell úr Alkotni leli barátjával szövetségben, nind szaporább léptekkel gyek ezik a Kúria felé, hogy gaz igazságot osszon kellő isztelettel az ősök és nagy jandossággal a leszármazottak ránt A Kúriáról, ahol a mon- la szerint Aba Sámuel tartot- a ítélő napjait néhány esz- endő múlva már csak előre ehet látni. A múlt emlékei levonulnak az oklevelek, a nbliotékák csendes és öreg Hágáiba, félrevonulnak a vi- ág alkotó és itt is teremtő za- átóL Azért nem is fájdalommal- szépen születik az új! Gyurkó Géza k 1964-ben a: ne szólj semmit, fiam. Azó- a nem kísérgeti. F. K.: Szomszédíj nkban egy ireg házaspár lakik. Egy jós- isszony azt mondta nekik, íogy nagy bajok jönnek rájuk, regyenek a ház sarkánál egy cő alá 100 forintot és egy hó­ig ne nyúljanak hozzá, elmú- ik a baj. Ügy is tettek, de négis baj lett, eltűnt a 100 fo- •int. B. A.: Szomszédunkban la­nk egy boszorkány. Akárhogy >edrótozzuk a kiskaput csak íozzáér és lepattog róla a Írót. Egyszer egy üstöt úgy ritt el tőlünk, hogy hozzá sem ;rt, csak odatapadt az oldalá- íoz. P. Z.: ÉDESAPÁM pásztor •olt. Egy öreg pásztor mindig nondta, hogy ne tereljék éj­iéikor a nyájat keresztúton, nert semmivé lesz. Egy kis- Dojtár nem hitte, s kipróbálta. Soha sem látták többé. H. J.: Nagyanyámék Eger­jén jártak egy jósasszonynál. Azt jósolta, hogy mire hazaér­iek, kútjukon új henger lesz. CTgy jósolt, hogy olvasót vett a íezébe, szentelt vizet hinteti rá. A jóslatért 3500 forintot kért. Mire hazaértek, csak­ugyan új henger volt a kú­ton. Igen ám, de naevenám otthon volt, & az ablakból fi­gyelte, hogy két ember jött taxival, a megcsinálták a ku­Hogyan esett el Eger vára — a leghitelesebb történelmi tanulmány Miért adott hálát Allahnah Ali? ,,.és még sok más... Menni Kell és barátja, Alkotni Kell úr randevúja [ A lignit lövőié és Visonta A „forintos járaton" . . . Negyvenöt évről, múltról, jelenről: menet közben és a végállomásokon autók világába. Előbb szerelő­nek, utána meg a kormány'* hoz... Jó néhány gazdát vé­gi gpróbált, fűszer- gyarmat­árú- és bomagy kereskedők „eQső sofőrjeként” megjárta még Törökországot is, amikor Ankarát építették fővárosuk­nak az „igazhitűek”... Hu­szonhatban került Egerbe. A Steineréknél másfél évtizedet szolgált le egyfolytában... De gépkocsizott „katonáéiknál” Is, autóval szökött meg a lengyel frontról is, Plumacsból: — Tizemötödmagammal, ösz- szelövöldözött, megtépett masi­nával, ajtó, ablak nélkül... egészen Ausztriáig. Ott elvet­ték tőlünk azt a roncsot is, anélkül vitték fogságba ... Hány kilométert; hagyott már eddig maga mögött? — Jegyeztem már néhány­szor, de sohasem számoltam végig, mindig abbahagytam ... Emlékszem, hogy a Steinerék „ausztrofiatjával” 472 ezer kilo­métert szaladtam a nyolc év alatt, és a „merclvel” gurultam 36 ezret... ! Itt a vállalatnál meg? Benn a központban kér­dezze inkább meg, ott biztosan írják ... A NYUGDÍJ? — Sokáig gondolkodtam raj­ta. hogy mi is lesz velem, hogy tudok meglenni az autó nélkül, ha elmegyek. Aztán mégiscsal* eldöntöttem, hogy talán őszre „leszerelek”. Majd kibírom ta­lán valahogy... Érzem, kell már az a pihenés .,. Szeretnék az idén is kimenni Németor­szágba, a mamához. Most, a hónap közepén múlt 84 éves. Az asszony nem látta még. most ha sikerül, őt is magam­mal vinném látogatóba... A mamának most csak egy kis ajándékcsomagot küldtem, de személyesen is fel szeretném köszönteni... pár évig még. Mi ketten élünk csak Egerben az asszonnyal, gyerek nincs, a rokonok mind messzi vannak... minket nem köszöntget soha senki, legfeljebb csak levélben, üdvözlőlapon. Kettecskén öreg­szünk majd meg csendben, a( Baktai úti kis házban, utolsó gép'koctwn vonalán . . . (gyónt) XlPÜJSfá 3 1964. július 26., vasárnap — ők tudják csak, hogy miért — ordítanak. Idegesítő kitar­tással. Végigsírják az egész szakaszt... Termetes asszony­ság szemíü] e&kedtk az első ajtónál: la akiair szállni. Hiába a felirat, ha ő egyszer a fejébe vette... ! Mire hátranéz a ve­zető, hűlt helye a rendbontó­nak ... Űj utasok jönnek megint, aprópénzt gyömöszölne az egyik kis perselybe, de, abba, 6a j nos, már a forintos sem csusszan be. Felakadt vala­mi a nyíláson... A sofőr — jobb megoldás híján — egyensapká- ját nyújtja hátra a félrehú­zott ablakon át: abba dob­ják az egyforintosokat! — Indul, lassít, megáll, tovább­megy az autóbusz. Utasai szüntelen cserélőd­nek, ilyen is, olyan is akad közöttük. Van. aki korábban jelez a csengővel, míg a másik csak jóval a megálló után kap észbe, hogy le akart szállni... Van, aki „él tudja olvasni a feliratokat, betartja a rendet, és kerülközik olyan, aki fittyet hány mindenre.. ZAJ, NYÜZSGÉS egész na­pon keresztül a fülke mögött. Izsák János úgy forgatja a ke­reket, vezeti a buszt, ellenőrzi, hogy befizeti-e mindenki az egyforintos viteldíjat, felszállt-, leszállt-e az utolsó utas is? Mert szomszédom, útitár­sam nemcsak sofőrje, hanem kalauza is a „forintos járat­nak!” — Elég strapás, elég idege­sítő munka... Napközben is érzem a fáradtságot, de estére azután teljesen „kiborulok”. Aa a sok utas ... ! Néha úgy felbosszantanak, úgy-úgy kifa­kadok, hogy nem győzök utána bocsánatot kérni... Mert egyébként csendes ember va­gyok ám, szeretem a békessé­get ... Valamikor, még pár esztendeje is jobban bírtam. Az ötvenes években hosz- szabb volt a műszak, előfor­dult, hogy hétfőn hajnali egy­kor kezdtem és csak reggel hétkor fejeztem be. Akkor nem éreztem úgy a fáradtságot mint mostanában. Hiába, öreg­szem már... Régi gépkocsivezető. Negy­venöt esztendeje ül a volán mögött... Sahanc korában napszámosként kezdte a ke nyérkeresetet az EMAG-bam aztán apja mesterségével is megpróbálkozott a bányában Földije, a solymári garázsmes­ter biztatására keveredett az EGYHANGÚ dohogással zúg a motor, kapaszkodik előre a kékszfnű autóbusz. Házak kö­zött kanyarog, utcákat cserél, lassít, megáll, továbbmegy. Utasokat szippant és ereget hajnaltól a késő esti vonat ér­kezéséig: a Baktai úttól a vas­útállomásig, meg vissza. Ti­zennyolcszor napjában, ugyan­azon a vonalon, műszakonként 117 kilométert. Minden másnap ugyanazzal a sofőrrel. Most Izsák Jánossal... Mellette ülök a vezetőfülkében. — Mióta pilóta már... ? — Négy esztendeje vagyok a mostani vonalon, azelőtt a ber- vain jártam. Még a gyár épí­tésekor kezdtem: a ..ponyvás­sal” fuvaroztam a munkáso­kat ... Kamasz fiú, apró gyermekek­kel lép fel a kocsira. A picik tat. Visszamentek a pénzért, de nem találták a jósasszonyt. No, de több történettel nem untatom az olvasót. Bevallom, megdöbbentett a sok babona, s mielőtt cáfolatukra tértem volna, felmérést végeztem az egyes osztályokban. Elmondot­tam a történeteket, s megkér­deztem, hiszik-e. A kapott őszinte válaszok így alakultak: Fenntartás nélkül elhiszi, az V. osztályban a tanulók 8 szá­zaléka, a VI., VII, VIII. osz­tályban senkii Kételkedve hiszi az V. osz­tálybem a tanulók 9 százaléka, a VI. osztályban 2 százalék. A VII., VIII. osztályban senki. A kialakult kép ugyan vigasztaló, de nem teljesen megnyugtató. Azt bizonyítja, hogy az idő­sebb korosztályban eléggé él a babona, s ezzel a fiatalabb, fogékonyabb * gyermekeket is traktál ják. ÜGY ÉRZEM, néhány tenni­való lenne: felszámolni a jós­asszonyok „munkásságát”, is­meretterjesztő előadásokon fo­kozni a babonák elleni harcot, s levonni a következtetést ab­ból, hogy a fiatalok agya jót és rosszat, kritika nélkül befogad. Ezért el kell érni, hogy a nagymamák ne meséljenek rémtörténeteket, mert ezzel nemcsak rossz irányba terelik a gyermekek nevelését, hanem félénkké, ijedőssé is teszik őket. Nevelőink pedig igye­kezzenek okos, felvilágosító munkával nevetségessé tenni előttük a babonás hiteket. László Ferenc Karácsond

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents