Heves Megyei Népújság, 1964. március (15. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-12 / 60. szám
N ß P 0 J S AG 1964. március 12., csütörtök AMIKOR a hó beföldte már a tájat, a kemencékben pirosán izzóit a fa, megpihent a summáslány. Répa a sásba merevedett derekát nekivetette a forró agyagnak, és az esti láng sejtelmes vibrálásában felköd- lött előtte a nehéz munka utáni csendes pihenés... Ott messze, lent az Alföldön, a végeláthatatlan síkság tanyáján ... Eszébe jutott a kedves, erős fiú, aki annyit segített, aki mindig átvette lopva a teher nagyobbik felét, aki esetlen betűkkel írt üdvözlő kártyát a névnapjára ... — Megint ábrándozol, Mari? Eljöttünk egy kicsit beszélgetni. Fogy a petró, sötétbe’ meg csak beszélgetni lehet. Aztán mégis nagyon sokáig hallgattak. Miről is lehet beszélgetni? A parasztlány kedvesét szemérmesen a szíve mélyén őrzi, titkát nem osztja senkivel. Egyszer csak nagyon halkan, szinte csak beszélgetve megszólal a dal. Előbb az egyik kezdi, ruháját igazgatva dúdol bele a hideg este meleg szobai csendjébe, majd a többiek is csatlakoznák, s kedves, kicsit érdes, iskolázatlan hangjuk behozza a betyárvilágot a házba... „Csali Pistát így fogták el örökre a zsandárok...” Már a másik kezdi. A többi hallgat Senki nem tudja úgy Fehér László és Fehér Anna balladáját, mint Mari. Belefeledkeznek a monoton dallamba... Göncz várába viszik hírül Fehér Annának, hogy elfogta a főbíró a bátyját Befogat Arannyal rakja a szekeret Vágtat a testvéréért A bírónak csak Anna kell. Anna, a habtestű, szép szőke leány. S reggel arra ébred, bolyong a folyosón. Testvérét kivégezték. Ősi átok száll a szép szőke lány ajkáról. Ziláltan mered a bíró fölé: „mosdóvized vérré váljon, törülköződ lánggá váljon, tizenhárom napig tartson a halálod, tizenhárom napra vessen ki a sírod.” FEHÉR ANNA sorsán barlangnak a lányok. Már nincs kedvük a nótához. Nekik nincs aranyuk, nincs semmijük, kedvesük valahol csikós, talán éppen kemény, hideg földön hál, vagy a bíró fogott rá valamit...? Szétszéledtek. Csend borult az erki házakra. ... Nyár lett Rekkenő hőség. Érett kalászt ringat a perzselő szellő. A szikrázó napfény megcsillan a sarlókon. Piros kendős leánysereg hajlong. Kötik a kévéket, s mikor a, távoli faluban felcsendül a déli harangszó, az egyetlen fa alá gyűlnek a summások. Fiatalok, még nem érzik a fáradtságot, bekapják az alig zsíros ienosét, és egymás után zeng ajkukon a szebbnél szebb népdal. ök találták ki, maguknak éneklik: Kék ibolya, zöld a levele... Ha bemegyek kis Erk falujába... Az egri kaszárnya, gyász- levelem rajta... , A temető Icapuja sarkig ki van nyitva... _ Mi lesz már? Nyaralni jöttetek? Az anyátok... — reccsen az intéző hangja. A lányok ijedten huzigálják, nyugtatják a hirtelen hevülő. fiatalembereket, félnek. Nem jó itt szólni, csak dolgozni szabad! Aztán majd ... Majd, ha rájuk borul az este, talán nem szól bele senki a nótázásba... ★ RÉG VOLT, nagyon regen. Csömör nagymama is a kilencTakarelt sző vetkezeti versenyt hirdet a MÉSZÖV A MÉSZÖV igazgatósága ez évben is versenyt hirdetett á takarékszövetkezetek betét- gyűjtési, részjegy-befizetési és a gazdálkodási feladatainak minél eredményesebb végrehajtása érdekében. A verseny év elejétől június végéig tart. A helyezések sorrendjét a tervek túlteljesítésének százalékos mértéke dönti el. Csak annak a takarékszövetkezetnek eredményeit értékelik, ahol az első félévi terveket túlteljesítik. A végleges értékelést az első félévi gazdálkodásról készített mérlegek után tartják. A verseny állásáról havonta tájékoztatják a részvevőket. A legjobb eredményt elérő takarékszövetkezeteket jutalomban részesítik. Első helyezett 2 000, második helyezett 1 000, míg a harmadik helyezett 600 Ft jutalomban részesül. Anschluss 1938 március 12, Huszonhat eve, este hat óra tájban a hitlerista csapatok és roham-osztagok járműveinek zaja. törte meg Ausztria, csendjét. A népszavazásra készülő országot néhány óra alatt elözönlötték a német csapatok, s ezzel Ausztria megszűnt létezni önálló államként; az Anschluss tény- nyé vált. Äz Anschluss csatlakozást jelent a német nyelvben, de Európa népeinek mást mondott éz a szó, sokkalta kegyetlenebb hangzása volt, különösen a szomszédos népek számára, akik rettegve várták e nap után, mikor dőlnek le határsorompóik a német tankok lánctalpai alatt. S jogos volt ez az aggodalom., hiszen alig néhány éven belül a náci megszállás sorsára jutott Csehszlovákia, Lengyelország, Franciaország, s hazánk is. Éppen ezért kísérteties ez az évforduló, számunkra is kísérteties és figyelmeztető, mit jelent az, ha egy nagyhatalom területrabló, hódító céllal ;,csatlakoztat* magához szomszéd népeket, S mit jelent az, ha az ilyen alávaló, erőszakon alapuló csatlakozást beleegyező némasággal, szemlélik azok a nagyhatalmak, amelyek megakadályozhatták volna Ausztria erőszakos bekebelezését is. Akkor még támogatók hiá- nyó.ban hiába hívta fel a Népszövetségben erre a figyelmet a Szovjetunió. Nem mozdultak a nagyhatalmak a háborús tűzfészek lokalizálására, s az Anschluss háborúba. taszította az osztrák népet, s elindítva a háború tébolyult lavináját, felperzselte szinte egész Európát, a világot. S most az Anschluss 26. évfordulóján már arról adhatunk számot, megnövekedtek azok az erők, amelyek gatat tudnak vetni az erőszakos területrablásoknak, Ezt akarja elérni a Szovjetunió is — ékes bizonyítéka ennek Hruscsov újévi békeüzenete — amelyet egyöntetűen támogatnak a szocialista tábor országai, s a haladó világ, hogy soha ne kelljen újabb Ansch- luss-évfordulókra emlékezni. Kezd nálunk kialakulni egy olyan gyakorlat, hogy részt veszünk mindenben, mert tapasztalatokat gyűjthetünk, tanulhatunk belőle. Aztán megint részt veszünk és újból tapasztalatokat szerzünk. Eddig főként a különböző sportágakban induló versenyzőink szoktattak ehhez bennünket Hogy jön ide azonban a kulturális szemle? Ez mégis csak más!... Valóban: annak kellene lennie, de ... Mi történt az idén ismét Gyöngyösön? Hogyan zajlott le ez a fontosnak tartott kulturális megmozdulás, amiből már a seregszemle kifejezést elhagytuk, mert megtanultunk szemérmesebbnek lenni, reálisan értékelni. íme: az első tapasztalat. És a többi? Kezdjük a nevezéssel. Az már kicsit meglepő, hogy a papírra rögzített 33 nevezési szómból mindössze 12 maradt meg, a többi vagy „elveszett”, vagy átváltozott Csak ennyire vették komolyan a nevezést? Örültünk a sóik versnek, de annak sehogy sem tudtunk örülni, hogy József Attila gyönyörű költeményét, A város peremén-t a szavaló elfelejtette megtanulni. A kulturális szemle lebecsülését akarta ezzel kifejezni? Öt tánccsoport szerepelt TEXASBAN —- Maga ú> esküdt? megrendezi és a tv-ben szokásos módon a szereplőket röviden bemutatja. A közönség kíváncsi: szereti tudni, ki van a színpadon. A város két legnagyobb ipari üzeme: az Egyesült Izzó és a Xll-eg akna képviselte a könnyű műfajt Anélkül, hogy szemforgató módon megbot- ránkoznánk ezen, megkérdezzük: többre, ^komolyabbra” nem tellett erejükből? A két üzem KISZ- és szakszervezete törődött azzal, hogy mivel indulnak a két nagy ipari üzem nevében a fiatalok? Amit dicsérnünk kéB: a versmondók témaválasztása és legtöbbjük egyszerű, őszinte előadásmódja. A kulturális szemlének legértékesebb részét ők adták. Kár, hogy az egyes műsor- számok nagyon vontatottan követték egymást. És — sajnáljuk, hogy a zeneiskola növendékeitől csak egy számot hallottunk, de ez a kamara- együttes sem készült fel eléggé. Végső tanulság: a megtartott kulturális szemle alkalmat adott arra, hogy ismét gazdagabbak legyünk néhány tapasztalattal. Kérdés: mákot fogjuk ezeket hasznosítani? G. Molnár Ferenc mezünk is van. Ezeket a népdalokat azért szeretem, mert mindegyikből csak egy van, s csak a mi falunkban éneklik. — Talán itt is születtek. — Bódis Eta szereti a különlegességet, ezért elsőnek csatlakozott a felhíváshoz. — Tudjátok-e, hogy ki volt az, úttörője a népdalgyűjtésnek? — Bartók és Kodály — szinte sértődötten válaszolnak. — És azt tudjátok-e, hogy a Tudományos Akadémián 36 ezer népdalt őriznek? Nem. Erről már nem tudtak, de ez nem is baj, nem jelent semmit. Az a lényeg, hogy most ismét akadtak lelkes fiatalok, hajlandó öregek, akiknek összefogásából sikerül megtalálni a népdalkincs egy újabb töredékét Esténként, amikor valami másfajta, a régitől eltérő mozgalmas csend telepszik a falu falé, Tomes ányi néni kis nyári konyhájában, a szerényen meghúzódó búbos alatt, összegyülekeznek a kislányók. Kezükben hangjegyfüzet és ceruza, figyelő szemükben kíváncsiság, s ahogy a fekete gombócok megtalálják helyüket az öt vonalon, úgy kerekednék a betyáros, szegénylegénye«, go- noszbírós történetek a vontatott, másütt szaggatott balladaszövegek nyomán. Megtelik a kis szóba nehéz szomorúsággal. Aztán egy vidám, kötekedő nóta elűzi a gonoszságot, hogy a gyerekek előtt felcsillan jan a hajdani lányok, a mai nagymamák töretlen munkakedve, kacagó vidámsága. Hazafelé azért csak megszűnik a varázs, ahogy az iskola elé érnek, szinte egyszerre kiáltanak: — Jaj! Elkéssük a tr-mac- kót! Szevasztok! — SZÉTSZALADNAK. Sietnek a villanyfényes mába, s a mese után előveszik a hegedűt, a harmonikát, leülnék a zongora elé és lejátsszák az új dalt. Nem egy házban a bátyó is segít — kölcsönzi a magnót, s a tizenkét-tizennégy éves kislányok, a boszorkány- frizurás csitrik, így mentik tovább egy nemzedékkel a népdalkincset. Cs. Adám Éva venediket tapossa azóta. Bódis mamának, Tomcsányi néninek is csak akkor jut eszébe a régi dallam, ha nagyon egyedül van, ha nagyon fáj valami, vagy idézgetni akarja azt az időt, amikor ragyogó szőke ha- ja vetekedett a rétek árvalány- hajával. Akkor énekelnek a nagymamák. De ma egyre szívesebben. Egyre gyakrabban, 1 egyre hangosabban csendül az erki házak villanyfényes, cserépkályhás szobáiból Csali Pista nótája, Fehér László balladája, és a többi régen elfelejtett dal — gyűjtik a gyerekek. 1 Hevesen, a járási művelődési ház igazgatójában fogant meg a gondolat: összegyűjteni a még elásott „dal-solidusokait”. a még fennmaradt népdalokat. , Járva-kelve a falvakban min- ; denütt talált egy-két olyan ] dallamot, amelyiken megcsil- i lant a régi, patinás hímpor, s ; ebből a felfedezésből pattant < ki az ötlet. Lelkes pedagógusok — s ha lehet — még lelke- , sebb gyereksereg vetette magát az érdekesnek ígérkező munkába. Fő „fészek” Erk. Az ének- j szakos tanár tanítása nyomán ; sajátították el a népdalgyűjtés- hez nélkülözhetetlen szolmizá- . ciót, s egymás után ássák elő a ‘ szebbnél szebb népdalokat A ‘ nagymamák, a nagyapák meg . énekelnek. Ha kell, tízszer is . elmondják a strófát. . — Nem kellett ez ugye ed- dig senkinek; csak úgy a ma- gam szórakozására énekelgettem, meg ez a kisgyerek, az unokám szereti. Énekeld csak el, Józsi, a Csali Pistát — Tomcsányi néni a mester sze- ‘ retetével hallgatja, öreges hangjával korrigálja a jó hangú kisfiú dalát — Ugye szép, ; ugye kedves? — Verseny is lesz, ki tud többet gyűjteni és énekelni — . mondja Nagy Kati, aki ugyan csak mások nagymamájától tud „elhallgatni” régi dalokat, 1 mégis nagy lelkesedéssel készül a versenyre. ] — NAGYON szeretem ezeket a népdalokat. Egyik szebb, mint a másik. És olyan jól le- 1 hét énekelni! — Bódis Mari- 1 ka nyomban rá is gyújt az J egyikre. — Nagymamától ta- : nultam, ő még most is nagyon ‘ szépen éneked. — És a slágerokat szereted? 1 — Nagyon — a négy bősz * népdalgyűjtó szeme egyszerre ' csillan fel. — A twisztet is, de az más. Azt halljuk a rádió- * ban, televízióban, meg sok leAzt hittük, hogy érzéki csalódás áldozatai lettünk: a ruhák ugyan változtak, de az arcok — csak a legkivételesebb esetben. Kik táncolnak például a szövetkezeti bizottság és az iparitanutó-intézet táncsoport- jában? Miért kell néhány lánynak több csoporthoz is tartoznia? Nekik jó ez, vagy — a táncoktatóknak? Sajnos, azt is meg kellett állapítanunk, hogy sem a MÁV Kitérőgyártó ÜV-ben, sem a városi KISZ-szervezetben, sem az ipari tanuló-intézetben nincsenek fiatalemberek — a lányok kénytelenek voltak önmagukban táncolni. Azt sem akarjuk elhinni, hogy népi- tánc-gyűjtésünk olyan szegényes lenne, mint amilyennek tűnik már évek óta, a gyöngyösi táncosok műsora alapján. Sehogysem értjük, hogy a Városi Művelődési Ház művészeti szakkörei nem vettek részt a kulturális szemlén. Az úgynevezett egyesített tánc- csoportja ugyanis részletekben már különböző „címszó" alatt szerepeit előzőleg. Jó lett volna, ha a sok ismeretlen szereplőnek legalább a nevét és a foglalkozását megismerhette volna a közönség, bár azt sem bántuk volna, ha a bemutatót!valaki valóban Mindenből tanulhatunk Széliessrzel a errönsrötti kulturális szemléről — Azt mondja, hogy azért régen is voltak rendes emberek? Fiacskám, maga ezt honnan tudja? Amikor régen azok a rendes emberek éltek, maga még aranyhalacska volt egy mesetóban, ahonnan anyja meg az apja egyszerre fogták ki, csak azért, hogy most itt nekem arról beszéljen, hogy régen is voltak rendes emberek. Ha nincs tó, ha nincs anyuka, meg apuka, akkor nincs fiacskájuk, aki engem arra agitál, hogy felejtsek el mindent, amit átéltem, mert ő nem élt át semmit és ezért mindent jobban tyd a múltról... Egyáltalában, vüágéle- temben irtóztam a rendes emberektől. Ez a jelző, hogy rendes, olyan rendes, olyan precíz, hogy már nem is lehet igaz. És nem is az... Na, ide figyeljen, fiacskám, elmondok most egy rövidke tanmesét azokról a régi rendes emberekről, illetőleg csak egyről, hogy a halacska is lássa, azok, akik akkor a nyakunkon trónoltak, még akkor is rendetlenek voltak, ha rendeseknek aka.rtak látszani. Egy hónapja csak, hogy magam sem tudom milyen szerencsével bejutottam a gépgyárba dolgozni. Már lassan fél éve lógtam állás nélkül, ma sem tudom miből éltem, azt aztán végképpen nem tudnám megmondani, hogy mit evett az asszony, meg a gyerek. Délutános műszákba jártam és boldog voltam, mert maga, fiacskám, el sem tudja képzelni, milyen jó dolog, ha valaki ebéd után mehet dolgozni. Ebéd után! Tehát van ebéd és van meló. Nagy szó volt az. Hónom alatt a Ids táska és caplattam nagy serényen végig az utcán az üzem felé, szerettem mindig egy kicsit korábban ott lenni, nézge- lődni, felkészülni, anyagot oda készíteni, szóval, hogy ne legyen fennakadás a műszakban. Befordulok a sarkon, valaki nekem jön... — Pardon ... kedves kétkezi munkás — lép oldalra komikus táncléptekkel. A léptein is, a leheletén is éreztem, hogy az elegáns ficsúr korán kezdhette, mert tehette ... — Elnézést — motyogtam, mert a vasalt nadrággal legjobb volt messzemenően udvariasnak lenni. — Semmi baj, kedves kétkezi barátom, én vagyok a hibás. Rágyújt? — Köszönöm — nyúltam a címeres és súlyos ezüsttárca után. — Gyújtson csak rá és vegyen még... Én nagyon szeretem a kétkezi munkásokat. Nekem elhiheti, hogy nagyon szeretem őket.., Eh — legyintett —, mit érdekli ez magát, barátocskám, nemde? Maga nem szeret engem, de én azért szeretem magát... Valami ópiumos cigaretta lehetett, mert kissé megszédültem, üzért csúszhatott ki a GYURKÖ GÉZA: ARANYHALACSKA számon, vagy talán, mert egyébkérst sem tudtam volna mást mondani: — Nincs nekem kifogásom semmi az urasággal... — Igazán? — tette kezét a> vállamra, hogy kicsit támaszkodjon, meg egy kicsit barátkozzon is. — Hát persze ... Nem is ismerem az uraságot, meg aztán kedves is tetszik lenni, hogy megkínált — próbáltam oldalt lépni. Jött velem, mintha szembe táncosom lenne ... — Nem ismer? Na, hát persze, hogy nem ismer. Honnan 'is ismerne engem egy kétkezi munkás? Bemutatkozott. Kicsit megroggyant a térdem. A gyárigazgató ... — A fia! Az egyetlen, aranyos fiacskája, akinek tegnap volt a születése napja. Bizony — tartotta fel az ujját, mintha figyelmeztetne, milyen különbség van az igazgató'és a' fia között. — Igyunk meg valamit ... Az egészségemre. Jó? — Ne tessék haragudni, nagyon örömmel mennék és megtisztelő is, de a műszak, amely ... — Lárifári, a műszák nem szálad el, a gyár se, de én elszaladhatok, és soha többé nem találkozom az én kedves kétkezi barátommal.Hogy is hívják magát? Megmondtam. — Na ugye, most már maga is tudja, hogy én ki vagyok, én is tudom, hogy maga kicsoda, ezt ülik valamivel leöblíteni. Nemde? A közelben veit egy kricsmi és még volt egy jó félórám, gyerünk, határoztam el magom. Egy fröces nem árthat, ilyesfajta luxust nem nagyon engedhettem meg én magamnak, s végeredményben a fi- csúros külső alatt egy kissé bolondos, de rendes ember rejtőzhetett. Megittuk a fröccsöt. Még egyet kért. Mondtam, hogy most már tényleg mennem kell. Megittuk a második frőcs- csöt is™ — Ugyan, kedves kétkezi munkás barátom... Hát elszalad az a munka? Ugye, hogy nem szálad el? Hogy is mondjak maguk: kizsákmányolás ... Na, hát most, hogy születésnapom van, valamit visszafizetek abból, amit az apám kizsákmányolt maguktól, nemde? — De, ha én nem megyek, akkor — próbáltam mentege- tődzni, de nagyon óvatosan, mert mit lehet tudni, nem bokrosodik-e meg, hogy egy nyomorult proli nem óhajt vele inni, megy az apjához és úgy kirúgnák, hogy a lábam sem éri a földet... <= Eh, mit van égy oda.'.. Szóljak az apámnak? — Nem ismer az engem! — Hogy egy ilyen szimpatikus kétkezi munkást ne ismerjen, nahát, ez igazán tűrhetetlen. Nemde? Na majd én megismertetem vele... Maradjon csak nyugodtan, megünnepeljük a születésnapom.. Maga iszik velem és én cserébe elintézem, hogy semmi baj ne legyen belőle.. Apám fiának talán csak hisz? Hittem. És ittunk. Hónom alatt a ráncos aktatáskával, munkaruhában, a pincérek és vendégek alig elrejtett felháborodására, végigjártuk az ősz- szes éttermeket, kávéházakat, — taxin. Kázmér fizetett. Tegeztük egymást. Sírt. Elmondta, hogy utálja azt a semmittevő életet, ami az ö osztályrésze ... De hát mihez kezdjen? Semmihez nem ért, csak pénze van, abból, amit mi, munkások keresünk meg az apjának és neki, mert tudja, hogy így van. Irigyelt, hogy nekem szakmám van, hogy megélek a magam emberségéből ... Könnyezve sajnáltam én is. Jártuk tovább a várost, fején az én micisapkám, én meg keménykalapban és éjfél felé még annyi ereje volt, hogy elmakogja nekem, hol lakik... Hazavitte a taxi őt, engem a lábam ... Na, fiacskám, ugye, hogy rendes ember volt? Másnap úgy kirúgtak a melóból, hogy egy évig nem találtam újat. 6 meg esetleg egy év múlva, ismét törlesztett a kizsákmányolásból egy kétkezi munkásnak. Nemde, aranyhalacska? Csali Pistát elfogták a zsandárok Erki népdalgyűitők között
