Heves Megyei Népújság, 1963. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-14 / 292. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Jó eredmény — prémium AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA ÁRA: 50 FILLER A Hatvani Lenin Termelőszövetkezet Papmalmi tanyáját. 80 darab tehenet gondoznak. Az évi tejhozam 3000 liter, melv eredményhez nagyban hozzájárult Gergely Sándor is, a tehenészet egyik legjobb fejőse. A premizálási rendszer beveze tésével a szövetkezetben az ő fizetése is emelkedett, hiszen t 60 munkaegységre több mint 2000 forintot keres. MOSZKVA (TASZSZ): Pénteken az SZKP Központi Bizottságának plénuma befejezte Hruscsov beszámolójának meg. vitatását. Az utolsó vitaülésen elsőnek Alekszandr Jezsevszkij, a „Szo_ juzszelhoztechnika” nevű, országos mezőgazdasági gépellátó intézmény elnöke szólalt fel. Hangoztatta, hogy a legközelebbi jövőben nem kevesebb, mint 29 fajta új gépkomplexumot kell kialakítani. Feltétlenül növelni kell a szállitógépegységek számát. Növelni kell a mezőgazdasági termelést kiszolgáló repülőgép- parkot is. Jakov Zarobjan, az örmény Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára hangsúlyozta, hogy a jövőben még nagyobb lendületet ad majd a vegyipar fejlődésének a számottevő nyersanyagtartalékok felhasználása. Fokozni fogják Örményországban a műtrágyák és vegyszerek használatát, kibővítik az öntözött területet. Leonyid Kosztandov, a vegyipari és olajipari gépgyártás állami bizottságának elnöke elmondotta, hogy á szovjet vegyipari gépgyártás jelenleg előállítja a bonyolult vegyi üzemek felszereléséhez szükséges alapvető berendezések teljes skáláját. A szónok hangsúlyozta, hogy a májusi plénum óta a vegyipari berendezések termelése a Szovjetunióban 2,7-szeresére, a műszálgyártáshoz szükséges berendezések gyártása pedig 3,6-szeresére növekedett. Az utóbbi öt évben a vegyipart 500 millió rubel értékű hazai gyártmányú berendezéssel látták el. Konsztandov rámutatott, hogy a Szovjetunióban minden feltétel adva van ahhoz, hogy vegyipari gépgyártása első helyre kerüljön a világon. A szovjet tudósok és szakemberek több mint ezer újfajta berendezést terveztek. Givi Dzsavahisvili, a grúz minisztertanács elnöke közölte, hogy Grúziában eredményesen teljesítik a vegyipar fejlesztési programját Jelentősen növelték a műtrágyagyártást, s 1965-ben az 1963. évi György Istvánná két éve dolgozik a 2-es üzemegység 120 férőhelyes, itatásos borjúnevelőjében. A jó és gondos munkájának eredménye, hogy az ellési százalék jóval száz százsa* lék felett van és premizálási rendszerrel ő is megkeresi C 2200 forintot havonta. (Foto: Kiss Béla) r^SAA*VSAA^AAAAA/V>aV\AAA/\A/VVWV*AAAAAAAAA/VWWVVVVVVVWVVVVVV*V Hz orvosi ipeffállopttáa: A gyilkos beszámítható 100 ezer dollár óvadék Raoy-órt NEW YORK (TASZSZ): A Dallasban megjelenő Times Herald című lap közli, hogy a városi börtönben illő Jack Rubyt nemrégen megvizsgálta egy idegorvos, és megállapította, ho«” Lee Oswald gy ilkosán semmiféle „beszámíthatatlan-, ság” nyoma nem észlelhető. A vizsgálat Te .s állam hatóságainak felkérésére történt. A gyilkos védelmére felfogadott ügyvédek továbbra is azt állítják, hogy Ruby „pillanatnyi besaámíthatatlanságában követte el tettét. Ruby egyik védőügyvédje azt szeretné elérni, hogy a gyilkost 100 00C dollár óvadék ellenében szabadlábra helyezzék. A gengszter védelmezői halandók lefizetni ezt az ösr liget A francia csapatok a muri < század végén innen hódi- < tolták meg Tunéziát. Tunézia népe sohasem nyugo-< dott bele, hogy országában idegenek garázdálkodjanak és hősiesen harcolt felszabadulásáért A tunéziai nép szabadság- harca mindig támogatásra és meleg rokonszenvre talált a szovjet nép részérőL nem vesz részt a második napirendi pont megvitatásában, mert „az atlanti partnerség kérdése a két ország hagyományos semlegességére nézve kényes problémákat vet fel”. Mint Schaus luxemburgi külügyminiszter közölte, a „hatok*’ képviselői felhasználják az alkalmat arra, hogy a tárgyalótermen kívül nem hivatalos megbeszéléseket folytassanak egymással közös piaci kérdésekről. PÁRIZS (MTI): A francia fővárosban pénteken megnyílt az Európa Tanács miniszteri bizottságának kétnapos ülésszaka. A Luns holland külügyminiszter elnökletével folyó értekezlet napirendjén az európai gazdasági integráció politikai vonatkozásai és az atlanti partnerség kérdései szerepelnek. Wahlen svájci és Kerisky osztrák külügyminiszter az ülés megnyitása előtt kösöWe, hogy Az Európa Tanács ülésszaké TUNISZ (TASZSZ): Pénteken Bizertában háromnapos ünnepségek kezdődtek abból az alkalomból, hogy a francia helyőrség véglegesen kiürítette az ősi tunéziai város erődjét. A francia csapatok ez év október 15-én, Bizerba kiürítésével véglegesen elhagyták Tunéziát. Bizerta a francia gyarmati erők legfontosabb észak-afrikai támaszpontja volt. Tunéziai lobogó Bizerta felett A franciák véglegesen kiürítették az erődöt meghallgatták Nyikita Hrus- < csőn’ zárszavát. 5 Az SZKP Központi Bizottsá- < gának plénuma egyhangúlag < hozott határozatában jóváhagy- < ta a szovjet vegyiparnak Nyi- i kita Hruscsov által ismertetett \ hétéves (1964—1970.) fejlesztési < programját. A program végre- < hajtását a plenum' rendkívül ! fontos párt- és állami feladat- ! nak tekinti, amelyre a párt és a i nép erőit az elkövetkező idő- < szakiban összpontosítani kell. • ★ Pénteken a Kreml kongresz- ; szusi palotájában befejeződött • a Szovjetunió Kommunista j Pártja Központi Bizottságának ; plénuma. A részvevők öt na. ; pan keresztül vitatták meg a • vegyipar gyorsított fejlesztésé- ; nék kérdését, mint a mezőgaz- ; dasági termelés fellendítésének és a népjólét növekedésének; rendkívül fontos feltételét. A plénum szervezeti kérőé- j seket is megvizsgált. A plénum Vlagyimir Cser- bickijt, az SZKP Központi Bizottsága elnökségének póttagját felmentette tisztsége alól és Pjoir Selesztet az elnökség póttagjává választotta. Egyenlítő síkjával bezárt hajlásszöge 49 fok. A tudományos műszereken kívül a szputnyikom van egy rádióadó készülék, amely a 20,005 megahertz frekvencián dolgozik, továbbá rádióberendezés a pályaelemek pontos mérésére és i-ádiótelemetrikus berendezés, amely a földre juttatja a műszerek és tudományos készülékek által szerzett adatokat. A szputnyik berendezése szabályszerűen működik. A földi koordinációs számító központban folyik a szputnyikról érkezett adatok feldolgozása. MOSZKVA (TASZSZ): Pénteken a Szovjetunióban földkor ; rüli pályára fellőtték a Kozmosz—23 jelzésű mesterséges holdat A szputnyik fedélzetén elhelyezett tudományos berendezés segítségével folytatni kívánják az űrkutatást a TASZSZ által 1962. március 16-án bejelentett program alapján. A mesterséges hold keringési ideje 92,9 perc. Pályájának jellemző adatai: legnagyobb távolság a föld felszínétől (apo- getim) 613 kilométer, legkisebb távolság (perigeum) 240 kilométer, a pálya síkjának az termelés négyszeresét fogják elérni. Vaszilij Kanotpoip, a moszkvai terület mezőgazdasági párt- bizottságának első titkára közölte, hogy az utóbbi években a főváros körzetében több zöldség- és burgonyatermelő gazdaságot szerveztek. A moszkvai terület gazdaságai a vegyipar nyújtotta kedvező lehetőségek kihasználásával a közeljövőben 650—700 ezer tonnára akarják emelni az 1963. évi 400 ezer tonnás zöldségtermelést. Dzsabar Raszulova, a Tad- zsikisztáni Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára bejelentette, hogy rövidesen megteremtik a köztársaság vegyiparát Nemsokára felépül a műtrágyagyár és megkezdik a tadzsilkisztáni elektrokémiai kombinát építését. A vita utolsó felszólalója Galina Jesesenko, a Kijev melletti Damyicki Selyernkoomibi- nát igazgatója volt A plénum ezzel befejezte Hruscsovnak a szovjet vegyipar gyorsított fejlesztéséről elhangzott beszámolója feletti vitát majd rövid szünetet tartott A szünet után a részvevők A Szovjetunióban fellőtték a Kozmosz-23-at Befejeződött az SZKP Központi Bizottságának plénuma Jóváhagyták a vegyipar hétéves fejlesztési programját Hruscsov záróbeszédet mondott altábornagy, honvédelmi mi. niszterhelyettes, 1 a Magyar Honvédelmi Sportszövetség elnöke, Karakas László, a SZOT titkára, az MTST elnökhelyettese, Nádasi József, a KISZ KB titkára, dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, a Magyar Vívó Szövet, ség elnöke, Barcs Sándor, az MLSZ elnöke, Csanádi Árpád, Kutas István, Terényi Imre, az MTST elnökhelyettesei. Az elnökség tagja volt még több megyei TST-elnök, továbbá élsportolók: Kazi Olga, Barcza 1 Gedeon, Sárosi László. Első napirendi pontként Egri : Gyula, az MTST elnöke tar- i tóttá meg beszámolóját. A magyar sportéletben az utóbbi évek egyik legjelentősebb eseménye kezdődött meg pénteken délelőtt a Sportcsarnokban; a Magyar Testnevel-ési és Sportszövetség (MTS) alakuló kongresszusa. A testnevelési és sportmozgalom átszervezési munkájának összegezésére hívták össze a tanácskozást, amelyen a küldöttek százai vettek részt-az ország minden részéből. Első eseményként az elnökséget választották meg, amelyben helyet foglalt többek között Biszku Béla, az MSZMF Politikai Bizottságának tagja a KB titkára, Egri Gyula, as MTST elnöke, Úszta Gyűli A magyar sportélet nagy eseményei fiz MIS alakul® kongresszusa r > MAI jjufí/zetünii — Négy éve talicskázunk lapátolunk ingyen. Megvallom őszintén unják már a társadalmi munícát. Fizetni kellene érte, akkor továbbra. se lenne baj vele. Ezt fejtegette a minap egy tanácskozáson éppen olyan ember, akinek feladata lenne meggyőzni a falu lakóit, a társadalmi munka hasznosságáról és akinek — funkciójához méltón — elsőként kellene lapátot, csákányt ragadni, mikor környezetének, utcájának szépítéséről van szó. Azzal a reménnyel mondta el érveit, hogy a többi község részéről ösz- szegyűlt küldöttek, mint jó ötletet és követendő példát fogadják majd. Ám bizonyítandó, hogy milyen téves utakon jár „tanácsával”. Helyeslés, bólintás helyett nagyon is élénk tiltakozásra találtak szavai. — Kinek dolgozunk tulajdonképpen? — kérdezte a verpelétiek küldötte, s válaszolt is tüstént: Mindenkinek öröm nézni a szép két-háromszobás új lakásokat, de még szebbek . ezek a házak, ha előtte járda húzódik, ha az úttest aszfaltozott, ha nem üresen meredezik a tetőn a villanyvezeték tartóoszlopa. Várhatnánk persze, amíg a tanács járdát, utat épit, kutat furat, villanyt ad, de mennyi évet kellene várni? így hát nekilátunk, s önkéntes munkával építünk járdát, utat, gödröt ásunk a villanyoszlopnak és... így nemcsak a házat érezzük magunkénak, de annak környékét is. Ezt mondotta az első felszólaló, s a sarudiák megbízottja is csatlakozván hozzá, Í9V szólt: — Mi hét és fél kilométer járdát, törpevizművet építettünk a falu lakóival. Látnák csak, mennyire büszkék erre, s mennyire vigyáznak nehogy valaki megrongálja kezük munka- jártak gyümölcsét. És cáfoltak... cáfoltak, míg csak azt nem érezték, sikerült meggyőzni a felszólalót, aki alapjában véve rosszul értelmezi a társadalmi munka szerepét, pénzt követelve olyan munkáért. amelyet önként és nem utolsó sorban saját hasznukra, boldogulásukra i végeznek a falvak, városok ilakói. Ez a tanácskozás is azt bizonyította, hogy bármilyen jól hangozzék is a demagógia, nem árthat, alapvetően az önként vállalt, közösség érdekében végzett munkálkodás gondolatának. K. E.