Heves Megyei Népújság, 1964. április (15. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-30 / 100. szám

1M4. április 30., csütörtök

NÉPOJSAG

8

Kincskeresés

hegresztőpisztollyal

Feltárja titkát a befalazott uyönggyösi páncélszekrény

A hegyvidéki termelőszövetkezetek helyzetéről, adottsá- ' y.'A kihasználásáról írt cikksorozatunkban a szajlai Búzaka- íísz Termelőszövetkezetben tapasztaltakról számolunk be ezúttal olvasóinknak. ,

KUBIKUSOK A HADNAGY UTCÁBÓL

Hét éve dolgoznak az É. M. Heves megyei Állami Építőipari Vállalatnál, de többen jó tíz esztendeje is lehet már, hogy agy brigádban dolgoznak. Valamennyien földiek, Tiszafüredről „származnak” mind, sőt, többen rokonok is közülük. A Pintérekből, Molnárokból ket- ten-ketten vannak, a Kuczik családból meg éppen hárman, de a Bohácsékéből is: a két testvér meg egyikük apósa...

Végigjártak már egynéhány építkezést, kubikoitak ország- utaknál, csatornáknál, tsz-istál- lóknál, s ki tudja hol, még kuL- túrháznál is: Poroszlón. „Általában, a súlyponti építkezéseken ..." mondják nem kevés büszkeséggel és öntudattal. Most, az egri Hadnagy utcában dolgoznak, negyven lakásos, középblokkos bérházak tövében. Ássák, csákányozzák a földet, lapátolják a kétkerekű kordékra, vagy a jellegzetes kis talicskákra, ^viszik töltésnek a „kiemelt pincébe”. De. ők keverik a betont is, és a meszes gödör készítését sem bízzák soha másra: nemcsak „kitermelik” abból a földet, hahem téglából az oldalát is körülrakják szépen, az alján meg agyag-, homokréteget terítenek végig egyenletesen —

d.s társasághoz, hogy más munkahelyet el sem tudott volna képzelni magának.

Alacsony, markáns arcú, barna ember Kuczik András, ö a legöregebb munkás a brigádban.

Hol is kezdte?

— Pestlőrincen, még 1943- ban ... Bunkerokat építettünk, — azzal kezdtem... Aztán voltam a füredi Tisza-hídnál, meg Diósgyőrben, Sajóbábony- ban, Barcikán, és egy csomó más helyen is. — ötvenegybem emlékszem, még este 9-kor indultunk hazulról, de csak hajnali háromkor kaptunk csatlakozást Füzesabonyban, Kazincbarcika felé. Most már? — jó órahossza alatt is megjárjuk az utat otthonról... De, azért történt más is azóta, hogy először lódultam neki a taligával! Megrövidült a munkaidő, aztán, ezek a gépek is csak könnyítenek már valamit rajtunk. Elég jól fizetnek bennünket, 1800—1900 forint mindig van a borítókban. Műszak után rendes szállásunk van. Igaz, kicsit szűkös, de elférünk benne. ' Rádió, televízió tartozik a felszereléshez, meg fürdő, öltöző, konyha; szóval, emberibb lett az élet ebben a szakmában is... Gyóni Gyula

ahogy ez már szokás.

Bohács István a brigád vezetője. Fiatalember, 29 éves. A társai maguk közül választották, nincs is így egymással nézeteltérésük, jól kijön vele mindegyik.

— Tizenhármán dolgozunk együtt, s ha jól emlékszem, mindig benne voltunk a versenyben, s elég szépen is szerepeltünk általában, — mondja a brigádvezető. — Az É. M. Heves megyei Állami Építőipari Vállalat kubikusai között 1959/ 60-ban az első, a rákövetkező esztendőben meg a második helyet szereztük meg. És, azóta sem kerültünk sokkal „lejjebb”. Tavaly, már a szocialista címért indultunk versenybe, és úgy érezzük, ki is érdemeltük, de hogy mi az igazság, rászolgáltunk-e valóban a kitüntetésre? Sajnos, a mai napig sem tudjuk. Nem szóltak még ...

Milyenek az „emberei”?

— Szorgalmas, igyekvő, becsületes valamennyi, rendesen

dolgoznak nap nap után, rosz- szat egyikükről sem tudnék mondani. Melyik a legjobb? — nehéz lenne erre válaszolná, hiszen annyira egyformák. Azért Pintér Sándor, meg Molnár János biztosan jobb egy fokkal a többinél; kiváló dolgozók. Fegyverneki Zsigmond közbeszólásából tudom meg, hogy a brigádvezető sem olyan utolsó legény ám; kétszeresen kitüntetett kiváló dolgozó 6 is ...)

< Az emberek megbecsülik a pénzt, összerakják, s valameny- nyien azon vannaík, hogy fizetéskor, a legtöbbet vigyék haza a családnak. Nem kimara- dósak, nem kilengés egy sem; az utóbbi hét esztendőben aligha akadt egy is közülük, aki igazolatlanul távol maradt volna a munkából!

Pintér István talán a legfiatalabb közöttük, még csak tavaly szerelt le katonáéktól. Innét, a brigádból vonult be hatvanegyben, s a pusztavacsi laktanyából ide is tért vissza. Mert, úgy hozzánőtt ehhez a

kor majd háromezer forinttal növekedett egyetlen évben egy- egy szövetkezeti gazda jövedelme — idézi a fejlődés számait a szövetkezet elnöke, szerény mosollyal nyugtázva a számok nyomán önkéntelenül elejtett elismerést. Természetes, hogy ezek után a sikerek elérésének hogyanja került szóba.

Gülbaba kincse

A szántás rögeit porlasztva már a krumpli ültető asszonyok nyomában jártunk, amikor megkezdődött a rögtönzött „saj tóté jókozta tó”.

— Miből lett ennyi pénzünk? Jól szétnéztünk a portánkon. Azt láttuk, hogy az emberek a kezdeti hihetetlenkedés után nem kímélik magukat, ha dolgozni kell. Még búcsú napján is ott voltak kint a határban s volt olyan eset, hogy az asszonyok még esernyő alatt is kapáltak ... — sorolja a tagság érdemeit Jancsó Béla. De azt is tudtam ... hisz itt nőttem fel én is, hogy a szorgalom még nem minden, leleményesség, metiünk, az még nem minden. Sok esetben még úgy érezzük, két oldalról is kötve *a kezünk. Vagy a tagság idegenkedik, vagy a tervezésnél, gépesítésnél nem lehet szabadjára engedni a fantáziát.

Ami a megkötöttséget illeti, arról már Szerdahelyi József főkönyvelő számadatai is kellőképpen beszéltek, hiszen kiderült, hogy 800 hold szántójukból majdnem 600-at foglalnak el a kalászosok és a takarmánynövények.

— Ezen pillanatnyilag nem tudunk segíteni s ne is kívánja, hogy megmagyarázzam, miért, s mennyi kárunk származik ebből.

Így alig marad 200 hold „szabad gazdálkodásra”. A kukoricát. már lassan „elhagyjuk”. Nem nagyon bírja errefelé a föld. Ellenben vetőmagnak 50 hold burgonyát termelünk az idén is, értékes gülba- bát, amelyből félmillió forint körül lesz a bevételünk. Kényes munka az igaz, nagyok a követelmények az átvételnél... De a félmillió se kis pénz. Ezért) vagyok most is az ülteA szajlai Búzakalász Tsz tanyaközpontjának képe már Jobban nagyüzemi jellegű. Űj istálló, villany, gépek, amelyeket már nagyon régen vártak itt is, de csak az utóbbi időben érkeztek meg.

Úgy indultak, hogy „éhen halnak99

A bükkszentmártoni Rákóczi Termelőszövetkezetben szerzett nem éppen biztató tapasz- : alatuk után egy másik hegyvidéki, s talán ezek közül is a egjobb közös gazdaság, a ajlai Búzakalász Tsz elnöké- jz csatlakoztunk, megnézni, nként boldogulnak e mostoha nnészeü körülményék köpött.

A határjárás során a Ms kácerdőn túl népes asszomy- apatra bukkantunk. Erőt yűjtöttek éppen a délutáni urgonyaültetéshez s a traktorosokat ugratták, miért nem „etetik” olyan soká a gépet, mint azelőtt a lovakat, hadd lenne idő szundítani dél- ■ájban. De a gépek már feűzúg- iak, követelték a ,/kiszolgálást”. így élszéiedtek a jókedédyű asszonyok s nagy figyelemmel rakták a Lengyelországból érkezett vetőgumókat a traktor utáni, hogy bő termést adjanak a domboldalak. Jókedvük, bizakodásuk Vacsó Jenő tsz-elnök- re is átragadt s epizódokat mesélt az alakú Iáéról, amikor itt is azzal álltak elő az emberek, „ugyanis éhen halunk a tsz- ben, kár is belekezdeni”.

— És miként alakult az „óhenhalási folyamat”?

— Az első évben majdnem 30 forintot fizettünk egy munkaegységre. Utána már tízesével ugráltuk át a forintokat, amíg elértünk a tavalyi 50-ig, s amitőknél, nehogy az elején elrontsák.

— Van itt hagyománya a vetőburgonya-termesztésnek?

— Csak lesz —-válaszol bizakodva az elnök s tekintete már a szemközti domboldalakat járja s mutatja kézzel is hová, szántak pillangósokat, közte az igénytelen szarvas- kerepet, az alattunk levő rétre pedig csenkeszt, amelyből tíz hold szolgáltat majd magot ... eladásra.

De ezeknél is értékesebbek azok a földek, ahol kertészeti magot termesztenek. Most már értékesek. De ezelőtt itt csak savanyú rétiszéna termett, amit még a marha se eszik meg. Most egy részébe cukorrépa került, amelyből itt 232 mázsa termett holdanként. Más részébe uboricamag, ebből majdnem 20 ezer forint kerül holdanként a kasszába. A tanyaközpont közelébe salátamagot tesznek (100 ezer forint hasznot remélve), hagyma, dinnye és retekmagpt, mákot, zöldíéleségéket, amelyeknek bevételét Itt milliókban mérik. Pontosabban? Az elnök Msegít.

— A növénytermesztésből, de főleg a magtermelésből 2 307 000 forintot várunk az idén — szeretnénk minél többet exportra küldeni belőle — míg kiadásaink nem érik el a 400 ezer forintot Bem.

Ezek után a kérdés mintha feleslegesnek tűnne, a bátorság mellé akad-e szakértelem ezekhez az e vidéken soha nem termesztett növények neveléséhez?

Kiss Elek elnökhelyettes s

egyben a szövetkezet párttitkára, aki szintén a vetőburgonya ültetésének eseményére érkezett, csatlakozva az elnöki referátumhoz, szakszerű előadást tartott arról, miként kell „fertőzéssel” elérni, hogy 20 holdnyi anyarozsuk minél több gyógyszer-alapanyagot adjon s nem utolsósorban a szövetkezetnek majd 200 ezer forintot. Aztán a brigádveze- tőkkél együtt azt fejtegetik, milyen lehetőségei és akadályai vannak itt a gyógynövények meghonosításának, hiszen soha nem termeltek itt effélét, de szeretnék beiktatni jövedelmi forrásaik közé.

K. E.

(Folytatjuk.)

Vancsó Jenő elnök, aki bátran alkalmazza a korszerű termelési eljárásokat.

— És megtalálták a módját?

— Keressük... — int türelemre az elnök. — Amit élérészség is kell a nagyüzemi azdálkodáshoz. S főleg met ell keresni, mivel lehet eb- ől a hegyes-dombos földből énzt Mcsikami, hogy a tagágnak is jó legyen, meg as llamnak is.

A Gyöngyösi Városi Tanács titkárságán olvasgatva a régmúlt idők folyóiratait, eszembe se jutott arra gondolni, hogy néhány óra múlva Izgalmas, kincskereső kalandnak lehetek a részvevője. De élénk beszéd zökkentett ki az olvasásból.

— Nem. Nem tartunk igényt arra a páncélszekrényre. Az emelet úgysem bírná el. Csináljanak vele amit akarnak.

— De mit?

— Falazzák be, majd száz év múlva kínlódjon vele aki akar.

— Milyen páncélszekrényről van szó? — kérdeztem a vitatkozókat.

— A GELKA üzlethelyiségének építkezésénél valami régi

befalazott páncélszekrényre bukkantak. Azt kínálta fel az Ingatlankezelő nekünk, de nem tudjuk használni. Végigházalták már vele az egész várost, hem kell senkinek.

Ki tudja, mi l*h«t b«nne?

A páncélszekrény-ügy nem hagyott nyugton. Ki tudja, mit rejthet évtizedek óta. Régi iratokat, értékeket, kár lenne veszni hagyni.

— Kié volt az a ház, ahol a páncélszekrényt találták?

— Valami bank, vagy takarékszövetkezet-féle volt... meg mintha'bankigazgató is lakott volna ott... erőltetik az emlékezetet az irodában levők, aztán igyekeznek lehűteni a páncélszekrény iránti felfokozott kíváncsiságom.

— Nem érdemes időt pazarolni rá... egy hónapja nem akadt vállalat, amely rászánna 200 forintot az elszállításra, vagy a Mnyittatásra. Nem kell a KIK-nek, a GELKA-nak, mi se tudjuk használni... és pénzünk sincs, hogy „belenézhessünk”.

Raft Miklós vb-elnök fogadást 'ajánl: pókhálón kívül semmi nincs abban a n. világháború óta befalazott acélszekrényben.

Nem fogad véle senki. Helyette jóízűt nevetnek az újságíród „ügybuzgalmon”, hogy nem hagy nyugton egy ócska kétméteres, rozsdás, befalazott szekrény.

Lángvágót kerítünk

A tanácsnál újbél győzködés következik, mert mi tagadás a F6 tér 10. szám alatt befalazott páncélszekrény látása még jobban felcsigázta a M- váncsiságomat és a reményt 1«, hátha...

Az elnök, tekintve régi ismeretségünket, nem utasít el. A helyettesére bízott. S míg reménytelenül telefonálgattunk jobbra—balra ... Napóleonarany vicceket sütöttek el... a kontómra. Holló elvtárs nevetve kapta el Sípos József munkaügyi főelőadót.

— Jóska, egy páncélszekrényt kellene kinyittatni „társadalmi munkában'1 az újságíró elvtársnak — valami régi iratokban reménykedik ... hátha talál benne. Aztán tréfálkozva hozzátette: '

— ... ha aranyat találtok, tíz százalék a tiéd.

Ketten indultunk él lángvágókat keresni, s már késő délutánra járt az idő, amikorra akadt néhány vállalkozó szellemű ember az autóközlekedési vállalatnál. Misi István hegesztő és Bodnár László már húzták is az „apparátot”. Mikor felszisszent a láng, a hegesztő- pisztoly nyílásán nevetve állt fotónk az AKÖV szálfa termetű kapuőre.

— Itt aztán hiába fáradnak ... A tejipariak rég felnyitották ezt a szekrényt Az öreg... (s itt egy nevet mond) kulcsolta M. Pótnál egyéb nincs abban.

Feltárul a szézám

Az első Mvágott páncéllemez penge hullott le.

— Alatta ott a másik! — Világított a vágópisztollyal Misi István a nyílásra.

Egyre gyűlt körénk a kíváncsiak hada, akik már előre „osztoztak”. Nagy Sándor brigádja, akik a bontásnál segédkeztek, Tóth Lajos munkavezető és társai, akik a páncélvágást irányították.

Belülről rejtelmes lánggal égett valami.

— Most hamvadnak a dollárok ... mondja sajnálkozó áhítattal a nézők egyike. A hegesztő pisztoly fénye már vakította a szemünket. Bognár László vésővel feszítette M a szétdarabolt félajtót:.

— Üjabb páncélszekrény van benne! — szóltak hátra az élölállók.

Erre elővette a csüggedés az egy órája küszködő Ms csoportot. Én is nézegettem hátrafelé, „majd visszajövök, ha teljesen készen lesz”.

De még egy utolsó próbát tettem.

— Feszítsenek M egyet a belső ajtóból — javasoltam.

Nekidöngött a nagykalapács a több zárás ajtónak. Engedett. Belülről horganyozott lá- dikó. Barnás zacskót húzok ki belőle, s abból penészes ékszertokot.

*

Az élcelődők, kiabálók néma csendben merednek. A hegesztőpisztoly lángjánál

opálos fényű igazgyöngyök,

poros aranytárgyak tűnnek elő. Kincs! Óhatatlanul hatalmába fog bennünket a briliánsok, drágakövek, igazgyöngyök, nemesfémek csillogása. Ilyesfélét érezhették az aranyásók Is, amikor gazdag telérre bukkantak. ElerŐtlenedik a kezem, a páncéldarabok közé lehull egy igazgyöngy, öten kapnak utána. Visszatesszük a penészes tokba. Megérkezik a rendőrség. A két munkás emberfeletti erővel sulykolja a zömök páncélt a nagykalapáccsal. Felnyílnak a többi széfek is.

Leltározzuk a briliánsokat "

Kihüzogatjuk a fiókokat, 8 megkezdődik a horganyzott iádikába gyűjtött kincsek leltározása.

Reiner András, a hirtelené- ben előkerített ékszerész, szakmai közönnyel diktálja a jegyzőkönyvbe a talált értékeket.

— Ferencz József-korabéli arany és ezüst pénzérmék... Számolja meg valaki, mennyi — önti egy rendőrtiszt elé. Aa tenyerén csorgatja a súlyos érméket. 40... 69... és mormolja tovább a számokat.

Közben felhúzzák az egyik híres világmárkájú aranyórát, s mintha nem is hagyott volna M néhány évtizedet, szorgosan mutatja #z időt: öt óra 30 perc.

Súlyos aranyláncok, karkötők, órák, díszek, gyűrűk, briliánssal, igazgyönggyel ékesített családi ereklyék, szép mívű ötvösmunkák, szinte felbecsülhetetlen értékben ezüstök és borostyán, gvémánt és ak- vamarin „köveik”.

A leltárt aláírjuk, a rendőrök biztonságba helyezik a kincset, hogy tulajdonosa — ha van — átvehesse majd a talált értékeket.

Mi még ottmaradunk néhány percig, Nagy Lajos művezető nézi a felmetszett hasú, otromba páncéltömeget.

— Jé lesz ez az úttörőknek, hadd kiránduljanak az árán.

Az újságíró meg az egész napi kincskereső hajcihő után összekapar néhány régi lapot a páncélszekrény fiókjaiból, amelyből megtudhatja, milyen feltételek között lehetett je. lentkezni női cserkésznek, az úr 1937-es esztendejében.

A régi papírok mállanak a kezében ... megkapta, amit keresett.

Kovács Endre