Heves Megyei Népújság, 1964. június (15. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-27 / 149. szám
A párduc Olasz film Tomasí dí Lampedusa regénye olyan sikernek bizonyult megjelenésékor, hogy a magyar közönség is gyorsan kéz- bevehette. Az író — a szicíliai hercegek közül.való — személyes vallomásként, lelkiismeretének könnyítésére szolgáló hattyúdalként írta meg családja históriáját 1860-tól, pontosabban onnan, amikor Garibaldi partra szállt Szicíliában az egységes Olaszországért. Lampedusa személyes élményként írt e korról regényében, de nem írói fogások, szerkesztői készség nagyvonalúságával: a vallaniakarás, a változó idők hullámverésébe került hercegi sarj kívánt számot adni családjáról, Szicíliáról, a modem történelemnek egy igen fontos, izgalmas szakaszáról. A nagy- kultúrájú herceg nemcsak történetet írt, de fontosnak tartott véleményét is rögzítette a változó világ változó embereiről, Néha bizony esszé-szerű dagályossággal, mert a vallomástétel ereje hatalmaskodott az írói szándék felett. Visconti ezt a bonyolult tartalmú és lélektanilag nem is mindig töretlen — inkább úgy mondanám — sietve megírt regényt széles gesztusokkal vitte filmre. A kétezerötszáz évre visszatekintő és a történelmi mozgásban kifáradt hercegi család palazzóit, az ott folyó életet pazar bőkezűséggel kelti életre. Szicília, Palermo, Don- nafugata már nemcsak díszlet, de szereplője a történetnek. Az öreg, vagy inkább elöregedő Salina herceg úgy mozog ezekben a palotákban, a hatalmas berniekben, kicsiny fürdőszobában, vadászaton, templomokban, báli sokadalomban, a műkincsek és a táj rabságában, mintha éppen leltárt készítene — családjáról és önmagáról. A legnagyobb részletességgel feltárul a család elmúlt gazdag, sága, a századokig tartó uralkodói kegy porosodó fénye, amivel az öreg párduc már nem tud mit kezdeni. Hét gyermekével Pirrone atyával, a jezsuita gyóntatóval, Caloge- roval, Angelica apjával, Ciccióval, a vetélt festővel és Tanc- redivel együtt jelentéktelen és elszomorítóén szürke feleségéről nem is beszélve — robbanásig feszült légkört kellene teremtenie ennek a nemes vadnak, de a drámai feszültség, a kor izgalma nem jelenik meg a filmen akkor sem, amikor a telivér-szépségű Angelica berobban az események közé. Ez pedig azért történik, mert Visconti a herceg-író utalásait a helyszínre és a palazzókra arra használja fel, hogy lassú részletességgel bemutasson mindent, ami a szemet elkápráztatja. Ahogyan Salina öltözködik, ahogyan a család együtt él, ahogyan Salina vendégeit fogadja, ahogyan Salinát és családját Donnafugatóban üdvözli a nép — még mindig meghajolt derékkal, de félig rejtett lázadással —, ahogyan a bál lezajlik, szemetfárasztó- an részletező képsor (mégha tombolóan gazdag és kápráztató is!) és csak a szemnek szól, a léleknek vajmi keveset mond. Ilyenformán az a hőfok, ami a hercegi vallomást hitelessé tehetné, nem árad a filmből még akkor sem, amikor a párduc, Salina herceg belső problémáját folytatva ítéleteket mond a világról, politikáról és önmagáról is. Visconti nem ragaszkodik Lampedusa regényének egész eseménysorozatához, nem is jut el a lányok szomorú magányáig, a családi bomlás könyörtelen pillanatáig. Kitűnő jellemzéseket kapunk tőle, hőseit analizáló részletességgel vonultatja feL Amit Lampedusa nem tudott vagy nem akart elmondaná a párducról és környezetéről, azt Visconti érzékelteti mozdulatokban, epikus képleírásokban. Hirrone atya mindig szőrös és gondozatlan, mintha a szicíliai tájak pora ülne lelkén. Mozdulatai határozatlanok szemüvege sarkából alázattal néz a hercegre, akinek az egyházi tekintély jogán parancsolni is szeretne, Calogere Sedara, a fürge, pénzre-vagyonra éhes, mindig szaglászó hiéna ebben a történelmi tablóban. Darabos mozdulatai, tolakodó törleszkedé- se, izzadt mosolya, frakkja, feszengő gőgje és mindent elsöprő érvényesülni vágyása bonyolult szint adnak arcának. Cencetta szerény, szótlan és alázatos, akit a párduc józan akarata letilt a szerelem útjairól — és milyen frivolnak hat a magyarázat a herceg ajkáról! — a szegénység miatt. Salina nemes tartással megy át valamennyi színen, ebben a filmben. Érzi és érezteti, hogy már nem minden tőle függ, mint Garibaldiék és Viktor Emmánuelék eiptt. Magánya nemcsak abban, áll, hogy közvetlen környezete fölé nőtt, hanem az érzésben is, hogy felette eljárt az idő. A múlthoz tartozik, mert osztálya nem sorakozhat fel a jelen és a jövő vezetőihez. Hiába veszi át a mondást másoktól: „Mindennek meg kell változnia ahhoz, hogy minden a régiben maradjon!” —, ő elsősorban azt érzi, hogy az ő magatartásának nincs és nem is lehet folytatása. Más emberek, más eszközök és más módszerek szerint alakul a rend. Ez a magány azonban külön képsor a filmben és nem árasztja a hevületet, amit a belső viaskodás, a belső tragédia feltétlenülokoz. A báli órák önkeresése, az Angel-'ca rokomszenvével és érzéseivel való szembesítés sem rendíti meg a nézőt, mert a rendező igyekezett mindent kívülről ábrázolni. A vallomás és az érzések háborgása szenvedélyt is feltételez és mi ehhez a sízenvedélyességhez sokszor ragaszkodtunk volna. Így ez a három és félórás film kevesebb a regénynél. Burt Lancaster párduca a rendeződ felfogás miatt nem lehetett gazdagabb, árnyaltabb. Alain Delon Tamcredije moz- galrpns figura, léhább a regény beli Garibaldisrtánál. Claudia Cardinals Angelica szerepében bájos, egészséges életörömével lebeg az ener- yáltan ható tabló felett. Romol« Valii jezsuitája sikerült színészi munka. (farkas) "iCeten az érettek käziiL ÖREG DIÁKOK — FIATAL EMBEREK *_ MUKÉrm (12) Vagy az alvilág gyengéd cél- ásaJcént, hogy agysejtjeinek dlománya körülbelül a verébével egyenlő? Mert más- üilönben semmi hasonlatossá- rot nem találunk közöttük. köztudomású, hogy az utcák, tarkók szürke-fürge, rokon- zenves kis madara sem idült Ikoholista, sem gátlástalan tűnöző, sem aljas szadista. Márpedig ezek a jelzők a Ve- ébre mind ráillettek. Nyílt az ajtó, az új vendég a bénztárig törte magát, és gyárán belépett az iroda-fülkébe, 'óllehet elegáns öltözéke kirítt iából a környezetből, jövetelé- e senki sem figyelt fel. A rézegek reflexei lassan működtek. Nemsokára az üzletvezető, nagas, hajlott hátú, citrom irrú ember, kidugta a fejét és ntett Verébnek. Beengedte az rodába, ő maga kijött, és há- át az ajtónak vetve, beszélge- ésbe elegyedett a pénztáros- íővel. Odabent megkezdődött : tárgyalás ... — Most tehát mindent ért, '.gye? — törölte meg izzadó homlokát jó félóra múltán az igyvéd. — Az a feladata, hogy 4 MiPUJSM 1964. június 27, szombat bejusson a lakásba és ártalmatlanná tegye az öreget, meg a kutyát. Akkor háromszor felgyújtja és leoltja a szobában a villanyt. Én öt perc múlva ott vagyok. Akkor maga olajra léphet, a feladatát teljesítette. Világos?’ Veréb bólintott és várakozóan nézett partnerére. Az elővett tárcájából két ropogós százast és az íróasztal szélére helyezte. — A másik nyolcat holnap este, a munka elvégzése után, a helyszínen kapja meg. És még egyet! Ha addig egy korty szeszes italt is fogyaszt, kénytelen leszek vis majort alkalmazni magával szemben. Az ügyvéd úr kitűnő pszichológiai érzékkel rendelkezett. Tudta, hogy Veréb számára ez az ismeretlen latin kifejezés ijesztőbb, mint a legszömyűbb testi fenyítés kilátásba helyezése. Biztató mosollyal hátba veregette a megszeppent szörnyeteget. Zöldköves gyűrűjével megkocogtatta az ajtó üvegét. A citrom orrú félreállt, s az előkelő látogató éppoly észrevétlenül, ahogyan jött, el is távozott. TIZENNEGYEDIK FEJEZET Tanulság : ne ismerkedj villamoson ! Majdnem üresen csörömpölt a kilences villamos a Duna- parton, a Lánchíd felé. A délutáni csúcsforgalom már lebonyolódott, az esti még nem kezdődött el. Ezek nélkül a félórás tumultus-pauzák nélkül a kalauzok mind idegbetegek lennének. Talán öt-hat utas lézengett az egész kocsiban. Egyikük kedvtelve nézegette a villamosablakok felett végighúzódó hirdetménysort. Különösen a Nemzetközi Kutyakiállítás színes plakátja nyerte meg tetszését. Daxlit ábrázolt, babér- koszorúval a nyakában. — Szép vagy — állapította meg fennhangon. — Csak görbék a lábacskáid. Biztosan angolkóros voltál kicsi korodban. A mellette ülő öregúr feltekintett az újságjából, aztán megsemmisítő pillantással mérte végig a geggondolatlan nyilatkozót. — A tacskók ilyenek, ezt minden iskolásgyermek tudja, kérem. — Jé, hát ez tacskó? — mosolygott derűsen, a sértődés legparányibb jele nélkül, a pufók arcú, köpcös útitárs. — Mondhatom, gyönyörű kis állat. Nekem legalábbis nagyon tetszik. És még sincsen benne az Új Magyarban! — Hogyan, kérem? Miben nincs benne? — Az Űj Magyar Lexikonban. Tetszik tudni, én nagyon szeretem a keresztrejtvényeket. A múltkor megfejtettem egyet. Arra a kérdésre: „Rókavadászatra kitenyésztett kutyafajta” — kijött a tacskó. Kíváncsi természet vagyok, valami közelebbit is szerettem volna olvasni róla. A tacskó címszó azonban hiányzik az Űj Magyar Lexikonból. — Kész skandalum! — kiáltott fel a partnere. — Megnézte a daxlinál is? — Hogyne. Sőt, Gyuri barátom tanácsára, aki nagy kutyaszakértő, még a dáklit és a borzebet is kutattam. Hiába. Végre a kotorékborzebnél találtam rá. Be ott is éppen- hogycsak megemlítik. Annyi van róla, hogy, a foxterrierrel együtt, odúkban lakó dúvadak irtására használják. Slussz! — Ennyi?!... — kapkodott levegő után Hókai Felicián. — Ennyit írnának mindössze a tacskóról? Felháborító! Egyszerűen megáll az ember esze! ... Hát én elmondom magának, tisztelt uram, hogy milyen állat ez. Többet ér sok embernél. Nemcsak külsőre szép, de bátor, hűséges, értelmes, önfeláldozó. Ugyanakkor bölcs és megfontolt. Valóságos filozófus-alkat. Oldalakat érdemelne a lexikonban. Képekkel gazdagon illusztrálva! És tessék! Akkor kell értesülnöm, hogy még külön címszót, egy külön sort sem szenteltek neki a szerkesztők. Ez, kérem, a legnagyobb fokú felelőtlenség! — Nagyon szeretnék ilyen kutyát — ábrándozott zavartalanul a köpcös. — Amikor meglesz a pirostetős, verandás kis házam Rákospalotán, okvetlenül veszek egyet. (Folytatjuk) este, a MÁV Kitérőgyártó Ü\ kétszeresen kitüntetett színjátszó együttese bemutatót tartott Gyöngyösön, a Városi Művelődési Házban. Tóth Miklós Mézesmadzag című háromfelvonásos vígjátékát játszották. Az együttes jó előadást produkált Egységes, igényes színvonal, a jellemek gondos kidolgozása, átgondolt, kimunkált rendezés jellemezte a játékot. Az elismerést minden vonatkozásiban megérdemeltek. Az együttesben Jankovits Jenő, aki egyben a rendezői munkát is végezte, nyújtotta a legátgondoltabb, legérettebb alakítást. Néhány jelenetben szinte kifogástalan megoldást adott. Jól sikerült figurát teremtett Kiss Éva, Nála azonban még olykor megmutatkoztak kisebb egyenetlenségek. Debrey József hitelessé formálta a darabbeli tanácstitkár jószándékú akamokságát. Patócs József a vidékre helyezett kezdő orvos problémáit alapvetően jól fejezte ki. A falujába visszakerült fiatal lány szerepében igyekezett jól helytállni Nagy Erzsébet. Jellembeli biztonsággal alakította az öreg paraszt egyéniségét. Agócs Sándor. Egyetlen epizódfigura volt a darabban, amelynek létjogosultságával Berger Józsefnek kellett'megbirkóznia és ezt sikerrel teljesítette is. A harmadik felvonásban láttuk Hegedűs Klárát. Neki alig jutott lehetőség a bizonyításra. A bemutatót követő megbeszélés lényegében az összteljesítmény elismerését fejezte ki. A darabot hosszú távlatra azonnal lekötötték a művelődési házak igazgatói. (gmf) rom, hogy elmondhassam kollégáimnak, hogy sikerült. Annak idején az első és második osztályt elvégeztem a gimnáziumban, de utána dolgozni mentem. Később mégis úgy gondoltam, hogy jó lenne tovább tanulni. Beiratkoztam és elvégeztem a gimnáziumot, ennyi az egész — mondja nevetve. Most már azon töröm a fejem, hogy valamelyik egyetemre, vagy főiskolára kérem a felvételem. A hat érettségiző közül a legnehezebb helyzete kétségtelenül Angyal Józsefnénak volt. Az érettségi előtt pár nappal kisbabát szült és így nehéz volt felkészülnie a legnagyobb vizsgára. Akarata azonban túlsegítette a nehézségeken. Arra is volt ideje, hogy. a kisbaba mellett matematika példákat oldjon meg, vagy éppen versidézeteket tanuljon. Megállta a helyét. A munka, a családi gondok mellett sikeresen túl jutott az érettségin is. Boti József honvéd tiszt Verpeléten, onnan jár be hetenként az órákra. — Ha visszagondolok az _ elmúlt négy évre, akkor csak azt mondhatom, hogy végtelenül nehéz volt. Szerencsére már túl vagyok a legnehezebben, az érettségin is. — Hogy miért tanultam? — Nehéz ’erre válaszolni Elsősorban talán azért, mert szükségét éreztem. Katonákat, embereket nevelni nem egyszerű feladat. Jól nevelni pedig csak az tud, aki magia is tamilt ember. Szeretném az eddigieknél jobban ellátni a feladatomat és ezért mindenképpen hasznát veszem a tanulásnak. Hegedűs Kamilla Veszprémbe készül, vegyész szeretne lenni. Jelenleg műszaki rajzoló. — Nagyon szieretnék tovább tanulni, — mondja — csak félek a felvételi vizsgától. Bár sokat tanultam, mégis úgy érzem, kevés amit tudok. A gimnáziumiban a matematikát, fizikát, kémiát szerettem a legjobban, most mégis ezek miatt a tantárgyak miatt izgulok. Örülnék ha sikerülne a felvételim. Ha nem vesznek fel, beiratkozom a Gépipari Technikumba. Holló László is tovább szeretne tanulná. — A PuitnokS Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumba jelentkeztem, ezért különösen kémiából és biológiából készültem jól fel. — Hogy nehéz volt-e a tanulás? — Nekem mindenesetre igen. Bélapátfalváról jártam be miniden héten Egerbe, már ez sem volt a legkellemesebb. Az érettségire 122 tételt kellett megtanulni, ez sem volt gyerekjáték. Nekem hamar eltelt a négy év. Talán ezért határoztam el, hogy tovább tanulok. Hat érett ember. Mindannyian fiatalok, érthető, hogy tervek, vágyak kapcsolódnak a sikeres érettségi vizsgához. Adamcsek Mihály viszont már negyvennégy éves. Ö is most érettségizett pár nappal ezelőtt. Az Egri Bútoripari Vállalat dolgozója, szorgalmas, jó munkás. A gimnáziumban is megállta a helyét. Szorgalmával, kitartásával a tanulásban is kitűnt a többiek közül. Csendes, halk szavú ember, de amit kimond, annak súlya van. Arról, beszél, hogy neki élvezet volt a tanulás. Szabad idejében rendszeresen tanult, különösen a kémiát és a matematikát szerette. Az érettségi bizonyítványból közvetlenül semmi haszna sem lesz. Nem jelentkezik egyetemre és a fizetése sem lett magasabb, hogy elvégezte a gimnáziumot. Ä fia azonban most ősszel megy a gimnáziumba és nagyon büszke arra, hogy a tanulásban segíthet majd a fiának. (K. B.) Smkmtői, Somogyi István, Feldebrő: Észrevételüket közöltük lapunk „Szóvá kell tenni” rovatában, s továbbítottuk a megyei TS- nek is. Pálhidy Mihály, Hatvan: Levelét közöltük lapunkban. Kérjük, keressen fel bennünket máskor is soraival. Cservári Agnes, Heves: Észrevételeidet köszönettel vettük, ha máskor is találsz hasonló hibákat, — amit a szedőszekrény ördöge okoz — írj, mindig köszönettel vesszük, ha hasonló logra felhívják figyelmüiriee^ A népművelési szakemberek részére megrendezett egyhetes tanfolyam keretében, szerdán Eredményes szakmai bemutató Gyöngyösön Néhány napja valóságos csúcsforgalom van az egri Dolgozók Gimnáziumának és Közgazdasági Technikumának épületében. A tantermekben több mint ezer öregdiák osztályvizsgázik, közülük 170-en érettségiznék. A folyosókon élénk hangú társalgás folyik, a vizsgák eseményeiről, bent a tantermekben képletek, idézetek sorakoznak a táblákon. Legnagyobb az izgalom az érettségi tok körében. Az egyik földszinti tanterem ajtaján ott a figyelmeztető felirat: érettségi vizsga. Bent a teremben hosszú, zöld asztal. Rajta néhány papírszelet, töltőtoll, hamutartó. Hatan ülnek az asztalnál. Van, aki jegyezget, van áld mereven néz maga elé, van, aki látszólag senkire és semmire nem figyel. A kezek azonban idegességről tanúskodnak. Az ujjak mereven dobolnak az asztalla- pon, remegve emelik fel a töltőtollat, vagy a papírszeletet. A csend idegfeszítő, a legapróbb zajok is dörrenésként visszhangzanak a teremben ... A cukoripar au tárgyaltak A Metogazidasógi Ipari Tudományos Egyesület cukoripari szakosztálya fontos tanácskozást rendezett a Hatvani Cukorgyárban. Az ország 11 gyárának, a kutató intézetek' és a vállalat főmérnökei és műszaki vezetői nagy érdeklődéssel hallgatták Tegze Miklósnak, a Cukoripari Kutató Intézet Tudományos Osztály vezetőjének vitaindító előadását, a cukoripar automatizálásáról. Milyen feladatokat diktál az iparág távlati fejlesztése az európai versenyben, hol tart jelenleg a nagymúltú magyar cukoripar, milyen eredményeket értek el az elmúlt években, mit lehet és mit kell megoldaná sürgősen Hatvanban, Selypen és az ország többi cukorgyáraiban? A harminckilences létszámú osztályból most hatan érettségiznek. Angyal Józsefné, Bessenyei Piroska, Batári Ella, Boti József, Hegedűs Kamilla és Holló Miklós. Mindnyájan fiatalok. Az utolsó — a történelem — érettségi Után Bessenyei Piroska az elmúlt négy évről beszél. — Kórházban dolgozom, ápolónő vagyok. A munka, a sok éjszakai beosztás mellett, nagyon nehéz volt rendszeresen tanulni. Mégis úgy érzem, nem volt hiába való az elmúlt fiégy év, érdemes volt elvégezni a gimnáziumot. Egyrészt azért, mert a kémiai és a fizikai ismereteimet munkában is hasznosítani tudom, másrészt azért, mert valahogy egészen más embernek érzem magam, mint régebben. Batári Ella segédmunkás a Finommechanikai és Vasipari Vállalatnál. Talán ő izgult legjobban az érettségin, pedig szépen, értelmesen fejtette ki a tételeket/ — Nagyon izgultam — mondja —, de most már végtelenül boldog vagyok. Alig vátomatizálásáről Hatvanban — Miért éppen Hatvanban került sor erre a tanácskozásra? — Bizonyára azért, mert Hatvanban rendezték be az iparág műszerész műhelyét, így itt kezdték meg az iparág automatizálását. Saját erőből keli megoldani es pótó.ni a műszeripari kapacitáshiányt, válaszolta Vajda elvtárs a Hatvani Cukorgyár főmérnöke. Az előadás és a felszólalások után az iparág szakemberei megtekintették a Hatvani Cukorgyárat. Több automatizálási és műszaki fejlesztési kérdésiben a gépek között eredményesen, és bizonyára haszonnal folyt a vélemény- és tapasztalatcsere.
