Heves Megyei Népújság, 1964. február (15. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-09 / 33. szám

IRODALOM - MŰVÉSZET

Van-e értékes irodalmi és művészeti élet Heves megyében?|

Hozzászólás Márkusa Lássló Meg} egysének Heves megye irodalmi és művésseti életéhes című cikkéhez i

S KATONA JUDIT

Sztrilem

Hozzám verődtek csókjaid s leomlott lassan minden partom. Karjaim hídja beszakadt. Felvillan-e még az éj alatt holt virágjaid között az arcom?

; FORGÁCS KAROLT:

Érő gyümölcs...

Érő gyümölcs vagy zsongó lomb alatt ! Villansz mint csillag felhők nyiladékán, i Csak nap-tükröző nyíló szemed néz rám; j Tested elrejtik még a lomb-falak,

* De virág sem ég mindig az ágán,

! Sápadó szirmai között gyümölcs fakad,

A lomb is lehull; felnyílik a lakat:

! S ragyogsz rám egész valóddal némán.

Kezem nyújtom, hogy ágról leszakajtSon, Karjaim közt légy rég vágyott j menyasszony:

| Gyümölcse mának, sarka a jövőnek,

! Kinyílt ajak, ölelő kar és ágyék, i Versenyfutásért érdemes ajándék, j Ki egyéb áron sohse vehető meg.

I FODOR JÓZSEF:

| Az egyetlen szóért

i Oh mennyi éve lépes és mégse vagy még 1 Tetőn, — magad tetójén — s egyre méss,

: Inad feszül, szemed, mint hegyre, néz,

! Míg pere és sora kegye s szeszélye hagy még,

; Nyugtot nem érsz (amíg nem Int a nagy Vég);

• A Célért: a még—nem—mondott, mérési,

! Roppant Egyetlenért, amíg csak ész

; Szülhet, s min ég, esügg, Izzad annyi agy rég.

iá lehetetlenért, a legcsndibbért, i Vak álomkörünkből, mely legtovább ért, j A mélyben, éjben, térnék tértelen

[végtelenén. —Agy, fzz. szív, tárd a Szét, mely \ Végső, minden: s ml titkok titka: ott lelj j Oldást. Isten, világ, cél. Értelem!

ísiMONYI IMRE:

| FELHŐK

Jön az a lány alkonytájba — megremeg a nyírfaerdő —

) terített ürüsubára

I lehever egy bárányfelhő.

| Holnapután éjszakára

j — ha a hold harmadszor fel jő —

risztül a legény subája;

! egy magányos viharfelhő j..

VIHAR BÉLA:

Szemközt a csillaggal

Mi vagyok? Röpke porszem, suhanó pillanat...

Ez villant rám az éjből a csillagok alatt.

Évmilliók lobogtak, s köröskörül a csend átszelte hömpölyögve a Tért, a Végtelent.

Alázat szállt szívembe, majd szóltam: csillagok, egy lobbanás az égen, s eltűnők, meghalok,

de parány emberlétem mégis több és nagyobb: én tudóin, hogy ti vagytok, s ti nein, hogy én vagyok.

WERNER LIDEMANN:

Ezerkilencszázharminchárom

Csak kilenc éves voltam, választás volt, — tudom.

Hitlert választották meg a kocsmaudvaron...

Fontos dolognak látszott, korán kezdték tehát, az apám is kapott egy szavazócédulát.

Én kértem: adja nékem.

(Mért kértem — nem tudom.)

Nem adta. Káromkodott, és mérges volt nagyon.

Fordította: Antalfy István

NICOLAS GUILLÉN (Kata):

Mentem egy út hosszában

Mentem egy át hosszában, s jött szemben a Halát,

Barátom! — szólt rám, ám nem feleltem neki.

Nem feleltem neki, csak néztem a Halálra, és nem feleltem neki.

Egy liliomot vittem, mikor jött a Halát.

Kérte a liliomot, ám nem feleltem nekL Csak néztem a Halálra, és nem feleltem neki.

Ö, Halál, majd miskor, majd, ha újra látlak, szívesen beszélgetek,

jóbarátként;

a liliomot szívedre tűzöm,

jóbarátként:

kezedet megcsókolom

jóbarátként;

megállunk és mosolygónk jóbarátként.

asztalnál. Biztosan mellette fogtok ülni az ebédnél ő kínál majd. Ha most ügyesen viselkedem, még ,azt is megsúghatom, hogy tetszik nekem.

Egy kanyarnál lemaradok a homlokomat törölgetni. Tiszte* teles úr hátra néz.

— Bálint fiam, csak egy utca már a homokos. Itt tesz a kő az út végén.

Gondolom, hogy elmondja majd Ibikének, derék fiú ez a Bálint. Derék bizony! Nincs ilyen még egy az egész gimnáziumban. De még a prepák közt se!!

A negyedik szem szilvát fogyasztom most. Szép gömbölyű szemű szilva ez itt. Elharapom a félét, de nincsen olyan édes, mint a többi. Biztosan nem érte a nap a levelektől. Ezt az egyet hamar lenyelem. Míg a következővel kínál a tisztéletés asszony, megtörtöm a homlokom. Még most is jólesik megtörölni a homokos út után. Nem is tudóin mi tett volna, ha az az út még tovább tart. Kiszáradt a szám, szakadt rólam a veríték. Tiszteletes úr egyre gyakrabban fordult hátra. Derék dolgot viszünk véghez, Bálint fiam! Itt lesz a kőút, a kanyar után — biztatgatott a járdáról. Tiszteletes úr gyorsabbra fogta a lépést és én is utána. Most már nem kellett neki megállnia, hátranéznie a járdáról. Haladhatott gondtalanul hazafelé. Jó lenne, ha elébb érne haza, mint én. Akkorára elmondaná Ibikének, hogy kemény fiú ez a Bálint.

Ojra szilvával kínál a tiara*

y/ r/fzr&jrrer fa

sssek szolgálatot Sebesebbre fogtam a lépést tiszteletes úr után.

Most a harmadik szilvát eszem. Szép kék ez, mint a többi. Olyan fényes, hogy meglátja az ember magát a tükrében. Tiszteletes úr biztat! Fogyaszd, Bálint, egészséggel. Fogyaszd, fiam. Méltó a munkás az ő jutalmára.

Kiértünk a Homokkertbe — ahol nincsenek kövezett utak. Nincs kocsinkon semmi. Áthúzom a homokon is. Aztán elérjük az utunk végét. Bemegyünk a házba, felpakolunk a kocsira. Három méhkaptárt teszünk fel, meg némi lépek Elférnek egymás mellett a kiskocsin a kaptárok, mert nem túl nagyok. Ahogy felpakolom, örömében tiszteletes úr megdörzsöli a tenyerét:

— No, Bálint fiam, hála az egek urának, ím, túl vagyunk már a nehezén. Tetszetős dolog lesz ez az úrnak, mert az ő nevében cselekedjek.

Ahogy elindulunk, most már bizonyos vagyok benne, hogy sikeres ez a mai nap. Hazamegyünk tiszteletes úr házához. Éppen ebédre érkezünk haza. No, nyavalyások, ti, akik nem vállaltok szolgálatot, nem mondhatjátok el magatokról, hogy Ibikével ültetek már egy

kerek, trlrkaszetnelkkel

Tiszteletes úrral a gimnáziumból a kollégiumba mentünk át:

— Semmiség az egész, Bálint fiam. Túl teszünk rajta mihamar az úr nevében!

Kocsit kértünk, a kollégium kocsiját. Valamikor szamarat fogtak abba, az idősebb diáikok emlékeznek rá. De szegényedik a kollégium, nincs szamara. Ügy kell húzni kézzel azt a kocsit mostanában. Tisztelete« úr előre ment a járdán, én utána húztam a kollégium kocsiját az úton.

BerM bácsi, a pedellus, azt mondta:

— Szamár tettél egy fél napra...

— Csak egy kis szolgálattétel — mondom — egy félóra.

És én lépkedtem a tiszteletes úr után, aki a járdán haladt, én pedig a kiskocsival a nagyúton, ott ahol a marhák járnak. Ha hazamegyünk tiszteletes úrhoz, találkozhatok a lányával, Ibikével. Megismerem. És aztán sohasem tudhatja az ember... Régóta tetszik. De nemcsak nekem, hanem a fél osztálynak. Igen ám, csak hogy őt nem lehet olyan könnyen megkömyékezni. De nekem ma lehet — hozzájuk megyek a kocsival. Nekik teTíz szem szilva var előttem.

Tiszteletes úr szilvái. Ragyo- góak, hamvasak, kékek. Beleharapok az elsőbe. Édes a húsa. A nyár végi aszalt szilvák jutnak eszembe, amit nagymamám aszalt a kert végén, a füstös szilvaaszalóban.

Tiszteletes úr, aki a vallást tanítja nékünk, első óráról, szántott ki:

— Fiúk! Egy Ms szolgálattételről van szó. Ki vállalja? Nem sok az egész. Egy jó félóra.

Hm? Gondoltam, egy félóra. Erről az óráról elmegyek. A 'következő óra alatt megteszem ,a szolgálatot, a harmadik óra alatt visszajövök... Akkor !már csak egy órán kell ma litt tennem. Az utolsón. A3 jmeg éppen testnevelés. Ha arról 5—-6 percet kések, le sem ’kell vetkezni. Hm? Vállaljam? I Elvállaltam. Derék dolog, ! mondta a tiszteletes úr, de- ■ rék dolog a szolgálattétele az júr nevében, Bálint fiam! Megfizet ő minden szolgálatért — 'bőkezűen, Bálint fiam!

És most már itt a második jszem szilvát eszem. Szépen •megterített asztal mellett, hó- í fehér abroszon aranyvirágo® ^tányérról. A nagy ebédlő faléiról Jézus „Utolsó vacsorá”-ja • tekint rám és az apostolok,

előírásos program szerint mű-- ködő helyen találkoznának.” A\ gondolattal Ilyen formában ) nem értek egyet Szerintem; egy ilyen klubnak szinte kultu-; rálts centrummá kell válnia. ) Működésének — a belterjesség! mellett — inkább külterjes- jellegűnek keltene tennie. Két-} ségtelen, fontos, hogy a művé-) szék kicseréljék véleményei-: két beszélgessenek, de sokkal; fontosabb, hogy beszélgetései- ) két az egész város hallja. Oko-1 son összeállított programmal • dolgozó klub tevékenysége az; új közönség nevelése szem-) pontjából szinte felmérhetetlen; jelentőségű lenne.

Dolgoznak művészek, szü-J letnek kisebb-nagyobb jelentő-< ségű művek ebben a városban,) mégis igazi értékük csökkent,) mert nem töltik be igazi funk-j dójukat nem formálják azj emberek szemléletét világné- • zetét nem nyújtanak kellő se-, gítséget kultúrforradalmunk! végrehajtásában.

Farkas András felteszi a kér-! dést: „Hogyan lehetne... en-1 nek a tájnak íróit rímes men terelt rákényszeríteni a több-i re, magasabb törésre?” Nem; kell kényszeríteni, hiszen ha a{ társadalom, szűkebb körben ; megyénk közönsége, nagyobb Igényeket támaszt kéri új, je-J lentősebb művek születését, í magáénak vallja, megbecsüli ■ az alkotót egyben magasabb értékű művek létrehozására' inspirálja, értelmet nyújt nap-; ról napra megújuló küzdelmének.

Meg keil teremteni azokat a; feltételeket amelyek lehetővé' teszik megyénk valóban értékes művészeti életének kibon-1 takozását közkinccsé kell ten-j ni művészeink munkáit

p1 zt a munkát csak úgy le-. hét eredményesen elvé-' gezni, ha az akadályokat jelen-; tő hibákról teljes nyíltsággal- és őszintén beszélünk. És végre' teszünk is valamit előbbre ju-i tásunk érdekében. ;

Szilágyi Elek, ;

V w. A, .

falun és városban, csupán a színház és a szükség-kiállító- terem kong az ürességtől. Ilyen körülmények között antológia kiadása, a színház mű- sorpoli tiká j ának megváltoztatása, kiállítások rendezése csaknem biztos anyagi ráfizetést jelentene. Mégis, a későbbi eredmények tudatában változtatásokra és anyagi ráfizetésre van szükség. A közönség szemléletét csak így lehet hasznos és jó irányba fordítani.

A vitaindító cikk szerzője ^ megkérdezi: „S vajon lehetetlen elképzelés egy egri művésztelep megvalósítása?” Szeretném megjegyezni, hogy a jelenlegi állapotok mellett ez teljesen lehetetlen. Egy művésztelep megvalósítása elsősorban anyagi befektetés, másodsorban olyan messzemenő erkölcsi támogatást igényel, amelyek — bár városunk rendelkezik anyagiakkal — nincsenek biztosítva. Egyik igen tehetséges szobrászunk művészetéből nem tudta Itt eltartani családját, olyan „műtermet" kapott, ahol agyagban felrakott szobrai megpenészedtek. Abban a helyiségben dolgozni nem lehetett Elment és ma Olyan városban dolgozik — és ér el országos sikereket — amely megbecsüli munkáját, gondoskodik róla. Egyik festő, művész kollégám — bár nemrégen végezte ej a főiskolát — itthagyta városunkat, mert művészetéből az átlagos havi 500 forintot sem tudta megkeresni. Ezek a művészek Innen indultak el a főiskolára. Ide tértek vissza, hogy a hazai ismerős táj, az itt élő emberek inspirálják őket és adják művészetük alapját Megtelepedni jöttek, ambícióval és csalódottan. keserű szájízzel mentek el. A megye képzőművészeinek 98 százaléka más foglalkozási ágban keresi meg kenyerét és állása mellett — munkaidő után — él művészetének. Nincs egyetlen kiállítási terem Egerben. És mégsem ezek az „objektív okok” gátolják lényegébe« egy művésxr tótep létesítését A megbecsülés, a gondoskodás, a kitartóan. szeretettel végzett szervező munka, egy telep létesítésének szellemi előkészítése teremt-; heti csak meg a feltéteteket J Hogyan hívjunk ide idegen) művészeket, amikor az Itt le-) telepedett földijeinket elenged-) jük a nagyvilágba? Példának) említem Hódmezővásárhely; művésztelepét, ahol mái a; „második nemzedék" csaknem- minden jelentős tagja dolgozik; rendszeresen, vagy telepszik 5 le. Országos viszonylatban fon-) tos képzőművészeti centrummá) fejlődött ki az alföldi kisváros.) Viszont kevés olyan városunk! van, amelyik annyit áldozna! saját művészeti életére, mint; éppen Hódmezővásárhely. Egy • hasonló egri telep megvalósítá-; sát csak későbbi évek alatt tu-J dóm elképzelni, de az előkészí-) tést már ma meg kellene kez-( deni. Elsősorban lehetőséget kel-! lene teremteni, hogy az ország- más tájairól művészek jöjje-J nek és itt dolgozni tudjanak.) Épületek, műtermek szüksége-: sek. Ennek megvalósításában a; Képzőművészeti Alap is tudna) anyagi és erkölcsi segítséget; nyújtani. Ilyen értelemben' kapcsolatot lehetne teremteni* ' a Képzőművészeti Főiskolával) ' is. Nincs kizárva, hogy a most: ' végző növendékek egy része! ' arra az elhatározásra jutnak —i

■ megismerve városunkat, —j

■ hogy itt kívánnak letelepedni.,

‘ Néhány év alatt kialakulhat1 : törzsgárda, amelyre már lehet-i ' ne számítani a telep f elf ejlesz-■ \ tésében. |

. farkas András vitacikké-i ■*- ben részletesen ír egy; . múvészklub létesítéséről, ahol . a művészek „intézménytől1 1 függetlenül, klubszerű, de nem

C zükségszerű, szinte vég- ^ só fokig megérett mű- vészetpolítíkai helyzet késztethette a cikk szerzőjét, hogy — bár megjegyzések igényével — olyan problémákat feszeget, amelyeknek a nagy nyilvánosság előtt való megvitatása elkerülhetetlen. Hiszen felmérhetetlen a kár. ami e problémák elhallgatása, s újabb hibák elkövetése miatt művelődésügyi politikánkat érte és éri. Vitatható a cikk több megállapítása. Nem érint minden fontos kérdést, vagy nem abban látja a kibontakozás lehetőségét, amely valóban lehetővé tenné, hogy legyen értékes művészeti élete Heves megyének, illetve Egernek. A cikk megjelenését mindenképpen csak üdvözölni lehet A körülötte kialakult vita talán segítséget nyújt megmozdítja azokat a szerveket is. amelyek elsősorban felelősek a kialakult és az ezután alakuló helyzetért esen a téren.

A cikk írója megállapítja: »...nagyon kevés szó esik az egykori magyar Athén irodalmi és művészeti életéről. Pedig van ilyen.” Valóban van ilyen. Csak egy szót szeretnék a kérdésbe beilleszteni: van-e értékes művészeti élet az egykori magyar Athénben? Erre már úgy gondolom, nem lehetne a fenti választ adni. Bár a Népújság rendszeresen jelentet meg verseket, elbeszéléseket — a megye íróinak tollából — huszonöt képzőművész dolgozik és állít ki a megyében, állandó színház működik, mégsem beszélhetünk a közönséggel való aktív és állandó hasznos kapcsolatró!, termékenyítő, átfogóan érték« művészeti életről.

fennek a ténynek Wzonyí- ^ tására a későbbiekben térek ki, most csak azt szeretném fejtegetni, melyek azok az okok. amik előidézik ezt a helyzetet Etoősonhon az Hteté- bea népművelési szervek, amelyeknek — hivatalból Is — kötelességük team biztosítani az Itt élő művészek és a közönség állandó kapcsolatát nem végzik körültekintően, felelősségük tudatában munkájukat Nem érzik fontosnak, nélkülözhetetlennek a művészi alkotások rendkívüli szerepét az ember szellemi arculatának, világnézeti fejlődésének kialakításában. Az általános művelődésügyi program megvalósításában nem szánnak kellő mértékben vezető szerepet a hivatásos művészeknek, nem veszik igénybe kellő mértékben alkotásaikat a közönség tudatának, ízlésének formálásában- Az öntevékeny művészeti csoportok, kultúrházak, klubok — bár igen fontos szerepet játszanak és szükséges munkát végeznek — nem tudják biztosítani produkcióikkal, tiem pótolhatják a magasabb kvalitású, művészi rangon levő alkotások esztétikai hatását. Nincs megoldva a művészetek közönségének céltudatos és módszeres nevelése. Tárlataink száz-kétszáz látogatója, a bemutatott színházi darabok 50 százalékos látogatottsága mind a fentieket igazolja. Ma már eljutottunk odáig, hogy művészeti berkekben egyre komorabban hangzik el a kérdés: szükség' van-e ebben a városban művészi tevékenységre? Munkánkra — amely élethivatásunk — tart-e valaki igényt? Vannak-e számon- kérőink? Kik áz erkölcsi felelősök, hogy a mélyebb tartalmú szándékkal írt darabok látogatottság hiányában lekerülnek a színház műsoráról, festményeik, szobrok nagy része elsüllyed a műtermekben, hogy ebben a megyében — legalább alkalomszerűen sem — jelenik meg irodalmi antológia. Felettes szerveink dolgoznak, terveket valósítanak meg és jelentenek. Kultúrpolitikánk meg- Valósítása nagyszerűen halad