Heves Megyei Népújság, 1963. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-12 / 290. szám
4 NÉPÚJSÁG 1963. december 12., esfltorftt Jliitd/u'tiw la tbél a Hadnagy utcai lakótelep Két gyereknek vált egy varázsgömbje s az mindent megmutatott nekik, amire kíváncsiak voltak ... Mesében vagy elbeszélésben olvastam erről nagyon régen, már nem emlékszem. S nem is fontos; amit mi tudni aláírunk Eger új, születő városnegyedéről, a Hadnagy utcai lakótelepről, ahhoz nem szükséges semmiféle varázslat. Elég szétteríteni a lepedőnyi organizációs elrendezési tervet. Csenevész gyümölcsöskertek húzódtak itt, az Eger-patak partján, libák, kacsák tollászkodtak a magas fűben; kevés paradicsomot, sárgarépát, uborkát, káposztát adott ez a fold. Károm éve szállást vertek ezen a helyen az építők, s még ugyanennyi ideig nem mozdulnak innét egy tapodtat sem. Hihetetlen szinte, ami itt három év óta végibement. Mint a bűvész a szalagot a kalapból, úgy húzzák ki a földből az óriás házakat, tömbépületeket; a táj képe állandóan változik és rövidesen már csak a „bennszülöttek” emlékeznek arra, hogy mi volt itt, miből lett a 6 „toronyházból’’, 10 sávházből álló, 582 lakásos új város. Hatlépcsős építési terv ké- azíilt: 1960 szeptemberétől 1966 szeptemberéig. Az első három lépcsőn már túljutottak: ólt 6 épület 206 lakással! S még állványerdő takarta a most át- I adott A—7-es és A—8-as épületeket, amikor már hozzákezdtek a panelekből készülő A—5-ös és A—6-os, 40—40 lakásos blokk alapozási munkáihoz; jövő nyáron e két épületet is birtokba vehetik az új lakók. Már most sok az iskolás korú gyerek a Hadnagy utcai lakótelepen. Nagy részük a Kertész utcai és a Lenin úti V-ös iskolába jár. Nem sokáig. Az A—1, A—8 és az épülő A—5-ös épületek háromszögében, 1870 négyzetméternyi területén, modem, nyolctantermes iskolát építenek a lakótelepi gyerekek számára, akik a jövő ősszel már elfoglalhatják helyüket a padokban. Jövő tavasszal, márciusban a Finommechanikai Vállalat gyárépületének szomszédságában kezd munkához a Rapid toronydaru. Itt építik egymás mellett a B-l és B-2 jelű, paneles, 40—40 lakásos épületet. S még ebben a szakaszban, az ötödik építési lépcsőben kezdenek hozzá 1965 március elején egy 50 személyes óvoda felépítéséhez. A megyében elsőnek a Hadnagy utcai lakótelepen építik meg a minden igényt kielégítő, úgynevezett „szupermarkef’-et, egy mindennapi cikkeket árusító fee— 582 lakás — Nyolctaníerines J iskoia — 50 személyes óvoda — „Szupermarket” A toronyházak építése mindenképpen újdonság a város életében, de a megye építészetében is. Újdonság, mert ezeket a racionális magas házakat már nem a múlt költséges, tradicionális kézművest módján, hanem nagyipari, termelékeny eljárásokkal készítik — tervszerű távolságokban egymástól. Üj az építés formája, mérete, s az építési anyag is. Habosított kohósalak-betonból öntik a falakat; s a Rapid-daru sínpályáját is úgy tervezték, hogy mindkét helyen, egy-egy daru kiszolgálhassa az építőket. Az utakról még nem esett semmi szó. Csak egy dolgot: a tervezett 22. számú fő közlekedési út új nyomvonala „belevág” a lakótelepbe; a lakótelepből két épületet lemetsz, elszakít. Le Courbiser, a világhírű francia építészmérnök, akinek neve ma már fogalom, s elválaszthatatlan a korszerű építészettől, aki nemcsak álmodott a gyökeresen új városról, de meg is tervezte azt, így tanítja: a lakóépületek legyenek távol a zajos forgalmi Zitáktól. Erre gondolniok kellett volna a generálorganizációs elrendezési terv készítőinek, hogy a korszerűség ilyen csorbát ne szenvedjen. Pataky Dezső FALUSI KISVENDÉGLŐ Mindennapi kenyerünkről. A község dolgozóinak régi kérését teljesítette a földművesszövetkezet vezetősége, amikor a régi „százéves” italbolt helyébe új kisvendéglőt épített Gyöngyöspatán. A 400 ezer forint állami beruházással épült kisvendéglő építéséhez a szövetkezeti tagok ötezer forint értékű társadalmi munkával járutak hozzá. A társadalmi segítség mellé közel hétezer forint készpénzt is befizettek. 145 millió Ft értékű áru — Több ezer It, mosógép várja a vásárlókat — 28 ezer méter fenyőfa, 3 ezer hektoliter bor az ünnepekre a földművesszövetkezeti boltokban Az íróasztalon Olvasólámpa. Színe, messziről úgy olvad össze az írás asztalával, mintha belőle nőtt volna ki gomba alakú teste. Az íróasztal mögött szék. Szemre egyszerű, kárpitozott, karfa nélküli szék, szabályos négy lábbal, háttámlával, semmivel sem különbözve a többi ezer, vagy éppen tízezer hasonló széktől. A rúgó is egyszerű, majdhogy nem gyenge alkatú kárpitja, alatt, nincs az a szakember, aki különbséget tudna tenni történetünk hőse, s e történeten kívül sok-sok szék között. Történt, hogy egy nap kissé kövér kés, kerek arcú, mindig mosolygós középkorú férfi ült az íróasztal mögé — a székre. A szék kicsit sóhajtott, amikor összébb húzta rugóit, aztán türelmesen, sőt megadóan várta, hogy ráült gazdája mit és hogyan tesz. A kövérkés, kerek arcú férfi, amikor leült az íróasztal mögé a székre, összevonta szemöldökét és sorba behívta az íróasztal előtt levő szobák cJl esúdálatős szék székeim ülőket, s így szólt; — Mától kezdve itt minden más lesz. Mától kezdve itt minden úgy lesz, ahogyan én mondom, mert én tudom legjobban, hogyan és miként kell dolgozni. Vegyék tudomásul a kartársák, hogy ez a szék engem arra jogosít, hogy ne csak ellenőrizzem a munkájúidat, ne csak elmondjam, mit hogyan kell csinálni, de egyszemélyi felelősségem tudatában, el is dönt sem, minden vita nélkül döntsem el, hogy amit tettek, helyes-e vagy sem. Ebben a kérdésben nem tűrök vitát — emelte fel a hangját a kövérkés, kerek arcú férfi és egy mozdulattal eloocsátot- ta alattvalóit. A szék, a csodálatos szék, ekkor kissé összehúzta lábait, majd hirtelen kiegyenesítette, s a következő pillanatban, nagy ívben már repült is a Kóvérkés, kerek arcú ember... A következő, ahogyan ez törvényszerű, egy hórihorgas, mogorva arcú férfi, aki óvatosan ült rá a székre, s hasonló óvatossággal szinte bocsánaitkérően invitálta be a többi asztal mögött ülőket az előtte levő szobákból. — Kedves kartársak! — kezdte és így folytatta: — Én mindenkit megbecsülök és mindenkit a munkája szerint. Ez a minimum, ezzel sokat nem is mondtam. Oktalan tréfának, munka közbeni viccelésnek helye nincs. Nem sokat tudok, ezt elismerem. De majd rájönnek arra, hogy ezzel a kevés tudással is többet érek, mint maguk, mert én legalább tudom, hogy mit nem tudok Világos? Aki nem érti amit mondtam, nyújtsa fel a kezét! Senki? Hát ez természetes. Viccmentes és odaadó munkát kérek. Hegyenek olyan kedvesek és távozzanak ... A szék, a csodálatos szék. ekleor ismét ösz- szehúzta, kissé lábait, majd hirtelen kiegyenesítette, s a következő pillanatban nagy ívben már repült is a hórihorgas, sovány arcú férfiA következő, aki leült a székre, öz íróasztal mögé, töprengett egy ideig, papírok között matatott, gondolkodott, aztán fittyet hányva a kényelmes szék melegének, felugrott és elkezdett szobáról. szobára járni. Bemutatkozott mindenütt, megkérdezte, lti mit csinál, mindenkitől megkérte, hogy ha nem esik nehezére, segítsen ne lei munkájában: — Tudja, kedves barátom — mondta —, most kezdem ezt a munlcát, s maguk nélkül egy centit nem tudok előrehaladni. Azok, akik ott ültek az íróasztal mögött, a nem is mindig kényelmes, s egyáltalán ivem csodálatos székekben, nem mondták még maIrodájában kerestük fel Árvái Lászlót, a MÉSZÖV kereskedelmi főosztályvezetőjét, s arra kértük, szóljon néhány szót arról, hogyan készültek fel megyénk földművesszövetkezeti boltjai a várható karácsonyi nagyobb forgalomra? — Megyénkben 564 kiskereskedelmi és 264 vendéglátói egység áll a fogyasztók és a vásárlók rendelkezésére — mondotta Árvái László. — Üzleteink minden tekintetben felkészültek a karácsonyi forgalomra. Ez a felkészülés már ez év augusztusában megkezdődött. Boltvezetőink csoportos vásárlásokkal, kiállításokon és bemutatókon való részvétellel már a nyáron a legdivatosabb árukat igyekezték felkutatni és időben megrendelni. így sikerült elérnünk, hogy üzleteinkben, áruházainkban a legújabb divatnak megfelelő áru várja vásárlóit. Mint kiszámítottuk, az idén 145 millió forint értékű árukészletünk van. Ez az összeg 17 millió forinttal több, mint a múlt év hasonló időszakában. — Milyen árukat lehet vásárolni a fmsz-i üzletekben? — Erre nehéz lenne cikk szerint válaszolni. Inkább úgy mondanám, hogy rengetegféle árunk van. Táblaüvegtől a motorkerékpárig; bútorig, cukrászati készítményekig, minden megtalálható üzleteinkben. A nagy értékű iparcikkek közül meg kell említenem a tv-t, a rádiót, a mosógépet, amelyből sokkal nagyobb készletünk van, mint bármikor is ezelőtt. Kijelölt üzleteinkben csupán mosógépből egyezerrel, porszívóból 200 darabbal, tv-ből pedig egyezerrel van több, mint máskor. — Hogyan készültek a* ünnepekre a vendéglátó egységek? — Itt is idejében megkezdődött a felkészülés. Már októ- berban 500 mázsa szaloncukrot szereztünk be, és ehhez újabb tételek érkeznek. Almából tízszer annyi lesz, mint tavaly, de téli és déligyümölcsből is ki tudjuk majd elégíteni az igényeket. Lesz narancs, citrom, füge, gesztenye, mogyoró, stb. Fenyőfából a tavalyi 22 ezer helyett 28 ezer méterből lehet majd válogatni. A fenyőfák árusítását már meg is kezdték. Cukrászdáink különféle készítményekkel várják fogyasztóikat, megrendelőiket. Ünnepi megrendeléseket vesznek fel, ugyanakkor az ünnepek alatt valamennyi cukrászdánkban, kisvendéglőnkben műsoros estéket is rendezünk. Sőt, ünnepi borvásárokat, kiállításokat is szervezünk, a vásárlás gondjainak megkönnyítésére. Hordós borból 2200 hektoliter, palackozott borból pedig 700 hektoliter áll raktáron. — Nem hagyhatom szó nélkül azt sem, hogy a téli disz- nóvágások is most kezdődnek majd. Erre is felkészültünk. Falvainkban a szükséges fűszerek és felszerelések már az üzletekben vannak. Az idén már bérvágást és bérpörkölésl is vállalunk, hogy a lakosságnak segíthessünk ebben a munkájában. Természetesen az ünnepek alatt sem szünetel a kihordásos ételek készítése. Falusi asszonyaink munkáját kívánjuk ezzel megkönnyíteni, 3ármelyik üzemegységünkből IV. osztályú áron vásárolhatják meg az ételt azok, akik haza viszik. f. i. gukban sem azt, hogy lám ez az igaz... Csak ennyit szóltak hangosan: — Kérem, örömmel segítünk... ...és ennyit magukban: — Ha ilyen leszel továbbra is, akkor örömmel is segítünk, nemcsak, mert kötelező! Ez a harmadik, miután végigjárta az asztalokat, meghallgatott és elmondott néhány viccet nem is voltak egyébként jó viccek, kicsit bizonytalanul, de mégis reménykedve, ho- lesz oki segítsen, s lesznek, akik szívesen dolnoznak vele, visszaült a székbe... S ekkor a szék, a csodálatos szék, kissé ösz- szehúzta lábait, hogy kényelmesebb ülése legyen annak, aki most az íróasztal mögé került, s minth- ringatta is volna, hogy jobban, otthonosabban érezze magát. Hm... Hm... Kár, ho>csak a mesékben vannak ilyen csodálatos székek! Gyurkó Géza boltok raktárjellegűek! A süteményeket nem takarják 1© az előírt tülltakaróval. Még olyan boltokra is akadtak az ellenőrök, amelyeknek cégtáblájuk sem volt! Súlyosan esik latba az is, hogy rossz szervezés révén, még áruellátási hiányosságok is előfordulnak. A sütőipari vállalati péküzletek 50—60 százalékánál a nyitva- tartás egész ideje alatt nem lehetett péksüteményt kapni. Őszintén meg kell mondanunk, hogy ezek a boltok jelenlegi állapotukban nem töltik be hivatásukat — Milyen eredményeket hozott a rég várt ellenőrzés? — A hiányosságok kiküszöbölésére a két vállalat igazgatója megtette a szükséges intézkedéseket. Most van folyamatban ezek felülvizsgálása. Megtudjuk azonban, hogy az Észak-Heves megyei Sütőipari Vállalatnál súlyosbítja a helyzetet az, hogy az igazgató intézkedését, éppen a terméksúlyok megtartására és a címkézésre sem a termelési osztály vezetője, sem a két területi műves zető, sem az üzemcsoportveze* tő nem hajtotta maradéktalanul végre. Kíváncsian várjuk, vajon a fegyelmi felelősségre vonás nyomán megjavul-e a helyzet, annál is inkább, mivel a fegyelmi határozatban „szükség esetén a legradikálisabb intézkedések” megtételét volt kénytelen, kilátásba helyezni az igazgató — a dolgozók mindennapi kenyere érdekében. A vállalat négy vezető dolgozójának mulasztása annál is súlyosabb, mivel már a július 13-án kelt körlevél felhívta figyelmüket a súlyhatárok szigorú betartására, de még a szeptemberi ÄKF-ellenőrzés is megállapította a súlyos hiányosságokat! Tekintve, hogy a megyei tanács ipari osztálya is megtette a szükséges intézkedéseket az ÁKF ellenőrzése nyomán, joggal várható, hogy a dolgozók mindennapi kenyere és a kedvelt péksütemények körüli meg nem engedhető visszásságok megszűnneik. Sugár István százalékát címke nélkül hozzák forgalomba, pedig enélkül nem szabad eladni kenyeret, hiszen így nem állapítható meg, hogy melyik pékműhelyben készült. — Hogyan állhat elő ilyen mériékű hiányosság Izét vállalatnál is? — A vállalatok belső ellenőrei gyakrabban végeznek súlyellenőrzést a kenyereknél, viszont a péksütemények súlyellenőrzését elhanyagolták, mellőzték. Ezt a hiányosságot a termelő üzem kihasználta... Sajnos, a kiskereskedelem az áruátvételnél is hanyagul jár el, a kenyereket általában darabszámra veszik át, vagy a súlyhiánynál nem vesznek fel jegyzőkönyvet. Elhangzott olyan vélemény is, hogy azért nem jegyzőkönyveinek, mert intézkedés úgysem történik. Ezzel szemben az a véleményünk, hogy az árudavezetők tartózkodásának oka egyrészt a „jó viszony” fenntartása, másrészt pedig a szállítómunkások vállalati utasításra néni hajlandók aláírni a jegyzőkönyvet. — És a minőség? —* Nyugodtan elmondhatjuk — tájékoztat az ÁKF vezetője —, széles körű vizsgálatunk azt tükrözi, hogy e kenyerek minősége sokat javult mind külsőleg, mind belsőleg. Elvétve tapasztalható volt azonban egy-egy szállítmányban 7—8 százalék égett vagy más szempontból kifogásolható kenyér. Sajnos, azonban a zsemlék minősége szinte kivétel nélkül kifogás alá esik. Külsőleg sápadtak, belezetük sűrű és feltűnően apróit. — Solt panasz hangzott el a sütőipari vállalatok saját kezelésében levő üzletek kulturáltságát illetően. — Valóban. Az ellenőrzött egységek 70 százaléka kifogás alá esik kulturáltságukat tekintve. Több bolt, például az Észaik-Heves megyei Sütőipari Vállalat 2., 5. és 6., a Mátra- vidéki Sütőipari Vállalat gyöngyösi 2. és a hatvani 5. és 6. számú egységeinek berendezése teljesen korszerűtlen. A Minden étkezésnél az asztalunkra kerül a kenyér. A péksütemény iránt sem kisebb a kereslet. Tekintve tehát, hogy az utóbbi időben panaszok merültek fel a sütőipari termékekkel kapcsolatban — felkerestük a Heves megyei Kereskedelmi Felügyelőség vezetőjét, Bittner Jánosnét. hogy erről a rendkívül fontos kérdésről tájékoztatást adhassunk olvasóinknak. — A közelmúltban a sütőipari termékeknek nagyarányú ellenőrzésére került sor me- gyeszerte. Mivel a kiterjedt ellenőrzés 10 sütőipari, 10 élelmiszer kiskereskedelmi vállalati és 5 szövetkezeti boltot érintett, a megállapítások kellően megalapozottak. — Mi a legsúlyosabban minősülő és leggyakoribb hiba? — Kétségtelenül a súlyhiányos áru jelenti a legkomolyabb problémát. A súlycsonkítás azért ítélendő el a legsúlyosabban, mivel ennek a révén nem annyi kenyeret, péksüteményt kap a vevő pénzéért, mint amennyit megfizetett! A 2 kilós kenyereknél általában már nincs probléma, viszont az 1 kilós finom fehér kem'émél 3—4, a zsemlénél 4—7, a kiflinél 6—8, a sósperecnél pedig 10 százalék az átlagos súlyhiány, ami már mindenképpen jelentősnek mondható. Megtudjuk, hogy a vállalatok a kenyereknek mintegy 50 reskedelmi egységet. Helyben vásárolhatnák mindent a lakótelepiek, nem kell begyalogol- niok a városba semmi apróságért. A hatodik építési lépcső a legfigyelemreméltóbb városunk fejlődése, s az ÉM Heves megyei Építőipari Vállalat szempontjából. Az utolsó építési szakaszban — 1965 márciusától 1966 júliusáig — megépül a Hadnagy utcai lakótelepen hat kilencemeletes toronyház — szaknyelven szólva; középmagas ház — összesen 216 lakással. Három toronyház az Eger- patak hídjánál, a volt futball- pálya területén, a másik három pedig ezekkel szimmetrikusan a lakótelep déli határán helyezkedik el. A lakónegyed nyitó- és záróképét is a toronyházák adják tehát.