Heves Megyei Népújság, 1963. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-15 / 293. szám

1963. december 15., vasárnap IfBPÜ JS A« 8 Másfél milliárd sorsa... Egy esztendő alatt megkét­szereződött a termelőszövetke­zeti erőgépek száma. Jelenleg 886 erőgép és sok száz munka­gép segíti a szövetkezetekben a munkát. A gépállomások az utóbbi időben sok traktort és — tegyük hozzá — sok jó trak­torost is adtak a szövetkezetek­nek, s mindezt egybevetve az állami támogatással, mind több a jól gépesített szövetke­zetek száma a megyében. Szo­cialista nagyüzemet el sem le­het képzelni magas szintű gé­pesítés nélkül s ezért államunk súlyos milliókkal támogatta és támogatja a jövőben is a ter­melőszövetkezetek gépesítését. A megye közös gazdaságai­ban levő erő- és munkagépek értéke ma már eléri a másfél milliárdot. Mindenki tudja, az hogy a gépesítésnek jelenlegi fokára eljuthattunk, milyen óriási erőfeszítésébe került mindannyiunknak, egész nép­gazdaságunknak. A paraszti munka megkönnyítéséről szíve­sen beszélnek ma a termelő­szövetkezeteik, az e térni elért eredményeket elismerik a szö­vetkezeti gazdák, viszont a tez-gépek sorsáról mégsem szólhatunk a megnyugvás hangján. A napokban Nagytályán jár­tam. Az agronómus és a főköny­velő boldogan újságolták, hogy már hat erőgépük van s egy sor munkagép is segít — Van saját silókom,bájnunfc, aratógépünk, sőt trágyarako­dónk is, — mondták — ame­lyeknek összes értéke eléri a másfél milliót Mily nagy volt ezek után a megdöbbenésem, amikor a ma­jorszemlén csaknem valameny- nyí gépüket a szabad ég alatt találtam. Legtöbbjükről még le sem kopott a festék, de decem­ber tizedikéig még nem jutot­tak fedél alá. Ugyanebben a szövetkezetben viszont már épült egy helyiség, ahol majd a tél folyamán elvégezhetik a gépek javítását Egcrszóláton — ahogy a járásnál mondták — a vetőgép ládájában már Jricsf- rázott az ősszel bennehagyott búza, a gépek az udvaron áz­nak és az illetékesek már osak az új elnöktől remélnek vala­mit Sajnos, bővelkedünk rossz példákban s feltétlen ezek kö­zé1 kívánkozik az is, hogy Eger- baktán, Balatonban a traktorok hűtőjében benne hagyták a vi­zet, s így a gépek szétfagytak. Ilyen eset az egri járásban az elmúlt tíz nap alatt öt esetben fordult elő. Ezek után jogos a kérdés: osztásának, s megkezdhette éj­szakai műszakjait. Aztán. .. Molnámé — akit közben a botrány elkerülése végett áthelyeztek az üzemve­zetői irodához közelebbi mun­kahelyre — mégis mosolyogva járulhatott az elnöki asztalhoz, átvenni a kiváló dolgozó okle­velet. Mit érezhették ekkor a mun. kások? — Ügy éreztem, hogy elsüly­lyed velem az épület — emlé-" kezik Csárádi János pártveze­tőségi tag. — Láttam, hogy az emberek keserűen legyintenek, az asszonyok meg sírnak. — És még azt mondják ne­künk, bátran mondjuk el a vé. leményünket a gyűléseken, amikor semmibe se veszik sza­vunkat, — reklamálta az egyik gumikesztyíís, baboskendős gépmunkásnő, amikor szóba került az ügy. — Itt a dolgozó neve csak egy: hallgass! r — tette hozzá társa. De hát hogyan került mégis, a dolgozók akarata ellenére Mol- hárné neve a kiváló dolgozók listájára? Ügy, hogy az üzemvezető — figyelmen kívül hagyva majd 300 munkásának döntését — egyszerűen rávezette a nevét a listára, kihagyva a dolgozók által megszavazott Lakatos Já­nosáé nevét. Földi Tiborné műhelybizalmi később kézzel ráírta a javas­latra, hogy a dolgozók miként döntöttek, ám Tasi üzemveze­tő ráüomfolt egy újabb be­— Mi lesz a másfél milliár­dot érő szövetkezeti géppark sorsa? Ezt azok is kérdezhetik, akik nem mezőgazdasággal foglalkoznak, de akik szintén áldozatokat hoztak azért, hogy ezek a gépek ma meglegyenek. A problémát szépítés nélkül kell vizsgálni, mert csak így deríthető ki az igazság s így le­het segíteni a bajokon. Való­ság, hogy a termelőszövetkeze­tek többségében nem törődnek kellően a gépekkel. A legelső hiba tehát, — amelyen viszont gyorsan lehetne segíteni: a „nemtörődömség”. Még nem mindenütt gondolkodnak úgy, mint KötrUőn, Verpeléten a Dózsa Tsz-ben, vagy Egerszaló- kon, ahol már minden gépnek „felelős” gazdája van, és ahol az erő- és munkagépek hasz­nálat után kijavítva, fedél alatt állnak. — Nem tudnék aludni, ha egyetlen gépünk is az udvaron ázna — mondta a napokban az egyik szövetkezeti elnök. Sokan viszont tehetetlenül tárják szét a karjukat: sajnál­juk a gépeket, a ml százezreink fekszenek bennük, de mit csi­náljunk? Nincs hely, nincs pénzünk színre. A panasz nem tel jesen indo­kolatlan, hiszen a legtöbb he­lyen nem futotta az erőből még arra is, hogy a gépekhez komp­lett gépszint is építsenek, de mégsem megengedhető, hogy egy-két esztendő alatt „meg­egye az idő” a drága gépeket. Megjelent egy rendelkezés, amely lehetőséget nyújt arra is. hogy a termelőszövetkezetek bérbe vegyenek a faluban gép­színnek alkalmas fészereket, épületeket. A rendelet kimond­ja: „Minden erő- és munkagépet fedél áld kell vinni”. Jó lenne, ha ezt a világos -be­szédet minden szövetkezeti el­nök, brigádvezető és traktoros megértené és a rendelkezés sze­rint is járnának él. A kínáiko- aó lehetőségeket a helyszínen lehet és kell is figyelembe ven­ni, kihasználni. Tegnap találkoztam Füzes­abonyban egy traktorossal. Ér­deklődtem, mennyit keres. — Kétezeröfcszáz az átlag — válaszolta és egekig dicsérte az új traktort. Később kiderült, hogy a megdicsért „kenyérke­reső” még a szabad ég alatt pihen. Amikor néhány szóval érvelni próbáltam, a traktoros rántott egyet a vállán: jegyzéssel, „a termelési tanács­kozás elfogadta” (?1? Az efféle megoldáson nem­igen háborodnak fel egyes ve­zetők e gyárban, hiszen itt — sajnos — „hagyományai” van­nak az ilyen módszereknek. És mindezt a „termelés érde­kében”, a fegyelem megszilár­dítása miatt teszik, mintha er­re nem lennének emberséges, törvényes eszközök. Éppen ezért, cseppet sem lepett meg bennünket, amikor Tasi üzem­vezetőt felkeresve, nem na­gyon sikerült meggyőzni őt el­járásának helytelenségéről. — Kérem, nem lehetett azt győzni cérnával (azt, hogy a dolgozók keresztülhúzták ja­vaslatát), ezért szavaztattuk meg. Aztán szóltak is, hogy „a vezetőnek ki kell tartania dön­tése mellett.” Mindenképpen. És kitől kapta ezt a bizta­tást? — Azt nem mondhatom meg ... S különben is, más­képp nem lehet itt az embe­rekkel bánni. A tervet hozni kell... Akárhogyan is. — De hiszen ez az üzemi de­mokrácia elemi jogainak meg­sértése volt — veti közbe Nagy Gyula párttitkár. — S ebből le kellene vonni a tanulságot — Énrám nem mondhatják, hogy nem bánok jól a mun­kásokkal. Én még csak négy embert dobtam ki az irodám­ból — mentegetőzik Tasi üzem­vezető, körömszakadtáig védve „ emberséges” vezetési módsze. reit. „Atyai listen“ va«y ..hajrá, gyerekeit” „Csak” négy embert dobott ki... és csodálkozik, amikor — Miért? Nincs az cukorból. Ha „bedöglik”, lesz helyette másik. Azt, hogy honnan és miből, már nem tudta megmondani. Az elkövetkezendő napok­ban, de még ebben az évben — a járási és megyei gépészeti szakembereknek egyik legfőbb dolga annak ellenőrzése, hogy a szövetkezetek gépei hol és milyen állapotban vannak. Ne fogadjanak el egyetlen kifogást sem, amely arra keres magya­rázatot, hogy ez. vagy az a gép miért áll a szabad ég alatt. Akiknél pedig hanyag nemtö­rődömség tapasztalható — a szövetkezeti vagyon tönkrete­vőit — a leghatározottabban felelősségre kell vonni. A másik gondolat, amely ezekben a hetekben foglalkoz­tatja a tsz-eket, a gépek javí­tása. Ezen a téren is bőségesen akad tennivaló. Jó néhány szövetkezet, amely nagyobb gépparkkal rendelkezik, már gondoskodott helyiségről, meg­felelő szakemberekről is, akik a javításokat időben elvégzik, A gépállomásoknak már meg­van az ütemtervük, amely sze­rint főjavításra vihetik hozzá­juk gépeiket a tsz-ek. A múlt évben sok panasz hangzott el amiatt, hogy a tsz-ek nem a megjelölt időben vitték, szer­vizre a gépeket, sőt nem tar­tották be a kötelező szombati, házi karbantartást sem. Az idén — miután megszaporodott a tsz-ek gépállománya — az eddiginél is több munka, javí­tás vár a gépállomásokra. Ezt .pedig csak úgy lehet elvégezni, ha a szövetkezetek betartják a javítási rendet. A gépállomások munkája mellett már számítani lehet, sőt számítani is kell a termelőszö­vetkezetekben levő szakembe­rekre. A kis, vagy közepes sú­lyosságé hibákat ők is kijavít­hatják, bár e téren sok múlik az 5 lelkiismeretükön, felelős­ségérzetükön is. Másfél milliárd forint. Eny- nyi értékű gép sorsáról van te­hát szó. Nehéz lenne hamarjá­ban ezt a pénzt még egyszer előteremteni. Reméljük, az el­következendő napok megmu­tatják, hogy szövetkezeti veze­tőink, a traktorosok megértik felelősségüket és mindent meg­tesznek, hogy ezt a hatalmas szövetkezeti vagyont a jó gaz­da gondosságával őrizzék. Szalay István halija, hogy félnek tőle az em­berei, mert nem tudják, hogy amikor bekopogtatnak hozzá, azzal fogadja-e őket, hogy „de az atyaúristenit”, vagy pedig azzal, hogy „hajrá, gyerekek!” Csodálkozó arccal hallgatja, hogy eljárása, (amely a ter­melési tanácskozás döntésé­nek megszégyenítése volt) mi­lyen elkeseredést váltott ki az emberekben, s hogy egyre másra merítenek magatartásá­ból „bátorságot” a megfélem­lítésre még oly egyszerű be­osztásban lévő emberek is, mint a beírónő, vagy a laka­tos. Nem beszélve művezetőjé­ről, aki egyszerűen hazazavar­ta a munkából az egyik asz- szonyt, mert nem volt 'meg­elégedve a teljesítményével. Hogy ilyen megoldást nem ismernek a mi törvényeink? A „hagyományba” ez is belefér Az üzemben járva egy siró nőt kérdeztünk baja felől. — Megfenyegetett a lakatos, hogy „majd az irodában talál­kozunk, ha ilyet merek be­szélni”. — Miért, mit beszélt? — Azt mondtam, hogy ha valami baja lesz Juhásznénak abból, hogy szólt a gyűlésen, a bíróságon ott lesz az egész brigád. — Ezért fenyegette meg? Szipogva bólint rá. És az emlékezetes nap után sírva járkált Juhászné is, fél­ve az elbocsátástól. Pedig tár­sai vették rá, hogy végre egy­szer elmondja mindannyiuk véleményét. Lakóházak - kohósalakból Az ÉM Építésgazdasági és Szervezési Intézet munkatár­sai elkészítették az első tudo­mányos módszerrel összeállí­tott tanulmányt az Építésügyi Minisztérium hét kísérleti építkezésérőL Csekme István kutató és mun­katársai a hét kísérleti lakóház­ból egyet javasoltak fenntar­tás nélkül a tömeges lakás­építkezésre. Az Árpád hídfői kísérleti öntöttház építési módszerét tartják a legalkal­masabbnak a blokkos és a pa­neles épületeknél nagyobb, 9— 10 emeletes házak építésére. A lágymányosi lakótelepen is átadtak már egy ilyen, kohó- habsalakból épült házat, amely 14 százalékkal olcsóbb, mint a szokásos betonvázas lakóépületek. A munka is gyorsabb, mert az öntött fa­lakból 16 százalékkal hama­rabb épült fél a lakóház, s az előzetes számítások szerint még több mint tíz százalékkal lehet csökkenteni az építkezés idejét. Nehéz önmagunkkal szembenézni. S ezen a tükör nem segítheti Amikor a csillagokat is lehoztam az égről, a nő panaszosan felsóhaj- tott: de Pirinek egy tej- útrendszerrel több van... • Az értekezlet olyan mint az új esztendő: mindenki elhatározza, hogy most már új éle­tet kezd. ha éhet volt nem akadt l és mát Női logika: — Igazán nem értelek kisfiam. Ha tetszem a férfiaknak és megfor­dulnak utánam, akkor patáliát csapsz; ha nem tetszem, azon töprengsz, hogy hátha rosszat vá­lasztottál. Meg akarta­lak nyugtatni, hogy jól választottál. Ennyi az egész. \ • Minden főnőknek, van felettese és minden fe­lettesnek felesége. Íme, ez az igazi hierarchia! „Házasságkötés — nem engedélyezve!” A vőlegény jövedelme havi 350 forint A férjnek pótvixsgáxnia kell — Mi lesx a lakással? Csak a neveket változtattam meg. A vőlegényt nevezzük Kovács Jánosnak, a menyasz- szonyt pedig Szabó Annának. A fiú tizenhét éves múlt. A lány húsz. Előre láthatóan ja- ruérban fog szülni; Szabó Annát özvegy édes­anyja lakásán találtam meg Véletlenül. Már egy éve jöven­dő apósáéknál él. Á szülői ház aprócska konyhájában ülünk le: az édesanya, a menyasszony és a nővére, AZ ÉDESANYA VÉLEMÉNYE — Mindennap itt volt János. Csak nekidőlt az ajtófélfának és nézett bennünket. Hiába magyaráztam, hogy még fia­tal, hogy én nem tudok nekik lakást adni, mert négyen va­gyunk ebben a kis konyhában és az egyetlen szobában. De hiába beszéltem. A lányom el­ment hozzájuk. János anyja váratlanul meghalt, a két férfi magára maradt. Nem volt, aki a gondjukat viselje. Kellett a női kéz a házhoz. Ha a lányom­nak így jó volt...! Mit tudtam volna én csinálni: kétszázhat­van forint öregségi járadékom van egy hónapban. Abból ne­Amikor minderről beszé­lünk az üzemvezetővel, kény­szeredetten, nevetve tiltako­zik. — A fenyegetőzést nem ta­nulhatták tőlem. — Még be sem fejezi kedélyeskedését, amikor nyűik az iroda ajtaja, s egy siró asszony, majd har­cias, fekete hajú munkásnő lép be rajta. — A bérünket reklamáljuk. Egyformán dolgoztunk, mégis a brigádban egyiké több, a másiké meg kevesebb. — Miért nem mennek a fel­íróhoz? — Voltunk, de azt kaptuk az irodistától, jobb ha hallga­tunk, mert Tasi elvtárs kiadta utasításban; aki reklamál, an­nak a felére veszi le a bérét. S míg ott veszekednek, sír­nak, az üzemvezető feszengve hajtogatja: — Ezt én nem mondtam ... ezt nem tőlem tanulták. Nemsokára elbúcsúztunk. A folyosón azonban kemény hang rezzentett össze, harsány veszekedés zaja az üzemveze­tői iroda felől. — Mi van? Mi történt? r- Tasi, a főnök tart eliga­zítást a délutánosoknak. A cinktakarékosság ügyében, — adtak felvilágosítást, termé­szetesnek véve a „meggyőzés­nek” eme formáját. Mert hogy ilyen fura „hagyo­mányai” vannak ennek a gyár­nak. Kovács Endre kém is nehéz megélnem. Dol­gozni már nem tudok, elmúl­tam hatvankét éves. A háztáji földem... Valahol a rédei ha­tárban jelölték ki. azt sem tu­dom, hogy hoL Hogy járjak én olyan messzire? Van ne­kem elég bajom. Ha nem hall­gattak rám, mit csináljak? An­na már elmúlt húszéves, nem gyerek. Meggondolhatta, hogy mit csinál. A MENYASSZONY Nyugodt természetű, mosoly­gós arcú. Türelmesen hallgatja az anyját. Amikor hozzá for­dulok, szívesen válaszol. — A múlt év decembere óta élünk együtt. Mondhatom úgy is: közös háztartásban az apó­sommal. Főzök, takarítok, a házat tartom rendben. Nem dolgozom máshol. Állandó munkahelyem a Terményfor­galmi Vállalatnál volt, de egy fél éve otthagytam. Rövid ide­ig még máshol is dolgoztam, aztán ősszel szüretelni jártam. Naponta megkerestem 60—80 forintot. Sokkal könnyebb volt, mint a Terményforgalminál zsákolni. Persze, most szülési szabadságot nem vehetek ki, de azt sem tudom, mi lesz, ha be kell mennem a . kórházba, hogy ki fizeti majd a költsége­ket. Az apósom'már beleegyez­ne a házasságkötésbe, de a la­kást nem akarja biztosítani a részünkre. Fél az unokától, azt mondja. Pedig az anyámhoz nem jöhetünk. Albérletet?... Még nem tudom, mit csinál­junk. Hogy miből fogunk meg­élni? Attól nem félek. János jó szakmunkás, fusizik is, lesz jövedelmünk. Az apósom ház­tájijában is termett szőlő szé­pen, jó árat kapott érte. Ö is tud még egy kis mellékest csi­nálni ... valahogy meg tudunk majd élni. Csak a házasságkö­tés ... MIT MOND AZ APÓS? — Kérem, én már öreg em­ber vagyok, hetvenéves. Ne­ken a nyugalomra nagy szük­ségem van. Hogy tudom én el­| viselni a gyereksírást? De ha már így van...! Tegnap aláír­tam a beleegyezést: házasodja­nak meg. A lakást?... Azt még nem tudom. Valahogy majd megoldjuk azt is. A gyerekek jövőjéről van szó, értem én. Utóvégre a fiam. Jó munkás. Szeretik mindenütt. Tessék megkérdezni a mestert, majd ő megmondja, hogyan ért a szakmához. És kitűnő tanuló volt. Nem volt vele soha sem­mi bajom. Majd úgy csináljuk, hogy minden rendben legyen Kérem, én sok mindent meg­értek, tessék elhinni. Csak azt tudom ismételni, hogy nem lesz semmi baj. Rajtam nem múlik a fiatalok jövője. ÉS A FÉRJJELÖLT Lezser tartású, vékony, csak­ugyan fiatalember. Nehéz ró­la elképzelni, hogy rövidesen családapa lesz. Nápolyit maj­szol, úgy mondja a szavakat. — Ketten voltunk az öre­gemmel. Kellett valaki, aki i lakást rendben tartja, és ne­künk is gondunkat viseli. Near; akartam én még megnősülni, majd csak akkor, ha a szak munkás-bizonyítványt meg- 6zerzem. De hiába kértem An­nát, amikor terhes lett, nesr hallgatott rám, minden ttz í makacssága miatt van így. & nem tehetek róla; Mit mond* hogy tavaly megbuktam é még nem javítóvizsgáztam'. Legfeljebb nem lesz szakmun­kás-bizonyítványom. Elme­hetek segédmunkásnak és kész! Pedig nekem az igazgatóm az: mondta, hogy mindent elinté­zett. Menjek könyörögni, hog\ pótvizsgázhassam? Az is igaz , hogy az órákra nem menten el, nem is kaphattam más je-t pvet, mint elégtelent. Egyéb­ként ez magánügy, senkinek semmi köze hozzá. Meg akarja írni az újságban? Nézze, az új­ságot is fel lehet jelenteni' Hát csak azért mondom!... Eddig tart az érdekeltek vé­leménye. Ügy gondolom, jel­lemzésül mind elegendő volt. Nem nehéz a tanulságot sem megállapítanunk: felelőtlen­ség! Felelőtlenség a szülők és a fiatalok részéről, olyan nagy­mértékű közöny a másikkal é: önmagukkal szemben, amit a különböző mélységű magya- rázgatások sem mentenek. Mintha mindenki fejjel ment volna a falnak, és amikor már „nagyot koppant”, akkor döb­bent volna rá, hogy: jaj, mit is történt velem! A' fiatalok már egy éve együtt élnek, tehát a házasság­kötésük csupán formalitásnak számít. Ezt a gyámhatóságnak nem érdeke késleltetni. Az el­múlt egy1 esztendő bebizonyí­totta, hogy anyagilag nincs mitől tartaniuk. Nyilván, hogy a „vőlegény”’ nem az ipari ta­nuló munkájáért kapott havi 350 forintból tartotta el a „csa­ládját”. Hogy mennyire erköl­csös az a kereseti forrás, amit e létfenntartáshoz meg kellett találnia, más kérdés. Méghoz­zá: nem is nehéz kérdés. A látszólagos magánügy — mégiscsak közügy tehát. Annál is inkább, mert csu­pán Gyöngyösön öt olyan há­zassági kérelem került a gyám­hatóság elé. amit el kellet utasítani. Meggondolatlan ’é felelőtlen kérelmek voltai, ezek. De egyben azt is mutat­ják — mint az ismertetett ese is —, hogy a szülők között i akadnak felelőtlenek, akike' fel kell ébresz'eni, hogy na­gyobb szigort követeljünk tc- iük. Anna és János házasságke tése már tény — a gyakorta szerint. Emberségünk azt ke veteti, hogy ne állítsunk gáta útjukba, de józanságunk arr int, hogy óvó példaként tár juk tanulságul a közvélemén józan fóruma elé. Molnár Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents