Heves Megyei Népújság, 1964. február (15. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-23 / 45. szám
/ PÜSPÖKI MIHÁLY FARKAS ANDRÄS: MOLNÁR JENŐ! DARMENNYIRE is hihe- tetlen, de igaz: Csutopás Jánoséknál az elmúlt év karácsonyáig, a bojtos napokat szigorúan megtartották. Ilyenkor tilos volt mindennemű hús, szalonna, zsiradék fogyasztása. Ezek helyett vajjal fűzött bableves, napraforgó- olajjal ízesített savanyú káposzta garázdálkodott az asztalon. S ha mindezek után is üresen maradt a bendő, akkor a választékot meg toldották vöröshagymával és sült krumplival. Nagypénteken és karácsony böjtjén még szigorúbb böjtölés volt szokásban. Ennek a két nevezetes napnak délelőttjén bezárták az éléskamrát. S amíg a templom tornyából nem jelezte a harangozó a delet, addig a Csutorás-portán minden néven nevezendő étke. zés és dőzsölés szünetelt. Nemrégiben azonban jóvátehetetlen szentségtörés esett a Csutorás családban. Az az önmegtartóztató böjti szokás, amely felőlit annyira őrködtek, súlyosan megcsorbult. No de, ne vágjunk a dolgok elébe. ★ 1963 karácsonyának közeledtével arra döntött Csutorás János, hogy pontot tesz a hízó élete végére. Leöli a kövérre gömbölyödött ártányt, mert úgy elterebélyesedett már, hogy a karámban sem tud megfordulni. No meg a padlásról is eléggé lepusztította az éleséget. Mindenképpen rászolgált a halálos ítéletre. Levelet írt fiának, veiének. Megírta mind a kettőnek — egyiket Gyöngyösre, a másikat Budapestre —, hogy jöjjenek haza asszonyostól gyerekestől, mert az ünnepek előtti, a disznótorban együtt akarja látnia családot. meg is Érkeztek m gyerekek a megjelölt Időre. És hogy az öregeknek örömet okozzanak, a Jóska vő hozott egy kiszolgált kalauzkucsmát — vülamoskalauz- kéní szolgálta a fővárosi népet —, a Jani gyerek pedig — Gyöngyös környéki szőlőgazdaságban vincellérkedett — egy hatalmas gyalogdemizson abasári rizlinggel rukkolt elő. Másnap hajnalban elkezdődött a szertartásnak is beillő disznóölés. Szapora kukorica- csőrgetéssel kicsalták a fekete com wait az ólból, s aztán elkapták fülét, farkát és ledőn- tötték. Csutorás Jani pedig rátérdelt a visítva rángatózó jószág fejére, s egy jól irányzott szúrással markolatig döfte az egykori bajonettból kinevezett disznóölő kést az állat szívébe. Nem telt bele egy sóhaj tás- nyi idő s a lemészárolt disznó kiszenvedetít Vastag sugárban lövellt a vér, amit a meny, a Teri fogott fel cseréptálban. Utána négykézlábra állították az élettelen tetemet, leterítették szalmával, nekiláttak a perzselésnek. Mire megvirradt, végeztek a perzseléssel. Leégették a jószág minden szőrzetét, s amikor mindenütt piros-ropogósra sült a bőr, akkor előszedték a kaparókéseket: úgy megborotválták, kitakarították a Cornwall külsejét, hogy az, ha meglátta volna magát a tükörben, minden bizonnyal meg lehetett volna elégedve önmagával. Közben a reggelizés ideje is elérkezett. Asszony! nógatásra asztalhoz ültek az emberek. Föltálalták az asszonyok a hagymás zsírral elkészített vért, s kezdetét vette az étkezés. A REGGELIZŐNÉL azonban némi súrlódás támadt. Ugyanis, Csutorás Jánosnak szokása volt, hogy evés előtt asztali áldást mondjon. S most, ahogy az étkezéshez fogtak volnö. mondani kezdte az asztali fohászt. Már javában recitálta a „Ki nekünk élteit, italt adott...” szövegű imádságot, amikor arra figyelt fel, hogy a Jani gyerek és a Jóska vő, minden imádkozás mellőzésével fog a falatozáshoz. Torkán akadt a fohász. — Halljátok-e, drága gyerekeim?! — mordult a falatozókra. — Hát az asztali áldás hol maradt? Csendes hallgatás volt a válasz. A Jani gyerek is, meg a Jóska vő is úgy gondolta: minek vitába szállni az öreggel? Teljesen felesleges. Vallja ő a magáét, s ők is vallják a magukét. ’ Elvégre sokféle hitű és felfogású ember él a világban egymás mellett Az öreg azonban tovább fe- szengetődzött — Ez már mégiscsak sok! — dohogta. — Leülnek az asztal mellé éo neki tenyereinek az ételnek, mint az állatok. Erre a Janinál is beszaladt a madzag. — Ugyan, édesapám! — csóválta meg fejét — Ez már képmutatás. — Micsoda?! — hörkent fel a vélekedésre Csutorás János. — Hogy én képmutató vagyok? ... — Az hát! —* nyomta meg Jani a szót. — Lemészárolja a hizót, eszik az áldozata véréből és hálálkodik. D1 tisztának nem érzi magát a' könnyelműen elkövetett véteki; szennyétől. Aztán mást gondolt Ügy Jí gondolta: ezt a vétkezést^ majdcsak megússza egy kisy purgatériumi vezekléssel. Meg-if. gyónja az esetet a papnak, minden bizonnyal feloldozza az elkövetett latorkodás alól. f E MI TÖRTÉNJEN! most mór a megperzselt kitakarított hízóval? —• tornyosult elébe a kérdés. Hiszen a disznótort nem lehet kóstoló nélkül végigdolgozni. Ha meg esznek a disznóaprólékból, akkor meg... Felemás megoldásra szánta el magát — Boris! — szólt a sápftoz- va jajgató élete párjához. —; A disznót feldolgozzuk, de te bojtos eledelt főzz! Felzúdúltak erre a gyerekek. — Édesapám! — gurult Indulatba Jani. — Csak nem gondolja komolyan, hogy disznótorban pádon rittyentett bablevest eszünk? — És hogy e szent disznótor napján sült krumplival traktál minket? — tromfolt sógora szavaira a vő is. — Rendben van — fordult asszonyához Csutorás János — Főzzél nékik orrjalevest tüdőpörköltet, de kettőnknek EURÓPA Minden kis része osztva-mérve Ös Ázsiától tengerig, Nincs szürke foltja, se fehérje — Mondják, akik jól ismerik. Valami furcsa idegesség Titkon s gyorsan bujkálja át E földrész ráncos, csirske testét. Ahogy dobálja önmagát, Mert háborúból háborúba, Mint narancshéj a vízen, E vén test a jövöbe fúrja Üsző testét. — És én hiszem: Amit élünk, az a törvény. Gondolatunkra felfigyel A négy világrész, örökölvén Mindazt, amit megélni kell. Itt minden hit és üldözött rend Küzd és győzelmet akar. Király és szolga egyre töpreng, Mit lépjen későn vagy hamar, A lélek kínján meggyötörtén Gondolkodók egész raja Üj célt keresve — bújva töpreng: Kinek mit kell vállalnia? Mit adjon rendszer, hány menetrend Szabdalja szét az utakat? Amíg a föld, a szív remeg, reng, Hogyan lehet az ész szabad? Zilált, de munkál ez az egység. A hit tárgya, formája is Más-más, azért, hogy megkeressék, Melyik a jel, mely jóra visz. Zilált a bölcsek terve-vágya, Keresik, mit kell tenniök: Írók, pár elnök és a pápa Agyában egy orsó pörög, Es Arladné fonalára Sorsunkat rá kell kötnlök, Mert drága minden élet ára, S az élet bármilyen — örök. Utóirat: Aa agyban, robbanó atomban A vész, remény is emberi. Bennük öröm, tett és iszony van. Ki az, ki a rosszat meri? ÍKALASZ MARTON: TELI A — Nahát! — tört ld a méltatlankodás Csutorás Jánosból, s olyan megütközéssel fogott a reggelizéshez, mintha legalábbis ő lett volna az a bizonyos Üdvözítő, aki két lator között függött a keresztfán. Már a reggelizés befejezésénél tartottak, amikor Jóska vőből kibuggyant a nevetés. — Mit nevetsz? — kapta fel a fejét Csutorás János. — Azt nevetem — pukka- dozott a vő —, hogy milyen jóízűen reggelizik. — Mi van ezen röhögni való? — Csak az — bugyborékolt most már a vőből a röhögés —, hogy ma van karácsony böjtje. MEGRÖKÖNYÖDVE pottant fel Csutorás János. — Mi... mi-cso-da?! —fogta el a dadogás. — Hogy ma hogy ma karácsony böjtje van? Elfehéredve tette le az evőeszközt. — Éz nem lehet igaz — motyogta. — Hiszen... Fölkelt az asztal mellől. Járkálni kezdett a szobában. A menye és a lánya vették közre, miközben Csutorás Já- nosné a kezeit tördelte az unokái között. — Jaj, édesapa, nem kell ezt annyira a szívére venni! — így a lánya. — Hiszen csak bolondozott! — amúgy a menye. Csutorás János azonban hajthatatlanul motyogta: — Igaza van a latornak! Ma valóban bojtos nap van. Az első percekben azt latolgatta magában, hogy kihúzódik az istállóba, s addig dögö- nyözi a gyomrát, piszkálja a torkát, amíg ki nem adja magából a bűnös ételt. Míg csak (Csont István illusztrációja) bableves legyen! Vajas rántással. Nekiláttak a munkának. Az' emberek szétszedték a hízót, a fiatalasszonyok kiöblögették a' hurkának, kolbásznak szánt; beleket, a szüle pedig fölkészítette a tűzhelyre a kétféle' ebédet. Külön fazékban disznótorosat, külön edénybe- a bojtosét. Javában folyt a munka,' amikor a meny behozta a; megabált májat S a cseréptálban oly inycsiklandóan párállott az ízes májcsemege,; hogy a két öreg cselédnek a nyála csurrant el a látványtól. Kenyér nélkül, sóval ízesít-; ve fogyasztották a fiatalok. S minduntalan kibukkant belő-! lük az incselkedés ördöge. — Édesapa! — hunyorított; falatozás közben a Jóska vő. — Isteni ez a főtt máj! Jani is előhúzta a magukkal hozott bütyköst — Azt mondja az öreg Kiss, hogy egy kicsit igyunk is! Szfnűltig töltötte a kéznél lévő vizespoharat — Igazi abasári! — kínálta meg apját Elhárítólag rázta meg fejét Csutorás János. — No! — adta Jani ai megütközést — Az italt nem tiltja a vallás. I agy nógatással bedicsérték az öregbe az italt A második pohárnál már nem kináltatta magát És feloldódott a nyomott hangulat Elmondta, hogy milyen gazfickó a brigádvezetőjük, aki csak bosszantja őket a borjúgondozásnál. Mert arról nem gondoskodik, mit kapjanak a borjak etetéskor. Aztán a kolbászgyártás trtN' A hó, a légies szakáll, kőrüllengi az utacalámpát — akár pohos aknában állna. Hallani a dörgést az éji közlekedés konok uralmát, a csúszdát a széntelepen. Nem mozdonyok elakadása, autóoszlopok bolyongása, nem megkésett halászhajók siralmának ideje még ez. Üzemek grafitcsarnokában, kályhánál a váróteremben, az elfúló kirakatok közt falun, úton a hideg átjár. Parkokból riadtan kilépnek, kék szemüvegű arc tűnődik a repterek fény-ajtajában. Valaki még, még hazaérne, Büfék elvadult fogsorában szállók lakói morzsolódnak, öregek, edzett kikiáltók. És nyugalom a téli házban. A zenét megv érzi a távot a sejteket omlás kísérti. Késeket zúg körül az alma, égtájak delejét a csillag. kaira tért át Maga elé vette a ledarált húst a fűszereket és úgy magyarázott. — Tudjátok — riszálta meg magát — a kolbősznakvalót addig kell fűszerezni, míg az a legjobb ízzel szolgál. Mert ha sótlan, vagy sós, fűszertelen, vagy túlzottan fűszeres, az mindenképpen baj. Ezért — s Itt akaratlanul is újjal közé csippentett egy falásra valót —, fűszerezés közben fontos, ha megízleljük. Már a szájánál járt a keze, hogy megkóstolja a maga által összeállított kolbászanya- got, amikor az örökké incselkedő veje ismét elkiáltotta magát. — Édesapa! — emelte fel a Jég borítja az ablakot: Isten veled világ! Fura dolog: fél országon vakon rohanni át. Fapados — még a régiből. Ugyan ki megy vele? Munkásvonat. A lármától Feszül a teteje. Be nem gubózik senki sem a szó is meztelen. Járásnyi remény, szorongás rázkódik már velem. Derülünk, borulunk együtt, ahogy a szó csinál, vagy tízen leszünk, vitázunk egy forró ultinál Füst és öröm és kacagás, pálinka és szagok. Nyolcán voltunk mi gyerekek, most is otthon vagyok. Arcok változnak, a vonat: szív és szó ugyanaz. Hangosan buggyanó öröm, szépíthetetlen panasz. Megy a vonat és összeráz. Elveszett kint a táj. A világ már csak mi vagyunk: itt vidulsz, s fáj, ha fáj. Ne kérdezz! Jeges ablakok, összezárt itt a tél: melegszünk, vacogunk együtt egymás igaz szívénj SASS ERVIN: Meddig? Kikacagom magam s a gúny íját visszafordítom, pendüljön úgy ai: In! Azt akarom, hogy nagyon fájjon, és nagyon megalázzon, hogy széthulljon a szó. az utolsó mentőöv: a magyarázat, hogy miért éltem úgy, ahogy éltem. Az önismeret burkát ma feltörtem, és eiszörnyedtem attól, amit láttam, s mert különbnek nem találtam, megutáltam magam, jaj nagyon! Pendüljön hát az ín és slvitson át a levegőn a nyíl, nem ugrok el! megérdemeltem a vívódások éjssiakált, a fáradt hajnalokat, Megérdemeltem, hogy ex a sorsom, a fénytelen reggeleket, a ködös délelőttöket s íztelen ebédeket, megérdemeltem a sivár délutánokat, a szív nélkül ölelt csőkokat, a hazugságokat, az önámitásokat, megérdemeltem a bálványokat, s megérdemlőm-e a tiszta nappalokat? Lehetnék más is én? Több? Igazabb? Igazabb, mint eddig? De meddig? ... JACQUES PKÉVERT: Ballada Jacques Prévert (szül. 1900-ban) egyike a les- íópszp.rvbb francia költőknek. Paroles című verseskötete óriási visszhangot keltett, és több mint há- •omszázozer példányban fogyott el. Manzkabál elmen az Európa Könyvkiadónál Jelent meg 1363-ban egy versesgyűjteménye. Ajtó melyet valaki kinyitott Ajtó melyet valaki becsukott A szék amelyen valaki pihent A macska melyet megcirógatott Egy körte melybe beleharapott Levél melybe valaki elmerül A szék mely hirtelen feldül Ajtó melyet valaki kinyitott Üt melyen valaki futva fi t Erdő melyben valaki bujdosott A víz mely csobbant egy nagyot Kórház melyben valaki már halott. Fordította: Tamkó Sirató Károly mutatóúj j át tiltón. — Karácsony böjtje van! Ingerülten horkantott erre Csutorás János. — Hallod-e, te lator! — fenyegette meg szabadon lévő bal kezével a vejét. — Ha még egyszer felemlegeted azt a nyavalyás böjtöt, isten az atyám, megkóstolam ezt a ... Ezzel fogta magát, s a szájába dugta a tölteléket. Behunyta a szemét. Úgy Ízlelgette, forgatta a szájában a falatot. S amikor kiélvezte a falat minden ízét, aromáját, akkor végtelen gyönyörűséggel lenyelte. A vő pedig, aki végignézte sógorával a műveletet, megszólalt képmutató sopánkodással — Te atyaúristen! — tárta szét a kezét. — Édesapó az ördögök markába került! — Ne törődj veié! — hunyorított Csutorás Jánoti a csipkelődésre. — Legalább beszé- lek majd a legöregebb ördög nagyanyjával, hogy hintáztas- són meg a térdén. Te, lacibe- tyár! C MIRE ELÉRKEZETT a u dél, az ebéd ideje, akkor már fölényes magabiztossággal rendelkezett. Eltolta az elébe helyezett, sovány színezetű böjti bablevest s kijelentette a rémüldöző feleségének kereken: öntse a malacok elébe azt a nyomorra emlékeztető étket, mert nem hajlandó koplalni a disznótortan.
