Heves Megyei Népújság, 1964. március (15. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-13 / 61. szám
4 NÉPÚJSÁG 1964. március 13., pénicfc A kezdő, képsor a háborgó, komor hullámokkal verejtékező tenger: gyűrkőznek a hullámok, s elsimulnak a tenger örök változásában. Mint a nekibolydult élet, amikor a történelem, a forradalom felkorbácsolja a máskor nyugodt erőket. A magyar közönség színpadjainkról jól ismeri Vis- nyevszkij drámáját, s most mégis újra élményt nyújt. Oka — a téma mellett — leginkább abban keresendő, hogy a film a drámái pillanatokon túl a hősök arcát, belső harcát, hitüket, cinizmusukat jellemző képsorokkal, hitelesen mutatja be. S még egy többletet érzünk a filmben a színpadon lefolyó drámával szemben: az emberi indulatok mozgását, hullámverését, a szenvedélyek kavargását a szabad tér ölelésében természetesebbnek és nyugtalanítóbbnak tudja ábrá- aoilni. Az Optimista tragédia cselekménye újra és újra nekirugaszkodó küzdelem. Minden kialakuló helyzetben csatát kell vívni és nyerni. Az 1917- ben elindult erők nem egyértelműen és nem egy irányban hatottak mindig. Az anarchisták jelentős veszedelmet jelentettek a dráma matrózainál is, országos méretekben is. A komisszárnak nem lehet könnyű csatát nyernie ott, ahol az agyakban, a szívekben és a sorsokban sebek, elképzelések, jogok, jogtalanságok, célok, ösztönös vágyak, hiúság, hatalomféltés, bizonytalanság láza égett A fiatal komisszámó nemegyszer került kritikus helyzetbe, amikor mindenki ellenére csak az ő belső döntése igaz és azt kel- Lett cselekednie, amit meggyőződése diktált Lehet elesni ebben a nagy és veszélyeket hordó küzdelemben? Igen, de hibázni nem — mondja a dráma. A komisszámő elesett, meghalt a forradalom küzdelmes útját nem járhatta végig. Ez az ő személyes tragédiája, de nem az ügyé, amiben hitt és amire egész életét rátette. Körülötte elbukott a vezér is, a rekedt is, mert nemcsak szemléletükben tévedtek, emberségből is hitványán állták ki a próbát. A filmet Szam-szon Szamszo- nov rendezte. Tömegjelenetei mozgalmasak és ldfejezőek. Az ezred vonulását, a helyi csatározásokat, a tájat a hangulat aláfestésére, a hősök küzdelmének hangsúlyozására használja fel. A búcsúbál bo- rongós képei, a táncoló párok árnyékfedte alakjai, a bánat száz változatát rögzítő lány- és asszonyarcok a kikötőben, a zaklatott és fájdalommal teli éveket idézik. Más megint az a táj, az a hangulat, és az a drámai feszültség, amikor Alekszej leszámol a vezérrel: a vakító fényben, a süppedő homokban tikkasztó feszültség vibrál, amikor Alekszej kezében eldördül a fegyver. Mindenki érzi, hogy a jelenetben a dráma legkritikusabb csomója oldódott fel: Alekszej is ugyanazt a halálos ítéletet olvassa le az üres papírlapról, mint a komisszámő. E döntő pillanattól kezdve nincs visz- szaút, nincs megtorpanás: az emberek hite és az események sodrása visz mindent az optimista tragédia felé. A rendezés eszközei, a kitűnő jellemrajzok miatt méltán kapta a film a legjobb forradalmi eposz diját Cannes-ban. A komisszámőt Margarita Vologyina játssza. Bájos nőiessége határozottsággal párosul. Eszköztelenül, de átéléssel mintázza meg az egykori fiatal lányt, aki nehéz időkben nagy feladatot kapott és vállalt magára. Beszédes, nagy fekete szemei mély rokon- szenvet ébresztenek. A mókás, vitatkozó kedvű, harmonikázó Alekszejt Vja- cseszlav Tyihcmov alakítja. Kitűnő drámai hős, aki jókedve mögött érezteti a kétkedő ember gyötrődéseit s a felelősségvállalást is. A dráma egyik legárnyal- tabb jellemét a vezér alakjában Borisz Andre jev mintázza meg. Nagyhasú, demagóg, arcizomrándulás nélkül küld halálba embereket, de belül remeg: nem másoktól fél, a saját bizonytalanságától nem tud szabadulni. Ez kegyetlenségének igazi forrása, s ez az érzés mindig ott hunyorog az arcán. Vladimir Monahov képei bemutatják egy viharos kor hőseit, akik nemcsak mások számára, maguknak is írták a történelmet, könnyel, szenvedéssel, véres áldozattal, de hittél is, lelkesedéssel is. A matrózok arcát, hangulatait, sók színnel és elbeszélő kedvvel örökíti meg. A finálé képsora méltó befejezése a tragédiának. ff. a.) „Nem nehéz ez, csak szokni kell..." Bányajáráson, Farkasmályban AMINT a robbantások zaja elül, s a kötelező várakozási idő is letelik, a megomlott sziklák fölül — madártávlatból szinte — újra megzendül messzehangzóan Vojtilla József ismerős kürtje: elmúlt a veszély... A jeladásra előjönnek „rejtekhelyükről”, a biztos fedezéket nyújtó cserkőbunkerból a bányászok, megindulnak a kiszakadt tömbök felé. ki-ki a sajátjához, ahol az imént abbahagyta. Így kezdődik nap nap után. évszázadok óta a farkasmályi kőbányászok munkája a Mátra ölén, a hangulatos Sárhegyoldalban ... S a szokásnál, az ősi hagyománynál talán a módszerek sem fiatalabbak. Öt tucatnyi ember dolgozik ma a kis üzemben, tapasztalt, kipróbált, régi legény mind ... Csaknem valamennyien gyerekkorban kezdték — vízhordóként, hányóegyengetőként, meddőzőként —, végigjárva szinte valamennyi munkahelyet itt. Így váltak mestereivé ennek az érdekes szakmának... — Kitartás, hallatlan igyekezet kell ahhoz, hogy az ember ura legyen a kőnek, s akiből hiányzik ez, jobb, ha elmegy innen mihamar! — magyarázza nekipirulva kisérőm, Juhász János üzemvezető. De, aki kibír köztünk becsülettel legalább egy évet, általában itt is marad az már ... A kettes szántén, néhány csille körül, cigányok szorgos- kodnak, bunkóznak, rakodnak. — Hatan vannak közülük itt, a farkasmályi bányában, s mondhatom, szorgalmas, rendes ember valamennyi. Soha semmi bajom nem volt még velük, jól dolgoznak mind, igazolatlanul egyikük sem mulasztott eddig. A többiek befogadták őket maguk közé, együtt dolgoznak velük, szeretik a cigányokat. EGY FIATAL, szinte gyerekes arcút szólítok meg közülük: Kanalas Urbánt. — Négy éve dolgozom kőbányában, két éve vagyok itt, Farkasmályban. Szeretem ezt a munkát, mert ha igyekszem, lehet vele keresni ... Huszonegy éves vagyok, elégedett lehetek a havi 1800—2000 forinttal! — Hány csillét rak meg naponta? — A társammal együtt, huszonnyolc-harmincat. Ennyi a termelésünk, ennyit zúzunk össze a bunkóval, ennyit rakodunk fel egy műszak alatt. Dobásnyira tőlünk idősebb ember pihen egy szikladarabon, cigarettájának bodor karikái közül nézi a sokszínű hegyoldalt, az omladék között kopácsoló szaktársakat. Mire gondol? — ki tudna belepillantani ... Valamiféle munkabeli problémán tűnődik-e, vagy talán emlékei szöktek elő a kiszakadt tömbök közül? — Régi „bútordarab” nálunk, kitűnő szakember Cserta István — szólal meg mellettem újra az üzemvezető. — 1937től dolgozik itt. Az ő keze alól nőtt bányamesterré a vállalati szb-titkár is, Petrovics Ferenc... — Épp ott közeledik, nicsak! — kiált fel hirtelen, hogy az emlegetett ember, lám megjele— Hetvenkettő? Le akar engem buktatni? Maga nagyon jól tudja, hogy száztízezer a terv! Nem fogadhatom el a jelentést. Nézze meg, jól számoltak-e? Szerintem legalább húszezerrel többnek kell lennie. — De kérem, elnök elvtárs, magunk között... tizenhéttel több ... — Nem érdekel! Ezzel az eredménnyel csak kinevetnek bennünket! Mit gondol, a szomszéd megye nem jobban vet, mint mi? végén kiderült a számológépek labirintusában, hogy a dolgozó magyar parasztság egyetlen esztendőben sem fáradozott még olyan lelkes odaadással a népgazdaság kenyeréért, mint éppen azon az őszön, 1952-ben. Hanem azóta perdült egyet- kettőt a sorskerék, Idfakad- tunk ezerszer is a laklcozás ellen, meguntuk a szépítgetést. S ma már másként jelentünk. Valahogy így: „Jelentem a községi tanácsnak, hogy az őszi búzát a terHa jelentésekkel fel lehetne építeni a szocializmust, mi már bizonyosan a kommunizmus felső fokán állnánk. Mert egyetlen nemzet sem tud olyan nagyvonalúan, olyan elegánsan jelenteni, mint mi. Így történhetett meg, hogy míg más államok gazdasági nyavalyákkal nyűgölődtek, birkóztak, mi megnyertük a széncsatát, megoldottuk a gabonakérdést, kiaszfaltoztuk a tejutat és világszínvonalra emeltük a káposztasavanyítást. Tudniillik az úgy történt, hogy ha a Vadgerlés Tsz-ben felszántottak és bevetettek nyolcvan holdat, az elnök felkerekítette százra. Ne mondják a járási elvtársak, hogy a, nagy dologidőben csak pipázgatnak a jó magyar parasztok. Bejött azután a jelentés a Cinege, a Hegyoldal meg a Győzelem Tsz-böl is a tanácsházára, ahol Mancika összeadta a holdakat és az összesített jelentést az elnök elé tette. Ránézett ac elnök, megcsóválta a fejét, keserűvé vált szájában a dohányfüst. Hiszen ő alapos fejmosást kap, ha csak háromszáznik... — A mi bányánkból került fel a recski központba, nem is annyira a kötelessége talán, mint inkább a szíve húzza oly gyakran ide vissza. Akárcsak Kálmán Gyurkát, a pesti főmérnököt... Az is itt kezdte 38-ban köztünk, bányász volt ő is. No, de nem is múlik el egyetlen alkalom sem, hogy — ha erre jár — be ne nézne közénk ... AZ ALSO I. szintre érve, két jókötésű fiatalemberre mutat Juhász üzemvezető: — Tavaly, egész éven ót első embereink voltak! Az elmúlt hónapban is ragyogó eredményt értek el. Büszkeségei ma is a bé- ának! — Mi a szép sikerek titka? összemevet a két ember — együtt sincsenek ötven évesek még —, megszólal Mikola Lajos: — Hát, hogy is mondjam, — dolgozunk... — Jó, jó, de hogyan, mindig felül a százhúsz százalékon? — Megy az is, ha akarja az ember... Gyakorlat dolga az egész, tudja, — magyarázza nekibátorodva, a belepirult fiatalember — érteni kell a hasítás módját! Ügy kell az éket beverni, hogy szálán hasadjon a kő. Különben háromszor annyit kell dolgoznia az embernek. Hallom, tanfolyamira jár a két fiatalember: robbantó, mesterire. Nem akarják talán tovább hasogatni a követ? — Szó sincs erről .. Csak hát, jó dolog az, ha az ember többet is tud. Nekem különben gépjárművezetői jogosítványom is van, mégsem megyek el autót vezetni. Jobb itt nekem! — szólja el magát ismét Mikola Lajos... — Igaz« ugyancsak megdolgozunk a vastag borítékért, de megéri. Nekem is, akinek — családos ember lévén — mindig kell valami hazulra, meg Benedeknek is, aki ősszel akar építkezni. — Űj házat a menyecskének? — Menyecskének? Még menyasszonyom sincs... Csak udvarolgatok ... No, persze, ami késik, az nem múlik, őszig még sok minden történhet! — mondja huncut mosolygással Rozsnyai Benedek... — Hanem, jó lesz vigyáznotok, gyerekek — ugratja őket komolykodó hangon az üzemvezető, — a régi nagy vetély- társak. Molnár István és Mi- kóla Vendel, ugyancsak nekilendültek a múlt hónapban. Figyeljétek csak, hogy lehagynak benneteket! — Ha engedjük! — néz össze a két fiatalember. S a nagyobb nyomaték kedvéért könnyedén meglendítve az ötkilós bunkót, akkorát csapnak az ékre, hogy a mázsányi sziklák, egy ütésre kettészakadnak ... Ezek után, jobbnak látjuk abbahagyni a „cukkolást”, s idejében odébbállni... A BÜCSÜZÄSNÄL tudom meg, hogy a bánya évi vállalása 72 726 tonna. A tavalyi teljesítés hallatán, s a most látottak alapján igazán hihető, hogy a százalékkal az idén sem lesz különösebb baj. És, ha nem lesznek különösebb szállítási nehézségeik, sikerül az az elhatározásuk is, hogy december 1-re befejezik ezt az évet... Gyóni Gyula **6jKr=— Parányi boldogságot al<a/r- tol! Azt megkaptad. ívet. Az elnök nézi, nézegeti, elhúzza a száját. Túl szép a mennyasszony. Hiszen akkor már kilencven százalékra végeztek ... — Mancika! Számolja újra és faragjon le róla tizenkét százalékot! Becsapnak bennünket ezek az elnökök... Másnap számol a járási fő- agronómus is. Nyolcvanhat százalék ... Hm, egészen jó! ... De mennyi lehet ebben a szépítés? Ha utána nézünk, nem lesz csak hetvenöt? Egy kis gyomlálás ráfér erre a jelentésre! Még majd nekünk kell aztán segítem a többi járásnak ... S jelent hetvennégy százalékot. Csakhogy a megye sem olyan hiszékeny ám már! Ha ezek a járások együttesen hetvenhat százalékot jelentenek, abból legfeljebb hetven igaz, a többi máz! Legjobb lesz ha hatvan- kilenc megy föl... Végül aztán legfölül kikerekedik hatvanöt százalék, amiből megállapítják, hogy a dolgozó parasztság egyetlen esztendőben sem fáradozott még olyan lelkes odaadással a népgazdaság kenyeréért, mint éppen ezen az őszön. Nem rohammunkával ugyan, de megfontoltan, gondosan szánt és vet, s a hátralevő nyolc-tíz napon teljes bizonyossággal földbe kerülnek az őszi kalászosok. — Nem cicomás egy kicsit ez a helyzet? — kérdezi a minisztériumi főosztályvezető a jelentés összesítőjétől. — Nem, kérem. Teljesen kizárt dolog. Hat százalékot leemeltem róla a realitás érdekében ... Sz. Simon István vezeti kétszáznyolcvan holdból száznyolcvanon elvetettük, a cukorrépát a vetésterület hetvenöt százalékáról betakarítottuk, a kukoricaszárat az utolsó holdról is levágtuk — Zina péter, sk. az Arany Cinke Termelőszövetkezet elnöke. Jön a másik, a harmadik jelentés is, a titkárnő összeadja és a tanácselnök elé teszi az — Legfeljebb jobban jelent... — Nem jelenthet jobban! En megtudtam, hogy nyolc- vanötezret jelentett. Ügy hegyezze meg a ceruzáját, hogy néhány ezerrel megelőzzük őket!... S a jelentés elment. Még fönt is ragasztottak hozzá néhány ezer holdat, hogy ott se érhesse szó a ház elejét, s a negyven holdat jelent. Hat* száz hold a terv, és már csak öt nap vám hátra. Legalább négyszázhúszra fel kell srófolni. És megnyálazta a ceruzáját. — Megnyomni a munkát, elvtársak! Megnyomni! — harsogta a telefonba a járási fő- agronómus. — Mit szólnak a megyénél, ha megtudják, hogy tizennyolcezer holdból még csak tizenegyben van benne a mag! Ez semmi! öt nap alatt nem érjük utói a tervet! S hogy rá se mondhassák a megyénél: rosszul dolgozott — addig számolgatott, addig gyakorolta az összeadás magas tudományát, amíg lisztesebb eredmény kerekedett ki, tizen- ötezer-kétszáz! Igen, ez már impozánsabb. Talán a versenyben is hoz valamit. Bár nem lehet tudni, mennyit jelentett a másik három járás. A megye azonbam már tudta. — Hetvenkétezer holdnál állunk! — tette az elnök elé a papírt a mezőgazdasági osztály vezetője. Az elnök haragosan nézett rá. Népfront-kezdeményezés: Kettő plusz egyes felnőttoktatás megyénkben Heves megyében a népfront- bizottságok az utóbbi években eredményesen foglalkoztak a felnőttoktatás segítésével. Szinte mozgalommá szélesítették a tanulni vágyé dolgozók ötleteinek, javaslatainak megvalósítását, figyelembevételét. A tanulás segítésének és az oktatás szervezésének módszereiben érdekes és hasznos módosításokat vezettek be. A népfront kezdeményezésére kapcsoltak össze kísérletképpen az idei tanévben a falusi általános iskolákban a hetedik, nyolcadik osztály és a szakmunkásképző tanfolyam együttes elvégzését. A tanulni vágyó dolgozók ugyanis problémaként vetették fal, hogy a hetedik, nyolcadik oszitály elvégzése számukra nem ad kellő szak- : mai segítséget, ugyanakkor a ; szakmunkásképző tanfolyamra : csak a nyolcadik osztály elvég- i zésével iratkozhatnak be. Mind- : kettőnek az elvégzése pedig öt ; év, ez már hosszú idő a szá- i mukra. A sokrétűen felmerült prob- ! lémák alapján szerkesztették , meg a népfront javaslatára i Heves megye művelődésügyi ] szervei a kettő plusz egyes kísérleti tantervet, amelyet megy eszerte az idei tanévben al- i kalmaznak először. Eszerint i a dolgozók a hetedik, nyolca- i dik osztály tananyagával együtt ‘ elvégezhetik a szakmunkás- képző tanfolyam első két évét, majd a nyolcadik osztály sikeres befejezése után egy év alatt elvégzik a tanfolyam harmadik évét is, amikor szak- műn,kás-bizonyítványt kapnak, [gy ötről három évre csökkent- hetik a tanulási időt. Az idei tanév tapasztalatai máris igazolják, hogy a falusi dolgozók hatványozottabban látják az ,iskolába járás” értelmét, mivel az általános műveltség gyarapítása mellett egyúttal szakmunkásokká is lehetnek. A kettő plusz egyes felnőttoktatási forma — amelyet az dón kísérletképpen több Heves negyei iskolában, közöttük Boldogon, Nagyrédén, Domosz- lón folytatnak — jól bevált és már országos érdeklődést váltott ki. (Kovács) C0nifor um ■ Optimista tragédia Szovjet film
