Heves Megyei Népújság, 1964. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-22 / 170. szám

Biztos győzelmet arattak . J«p«" a Heves megyei ifjúsági atléták Nógrád .megye ellen Vasárnap került Gyöngyösön sor Heves—Nógrád megye kö­zötti ifjúsági atlétikai kupa versenyeire. Mind­két megye váloga­tottja tartalékosán állt fel. ennek el­lenére a hevesi győzelem nem volt egy percig sem vi­tás. Egyénileg nem születtek nagy . I., eredmények, csu­pán Jakab Vera —* újabb megyei ge­relyvető esúcsát kell megem­lítenünk. A tehetséges kislány két héten belül már harmad­szor javltja meg a megyei ser­dülő csúcsot. Domonkos javuló formában versenyzett ezen a napon, de jó időt futott Szigeti is a nagy hőség ellenére. Egyéni csúcsán az egészen fiatal Dobos Ágnes javított sokat, diszkosz­vetésben. A fiúk Peak a végső győze­lemért küzdöttek. Varga két számban is e}ső left, Valiskn pedig elérte a másodosztályú sáhtet Gapda az 15QQ metéli Után magasugrásban ús bebi- mnyitottá tehetségét, Külön ki kell emelni Takács Ferencet, aki szombaton a Népstadion­ban az előfutamban 50.5-re, majd a döntőben 50.4-re javí­totta a megyei ifjúsági és fel­nőtt csúcsot 400 méteren. Ez eredmény alapján tagja lett az országos ifjúsági válogatottnak és augusztus 1-én, 8-án Buka­restben képviseli hazánk szí­neit­Eredmények. Férfiak: 100 nV- 1. Varga Sán­dor (Heves) 11,f, 2. Bongó (He­ves) 11.7, 8. iilyés (Heves) 12,0, 4. Angyal (Nógrád) 12,1. 400 m: 1. Varga (Heves) 54.4, J. Szarvas (Nógrád) 54.6, 3. Illyés (Heves) 55.4, 4. Glemba (Négrád) 57.4. S00 m. (meghívásos): 1. Va­lisáé (Heves) 2:04.0, 2. Tábi (Heves) 2:07.1. 1500 m. ifi: 1. Glemba (Nóg­rád) 4:28.6, 2. Gazda (Heves) 4:29.8, 3. Suhaji (Nógrád) 4:34.6, 4, Horváth (Heves) 4:40.0. Távolugrás: 1. Bőze (Heves) 592, 2. Klamka (Nógrád) 580, 3. Illyés (Heves) 573, 4. Varga (Heves) 569, 5. Pongó (Heves) 559. Magasugrás: 1. Gazda (He­ves) 170, 2. Krepács (Nógrád) 165, 3. Karnisa (Nógrád) 155, 4, Juhász (Heves) 150. Súlylökés: (7,3Ő kg): 1. Ta­kács (Heves) 1177, 2. Bőze (He­ves) 1005, 3, Erdélyi (Heves) 1005, 4. Varga (Nógrád) 906, 5. Komka (Nógrád) 860. Súly: (meghívásos); l. Peile (Gy- Bányász) 1161 2. Hor­váth (Qy. Bányász) 1081, 3. Karsal (Gy. Bányász) 1054, 4. Szalóki (Atkár) 1042. Diszkosz (meghívásos): 1. Krivácsi (HVSjS) 3549, 2. Er­délyi (Gy. Bányász) 3468, 3­Szalóiki (Atkár) 3339. Gerely: 1. Erdélyi (Heves) 4766, 2. Varga (Nógrád) 4165, 3. Krivácsi (Heves) 3808. Gerely (meghívásos): 1. Kar­sai (Gy. Bányász) 4532, 2. Ujj (Nógrád) 8180, 3. Gyasch (ŐÓd’ rád) 3020. 110 gát: 1. Gazda (Heyes) 19,4, 2. Pongó (Heves) 19,4, 3. Angyal (Nógrád) 18,6. 4X100 váltó: 1. Heves (Pon­gó, Takács, Illyés, Varga) 46.2, 2. Nógrád 48.1. Férfi pontverseny; Heves— Nógrád 62:35. Nők: 100 m: 1- Domonkos (Heves) 13,7, 2. Koch (Hgyes) fog, §, Pogonyi (Heves) 13.9. 400 m: l, Szigeti (Heves) 62,8, 2. Varga (Heves) 65.6. 3. Pogonyi (Heves) 67.5. 80 m. gát: 1. Szilágyi (Heves) 15.2, 2. Csiba (Heves) 15.5, 3. Köröskényi (Heves) 10.3. 4X100 váltó: 1. Heves (Po­gonyi, Körtvély, Koch, Do­monkos) 55.2, 2. Nógrád 60.0. Magasugrás: 1. Olajos (Npg- rád) 140, 2. Csiba (Heves) 185, 3, Kamka (Nógrád) 135, 4. Vas­kó (Négrád) 135. Sülyíokrés: 1. Hényel (Nóg­rád) 955, 2. Sánta (Heves) 952, 3, Kiss (Heves) 932, Súly (meghívásos): 1. Bartsch (Heves) 826, 2. Dobos (Heves) 774, 3. Jakab (Heves) 765. Diszkosz (meghívásos): 1. Kiss (Gy. Bányász) 2943, 2. Dobos (Gy. Bányász) 2720, 3. Jakab (Gy. Bányász) 2519. Gerely: 1. Hényel (Nógrád) 3924, 2. Jakab (Heves) 3606 (megyei serdülő csúcs), 3. Ko­vács (Heves) 2910, Női pontverseny: Heves— Nógrád 45:31. Összetett pontversenyben: Heves—N ógrád 107:66. '* Mai sportműsor: Ma tovább folynak a küzdelmek a Labdarugó Magyar Népltünánia- sági Kupáért. Hevgs rpegye csapa­tai ma a következő párosításban vívnak mérkőzést: Bélapátfalva—Egeresed, 8b oki Vasas—Egri Dózsa (17.30 ó.), Győn- gyösoroszi—Gyöngyösi Honvád, Mizserfa—Petöfbanya. Egri Honvéd —Miskolci VSC (ÍJ ó.) Egerben A hazánkban tartózkodó ja­pán vízilabda-válogatott csü­törtökön Egerbe látogat. A ja­pán fiúk az Egri Dózsa OB I- es vízilabda-csapatával 18 órai kezdettel a sportuszodában nemzetközi mérkőzést vívnak. Mindkét csapat élgárdájával kezd, de több cserét is végre­hajtanak. A Népújság iotétipf»ioi 30. HéT 1. Tatabánya—Bp. Honvéd x 3 1 2. Dorog—SfTK x 1 2 3. FTC—Csepel 1 X 4. Szeged—Diósgyőr törölve 5. Homló—Pécs } x 0, hang—szállítók x 2 7. pgyetértés—Borsodi B. 1 8. Budafok—D.-újváros 1 x 9. Hagiyasalja—Bn, Előre x 1 10. ijz. MÁV—J.-öerény 1 11. Jiisferenye—Eger x 2 12. Föv. Autóbusz—Veszp. 1 x 13. K. Honvéd—Pécsi BÍ p 1 14. Traktorgyár—10. LombiU 1 X 15. z. Dózsa—Esztergom x 1 2 Pótmérkőzés: IS. M,-magyarőv4rr^>áp» 1 x ★ A totó nyereményei: A totó 29. heti szelvényei kgjött sem 13+1-es, sem 13-as sjeiyény nem akadt. 12 találatot 12 fogadó árt el, nyergmér nyük egyenként 40 891 forint. 11 találatot 198-ao értek el, nyeremé­nyük 991 forint 10 találgtóit Í453-an érteik el, egy-egy szelvényre 202 forintét fizetnék. Sporthírek U-M Salgótarjánban Kupa-versenyre Heves és nógrád — JÜl.IUS 2S-AN Salg Jterdl sor a nntanyos megye között. — AZ EDDIGIEKTŐL eltérően Heves megye ifjúsági labdarúgó­bolps-Szatmár megye ifjúsági lab­darúgó-vá|ggatottjava| Nyíregyhá­zán. A fiatalok 23-áp Füzesabony­TOtttOq»4064 Képek az olimpiák történetéből HL A birkózó hadvezér 510-ben a krotoniak háborúba bonyolódtak. Vezérükké a többszö­rös olimpiai bajnokot Miiont vá- teSjetOtták s ő nagyszerűen meg­állta a helyét. Csodálatosan har­colt, legyőzte az élienséget és vá­rosát földig rombolta . .. Amiképpen egész élete, úgy még a halála is érdekes ennek az em­bernek. Egyszer, mér idősebb ko­rában, a város közelében levő er­dőben sétáit. Az egyik tisztáson egy nagy fatorzset talált, tele ékekkel. Kíváncsi volt, mennyi maradt meg régi erejéből: ki tud­ja.-* szabad kézzel húzni az éke­ket? Ez sikerült neki, de közben keze és lába az előzőleg szétfeszí­tett fátörzs közé szorult. Sehogyan gém tudott béklyóiból megszaba­dulni. Kiáltozni kezdett, de embe­rek nem akadtak a közelben. A kiabálás viszont odaesüdítette a vadállatokat, és Mtlont felfalta egy oroszlán... A kereszténység és a* olimpia A görög olimpiáknak a keresz­ténység vetett Véget. A rabszolga- tartó állam már i, e. ív. század­ban hanyatlásnak indult. Nagy Sándor és utódai alatti virágzást bukás követte. Í.A hellénisztikus államoknak nem lévén egységes belső piacuk — éppoly szükségük volt a belső egyesítő intézményekre, mint a ré­gi városállamoknak — írja Kun László sporttörténész. - Síért ápolták a régi és hozták létre az Új Összefogó kereskedelmi, politi­kai, vallási és verseny játék-cent­rumokat. Mindezeket még közel egy évszázadig látszólag a régi pompával, ültek meg, csak hírne­vük kezdett lassan homályosodéi, és látogatóiknak száma csappant meg- Legtovább ragyogtak régi fényükben... az olimpiai verse­nyek. A hajdani jelességétől meg­fosztott Görögországban ezek az ünnepek, melyek egykor a szabad városállamok hatalmát és összefo­gását szimbolizálták, elvesztették varázsukat. Már csak az elmúlt nagyságra emlékeztették a részve­vőket, A századik olimpiától kezd­ve mind gyakrabbá vált, hogy pénzt fizettek a győzteseknek, meg­vesztegették a bírákat, A régi vá­rosállamokban az elszigetelődésre való törekvés elnyomta az- egyesí­tő szándékokat. A városok pénzen csak az olimpia külső dicsőségét vásárolták mag. Az i. e. III. század végén a hel­lenisztikus világban jelentkező új válságot a római hódítás oldotta meg. Megteremtette a rabszolga- tsrtó társadalom új formáját, ame­lyiknek nem volt szüksége sem olimpiára, sem a többi görögüpú­sú versenyjátékokra. (Nem Vélet­len, hogy a görög polisokban az uralkodó osztályok tagjainak több­sége a görög függetlenség védelme helyett a rómaiak oldalán harcolt.) A klasszikus görög vallás ngm adta fel egyszerre hadállásait. Az olimpiát Theodosius császár i. n- 383-ban eredetileg betiltotta, de a versenyek kisebb-nagyobb meg­szakításokkal mindig újraéledtek. A verejtékes rabszolgamunka nyo­mán virágzóvá fejlődött görög Szellemi és testi kultúra utolsó nyomai csak a pusztító rabszolga­sággal tűntek el, 1. ú, 532 körül. Justitianus császár feltehetően az Afrikából kiindúló agnosztkus mozgalmak meggátláséra leront- boltatta az összes Játékhelyeket, stadiont, cirkuszt, ahol uralma el­len a tömegeket össze lehetett fog­ni”. Betiltják az olimpiát; A keresztény vallás félt az olim­piai eszmétől. A papoknak külö­nösen nem tetszett az a verseny, amelynek ünnepélyessége a po­gány hit szerint zajlott le. Milánó akkori püspökének, Ambrusnak leveleiből megtudjuk, hogy 6 kér­te Theodosius császárt az olimpia beszüntetésére. Közeledett 393 ka­rácsonya.. A császár Ambrus le­velét már nyolc hónapja őrizte, hogy az óhajokhoz mérten ítéletét indulnak .19.83 órakor induló vonattal a mérkőzés színhelyére, Megyénket képviselő csapát á kő­vetkező játékosokból ' kerül ki: yMogátottjü” nem’cMn>őrtökön,'fia- TO®. Kovács, LacZÍtó, Sipos, Köt­ném é hét péntekén mérkőzik Sza- rócz, Szabó, Balogh, Varga fii., Horváth. Csubany. Zsájc, Marota, Szűcsi és Bukuli. — A FEGYFT-IVTT BIJ8DT-TS4G el­fogadta a Siroki Vasas óvását, ame­lyet ez év május 14-i Szihalum— Siroki Vasas mérkőzés után nyúj­tottak be- A mérkőzést 0;8 gól­aránnyal a sirokiak javára igazol­ták, mivel a szít)almiak Albert Fer­dinand játékosukat szerepeltették, akinek játékjoga május í?-án lett felfüggesztve. — KOVÁCS TIBOR epei játékost a fegyelmi bizottság kői soron kö­vetkező bajnoki, mérkőzéstől elth- totta, míg Somcdy Tjbprt, az Egri Spartacus játékosát és Sőrégl Ist­vánt, a Gyöngyösi Bányász játéko­sát sportszerűtlen Viselkedésért dorgálásban részesítette. megfelelően mérlegelhesse, végül is meghozta határozatát. Az első (i. e. 776.) feljegyzett olimpiától 1160 éven ét 898-szor rendeztek versenyt a betiltásig. Két évvel később az észak-gótok elfoglalták Olyropiát. romba dőltek a nagyszerű építmények. 552-555- ben földrengés Sújtotta a várost. A Kladeos és a Alphelas folyók el­hagyták medrüket és iszappal bo­rították el a romokat. Krohos he­gye is megrendült- Úgy tűnt, mint­ha az olimpiai eszme is a föld alatt agonizálna. A tengerre néző hegy mellett nem voit más csak sziklákkal teleszórt romhalmaz. A kereszténység betilthatta a sportversenyekét, de magát a sportbarátság, az olimpiák esz­méjét neip tudta legyőzni. A sötét középkor nem sokat törődött az olimpiával, de az isoo-as évek első tizedében megkezdődött az olim­pia emlékeinek és a régészeti ku­tatásoknak egy olyan fellángolása, amely egész Európában elterjedt. A francia kormány 1829-ben egy bizottságot küldött ki, hogy Theodosius 863-ban aláirt híres rendeletének felhasználásával gyü­möicsöztesse a régi játékok váro­sának maradványait. 1875-ben a németek folytatták a kutatásokat, és így 1881-ben Olympia romjai új­ra napfényben fürödhettek . .. (Folytatjuk) Az országos serdülő úszóbajnokság 2. helyezettje: EGER szombaton és vasárnap hatalmas mezőnyökkel kezdődött- Budapes­ten az országos serdülő úszóbaj­nokság. A sportuszodában megren­dezett versenyen nem kevesebb, mint negyven előfutamban harcol­tak a sportág ifjú reménységei a döntőbe jutásért. A versenyen az egri fiatalok is részt vettek, s kö­zülük sz*p számmal kerültek a döntőbe, pőt, néhányuknak nagy­szerű eredményeket is sikerült eL- érm. EREDMÉNYEK Lányok: 100 m gyors úszás: l. Szentesi (Bp. Honvéd) 1:05 (bajnoki csúcs!) . . . 5. Kosztolnia (Egri Dózsa 1:09.7. 100 m pillangóúszás: 1. Marosán (BVSC) 1:16.6 ... 5. Tóth (Egri Dó­zsa) 1:22.5. 100 m mellúszás: 1. Má­té (BVSC) 1:24.1 (ifjúsági csúcslpe- állítás, bajnoki csúcs!)...«. Bu- kolyi (Egri Dózsa) 1:30.2. 4x»00 m gyorsviltót 1. BVSC 4:41.2 (bajnoki csúcs!) ... 4. Egri Dózsa 4:55.9. 400 m gyorsúszás: 1. Soltész (Vasas) 5:14.1. 2. Kosztolnik (Egri Dózsa) 5:20.4. 100 m hátúszás: i, Eltltes (FTC) 1:17.7. 20« na mell úszás: 1. Máté (BVSC). 4x100 m vegyesváltó: 1. BVSC 5:14.2. Hűk: 100 m gyors úszás: L Székely (BVSC) 1:008 . 400 m gyorsúszás: 1. Csikasz (Egri Dózsa) 4:51.5 (baj­noki csúcs!) 2. Csatlós (Egri Dózsa) 4:56.5. 100 m pillangó: l. Szentirmai (BVSC) 1:03.9. m m hát: 1. Szé­kely (BVSC) 1:09.1 (bajnoki csúcs!) ...5. Mikó (Egri Dózsa) 1:18,i. 100 m mellúszás: 1. Szentirmai (BVSC) 1:16.3 (bajnoki csúcs I). 2. Mihalik (Egri Dózsa) 1:20, 4x100 m gyors- váltó: l. Egri Dózsa (Mihalik. Csat­lós, Mikó, Csikasz) 4:14.6. 800 m gyorsúszás: 1. Csikász (Egri Dózsa) 10:01.9 ... 7. Csatlós (Egri Dózsa) 10:12.4. 200 m hátúszás: 1. Tarján (Tipográfia) 2:30.2 (bajnoki csúcs!) ... 5. Mikó (Egri Dózsa) 2:41.0. 200 m mellúszás: i. Szentirmei (Bvsq) 2:50.7, 2. Mihalik (Egri Dózsa) 2:55,5. 4x100 m vegvesváZtót 1. BVSC 4:46 2 (bajnoki csúcs!), 2. Egri Dózsa (Mi­kó. Mihalik. Csikász, Csatlós) 4:47.2. A bajnoki pontverseny végered­ményei 1. BVSC 895 , 3. Egri Dózsa 231. 8. FTC 96,5, 4. Újpesti Dózsa 83, S. Bp. Honvéd 81,5 ponttal. Szikvíz háznál való értékesítésére lerakatosokat keresünk. Szeszipari Vállalat, Eger, Alkotmány u. 8. A Heves megyei Húsipari Vállalat, Gyöngyös, Szurdok-part 7. húsipari tanulókat Szerződtet. Jelentkezési határidő; július 30. rjif|i|i #fÍA jyM&rUJM VT/ A Magyar Szocialista MunKftspár» Heves megy« Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: PAPP -IÁNOS Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz utca 3. Telefon: U-57 12-73 Postaflók: 83 faadja: Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF Kladóhlyatal: Eger. Bajcsy-Zsilinszky utca 1. Telefon: 24-44 Postafíók: «3. L SZ.: *5 M2 Terjeszti a Magyaj Pc^ta Előfizet» ftető a helyi posta hivataloknál ét kézbesítőknél. Heves megyei Nyomba vállalgt Eger. Brődy Sándor utea 1 Igazgatói Marosán József. • *i» ❖ K.* v v ♦> «í* ♦> & ♦> «5» & *1* *5» *S* ^ *£* *•* **♦ *** *** *♦* *5* & *3* *2» # # *1* *5* JíeLlmiej oiielni, Uluuuju m&uii a divatos női nyári mosóruhákat 80,00—140,00 Ft-lf Kúíönlegps (extra) méretben 00,00:—150,00 Ft-ig dÚMUS 15-augusztus 15. / Több száz értékes tárgyéi. (bútorokat, háztartási gépeket, szőnyegeket, vásárlási utal­ványokat, stb.) NYERHETNEK mindazok, akik július 15., augusztus 15. köpött 4 kg háztar­tásban keletkező bármilyen használt rongyot átadnak a MÉH átvevő helyen és az átadásról szóló elismervényt HONG?* GVÜJTÖ HETEK jeligére Bp. 62. Pf. 56. címre auguszt«* 22-ig beküldik. Minden 4 kg. rongy átadása újabb esélyt jelent a sorso­lásnál. Felvilágosítás a MÉH vállalatnál illetve a telepen és átvevőhelyen. rmrnmmi MEGYEI tbc-gon4ozó intézet sze- Komhinált és egyéb bútorok tó* mélygépkocsija részére garázst bé- adok. Eg.er, Galagonyás I reine. Cím: Egér, Egészságbáz u. — —---------— —sss 2. sz. Telefon: 24—70. Eladó egy dara*) 130x160 méretű- —— -------------------------------- hatrámás redőny, szekrényes aiy Fe bér bor eladó. Eger, Szepesi A. lak. Hatvan, Mohács u. 26. u. 12. ----------------—------------------ —”------------—----—-------^-----———— Rövid, páncéLtőkés, bécsi zongora Pr íma állapotban levő Wartburg igényesnek eladó. Egér. Ady Ejnd- eladó. Éger Szálloda, 201. szoba. re u. 31. FIGYELEM! FIGYELEM! Kössön hizlalást szerződést sertésre, marhára av újonnan beindult 196$. évi akcióink hereien belül. A megkötött szerződéseink után a tsz-ek részére rövid lejáratú hitelt, egyéni és háztáji gazdaságok részére kamatmentes előleget, s legtöbb ak­ciónkban kedvezményes áron takar­mányjuttatást is biztosítunk, « Egyéni és háztáji gazdaságokban, iillattenyésztésbgn biztonságot nyáj” tanuk a több éves nevelés• akcióink. Bővebb felvilágosítást a helyi felvásárlóink nyújtanak. 8ZOLNOK—HF.VFS MEGYEI Al,I.ATFOUOALMI VÁLLALAT <vvv>^wvwwvawwwvvvyv,ú*i^«^ww^vwvwvwvy,vvv^vyvvy

Next

/
Thumbnails
Contents