Heves Megyei Népújság, 1964. január (15. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-12 / 9. szám
1« NÉPÚJSÁG 1964. január IS., vasárnap A pénzügyminiszter most megjelent utasítása a műszaki fejlesztési alap képzéséről, fel- használásáról szóló korábbi utasítást a következők szerint módosította. Az eddigieken túlmenően a műszaki 'fejlesztési alapból kell fedezni a nullsorozat többlet- költségeit. A nullsorozat többletköltsége alatt a jóváhagyott árkalkulációban elfogadott egységköltség és a ténylegesen utókalkulált egységönköltség közötti különbözet értendő, a nullsorozatra előzetesen megállapított. mennyiség után számítva A nullsorozat darabszámát az illetékes minisztérium, illetve az általa kijelölt szerv a nullsorozat megindítása előtt határozza meg. A vállalatoknál (ideértve a tanácsi vállalatokat is) az eddi-, gleken kívül a műszaki fejlesztési alapból kell fedezni az alábbi költségeket: — új termékek után a belföldiek részére járó feltalálói (találmányi), valamint az esetleges közreműködői díjakat; —■ ha a prototípus, illetve nullsorozatban gyártott termékeit teljesítményének, használhatóságának megállapítása üzemi feltételek között történő kipróbálás nélkül nem lehetsé. ges, az ezzel kapcsolatban felmerülő üzemi próbák számvite. lileg elhatárolható költségeit — az irányító szerv által megállapított kereten belül — a gyártó vállalatnál; BARÁTKOZ A 8 1963 egyik örvendetes eseménye: a vidék úszói mind . jobban bekapcsolódtak a megye úszósportjába, megjelentek a versenyeken és néhány biztató f eredményt értek el. A minőséget 1 azonban változatlanul az Egri Dózsa úszószakosztálya képviseli, így a mérleget elsősorban a szakosztályban foglalkoztatott verseny- zőkről készítet- *** tűk. Az 1963 évre tervezett célkitűzéseket: a terhelés növelése, a vízi és szárazföldi edzések helyes arányának kialakítása, akarati tulajdonságok fejlesztése. — nagyrészt elérte a szakosztály. Nem tervezett ■viszont létszámemelést, mert az egyetlen rendelkezésre álló medence mjatt az edzési időtartamot nem lehetett szaporítani. Ennek ellenére kisebb lett az évi lemorzsolódás és a létszám 327 főről 410 főre emelkedett! Ez a létszámemelkedés nagy gondot okozott edzőiknek, vezetőknek egyaránt, a rendelkezésre álló két úszóedző kevésnek bizonyult ilyen nagy létszámú úszógárda foglalkoztatására. A szakosztály általános fejlődését vizsgálva, megállapíthatjuk, hogy a terhelések növelése és a „non stop” torna nem várt eredményeket hozott A versenyzők alaoosan megerősödtek, megerőltetés nélkül tudták elvégezni a megemelt edzésadagokat. A 107 megdöntött megyei és egyben sportköri csúcs — amelyeknek 7o százaléka a serdülő és az újonc korosztály érdeme — biztató jelenség a jövőre nézve!- Sajnos, a versenyeken való részvétel jóval alatta maradt az 1962. évinek. Ennek oka részben a nehéz utazási körülményekben, részben pedig az úszásport túlzsúfolt programjában keresendő. Nagy problémát jelent, hogy kevés a versenylehetőség, hiszen utánpótlásunk a fővárosi, vagv a vidéki versenyeken aJig-nlie iutott szóhoz, csupán a legkiválóbbak közül lehetett egy-két fiatal versenyeztetni, azt sem rendszeresen. csak akkor, amikor arra költségmentes lehetőségek adódtak... Az országos felnőtt bajnokságon három első. öt második . és. két harmadik helyezést szereztek a Dózsa úszói, míg az ifjúsági bajnokságon két első, három második és héftv harmadik hely jutott, számukra. A serdülők nem nyertek országos bainoksáect. szereztek viszont két második helyet. Az egriek tavaly először indultak telies létszámmal a vil déki bajnokságon és vala- menr”; számot meg”verték* A férfiak főleg 200. 400 és 1500 m gyorson javultak számottevően. 15n0 méteren például az ötös átlag egv perecül jobb az elmúlt évinél. Mellúszásban 100 méteren'javulás, 200 méteren azonban vissza-' esés mutatkozik. A hátúszók és a pillán gózók is előbbre léplek. Vegyes- úszásban az ötös átlag 15 másodpercet javult, — az újonc Hétfőn: Sportakadémia A megyei sportakadémia első előadására hétfőn délután 17.30 órakor kerül sor. a Heves megyei Művelődési *T"-’v; o (Eger, Knézich Károly utca). Ez alkalommal Yé-h Aladár, az , FTC elnöke tart előadást, „Az BITS a sportmozgalom továbbfejlesztéséért” címmel. Utána a „Sportmozaik 1963.” című sportfilm első részét vetítik le. Neki tapsolt a* egésac világ Janin a* 1963 as év legjobb labdarúgója (Selmeczi Tóth János felvétele) tanom a futhallcipőt. A labdarúgás nekem az életet jelenti. Ha nem játszhatom többé, úgy érzem, hogy áz élettől fosztanak meg. Valóban, megindító vallomás volt ez.. Az angol jobbösszekötő, Greaves, az Anglia—Világválogatott mérkőzés után: Az első félidő 45 perce alatt olyan lehetetlen volt Jasinnak gólt rúgni, mint az elefántnak átbújni a tű fokán! Mazzóla, az olaszok közép- csatára. az Olaszország—Szovjetunió NK mérkőzés után: . *— Egyszerűen döbbenetes volt! Alig hittem a szememnek, amikor a 11-est kivédte, ördöngős egy játékos! Hiába voltunk rajta minden labdán, úgy pattant le róla minden lövés, mint golyó a páncélról,.. És mindez a sok bravúr számokban kifejezve: AZ IDÉN 27 bajnoki mérkőzésen védett Ez alatt, mindössze hat gólt kapott, ami any- nyit jelent, hogy minden 405. percben rezdült meg mögötte a háló. Ha a labdarúgásban világcsúcs lenne, akkor ezzel a teljesítménnyel listavezető volna — holtbiztosak vagyunk benne! legalább 20 másodperces javulásra van szükség ahhoz, hogy a tokiói olimpián döntőbe jusson. Mindez rajta, illetve egészségi állapotán múlik... Ali Csaba 49 esetben versenyzett.’ Legjobb eredményeit az idény közepén érte el, s ezt a formát 30—35 napon át tartani tudta. Az utolsó vearsenyeken szemmel láthatóan fáradt volt. A vegyesúszásban elért új magyar csúcsai további javulást ígérnek. Speciális száma a 400 méteres vegyesúszás, s ha hátúszó idejéből valamit le tud faragni — a világ élvonalába kerülhet! Mártonffy T api ás 56 számban versenyzett. A 100, 200. 400 méteres gyorsúszásban és a 200 méteres hátúszásban alaposan megjavította eddigi legjobbjait. Nem tartozik a szerencsés versenyzők közé, hiszen az 1962. évi EB előtt vakbélműtét, az idei angol— magyar viadal előtt pedig tü- szős mandula gyulladás miatt nem tudott indulni. Az idén csak 100 méteres gyorsúszásra készül. Erdélyi Éva főiskolai vizsgái miatt rendszertelenül végezte az edzéseket. Nehezen lendült formába. 1:04,4-es gyorsúszó eredménye azonban a régi elképzelésekre enged következtetni, amely szerint meg vannak képességei igazán nagy eredmények elérésére is. Zsab- ka Zsuzsa rendkívül szorgalmas, küzdőképes versenyző. A mostani téli edzéseken biztosan tovább erősödik, s ez magával hozza a még jobb időeredmények elérését is. Majoros Sándor 200 méteres pillangón országos ifjúsági csúcsot úszott, és ezen a távon remény van további fejlődésre. Eredményei raoszódikusak: egyik nap ragyogóan úszik. — másnapra visszaesik. Szölgyémi Ferenc egyik legerősebb ellenfele a rajtláz, ami még egyedül úszva is szinte megbénítja mozgását. Reméljük, hogy az idényre tervezett sok versenyen leküzdi majd gátlásait. Oláh Margit nagyobb arányú fejlődését munkahelyi elfoglaltsága akadályozta. Jó képességű. szorgalmas és tehetséges versenyző, de nagyobb időjavulás csak megfelelő edzéskö- rülmények között várható tőle. Kosztolnik Ildikó az újonc korosztályhoz tartozik, lelkiismeretes. szorgalmas, tehetséges úszó, aki nagy eredmények elérésére is képes. Csikasz Géza 1963-ban elmaradt a várt fejlődéstől, ennek oka elsősorban az, hogy csak kevés versenyen tudott résztvenni. <—dy) (Folytatjuk) t — a nullsorozatból származó i egyes darabok (alkatrészek! - vizsgálatával és bemérésével i megbízott szervek részéről a E vizsgálatok eredménye alapján a nullsorozatnál elrendelt vál- ( toztatások, módosítások költ- [ ségeit, valamint e vizsgálatok díjait Ha a prototípus' nem a gyárt- t mány sorozatgyártásával megbízott vállalatnál, hanem ku- t tató- (fejlesztő-) intézetné!, ' vagy a prototípus gyártására 1 kijelölt vállalatnál kerül kivi- . telezésre, a gyártás esetleg el- ■ térő technológiája következté- ; bep a sorozatgyártással meg- . bízott vállalatnál felmerülő, át- szerkesztésből származó költség > a műszála fejlesztési alap tér I here számolható el. I A módosítás értelmében • i központi műszaki fejlesztési i alapot a jövőben a műszaki fej* - lesztést célzó ipargazdasági és ■ üzemszervezési kutatómunka : költségeinek fedezésére is fel lehet használni. Végül a ren■ delkezés kimondja, hogy — az • eddigieken túlmenően — nem • lehet a műszaki fejlesztési , alapból fedezni á nullsorozat i lezárása után az új gyártmány-' sorozatgyártásának bevezetésér • vei kapcsolatban felmerülő be• gyakorlási többletköltségeket. • valamint a gyártásszakosításbo! ■ származó, átmenetileg jelent- i kező többletköltségeket. A műszaki fejlesztési alap felhasználásának módosítása Új rendelkezések a dolgozók egészségének és testi épségének védelméről Az eddiginél szigorúbban é* körültekintőbben rendezik jogszabályok a vódőintézkedé seket, bizonyos esetekre alkalmazási tilalmak?;') állítanák fel, szükségesnek mondják ki veszélyeztetettség esetére az előzetes és időszakos orvosi vizsgalatot. Növelik a vállalati igazgató felelősségét az egészséges és' biztonságos munkakörülmények biztosítása miatt: alkalmasint az igazgató szemlét köteles tartani annak ellenőrzésére, hogy az intézkedéseket végrehajtják-e az egészséges és biztonságos munkavégzés érdekében. A szemlének ki kell terjednie az épületek, gépek, technológiai eljárások, stb. vizsgálatára. A Szakszervezetek Országos Tanácsának a jogkörébe tartozik a feladatok végrehajtásának irányítása és összehangolása. A kormányrendelet különös hangsúllyal emeli ki a munka- védelmi felügyelő szerepét, amikor fontos jogkörét és feladatait megállapítja: —- a felügyelete alá tartozó vállalatoknál bármely időben — minden külön engedély nélkül — ellenőrzést tarthat; — a vállalat igazgatóját _ az észlelt hiányosságok megszüntetésére kötelezheti; — az egészségvédelmi és biztonsági szabályok megszegésével, illetőleg az előírt baleset- elhárítási és egészségvédelmi oktatás mellőzésével dolgozók további foglalkoztatását megtiltja; — a dolgozót közvetlenül, fenyegető veszély elhárításáig a vállalt'; (üzem, gép, stb.) működésének felfüggesztését elrendelheti; — az egészségvédelmi és biz_ tonsági szabályok megszegéséért — ideértve a túlmunkára vonatkozó szabályok megsértését is — 3000 forintig terjedhető pénzbírságot szabhat ki a felelős személyre; — büntető, vagy fegyelmi eljárás lefolytatására tehet kezdeményező lépéseket. A vállalat Igazgatója köteles a munkavédelmi felügyelőnek az ellenőrzés érdekében szükséges felvilágosítást megadni, iratot, vagy egyéb anyagot rendelkezésre bocsátani. A munkavédelmi felügyelő által jogerősen kiszabott pénz- . bírságot a vállalat köteles a dolgozó munkabéréből levonni. A SZOT-szabályzat előírja, hogy egészségvédelmi és biztonsági vizsgálatot kell ten- niök: — a műszaiki, a műszaki-ter- i/ezöi munkakörben dolgozóknak; — az egészségre és testi épségre veszélyt jelentő munka- erületen csoportvezetői és en-: nél magasabb beosztású dolgozóknak és a saját, vagy mások testi épségét különösen veszélyeztető munkakörben dől hozóknak. A Szakszervezetek Országos ranácsa és a szakminisztériu- nok kötelessége a végrehajtás ;orán a szükséges intézkedésecet megtenni. Az ismertetett . jogszabályok iprilis 1-én lépnek hatályba. Az Elnöki Tanács 1963. évi 34. törvényerejű rendelete újból rendezte a munkatörvénykönyvnek' a dolgozók egészségének és testi épségének védelméről szóló szabályozást. A fokozottabb gondoskodás hatja át a kormány végrehajtási rendeletét is, míg az e tárgyban kiadott SZOT-szabályzat a gyakorlati tennivalókról intézkedik. W 7 —■ És mi ennek a titka? — Ha titok lenne, nem fedném fel. Ez azonban ma már nyílt titok: Edzés, újra edzés és ismét csak edzés... — Meddig akar még játszani? — Nem neheztelnék senkire, ha úgy beszélne majdan Ja- sirvról, mint MatthewsrőL Remélem.. hogy olyan sokáig játszhatom, mint Stanley! — Ismeri őt? — Hogyne! Legutóbb Londonban, az Anglia—Világválogatott mérkőzésen találkoztam vele. Odajött hozzám és megdicsért játékomért. Nagyon büszke voltam, hogy éppen ő tette ezt. • — Még egy utolsó kérdés? Mit vár a jövőtől? — EGYETLENEGYET. Ez azonban megvalósíthatatlan, hacsak időközben valami csodafűvel nem sietnek a segítségemre. Szeretnék életem végéig futballozni. Beteggé tesz, ha arra az időre gondolok, amikor szegre kell majd akaszvédők esélyesként indulunk, menet közben azonban most sokkal nehezebb lesz, mint először volt. — És mégis hisz a győzelemben? — TERMÉSZETESEN! A csapat jól felkészült, fizikailag és küzdőszellem dolgában egyaránt! — Kiktől tart leginkább a sikerhez vezető úton? — A labdarúgásban nem vagyunk biztosítva a meglepetések ellen. Legjobban a magyaroktól tartok. Olyan fiatal játékosaik vannak, akik hamarosan kiforrhatják magukat Azután itt van Spanyolország is. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan a Reál Madridra épül fel válogatottjuk, akkor pedig nehéz lesz legyőzni őket — Most egy személyi kérdés: Hogy érzi magát, most 33 éves korában? — Kitűnő formában. Anélkül. hogy kérkedni akarnék vele, úgy érzem, hogy jobb az erőnlétem, mint valaha EUROPA sportújságírói Lev Jasint kiáltották ki az 1963-as év legjobb labdarugójának. A rokonszenves szovjet kapus elragadtatott tapsra késztette már jóformán az egész világ szurkolótáborát mindazokat akik őt valaha is a szovjet labdarugó válogatottban, vagy a Dinamo Moszkva kapujában látták játszani. A világ tapsol, a sportújság- írók pedig lesik az alkalmat hogy megszólaltassák a ,,kesztyűs” oroszlánt. (Lev=orosz- lán, vagyis a „nőmén” ezúttal is „ómen”) Ez pedig nem könnyű dolog, mert Jasin zárkózott, tartózkodó, mondhatni félénk interjú alany. Ha azonban feloldódik, akkor kijelentéseit csemegeként tálalják szerte a 'világon a sportlapok hasábjain. A szovjet válogatott legutób* bi külföldi portyáján. Európa elsőszámú labdarúgója egy belga újságírónak nyilatkozott, méghozzá megható vallomást tett a „sportszerelem”, a labdarúgás szeretetc mellett. íme röviden: — Véleménye szerint megismételheti-e a szovjet váloga| tott győzelmét az NK-ban? — Azt ön is éppolyan jól tudja, mint én, milyen nehéz kétszer egymás után győzni egy nemzetközi tornán. Mint és a gyermek . fiú-versenyzők - hullámzó teljesítményt nyúj- 1 tottak. Általában minden 3 úszásnemben találunk egy-két * kiugró eredményt, — az utána > következők teljesítménye azon- : ban valamivel gyengébb. [ A nőknél sokkal kedvezőbb " a helyzet. 100 m gyorson 4, 200 m gyorson 7, 400 m gyorson 15 másodperccel jobbak az átlag- [ eredmények az elmúlt 'évinél! . Javultak a mellúszók is, míg 100 m. háton az újoncok ered- . ményei értékesek, örvendetes . javulás mutatkozik a pillangó- úszásban cs a vegyesúszásban. Az újonc és gyermek leány , eredmények minden távon lé- , nyegesen jobbak az elmúlt évi- . nél. Itt még az az előny is megvan, hogy nem csupán egy- i két kiugró eredmény található, ; hanem sorozatban is kitűnő ; teljesítményeket találhatunk. A minőségi úszó pontversenyben az egriek több pontot szereztek — a kevesebb verseny ellenére, — mint az 1962-ben második helyen végzett Ű. Dózsa. 1963-ban az FTC és az Újpesti Dózsa mögött a harmadig hely jutott az Egri Dózsának. Az elmúlt évi idényre való felkészülés egyébként január 8-án kezdődött el torna' rmi és nyitott uszodai edzésekkel. A kisgyermekek és a kezdők ugyanekkor kezdték meg a munkái tornateremben és a József fürdő kis, fedett medencéiében. A szigorú és hosszú tél miatt, a kétszeri edzésre csak április 6-ával nyílott lehetőség — ami némi hátrányt jelentett a fővárosi versenyzőkkel szemben. Az elmúlt évi teljesítmények alapján az. 1964. évi válogatott keretbe az alábbi egri versenyzők kerültek: olimpiai keret: Erdélyi Éva. Ali Csaba, Katona József, Mártonffy Tamás. 1963. évi EB-keret: Zsn Ilka Zsuzsa, Majoros Sándor. Válogatott keret: Szölgyémi Ferenc. Utánpótlás válogatott: Kosztolnik Ildikó, Csikász Géza. Röviden az egyéni teljesítményekről. Katona József 42 esetben állt rajthoz. 400 és 1500 méteren jó átlagos, egyenletes időket úszott. Sajnos, felkészülését gyakori betegségei zavarták, az idény közepén kéthetes sportklinikai kivizsgálásra kényszerült. Az idén — amíg a hideg idő tart — Budapesten folytatja felkészülését, s csak a meleg tavaszi napok beálltával tér vissza a nyitott uszodába. A mérlegen: 1963 Óévet zártunk, s bár sportolóink, csapataink nagyrésze elkezdte a felkészülést az új esztendő küzdelmeire — hagyományos dolog, hogy ilyenkor mérleget készítünk, megvizsgáljuk egy-egy sportág helyzetét. Mától kezdve — elsőként — sorozatban közöljük az úszás, és az atlétika elmúlt évi megyei eredményeit.