Heves Megyei Népújság, 1964. február (15. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-14 / 37. szám

1064, február 14., péntek NÉPÜJ8AG s F ocimorzsók.. • Hét Közben a pálya rossz ál­lapota miatt mégsem Hatvan* bttn, hanem Egerben játszották te az Egri Dó* zsd**Hatvaní Kinizsi barát- ságos labda­* rúgó-mérkőzést. Az első 20 perc- ben bizony nem látszott, hogy a csapatok között két osztály különbség van, tőt inkább a megyei első Osztály­ban szereplő hatvaniak kezde- tpényezteii többet és a vezetést is megszerezték. Ebben a já­tékrészben az NB ll-es Dózsa csak nehezen tudott kibonta- kozni, bár Varga kétszer is be­talált a Kinizsi hálójába. Szünet után alaposan meg­változott a helyzet, a sokkal jobb erőnléttel rendelkező eg­riek fokozatosan nagy fölény­be kerültek a végén kifulladó cukorgyáriakkal szemben és végeredményben 7:1 arányban ffüőztek, Hogy vélekedett a találkozó­tól a két ellentábori Az egriek szerint „Csóklék” még nem „érzik” kellően a labdát, - a hatvaniak viszont azt hangoztatták: nincs elég kondíció. S mivel a szurkolók általában jól látják a dolgo­kat, — nem árt levonni a szük­séges következtetéseket> A baj­noki rajtig már csak három szabad vasárnap van, ami b(- rony nem mondható soknak... ★ A* Egri Honvéd újjászerve- vett együttese 1« szorgalmasan készül a/. Idényre. Újság, hogy a csatársor „motorját”, a gól­erős Gulyást (és a Gyöngyösre bevonult petőfibányal Makali- czát) „elvitte” a Bp. Honvéd. As egriek különben szerdán a Vasas Hajtóműgyárral Ját­szottak és Javuló formában 4:0 arányban győztek. Ac elmúlt vasárnap 1:0 arányban a* Egri Dácsa II. ellen nyertek a piros­fehérek, kél mérkőzésen nem kaptak tehát gólt, ami a véde­lem jó teljesítményét dicséri. A Honvéd berkeiben sojt szó esik a sorsolásról, amely sze­rint etsö mérkőzésüket idegen­ben, Kisvárdán kell lejátsza­nak. Érthető, hogy nem tart­ják valami szerencsésnek a párosítást... ★ Vasárnap a Székesfehérvári Vasas-Egri Dózsa mérkőzés második félidejében Lisztóczki és Horváth III. keményen ösz- szscsapott egymással. Az utób­bi hatalmasat bukfencezett, de a középhátvéd is elterült a földön. Megszólal erre egy Szurkoló: ■— Micsoda bodicsek! Még Majorovék sem csinálhatták volna különben ... ★ Az „örökké elégedet­len szurkoló” természe­tesen vasárnap is elégedetlen volt. A kitűnő, száraz pálya láttán (amely egy-egy összecsa­pásnál valósággal porzott) így fakadt ki: — Igazán fellocsolhatták volna a talajt... ★ A* egri Dózsa itthoni mérkő­zései minden esetben úgy kez­dődnek, hogy a lelátó tetejéről, vagy a salakos pálya felső ka­puja mögötti magaslatról fel* szárnyal egy szténtori hang: — Haaaajrááá Dózsa! Nos, az elmúlt vasárnap már javában folyt a játék, amikor felhangzott az elkésett ordítás. Hiába, a szurkoló sincs még igazán formában... A megyei TS elnökségének határozata, amely szerint 1965- ben már csak 16 csapat szere­pelhet a megyei I. osztály­ban — általános elégedettséget keltett a meeyeí futball-ber- kekben. Az idei korai bajnoki nyitánnyal kaocsolatosan (már­cius 8-án rajtol a megyei baj­nokság) azonban már több ki­fogás is elhangzott. Vannak ugyanis csapatok, amelyek a lehető legmöstahább körülmé­nyek között folytatják a felké­szülést, nem rendelkeznek megfelelő melegítővel (Honvéd Korvin SÉ), és pályáik úgy­szólván használhatatlanok. Ha ehhez hozzávesszük, hogy fe­dett helyiség sincs biztosít­va — elképzelhető, hogy a baj­noki- rajt időpontjában milyen hátrányban lesznek a jó fel­szereléssel, tornateremmel és jó pályával rendelkező együt­tesekkel szemben. Sármehhyl- re is igazuk van azonban — he­lyesnek kell tartanunk a me­gyei LS2 határozatát a bajno­ki rajt időpontjával kapcsolat­ban, mert sajnos még ebben az évben is 18 főből áll a mezőny, S későbbi kezdés esetében ugyancsak elhúzódna a baj­nokság. ■k Amikor január mágodik fe­lében látogatást tettünk a Ga­lyatetőn alapozó Egri Dózsá­nál — a SZOT üdülő vezetői és dolgozói egyaránt elitéloleg nyilatkoztak az ugyancsak Ga­lyatetőn felkészülő Kecskemé­ti Dózsa két játékosáról, akik magukról megfeledkezve, erő­sen ittas állapotban botrányt rendeztek a SZOT-tidiilő bár­jában. Nos, az egyik „tettes”, Berán Károly, alapos büntetést kapott: a Kecskeméti Dózsa fegyelmi bizottsága kizárta a sportkör tagjai sorából, és a labdarúgástól egy évre eltiltot­ta! Nincs tehát igazuk azoknak, akik a botrány után kijelentet­ték: — A bajnoki mérkőzéseken úgy is helyet kap majd a csa­patban ,.. (- dy) WAt Sportakadémia Egerben Ma délután 11,30 órákor Egerben a megyei tanács új irodaházának klubhelyiségé­ben (Kossuth Lajos u, 0.) á megyei TS agitációs és propa­ganda bizottsága sportfilm-ve- titéssel egybekötött akadémiai előadást rendez. A bizottság előadójának Honti Györgyöt, a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkárát hívta meg, aki a lab­darúgó világba,jtiokságok törté­netét ismerteti a hallgatókkal. A megyei T8 az előadásra ez­úttal is meghívja az egri sport- bafft tokát. Vasárnap délelőtt 9 órakor a filzesabónyi művelődési ház­ban érdekes sporteseményre kerül sor, a sportakadémia ke­retében. Kovács Lajos és Rete- zár Imre, válogatott újpesti at­léták tartanak élménybeszámo­lót. Tarnaleleszen ugyancsak a községi kultúrházban szomba­ton rendezik meg a sportaka­démiát, amelynek keretében Jávori József, a megyei LSZ mellett működő ifjúsági bizott­ság tagja, Ifjúsági kapitány, a labdarúgó világbajnokságok történetéről tart beszámolót. ^mmnsik Közel száz induló a ma délután kezdődő területi ifjúsági ökölvívó-bajnokságon középdöntőkre, vasárnap dél­előtt 10.30 órakor pedig a dön­tőkre kerül sor. A nevezettek listáját vizsgálva biztosra ve­hető, hogy már a selejtezők kitűnő összecsapásokat hoznak s a színvonal a középdöntőben és a döntőben csak emelked­het! , A Heves megyei Ökölvívó Szövetség pénteken, szomba­ton és vasárnap Egerbe bo­nyolítja le az Északi terület 1964. évi Ifjú­sági egyéni ökölvívó baj­nokságát, ame_ lyén a Hajdú, Szabolcs, Bor­sod és Heves ton és vasárnap Eperben bo- helyezefctjes indulnak. A selejtezők ma délután 15 Az angol válogatott hatal- örákor kezdődnek a Szakszer- más gólarányú győzelemmel vezeti Székház nagytermében, fejezte be az 1963-as évet: az szombaton délután 17 órakora észak-ír csapatot verte meg Fővárosi 3. sz. Építőipari Vállalat felvételre keres VlZSZERELÖ, BÁDOGOS, TETŐFEDŐ, KŐMŰVES szakmunkásokat, továbbá FÉRFI ÉS NŐI SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezés: Budapest, VIII. kerület, Csokonai utca 6. sz. Ramsey változtatni akar • • Ülésezett a megyei labdarúgó JT Továbbra is kooperálunk Borsod megyével Tizenhat NB-s játékvezető Hevesben ; A megyei LSZ mellett működő játékvezetői tanács idei eleő el­nökségi ülésén az elnökségi tagok ntéllett megjelent Pusztai László, á megyei TS elnöke. Szegedi Bár­ok, a megyei TS elnökhelyettese, Jakab Albert, a megyei LSZ elnö­ke és dr. Hevesy György, a me­gyei LSZ főtitkára is. A megnyitó után Koncz István, a JT elnöke értékelte az 1963. évi munkát. Megállapította, hogy a költségelszámolások terén mara­déktalanul betartották a pénzügyi fegyelmet, az egyfordulós bajnok­ság során azonban a bizottságok munkájában némi lazaság volt ta­pasztalható. Az ősz folyamán több tehetsé­ges fiatal játékvezetőt próbáltak ki mind az NB Ul-ban, mind pe­dig a megyei bajnokságban, s ezek nagyrésze megfelelt a köve­telményeknek. Az NB II. kísérleti keretbe felterjesztett három me­gyéi játékvézető közül kettő mind a gyakorlatban, mind pedig elmé­letileg jól megállta a helyét és így lM4-bén egy NB I-es és három NB Il-es Heves megyei játékvezető működik majd. A JT á jövőben lg kooperál Borsod megyévél és trfyvábbra js fenntartja a cőeíe- jáftékvezető rendszert. A beszámoló után az elnökség lemondott és szavazás útján még­választották az új elnökséget, va­lamint a bizottságokét. Elnök: Koncz István. Elnökhe­lyettes: Ferenczi András (Hatvan). Főtitkár: Zagyva! Sándor (Eger.) Elnökségi tagok: Barcs Sándor (Hatvan). Kezes Imre és Kiss Im­re (Gyöngyös), Bacsó István (Pé- tervására). Boly ki István (flecsk.) A bizottságok elnökei. Küldő bi­zottság: Szamosvölgyi László. Ok­tatási bizottság: dr. Simon József. Fegyelmi bizottság: dr. Mikó Sán­dor. Ellenőrző bizottság: Benkő Béla. — Ezután — az ellenőrző bizot1>- ság beszámolója alapján — létre­hozták az NB in-as és a megyei kereteket. Az elnökség 12 fős NB IH-as és 27 fős megyei keretet ha­gyott jóvá. A 30 játékvezető azon­ban köteles elméleti vizsgát tenni, amelynek időpontja a következő: február 27. Eger, február 28. Hat­van, február 29. Gyöngyös. Az el­méleti vizsga kötelező az ellen­őrök: részére is. Az elnökség végül felhívta a megyében működni kívánó játék­vezetőket, hogy működési engedé­lyüket csak abban az esetben hosz- Bzabbít.iák meg, ha eleget tesznek a kötelező orvosi vizsgálat köve­telményeinek. Bravúros győzelem Miskolcon Ivggri Lendület: Miskolci VSC 6:5 (3:4) Mtekőleoh vasárnap az Ésaafc- Magyarország-Itupáért folyó ta- remkézilabda-sorozatban újabb fordulóra került sor. A forduló során a leg­nagyobb meg­lepetést iámét az eddig kiválóan szereplő Egri Lendület női csa­pata qlkozta, amely ezúttal a kitűnő képes­ségű Miskolci VSC együttesét fektette két* vállra. A* egriek kö­ugyanolyarv rtll menyek kö­zött szerezték meg az értékes győzelmet, mint előzőleg az Ózdi Kohász és a Bor- sodi Bányász ellen. Ezúttal Is ki­tünően hajráztak és az utolsó percben fordították maguk Javára a mérkőzés sorsát. A Lendület ez­zel a torna győztese lettl As egriek a következő összeállí­tásban szerepeltek: Szepesi, Dr. Péntekné, Baranyai, Béta, Rákos, Mester, Fodor, vighné, Reményi, Temesl. 8:3-ra! Noha az angol együttes ezúttal is Jó teljesítményt nyújtott — különösen Payne, Greaves és Charlton csatárok — nincs kizárva, hogy Ram- sey szövetségi kapitány vál­toztatásokat eszközöl csapatá­ban, amelynek védelmében sok kifogásolni valót talált a szakkritikus. Valószínűleg két új hátvéd kerül a csapatba és elől leváltják a középcsatár- tamk Boby Smith-et, aki nem­igen kapható a kombinációs játékra, és Eastmant, mert nem elég gólerős. Mindezt a lapok értesüléseik alapján megírták és hozzátették, hogy Ramsey még gondolkodik a dolgán. Utó végre az eddigi vá­logatottakkal érte el szép si­kersorozatát. Az angolok 1964 áprilisában játszanak a skótok ellen. Glas- g óvóban (az, idei mérkőzést Wembley-ben Skócia nyerte 2:l-re), majd Uruguay együt­tesét fogadják vendégül és nyáron Rio de Janeiróban sze­repelnek Brazília, a Szovjet­unió, Olaszország és valószínű­leg Svédország csapataival együtt nagy nemzetközi tor­nán. Ezekre a találkozókra akar a jelenleginél is erősebb csapatot összehozni Ramsey mester, akit sok honfitársával ellentétben, úgy látszik, nem tett elbizakódottá a nagy si­kersorozat és a Világváloga­tott eilend londoni győzelem! Kőműveseket, ácsokat, könnyűgép-kez elüket, kubikusokat, férfi és női segédmunkásokat (önálló brigádokat is) budapesti munkára azonnal FELVESZÜNK. Kedvezményes étkezést, szállást biztosítunk. Kü­lönélést, havi egyszeri hazautazási költséget fizetünk. Jelentkezés személyesen: ÉM 43, sz. Állami Építő­ipari Vállalat, Budapest, V., Kossuth Lajos tér 4., földszint. nymií icir Mmrvfmv? A Magya« Szocialista Munkást a;' Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: PAPP JANOS Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz utca 9. Telefon: 12-57 12-73. Postatiók 2Í Kiadja; s Heves megyei Lapkiadó Váils Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsllinszky utca I. Telefon: 34-44. Postafiók: *3 L ez.: 35 062. Terjeszti a Magyar Posta Előfizet­hető a helyi postahivataloknál ét a kézbesítőknél. Bevés megyei Nyomda Vállalat Eger. Bródy Sándor utca 4. Igazgató: Marosán József. Gépészmérnököt, gepéáZíecnih- kiist egri telephelyre műszaki ve­zetői, művezetői munkakörbe ke­resünk. írásbeli jelentkezést „Mű­száki" jeligére az égd Magyar Hirdetőbe kérünk. a Hevés megyei Talaj erőgaz—_ kodási Vállalat azonnali belepésot keres lakatos és gépkdeBiszeré&í szakmunkásokat. Eger, Merengi UtCa 3 PélérVisáii j afásl fiókunkhoz érettségizett adíhinisztrátív . mun­kaerőt kerésühk. jelentkezés te­véiben: Állami Biztosító Igazgató­sága. Eger, Vagy személyesen a fióknál. ÖÍÉ Vidéki (tééiibanyasteti Tföeet- felvétélre keres építészmérnököt tervezési munkakörben. Lakást biztosítunk. • Teleton: Púinak tö. MeHegképeg könyvelő munka­helyet változtatna. Ajánlatokat „Mérlegképes” jeligére gyöngyösi Magyar Hirdetőbe. Káráésonfl és Vidéké Körzeti Eöldművesszövetkezet nagyfüge- di iparcikk beltjäba fel napés munkaidőre szakképzett eladót keres. Jelentkezni a karáesondi központi irodában. Útiköltséget felvétel esetén térítünk, Azonnal felveszünk építőipart szakmunkásokat és 18 évén felöli férfi segédmunkásokat állandó munkára. Munkaruhát, munkás- szállást és ebédet biztosítunk. Ta­nácsi Igazolás szükséges, E. M, Rács megyei Állami. Építőipart Vállalat, Kecskemét. Klapka u, SE Az Egri Finomszereivénygyié azonnali felvételre kéfes gyátfOf* láttál rendelkező gyöfS-géplrt»» két. fizetés megegyezés szeflht Jelentkezni lehet taindennöf S órától délután 2 ófáig a Vállál* személyzeti osztályán.- ■ ■ - —— - - —e-r*rr—• -- te; • - • n janrA A eyllngyöshalészi szeszfőzdéi« bármikor és bármilyen rnenrtyt- Bégüih íenet behozni törkölyt ét seprőt kitűzésre, ___________________________• , - “■*­Eg erben, Sógvári Eífcire utca (L sz. (Kisasszony temetőnél) 2 szo­bás családi ház beköltözhetően el­adó. Ab ÉM Heve» megyei Álla­mi Építőipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz: hab* kot*« férfi, Villa- mint tiői sCfgéd- munkéNokat Gyöngyös, Hatvan és egri munkaterületünkre. Mun­kásszállás és üzemi étkez­tetés biztosítva van. Felvé­tel: Hatvan és Gyöngyös területén gyöngyösi köz­pontunkban, Hatvani üt 10, valamint egri főépltésveze- tőségünkön. Lenin út IS. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. A* ÖTVÖZETGYAR apef gyáregységéhez felvételre keresünk okleveles elektrotechnikust, energetikust bec*ztásb«. A leveleket kérjük ötvösét* gyár, Salgótarján, PL ÍÖ. címre küldeni. HIRDETÉSI OUAK; ^pf óhirdet A# hétköznap vasárnap szavanként t- Mi szavanként 2.— wt SPORTÉ GYES ti LETEK! TÜRISTÄK! KIRÁNDULÓK! FIGYELEM! A Tarnalelesüd Fmsz. Kisvendéglőjében átutazásuk alkal­mával magas kalóriával étkezést biztosítunk. Megrendeléseket levélben, vagy telefonon elfogadunk. Tarnalelesz és Vidéke Körzeti Földművesszövctkeaet, Tor- nalelesz. TÉLI VÁSÁR 30 százalékos ENGEDMÉNNYEL FEBRUÁR 22-lG. Keresse fel a PARADI FMSZ szaküzletelt, PÁRÁD és MATRADERECSKE községekben. Nylon harisnya régi ár: 52.-Ft-ról Női kombiné 140.-Ft-ról Női szövetrüha 240.-Ft-ról Téli kabát 880.-Ft-ról és még sok más árú bőségesen kapható. Most vásároljon!!! 38.40 Ft-ra. 08,-Ft-ra. 168.-Ft-ra. 616.-n-«. {-pűsoros kabaré esi a füzesabonyi MUSKÁTLI ÉTTEREMBEN február 15.-én este. Fővárosi énekművészek fellép­tével. Kitűnő ételek — italok! Hangulat — zene — tánc Farsangoljon Füzesabonyban! NXXXXX^XXXXXXXXXX'^.XXNXXXXXXVVXXXXXXXXXV'. gxxyxxxaxxKaoooBtaooeriorKXXWuoonocrtcoac (felveszünk 8 általános iskolai vég­zettséggel, 14—16 éves fiúkat süttői (Komá­rom megye) telepünkre kőfaragó ipari tanulónak, továbbá Budapestre kőfaragó, műkészítő és dlszvakoló ipari tanulónak. Tanulóotthoni elhelye­zést biztosítunk. Jelentkezés személyesen vagy írásban: ÉM Kő­faragó és Épületszobrász- ipari Vállalat, Budapest. V., Báthorl utca 18., III. C. 85. Szakoktatás. FIGYELEM! Az ÉM 85. sz. Állami Építőipari V. Budapest, XXI. kerület, (Csepel), Kiss János altá­bornagy u. 19—21, felhívja a 14—16 éves, 8 általános iskolai végzett­séggel rendelkező ifjú mun­kások figyelmét, hogy kőműves ssak műnk ára jelentkezzenek a vállalatnál ipari tanulónak A tanulókat tanulószállá- son helyezzük el a rende­letben előírták szerint'. Munkaruhát, bakancsot és teljes ellátást biztosítunk. Jelentkezési határidő J964. március 15. <vx\n\\\xxx\xx\xxxx\xxxxx\*sxvcönxvö>.xs»:

Next

/
Thumbnails
Contents