Heves Megyei Népújság, 1964. január (15. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-23 / 18. szám

1964. faira ár S3., esüförtöls RfiPOfSAfl A mérlegen : 1963 mi gátfutásban és magasugrásban csúcsátlagok születtek Az atom-villanytelepek jövője másutánban hallottunk atom­erőtelepek építéséről, ma csak ritkán hallunk ilyen építkezé­sekről. Az Atomnaja Technika közli F. Spornnak, az American Electric Power szakértőjének számításait is, melyek szerint 1966-ban egy kilowatt energia a hagyományos módon előállít­va, 2,58—3,09 dinárba fog ke­rülni, s ugyanennek az ener­giamennyiségnek az önköltségi ára, ha atomenergiából állítják elő, 4,57—5,16 dinár lesz. A szovjet folyóirat szerint azon­ban ezek a számítások elsósoP" ban az USA-beli viszonyok«« alapulnak, és így nem érvé­nyesek az egész világra. A szovjet mérnökök úgy számít­ják, hogy valószínűleg sokkal hamarabb, még 1980 előtti atomvillanyerő fogja fedezni a technikailag fejlett országok energiaszükségletének nagy ré­szét, mert addig öntköltségi ára nem lesz magasabb a hő- erőtelepeken és vízierőművek­ben termelt elektromos áramé­nál. (Az Újvidéki Magyar Sspóbó0 Háromszor idegenben — kétszer otthon •. • SAKK Ot csapatot törölteV as egri városi sakkcsapat- bajnokságból 20 csapat részvételével kezdőd­tek meg Égerben a városi sakk csapat-bajnokság küzdelmei. A á wj f •• M I rr * ■ • .m B versenyt lebonyolító szerv azonban Áss !/• Dózsa—Gyöngyösi Honvéd rangadóval többszöri meg nem jelenés miau indul az ökölvívó CSB. &eszöT'v^ £££. Ä A Magyar ökölvívó Szövetség- Március 11. (szerda): MTK—Dina- Üzemi Vállalat, Postás Közgazda­ben elkészítették az 1964. évi fel- mó, Gy. Honvéd—Csepel, Bp. Hon- sági Technikum n - kénytelen nőtt NH I. osztályú csapatbajnok- véd—O. Dózsa. törölni a bajnokságból. Az tavaszi idé- eddig lejátszott mérkőzések alap­nyének sorsolá- Március 15.: Ü. Dózsa—Dinamó, ján a bajnoki sorrend a követ­sát. Csepei—MTK, Bp. Honvéd—Gy. . . .................... A küzdelmek ____aa 1- Dobo Gimnázium I. 13, 3. Ben­r „hr, 1 á, Ilin kí/t Honvéd- dület 12, 3. Dobó Gimnázium III. dődnek és mám A Gyöngyösi Honvéd tehát ta- 10, 4. Bíróság 9. 5-6. Bükki Vörös pins 15 én feie- fasszal öt mérkőzésből hármat Meteor I.. Gárdonyi Gimnázium Srtí ií A sor - idegenben kénytelen megvívni és 7—7, 7—8. Gyógyszerész SK. Dobó soiás érdoi-esKése" csak két Ízben mérkőzik otthona- Gimnázium II. 6,5-6,5. 9—10. Bükki ho'W a tavalvi ban' a gyengébb erőt képviselő Vörös Meteor II., Egri Művész hafnnk Gvönevö- MTK 65 a Csepel ellen, ősszel vi- 5-5, 11-12. ITSK, Szilágyi Gimná­sl Honvéd mind sz°nt a három legerősebbnek ígér- zium 3—3, 13-14. Bútorgyár, Helyl- fárt az első fordulóban szembe ke- %ző ellenfelét fogadja Gyöngyö- ipar 2-2, 15. Közgazdasági Techni­riil s második helvcizett Üiocsti ßen • • • kum L 1 Ponttal. rül a inásodik helyezett Üjpesti Dózsával, párosítás a- következő; -Február 23s Ü. Dózsa—Gyöngyösi Honvéd, Csepel—-Dinamó, MTK— ÉP. Honvéd. Március 1.: Bp. Honvéd--Csepel. MTK—Ü. Dózsa. Dinamó—Gy. Hon­véd. Nagyszabású korcsolyaverseny Egerben Az Egri Dózsa SC — karöltve a egri, népkerti korcsolyapályán. Heves megyei Jégsport Szövetség- verseny számok.: Gyermek flú- — gél — január 26-án, vasárnap del- ^ leány gyorskorcsolyázás (200 Március S.: Ü. Dózsa—Csepel, Dl- előtt 10 órai kezdettel nagyszabású cryorshorcsolyázás 11—13 éves namó—Bp. Honvéd, Gy. Honvéd— gyors- és műkorcsolyázó, vala- fiúk és lányok részére (300 m) MTK, mint jégtáncversenyt rendez az gyorskorcsolyázás serdülő fiúk é* Szombaton és vasárnap: Heren inegye 1964 éri sihaj noksága lányok részére (400 m), gyorskor- csolyázás ifjúsági fiúk és lányc/k részére (500 m), fiú ifjúsági össze­tett verseny (500, 1500, 3000 m.) Férfi felnőtt összetett verseny (500, 1500, 3000 m.) Műkorcsolyázás: Gyermek fiú és Tányok részére. Kötelező gyakor­lat: ív, Jek, Bek. Műkorcsolyázás serdülő fiúk és lányok részére. Kötelező gyakorlat: ív, Jek, Bek. Hármas. Jek, Bek. Műko-rcsolyázás ifjúsági fiúk és A Heves megyei SÍ Szövetség ja- nőtt és ifjúsági 5 kilométeres fu- Jekfek°ármaf/3Jek" nuár 25-én és 26-án. szombaton es tas. (Galya). Bek. Kigyóvonal, Jek, Bek. Férfi vasárnap rendezi meg a megye Január 2«-án, délelőtt 9 órakor. felnőtt ^ níii feinött műkorcso- 1964. évi felnőtt felnőtt és ifjúsági férfi, női lyázó verseny, a fenti feltételek és ifjúsági, egyé- ni es csapat ónás rniilesikl ó-baj nők- g^nnt. Páros műkorcsolyázó baj- ni és csapat sí- ság. nokság. Jégtánc bajnokság. Köté­Január 26-án, délután 14 órakor: lező gyakorlat: 14 lépéses Schöl- ugróverseny a mátraházi kissán- ler. con* A gyermek fiúk és lányok ré­Serdülő korúak az ifjúsági ver- szére a szabadon választott gya- senyen csak a megyei szövetség korlatok bemutatása tetszés sze- külön engedélyével indulhatnak, rinti zenére, 1 perces időtartam Az egyéni- és a csapatbajnoksá- alatt, a serdülők részére 2 perces 1964. január 25-én, délelőtt 9 óra- gok első három helyezettje érem- Időtartam alatt, az ifjúságiak ré- kor: felnőtt, ifjúsági női és férfi díjazásban részesül. A sorsolást szére 3 perces időtartam alatt, a műlesiklás, egyéni és csapatver- rna délután 18 órakor tartják a felnőttek, valamint a párosok és &eny. (Galya). gyöngyösi kórház kultúrtermében a jégtáncbajnokságban részt vevők Január 25-én, 13 órakor: férfi fel- Kedvezőtlen időjárás és hóviszo- részére 3,5 perc időtartam alatt, flott 15 kilométeres futás, férfi if- nyok esetén a bajnokságot későb- Nevezni a helyszínen lehet Balogh Jusági 10 kilométeres futás női fel- bi időpontban rendezik meg. Tibor szövetségi edzőnél. bajnokságát. A versenybíróság ugjai: Gallai Ist­ván Magyary Ist­ván, RábeJ Mi­hály. V erseny számok: frógépeket keresek megvételre Bus. ;c műszerész, Eger, autóbusz­állomásnál. . Az OKGT Alföldi Kőolajfúrási Üzem egri üzemegysége azonnali belépéssel felvesz 2 Diesel-szerelőt, 1 autóvillamossági szerelőt, 1 he­gesztőt és 1 fő lakatost egri telep­hellyel. Jelentkezni személyesen le­het: Eger, Olaj mező Dk-telephely. Telefon: 23-95, vagy 24-31. Péksegédet, józan életűt azonna­li belépésre felveszek fehér kenyér, sütéséhez. Fizetés megegyezés sze­rint. özv. Juhász Józsefné, Ózd, I., Tanácsköztársaság út 10. sz. A glicerin legemberibb alkalmazása cerinnek egy új, minden eddi­ginél szenzációsabb és minden, képpen legemberibb alkalma­zásáról érkezett hír. Az USA- ban végzett kutatások folya-, mán ugyani» kitűnt, hogy gli­cerinben az emberi szem sza­ruhártyája hónapokon át vál­tozatlanul eltartható és utána átültethető. Ez pedig igen fon­tos fölfedezés, mert a szeiB szaruhártyájának súlyosabb sé. rülése gyakran vakságot oko2 és a látást ilyen esetben csak a sérült szaruhártya eltávolí­tásával és új szaruhártya átül­tetésével lehet megmenteni. A műtéthez szükséges szaruhár­tyát az orvosok csak igen rit­kán kaphatják élő ember sze­méből, és így az átültetéshez szükséges, ép szaruhártyát leg­gyakrabban halott ember sze­méből veszik. Az átültetés azonban csak akkor lehet ered­ményes, ha ezt az adományo­zó halálától számított 36 órán belül végzik, mert ennél hosa- szabb idő múlva már bomlási folyamatok lépnek fel a szaru­hártyában. Az a tény, hogy a szaruhártya glicerinben hóna. pokig eláll, most új viszonyo­kat teremt e kényes szemműtét terén. Különösen olyan esetek­ben lesz majd életbevágóan fontos, amikor valakinek a szeme balesetből kifolyólag sé­rül meg annyira, hogy látása csak szaruhártya átültetésével menthető meg. A szem szaru­hártyájának glicerines tartósí­tása talán hamarosan megváló, síthatóvá teszi a szemorvosok régi óhaját, hogy minden kli­nikán elég emberi szaruhártyát tartalékoljanak, szerencsétlen­ségek esetére. Az alkoholok csoportjába tartozó glicerin már nagyon régóta ismert vegyület. Schaele, a híres svéd vegyész fedezte föl, még 1799-ben. Most évente sok ezer tonnaszámra gyárt­ják, főleg zsírokból, bár 1873- ban már szintetikusan sikerült előállítani, az első világháború óta pedig erjesztés útján is. Amióta ugyanis Nobel Alfréd 1867-ben dinamit készítésére kezdte használni, évről évre mind több glicerinre van szük­ség, főleg robbanószerek gyár­tásához. Fontos szerepe van azonban sok más téren Is. Többek között a cserzőipar bőrpuhításra használja, és glicerint tartalmaz sokféle krém, kenőcs és kozmetikai cikk is. A gépkocsivezetők is ismerik a glicerint, mert a hűtő vizéhez keverve, megvédi azt a fagyástól. A biológusok és or­vosok egyes mikroszkópi és anatómiai preparátumok ké­szítésénél veszik hasznát. A legtöbb glicerint azonban, amint már mondottuk, robba­nószerek készítésére és hadi­célokra használják. Annál örvendetesebb, hogy Amerikából legújabban a gli­Azonnal beköltözhető budapesti naplényes, telefonos, kétszoba össz­komfortos lakásomat elcserélném igényesnek, egriért, vagy egyéb megállapodás alapján. Érdeklődni: Eger, Benin út 165.- Egerben. Makiári út 136. sz. alatt 2 szoba, konyha, előszoba, spájz fürdőszobás, kertes új ház OTP-vel eladó. Érdeklődni este 6 után. Egerben, Garay utca 9. számú ház, 143 négyszögöl házhely eladó. (Kisfaludy utca mellett). A 4. sz. Aköv gyöngyösi üzemegysége GYAKOR­LOTT GÉPKOCSIVEZE­TŐKET alkalmaz. Jelent­kezés: kedd és pénteki na­pokon: Gyöngyös, Főtér 10. sz., munkaügyi osztály. Felvételre keresünk szak­képzett üzleti eladókat: Egemen: Vas-edény szak­mában, Gyöngyösön: Vas­edény és rádió-villamossá­gi szakmában. Jelentkezés: Egeiben a vál­lalati központban, a sze­mélyzeti vezetőnél, Eger, Bajcsy-Zs. út 9. I. em. Gyöngyösön: A Főtéri Áru­ház irodájában. Heves m. Iparcikk Kisker Vállalat Az Atkári „Űj Élet” Tsz. pályázatot hirdet //yf •• a yy* főkönyvelői állás betöltésére. Jelentke­zéshez rövid életrajzot ké­rünk csatolni, fizetési igény megjelöléssel, amely meg­egyezés tárgyát képezi. La­kás biztosítva van. jOEsasBsisiBfflaiPssSHataBa'sit A Mátravidéki Építő és Szakipari Ksz. szolgáltató részlege Gyöngyös, Kossuth u. 8. felhívja Gyöngyös város lakosságának figyelmét, hogy minden vasárnap de. 8—12 óráig ügyeletéi tart mely időn belül rádió- te­levízió javításokat eszkö­zöl. Telefon: 10-87. nmpüim Értesítjük az egri Vasbolthoz tartozó gázfogyasztókat, hogy áru­dánk, — ha gáz készlet nincs — nem fogad el üres palackokat leadásra. Heves m. Iparcikk Kisker Vállalat Ipari Vállalatnál szerzett gyakorlattal rendelkező adminisztrátort felveszünk. Gyöngyösi Tej­üzem. Telefon: 12-90. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: PAPP JANOS Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz utca 3. Telefon: 12-57 12-73. Postaűók: 23 Kiadja: a Heves megyei Bapkiadó Vállalat Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca l. Telefon: 24-44. Postafiók: 23. I. sz.: 25 062 Terjeszti a Magyar Posta Előfizet- hstő a helyi postahivataloknál é6 a kézbesítőknél. Heves megyei Nyomda Vállalat Eger. Brody Sándor utca 4. Igazgató: Marosán József. Az idén is a KÖNYV a legjobb barátja Hemingway, E.: NOVELLÁK 42, — Hugó, V.: A PÁRIZSI NOTRE DAME 45,— Jankovich Ferenc: A VILÁGVERŐ 28,50 Mann, H.: IV. HENRIK 1—2 kötet 81,— Román József: MÍTOSZOK KÖNYVE 53,— Sienkiewicz, H.; A KISLOVAG 33,— Villon, F.: A NAGY TESTAMENTUM 31,— KAPHATOK A KÖNYVESBOLTOKBAN! Eger, Széchenyi u. 12., Gyöngyös, Fő tér 8„ Török Ignác u. 28., Hatvan, Vöröshadsereg útja 6. Általánosan elterjedt az a vélemény, hogy az eddig hasz­nált energiaforrások, elsősor­ban a kőolaj-, szén- és föld­gáztartalékok gyorsan fogynak, és egy-két) évszázad múlva már más forrásokból kell majd fe­dezni a rohamosan növekvő energiaszükséglet legnagyobb részét. A klasszikus tüzelő­anyag-készletek tehát még jó ideig elegendői- a folyóvizek energiája pedig kifogyhatatlan. Ennek -ellenére a f izikusok és technikusok mind nagyobb lendülettel keresik a módot, hogy az atomenergiát olcsó villamos energia termelésére használhassák fel. Arról nin­csen szó, hogy az emberiség valaha is hiányt fog szenvedni villanyerőben, az azonban ko­moly probléma, hogy a villa­mos energia, akár tüzelőanya­gok, akár folyóvizek erejét használjuk fel termelésére, drága, az atomenergiából ter­melt áram pedig még drágább. A szovjet Atomnaja Techni­ka egyik nemrég megjelent cikkében foglalkozott ezzel a kérdéssel, illetőleg azzal, gaz­daságos-e az atomenergia fel- használása áramtermelésre. Ma ugyanis, az eddigi kísérletek alapján, a világ minden tech­nikailag fejlett országában ar­ra az eredményre jutottak, hogy villanyerő termelése atomenergiából túl drága, és ezért az atomenergiát eddig sehol sem vették távlati ener­giaforrásként számításba. A szakemberek véleménye sze­rint ez így lesz még vagy két évtizedig, mert addig az atom­energiával előállított villany­áram önköltsége mindig jóval magasabb lesz, mint a hagyo­mányos úton előállított áramé. Ez az oka annak is, hogy a kezdeti fellendülés után majd­nem minden országban csök­kentették a fejlesztési progra­mot, és hogy míg pár évvel ezelőtt még elég gyors egy-! keznek olyan képességekkel, ame j lyek további fejlődésüket biztosít- .látják. Nem lennénk meglepődve, ha a mostani 130-as és 135-ös ugrok 1964- ben jóval felülkerekednének a 140 centiméteren és a 140 centiméter is kevés lenne a rangsoroláshoz . . . Távolban az egri Domonkos még a versenyévad elején túljutott az öt méteren, de ezt nem tudta több­ször megismételni. Orosz sérülése, az atkári Koboz pedig edzéshiánya és nem kielégítő szorgalma miatt állt meg a fejlődésben. Sajnos gyengült a csapatátlag is. Gyöke­res javulást csak akkor várhatunk, ha a távolugrók az eddiginél na­gyobb súlyt fektetnek futógyorsa­ságuk megjavítására. Olyan távol­ugróktól, akik a 100 métert még 14 másodperc alatt sem tudják le­futni *— nem remélhetünk öt mé­terhez közeli eredményt.. . »szoros kardvívó­ri sportakadémia )i eíőadőja lorloíói tartanak at Heves megyében lődési házban. A sportakadémia szervezői ugyancsak tárgyai ásókat foly­tattak az Ü. Dózsa elnökségé­vel a megyei élménybeszámo­lók tárgyában. Előzetes meg­állapodás született az időpon­tok és az előadók személyét illetően. A tervek szerint február 15- én Retezár Imre és Kovács Lajos, a két kitűnő csúcstartó atléta Egercsehibcn, másnap, 16- án délelőtt pedig Füzes­abonyban tartanak élménybe­számolót. Február 24-én Eger­ben Szusza Ferenc, az Ű. Dó­zsa labdarúgó csapatának ed­zője, sokszoros magyar váló-! gátolt játékos látogat el. Gyön­gyösön Rajna dr, az Xj. Dózsa középhátvédje, Pétervásárán pedig Balogh II. Sándor, az Ű. Dózsa ifjúsági edzője több­szörös válogatott hátvéd szá­mol be élményeiről. Február 24-én Hevesen Is lesz élménybeszámoló. Itt a gyorsúszó-rekorder Dobay Gyula, vagy a vízilabda válo­gatott Mayer vagy Dömötör lesz az előadó. de a gátak közötti távot még nem tudja három lépéssel megtenni. .Csiba gyorsaságán kell javítani, mert ő már több ízben is végre­hajtotta a három lépéses techni­kát. Gajdács még lassú, a hatvani Szilágyi csak versenyen indulhat, mert Hatvanban nincs gát (! ! !), edzeni sem tud tehát erre a távra, pedig igen tehetséges. Fejlődésnek indult a magasugrás és ezt az átlag javulása bizonyítja. A rangsorban a 22. versenyző is átugrotta a 130 centimétert. Glaub váratlanul tört az élre és lépő te­chnikával elért 143 cm-es teljesít­ménye nagy ugrót' sejtét. Körös- kényi áttért a korszerű techniká­ra. Dicsérendő, hogy a kezdeti gyengébb eredmények nem vették ol a kedvét és kitartása meghozta a sikert. A többi, n. osztályú szin­tet elért ugró — Adorján, Csiba, Kiss, Kuti, Szécsi — mind rendel­Kovács Pál töbl világbajnok az es legközelebl Az U. Dózsa éls( élménybeszámolók A megyei sportakadémia legközelebbi előadására — közbejött akadályok miatt — január 27 helyett február 3-án kerül sor Egerben. A megyei agit-prop. bizottság személyesen kereste fel és kérte előadónak Kovács Pált, a Magyar Vívó Szövetség el­nökét, a többszörös kardvívó világ- és olimpiai bajnokot. Kovács Pál elfogadta a meg­hívást és február 3-án délután 17.30 órakor „Nevel-e a sport?” (A testnevelés és sport, mint nevelési eszköz) címmel tart előadást a megyei műve­Első ízben fordul elő, hogy a női gátfutásban cíz eredményt tudunk rangsorolni írsze még sokat kell javulni ahhoz, hogy é vérbeli gátfutókról szólhassunk — a kez­det azonban biztató. Magasugrásban hét versenyző ért el II. osztályú szintet, te­hát többen, mint a többi számokban \ T7 együttvéve! Ennek AA X megfelelően javult az v [ \ átlag is, szerencsére többen rátértek a \\ korszerű technikára, u5 s így nagyobbak a —fejlődési lehetőségek. A távolugrók sajnos nem javultak, s ennek egyik oka az, hogy nem elegendő a gyorsaságuk és szinte valamennyien a legegyszerűbb guggoló-technikát alkalmazzák. EREDMÉNYEK: 80 m gátfutás: 14.9 Erdei (ESI), 15.3 Csiba (Gy. Bányász), 15.4 Gajdács (Gy. Bá­nyász), 15.9 Szilágyi (MÄV HAC), 16.0 Orosz (ESI), 16.0 Köröskényi (ESI). 10-es átlag: 15.94. Távolugrás: 502 Domonkos (ESI), 491 Orosz (ESI), 471 Koboz (Atkár), 469 Szi­geti (ESD, 460 Glaub (E. Gárdonyi Gimn.), 456 Lelik (ESI). io-es átlag: 463,5 cm. Csúcs átlag: 47% (1959). Magasugrás: 143 Glaub (E. Gárdonyi Gimn.), 143 Köröskényi (ESI), 140 Adorján (MÁV HAC). 140 Csiba (Gy. Bá­nyász), 140 Kuti (MÁV HAC), 140 Szécsi (H. Gimn.) 10-es átlag: 139.1 cm, új megyei csúcs. Az egyéni teljesítmények értéke­lésénél a gátfutóknál inkább a bá­tor próbálkozást, mint az eredmé­nyeket kell kiemelni. Jellemző, hogy 1962-ben csak hárman indul­tak ezen a távon! A gátfutáshoz gyors, lehetőleg hosszú lábú és küzdeni tudó ver­senyző kell. A rangsorban ilyenek­kel is találkozunk. A listavezető Erdei gyors, jól ugorja a gátakat,

Next

/
Thumbnails
Contents