Heves Megyei Népújság, 1964. május (15. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-07 / 105. szám
Ballag már a ven Még néhány hét és a középiskolák termeiben, folyosóin ismét felcsendül a régi búcsúdal: Ballag már a vén diák... A gyerekek elindulnak, ki erre, ki arra, továbbtanulni, vagy dolgozni és saját élményeiken keresztül értik majd meg a régi. mondás igazát: nem az iskolának, az életnek tanulunk. Vajon hová készülnek"! Mit'visznek magukkal a 64-es év érettségiző diákjai? A Gárdonyi Géza Gimnáziumban 76 lány és 46 fiú tesz érettségi vizsgát. 97-en jelentkeztek közülük egyetemre, főiskolára, .felsotokú technikumba; a tanulók mintegy 80 százaléka. 20 százaléka a tanulóknak irodai munkát akar végezni, mindössze egy fiú szeretne szakmunkás lenni. Laci technikusnak készül Nyúlánk, keskeny, értelmes arcú fiú Jakab Laci. Nevével a sportújságban már találkozhattunk. Evek óta részvevője az országos középiskolai kardví- vó-bajnokságok döntőjének. A harmadik, második helyezések után, szorgalmas munkája eredmény eltép pen, az idei évben országos bajnokságot nyert. — Nem hátráltatja tanulmányaiban a vívás? — 4,2 az átlagom. Mindössze heb két-három órát edzeic, Csányi tanár úrral, aki gyermekkoromtól kezdve tanít. Az időmtől edzhetnék többet is, de azok a vívók, akiktől tanulhatnék, elköltöztek a fővárosba Szeretnék az ifjúsági válogatott keret tagja lenni. — Hová készül érettségi után? — Pestre megyek, a Felsőfokú Építőipari Technikumba. Azért nem jelentkeztem egyetemre, mert apám meghalt, a bátyám megnősült, anyám egyedül dolgozik és így már három év múlva keresni fogok és tudok neki segíteni. — Mit csinál szabad időben? — Szívesen járok moziba, olvasok. Most fejeztem be Ir- wing Shaw Orosziánkölykök című regényét. Néhány hete láttam az Űj Gilgames című diák... Öt fiatal vallomása filmet. Mindkettő nagyon tetszett. Az alapgondolatát közösnek érzem: akarni kell, akkor is, ha reménytelen. Moszkva vagy Budapest Domonkos Erikáról nem hinném, hogy érettségire készül, ha nem tudnám. Kedves, kis szeplős arcú, törékeny lány, pedig atléta. Három éve állandó középiskolai bajnoka a 100 méteres gyorsfutásnak. Kitűnő tanuló. Villamos mérnöknek készül, Moszkvába és Budapestre adta be jelentkezési kérelmét Bár műszaki pályát választott, érdeklődése korántsem egyoldalú, sokat olvas, ha ideje engedi, színházba, moziba is jár. Kedvenc írója Hemingway. Szívesen hallgat zenét is. — Minden érdekel, ami szép. Nyugodt, céltudatos kislány. Amit eddig akart, elérte és az az érzésem, a továbbiakban is el fogja érni kitűzött céljait. Szeretnék férjhez menni Nadassy Ildi már nem ilyen határozott egyéniség. Az érzelmi motívumok uralkodnak természetében. Nagy, barna szemed gyakran néznek álmodozva a levegőbe. Kérdést sem várva mondja: — Anyuka, amikor még kislány voltam, ápolónő volt és az olyan szép. De főzni is szeretek, ezért választottam ezt a hivatást. Az igazat megvallva, színésznő szerettem volna lenni, de apukáék mind a ketten a Gárdonyi Géza Színháznál dolgoznak és ők nem akarják. Talán jobb is így. Lehet, hogy nem is vagyok cúyan tehetséges. Olvasni legtöbbször verseket szokott, Tóth Árpád és Juhász Gyula a kedvencei. A könnyűzenéhez vonzódik és rajong a táncért. — További tervei a nővér-/ képző után? Elmosolyodik. Válasza kedves és nyűt, mint az egiész kislány. — Szeretnék férjhez menni ... Az Alpári Gyula Közgazda- sági Technikumban 104 érettHová? ségiző közül — bár a technikum érettségije szakképzettséget jelent — 10 diák szeretne az iparban elhelyezkedni és szakmunkás képesítést szerezni. 47-en készülnek egyetemre, főiskolára. „Az olyan dzsungeleseket szeretem“ Alacsony, kerék arcú fiú Kondás Gyuri. Tanulmányi eredménye elégséges. Gyöngyösre jelentkezett elektroműszerésznek és reméli, hogy felveszik — de nagy gondot az sem okozna, ha nem vennék fel... Olvasni nem szokott. Moziba szívesen jár: — Az olyan dzsungeleseket szeretem — mondja. Hallgatni tánczenét szokott, irodalmi ismeretei minimálisak. Hemingway neve mindössze ismerősnek tűnik számára, mintha valahol már hallotta volna...?! A faluban maradok Üdítő élmény Nagy Ilonkával beszélgetni Kondás Gyuri utam Tanulmányi eredménye kitűnő. Nagyon szeret olvasni. Érdeklődési köre az Öreg halásztól Németh László Iszony című regiényéig terjed. Nem is tudom, mikor van ideje minderre, hiszen Nagyvisnyóról jár vonattal Egerbe. — Reggel ötkor indulok és délután ötre érek haza. özvegy édesanyámat akarom támogatni, ezért választottam & munkát, a könyvelést a falu termelőszövetkezetében, de nem mondok le a továbbtanulás lehetőségéről sem. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem terv- és statisztikai szakát szeretném levelező úton elvégezni. öt fiatal most induló élet. öt különböző sors, különböző célok, különböző vágyak. Egy közös vonás azonban mindegyiküknél megtalálható: mindannyian határozottan tudják, mit akarnak. Mátéffy Zoltán p o N T Y F . O G Ó Á c o (Foto.- Selmeczi Tóth János) AZ ORSZÁGOS VITA ALAPjÁN: Fontos változtatások a felnőttoktatásban VADÁfZ FSfiCNC a 25. Lebukik a nyomda Este Piri üzenete, várta: találkára hívta, Angyalföldre. Hétfőn délelőtt tizenegykor a Kör-vasút sarkon, a Szent László út — a mostani Mauth- ner Sándor utca — végén találkoztak. — Tegnap kint jártam — újságolta Piri. — Megelőztél. — Az egész anyagot elégettem — mondta a fiú szomorúan. — Mi mást tehettél volna? 4 mi- &1*M 1364. május 7., csütörtök — A gépek is biztonságban vannak. Azzal váltak el, hogy egy időre leállnak a munkával. Cigi gyalog ment vissza Pestújhelyre. Aprófát vágott a küszöbön, hogy tüzet rakjon, és éppen arra gondolt, hogy újra ..mozgásba hozza” a cipészműhelyt, kalapálgat, foltozgat egy kicsit, azután legalább egy hétre lezárja a lakást, amikor zörgettek a kerti kapun. — Ez a Peidl-féle ház? — kérdezte egy micisapkás fiatal férfi. — Igen. — Nyissa ki. Államrendőrség. Mire elhúzta a reteszt, már ott volt Hain Péter is harmad- magával. — Menj előttünk! — dörögte, s a házra mutatott. Mielőtt elérték volna a konyhaajtót, Hain hatalmas ütést mért a tarkójára. Betuszkolták a szobába. — Hol a lány? — kezdték. — Miféle lány? — Majd adok én neked mifélét — dühöngött Hain, és intett embereinek. Azok rárohantak, gyomron rúgták, pofozták. — Vége a játéknak, Ku- rimszky uram — mondta Hain gúnyosan, s a fiú tarkójához nyomta a revolvert. — Hol vannak a gépek? — Nekem nincsenek gépeim, csak egy-két kaptafám. — Na nézd csak, hogy szájai... — Te bolsevik! kutya, bolondnak nézel bennünket? — Elég sokáig bujócskáztál velünk — mondta dühösen Hain —, de most megszorongatjuk a nyakadat. Tudod ugy-e, hogy mi vár rád? — Mi várna? A szavalókórusért talán csak nem kötnek fel? — Szavalókórusért? Az írógépek, a sokszorosítók hol vannak? A nyomda... — El tetszett téveszteni a címet.. . Rárohantak, rúgták, pofozták, ahogy érték. — Tudod te nagyon jól, az anyád istenit, hogy milyen géfelismemi benne. De most rendesen fel volt öltözve, Hain dühös, szemrehányó pillantást vetett rá. — Alighanem neki köszönhetem — gondolta Cigi —, hogy elügyetlenkedte a figyelést. Ügy látszik, másfelé pékét keresünk, ne add a hülyét! Amikor a lakásban nem találtak semmit, a kertből léceket kerítettek, szurkálni kezdték a pöcegödröt. — Ide süllyesztetted, vagy elástad? — Mit? — kérdezte ártatlanul. — Fuj! — a detektívek veszettül káromkodtak. — Nincs ebben semmi. — Ki nem vihették innen — erősítgette az egyik. Cigi a Kinizsi utcai lódenkabátost vélte kódorgott, amikor hurcolkod- tunk. Bementek a fáskamrába, ásni kezdtek. Aztán a padlást kutatták át. Összeverték Cigit a kamrában, ütötték a padlásom. A hiábavaló keresés után visszamentek a konyhába, körülfogták. — Megmondod-e, hol a Piri? A fiú vállat vont. — Ilyen nevű lányt nem is ismerek... Hain pofonjától nekiesett a kályhának. A kályha megingott, a kormos kályhacső ledőlt, ráesett Hain fejére. A főfelügyelő megijedt. Azt hitte, valaki hátulról fejbeverte. De a másik pillanatban már tisztában volt a helyzettel: kabátjára, kalapjára vastagon dőlt a korom. A detektívek nem tudták megállni, elnevették magukat. Cigi is vigyorgott — Röhögsz? — sziszegte Hain, és eszeveszett dühvei esett a fiú gyomrának. Rúgásai elől összegömyedten védte magát. A menekülés Fél három volt délután. Kurimszkyt a detektívek a falhoz állították, tisztogatni kezdték főnökük öltözetét. — Velem jössz — mondta Hain, miután a kutatás is, a kérdezősködés is eredménytelen maradt — Ha nem viselkedsz rendesen, megnézheted magad. Vedd fel a kabátod. Két detektív a lakásban maradt, egy előre ment. Elindultak. Cigi belül ment a járdán, Hain a másik oldalról szorosan fogta a karját,, hogy ha szökni próbálna, a kerítéshez szoríthassa. így mentek a sarokig. A fiú észrevette, hogy nem messze egy személygépkocsi áll, Hain nyilván oda akarja kísérni. A saroknál — mielőtt befordultak volna —, összeszedte minden erejét, s könyökével oldalba vágta a főfelügyelőt Bármennyire óvatos volt is Hain, meglepte a támadás. Uj- jai lecsúsztak a fiú karjáról, a hirtelen lökéstől beletántoro- dott az esővizes árokba. Cigi nem látta, mi történt vele. Érezte, hoev szabad a karja, gondolkodás nélkül nekilódult és futásnak eredt. — Fogják meg, gyilkos! — kiáltotta Hain. — Megölt egy öregasszonyt! A járókelők riadtan megálltak. Cigi vékony volt, jól bírta a futást. Észrevette, hogy néhá- nyan utána erednek, mások igyekeznek elébe vágni. • — Nem igaz! — kiáltotta —* nem vagyok gyilkos, kommunista vagyok! Hain tovább kiabált, ő is megismételte: — Kommunista vagyok! Sokan kiszaladlak a kapuk elé. Cigi érezte, hogy üldözői elmaradnak, újabbak nem állnak a helyükbe. A sarki vendéglőből is kitódultak az emberek — kártyázok, munkanélküliek —, de ezek közül senki se állta útját. ★ A következő sarok után a szántóföldhöz ért. Lövés dördült. Kurimszky hátranézett és térdre esett az ijedelemtől. Egyszer egy detektívregény- ben azt olvasta, amikor az üldözöttet találat érte, abban a pillanatban forróság öntötte el a testét. Végigtapogatta magát. Ö a nagy ijedségen kívül semmit sem érzett. Talpra ugrott és íiftott tovább. Felmérte a helyzetet: a detektívfőnöknél kisméretű pisztoly lehet. Már nagyobb köztük a távolság, semhogy eltalálhatná. Ez a felismerés megkettőzte erejét, még gyorsabban szedte a lábait. A rákospalotai temető felé tartott. Palota és Pestújhely határán széles út húzódik a köztemető és a zsidó temető között. Arrafelé menekült. (Folytatjuk) tananyaggal párhuzamosan — a helyi igények figyelembevételével illesztik majd be a tanrendbe. A területi iskolákban — ugyancsak a hallgatók igényeinek megfelelően — fakultatív módon beépíthető a tantervbe olyan praktikus ismeretek oktatása is, amelyek a felnőttek érdeklődésének előterében állnak. Változás lesz a vizsgarend-. szerben is. Akik rendszeresen látogatják az órákat, azokat felmentik a vizsgakötelezettség alól",' viszont, akik sokat hiányoznak — az órák 10 százalékánál többet mulasztanak —- vagy tanév közben mutatott • teljesítményük nem kielégítő, azoknak természetesen tovább• ra is vizsgán kell beszámolniuk előmenetelükről. gyárból és számtanból — az eddiginél több időt biztosítanak a korábbi ismeretek felelevenítésére. Ezzel azt kívánják elérni, hogy az egy osztályba járók a lehetőség szerint azonos tudásszintről kezdhessék a tanévet A vitában felmerült észrevételek alapján az illetékesek úgy döntöttek, hogy fokozatosan bevezetik a tantárgycsoportos oktatást. Ennek előnye, hogy a hallgatók egy-egy időszakban csak néhány tárgy- gyal foglalkoznak, s figyelmük, energiáuk nem oszlik meg. Újdonság az is, hogy a szakmunkásképzés előmozdítására bevezetik a felnőttoktatásban £ szakmai ismeretek című tantárgyat Az ipari jellegű szakismereteket —- a közismereti A dolgozók általános iskoláién bevezetendő új tanterv tervezetének országos vitáján szá- nos figyelemre méltó észrevé- el, indítvány hangzott el. Az lletékesek behatóan tanulmá- íy ózták a javaslatokat, s ezek ilaján egy sor intézkedést dolgoztak ki a felnőttoktatás fej- esztésére, a munka mellett anulók helyzetének könnyítésére. A tervek szerint például az iltalános iskola hetedik, illetve i középiskola első osztályába ratkozóknak előkészítő tanfo- yamokat szerveznek, a tanév ílején pedig — az oktatással érhuzamosan — csoportos korrepetálásokat tartanak. A 'elnőtt diákok tanulását köny- nyítik azzal is, hogy az okta- :ási év kezdetén — főként ma-