Heves Megyei Népújság, 1964. április (15. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-21 / 92. szám

4 NÉPÜJSAG 1964. április 21., kedd A magára talált egri csapat több góllal nyerhetett volna! Békéscsabai Előre—Egri Dózsa 1:1 (1:0) Világcsúcs Gyöngyösön! Az egri Domány országos vidéki bajnok Gyöngyösön a gimnázium tornatermében rendezték meg az országos vidéki ifjúsági súlyemelő csa­pat-bajnoksá­got, amelyen vi­lágcsúcs is szü­letett! Sajnos, a világcsúcsnak kevesen lehet­tek tanúi, egy­részt azért, mert a bajnok­ság előtt sem­miféle hírverés nem történt, másrészt azért, mert a szűk tornaterem a mintegy 100 főt kitevő versenyzőnek és ver­senybírónak is szűknek bizo­nyult ... A nagyszabású via­dalt Nagy József tanár-edző szerint azért nem a honvédsé­gi tornacsarnokban bonyolítot­ták le, mert a nemrégiben megrendezett finn-magyar utánpótlás válogatott találkozó­nak mindössze 26 fizetett né­zője volt. 13 csapat küzdött a bajnok­ságért és a helyezésekért. Me­gyénk színeit az Egri Előre és a Gyöngyösi ITSK együttese képviselte. Az egriek Domány révén a középsúlyban bajnok­ságot nyerték, s csapatban a 6. helyet szerezték meg. A gyöngyösiek szereplését már kevésbé kísérte szerencse, így kénytelenek voltak két hato­dik hellyel megelégedni. A verseny nagy eseménye: a könnyűsúlyú Bagócs (Oroszlá­nyi Bányász) a szakítás általa tartott 115.5 kg-os világcsúcsát 118 kg-ra javította, ami egy­ben új felnőtt országos csúcs- eredmény is. Bagócs a későb­biek során lökésben és az ösz- szetettben is világcsúcs-kísér­letet tett — sikertelenül. EREDMÉNYEK: Csapatban: 1. Szombathely 30, 2. Diósgyőri VTK 23, 3. Kecskemét 16,... 6. Egri Elő­re 13. Egyéni eredmények: Lég­súly: 1. Szűcs (DVTK) 237.5 kg. Pehelysúly: 1. Fekete Debreceni VSC) 255 kg. Köny- nyűsúly: 1. Bagócs (Oroszlányi Bányász) 365 kg. (Bagócs sza­kításban 118 kg-ra javította az ifjúsági világcsúcsot, és lökés­ben 147.5 kg-mos országos if­júsági rekordot) állított feL Váltósúly: 1. Sólyom (Diós­győri VTK) 300 kg. Középsúly: 1. Domány (Egri Előre) 330 kg. Félnehézsúly: 1. László (Deb­receni Építők) 325 kg. Nehéz­súly: 1. Nagy (Szombathely) 330 kg. Bornemissza Gergely ökölvívó emlékverseny Egerben A Heves megyei ökölvívó Szövetség és az Egri ITSK ökölvívó szakosztálya jövő hét csütörtökön, pénteken, szomba­ton, Egerben rendezi meg ha­gyományos Bornemissza Ger­gely ökölvívó emlékversenyét A küzdelmeikre előreláthatóan a stadionban félállítandó új. nemzetközi méretű szőri tóban kerül sor. Az eddig befutott hírek szerint minden súlycso­portban hatalmas mezőnyök lépnek majd szőri tóba! Érdekes sportesemények szerdán Szerdán délután vívja első idei bajnoki mérkőzését Heves me­gye ifjúsági labdarúgó-váloga­tottja. Miskolcon Borsod megye válogatottjával csapnak össze a hevesi fiúk, s igyekeznek olyan eredményt elérni, amely a jövő szerdán Hatvanban sor- rakerülő visszavágó után bizto­síthatja számára a továbbjutást. A nagy fontosságú mérkőzésre az új, miskolci József utcai diák sporttelepen kerül sor. A válogatott keretébe utólagosan behívást kapott a hevesi Tari is. Az Egri Tanárképző Főiskola SC szerdán délután 17 óraS kezdettel rendezi házi férfi tornász-bajnokságát, amely előreláthatóan jó sportot és szép küzdelmeket hoz! Szerdán délután 16 órakor érdekes előkészületi labdarúgó mérkőzést bonyolítanak le az egri stadionban. A Diósgyőri VTK NB I-es csapata látogat el Egerbe és az Egri Dózsa együttese lesz az ellenfele. Gyöngyösön rendezték meg az idei megyei Spartakiád sakk egyéni és csapatdöntőit. A döntőben öt járás férfi csapa­ta vett részt — az egri járás sakkozói érthetetlenül távol­maradtak a küzdelemtől. Szo­morú képet mutatott a nők versenye is, hiszen megyénk községeit egyetlen csapat, az atkári képviselte, s az egyéni versenyben is ellenfél nélkül lett első az abasári Drejóné... EREDMÉNYEK: Férfi csapat: 1. Kampóit 12.5, 2. Mátraháza 11, 3. Bükk- szenterzsébet 10.5, 4. Pély 6 ponttal, 5. Apc pont nélkül. Női csapat: 1. Atkár (ellen­fél nélkűL Férfi egyéni: 1. Kovács László (Tamalelesz), 2. Kele­men (Füzesabony) 3. Rúzsom (Gyöngyöstarján). Női egyes: Drejóné (Abaeár). Május hónapban két jelen­tős természetjáró eseményre kerül sor megyénkben. Május 10-én, a Mátra hegységben rendezik meg a serdülők és ta­nulok tájékozódási megyei csa­patbajnokságát, amelyen álta­lános és középiskolások, vala­mint iparitanuló-intézetek ta­nulói vehetnek részt, akik 1964-re érvényesített termé­szetbarát igazolvánnyal, rajt­engedéllyel és három hónapnál nem régebbi keletű sportorvosi igazolással rendelkeznek. A verseny egyfordulós, nappali, gyalogos, teljes távú, III. osz­tályú csapatverseny. Május 31- én ugyancsak a Mátra hegy­ségben rendezi meg a Gyön­gyösi Mátra Klub 1964. évi Mátra Kupa tájékozódási ver­senyét. A verseny színhelye a Mátra-hegység. Érdekesség, hogy a kísérők részére Kilián- .pontszerző túrát is lebonyolí­tanak. A TOTÓ lí). heti eredménye 1. MTK—U. Dózsa 1 2:1 2. FTC—Pécs 1 3:2 3. Dorog—Debrecen 1 2:1 4. Komló—Vasas 1 2:1 5. Győr—Tatabánya 2 0:1 6. Özd—Szombathely 1 2:1 7. MVSC—Borsod X 1:1 8. Budafok—Győri MÁV 1 1:0 9. Autóbusz—P. Bányász 1 3:1 10. Atalanta—Milan X 0:0 11. Danerossi—Genoa 1 t:ö 12. Mantova—Lazio X 0:0 13. Torino—Fiorentina 2 0:3 13+1. 14. Messina—Juventus 1 14 fu)K íWjcUri.. végén kavarodás támadt a csa­bai kapu előtt, s csak a szeren­cse mentette meg Krátki ka­puját a góltól. Az egriek fölé­nyére jellemző, hogy Papp a 15. percben kapta az első lö­vést! Ebben a játékrészben a ha­zaiak csak szórványosan jutot­tak át a félvonalon, szinte ál­landóan az egriek irányították a játékot, mégis a csabaiak ér­tek el előbb gólt: a tétovázó egri védőktől Batke szerezte meg a labdát, s a csatár egy csel után, fél fordulattal a jobb sarokba lőtt. 1:0. Válaszul Szabó bomba­szabadrúgása a bal kapufán csattant! A 38. percben Kere­kes hátulról megrúgta Mészá­rost, a balszélső rándulást szenvedett, elhagyta a pályát, és már nem is tért vissza. Heves egri rohamokkal foly­tatódott a második félidő. Nagy K. szögletét Mészáros hajszállal fejelte fölé, aztán Révász tört előre, de a 16-os előtt felvágták. Továbbra sem változott a helyzet, az egri csapat játszott fölényben, ám a befejezések nem sikerültek. A szerencsés Krátki mindent kivédett. A játékrész közepe táján néhány percre feljött az Előre, de aztán ismét a Dózsa kerekedett felül. Varga fejese kerülte el a kaput, majd Sza­bó nagy lövését a kapus csak másodszorra tudta megkapa­rintani. A vendégek fölénye a 70. percben góllá érett: Szöglet után kavarodás tá­madt a csabai kapu előtt. Var­ga lövése lepattant a védőkről, újabb lövés következett, ame­lyet a kapus pontosan Nagy F. fejére öklözött, s a csatár kö­zelről a hálóba fejelt. 1:1. A 80. percben már 10:3 volt a szögletarány az egriek javá­ra! A Dózsa ostrom alá fogta a hazaiak kapuját, a győztes gólt azonban nem sikerült megszereznie. A 83. percben Nagy F. előtt nyílott nagy hely­zet, a balösszekötő azonban senkitől sem zavartatva, 5 mé­terről fölé lőtt! A magára talált egri csapat az első félidőben erőtől duz­zadó, ötletes, korszerű játékot mutatott be, s csak a balsze­rencsének volt köszönhető, hogy mégis a hazaiak szerez­ték meg a vezetést. Szünet után egy kis visszaesés követ­kezett az egriek játékában, de aztán újra nagy fölénybe ke­rült az együttes és a látottak alapján több góllal nyerhetett volna! Egyénileg Pappnak alig akadt védeni valója. A hátvéd­hármasban Mészáros, Révász, Kiss I. a sorrend. A két fede­zet megfelelő teljesítményt nyújtott. Elöl elsősorban a két szélső dicsérhető, mindketten sok veszélyes támadást vezet­tek. Nagy F. és Üsztöke az el­múlt vasárnaphoz képest so­kat javult, Varga játékán még érződött sérülése miatti hosz- szabb kihagyása. A Dózsa szerdán délután 16 órakor az egri stadionban az NB I-es Diósgyőri VTK-val játszik előkészületi mérkőzést, majd vasárnap, ugyancsak Egerben kerül sor a Nagybá- tony elleni bajnoki mérkőzésre. keleti CSOPORT: 1. Békéscsaba 7 4 3 - 12:4 11 2. Szolnoki MÁV 6 5 — 1 11 a 10 3. Kecskemét 7 4 2 1 13:7 10 4. Baglyasalja 7 4 2 1 8:5 10 5. Gyulai M. 7 3 2 2 7:6 8 6. Nyíregyháza 7 3 13 12:10 7 7-9. Bp. Előre 7 3 1 3 9:9 7 7—9. Jászberény 7 3 1 3 8:8 7 7—9. Kisterenye 7 3 1 3 12:12 7 10. KISTEXT 7 3 1 3 9:10 7 11. Bp. Spartacus 8 2 2 2 11:4 6 12. Szolnoki MTE 7 3 - 4 7:12 6 13. Egri Dózsa 6 2 1 3 10:12 5 14. Nagyba tony 6 2 1 3 2:4 5 15. Debr. Dózsa 7 — 5 2 4:9 5 16. Miskolci B. 6 2 - 4 10:13 4 17. Vasas Izzó 7 115 5:14 3 18. Szegedi VSE 6 - 2 4 6:14 2 Békéscsaba, 4500 néző. Vez.: Jalcab. Előre: Krátki — Osgyán, Frankó, Szikora — Román, Rie­ger — Batke, Kovács, Pócsik, Hegedűs, Kerekes. Edző: Kere­kes Imre. Dózsa: Papp — Mészáros, Kiss I., Révász — Szabó, Ha­mis — Nagy K., Üsztöke, Var­ga, Nagy F., Kovács. Edző: Molnár Péter. Nézőcsúcs született a békés­csabai pályán, s mindenki biz­tosra vette az éllovas csabaiak győzelmét az eddig gyengén szereplő egriek ellen. A hazai nézők azonban már az első percekben megváltoztatták vé­leményüket, a nappal szemben játszó vendégek szinte kapu­jukhoz szegezték a hazaiakat! Az 1. percben Kovács ragyo­góan futott el a szélen, már csak a kapussal állott szem­ben, de a labda Krátkiról szög­letre pattant Aztán Varga előtt nyílott nagy helyzet ám a középcsatár hosszan szök­tette magát. Rögtön utána Varga fejese az oldalhálóban akadt el, majd szögletrúgás A Ferencváros biztosan vezet az NB l-ben ban a Ferencváros Albert há­rom góljával a maga javára tudta fordítani a mérkőzés sorsát. ftomló—Vasas 2:1 (1:0) Komló, 6000 néző. Vezette: Balia B. Nagy iramú mérkőzé­sen, megérdemelten szerezte meg győzelmét a többet táma­dó hazai csapat G.: Rónai 2, illetve Bakos. Dorog—Debrecen 2:1 (0:1) Dorog, 6000 néző. V.: Bir- csák. Áz első félidőben Deb­recen játszott jobban, meg­érdemelten tett szert egygólos vezetésre. Szünet után fel­javult a hazai csapat, s na­gyobb arányban is nyerhetett volna. G.: Szuromi, Kertes, il­letve Alaxai. Bp. Honvéd—Szeged 2:1 (1:1) Szeged, 12 000 néző. Vezette: Emsberger. Közepes színvona­lú mérkőzésen a Honvéd job­ban kihasználta helyzeteit G.: Tichy, Katona, illetve Remé- nyik. Csepel—Diósgyőr 1:0 (0:0) > Józsefre iikség. • • dik össze, akik havonta meg­látogatják körzetük sportkö­reit és ahol szükséges — meg­adják a segítséget Az első bizottsági tag Szabó József kápolnai labdarúgó­játékvezető személyében, ön­ként jelentkezett a munkára. Vállalta, hogy patronálja a tamamenti községek Kilián- munkáját. Sok Szabó Józsefre van szük­ség, hogy tömegsport-mozgal­munk még előbbre lépjen... (—vary) r Éllovas csapa a megyei I bajnoki Ügy látszik, az idén minden eddiginél izgalmasabb, érde­kesebb lesz a megyei labda­rúgó bajnokság! Szinte nincs forduló, hogy ne lennének ha­talmas meglepetések. Vasár­nap például a három éllovas egyaránt vereséget szenvedett: az Egri Előre Hevesen, a Ró- zsaszentmárton Hatvanban és a Gyöngyösi VSE Verpeléten hagyta a két bajnoki pontot, de talán még ennél is nagyobb meglepetés, hogy a MÁV HAC csapata simán kikapott Ap- con! Az Egri Spartacus és az Egri Vasas saját pályáján szen­vedett vereséget Gyöngyös- oroszitól, illetve Füzesabony­tól, ez utóbbi mérkőzés a 82. percben félbeszakadt, mert Papp Gy., az E. Vasas játékosa tettlegesen inzuitálla a játék­A labdarúgó NB I. 8. for­dulójában az Újpesti Dózsa és a Győri Vasas is kikapott, így már csak a Ferencváros a ve- . rétién a mezőnyben! EREDMÉNYEK: MTK—Újpesti Dózsa 2:1 (1:1) Népstadion, 75 000 néző. V.: Benesch dr. (osztrák). Az új­pestiek végig nagy fölényben játszottak, helyzetei alapján azonban az MTK több góllal is nyerhetett volna! G.: Kúti 2, illetve Bene. Tatabánya—Győr . 1:0 (0 K)) Győr, 12 000 néző. Vezette: Schopp. A két vidéki csapat küzdelméből, meglepetésre, a vendégek kerültek ki győzte­sen. A döntetlen jobban meg­felelt volna a játék képének, hiszen a hazaiak többet kez­deményeztek. G.: Csemai. Ferencváros—Pécs 3:2 (1:2) Népstadion, 75 000 néző. V.: Petri. A lelkesen játszó pécsiek az első negyedórában már 2:0 arányban vezettek, utána azon­Sok Szabi volna szí A közelmúltban Füzesabony­ban egynapos továbbképzést tartottak a járás területén mű­ködő Kilián-megbízottak ré­szére. A továbbképzés kereté­ben dr- Dénárt János, a megyei TST munkatársa és Kovács József, a járási TST elnöke tar­tottak előadást. Értékelték ,a járás területén folyó Kilián-munkát is. Ki­tűnt, hogy különösen az üzemi és a falusi sportköröknél nagy a lemaradás, de egyes nagy- létszámú általános' iskolában sem folyik számottevő munka. A mozgalomban részt vevők közül eddig mindössze 33 szá­zalék szerzett jelvényt — ami bizony sok kívánni valót hagy maga után ... Persze, vannak jó kivételek is. A tarnamenti tófalui álta­lános iskola 120 tanulója közül 99 büszkélkedhet jelvénnyel, a VIII-os Ignácz László és a Vli­es Farkas Károly már az ezüst- jelvény tulajdonosai — és az aranyjelvény felé kacsintgat­nak. Halasi Gáborné pedagó­gus valóban szívügyének tekin­ti a tömegsport-mozgalmat, jó munkája elismeréséül tavaly díszes Kilián-plakettot kapott a megyei TST-től. A sokak ál­tal bürokratikusnak és bonyo­lultnak tartott adminisztrációs munkát ügyesen oldották meg: a VIII-os Ignácz Laci a tanító nénivel együtt irányítja, szer­vezi az iskola Kilián-verse- nyeit. A füzesabonyi JTS levonta a szükséges .következtetéseket és elhatározta, hogy a járás­ban külön Kilián-bizottságot hoz létre. Az ötfős bizottság társadalmi munkásokból tevő­— A labdarúgó NB. I. B. eredményei: Szállítók—Egyet­értés 2:1, Budafok—Győri MÁV 1:0, Özd—Szombathely 2:1, Borsodi Bányász—Miskolc 1:1, Nyíregyháza—Ganz MÄVAG 3:0, Salgótarján— Székesfehérvár 0:0, Oroszlány —Láng 1:0. — NB Il-es eredmények. Ke­leti csoport: Kecskemét—Bp. Spartacus 1:0, Jászberény—M. Bányász 3:1, Gyula—Nyíregy­házi MSE 1:0, Baglyasalja— Kisterenye 2:1, Kistext—Bp. Előre, 2:1, Szolnoki MÁV— Vasas Izzó 1:0, Szegedi VSE— D. Dózsa 1:1, Nagybátony— Szolnoki MTE 1:0; Nyugati csoport: Autóbusz—Pécsi Bá­nyász 3:1, Győri Dózsa—Pécsi VSK 1:0, Pécsi BTC—Vesz­prém 3:1, MTE—Z. Dózsa 2:0, ZTE—EVTK 1:0, Kecskeméti Lombik 111. kerület 2:1, Ka­posvári Honvéd—Traktorgyár 2:0, Székesfehérvári MÁV— Pápa 2:1. tok vereségei labdarúgó- ságban vezetőt. A Gy. Bányász— Egri Dózsa 11. találkozó szombaton délután 2:2 arányú eldöntet­lennel végződött. EREDMÉNYEK: Lőrinci—Bélapátfalva 1.0 (1;0), Hatvani Kinizsi—Rózsa- szentmárton 3:0 (2:0), Heves— Egri Előre 1:0 (1:0), Gyön­gyösi Bányász—Egri Dózsa II. 2:2 (0:0), Honvéd Korvin SE— Gyöngyösi VSE 4:2 (2:0), Egri Spartacus—Gyöngyösoroszi 1:2 (1:1), Egri Vasas—Füzesabony 0:1 (0:0), Recsk—Szűcsi Bá­nyász 2:0 (1:0), Apci Vasas— ,MÁV Hatvani AC 2:0 (1:0. HÉTKÖZBEN: Hatvani Kinizsi—Honvéd Korvin SE 3:3 (3:2), Szűcsi Bá­nyász Lőrinci 1:0 (1:0). — Ez történt még az NB Ill-ban: DEAC—Miskolci MTE 3:1, Rudabánya—Szuhavölgy 3:0, Kisvárda—Nyíregyházi VSC 3:0, NagykáJló—Hajdú­szoboszló 3:1, Edelény—Sam- sály 2:0. — Az országos mezei futó­bajnokság 4000 m-es futó szá­mában Kiss György győzött Iha­ros és Simon A. előtt. A 10 000 m-es számot a salgótarjáni Mecser bajnoki csúccsal nyer­te. A felnőtt nők csoportjában Nagy Zsuzsa szerezte meg a bajnoki címet. — Magyarország teniszválo­gatottja 3:1 arányban legyőzte a lengyel válogatottat. A B csapatok találkozóját is a ma­gyarok nyerték 4:1 arányban. — Liegeben került sor a Ma­gyarország—Belgium váloga­tott kosárlabda-mérkőzésre. A magyar csapat óriási küzde­lemben 62:61 arányban győ­zött. — Az NB 1-es góllövő lista állása: 9 gólos: Albert, 7 gólos: Csemai—Tichy, 5 gólos: Pomá- zsai, 4 gólos: Bene, Bodor, Kal­már, Nagy A. Befejeződtek az országos asztalitenisz-bajnokság küzdel­mei. Bajnokságot nyert a Eöl- dyné. Lukácsné, a Faházi, Pig- nitzki páros, a Lukácsné, Ró­zsás Vegyespáros, Bérezik Zol­tán és Lukácsné. — Vasárnap tájékoztató jel­legű férfi tőrvensenyt rendeztek, amelyen Gyuricza szerezte meg az első helyet Kamuti dr. és Szabó előtt A labdarúgó NB I. állása: 1. Ferencváros 7 7 — — 16:5 14 2. Bp. Honvéd 8 5 2 1 18:8 12 3. Tatabánya 3 4 3 1 13:4 11 4. Győri Vasas 8 4 3 1 10:5 11 5. MTK 8 4 1 3 11:10 9 6. Üjpesti Dózsa 6 3 2 1 9:5 8 7. Vasas 8 2 4 2 6:6 8 8. Dorogi Bány. 8 2 3 3 7:8 7 9. Komlói Bány. 8 3 1 4 5:11 7 10. Szegedi EAC 8 2 2 4 7:10 6 11. Csepel SC 7 2 1 4 6:8 5 12. Pécsi Dózsa 8 1 3 4 4:7 5 13. Diósgy. VTK 8 1 2 5 3:10 4 14. Debr. VSC 8 - 1 7 2:20 1 Elmaradt mérkőzések: Ferencvá­ros—Üj pesti Dózsa, Csepel—Űj pesti Dózsa.

Next

/
Thumbnails
Contents