Heves Megyei Népújság, 1964. április (15. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-02 / 77. szám
BUDAPEST! SZÍNHÁZI LEVÉL Lconyid Leonov: „Hóvihar”! Két férfi áll a színpadon — két fivér a Szirovarov-házban. Csak az egyik beszél, a bajuszos, jól öltözött — akinek már előzőleg megcsodált — maga- biztossága egyre véznább, egyre törékenyebb lesz saját szavainak súlyától. És a másik, akiről csak rosszat hallottunk eddig', aki félszemén kötéssel, csapzottan áll szemben fivérével és aki beszélni sem tud, mert átlőtték a torkát — a jelenet végén magasabban áll előttünk, mint öccse, a tekintélyes gyárvezető, a becsület mintaképe, az élenjáró párttag. 99l budapesti Vígszínház. Ami a dráma művészi megoldását, felépítésének, jellemeinek megjelenítési eszközeit illeti, Leonov — szemmel láthatólag — a csehovi iskola híve. S a lassan kibontott cselekmény, a kis árnyalatokra is ügyelő emberábrázolás módszere valóban — alkalmasnak látszik egy igen bonyolult légkör megteremtésére. Hiszen, bár a cselekmény igen nehéz időkben játszódik, a tragikumnak nem szabad (mert nem lenne reális) eluralkodnia a színpadon és a nézőtéren. A minden oldalról megvilágítsa. — nem egyszer vét a színpadi;: logika és a drámai feszültségé törvényei ellen. Például a „bi-ff; zánci nagyzási mánia” ellen ép- r ‘ pen az a Sztyepán fakad ki,* aki cinikus kiszolgálója a sze-§ mélyi kultusznak. És Szerpion K kolhozparaszt nősülési kísérte-; te — és egyáltalán, ez a nem j annyira az életből, mint inkább § régi orosz komédiákból átvett í figura — nem illik ebbe a de-* rűsebb pillanataiban is nagy-§ igényű drámába. Művészileg ff tehát nem problémamentes | Leonov műve, ez azonban nemé vethet árnyékot arra a szellemig haszonra, amit bemutatása ac magyar közönségnek is jelent. * A „Hóvihar” — kisebb hiányos- § ságaival együtt is — a szovjeté drámairodalom egyik értéke, s Említettük már, hogy szép^ előadásban „tálalta” a Víg-§ színház Leonyid Leonov alko-ff tását. Ez elsősorban Várkonyií Zoltán érdeme, aki mélyen é megértette a mű mondanivaló-§ ját és olyan színpadot terem-c tett — Szinte Gábor díszletter- * vező segítségévéi — amely hi-\) telesen hozta elénk nemcsak ff Szirovarovék sajátos kömyeze-s tét, hanem a harmincas éveké végének szovjet világát is. § Ezen a színpadon nincs „lak-ff kozás” — mint évekkel ezelőtt, í nem egy szovjet színműben és§ előadásában — de feketére fe-ff ketét festés” sem. Várkonyis rendezése — bár néhány jele-é netben nagyobb tempót dik-§ tálhatna az előadásnak — aztff az összhatást éri el, amit a szer--* ző művével elérni nyilvánvaló-§ an kívánt. § Kitűnő színészi alakításokat ff láthattunk az Elbert János hű* fordításában tolmácsolt drámai előadásán. Pálos György aljas, ff de árnyaltan megrajzolt Sztye- *• pán ja, Benkő Gyula megrázó é Porfirij-je, Bulla Elma fizikai-^ iag vak, de mégis tisztán látó'- Máriája, Fáger Antal néhány;! telibe találó vonással megraj-é zolt, részeges jogásza, Sulyok § Mária Zinocskája, Olthy Mag-ff da Lizavetája élő, izgalmas emi-é berek. Tábori Nóra kultúráltan § igyekezett megjeleníteni Sztye-ff pán feleségének halványabban í ábrázolt alakját Szegedi Erikáé a fiatal, érzékeny Zaja és Ná-ff dasi Myrtill Zója barátnője, azc életvidám Válja szerepében * rokonszenvesek voltak, de nemS elég markánsak. Zách János § érett játéka hitelessé tudta ten-ff ni Potasov revizor nem mindene vonásában hitelesen megírt é alakját (1. g.) € T Baráti pillantás Baráti pillantás — két kép a Szovjetunióból, ahol nemcsak c gépek lesznek nttprőirnapra modernebbek, nemcsak a szputnyikok szállnak egyre magasabbra; változik az ember életmódja is. Felső képünkön moszkvai fiatalokat láthatunk, az ifjú művészek presszójában. Bár a mérnökök a modem formákat keresik, az építészet azért őrzi a népi hagyományokat is. Alma- Ata központjában a legújabb stílusban épült ez az érdekes megoldású erkélysor, de mintázata a legősibb kazah motívumokat eleveníti fel. Messziről porzott az út. A fegyverek töltve voltak. Vadas Gábor ráhúzta a gránátot a puska csövére. Vártak. Az egyik autó kibontakozott a porból: nagy kövér kereszt volt rajta. — Német — mondja Vadas, és leereszti a puskát. Az ötödik kocsiban a tisztek ültek. A sofőrön kívül csak a hadbíróság fért el benne — úgy látszik, a parancsnok sem merte megelőzni a németeket. A gépkocsi a hídra ért, ahol elkanyarodott az út Lassított. Az urak tájékozódtak, a főhadnagy elővette a zsebéből a szarvasbőrt, hogy odaadja az alezredesnek, aki éppen a szemüvegével bajlódott. Vadas Gábor a motor elé célzott, és meghúzta a ravaszt. A kocsi ezer darabra hullott, s a következő autó is abban a pillanatban megállt. Nem tudták, honnan jött a -lövés, nem mertek tovább menni, féltek, hogy aláaknázták az utat. Kimerészkedett az egyik alorvos, hogy konstatálja az ezredes, az őrnagy, a főhadnagy, valamint Szabó gépkocsivezető hősi halálát. rPíz perccel később megló- *■ dúlt a menet. A falc közötti Nagy István begyújtotta a motort, s a túrázó gép elindult, ahogy beszálltak Vadasék. De nem tértek visz- sza a többiekhez, a sima talajú erdőben kapaszkodott a gép. Odaértek a patakhoz. És ott valamennyien befejezték a .háborút. A fegyvereket bedobálták a sáros vízbe, és sorsot húztak: Ki mondja meg Kovács Gábor szakaszvezető özvegy édesanyjának, hogy mi történt a fiával. Krajczár Imre datokat: Nem én lőttem. Nem lőttem a zászlós úrra... A katonák tüzeltek. Négy golyó a fején találta. Ismét lőtték. Kegyelemből — és akkor hátrazuhant A második sortűzre felrepült a sárga madár. Megérkeztek a katonai mentők. — Tüdőlövés — mondja az ezredorvos, aki annak idején irigyelte tőle a tízezerfoAZ ÍTÉLET hozni a szalmaoduba rejtett gépkocsikat Amikor meghallották a jaj- kiáltást, meg hogy a készültséget hívják azonnal eltűntek, behúzódtak a fáskamrába, s tisztogatni kezdték a puskákat Bakik János zászlóssal nem törődött senki. A készültség beszaladt a ligetbe ia, és elfogta a szakaszvezetőt. Kovács Gábor nem tudta, dász is. Tísertelgett, mert három csontcsillagja volt És Kovács Gábor szakaszvezető folytatta a vadászatot. Meg is unta már, de a nagypénteki nap feimelegítette a zubbonya hátát amint kilépett a fáik közül. Ismét betöltötte a puskát, és megcélzott egy sárga madarat. Falusi ember volt itt született a közelben, de ilyent még nem látott nézőinek éreznie keik azok egyrésze is, akik a drámában gyengének bizonyulnak, fel fognak tápászkodni a tavaszi napsugarak hatására. Hiba lenne azonban áthallgatni, hogy a dráma — éppen abban a törekvésében, hogy a helyzeteket és a szereplőket A volt fehértiszt megjárta a példákat, a spanyol polgárháborúban a nép oldalán harcolt es levezekelte bűnét. „Vörös” öccse viszont csak szónokolt a népről, és csak frázisokat tudott mondani a szocializmusról. Ilyen élesen, ilyen feszülten veti fel — egy család közegében, de társadalmi hatóerővel — a problémákat Leonyid Leonov drámája, a „Hóvihar”. Nehogy félreértsük: a szovjet írónak (a világhírűvé lett „Üt az óceán felé”, „A tolvaj”, és az „Orosz erdő” alkotójának) ez az eredetileg 1940-ben született, s most újjászületett színpadi műve nem magaszto- sítja fel a volt fehér tisztet a szovjet funkcionáriusok kárára. Sőt, az 1938-ban, egy Moszkvához közel fekvő városban játszódó dráma legmélyebb mondanivalója éppen ez: a szocialista hazát akkor sem szabad elhagyni, ha ott — ideiglenesen — pusztító hóvihar dúl. Sem Porfirij, a tetteit megbánó fehértiszt, sem Sztyepán, a cinikussá züllő funkcionárius, nem tipikus alakok: a dráma sok módon hangsúlyozza, hogy kivételek. Többek között azzal, hogy olyan emberek is élnek a tragikus ellentmondások, a nappali épülőlendület és az éjszakai rettegések világában, mint Mária, a régi bolsevik, Madali, a fiatal, tisztalelkű komszomolista, Lizaveta, az erélyes kolhoz-elnöknő, akik szocialista emberek maradnak a viharban is, és a konfliktusok között is a jövőt építik. Leonov — a mai szovjet irodalomnak ez a kiemelkedő egyénisége — már 1940-ben írt művében szinte előrevetítette a XX. kongresszus alkotó emberségét. Nem véletlen, hogy ez a dráma szembekerült a szovjet társadalom lényegétől idegen személyi kultusszal. S a XX. és XXII. kongresszusnak kellett eljönnie, az új, leninista szellemű korszaknak, hogy Leonovnak kedve legyen felfrissíteni művét S ezt a felfrissített változatot mutatta be most elsőként a világon — a § A katonák özönlöttek: visz- ff sza, és ellepték a falut § ^A kórházvonat kint állt meg a tanya mellett, s a lábadozó § betegek leszálltak a kocsikról. ffBakk János tartalékos zászlóst ? lesegítette az ápoló, s a sebe- Ssült köpeny nőkul elindult a ff házak felé. Melegen sütött a ff nap, a verebek felröppentek a S rügyező fákról és a zászlósnak § jó kedve volt A Balaton mel§ lett vállövést kapott, a kulcscsontjából elrepült egy darab. § — Ez egy tízezerpengős lövés, ff zászlós, — bólogatott az ezredig orvos, és beutalta a tábori kór- S házba. A kórház a tó mellett § volt, húsz kilométerre a víztől, § a felvonulás és a visszavonulás lázában ottfelejtették; közvetlenül az arcvonal mögött, ff Baikk János a tanító a Don mellett hallotta először a Ka- ■Styusákait, s minden éjszaka § reszketett, amikor az égen ész§ revette a párhuzamos égő csí- . kokat. § — Tízezerpengős lövés, maga ff befejezte az egészet. Egy fél év ? múlva senki se tudja kihúzni Sa kardot — mondja az orvos, §és ő megírta az édesanyjának: ff minden a legnagyobb rendben *van. § Bakk János zászlós beért a ff fűzfák íközé, — ezt a részt li- sgetnek nevezték él a faluban, Kamikor még azt énekelték, hogy ff„Ojjé a ligetben nagyszerű!” § A liget a berekfákkal és bokrokkal benőtt hajdani kert volt, §ahol rengeteg madár vert fész- ffket és szívesen eltéveditek a g szerelmesek. A háború kiseper- x te a férfiakat a faluból, azóta ía liget: verébparadicsom. } Bakk János sétálni ment a ffligetbe. FÉG-puska hangját r hallotta, s a csettenés után egy * veréb leesett a fáról. Űjabb §csiattanás, újabb madár. A bofk- ffrok szétnyíltak, etábujt a vaAz a madár tetszett neki. Felemelte a puskáját, de mielőbb lőhette volna, valaki más lőtt Katomapuskával — és abban a pillanatban egy ember felordított. A liget mellett a kerítésnél egy katona összeesett A melléhez kapott, lerogyott a földre, s a száján dőlt a rózsaszínű vér. — Készültség! Készültség! Készültség! A készültség öt perc múlva került elő, — a falu másik végén éppen bort „rekvirált.” Mire odaértek a katonák, híre, hamva se volt a gyilkosnak. A szomszéd udvarban a kerítésre tették az üvegeket a német katonák és célbalőttek rá — szórakoztak. A magyarok féltek tőlük: tegnapelőtt felgyújtották az autóikat. Két éretlen német baka úgy verte el az éjszakai szolgálat unalmát, hogy égő cigarettákat dobott át a szalmákazalon. A z egyik csikk megakadt a szalmában, s a kazal mindjárt ötméteres lánggal égett, s egyikük sem merte kimiért veszik el tőle a puskát, miért szorítja hátra a kezét két katona, miért megy mögötte a másik kettő előretartott fegyverrel. Az emberek megrökönyödtek, hogy a Mgiet felől vezetik a foglyot, metrt a lövés az udvarból jött, ezt többen is állítják. A konvoj parancsnoka, egy fiatal, nyilas karszalagos alezredes odament a katonához, és kesztyűs kézzel pofon ütötte. — Megalakult a rögtönítélő bíróság. Kint az utcán ültek le — odahozták a csicskások az asztalt és a székeket. A szakasz- vezető nem értette a vádat, — még töltve volt a puskája, oka se volt a lövésre, az áldozatot csak egyszer látta, akkor is tisztelgett neki. Az utcán megálltak a rohan- gászó, szaladgáló asszonyok, — előttük hirdették ki a halálos ítéletet, Kovács Gábor még akkor sem tudta mi történik, amikor felállt a kivégző osztag a liget mellett. Altkor mondta az efcő értelmes monrintos lövést. — Még S. De ne vigyék be a műtőbe. Nem érdemes. Vadas Gábor honvéd, Nagy István gépkocsivezető, Hant András őrvezető, és Kiss János szakaszvezető — Kovács Gábor katonacimfoarái ástak sírt neki — mellé temették a szakaszvezetőt is. Kovács Gábornak fejfát faragtak — egyszerűt, otrombát — nem is volt idő jobbra. Döggel hatkor riadó volt. Kapkodás, zűrzavar, fejetlenség, Nagy István gépkocsija azonnal elindult, Vadas Gáborral, Hant Andrással és Kiss Jánossal. Fékezett a hídnál és a tizedik kilométerkőnél bekanyarodott az erdőbe a fák közé. A gépkocsivezető túráztatta a motort, bennmaradt a kocsiban. Vadas Gábor vette a puskát és a gránátokat, Hant András és Kiss János a géppisztolyokat, és kihúzódtak az erdő szélére.
