Heves Megyei Népújság, 1964. június (15. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-03 / 128. szám
Túl a sorompón smisták eiben Vilmos adjunktussal: egyhónapos nyári gyakorlatra. Amikor idejöttek a fiúk — sokan közülük talán először látták a különös gépek egyikét, másikát. Hónap múltán ázom* , ban megismerik mind a negyvennyolcat, s vezetésükből, kezelésükből szabályos vizsgát tesznek majd a KPM megbízottjai elott. A szállás, a „kollégium”, írissen festett, tiszta és kényelmes. A „vakáció” katonás: fél hétkor ébresztő, délelőtt-délu- tán oktatás... Jut persze másra is: falusi sétára, sportra, társasjátékra, egészen takaródéig. Délidében, az ebédnél mi mást is kérdezhetnék a diákoktól: a koszt milyen? — A reggeli kitűnő, az ebéd amolyan menzai ..., de a vacsora bizony, messzi elmarad a pestitől! — válaszolják egyszerre többen is. Fábián adjunktus is osztozik a véleményben, de a fiúktól először hallja a panaszt. S mert alapja van, meg is Ígéri azon nyomban, sürgősen intézkedni fog a „géhán”. — Ért az egyetemisták nyelvén, nem most van velük először: húsza, dik éve vezeti már a nyári gyakorlatokat, kilenc esztendeje a lőrinci tangazdaságban .., (gy-gy) iGazdas horsólerinésre számíthatunk ÍSÍIO ragon zöldségei szállítanak Heves megyéből külföldre Heves megye az ország egyik legjelentősebb zöldséges kertjét ahonnan a bőséges hazai ellátás miatt — a tervek szerint — J300 vagon zöldárut szállítanak külföldre az idén. Az első jelentős szállítmány hétfőn hagyta el a megyét. Hűtött vagonokban ' 50 mázsa zöldborsót szállítanak Nyugat- Németonezágba, - a müncheni piacra, de ezt á szállítmányt már tegnap újabbak követték. Heves megye termelőszövetkezeteiben a zöldborsó máris bőségesen jelentkezik, és a héten már az igényeknek megfelelően tudják szállítani az árut a hazai és a külföldi piacokra. A szakiemberek véleménye szerint az idei borsótermés minden eddiginél gazdagabbnak ígérkezik, amelyet csak elősegített a vasárnap lehullt nagy mennyiségű csapadék. A hevesi Rákóczi Termelő5szövetkezetben például a múlt ^évinél mintegy negyven szá- izalékkal többre, holdanként 25 (mázsa termés betakarítására , számítanak, (kovács) XfPÜJSfá 'i 1964. június 3„ szerda Egyeie Lőrin Egyforma, vadonatúj munkaruhákban, pirosodó és bar- nuló fiatalemberek szoktatják magukat! a gépekhez, a nyári falu hőségéhez, a lőrinci tangazdaság tágas udvarán, a szomszédos réten — meg az országúton... Pesti egyetemisták valamennyien — II. évfolyamos mezőgazdasági gépészmérnök hallgatók — egy híján hetvenen. Május végén érkeztek „parancsnokukkal”, Fábián — Munka, megélhetés? — Eddig csak Ígéretet kaptam, de ebből még nem lakott jól senki ... EDDIG a történet, egy tegnap még boldognak tudott családi élet tragédiája. Akik ismerik az ügyet, vitatkoznak. Vannak, akik próbálják megérteni a lángra lobbant asszo- nyi szerelmet, mások a bizonyos harmadikat hibáztatják csak, de legtöbben elítélik a kétgyermekes fiatalasszonyt azért, hogy feláldozott egy biztos életet egy olyan emberért, akit nem Ismert igazán, aki a bajok láttán messzire menekült. Tény, hogy az asszony volt a hibás és a két gyerek,, valamint az öreg szülők sorsa válságosra fordult. Igaz, a család életét feldúló fiatalember lel- kiiismeretlensógét, felelőtlenségét semmi sem menti, tény hogy az asszony könnyelműsége, meggondolatlansága tette tönkre ezt a családot. A szerelem hatalmas erő. Joga van mindenkinek, hogy elrontott, vagy elromlott családi életét alapos körültekintés, mérlegelés után egyenesbe hozza, még válás útján is. De lehet-e boldogságot keresni mások boldogtalansága, szenvedései árán? Szabad-e biztos állást, rendezett családi életet, gyermek jövőjét feláldozni egy olyan férfi miatt, alá így osztozik szerelme szenvedéseiben? Az élet szép és ebben az országban milliók dolgoznak azért, hogy még szebb legyein. Ám ebben a mi szépülő életünkben is vannak sorompók, megálljt jelző lámpák, amelyeket büntetlenül nem lehet figyelmen kívül hagyni. Bercsényi Anna esete figyelmeztet. Túl a sorompón életveszélye® az út és súlyos árat kell fizetni minden meggondolatlan cselekedetért. A köny- nyelműségek következményeiért a rendszert, a társadalmat csak az okolja, aki örökre elaltatta lelkiisimeretét és saját tetteiért felelősséget, megbánást érezni már képtelen. A TILOS sorompón átgázoló ember vajon tehet-e szemrehányást, amiért elüti a vonat? Sz. L AZ EGYIK járási vezetőhöz levelet írt egy kétgyermekes fiatalasszony. Arról panaszkodik, hogy kilencéves ikreivel rendkívül nehéz helyzetbe került. — Dolgozni akarok! — követeli és háborog, hogy miután férjétől elvált, s egy szűk albérleti. falusi szobáért havi négyszáz forintot fizet. — Adjanak rendes lakást, hiszen öreg szüléimről is nekem kell gondoskodnom — sürgeti levelében és a gyors intézkedés reményében fejezi be sorait. A történet látszólag szimpla, mindennapi, mégis gondolatokat ébreszt. Bercsényi Anna (a válás óta leánykori nevét használja) minden sora Igaz, csak éppen azt felejtette ki panaszos leveléből, hogy jelenlegi helyzetéért, a két gyerek, az öreg szülők nehéz napjaiért mindenekelőtt ő maga a felelős. Bercsényi Anna nem is oly rég Budapest mellett egy nagy cementgyárban dolgozott. Rendes lakásuk, tisztességes keresetük volt férjével együtt. A nyugodt családi életet azonban felborította egy „harmadik”. A férj azonnal válni akart és a bíróság lei is mondta a válást. A „harmadik” úgy próbált kiutat találni, hogy gyorsan idegenbe költözött, messze az asszonytól. Az asszony, miután észrevette, úgy határozott, hogy a férfi után siet az ikrek egyikével. Szerzett egy albérleti szobát havi négyszázért. A másik gyerek a nagyszülőkkel lakik, akik különben maguk is nehéz helyzetbe jutottak lányuk elhatározása miatt. — Együtt élnek? Tagadja, aztán beismeri, hogy gyakran találkoznak. Értékelték a gyöngyösi színjátszó hét eredményeit bronz oklevelet kapott a színjátszó héten bemutatott előadására. A Hámán Kató kulturális szemlére ugyan nem nevezett be az Egyesült Izzó Csortos Gyuláról elnevezett színjátszó együttese, de Dosztojevszkij — Láng, Két férfi az ágy alatt című vígjátékénak színre viteléért a bíráló bizottság dicsérő elismerését érdemelte ki. A már hagyományossá vált gyöngyösi színjátszó hét három művészeti csoportjának eredményeit szombaton este értékelte a bíráló bizottság. Részletes elemzés után megállapították a helyezéseket, amely szerint a járási KISZ- bizottság, és a MÁV Kitérőgyártó ÜV színjátszó arany, az Egyesült Izzó KlSZ-szervezeté- nek színjátszó csoportja pedig KAMJÉN ISTVÁN: é i KERESZTELŐ Csordás Pistát, hogy az asztal! felborult: a tál tartalma Kecse', Zsigára ömlött, a tál maga pe-\ dig darabakra tört. ' Rémült csend lett; senki nem', szólt egy szót sem csak néz-< tünk egymásra, aztán Tera né-' nemre, hogy: no most mi lesz?!* Engem legjobban a zsemllce' bántott, mert még a felinél is, több volt a tálban és most ott' fehérlett Kecse Zsigán meg a. földön, pedig én még nem sokat ettem belőle ... — Hogy a fene vigyen el benneteket, ezt a keresztelőt asztán jól megtartottátok! — mondta dorgálólag Tera né- ném, mink meg behúzott nyakkal, lesütött fővel lapultunk. — Hát most mit csináljak veletek% — lépett hozzánk Tera név-ém. — összetörtétek a szép nagy cseréptálamat! Szóljatok_ mán, betyárok! — Nem akartuk! — szóltam félénken. Bűnbánóan álltunk ott. Kis idő múlva Tera néném újra bement a pitvarba. Mikor visszatért, kötőjéből kivett s mindőnknek két-két pogácsát nyomott a markába. Mink meg tódultunk a kapu fele, azt se mondtuk: befellegzett, nehogy még meggondolja és visszaszedje tőlünk a pogácsákat... Látod-e, te nyavalyás — támadtunk Gulyás Antira, amikor már künn voltunk a kapun — miattad nem laktunk jól zsemlicével! — Ne fél), máskor nem is hijlak meg ilyen ünnepségre! — fenyegettem meg nyomaté-' kosán, s miközben hazafelé', ballagtam, szörnyen szeren,-■ csétlennek éreztem magani,] ■ hogy lám, egyszer lakhatta^1 volna istenigazába jól ■ ">.r>-r; zsemlicével, és akkor is a föl'ß', itta meg helyettem... j 1 dolgot és azt mondja: — Kifele a kapun, gyerekek! ö meg leakasztott egy literes köcsögöt a léckerítésről, vizet öntött bele a kantából, aztán így szólt: — Na, utánam, legények! Nem tehettünk mást, így libasorban mentünk utána az istállóba. A kis tarka bornyú ott állt az anyja mellett és csu- dálkozva bámult rámk. Tera néném egy csepp vizet öntött a markába, majd megsimogatta vele a kis bornyú fejét és nagy áhítattal mondta: — Adja isten, hogy bőségesebben add a tejet majd, mint az anyád! Mai naptól Böske a neved! Mink meg kórusban kiáltottuk: — Vgy legyen! — No, most mán leülhettek az asztalhoz! — fordult hozzánk Tera néném. Erre aztán lett nagy tolongás, majd felborogattuk egymást, úgy igyekeztünk az asztalhoz s már lefetyeltük is a zsenüicét. Közben egyre kiabáltunk egymásra, különösen Parti Sanyira, mert ő volt a leggyorsabb; két kanállal is bekapott, míg a másik csak eggyel. Tera néném az eresz alól nevette nagy buzgóságunkat és egyre engem biztatott: — Gyerünk, Gabi, sebesebben hányd befele! — Látja, Tera néném, hogy Boda Ferkó mindig lökdös, csak aeír, hogy én kevesebbet tudjak enni! — panaszoltam. Nagyban kiabáltunk, lármáztunk egymással, mikor Gulyás Anti úgy meg találta lökni s egyre kérdezgettük: nem kell-e valamit segíteni? Tera néném mosolyogva mondta: — nem kell senimit, az ördög bújjon belétek, üljetek csak le! Egy alacsony asztal ott állt már az udvar közepén Tera néném meg mindegyikünknek egy-egy kis széket adott a kezébe. Sebtiben körülültük az asztalt, Tera néném megolvasott bennünket; hányán vagyunk, aztán eltűnt a pitarban. Mink nagy izgalomban vártuk, vajon mivel traktál meg Tera néném?! Néhány perc múlva megjelent egy nagy sárga, kékvirágos cseréptállal a kezében. Takaroson az asztal közepére helyezte, majd körülnézett rajtunk: — Éhesek vagytok? — Ügy ám! — válaszoltuk egyszerre. Ezzel el is tűnt újra, nekünk meg valamennyiünknek a pi- tarajtára szegeződött a tekintetünk; de meg is örültünk, mikor megláttuk kéziben a nagy fazekat; hát még mikor a tartalmúit beleöntötte a tálba. Felragyogott a szemünk és már bele is akartunk nyúlni a kanalakkal. — Na-na, várjatok egy cseppet — intett le Tera néném, előbb megkereszteljük a hornyát, Egy kicsit elszontyolodtunk, mert olyan jó illata volt a zsemlicének, hogy csak ügy csiklandozta az orrunkat, de mivel Tera néném megálljt parancsolt, nem mertünk hozzányúlni, nehogy meggondolja a Én meg lódultam tovább, hogy mihamarabb vigyem a jó hirt. Már elmúlt dél is, mire mindet megtaláltam, és közöltem velük a nagy örömet. Otthon kukoricakását főzött nagyanyám, de bizony nem sokat ettem, annak reményében, hogy holnap reggel majd jól teleeszem magam. Éjszaka is csak hánykolódtam, sehogy se akart álom jönni a szememre, nagy sokára tudtam csak elaludni. Amint megvirradt, felkeltem, rendbe szedtem magam, Hamarosan megjelentek a cimborák is: nemsokára ott gyösz- mékeltünk már Tera néném portája előtt. Be-bekukucskál- tunk a hasadékon, hogy vajon készülődik-e már az ünnepség, re. Figyelemmel kísértük minden lépését, ahogy ki- s bejárt a konyhában, aztán az eresz alá lerakott követ fejtette pirosra. Csordás Miska egyre lökdösött; — Na, szólj mán, be. mehetünk-e? — Szóljál te! — biztattam. — Hogyisne, hát te hordod nékik a vizet, nem én! — bújt ki. — Igaz, de nem akarom magamra haragítani — válaszoltam. Addig nógattak a többiek is, míg végül félénken megszólaltam: — Tera néném, nincs még kilenc óra?! — No, hát tik meg mán itt vagytok?! — szólt vissza Tera néném és elkacagta magát. —■ Na jól van, gyertek akkor befele! Majd elgázoltuk egymást, úgy törtettünk befele a kapun, Mikor letettem a két kanna Vizet, s Tera néném markomba nyomta a hat fülért érte, — megsimogatta borzas fejemet: — No, Gabrí fiam, holnap keresztelő lesz nálunk, s mivel te hordod nekem a vizet, ősz- szeszedhetel öt—hat komát, oszt eljöhettek a keresztelőre. Én tágranyílt szemmel néztem Tera nénémrp, szólni se tudtam a megilletödöttségtől. — No, eredj, lódulj, holnap reggel kilenc felé itt lehettek tuszkolt a kapu felé. Ügy szaladtam, mint a nyúl, majd hirtelen megálltam: — azon tanakodtam, hogy ha már engem bízott meg Tera néném, kiket is hívjak meg erre az ünnepségre. Gondolatban magam elé idéztem a gyerekeket. — Kovács Palkót nem hívom meg, mert irigy. Zoltán Zsigát se, az meg nem adott nekem a múltkor lekváros kiflit, pedig egész kemencével sütött az anyja. Meg hát mért *s hínám meg, azoknak is van tehetünk! Erdős Jancsit se, mert annak meg suszter az apja, jól keres. Szekeres Lajkót meg azért nem, mert a múltkor betörte a fejem .,, Hanem a Kecse Zsigát, azt igen! Azok is olyan szegények, mint én,., Hát még kit is híjjak? — íny töprengtem magamban. — AIiá, megvan! Parti Sanyit, no meg Boda Ferkótl Azok se valami gazdagok, mosni jár az anyjuk. No, de még kit?/ Hű, megvan! Gulyás Antit is elhívom, no meg még Csordás Miskát! Elegen is leszünk: hatan! Azzal már futottam is sorba, először bekiáltottam Kecséék- hez: — Eszter néném, itthon van Zsiga?-- A fene tudja, hun cselleng a te komád! — Azt se tudta, merre ment? — Tudja a jó fene — felelte mérgesen, miközben morzsolta a kukoricát. Nagyapámnak volt valami kitüntetése, talán „sebesülési érem", Az első világháborúban kapta, amit a Magyar kir. és császári 32. gyalogezred bakájaként úszott meg élve a sovány kis lemezgyári kazánha- mus. Kopott fadobozban hevert az érem, fakó fényképek között s hiányzott róla a szalag is, amikor a kezembe került. Fro- mantikus történeteket ébresztett bennem: dombtetőkön ágyúk dörögnek, fákat tördel a golyó, erdők égnek s a füstben és ködben előre tartott szuronyokkal katonák indulnak rohamra, az ellenség pedig rémülten fut-fut, minden holmijukat eldobálva. Nem voltak már regényes, kalandos elképzeléseim a háborúról, amikor szinte mindennap ott hasaltunk a kert szilvafái alatt s néhány száz méter magasban fényes testű, lomha bombázók zúgtak; amikor nem a dombtetőkön, hanem közvetlenül ablakunk előtt dörögtek az ágyúk s mi a pincébe szorulva hallgattuk, hogyan raj- csúroznak az SS-ak a legtisztább szobában; amikor a faluiból elhajtották az összes tehenet, s még a mi egy szem öreg ludunknak ,se kegyelmeztek, három gyermek szája elől falták fél. Ki tudja, hol van már nagyapám ezerkilencszáztizennégyes háborús kitüntetése? Gyerek- nyi fejjel éltem a második világháborút s tán eszembe se jutna, ha nem emlékeztetnének reá olvasmányok, filmek és más világrészekről, messzi országokból érkező háborús hírek. Nem is olyan rég arról olvastam, hogyan s mi módon támadhatja meg az Egyesült Államok a Szovjetuniót'. Mennyire embertelen s gyilkos precizitással dolgoztak ki minden apró részlet-mozzanatot a háború stratégái! Még a harcászati atomfegyverek, a síneken mozgó, nyitott vasúti kocsik platójára szerelt kilövőszerkezetek működtetését biztosítandó is hideg-rideg gondossággal ügyeltek a bizonytalansági relációk kiiktatására; a páros atomfegyver két kezelőjét jól zárt, golyóálló üvegketrec választja el egymástól, hogy ha egyikükben feltámadna a lelkű smeret, az emberi, „civil" felelősség ne tudja megakadályozni az atom-tűzparancs végrehajtását azáltal, hogy társát lelövi. Jóllehet életünk rendezett, kedélyesebb és derűsebb is, mint bármikor, nem szűnt meg a háború lehetősége, s az atomhalál, a rádióaktív-halál veszélye annyira reális, amennyire irreális is! A régi görögök azt tartották, 20 évenként háborúzni kell, így éli ki a férfi viadal-vágyát, S ahány korszak, társadalom váltotta egymást az emberi kultúrtörténet évszázadai, ezredei során, mindegyik korszak, társadalom megteremtette a számára legkedvezőbb háború-teóriát, A szocialista társadalomnak nincs háborús terve, s erre külön teóriája, csak béke-teóriája van! Tegyük hozzá mindjárt, amit az imperialista nagyhatalmak, az élettel kalmárkodni akaró háborús erők is jól tudnak: ez az alternatíva neon a gyengeség választott útja, s ha a szocialista világrendszer megsemmisítésére szánják el magukat, ez egyenlő a nyilvánvaló öngyilkossággal! Egy új világháború kirobbantása — a pusztító erők egyenlő nagyságrendje mellett — már nem egyszerűen erkölcsi kérdés, nem az a feletti fontolgatás, hogy a bűntett büntetlen marad-e, hogy a büntetés egyenlő vagy egyenlőtlen lesz-e a bűnnel, hanem biológiai kérdés. Lenni, vagy nem lenni, élet vagy halál. „Az új harci módszereket tekintetbe véve, egy világhűboi-ú a civilizáció pusztulását eredményezné". Hruscsov, szovjet kormányfő józan megfontolású szavai ezek, s a tényeket az amerikai kontinensen éppúgy ismerik, mint Európában vagy a Föld bármely pontján. „A civilizáció pusztulása...” — olyan posztulátum ez, amelynek bizonyítását tiszta értelemmel senki sem kívánja és kívánhatja. A jelenlegi kínai vezetők, ideológusok és politikusok értékrendje más a béke és a háború kérdését illetően. Helytelenítik a tárgyalásokat, elvetik a lenini békés együttélés gondolatát, véleményük szerint a társadalmi rendszerek közötti konfliktusok megszüntetésének csak egyetlen útja lehetséges — a háború! Ügy okoskodnak, nem kell arra várni, hogy az „imperialista papírtigris” támadjon, támadjunk mi, a tőkés nagyhatalmak úgyis tartózkodni fognak a nukleáris eszközök bevetésétől, mint Hitler tartózkodott a gázfegyverek alkalmazásától, s az atommentes háborút csakis a szocialista államok nyernék meg (a katonák jobb számaránya, fokozottabb harci szellem, stb.); igaz, hogy egy ilyen atommentes háborúban elpusztulhat az emberiség fele, de megéri a kockázat, mert az életben maradottaknak már nem kellene tartamok az imperialista mesterkedésektől, félelem nélkül s paradicsomi állapotok között rendezhetnék be életüket a Földön. A kőíbalta politikusainak okoskodása ez a kínai feltételezés. Erről csaík az lehet a véleményünk, mint Ehrenburgnak: „Könnyelműség és naivitás azt hinni, hogy az atomháború után az emberiség megmaradt felére — vagy még kisebb hányadára — az aranykor köszöntene. Félek, inkább a kőkorszak”, Két út van az emberiség előtt: hamuvá égetni évezredeket s önmagát, vagy az alkotás földi határait s a esillagvilá- gok titkainak burkát feltörve megsokszorozni mindenünket! Valóban paradicsomi állapotokat teremteni itt a Földön, megszüntetni az éhezést, a meztelenséget, a nyomort vagy puszta füstként tűnni el bolygónkról a végtelen semmibe! Az emberiség emberi többsége már választott. Választott, amikor aláírta az atomcsendről szóló moszkvai szerződést. Nagy dolog? Amerikai biológusok szerint minden századik élve született csecsemő a légköri kísérleti robbantások következtében szellemi fogyatékos, világátlagban évente számolhatunk félmillió sérült gyereket. Most évente félmillió gyerekkel több egészséges születik. Nagy dolog? Kimondhatatlanul. S nem kisebb jelentőségű dolog a nukleáris hasadóanyagtermelés csökkentése sem! Illúzió, utópia hát a fegyver nélküli béke? Már nem annyira illúzió és utópia, mint 1959. szeptemberében, amikor a Szovjetunió leszerelési javaslatát, a békés együttélés lehetőségét még „kommunista propagandának” minősítették. Nagy mérkőzés folyik a világon a szocialista és a kapitalista világrendszer között. S mindegyre kevesebben gon dóinak arra, hogy a vitás kérdéseket nukleáris eszközökkel segítsék dűlőre vinni. Nemcsak a háború, de a béke hadszínterén is összemérhetjük erejűnket: a legkorszerűbb iparágakban, a tudományos kutató munkában, összemérhetjük erőnket: a hosszabb életért, a jobb életért. A tudásért, a természet fölötti hatalomért. Pataky Dezső KÉT TIT «éÉSii mWim JShméBli *aáü£*
