Heves Megyei Népújság, 1963. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-15 / 293. szám

10 NEPÜJSAG 1963. december 15., vasárnap ■ ad ä m a «t ti i Bozsik József életregénye Kitűnően gondozott, bordó „Sko­da” újszerű állapotban eladó. Szór bóczky, Gyöngyös, Alkotmány u. VIII. i>íem vigasztalhatta meg Bozsik tfóskát még a bajnokság megnye­résének reménye sem, mert altkor már nyilvánvaló volt, hogy a sze­gény Kispest, hogy a szénáját va­lahogy rendbehozza, megint csak a régi mentséghez fordul: a játékos- kiadás szomorú eszközéhez ... >. Az árúba bocsátott két kitűnő játékost, Kincsest és Olajkár Il-t, ■már el sem vitték lengyel túrájuk­ra. Félve ment a Kispest erre az 'Útra, a felszabadulás utáni első nagyobb útjára, hiszen az eltávo­lítókon felül a válogatott csapat pá­rizsi és belgrádi meccsén szereplő Puskást is nélkülöznie kellett. £s mégis, a jól ßikerült túra ko­vácsolta össze igazán az új csapa­Az eredmény? ítispest—Testvéri­ség 3:1, Kispest—ETO 3:0 . .. Ezután szólt így a rigmus: „Erről a kis mérkőzésről Mondok három fejezetet: Fújt a széL Elmúlt a tél, És jók a Kispest-fedezetek!*’ Jók bizony. Húsvétikor Bozsíkék óriási sikert arattak Bécsben, 6:4 a Vienna ellen, 2:1 az Admira ellen. „Ez támadó játék!” — ujjongott a bécsi sajtó. Aztán — többek közt — Kispesf —tJjpest 3:0. Patyi mondta ezután: — Bozsik és Bányai mellett Zsen- gellér és Szusza mozdulni sem tu­dott. . a bajnokságban a n. helyen kötöt­tek ki az Újpest mögött. Most aztán már nem volt „mese”. Az augusztus 17-i magyar—bolgár Balkán Kupa válogatott meccsen már „ellenfél nélkül” jutott a jobb­fedezet helyéi-e Bozsik Jóska! Végre nagyválógatott! Az öcsi 18 sem volt, amikor először húzta fel a meggy-piros mezt. Bozsik 22. (És nem is meggy-piros volt a mez, mert ezen a meccsen tiszta fehér­ben játszottunk) 9:0-ra győztünk! Hogy szerepelt első meccsén a nagy válogatottban Bozsik Jóska? ... Hát... Borzasztó balszerencse üldözte. Mindjárt a meccs legelején csinált egy remek hátrahúzást, és a mé­lyen fejelni akaró Boskov belefu­tott! Bozsik lába ocron találta a kitűnő bolgár játékost. Eleredt az orra vére. Kitámogáttákí Csak percek múlva tért vissza a pályára. Ez a baleset nem Is öt zavarta meg. hanem Bozsikot. Per­ceken át semmire sem mert vállal­kozni. Csak amikor a szünetben megnyugtatták, akkor szedte össze magát és a H. félidőben már az igazi Bozsikot láthattok. Azt a Bozsikot, aki e naptól kezd­ve a válogatottnak Is első számú oszlopa lett. (Folytatása következik! Fekete pianínó eladó. Eger, Park Szálló. Családi ház, 2 szoba, konyha, spájz azonnal beköltözhetően eladó. Eger, Lenin u. 149. Egerben, Ságvári Endre utca 7. sz. húz eladó. Beköltözhető. Egerben, Garai út 9. sz. 2 szobás családi ház és 140 négyszögöl ház­hely eladó. Eladó egy jó karban levő 120 basszusos tangó hármon ilia, vagy motorért elcserélhető. Gyöngyös, Adácsl út 0. Gyönyörű, kétszemélyes rekanii- ék, önműködően ágyazhatók, epeda rugózással, fotelok, székek, minő­ségi jótállással, fizetési könnyítés. Kérjen ismertetőt, díjmentesen kül­dök. Braun kárpitos, Budapest, Nagymező utca 37. Lőrinci község főutcájában halál­eset miatt alkalmi áron sürgősen eladó kétszobás családi ház 800 négyszögöles telken. Érdeklődni le­het hétköznap 3-tól, vasárnap egész nap. özv. Nagy Józsefné, Lőrinci, Árpád u. 84. Hálószobabútor eladó, Eger, Cif­ra karúi út 47. Sztanek. Teljesen új, 40 basszusos Welt­meister tangóharmonika eladó. Vass. Eger, Május 1. u. 26. 200 kg-os hízott sertés eladó. Eger, Diófakút u. 12. lot. «mely aztán már Bozsikkal az élen győzelmet győzelemre halmo­zott a bajnokságban. Hogy az ősszel végül mégis jósait” a negyedik helyen kötött ki, annak oka az volt, hogy az ak­kori közlekedési nehézségek miatt íengyolországbol két nap késéssel ért haza a csapat, s a szövetség a Debrecen ellen elmaradt meccs két pontját játék nélkül a DVSC-nek adományozta. Egy azonban mégiscsak megvi­gasztalhatta Bozsik Jóskát. Az őszi idény legjobb 11-ét ösz- szeállító szakújságírók — őt tették be jobbíedezetnek! Ez már aztán döntő ajánlólevél­nek számított a nagy -válogatottba isi . No; persze; ennél Is űgazabb ajánlólevél volt 1947 tavasza, amelyet véges-végig már tudása teljében, minden ragyogó képes­ségét csillogtatva játszott végig Bozsik Jóska! Micsoda diadalmenet volt ez az évad! Hogy mivel, kezdődött? Azzal, hogy kora tavasszal a Jóska így szólt az öcsihez: — Addig nem leszünk ml igazi nagy csapat, amíg a második fél­időt is úgy nem bírjuk, mint az elsőt!... — Mit tegyünk hát? — Emlékezzél vissza a Lipták- rétre! Reggel, délben, este játszot­tunk, ha öt perc szabadidőnk volt, fociztunk, óraszámra passzoltunk, dekáztunk nap, mint nap. S ha egyedül voltunk, hát a falnak rúg­tok a labdut. — No és? — öcsi! Minekünk most heti két Ödzésünk van . — A többi csapatnak isi — De mi jobbak akarunk lenni! Beszélj a papáddal! Tartsunk leg­alább heti három edzést. Az öcsi bólintott. Megfordult az (Htozö félé, apja felé: — Fater! A csapatnak volna egy kívánsága ... ... Es a Kispest. Puskas papa és fezalay Pista csapatkapitány veze­tésével rátért a heti háromszori edzésre. naiBsa®ESSs®®aE!3EE®sa®® Agrómechanika Ktsz, Gyöngyös (telefon: 110) 1963. évi december hó ló­tól vállalja Heves megye területén, presszók, magyar gyártmányú háztartási hű­tőgépek javítását, valamint fogaskerekek marását. Szövetkezet Vezetősége. aSEEEEE®a®ESE®BS®EEEE5 rMPSMM A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megye! Bizottsága és a rnegvei tana--*, lapja. Főszerkesztői . PAPP JÁNOS Felelős faad öt TÓTH JÓZSEF Kiadja: Népújság Lapkiadó vállalat. Szerkesztőség: . Eget. Beloiannisz utca S. Petefon: 12-57 12-73 Postafiók: 22 Kiadóhivatal: Eger. Baicsv-ZsiUnszky utca 1. Telefon: 24-44. Fostaflók: Sü. L az.: 29 062. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Heves megyei Nyomda Vállalat Igazgató: Marosán József. Cger. Bródjr Sándor utca 4. SPORTHÍREK Téves tájékoztatás alapján helytelenül közöltük a megyei ipuritánul') Intézetek közötti lab­darúgó-bajnokság állását. Helye­sen az Egri ITSK-nak három, a Gyöngyösi ITSK-nak kettő pontja van. Itt említjük meg, hogy a gyön­gyösiek jogosulatlan játékos-szere­peltetés miatt megóvták az egriek elleni, 1:1 arányú eldöntetlennel végződött mérkőzést. — Elmaradt a, szerdán délután­ra kitűzött Egri Dózsa—Egri Előre megyei ifjúsági bajnoki labdarúgó- mérkőzés, mert az utóbbi csapat nem állt ki. A két pontot 0:0 gól- aránnyal az Egri Dózsa kapta, amely ezzel megnyerte a bajnok­ságot, — noha még agy elmaradt mérkőzése van hátra a Gyöngyös- oroszi Bányásszal szemben. — Boldog község párt alapszer­vezete és a községi tanács vb. meg­tárgyalta az MHS boldogi alapszer­vezetének munkáját. Felszólalt Du­dás András párttitkár, Rabi Já­nos vb-elnök. és Szűcs Ferenc, az MHS hatvani járási elnöke. Máso­dik napirendi pontként sor került az alapszervezet vezetőségének újjáválasztására, majd a taggyűlés elhatározta, hogy tavasszal megfe­lelő lőteret készít és ’a jövő évben lövészcsapatot szervez. Vízvezeték­szerelő szakmunkást alkalmaz azonnali belépéssel a ^ He­ves megyei Tanács Kórhá­za, Eger, Széchenyi a. 27. Felvilágosítást ad a sze­mélyügyi főelőadó szemé­lyesen, vagy 14-67 sz. tele­fonon. A Heves megyei Húsipa­ri Vállalat, Gyöngyös fel­vételre keres gépészmérnököt vagy gépésztechnikust, üzemmérnöki, vagy üzem­technikusi munkakörbe. Üzemmérnöknél 2 év, üzemtechnikusnál 10 évi gyakorlat szükséges. La­kást biztosítani nem tu­dunk. Fizetés megegyezés szerint. Házat kedvező fizetési feltételeik mellett vásárolhat EGERBEN: Bacsó B. u. I. sz. Makiári u. 52. sz. Mária u. 4. sz. GYÖNGYÖSÖN: Beloiannisz n. 4 sz. Damjanich u. 11. sz. József A. u. 5. sz. Petőfi u. 16. sz. Rózsa u. 3. sz. Rózsa u. 5. sz. Stromfeld A. u. 14. sz. Érdeklődni lehet az OTP egri, vagy gyöngyösi fiókjában. mmmmwmmmmmmmmmm Tájékoztatjuk vásárlóinkat, hogy leltár miatt a megje­lölt időpontban telepeinket zárva tartjuk 301. sz. telep, Éger 302. sz. bolt, Eger Megrendelő Iroda, Eger 303. sz. telep, Eger 304. sz. bolt, Eger 311. sz. telep. Gyöngyös 312. sz. telep, Bélapátfalva 313. sz. telep, Heves 315. sz. telep, Kál 316. sz. telep, Füzesabony 320.. sz. telep, Apc 321. sz. telep, Recsk 322. sz. telep, Hatvan 325. sz. telep, Gyöngyös Megrengj, Iroda, Gyöngyös 326. sz. telep, Hatvan 328. sz. telep, Lőrinci dec. 22., 23., 27, 28, 29, 30. dec. 30. dec. 22. , 23. jan. O 3., 4. dec. 30. dec. 22.. , 23., 27, 28, •:9„ 30. dec. 27.. , 28, 29, 30. dec. 27.. . 28, 29, 30. dec. 27.. . 28, 29, 30. .Ian. 2., 3, 4, , 5. jan. 2-, 3, 4., i 5. jan. 2, 3, 4.. 1 5. dec. 22. . 23, 27, 28.. 29, 30. jan. 2., 3, 4. dec. 22. . 23. jan. 2-, 3, 4. jan. 2-, 3, 4. TÜZÉF V., Eger <4saBSfiannBasnEMBaKsaaaRSHnnBaaft Használt háló- és kombinált szo­babútor eladó. Eger, Nagy János 4. Érdeklődni szombat, vasár­nap kivételével délután 5-ig. A Finomszcrelvénygyár azonnali felvételre keres villanyszerelőket, vasszerkezeti lakatosokat, géplaka­tosokat, kőműves szakmunkásokat és vízvezeték-szerelésben jártas szakembereket. Fizetés megegye­zés szerint. Jelentkezni lehet min­dennap 6—14 óráig a vállalat sze­mélyzeti osztályán. A Heves megyei Malomipari és Terményforgalmi Vállalat keres ipartelepítési beruházások előkészítésére és műszaki ellenőri teendők ellátására építészmérnököt vagy négy gyakorlattal rendelkező építésztechnikust, TMK műhelyünkbe gépésztechnikust, szakképzett, gyakorlott esztergályost és maróst, 1964. január 1-i belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. Útiköltséget felvétel ese­tén megtérítünk. Jelentkezni lehet levélben, vagy személyesen a vál­lalat személyzeti osztályán, Gyöngyös, Április 4. tér 4. sz. Az EM Cement- és Mészipari Or­szágos V. Bélapátfalvai Cement- és Mészmű gyáregysége azonnali be­lépéssel, képesítéssel rendelkező óvónőt keres. Fizetés (a Pénzügyi Főosztály 186/1959 sz. utasítás) a képesítés és munkába eltöltött évek figyelembe vételével előírt korcsoportonként! kulcsszám, alap­ján történik. Jelentkezéseket írás­ban, önéletrajzzal ellátva kérjük a fenti cím: munkaügyi osztályára megküldeni. Lakást biztosítani nem tudunk. A Borsod—Heves megyei Fűszer- és Edességnagyke- reskedekni V. fiókjai és lerakatai december 27—31-ig, az év végi leltározás miatt az áruszállítást (élesztő kivételével) és göngyölegbegyűjtést szüneteltetik. 5CK3<m»<3CScK3CS<í<3<^<S<§eakí<SC3c^^£<!rC^^c-K£:c?<.3C5 ■ Értesítjük T. Vevőinket, hogy január 2-től január 8-ig év végi leltározást tartunk. Ezen idő alatt az árukiadás szünetel Kérjük, megrendeléseiket úgy eszközöljék, hogy a leltáro­zás ideje alatt a fogyasztók ivartalan, áruellátása biztosít­va legyen. CIPŐNAGYK ER V., EGRI LERAKATA Eger, Vasút u. 3. sz. ■IBBBEBESESBBEBEEBEBBEBBSBBBEBESiSBESBBSSESSSr'' Bortermelők figyelem! i j Az Eger—Gyöngyösvidéki Állami Pincegazdaság felhívja j a bortermelők figyelmét, hogy az értékesítési szerződéskötés határideje december 31-el lejár Az értékesítési szerződés lényegesen magasabb jöveté- met biztosít. Minden termelő érdeke, hogy a készletében lévő bormennjáségre időben kösse meg az értékesítek' szerződést. Az értékesítési szerződésre vonatkozóan felvi­lágosítást adnak pincészeteink, valamint vállalatunk Köz­pontja (Eger, Széchenyi .u. 3.) EGER—GYÖNGYÖSVIDÉKI Állami pincegazdaság •JSEBSaSEEBBEBEBEEBBESEEBSBEBBEESBSBBBaBEEEEÍ! Kedvező feltételekkel lehet már 1964. évi leadásra is kötni sertéshizlalási szerződést 3S^^>^>^VA>X\>XXV>^^XXX\Vv\\XVX\X>NXX\>AXV.v.-..Vv UGYANCSAK KEDVEZŐ FELT ETEL EK KEL BEINDUL AZ 1964. ÉVI KOCÁT ABI ASI ÉS SÜLDŐNEVELÉSI AKCIÓ. BIKA—T1NOHIZLALASI AKCIÓ. ÜSZÖHIZLALAS1 AKCIÓ. KISSŰLYŰ NÖVENDÉKMARHA NEVELÉSI AKCIÓ és A HÁZTÁJI ÉS EGYÉNI GAZDASAGOK SELEJT TEHENÜK ÉRTÉKESÍTÉSE TERÉN KEDVEZŐ LEHETŐSÉGEKET VEHETNEK IGÉNYBE. Amennyiben selejt tehenük helyett üszőt állíta­nak tenyésztésbe, úgy az I. a vagy II. a minő­ségű tehénért az állami szabadfelvásárlási áron felül kg-ként 3.— Ft üszőbcállitásl prémiumot kapnak. Magas árak. termelőszövetkezetek részére kamatmentes hitel, valami it előnyös feltételek mellett biztosítunk nagyüzemi felárat. Egyén] es háztáji termelők részére kedvezményes abrak­tak ármány-juttatás. Bővebb felvilágosítást járási kirendeltségeink, valamint •községi felvásárlóink nyújtanak. SZOLNOK—HEVES MEGYEI ÍLLATFORGALM1 VÁLLALAT Bozsik meg így emlékezik vissza: — Felecuictetlen az a 3:0-ás nap. Nekünk, Bozsik-családnak. külön is feledhetetlen. A nagy meccs előtt a kölyökcsapatunk játszott. Laci öcsém ekkor már 15, Gyuri 13 éves volt. ök már kinőtték a kö- lyökcsapatot. Hát helyettük a leg­kisebb öcsém jelent meg most a nagyközönség előtt a kölyökcsapat- ban! A Lali, Bozsik V! És ők is győztek! Még egy Kispest—MTK meccs, (2:3) — s a piros—feketék végül is Helsinki, 1952. július í.: Magyarország—Olaszország Srt). Balról jobbra: Csordás, Lóránt, Buzánszky, Kocsis, Hidegkúti, Lantos, Palotás. Elöl: Grosies, Puskás, Zakariás, E >zsik.

Next

/
Thumbnails
Contents