Heves Megyei Népújság, 1964. március (15. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-29 / 75. szám
✓ Egy tanulságos vita»^ és a vita tanulsága N emo est propheta in patria sua. Senki sem próféta a saját hazájában. De vajon próféta-e? Vajon a szakáll és a tóga nemcsak színpadi kellék-e, hogy amikor szóra nyílik a száj, lelepleződjék a kellék viselője: még színésznek sem jó, hát még prófécia-hirdetőnek. S egy szó helyettesítésével az aggódó analógia: Nemo est poéta in patria sua, senki sem kői tó a saját hazájában? A Bükk és a Mátra vidéke tnér adott erre választ: itt volt „próféta” Gárdonyi, innen indult Bródy, itt ringott bölcsője Bajzának, ex a táj adott ihletett ittjártakor Petőfinek, Balassinak; „Gyalogolni jó” volt itt Mőricznak is, irodalomtörténeti név Vachot és talán az országban először itt fogalmazódott meg a nemzetiségiek népköltészete gyűjtésének gondolata is. Itt volt a püktóra „prófétája”, Kräcker János Lukács, a megyéből Indult és 128 alkotása ide került vissza Kovács Mihálynak —, hogy csak jeleseit soroljuk azoknak, akiknek neve alkotásaik füzével fénylenek évtizedeken, vagy éppen évszázadokon át Lehetett itt költőnek, piktornak lenni akkor, amikor ez a „lenni” a hatalmasokkal való birkózást, sokszor reménytelennek látszó küzdelmet jelentett Igaz, Gárdonyi egyszer születik egy évszázadban, s az is igaz, hogy Kovács Mihály Becsben és Rómában találhatta csak meg önmagát, de a hagyományok nagyszerű emléke, a város, a megye művészettörténeti hagyatékának levegője inspirációt nyújthat azok számára, akik a ma, a holnap prófétái kívánnak lenni. S ez a ma, amelynek légkörében magasra szökhet az alkotás nyúlánk fája. nem csak egyszerűen kronológiai különbséget jelent nem csak időtartamot de az idők tartalmát is. Ami ftt történt és történik ebben az országban, az a némákat is szóra bírja, emberséget adott ez embernek, magyarságot a magyarnak és a magabiztos holnapok olyan sorét amelyért érdemes lelkesedni, amelyért érdemes tenni, s amely miatt kell, kötelesség is aggódni egyes ostoba holnap-barkácsolók láttán. „Évről évre növekedni, nőni fog örömünk. Kalapács és vers dicsérjék a fiatalság földjét” ★ D e hát végtére is, ha utódaik nem is, de szerény szorgalmú örököseik akadtak-e a múlt Jeleseinek, hogy „dicsérjék a fiatalság földjét”? Vannak-e ^próféták”’, a lehetnék-e azok saját szőkébb hazájukban, itt, Heves megyében? Több mint három hónapja folyik a vita e lap hasábjain erről a kérdésről, megfontolt és szénve- '■ délyes, jó szándékú és kissé günyoros hangok váltották egymást a szolgálatkész papíron, keresve a választ: van-e, b ha van, milyen értékű a művészeti élet; mennyire szolgálja törekvéseiben, kifejező erejében, művészi komponált- 6ágában a jelent és a holnapot? Keres-e és tud-e választ adni korunk nagy kérdéseire, vagy csak stílusjáték folyik itt egy szélesebb önképzőköri szinten; megrekedt féltehetsó- gek, jó szándékú dilettánsok tragikomikus parodizálója ez. amit ők művészetnek szeretnének tudni, míg naások még látni sem látják annak. S a vita, de a probléma rs mélységesen több annál, mint sem hogy néhány festőt, írót, költőt, esetleg kritikust igazoljon, vagy elmarasztaljon, művésznek, vagy ecset, és toliforgatónak súlyozzon. Itt nem egyesekről konkrétan, de a művészeti életről általában van szó; nem arról, hogy név szerint ki és mennyi itt a tehetség, hanem hogy a város, a megye minden olyan tenni- tudója — legyen az magát írónak, festőnek valló, vagy ki- sebb-nagyobb beosztású funkcionáriusa, irodalombarát, mú- vészetkedvelő — megméretett ebben a vitában; és ha köny- nyírnek nem is, de nagyon nehéznek sem találtatott. A művészet felelőseinek kissé furcsa önvizsgálata volt ez, ahol a hozzászólók lényegesen szerényebbek voltak saját maguk megítélésében, mint amikor a másik fél tevékenységéről volt szó. De mégis önvizsgálat volt, mégis mód nyílt arra, hogy a széles nyilvánosság előtt olyan alkotói, társadalmi, irányítás- beli és gazdasási problémák kerüljenek felszínre, amelyek eddig legfeljebb a belső mor- golódásig jutottak el, s amelyeknek szintézise a realitás talaján feltétlenül előbbrelé- pést jelent az elmúlt időkhöz képest ★ B Bükk szépsége. Eger környéke és maga a város, alkotói nyugalmat lehetőséget biztosíthatna a képzőművészek számára. Kétségtelen: a városban, illetve a megyében dolgozó képzőművészek száma, művészetük gyarapodó ereje nem most, hanem hosszú évekkel ezelőtt is csábító alkalmat nyújtott volna, egy kezdetben ha szerényebb is, de vonzó művész telep létesítésére. Egy ilyen művésztelep nemcsak az egri festők, szobrászok alkotód műhelye lehetne, de kétségkívül jelentős vonzerővel bírna az ország más részein élő képzőművészek számára is. Itt és ebben valóban segítséget nyújthatnának a megye, a város felelős vezetői, mert ez nem az egri képzőművészek ügye, hanem a megyeszékhely kulturális rangjának, vonzerejének ügye is. S kétségtelen az is, hogy megfelelő kiállítási terem, műterem hiányában nem látszik biztosítva a tehetségek továbbfejlődése sem. De rögtön hozzá kell tenni; ha valaki próféta akar lenini saját hazájában, ahhoz nem akarat kell csupán, amely tiszteletreméltó, hanem „próféciái” mondanivaló is. S itt nincs minden még rendben, ebben a kérdésben nem volt élég mély az önvizsgálat a vita keretein belül. Aki a portréi es tésaetet valamiféle másodvomalú művészetnek tekinti, annak még annyi köze sincs a képzőművészethez, hogy legalább szeresse a szépet Nem is erről van szó! De mesterségbeli bizonytalanságot, tartalmi egysíkúságot, a mondanivaló korlátozottságának gyanúját kelti fel, ha tárlatról tárlatra a legtehetségesebb képzőművészek is beállított portrékkal, vagy „mozdulatlan” tájképekkel, finom művű csendéletekkel jelentkeznek — csak. Hiányzik a mozgás dinamikája, a komponálás magabiztos céltudatossága és gyakran csak jó szándékú, de nem a lényeget megmutató törekvés jellemzi azokat az alkotásokat, amelyek a művészet eszközeivel keresők a választ a ma égető kérdéseire vagy próbálnak választ adni i „hogyan tovább”-ra. Igaz, itt is van és örvendetesen van fejlődés, de a: ütem lehet talán egyik alapja annak, hogy sokan még nerr tudtak teljes határozottsággá: dönteni: a valóság-e ez, vágj csak annak „képi” mása. ★ 0 6 esztendeje múlt, hogy hétről hétre e lap hasábjain rendszeres irodalmi mellékleten publikációs lehetőséget kapnak a megyében élő, az innen elszármazott vagy ide vonzódó írók, költők Az éveikkel ezelőtt megalakul! Heves megyei Irodalmi Kői számos író-olvasó találkozót, irodalmi estet, vitát rendezett, s azok zöme, akik megjelennek a lap hasábjain, regénnyel, vagy ftlmnovétLával, elbeszélés, sei, karcolattal, versekkel jelentkeztek és jelentkeznek szerte az országban és a fővárosban is. Polner Zoltán, Püspöki Mihály, Dénes Gésa, Forgács Károly, Papp Miklós, Farkas András vagy Antalfy István neve országosan sem úmeretien, tevékenységük, prózájuk, vagy költészetük szerény, vagy gazdagabb hozzájárulást jelent a szocialista Ura, próza gazdagodásához. A vita, amely az irodalom kérdései (körül alakult Jd, jobbára elismerte ezt a tényt, a egyáltalán, hogy vita alakulhatott ki többek között a megye irodalmi életének számos problémáját illetően, azt példád», hogy nem nagyképűség, nem irodalmi fontoakodá», ha „élef-nS szólunk. Mégis — ha kimondatlanul te — a vita legalapvetőbb hibája az volt, hogy a hozzászólók, de maga a vitaindító dkk sem fogalmazta meg világosan és egyértelműen azt a tételt —■ amely egyébként köztudott, de mégte mindig elfelejtett —, hogy csak irodalom van és nincs vidéki és fővárosi nivelláció, hogy a provincializmust még jól sem lehet értelmezni ilyen vonatkozásban, mert Hevesben sem más holnap épül a lelkekben és a kézzel fogható valóságban, mint Budapestien, vagy Pécsett Veszélyes és tévútra vezető, ha a táji, környezeti, néprajzi sajátosságokat összekeverjük a lényeggel. Budapesten te lehet — megfelelő ismeret- és élményanyag birtokában — a Palócföldről írni, s a Palócföldön élve is lehet az egész nép, az egész ország sorsdöntő kérdéseiben állást foglalni. Vagy van irodalom valahol, vagy nincs! A vitában elfoglalt álláspontok megegyeztek abban, hogy van irodalmi élet van irodalmi „eredmény”, de ha kimondatlanul is, ott lebegett egyes hozzászólások mondatai felett a megfogalmazás: de ez vidéki irodalom. Fából nincs vaskarika! Szükséges ezt tisztázni, mert csakis ennek alapján folyhat tovább alkotói munka, csakis ennék az álláspontnak a megértésével lehet megfelelő és érdem szerinti támogatást nyújtani a megyében élő, vagy Ide tartozó költőknek, prózaíróknak. S ez a támogatás nem egyszerűen szervezeti, anyag), legfeljebb az i s. hanem döntő mértékben az igény és a kritika mértéke szerinti. Rögtön hozzá kell tenni, hogy ez nemcsak a „mecénások” feladata, hanem alapvetően az Irodalmárok feladata, önigénye és mércéje is —, s ha még nem, azzá kéül válnia. Óhatatlanul felmerül azonban a kérdés: mégis mi lehet az oka, hogy egyesek Rajkin híressé vált mondását tartják a legtalálóbbnak az ítélet megalkotásában, miért hogy ha itt irodalomról esik szó. rögtön hozzágondolják: a vidéki irodalomról? Hát valóban nem lehet próféta senki a saját hazájában? Nem, erről semmiképpen sincs szó. Az már eldöntött, hogy a „szakáll és a tóga” nem színpadi kellék, de annak eldöntése, hogy mindenkor jó és helyes igéket mond-e el a költő, prózaíró... nos ... ezen érdemes kissé meditálni. ★ B onyolult, ellentmondásokkal terhes, de ösz- szességében megkapó- an igaz és szép a md életünk. Olyan korban élünk, amelyet egykor talán éppen új honfoglalás néven jegyez majd fel a történelemkönyv, tanulásul unokáink számáré. Lelket cserélő korszak ez, s a lélek cseréje nem olyan, mint a kihordott gúnyáé. A múlt és jelen csatázik bennünk is, már kiirtottalak vélt gondolatok, szokások késztetnek néha meghökkentő cselekedetre embereket Alakul, formálódik az egész ország, nagy és a történelemiben soha nem talált, újszerű, békés, de egyáltalán nem csendes forradalom zajlott le a mezőgazdaságban. Mindezt azonban áthatja az élet lüktetése, s mindezt, az életet te fenyegeti a gomba alakú halál. Van, persze hogy Jut idő a csendes szemlélődésre te, van, persze, hogy van joga a csendes órák békés szépségét meg- éndkelnle költőnek, írónak egyaránt, hisz ezeket a csendes órákat mi teremtettük, az a miénk. De csak erről szébni nem más, mint élősködő tunyasággal bezsebelni mindazt, ami lett és ami még lesz. Ennél lényegesen többről van szó, többre van szükség: aktív segítője lenni a holnap formálásának: könyörtelen triója a tegnapi fekélyeknek; bátor bírálata a korhadtalak; s még bátrabb vállalása a holnap nehézségeinek; utat mutatni és eszközt adná; csak az igazságot, a nép. a marxizmus—lenlnizmus igazságát hirdetni —, mindezt a művészet forma- nyelvén, eszközeivel, minél magasabb szinten, minél magabiztosabb mesterségbeli tudással. A gondosan cizellált szavak mit sem érnek. A harsogó Jel szók a plakátra valók. Az Igazság szép elmondása írói feladat! 'k M ines megfelelő kritika a megye irodalmi életében, s ennek hiánya mutatkozik meg abban is, hogy a megjelent művek korántsem mutatnak egységes arculatot, — ami a színvonalat, a tartalmi Igazságot illeti. Feltétlenül szükséges, hogy az irodalomhoz értő, marxista esztétika, kritika eszközeit hozzáértően használó bíráló szellem alakuljon ki. Enélkül rendkívül nehéz, sőt szinte megoldhatatlan számos olyan probléma elemzése, amely pedig elengedhetetlen a továbbhaladáshoz. Mert sok a vázlatszerű, nem eléggé alapos, az életnek csak a felszínéig jutó prózai írás; formabiztossággal nem párosul a ma égető kérdéseivel való bátor azonosulás és állásfoglalás és a bátorsággal, sajnos, még ritkában párhuzamos a biztos verselői tudás, hogy kimondjuk: a szakma alapot ismerete • Az Irodalmi kör is fontosabb[ bak tartotta a publikációt, mint a megfelelő és következetes kritikát, de hozzá kell ten' ni, hogy kevés kivétellel az eddig megjelent kritikák sem voltak megfelelőek ahhoz, hogy lényegbevágóan elemezzék és segítsék az irodalmi élet organikus kapcsolódását az országos véráramhoz. El kell azt is mondani, hogy egy újság a maga korlátozott terjedelmével ilyen széles igényeknek nem is lehet kielégítője, csak ösztönzője. Antológiára van szükség, pályázatokra, szorosabb kapcsolatokra az Irodalmi lapokkal általában, konkrétan a Napjainkkal, amely egy nagy tájegység irodalmi törekvéseinek lenne fókusza. Mindez természetesen már nemcsak az alkotók, hanem a segítők feladata is, mindez már nemcsak egy-egy irodalmi mű értékén, de kapcsolatokon, anyagi problémákon is múlik. ★ M emo eat propheta ih patria sua. A tények ellentmondanak ennek a latin mondásnak. De költőnek lenni azért nehezebb, mint prófétának. Ezt igazolta a vita, amely örvendetes volt, s amely nyomán minden bizonnyal közelebb kerül a tehetség a segítéshez és az utóbbitól távolabb a tehetség t.elenség. A megye múltja az egész ország előtt is kötelez: alkotót, társadalmi, állami irányítókat egyaránt. Igénnyel csak az lépjen fél, akinek saját magával szemben is igényei vannak, de kapjon segítséget továbbra is az, aki nemcsak ráhelyezni tudja ujjait az élet ütőerére, de tud és mer is mondani diagnózist. Sic itur ad astra! De előbbre: feltétlenül! Gyurkö Géza FARKAS ANDRÄS: Tjcwaszi sípjzé No lám! A máskor balga cinkék Vásári-fürgén tépni kezdik A hó lerongyolt, lucskos ingét Fecsegve: Tépd csak, tépd csak ezt itt! Nyakánál fogd meg, hogyha szusszan, Ne fújjon messze orra-csőre, Csak fojtsd belé lelkét, ne hosszan, öreg már, nem keil félni tőle! És tépheted a derekánál, A térdénél is, hogyha látod, S ha a könyörgés bűne rászáll, Részvétért sír, mint jóbarátod, Ne bánd, csak tépd! — így szól a cinke, Félőn inkább, nevetve-gyáván, Mint a hamis lány eleinte A hosszú csókok éjszakáján. Aztán belejön.----------És is így most... Mi nt február végén a cinkék, Gzetve-hajtva, rejtve, titkos Törvény nyomán, előre mindég. Nevetve szólok, a komolyság Derűjét szépen elvegyítve: Halljátok hát a cinke sorsát, Miért tér át tavaszi hitre? Valami láztól megbolondul, Az eljövő tavaszt kikezdi, S mire a hóvirág havon túl Napfényben kezd hitet keresni, Felejti a jeges szeleknek Leheletét és meg se hallja, Hogy a szellők felénevetnek, S tu pírt pödörnek szöszke hajra — így lennék én is. Elfelejtem, Hogy téti jégen oly sokáig Csúszkáltam, siró hópehelyben Szórták reám rémek subáit. De mindez volt csak! Fürge elnkök Vásárt szájjal tépni kezdik A hó lerongyolt lucskos ingét, Derűs hajnaltól vén napestig. Szorgalmas munka ez a tépés. Jó izgalom harmóniája, Lázas barátság és megértés, Tüzét a lelkűnknek kínálja, S tudom, hogy nem a cinke-dallam Fütyül végsőt a balga télnek, De van, hogy felvidulva halljam, örüljek kedvén, és reméljek. FORGÁCS KAROLT: Tavaszi hajrá a kertben Egy hete még hófoltok bújtak itt-ott, hűvös szemük életet, mozgást tiltott, csak lent a földalatti gépház mélyén: a gyökerekben pezsgett, gyűlt a láz, s már átpiroslott hamun a parázs, és délben párát lehelt a hideg kémény. Aztán meleg szellő kelt valahonnan, titkot súgott a holt rögök fülébe, a a csendbe mártott látszat-nyugalomban felkiáltottak fák és bokrok: végre! És lepattantak a csendre vert zárak, a gyökér-láz a törzsbe, ágba fut fel, új szint kever a nap minden kis ágnak, s a rügyek tudják, hogy újulniuk kell; szemttk az égre nyitják, bőrük pattan, s alig, hogy megfürödnek a szúró sugarakban a selyemlevelecskék: parancsot küld a mélység: lomb és virágok szirma rügyet együtt repesszen, a télbe-fúlt időket pótolja fürge verseny; se ember, se a május ne szenvedje Ütését a bosszú tél fagyának. Harsog a dal az ágak bőre alatt, s ma termett levelek zsenge kelyhe virágszirmokat ringat anyásán énekelve; orgona, s jázminillat árvízként ömlik, árad, pirul már a barackfa, s az almafa behavazva csokrot nyújt a világnak.
