Heves Megyei Népújság, 1964. június (15. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-04 / 129. szám

8 és '|2 O'.anz film Federico Fellini filmje gyöt­rődésekről, a lelkiismeret há­borgásáról írott, képekben rög­zített balladák sora. Annyi itt a lírai elem, az álom és emlé­kezés, a felharsanó, de végső következtetésekig el nem juíó vita, a dogmák és tekintélyek álleni kifakadás, a múlt és je­len egymásba vetítése és egy­más fölé tomyosulása, annyi a véglegesnek látszó és pillanatok alatt felrobbanó helyzet és gro­teszk egyéniség, hogy néző a képsor és a belőle áradó kény­szer hatására gyötrődik. Riad­tan döbbentünk rá, milyen bo­nyolult tud lenni az élet. Fellini nem szórakoztató ipa­ros. Művész magas szinten, akit eddigi sikerei igazolnak. Sikerei után most úgy érzi, # hogy eddig féligazságokról be­szélt, filmjei az igazság látsza­tát nyújtották. Miért nehéz az igazság megközelítése, megvál­tása, megfogalmazása? Élmé­nyeket hoz gyermekkorából, amik újbői és újból belejátsza­nak sorsdöntő pillanataiba, ví­vódásaiba, munkájába, életébe. Jelene tele van a társadalom korlátáival, előítéleteivel, tekin. télyékkel, dogmákkal, ma­gánnyal, bizonytalan hittel, kétkedésékkel, tévelygésekkel, ezernyi szemponttal, nézőpont­tal, sok okos és oktalannak látszó cselekedettél és ismét nagy-nagy magánnyal Az iga­zat kellene szólni a világiról, önmagunkról a világnak és ön­magunknak. Lehetséges? Megértik? Meg­értik a művészt, aki csak azt tartja lényegesnek, és csak úgy, amit és ahogyan ő lénye­gesnek lát? És ez a művész rá­adásul beteg is, de nem tudni pontosan, hogyan és miért, csak azt érezni, hogy idegei a Világ miatt nincsenek rendben, nincs tisztában, önmagával és mással sem. Igazságtalanságok és bűnök halmozódnak körülöt­te és benne, életére rátelepszik a szkepszis és a test kibírhatat- lannak látszó zsarnoksága, az érdek, az ostobaság, és az a kényszer, hogy le kell rombol­ni a tekintélyeket, a társada­lom bevett és áiszent formáit ki kell forgatni. A döntő igaz­ságot kell megragadni, de hol van ez? Útépítés... Billenős teherautók - 100 kilós „békák" — Messziről jött emberek — Jelek egy földbe szűrt karón Ez még csak az építkezés forgalma. (Foto: Pilisy) Brazíliai úti jegyzetek 15. Az imádság és a sírás éjsza­kája után következett az erős harcosok ünnepsége. Ahogy fel­kelt a nap, kialudtak a tüzek, megszűnt a sírás és az imád­kozás. Az éjszaka elmúltával új élet kezdődött. A gyászoló törzs tagjai harci játékokon mérték össze erejüket a ven­dégekkel, a judohoz hasonló birkózóviadal sportszerű ke­retek között zajlott le. A meg­hívott törzsek kapitányai, har­cosai kíséretében megjelentek a küzdőtéren. De ők nem har­colhattak, csak tanácsokkal látták el törzsük tagjait. A kuarup alkalmával a ven­déglátók szerezték meg a győ­zelmet. Az utolsó mérkőzést 4 XÉPílJSAG 1964. június 4., csütörtök követően a győztes átölelte a vesztest és odakísérte törzsé­hez, közben emígyen udvarias- kodott: — Győztem, mert neked nem volt szerencséd — mondta —, de te sokkal jobb harcos vagy nálam... A birkózás színhelyén a ven­dégek és a vendéglátók nagy ünnepséget csaptak. Kzikuru falu női, a törzs asszonyai és leányai végigkínálták a vendé­geket nemzeti eledelükkel, de egy pillanatra sem volt szabad felnézniük a földről. Amikor már eleget ettek, megszólaltak a nádsípok és táncra perdül­tek. Ezzel véget ért az ünnep­ség. A vendégek kenuba ültek, az élet visszatért a régi kerék­vágásába ... Kuarup tulajdonképpen azt jelenti: megmutatni a napnak. Megmutatni, hogy bár fájdal­mas a veszteség, nagy kár, hogy a halál elragadott egy embert, de az élet nem állhat meg. A nép vágyódik az élet után és még erősebb akarattal küzd törzse érdekeiért. A kuarup nagy tiszteletnek örvend. Azokból a harcosokból válo­gatja tanácsadóit a törzs kapi­tánya, akik az ünnepség kere­tében rendezett versenyeken a legjobban szerepeltek. Amint látjuk, az indián story Brazíliában is csemege. Egyik este két magyar házaspár in­vitált meg egy kis éjszakai kóstolóra a Sao Paulo-i bárok­ba. Persze, itt is nehéz dolog családostól valahova is elmen­ni, mert a nyilvános éjszakai mulatók zöme nem tisztessé­ges feleségeknek való, sőt, csak nagyon ritka az olyan bár, ahova asszonyostól been­gedik a vendéget. Szóval, sétá­lunk az utcán és egyszer csak kellemes muzsikát hoz felénk a langyos szellő. — Közeledünk a Lances ter­hez — szólalt meg egyik ha­zánkfia. — Tudod, ez egy na­gyon kellemes bár, eléggé szo­lid, ahova asszonyokkal is nyu­godtan bemehet az ember. — S hallja, milyen kitűnő muzsika szórakoztatja az em­bereket — szólt közbe az egyik asszony. Kívülről semmi fényűzés nem volt a házon, csupán egyetlen táblácska figyelmez­tette a járókelőket arra, hogy itt érdemes megállniok, mert ragyogó jégbe hűtött italokat kaphatnak, s mellesleg a kitű­nő Clevers-együttes játssza a szórakoztató melódiákat. A bárhelyiség az első emeleten volt, belépődíjat ugyan nem szedtek, de három kontó a fe­jenkénti kötelező fogyasztás. — Whiskiket, szódával — rendelte a hűsítőt egyik ven­déglátóm. S a zenekar mintha csak észrevette volna, hogy árgus szemmel figyelik őket, jobbnál jobb számokra zendített. A zongorista és a szaxofon kivé­telével csupa ritmushangsze­ren játszottak. Luis Franco Tornáz, művésznevén Netinho, az örökké mosolygó dobos cso­dálatos szólókkal kápráztatott el bennünket. Domingos Or­lando, művésznevén Mingo, gitárján úgy brillírozott, hogy egyik ámulatból a másikba Pardon! Tulajdoniképpen ezeknek a fiúknak nem is ez a mesterségük, csupán éjszakai „szórakozásuk”. Valamennyien egyetemisták, átlag életkoruk húsz év, s mivel ösztöndíjat nem kapnak, a muzsikálásból teremtik elő a mindennapi ke­nyérre és a babrizsára valót. A zenekar mögött a falon, nagy méretű, téglalap alakú hangszórók függtek. A szaxo­fon kivételével valamennyi Sao Paulo estünk. Waldemar Mozena, művésznevén Rizonho, a má­sik gitáros, ugyancsak méltó partnere volt társának. Der- meval Rodriguez, művészne­vén Neno, a contra-basszista hallatlan ritmusérzékkel ját­szott, s közben szinte maga is extázisba jött, legalábbis min­den mozdulata erről árulko­dott. Antonio Rosas Sanches, művésznevén Manito, a tenor szaxofonos, szintén művésze volt mesterségjének. hangszer elektromos volt és vi­szonylag kis méretű. A bőgő sem haladta túl a gitárok mé­retét, s a hangszórókon át a vérpezsdítő dél-amerikai meló­diák még jobban felborzolták a hallgatók indulatait, mint egyébként. A zenekar előtt szögletes táncparkett állt. A második táncszámnál feltűnt, hogy min­dig ugyanazok a lányok és fiúk táncoltak. — Ezek a bártulajdonos al­kalmazottai, amolyan előtárna», sok — magyarázták vendéglá­tóim. Különösen megragadott egy társas tánc, amelyet három pár táncolt és ennek előtte még so- hasam láttam. Előszedtem jegyzetfüzetemet, ceruzáimat és mivel a táncírásihoz nem értek, a tornánál alkalmazott zsinór- írással próbáltam rögzíteni mozdulataikat. Íme a tánc, amelyet Hully Gully-nak ne­veznek. ★ Sao Paulóbó'l csodálatos autó­sztráda vezet Santosig, Brazília egyik legnagyobb tengeri kikö­tőjéig. A sztrádát, mivel az magánkézben van, csak „belé­pődíjért” használhatják az or­szágutak vándorai. Egyik nap kirándultunk Solemárba, ebbe a kedves tengerparti kis üdülő­be, amely a Santostól délre hú­zódó Praia Grande egyik neve­zetessége. Santosban letértünk, s a tengerparti homokon foly­tattuk utunkat, amelyet a ten­ger hullámainak meg-megújulú rohama betonkeményre dön­gölt. Különb autóút a Praia Grande, mint a legmodernebb sztráda. Csupán arra kell ügyelni, hogy a partot megsza­kító kisebb vízmosásokba ne hajtson be az ember. Ez a nyolcvan kilométer hosszú, nyílegyenes part a kirándulók, a tengeri fürdőzésre vágyók 1 kedvelt helye. A kemény ho­mokot megszakító keskeny vizesárkokat valetának hívják. Tulajdonképpen a dagály és az apály jelzői ezek a vízmosások. A tenger dagálykor alaposan megnövekszik, viszont az apály beálltával a hatalmas víztö­meg nem folyik egyszerre visz- sza, hanem ezekén a valetákon las-san-Iassan szivárog csak le. > (Folytatjuk) Hegyoldalban kanyarog, nyaktörő gödrökkel, merész fordulókkal az Egerbaktáról Sírokra tartósít... A faluszéli elágazásnál tábla jelzi jókora betűkkel a szakaszjavítást, a gépkocsiból azonban sokáig nem látni semmit ebből, időbe­telik, amíg nyomára akadunk: árkon túli irtások, útszéire gyűjtött cserjék, itt-ott ha­nyattfektetett fák árulkodnak, a közeledő munkáról... mely meglepő hirtelenséggel egy szerpentin hajlatából bukkan elénk. Teherautók szuszognak, ka­paszkodnak a meredeken, pia- . tójukon púposodó földkupacok sen .., Legutóbb Mezőkövesden volt, onnét jött át ide, egyéb­ként Békés megyei, Nagyszé­násra való. Most a 15-ös kilométerkő tér­égében folyik a munka. Két esztendeje kezdték el, jövőre érnek Egerbaktára. így szól a terv... A gépkocsit hátrahagyva, gyalogosan ballagunk végig Tatár Tamás munkaterületén. Kísérőm, kérdés nélkül is ma­gyaráz: — Kálmándi Lajosék épp egy átereszt készítenek — mutat a néhány méterrel odébb csáká­nyozó, lapátoló emberekre — a vízlefolyás levezetésére kell. masina gépésze, Pék József — a siroki útépítéshez Rudabá- nyáról jöttem. A géppel, ki­lenc kilométeres óránkénti se­bességgel ... A henger elől lassan „elfogy’’ a kőteríték, új szórásra kászá­lódnak reggelijük mellől Szál­kái Sándorék. A baktai embe­rek homloka nemcsak az iménti szalonna alá gyújtott tűz mele­gétől izzad, az országúton, jú­niusban, anélkül is nagy a hő­ség. Még itt a fák között is... Lenn a völgyben, jókora ha­lastó kerekedhetne már abból a gödörből, ahonnét 12—13 ezer köbméter földet kitermelt ed­dig a kotró, elfuvaroztak a szakadatlan sorban iparkodó billenős teherautók... Pintér U. Imre és sofőr társai 30-at, negyvenet fordulnak napjában a 16 órás műszak alatt Nem könnyű az ő munkájuk sem. no, meg az autóké... — Bizony alaposain igénybe van véve a motor ezen a tere­pen, olyan meredek az út, hogy csak kettes sebességgel tudok rajta inkább menni... áll le, néhány másodpercre a pilóta. De nekem is éppen elég már, ráim fér a pihenés. Ma telik le éppen a 290 óra, lelépek. Sza­badhetes lesziek... A munka tovább halad. Sí­roktól szaporodó léptekké! Egerbakta felé, amíg él nem tűnnék mind a gödrök, merész és veszélyes kanyarok, amíg el nem készül a modem, kiszéle­sített bitumenes út... Gyóni Gyula Vagy negyven méterrel távo­labb kompresszor dohog neki­keseredve, a domboldalon fia­tal munkások, Puporka Feren- cék kezében táncolnak a lég­kalapácsok. Az utat szélesítik. ■— Milyen lesz? — Nyolc méter széles, a ka­nyarban jó másfélméternyivel nagyobb. 15 601. méternél, földibe szúrt karón furcsa jelek. — Az út esését mutatják a számok: itt, a kanyarban, 8 százalék ez, méterenként... A két szél között 78 centiméter a szintkülönbség. . A 100 kilogrammos motoros „Békák” csak ott ugrálnak, ott döngölik, tömörítik a földet, követ, — ahová már nem fér a hatalmas henger. — Szabolcs megyei vagyok — feleli a százhetven mázsás terhe alatt süppedezve a laza talajba. Ahol lebillentik rako­mányaikat, .már szinte teljes méretre szélesedik a készülő út, s helyenként kőrakások várják, hogy a burkolatba ke­rüljenek. — Kétszer tíz centiméter alapkő-rétegre jön majd a tíz­centis zúzott kő, — magyarázza Tatár Tamás munkavezető — arra meg a nemeszúzalék, s csak utána a bitumen: három rétegben, hét centi vastagság­ban. Napbarnított arcú, jó ötve­nesnek tetsző ember a munka­vezető, régi mestere, régi isme­rője az országutaknak: húsz éve dolgozik a szakmában. Épí­tette az 1. számú, Bécs felé vi­vő utat, a beteset Pakson ke­resztül, meg a többit, vagy száz kilométernyit eddig, együtte­Fellini ezt mind elmondja,- sőt ennél sokkal többet el­- mond képekben, kúsza víziók- t ban és reális jelenetekben.- Ügy rakja össze az élet apró és > nagynak látszó dolgait, hogy > sokszor csak a zene, a dallam- ■■ nak' gyengéd, vagy viharos hul­’ lám'zása tartja össze az arcok- , nak, a testnek, formáknak, fé- : nyéknek ezt a szeszélyes kavar­- gását, amiből az izgalom, a “ gyötrődés jut a nézőnek csak­nem két egész órán keresztül.- Fellini az író, a művész, az ér-, télmiségi, az elvetélt próféta, a ■ hazudozó, az igazságkereső, az ■ önmagát nyilatkozatokkal fede- • ző ember, a kitárulkozó és ér­> zékiségében is tisztaságra vá­■ gyó, a katolikus dogmák és a politikai jelszavak, tételek or­■ szágútján keresgélő vándor ' egyet tud és akár filmjével: 1 felrúgni a féligazságokat, és ez- ' zel a rúgással rombolni. Mit? Mindent, amit ő rossznak is­mert meg életében. Objektív az 5 igazsága és mércéje? Maga sem válaszol megnyugtatóan. Sem nekünk, sem magának. Csak kételkedik és rombol, persze nagystílűén, és művészi eszközökkel. Ezt tette már az Édes Élettel is, a Cabiria éj­szakáival is. Rombolni akar a társadalomban és a lelkekben, a múltat alkarja ledönteni, a megismert vétkeket kiirtani, megtorolni az igazságtalansá­gokat, az elkövetők leleplezé­sével. Tud így, és ebben győz­ni? Nagy szándék ez? Csak­nem kivihetetlen. A forgatókönyv szerint más a válasz és megint más a film befejezése. A film szerint visz- sza kell mennünk a fiatalság tisztaságához, a romlatlan, fe­hér ruhás gyerekhez, aki fuvo­lájával, dallamával vezetheti a bohócokkal teli vásári életet. S akkor teszünk igazán’ helye­sen, ha megfogjuk egymás ke­zét és önfeledten, egy rendező, vagy a rendező parancsára el­kezdjük az új játékot. Vagy újból elkezdjük a játékot. Nem mindegy! S ezzel vége a prob­lémáknak? Nem, kezdődik minden élőiről! Fellini filmje gyötrő szemlé­lődés, kegyetlen lélküsmenet- vizsgálat, fölényes iróniával és , kiszámított hányavetiséggel Nem törődik azzal, tudja-e a 1 ■ közönség követni szimbólumai álom és valóság, képzelet és i hazugság, kérdések és k > - ' rő válaszok bujkáló táncát. Fellini számára .kényszer, hogy mindent úgy mondjon él, aho- ' gyan ő szükségét érzi. Jelkép­rendszeréből sokat ismerünk : korábbi filmjeiből, de ennyi bonyolult utalást, szembeállí­tást, tagadást és kétkedést így egymásra halmozva, sajátos ritmusban kergetve a meg nem nyugtató fináléig — szokatlan- - nak tartunk és szertelennek Az emberi léleknek van felső és alsó ingerhatása — s ez minden bizonnyal a szellemi tőke nagyságához képest szűk, vagy tág, de — úgy gondoljuk — ebben a filmben nem min­dent tud követni az átlag néző. Talán ott botlunk meg a pergő képsorok által ránk kényszerí- tett úton, amikor Fellini szádja a féligazságokat és md hőköl- tan várjuk, hogy az egész igaz­ságról, vagy csak egyszerűen az igazságról hallunk valamit ettől a szuggesztív erejű va­rázslótól, de ő fordít egyet kö­penyén és kameráján, hogy új­ra besétáljunk vele az ő lelki- ismereti poklának újabb bugy­rába. Aki ennyit beszél a hazug­ság ellen, a hazugságról, annak valahol valami megszépítőt, megifjítót, megnyugtatót tiszta hitet is kell — eühihetőem — mondania. Nem banálisán, ru­hákban fogalmazva, de lélek­ben, emberi magatartásban ( és az egész közönség számára. t Ilyen szándék csak a jelenete- i két összefogalmazó és rnagya- 1 rázó zenében bujkál, mintegy * ellentétül a képek orgiájával , szemben. Mert ezek a képek mindig a gyötrődő FeUinit hoz- ; záfc, aki zsarnok is a maga mű- c vészi világában. A zenét Nino Róta írta. í Marcello Mastroianni. Clau- c dia Cardinale, Anouk Aimée, i Sandra Milo és a többiek ki- t tűnő alakításaik ellenére is csak jelzések ebben a filmben, r amely egy szellemileg magas \ rangú ember válsága ürügyén i a modem társadalom diagnó- é zisát'is leírja. De csak diagnó- t zást, orvosság nélkül. Vallomás v ez a film és utánozhatatlan. r (farkas) k

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents