Heves Megyei Népújság, 1964. május (15. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-31 / 126. szám

í

»

HATVANI DÁNIEL:

(Csont István illusztrációja)

Ha volna titok

hogy fordul az utca hajad tornyos ívén kapuk csengői csengenek fölnyíló fogsorodon ellebegsz nyaraimban s nem kérdem távolléted összehajtó lombok simítják vállaid

lám vallomásunk a varázs hídjain átszalad s integet még a kéken ábrándozó telekből a gyönyör mélyvizéből fölnézel rámkacagsz s én állok napjaim csokrával tenyeremben

egy pillanatig míg leng fejünk fölött az ég érzem a tárgyak melegét a csillagok forgásában s a lépésed alatt simuló levelekben mely mindent összemos az ősz fakó fényében

a csók üde dallamát hangszereli az utca s álmukban füttyentenek a zsaluk és erkélyek a hold ablakai lassan kétfelé nyílnak mint ajkad a lehúnyt szempillák mámorában

gyönyörű napok törnek bízón a világra kövek súlyosodnak a szépséged igájában s lefejtve mindkettőnk leikéről az önzést egymáshoz simulásunk mélyebb a tengereknél

szávak sodró imája parthoz csapódó zsongás ragadja magával szerelmünk kék hajóit kétfelé nyíló utak végtelen örömében érzékeink alatt újabb horizont tágul

s ha volna titok ebben mit meg kéne fejteni már tudják jól a hozzád áramló sugarak érted kiáltok a világ sokféle lázában s egyetlen dallamunkat visszhangozzák a falak

ISZLAI ZOLTÁN:

ÖREGASSZONYOK

öregek, hát más örömük nincsen, csak az Isten.

Hogy nincs, nekik hiába szavalnak, mint a falnak.

Imatoönyvük mérgesen betűzik: a bűnt űzik.

Markukban a sziakadt rózsafűzór mind egy tüzér.

Könyörgésük célozzák az égnek — s ésszel élnek:

Mindig csak azt kérik, ami nincsen. Bajban van ezért velük az Isten.

KATONA JUDIT:

Vers az utca: kő kövön korunk.

Vers a lét is mert viaskodunk, vers a híd és mind a fényre ér a vers szerint ki jog szerint ítél, Vers a kéz ha üt, ha felemel, vers a láz mert —egyszer az leszel vers a tér, hol játszik a gyerek vers a vérünk új eretnekek.

Vers az ég is, derűs, tiszta kék.

Vers vagyunk sok testvér nemzedék, vers a csók, mert mindig csókolunk vers a rend s ez mi vagyunk magunk. Vers a nap s a hitünk, emberek, vers a vérünk, új eretnekek.

wasLala

ballmeccsek után, másnap a rádió mondja be, hogy tévédét volt, nem a Fradi kapott két gólt, hanem ők lőttek hármat ... és utána a rádiókórut a híres „Szemüveget a nézőnek" című oratóriumot énekli el.

A legnagyobb javaslathoz fel

is állt Topcsák:

—Itt vannak a véget nem érő válóperek? Ugyan, kérem. A válni akaró fél fölkeresi az anyakönyvvezetőt és kijelenti, hogy ő annak idején a kérdésre: igaz szívvel elhatározta, hogy Suhajda Gizella kisasszony férje kíván lennU nem azt felelte, hogy igen, ez tévedés volt, ön azt mondta, hogy nem — ezt a tévedést az anyakönyvvezető helyreigazítja.

Lecsaptam rá:

— Topcsák,

maga nős?

Szó nélkül benyúlt a belső zsebébe, kivette a levéltárcáját és letett elébem egy fényképet.

— De hiszen ez Lollobrigida

év előtti filmszerepében?

Sóhajtott, le- nyintett:

— Ez az. Öt kellett volna elvennem tíz évvel ezelőtt. De én tévedésből Macsuga Valériát vettem el már harminckét éve.

Kinyitottam én is a tárcámat:

Vegyen ki Tofbcsák egy tízest.

Kivette. Egy húszast. Megkezdte a tévedések gyakorlatéi allcalmazásat.

Boross Elemié

PAPP MIKLÓS:

ARCKÉP

Én vagyok a vízcsepp s a kő is, tavaszban is megmar a tél, ikertestvér öröm és sírás: a világ egy nyelvet beszél;

napot Iátok s botlik a lábam; szívem többet tud, mint a kéz, sorsot hordok: érti az Ember; s fagyöngy-szemével visszanéz;

tiszta vizek korsója lettem; anyag vagyok és szárnyas lélek: kacagás és a munka egy szó: minden atomban benne élek.

fM.lU.

a nyolc hónap, az írnok nagyothalló volt, csak két hónapot kapott... az ipse szabad.

— Várjon, — folytatta. Ha Nepomuk Balázs notórius és újabb és újabb kriminek után belemászik egy nagy buliba . rásóznak négy évet... két eset lehet... a Központi Ellenőrzés a megfelelő időben közli vele, hogy tévedés, az aktában nyolcévi büntetés van kiszabva rá... avagy tévedésből nem

is állítják elő újból, hanem bentfelejtik a társadalomra veszélyes bűnözőt nyolc-tíz évig... vagy végképp... amint ilyenfajta tévedés már elő is fordult itt-ott a világtörténelemben . ..

Topcsák leste a hatást. Vigyáztam. egy arcizmom se rán- dúljon. Nem használt. Folytatta korszakalkotó javaslatát:

— Megszűnnek a verekedések a stadion-lelátókon, a Totó-irodák előtt. Lejátszott futMaga nem. De én, Topcsák Leó nagy perspektívát látok e tévedés, e véletlen mögött. Mint Gallilei az orra elé hullott alma mögött a szabadesés ...

— Pillanat. Az Newton volt.

— Kérem. Ha az OTP tévedhet, akkor egy Topcsák se isten.

Felálltam, hogy kinyissam az ablakot. Topcsák megijedt a huzattól.

—Még ne, várjon. Elmondom a perspektívát. Nagy lehetőségeket rejt ez a tévedés, ha intézményesítik. Olvastam a Ludasban, hogy maga azt álmodta, organizációs miniszter lett. Amit én javaslok, ez nem álom. Ez a bürokrácia tökéletes leegyszerűsítése. Figyel?

Ugyanis az ajtói néztem, hogy valaki nyitva felejti és lenge huzat éri a szobát. Semmi remény. Topcsák elmondta korszakalkotó javaslatát:

— A perrendtartás és egyáltalán a törvénykezés megváltozik. Fellebbezés nincs. Helyébe lép a törvényes tévedés. Példa: Nepomuk Balázst első fokon valamilyen enyhébb bűncselekmény miatt nyolchónapi elzárásra ítélik. Másodfokon ... pardon, nincs másodfokon, hanem... két hónap múlva — amely időszak eddig is a fellebbezés átfutási ideje lett volna — a Központi Ellenőrzés előállítja az ipsét, és közük vele, hogy tévedés volt

önök még nem ismerik Top. csákót. Most bemutatom. Kicsi, kopasz, és fél a huzattók Csak attól nem, hogy egyszer valaki megöli. Lehet, hogy én leszek az, mindig olyan képtelenségekkel hozakodik elő.

A múltkor avval állt elő, hogy — titkos forrásból értesült — Bormant, Hitler helyettesét már elkapták az amerikaiak, de, titkolják, mert őt fogják fellőni a holdra. Ha felrobban, egye fene, majd megkeresik a Menyeiét.

— Hagyja a hülyeségeit — mondom neki, de 6 csak hülyéskedik, jön-megy, és sajnos, gyorsan jön és lassan megy el.

Akárcsak ma is.

— Hát ahhoz mit szól urasá- god — rázta kis madárfejét a bő gallér felett —, hogy a juhé- pusztai tehenészet takarmá- nyosa, most, 1964-ben kapta meg az 1961-es békekölcsön- sorsolás főnyereményét, a százezer froncsit, arra a kötvényére, amelyre tavaly tévedésből csak kettő, azaz kettőszáz forintot fizetett ki neki az OTP- fiók, a nyereményjegyzék gondos és tüzetes átvizsgálása után. Nem különös 'ez, Nagy Főnök, nem különös?

— Mi a különös ebben? Tévedtek. A központi ellenőrzés folyamán rájöttek a tévedésre, kopúgálták a hibát, pássz.

— Na látja, uram, maga nem ismeri fel, hogy ebben a tévedésben mekkora erő van?

lőtte, meg virágot, virágot, min-5 dig friss csokrokat! Aztán egy 5 reggel hiába keresték. Néhány ( tagolatlan kőcsonk meredezett7 a helyón. Kalapáccsal_ verték? szét éjszaka, még a törmeléket? is elszállították. Nemcsak azok 2 érhették, akiknek szólt, hanem? ők is, akikről beszélt. S a szó-5 bornak követnie kellett modell- í je sorsát. 2

Eltöprengően rágyújtott, s 7 amint türelmetlenül ellobban-5 fcotta gyufáját, hozzátette: ?

— S nemsokára megszületett?

a válasz. Az is kőből, „A rend-? őr”. Emlékeztek még a Horthy- ? féle rendőrség uniformisára!? Fejébe húzott kobak-csákó, 2 hogy a maradék emberit is el-7 takarja az ujjnyi homlokból,? az ábrázatból, oldalán a kard,? s a derékszíj csatján a szám... 7 Hát ezt a rendőrt mintáztál meg, amint kfdüllesztett hassal? áll, szétveti lábát, és előtte, 2 mögötte, körülötte a gyilkos? semmi, csákóellenzőtől elfödött ? homloka mögött látogatóban ? sem fordul meg egyetlen gon-7 dolat 1

Míg elmondta, maga állt be? a rendőr-szobor pózába. ?

Aztán lassan odament, ki 2 tudja, mikor elhagyott karos-7 széliéhez és letilt a többiek? közé. ?

— És a szobrász? 2

— Már « háború kitörése 2 után buj|ott le. Híres, nagy 2 ügyben. Soha többé nem került elő. öt odabenn és végérvé-7 nyesen verték agyon, akkori már a látszatra sem adtak. — ? Elnézett az ablak felé, hogy? visszaidézze az Ifjúsággal ei-fr tűnt alakot. — Magas, vékony* férfi volt.,, de hiszen ezt már 2 úgysem tudnám elmondani ... 7

Vártak. Kicsit tanácstalanul. 7

Aztán egy női hang, elreked- 5 ten a hallgatástól; ?

— Valami zenét... nem le- ?

betoe? 2

— De igen, — sétált a zene. f

géphez a házigazda. ?

— Olyasmit, ami szomorú ... ? és mégis vidám.,. — kérte* egy hang a kályha mellől. 7

Egy hosszú pillanatig gon-? dolkodott, aztán benyúlt a le-? meztartó rácsai közé:

— A Camevalt, Schumann i

Cernevalját... jó? ?

ban, mint amikor még bejelentett lakása, címe volt), házkutatást lehetett tartani nála, elfoghatták...

Elnézett a messzeségbe, ösz- szehúzta szemét, mintha a jelen és múlt határán egyensúlyozna, s újra azoknak az esztendőknek billegő pallóját érezné a talpa alatt.

— Hát ezzel a jelképpel találkoztam én a műteremben. Már gipszben volt. Egyetlen vé_ koiny, lehajtott fejű figura, szerényen, ruha alá rejtve tagjait. Csak épp ezeket a tagokat összetörték, Gumi bot tál és csizmával. A gipszredők alatt ott voltak a kék foltok és vór- aláfutások, érezte az ember, hogy minden mozdulatra félszisszen. Nem értem, hogyan sikerült így, ilyenre: a művész tettenérhetetlan maradt. És lehetetlenség volt elmozdulni az elől a szobor elől. Csupa esettség, megalázottság; egy összevert fiatal lány. És mégis, micsoda erő, monumentalitás! Hogy kiáltott az á kő!

— Mert kő lett belőle. Megszületett végleges anyagban, keményen, súlyosan, egyszerre hatalmassá növekedve és mégis gyöngéden... — zavartan el tárta kezét, mint aki maga 1» ráébred, mily reménytelen a szó. mily messze marad minden leírás az eredetitől. —• Azt sem tudom már, nem emlékszem, hogyan került ki rá a pénz. Gyűjtöttük, összeadtuk? Nagyon sok ember kellett hozzá, hiszen fillérek rakódtak egymás mellé. De meglett. És föl Is állították a temetőben, síremlékül. Ott volt kinn Rákoson.

Lehajtott feje lassan föl- emelkedett, tekintete megvillant, s hetyke kis mosoly cikázott ki belőle. A tizennyolc éves kori mindent menésé, vagy a fegyveres önkénnyel szembeszálló kisemmizetteké?

Egy fiatal nő meglepetten nézett rá: nem js tudta, hogy ez a Idfejeaás is rrvegszüleithe- tík a fegyelmezett, elmélyülő vonásokon.

— Akkor derült ki, mit tud egyetlen szobor. Hogyan szólal meg. Értenie kellett mindenkinek. Zarándokoltak ahhoz a

"sírkőhöz .,, Egy darabig nem mehetett arra senki, hogy néhány látogatót ne találjon körűméi yét a köd, mintha nem fölülről áradna, hanem a macs- kafejkövek repedéseiből szivárogna ki, s onnét emelkednék az ablakból kifele néző fiú tekintete elé.

Oly könnyű volt most viae- szafiatalodva látni ezt a negyvenéves férfiarcot, csontosabbnak, vázlatszerűbbnek: vonásait nem munkálta még meg az idő, szeszélyes skiccként dobta csak oda a homlok- járom- és állcsontok köré, hogy lefaragja majd róla, ami esetleges. Épp túl az érettségin. De már évek óta nem diákgyerek-' nek való gondok vésője mélyíti rajta a készülő redőket

— És akkor meghalt egy i munkáslány — mondta emlé- ? kezőn, oly súlytalanul, amilyent könnyű volt azokban az esz-7 tendőkben meghalnia egy fiatal ? nőnek. — Épp csak kikerült a i rendőrségről, aztán nemsokára, 7 pár nap múlva...

— Ismerted? — ez volt az el- ? só, fojtott hang az övén kívülit mióta belefogott.

Megrázta a fejét:

— Arcról, személyesen nem' sokan ismertük egymást. Ez i hozzátartozott az óvatosság-! hoz. Csak tudtunk róla, mert; közülünk való volt. Sokkal töb- i ben tartottuk számon, mint j ahányan ismertük. Nem volt: kiemelkedő "kul csember. Vala-' ki, akármelyikünk helyett, aki- i nék neve sincs, arca is alig — j legföljebb alakja, sovány, je_< lentéktelen teste, amelyet megí lehet gyötörni, amíg árnyékká ( nem válik. Absztrakcióvá, jel-: képpé, amint elvonul egy lát-' hatatlan sorfal között, és töb-i bé senki nem tehet érte sem- i mit. Van. Sokkal valóságosab- >

A félhangosra állított .zenegépből fölcsaptak az opera végső taktusai, erőszakosan robbanóan, ahogyan a tragédia beteljesedik. Aztán az üresen tovább forgó lemez szürke zö reje.

Valaki a muzsikusról kez.de1 el beszélni — nem az oper szerzőjéről — a másikról, ak az ő számára megtestesíti a zc nét, aki először ébresztette r a tasttelen hangok jelentésért

— Egy ekkora kis meliszob rőt szeretnék róla az íróasztalomra — mutatta két tenyerével. — De hol találom a szobrászt, akinek épp azt mondta el a muzsikája, amit énnekem?

Művészportrrékat emlegettek, világhíres és közhellyé vált darabokat, Rodin Balzac-ját, és Munkácsy Milton-ját, arcokat, amelyek már nem is valóságos, egykor élt vonásaikkal rögződtök be az, agyakba, hanem a róluk készült festmény, kővagy , bronz más formáiban.

Akkor a könyvszekrény mellől váratlanul megszólalt a házigazda:

— A szobrásszal és a saoborral én tizennyolc éves koromban találkoztam.

Az asztal körül ülök most vették csak észre, hogy ott áll.

Valószínűleg a muzsikát is ügy hallgatta már az előbb, a könyvszekrénynek dűlve A várakozón feléje forduló tekintetek mögött nevek, emlékek, képze- ^ tek gyúltak ki, de 6 rögtön ha- í nyatt döntötte g valamennyit: §

— Sosem jártam Párizsban,

Rodint csak albumokból ismerem, Meetrovicót is. Kar a találgatásért, úgyis másra gondoltok ... A szobrot pedig nem láthattátok .., megrázta fejét, elmosolyodott, a kivillant két nikotintól megsárgult metszőfoga,

—’ Igen, tizennyolc éves koromban — ismételte, mintha emlékezetét éUemőrizné hangosan. — Q volt az összekötőm, a fölső kapcsolatom. Sok-sok délutánt, éjszakát töltöttem abban a műteremben. Néha várnom kelleti) rá, s akkor órákig ődöngtem, nézelődtem az elkészült, vagy a vázra épp fölrázott, nedves ruha alatt folytatásra váró agyagformák, papíroson eltervezett) kompozíciók kört.

— Töprengtem, próbáltam megtalálni a mélyét annak, amit esinál. Közelebb jutni az emberhez, áld e között a rejtelmes mesterség, és a másik, még sokkal veszélyesebb munka között tölti mindennapjait. Vajon megmagyarázza-e egyik a másikat, a magányosan töltött órák, a közösségért vállalt utakat? Azokban az esztendőkben — közvetlenül a háború kitörése előtt — mást jelentett a »művészet. Alig volt idő élni is: verstől, képtől, szobortól töményebbet, egyszerűbbet vártunk. Csak arra telt a rohanó napok között, ami valami végső jelentést közöl, üzenetet, ami igazán fontos, a döntő kérdésre keresd a választ.

Maga elé révedt, két tenyerét háta mögé kulcsolta, fél válla tartotta egyensúlyát a könyv- szekrénynek támasztva. Egyszerre megérezték mögötte a tágas, hideg leheletű műtermet, fönn, a terézvárosi mellékutca háztetőinek magasságában. Odalenn emberek Jártak, húzóskocsik nyikorogtak aj, utcagyerekek lopakodtak az üzletek kirakott almásládái körül, egy koldusasszony rongyokból tekert kesztyűt lilára iagyott ujjaira ... Aztán las- ián eltörni az utca szakadék-