Heves Megyei Népújság, 1964. február (15. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-06 / 30. szám

WM- február fl., csütörtök NEfOfSAG * A tervet nem lehet vitatni, a teljesítés módját kell keresni Választmányi ülés az Építők Szakszervezeténél Halotti Tegnap délelőtt az egri Szakszervezeti Székházban vá­lasztmányi ülést tartott az Épí­tők Szakszervezete. Kaknics Ferenc üdvözölte a vállalatok gazdasági és szakszervezeti ve­zetőit és a meghívott vendége­ket, majd Rozsnaki István, az Építők Szakszervezetének me­gyebizottsági titkára ismertette az építő, fa- és építőanyagipari vállalatok 1963. évi tervleliesí- tését és azokat a tapasztalato­kat, hiányosságokat és eredmé­nyeket, amelyek az elmúlt évi munkát jellemezték. Nem teljesítette éves tervét és súlyos adósságokat cipel az ÉM. Heves megyei Építőipari Vállalat, a Közúti Üzemi Vál­lalat, a Bélapátfalvi és aSelypi Cementgyár, de jó eredménye­ket ért él az Egri Bútorgyár és különösen a Heves megyei Vil­lany- és Épületszerelő Válla­lat. Kellemetlen tapasztalatok, fontos célkitűzések A kedvezőtlen időjárás, a Szállítási és anyagbeszerzési nehézségek ellenére is jobb eredményt értek volna el a vállalatok, ha az elmúlt évben a gazdasági és a szakszervezeti vezetőik összehan goi tabban, jobban felkészülnek a munká­ra és ha arra a munkaterület­re összpontosítják az erőt, ahol a legnagyobb hiány volt a se­gítségben. A dolgozók többsé­gében megvolt az akarat és a lendület, hogy teljesítsék a fel­adatokat és sokszor joggal hangzott el a kívánság, sőt kö­vetelés, hogy a gazdasági veze­tők és a szakszervezeti bizott­ság gondoskodjanak a munka megszervezéséről. De sokszor kapkodás, határozatlanság za­varta a folyamatos munkát, nem használták ki a gépeket, elmulasztották a2 ellenőrzést. Az elmúlt évi tapasztalatok­ismétlem, nagyon sokat tu­dok magáról. Herbert mindent elmondott nekem: hogyan ta­lálkozott vele először a ham­burgi kikötőben, azon az éjsza­kai gyűlésen, amikor Berlin­ben égett a Reichstag, s ho­gyan leckéztette meg utána egy korsó sör mellett ülve... Tudok a testvéréről, akit a nácik gyilkoltak meg, sőt, a feleségéről is, aki szintén volt a kezük között. — Az ördögbe! — szaladt ki Stalecker száján önkéntelenül. — De ez még nem minden. Nekünk egyenesen magukhoz kellett volna mennünk. Azon a reggelen azonban egy katonai autó állt a házuk előtt. És mi nem kockáztattunk ... — ön azt mondja, hogy kommunista? — kérdezte hir­telen Stalecker. — Igen. — Német kommunista? Aszker beszédtársára nézett, s határozottan bólintott. — Nem puszta kíváncsiság­ból tettem fel ezt a kérdést — mondta Stalecker. — A hely­zet úgy áll, hogy Herbert Lángéról az a hír jött: elesett. Hősi halált halt, most meg vá­ratlanul megjelent. — Amint látja, a jelentés hibás volt. — Aszker legyin­tett: — Hiszen tudja, megesik az ilyesmi. — Csakhogy ez nem jelen­tésben volt. — ingatta a fejét Stalecker. — Az egyik katona írta ezt nekem, abból az ez­redből, amelyikhez Herbert is tartozott. Ö maga látta, amint a szovjet tankok betörtek Lan. ge zászlóaljának állásaiba. On­nan kevesen kerültek ki élve, S Herbert nem volt közöltük... Aszker nem felelt. Néhány pillanatig mozdulatlanul ült a helyén, a söröshordó fölé ha­ból adódtak a következtetések, hogy mik az idei fő feladatok, mire kell ügyelni, hogy sikere­sebb és eredményesebb legyen ez az év. A megoldásokat ke­resték és konkrét javaslatokat tették. Dobódi Lajos, Toldi László, a felnémeti Fűrészüze­mek, illetve az egri Közúti Vállalat szakszervezeti titkára. Gyetvai Béla, a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat igazgatója javasolta, hogy a té­li fagyszabadságolást és a ked­vezőtlen időjárás miatti mun­kakieséseket nyáron nyújtott műszakkal pótolják. Rugalma­sabb bérrendszer megteremté­sét kérte, hogy az eredményes­séget és a termelékenység nö­velését ne fékezzék bérügyi .megkötések, Furucz János, a Szakszerve­zetek Heves megyei Tanácsá­nak vezető titkára javasolta, hogy minden vállalat haladék­talanul bontsa le éves tervét, a gazdasági és mozgalmi szer­veik megfontoltan és a legna­gyobb körültekintéssel dolgoz­zák ki intézkedési tervüket. Az anyagipar a tervszerű, ütemes szállításra tegyen vállalást, hogy az építők idejében meg­kapják a cementet és a téglát, követ Az építőiparban mór most jelöljék ki, hogy melyik gépet ki fogja ke­zelni, gondoskodjanak az okta­tásról és a gépek gazdaságos, jó kihasználásáról. A szakszer­vezeti tisztségviselők ne csak ügyintézői legyenek a munka- versenyneki, hanem irányítsák, szervezzék, az értékelésről és a verseny nyilvánosságáról vál­tozatos formában gondoskod­janak. Több felszólalás és javaslat után a választmány elfogadta az építőipar tervteljesítését elő­segítő javaslatokat és felhívta az üzemek vezetőit, hogy a he­lyes, célravezető intézkedési tervek kidolgozására, majd a tervek maradéktalan megvaló­sítására egyesítsenek minden erőt. jóivá, majd kiegyenesedett, és Stalecker szemébe nézett. — Kommunista vagyok, — mondta halkan. — S ez az ösz- szes, amit most közölhetek ma­gamról. Stalecker gondolataiba mé- lyedt. — Miiben segíthetek magá­nak? — mondta kis szünet után. — Mindenekelőtt el kell mennie Lange házába. Én ma­gam nem mehetek ... — Akkor tehát tegnap óta maga nem is volt ott? — Nem lehet odamennem. — Aszker megértette, hogy telje­sen őszintének kell lennie Sta- leckerhez. — Nem lehet, Sta­lecker elvtárs. mert ebben az ütközetben Lange ... valóban nyomtalanul eltűnt. S most, amikor már halott, félő, hogy sok minden nagyon hamar nap­világra kerül. — Attól tartok, hogy vala­mit máris szimatolnak, — mondta alig hallhatóan, szinte csak maga elé a műszerész. — Miből gondolja? — Ott volt a rendőrség. Az­tán valami katonafélék. Igen különös módon viselkedtek ... — Stalecker nein folytatta to­vább, másról kezdett beszélni: — Igen ... Mire van szüksége Herbert lakásán? Aszker elmondta, hogy a konyhában elrejtettek egy do­bozt. — A dobozban rádióleadó van. Ezt nem hallgathatom el maga előtt. Tudnia kell, hogy milyen kockázatra vállalkozik. — Tudom, mivel járhat... De bocsásson meg. hol volt teg­nap este? Hol töltötte az éj­szakát? — Valami ház romjai kö­zött... — És természetesen egy fa­latot sem evett, gondolom. vagy újraszületém bizonyítvány ? A BEFAGYOTT Tisza fe- lett sorsukat siratják a varjak. Fekete, elmúlás ruhá­juk úgy suhan a fehér világ felett, mint valami közelgő rossznak árnyéka, s károgásuk megborzongatja az embert, akár temetőben a fát nyikor- gató éji szél zúgásé. Dermedt, kihalt, reménytelen a táj most, valami belenyugvó rezignált­ság ül a lankadt füstöt pipáló kémények felett is. A Tiszától a Hortobágy végtelenségéig, — s ha a nyári, a még régmúlta­kat itt-ott idéző délibábnak- hinni lehet, hát azon is túl — nyúlik a poroszlói határ, amely most mit sem akar tudni a szöeske-pattogó tikkadtságról, lebegő és léveszlö nyári láto­másról, a cikázó fecskékről, a liftező pacsirtáról, a halas­tavak nyári madárlakóiról. Most a tél, a var.fú az úr he­tedhét határban. Mintha hal­dokolna a falu. Nem hangos, riasztó halódás lenne ez, ha­nem csendes, szerény és lassú elmúlás. És miért ne halhatna meg egy falu? Az emberi tele­püléseknek is van élete. Szü­letnek, apró kis sejtházakból egy folyó, egy út mentén, amerre a vizek és az emberek húznak felföldről az alföldre, országról országra. S a születő falu izmosodik, szaporodnak sejtjei a réti szittyón, csende­sen susogó mezőn, ember soha nem munkálta földeken, mint lecseppentett víz, térjed, for­málódik, mind nagyobbra és nagyobbra... Aztán történhet valami. A természetben? A társadalom­ban? Vagy mind a kettőben? S a házak lassan visszahúzód­nak, a zsongó élet mind hal­kabbra vált és egyszer csak el­jöhet az idő évtizedek, vagy századok múltán, hogy az egy­kor élő falu, a kései korok élői számára jelent csupán izgal­mas régészeti leletet. Nem kell kétségbe vonni mindenben a szájhagyományo­kat: tévedhetnek ugyan nevek­ben, rajzolhatnak a valóságnál színpompásabban kontúrokat, de gyökerükkel a múlt törté­neti valóságából táplálkoznak. Lehet, hogy a ráboly-pusztai részen nem állt soha Rábó vá­ra. de álltak ott avarkori föld­várak, s a Tisza-hid mentén talált kora középkori leletek, a házépítkezések alapozásánál még ma is itt-ott fellelhető, agyagból tapasztott és ki me­szelt, földbe süllyesztett őrhe­lyek arról tanúskodnak, hogy a honfoglalás előtt itt élő né­pek már letelepülésre alkal­masnak vélték és találták a ti­szai gázlók menti Poroszlót. Ez volt a születés! És Erdély országból, Debrece­nen át, de a Hortobágyról köz­vetlenül is itt vezetett, az út fel Budára, tovább Becsbe, vagy még tovább, egészen a francia honig a gulyáknak, ke­reskedő népnek, —• de a sere­geknek is. Évszázadokon át. És ez volt az élet’ INN BUNDA, ködmön alá mar a tél, de itt benn a cívis világ legszélső .,őr­tornyának” egyáltalán nem romantikus, sőt nagyon is mo­dem kis presszójában versenyt durúzsol a kályha és a kávé­főző gép. A tenyérnyi, igazi presszóasztal kőiül párttitkár, termelőszövetkezeti elnök, könyvelő, halászszövetkezeti elnök, újságíró. A két elnök egymással éva­di: á vizek adtak-e többet, vagy a szárazak. A mérleg a Tisza jóvoltából, amely évről évre a proszlói határ gáton tú­li legjobb ezer holdjait önti el. de nyomában kitűnő kukorica terem. — a vizes szövetkezet, a halászok javára billen. Hát hogyne. A száraz szövetkezet is jó pénzt köszönhet a Tisza hullámainak. Mert itt mindenkinek ura és holnapi sorsának formálója a Tisza. Azelőtt nem annyira, mint ma. s ma még nem any- nyira, mint holnap, amikor... nos, de ennek ne vágjunk még elébe. — De mi lesz holnap, ami­kor még a tegnap is hínárként húz bennünket vissza — rez­éül közbe egy halk megjegyzés és a halk szavak nyomán nem varázsos varázslattal toppan be a gond a meleg kályha kö­ré. ... mert a krónika ugyan fel­jegyzi, a szájhagyomány to­vább testálja az avarokat, de arra nincs se szó, se írás, hogy például a határ 18 ezer hold­ját valaha is gondozták vol­na. Szakértelemmel, földdel való bánni tudással. Legfel­jebb, ha néhány éve. Parado­xonnak hangzik, de itt hármas monokultúra élte világát: ku­korica az ártéren, amely ter­mett, ha jó időben húzódott vissza a Tisza ... kalászos a so­vány földön, mert azt meg csak Aszker nem válaszolt. Stalecker felállt. — Menjünk. Kimentek az utcára, s hama­rosan a virágoskerttel körül­vett ismerős kis házat pillan­totta meg Aszker. Stalecker kinyitotta az ajtót, s előre en­gedte AsZkert. Bertha már jött is elébük. Stalecker bemutatta neki a vendéget. — Bertha — mondta Stalec­ker a feleségének —, most ve­led, kettesben elmegyünk Li- zelhez. A vendégünk addig itt marad. — Először talán meg kellene ebédelni, nem? Bizonyosan a vendég is megéhezett már. — Nem. — Stalecker pillan­tást váltott Aszkerral. — Majd utána ebédelünk. Míg el nem felejtem, hozz magaddal egy nagyobb táskát. Veszünk vala­mit útközben. Bertha indult öltözködni. — Frau Űzetnek, — szólt Aszker — semmit sem szabad tudnia erről a rádióadóról. — Értem... De magának át kell öltöznie. Ahogy nézem, a termetünk egyforma, csak én valamivel testesebb vagyok. Mindjárt hozok valamit. Stalecker kiment, csakhamar egy barna öltönnyel és egy ing­gel jött vissza. Aztán megint elment, s használt cipőt hozott. — Ez az egész készlet, — mondta. — Az egyenruhát pe­dig gyorsan vesse le és dugja a dívány alá. Ha visszajöttünk, megsemmisítjük. 3 Otto és Bertha elment. Asz­ker sietve átöltözött, s a tükör­höz lépett. Egy viseltes ruhá­jú, fáradt, megtört arcú férfi nézett rá onnan, akin rendkí­vül esetlenül állt a bő, lötyö­gős ruha — Jó ez, — mondta magában. Átrafctg a zakó és a nadrág zsebeibe az igazolványait, a pisztolyát, a cigarettát, a gyu­fát. s kiment. Staleckerék már az utca vé­gén jártak. Aszker a látótávol­ságban követte őket. Megkönnyebbülten lélegzett fel, amikor látta, hogy Bertha és Otto betért Lange házába. Az ellenőrzés sikeres volt. Staleckerék senkivel sem be­széltek az úton, nem mentek oda az útközben elhagyott megannyi telefonfülke közül egyetlenegyhez sem. Amikor Staleckerék eltűn­tek Lange házának kapuja mögött, Aszker visszaindult. Nem sietett, alaposan szem­ügyre vett mindent, amit az utcán látott. Helyesen tette-e, hogy Ostburgban maradt? Her. bért halála után úgy látszott, minden oka megvan már, hogy átmenjen a szomszéd vá­rosba, arra, az ottani címre, amely a végszükségre szólt. Am, ha elutazik, magát ugyan megmenti, de a feladat telje­sítése elhúzódik. Itt pedig még volt egy utolsó remény... És nem csalódott. Sikerült el­érnie a legfontosabbat: kap­csolatot talált Staleckerrel! Miközben így elmélkedett magában, az útkereszteződés­hez ért, s azt vette észre: kö­vetik. Lehetséges, hogy alap­talan a gyanúja? Nemcsak ne­ki tűnt úgy, hogy az imént szembejövő német túlságosan fürkészve nézett rá? Aszker cigarettát és gyufát vett élő, s mintha véleüenség- ből történt volna, leejtette a földre a gyufásdobozt. Amikor lehajolt érte, óvatosan vissza­nézett. Igen, nem tévedett: a magas férfi kimért léptékkel jött utána. (Folytatjuk.) ott lehet... és marhatartás. Nem tenyésztés. Dehogy is volt az tenyésztés. Tavasszal néha saroglyábán hordták ki a ma­gyar-szürke borját, hogy fel­erősödjék a friss füvön, s aztán adták el lábon. Istállózás. ta­karmányozás. tejtermelés... Lényegében ismeretlen volt a poroszlói határban. A talaj trágyázása még annál s isme­retlenebb. Kellett a2 téli tüze­lőnek. Így hát — bármily sértő is, de az igazság igazság akkor is — itt Poroszlón bizony alig­áiig értettek és még mindig kevesen értenek az intenzív gazdálkodáshoz... A Z ÜJ ERŐ elnöke, Lend­vai Vilmos magyarázza: — Olyan dolgokban kell győzködni itt, ami másutt ne­vetségesnek tűnne. Hogy pél­dául aprítsuk a szárat. Azt mondja nekem az egyik szö­vetkezeti tag: „Minek az? Csak felesleges munka. Nem tépet- ném én él a szárat, adnám úgy, több tej lenne ...” Aztán, ha magyarázni kezdi az ember az emésztés folyamatát, hát gyakran csak legyintés a vá- lasz... Az utca egyik oldalán a há­zak vége ráhajlik az ártérre, ahol a nagy lombú fák alatt, a forró nyárban is marad vala­mi tocsogó, zöldellő fű. Ezek­ben a házakban van kacsa, li­ba is. Az utca másik oldalán még néhány éve is alig-alig... Baromiinevelcs, tojástermelé6? Amit vet a tyúk, meg ami kel­lett, ha beteg volt a háznál, vagy nagy ünnep köszöntött a házra... íme a hármas monokultúra! Amivel még el lehetne len­ni, így a szövetkezeten belül is, egy ideig. Hogy hosszabb-e, kevesebb-e ez az idő? Az mel­lékes. Azazhogy, miért lenne az. Nem egészen három eszten­dő alatt összesen ezer ember reppent ki a faluból dolgozni máshová, s költözött el végle­gesen több mint háromszáz. Az előbbi szám e község lakói­nak egyötöde, az utóbbi 16 százaléka. Két évnél alig több idő alatt! És még így is, a két termelőszövetkezet kereken 10 ezer hold szántójára — állami gazdaság is van Poroszlón — kétezer ember megélhetése épül. Emberenként, igényen­ként, tervenként és álmonként: öt hold! öt hold: lehet sok, lehet elég, — de lehet kevés is. Ilyen művelési módszerek szerint hallatlan erőfeszítés kellett a tagonkénti kereken 14 ezer fo­rint évi jövedelem eléréséhez az Üj Erő Termelőszövetkezet­ben. Ez nem maradhat így! Nemcsak azért, mert néhány év múlva még a lélekszámban megcsappant község lakóit is képtelen lesz eltartani a föld, hanem sokkal inkább azért, mert..és folytassuk most a jóval imént abbahagyott mon­datot arról a holnapról, ami­kor — a 13 ezer hold 60 szá­zaléka a vízügyi program ke­retében víz alá kerül. Amikor megépül a kiskörei vízilépcső, amikor a Velencei-tó ötezer­holdas területének háromszo­rosán ring majd víz a porosz­lói határ jelenlegi legjobb földjei felett... A KKOR MI LESZ? 1968­ban, az Üj Erő elnöke „hivatalos papírra” támaszko­dó tájékoztatása szerint a szö­vetkezet háromezer holdja szó szerint is „vízbe esett”. Hát valóban és végérvényesen ha­lálra ítéltetett Poroszló? El­jött az órája, s ezt érzik, káral­ják a varjak a ma még der­medt, de holnap zúgó, s mégis ártatlan Tisza felett? Az egész világon nosztal­giával, vagy örömmel, de nyo­mon követhetjük azt a nem is tudom hányadik, de minden eddiginél nagyobb és elsop- rőbb népvándorlást, amely az eldugott tanyákról, szemmel szinte észrevehetetlen emberi „rejtekekről” Indul el a fain a falutól a város, s a mind nagyobb és nagyobb város felé. Törvényszerű ez? Kétségtelen. A civilizáció, a munka mind intenzivebb társadalmi jellege, differenciáltsága, s ennek nyo­mán az emberek egymásra utaltsága, az igények, elsősor­ban a civilizációs igények hal­latlan megnövekedése indítot­ta útnak ezt az új népvándor­lást. S ha fájó is, mert a múlt­tal az ember, a társadalom egy kicsit! régi mivoltát, munkáját* a távolságtól megszépült szen­vedéseit is búcsúztatja, tudo­másul kell venni — mindenütt. Talán Poroszlón is. Talán. Most már összebújva ülünk, szinte rábukva a rajzasztallá előléptetett kávétartó alkalma­tosságra, s bár sokszor nem ifl a rajzoknak, de az ujjaknak kell a támasz — a tervekhez. Egyöntetű a vélemény: min­den az embereken múlik. Ha mód lese, hogy az állam a po­roszlóinkat az állami gazdaság földjéből részben kártalanítsa’ — máris lényeges könnyebb­ség, mert a gazdaság megtaní­totta teremni a földet. Nem ker­tészet kell ide, mert azt nem birja a föld, s az emberek se* de öntözhető cukorrépa, öntöz­hető lucerna, pillangós, s nyomában, vagy inkább vele párhuzamosan megteremteni az állattenyésztés becsületét és a korszerű, nagy hozamú te- • nyésztést. Ide is szakemberek ‘ kellenek! Fiatalok. A ZTÁN EZ A tizenötezer hold hatalmas lehető­séget nyújt a nagyüzemi, tu­dományos megalapozottságú halgazdálkodáshoz, bár kétség­telen, hogy ez a termelési for­ma nem túlságosan munka- igényes. De a majdani árasztott terület, ez a Tiszából fakadt hatalmas tó, kitűnő üdülési le­hetőséget biztosít és egyben megélhetést, munkát is a heiy- . belieknek ... Tervek és tervek és újra ter­vek. Reális, vagy kissé felle­gekben járó tervek. De cikáz­nak az ujjak, a tömzsik, a fi­nomabbak, formálódnak a sza­vak a tudományos megfontolt­sággal, vagy csalt az élet dik­tálja józan realitással... A poroszlóiak keresik magu­kat és holnapjukat. Talán mégsem halálra ítélt falu ez. Hiszen mióta tervez­nek a halálba indulóknak?! ★ , A BEFAGYOTT Tisza fe- lett sorsukat siratják a varjak. A halászszövetkezet csárdájában az ég alatt szálló darumadárt köszönti a ncita. Zárszámadás. Itt senki sem gondol riadtan a holnapra. Bíznak magukban, kezükben, erejükben. Ide nem hallatszik be a varjak ostoba károgása. Gyurkó Géza Az dén befejezik az állami gazdaságok vikamosítását 700 tsx-t villamosítanak as idén A falu villamosítás befejezé­se után, az Idén gyorsabb ütemben folytatódik a mező- gazdasági üzemek elektrifiká- lása. Az állami gazdaságok vil. lamosítása teljes egészében be­fejeződik: az idén 20 kisebb, távol eső majort kötnek be a villanyhálózatba, s ezzel mind az 1200 állami gazdasági köz­pontba és üzemegységbe eljut az elektromos áram. Hosszabb távú feladat a ter­melőszövetkezetek villamosí­tása. A több mint 7000 szövet­kezeti központ és major közül 1959 óta 2000-at kapcsoltak be a hálózatba, így a villany­árammal ellátott egységek szá­ma most meghaladja a négy­ezret. Ez magában foglalja ugyan mind a 3612 szövetkeze­ti központot, de mintegy 3000 távolabb fekvő majorba még nem jutott el a villanyáram. Ezek közül az idei terv mint­egy 700-nak a villamosítását irányozza elő. Ehhez csaknem 1000 kilométernyi távvezeté­ket építenek ki, mintegy 150 millió forintos költséggel. A belső villamos-szerelések költ­sége körülbelül 80 millió fo­rint, ennek 1el = ntŐs részére az állam hosszú lejáratú hitelt nyújt a szövetkezeteknek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents