Heves Megyei Népújság, 1963. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-20 / 297. szám

NÉPÚJSÁG 1963. december 30.. péntek fórumé Az éjszaka OIhs*— Irancia film ör/«fc, mentsük .. , as erdők, mezők eL~£i%€l. | * értékes vadállományát >■■. .. egy ismeretlen kalauznőnek Az éjszaka, Michelangelo An­tonioni díjnyertes filmje, ere­deti és átvitt értelemben egy éjszakának a történetét állítja össze a képek és gondolatok sok-sok élesszélű mozaikjából. Csábít a hasonlatokra a film, mégis inkább azt írom le sum- mázatul, hogy Antonioni szo­katlanra, csaknem lehetetlen­re vállalkozott. Ha szándékát nem értettem félre: bölcselte­det!: képekben, többnyire a döbbenet kérdését tette fel: miéit van ez? — miért van mindez? Néhány magyarázó szövegrésztől eltekintve kerüli az olasz filméknél csaknem szükségszerűen bekövetkező patetikus tirádákat és veszeke­déseiket: képekben és a képek­kel fogalmazott kérdésekben akar diagnózist adni a jelenről, a mai Milánó, a mai Olaszor­szág. a mai kapitalizmus jele­néről. Nem is takarja szándékát, hogy filozofálni akar. Nyilvá­nosan, sokak előtt akar szólni a léfkiismeret válságáról. Me­séjének nemcsak kerete, de tar- ttna is az írói lelki ismeret válsága. Az egyik író, Tomaso egy idegklinüka luxussal be­rendezett szobájában pusztul bele á mai Milánó, a mai min­dennapi élet alapkérdéseibe, mert — iránt mondja — nem volt se*n elég esze, sem elég bá­torsága megkeresni a kiutat a zsákutcából. A másik írót ép­pen ünnepük. Elég gyáva ah­hoz, hogy elfogadja a sikert, amely a lelkiismeretiét nem tudja elaltatni. Antonioni filmjének főhőse mégsem az író — sem a hal­dokló, sem az ünnepelt —, ha­nem Lydia, a sikeres írónak, Giovanni Pon tanénak a felesé­ge. Lydia unatkozik férje mel­lett és el-elszöldk mellőle, hogy közelről megnézhesse a világot, a jelenségeket, amik a mindennapi nyüzsgés felszíne alatt lebegnek. Két galeri egy- egy tagja verekszik. Micsoda brutalitás! Ócska viskókban mállik a nyomor — micsoda keserűség. Pöttöm gyerek bőg egymagában, keservesen pen- delyében — mennyi reményte­len könny. Égbetörő toronyhá­zak és rozsdásodó sínpárok a város szélén — micsoda harca a múltnak és a jövőnek. A ga- bonaföldön fiatalemberek ra­kétákkal kísérleteznek, többen bámulják az ingyen attrakciót — micsoda öröm lehetne? Az? Nem az, mert Lydia semmihez és senkihez nem tud tartozni. Nincs hite és nincs szere tote sem, csak keresi a miérteket, a miértek mögött a gondolatot és a bizonyosságot az igazság­ról. Nagy-nagy magányban. Antonioni útja a filmen szük­ségszerűen elvezet a milliomos Gherardini-házhoz és házas­párhoz. A férj az ember, aki­nek az adóssága is megvan egy milliárd. Az asszony fo­gadásának legnagyobb hőse a versenyló. Lányuk, Valentina egy tégla alakú sakktáblán, egy üvegházszerű építményben egyedül és önmagát bolondít- ja egy értelmetlen játszmával. Nem ért semmihez ez a hu­szonkét éves lány, de cinizmu­sa mögött remegő bizonytalan­ság és a szeretet, az élet meg­értése utáni vágy lobog. Nagy- nagy magányban. Antonioni alakjai arra jók, hogy diagnózist adjanak a tár­sadalom egészségtelen állapo­táról. A miértekre minden kép, minden jellem negatív választ ad. Az önhitt gyáros álszent módon szerénykedik és nem leplezi gőgjét, de a jövő emlí­tése elöl meghátrál, mert hang­zatos blöffjei mögött nincs hit és szilárdság, ő is magányban ténfereg — a nagy nyüzsgés­ben. Antonioni a lassú és fárasztó képek végtelennek tűnő sorá­val préseli belénk a modem kapitalista társadalom társta- lanságát és magányérzetét, rossz lelkiismeretét, a holnap­tól való rettegését. Nincs itt jó­formán semmi esemény, csak szélsőséges pillanatok egymás mellé vetítése képekben. A lo­kálban Giovanni iü félesége mellett és figyeli a néger tán­cosnő akrobatikával egybekö­tött vetkőző számát. Felesége finoman figyelmezteti az apró­nak tűnő figyelmetlenségre és közben kihűl köztük minden egybetartozás — észrevétlenül. Az elképesztően naturalista zá­róképpen Giovanni gyáván és hitványán futamodik . az igaz­ság és a valóság elől — a ket­tő nem mindig ugyanaz! — és mi szánalmat érzünk, vagy in­kább undort, mert a bonyo­lult világban, a technika és társadalmi aránytalanságokban sem lehet és szabad megszűn­nie bélül, az emberi lélekben az aránynak, amely harmóniát tud teremteni kívül és belül egyformán. Ehhez hit kell és összetartozás, mert a belső ma­gány torzzá és kegyetlenné te­szi az életet. . Megértem, hogy a közönség nem érti és nem élvezi ezt a különös nyelven előadott, kü­lönös filozófiát, amely nem­csak nem szórakoztat, de nél­külözi a választ is a felvetett és lassú képekre váltott inger­lő kérdéseket illetően. Antoni­oni — ha jól értettem szándé­kát — csák a családban hisz, ha van annak is egyáltalán ér­telme ebben a zagyva esemény­halma zba<n, amit Lydia szeme lát a mai Milánóban, a nai Olaszországban, a mai Gherar- diniek mifliárdiainak közvet­len szomszédságában. Marcello Mastroianni, Jean­ne Moreau, Monica Vitti és a többi sztárok engedelmes fi­gurái Antonioni filmalkotó akaratának. Farkas András 9» Befordultam a konyhára...3 A viszonylag korán bekö­szöntött sokhavas, kemény fa­gyokat hozó tél kritikus hely­zetet teremtett a vadgazdasá-! gokban, illetve a vadásztársa-! ságok területein: e-rdeink, me­zőink hasznos apró- és nagy­vadja a szokottnál fokozottabb védelemre szorul. A Magyar Vadászok Orszá- i gos Szövetsége ezért felhívás-; sál fordul az ország valameny-j nyi vadászához, továbbá az ál-! lami gazdaságok és termelő- | szövetkezetek dolgozóihoz, hogy a területeiken mindenütt léte­sítsenek vadetetőket és rend­szeresen lássák el ezeket ta­karmánnyal. Különösen fontos, hogy valamennyi vidéken gon­doskodjanak a mezőgazdaság; két leghasznosabb vadmadara, \ a fogoly és a fácán etetéséről, j mivel a legtöbb helyen vastag; hótakaró akadályozza ezeket; az élelem felkutatásában. Az j állami gazdaságok és a terme-i lőszövetkezetek dolgozói segít­sék mindenütt a vadásztársa­ságokat. Kedves Kalauz Kanársnő, ott az Eger—Budapest—Eger uutóbusz-gyorsjáraton! önnek, címzeni ezt a levelet, szégyen­szemre úgy, hogy sem a nevél nem tudom, de még azt sem, hogy asszonyomnak, vagy kisasszonynak tituláljam. Mégis „írógépet ragadtam'’, mert immáron a harmadik, vagy ne­gyedik utas teszi szóvá az Ön viselkedését, amely méltán tűnt mindenkinek. A. nehéz szolgálat, a finoman határo­zottságnak nevezett tapintatlanság eluralkodása idején, úgy sóhajtottak fel utasai, mint szomjas vándor, ha forrásra buk­kan: végre valaki, aki kedves. Udvarias és jókedélyü! Eger­től Budapestig, vagy Budapesttől Egerig, végig a százegyné- hány kilométeren, a zsúfolt autóbuszon, a nem mindig udva­rias utasok között — mert az utas is ember! — mint valami földre szállt stewardess viseli gondját a nem is mindig ked­ves utazóközönségnek. Lehetnek, hogyne lehetnének gondjai, talán bánata is akadt már, s mosolygós arcaudvarias szavai mögött talán visszafojtva ott vibrálhatott a sértett méreg is. Mégis telt és telik erejéből, hogy amíg az ülőhelyek közötti keskeny folyo­són adja a jegyeket, veszi a pénzt, legyen kedves szava, ke­ressen helyet az arra rászorulóknak. Nos, nem lennénk igazságosak éppen, ha azt állítanánk, hogy ön udvarias kedvességével fehér holló lenne az utaz­tatók népes táborában. Szerencsére, mind többen és többen akadnak, akik nem ellenséget látnak az utasban, s tudomá­sul vették, hogy a jó modor, a kedvesség annyira hozzájuk tartozik, mint az egyenruhájuk. Amikor az utasok nevében önnek írom ezt a levelet, szól mindazoknak az elismerés A „teljes” egyenruháért, akik olyanok, mint ön, akik igyekez­nek mindent elkövetni, hogy az autóbuszba zárt két-három- órás kérész életű kis világ a lehető legkényelmesebb és leg­jobb legyen. Írtam hát ezt a levelet önnek és hasontó társainak kö­szönetül, a még nem „teljes” egyenruházatú munkatársai szá­mára tanulságul és tanúságnak az utasok kérésére és a ma­gam nevében is: Gyarkó Géza Év vége az AGROKER-nél 105 szúzalékos tervteljesíté* — 9000 féle alkatrészt tartanak — Szovjet é» csehszlovák gépek érkeznek — Népszerű üzemi konyha Selypen a cukorgyáré... Vá­lasztékos, ízletes — és olcsó ételeit, tiszta éttermét és fi­gyelmes, gyors kiszolgálását sokan dicsérik, helybéliék és átutazó vendégek egyaránt. Nagy tepsikben rántott sze­let alatt sercegett a zsír, bur­gonyát mertek ki nagy sze­dőkkel az óriási fazekakból, s céklát adagoltak kis tányér- kákra —, amint beléptem Kri- vácsi Gyuláné birodalmába. Nem volt nehéz kitalálnom, hogy ebédre mit tálalnak fel ezen a napon a csontleves mellé... — Selyp három nagy üze­mének, a cukorgyár, a cement­gyár, a Zsófia Malom, meg a vasútállomás dolgozóinak fő­sünk itt, naponta mintegy 450 —500 fő részére —, mondja Krivácsiné. Jobbára csak ebé­det készítünk, kétféle válasz­Gyurlca este nyolc ára után sompölygott hasa a fal mel­lett, mint a rossz macska. Per­cekig tartotta a kezét a kilin­csen s csak akkor nyomta meg az ajtót, amikor már elég bá­torságot érzett magában. Feleségem hat óra óta türel­metlenkedett. Először csak né­ha Ipajolt ki az ablakon, utána a kapunál várakozott. Hiába. Indulatosan vágta be az ajtót. — Érthetetlen, hogy hói ma­rad ez a kölyök ilyen sokáig. Az idegeim meglehetősen jók. A türelmemet nem vesztem él egykönnyen. Jó órán át igye­keztem, hogy az asszonyt meg­nyugtassam. — Ugyan, miért izgatod ma­gadat? Majd jön. Uióvégre nem taknyos gyerek. El nem téved­het, hiszen ismeri a várost. — Érdekes vagy! — támasz­totta meg 0 csípőjét a felesé­gem. — Remélem, hogy tízéves gyerek mégsein akitor jön ha­za, amikor neki tetszik. Ne csi­náltassak neki esetleg kapukul­csot? Nyolc óra táján én is elvesz­tettem a türelmemet. . — A kutyafáját ennek a nagy világnak. Ez már mégis több a, soknál. Jöjjön csak haza a kö­lyök. Gyurka most nyomta be az ajtót. Fejét fülig elpirültan dugta be. Elszántan arra, hogy támadás esetén visszamenelzül- jön. — Azonnal bejössz! — ugrot­tam, fel a helyemről. Nagyrédén és Kisnanán állnak majd munkába ezek a gépek, és reméljük, beváltják a hoz­zájuk fűzött reményeket. Az alkatrész-ellátás valamivel jobb volt, mint a múlt eszten­dőben, bár nem lehetünk még elégedettek. — Van-e sok panasz sor ■j gépekre? — Nincs — hangzik a hatá­rozott válasz. — Előfordul ugyan, hogy egyes termelőszö­vetkezetek többnyire hozzá nem értés miatt panasszal él­nek, de az illető országok sze­relői könnyen javítanak a ba­jokon. A külföldi szállító cé­gek vigyáznak arra, hogy a gé­pek a legjobb minőségben ke­rüljenek hozzánk. Ennek kö­szönhető, hogy 19M3-ban egyet­len traktorral, vagy munka­géppel kapcsolatosan sem merült fel súlyos baj vagy pa­nasz. Az AGROKER-nek van ugyan műszaki osztálya, azon­ban kevés az emberünk ahhoz, hogy az új gépeket hosszabb ; időn át üzemeltetés közben fi- 'gyelhessiik meg. Ha ebben a i vonatkozásban valamit tenni i lehet, úgy ez sokat segítene [bár ennél is fontosabbnak tar. ltom, hogy a termelőszövetke- jzetekben jól képzett vezetők. I szakemberek kezére bízzák az [értékes gépeket:. — Mi a helyzet, a mritrá- [ gya és növényvédőszerek te- 1 kintetében? [ — 48 millió forint értékű [ műtrágya eladását terveztük az 1 idén. Ehelyett már most 52 i millió forintnál tartunk. Ez a [ szám azt is jelenti, hogy a vál­lalat 10 százalékkal adott el [több műtrágyát, mint egy év­ivel korábban. A növényvédő- i szerek tekintetében nem tud ­tuk a tervet teljesíteni. Voltak ' termelőszövetkezetek, ame- 1 lyek arra hivatkozva, hogy nincs veszély, nem vitték ki ezeket a szereket ★ Néhány nap még és vége az esztendőnek. E beszélgetés után az volt az érzésem, hogy az AGROKER dolgozói min­dent megtettek az idén, hogy teljesítsék terveiket, és nyu­godt leiküsmerettel köszönt­hetik majd az új évet. Sz. mint a melegógyi ablakkerete­ket is. — 340 traktor érkezett az idén, amelyeket a termelőszö­vetkezeteknek adtunk el — tá­jékoztat a továbbiakban a fő­osztályvezető. Később megtu­dom, hogy 30 erőgépet az álla­mi vállalatok és más vállala­tok kaptak. 105 silókombájn­nal, és 150 pótkocsival gazda­godtak az idén a termelőszö­vetkezetek. — Érkeznek-e áj gépek, milyen w alkatrész-ellátás? — 9000 féle alkatrészt, illetve gépet tartunk — válaszol a fő­osztályvezető. — Idei újdonsá­gunk volt az RS—56-os NDK- traktar, amelyeket elsősorban a szőlős termelőszövetkezetek használhatnak eredménnyel. Részt vettünk Tőle sván a be­mutatón, ahol a német gépek jól vizsgáztak. Megemlítem, hogy ezeket a traktorokat az NDK komlóművelésre alkal­mazza, de a szakemberek vé­leménye szerint jól használha­tó a szőlőkben is. Verpeléten, Szeptemberben költözött új, egymillió forintos költséggel épült székhazába az AGRO­KER. A modem, emeletes épü­let dísze a környéknek, ahol ezekben a napokban szorgal­mas munka folyik. Az év vége mindenütt gondot jelent, hi­szen le kell zárni a mérleget és minden vállalat szereti, ha tiszta lappal kezdődik az új esztendő. Bánfi Sándor főosztályveze­tővel beszélgettem a minap a vállalat munkájáról. Elmon­dotta, hogy az új helyen ked­vezőbbek a lehetőségek, de probléma még a telefonhiány, amelynek megoldását a postá­tól várják. Közölte, hogy éves tervük 292,5 millió forint volt Ezt a tervet év végére mintegy 105 százalékra teljesítik majd A vállalat mezőgazdasági gé­pek és gépalkatrészek forgal­mazásával, műtrágya és nö­vényvédőszerek, valamint ál­lati tápszerek eladásával fog­lalkozik, de itt vásárolhatják meg a termelőszövetkezetek aí idomvasvázas épületeket, vala­totf, amíg hazabotorkáltam. A3 kapakulccsal legalább egy fél- \ órán át vesződtem. Végül is ] sikerült és óvatos lépésekkel i behúzódtam a lakásba. Elfő-1 léit szándékom volt, hogy nem | ébresztem fel a családot. Nem j sikerült. A villany égett, ( Gyurka meg a feleségem far-1 kasszemet néztek velem. Vagy { legalábbis megpróbálták a le- í hetetlent. Úgy ingadoztak,! mintha részegek lettek volna. * Kabátomat kínosan tornász- \ iám le magamról. ) — Höl voltál, te szerencsét- C len? — szólalt meg az asz-1 szony, amikor megsokallotta, <j hogy a kabátomat minden j áron a kályhacsőre akartam í akasztani. — Mi bajod van velem? — j fordultam felé. — Azt kérdeztem, hogy mer-1 re jártál. { Kár lett volna tagadni. j — Lehóckiéknál. j — Ügy? És mit csináltál ná-\ luk ilyen sokáig? Megvakartam a fejem búb- í ját. Tele szájjal elnevettem i magam. Jókedvem csak pilla- J natok múlva csendesedett. Ak- * kor odahajoltam a páromhoz 1 és bizalmasan a fülébe súg- l tam. J — Olyan kedves emberek! T Biztos voltam abban, hogy j Gyurka egy szótagot sem ér- | tett belőle. í Rossi Károly * Valósággal elöntött a ked­vességük, s mire észrevettem magam, már ott ültem az asz­talnál. Friss vacsora volt. Virsli paradicsom-mártásban. Felséges volt, igazán mondom, felséges. Az asszony kedvesen sür- gött-forgott. Az ember nem tudott hová lenni örömében. Egyre kínálgattak. Már a ne­gyedik pár virslinél tartottam. De nagyon ízlett és ugyan­ezt mondhatom a borukról is. Kicsit csersavas kadarka, de hogy az milyen jólesett a virsli után, azt ki sem mond­hatom. Először tisztán, azután szódával. Vacsora után a tele palack mindig ott volt előttünk az asztalon. Cigarettáztunk és be­szélgettünk. Gyurka késői ha­zatérése nem is került szóba. Lehócki remekül bírta az italt és belém is szorgalmasan diktálta. Tíz óra tájban úgy éreztem, mintha odanőttem volna a székhez. Tizenegy óra felé úgy gondoltam, hogy ideje lenne már a haza-menésnek. Marasztalták és lehet, hogy szikesen maradtam volna, de az illem nem engedte. Nem tudom, meddig tartha ­Már hánytam is magamra a kabátot. — Mit akarsz? — fogta meg 1 a feleségem a karomat, amikor lecsaptam a kilincset. — Megmondtam. A szemük­be fogok nézni ezeknek az em­bereknek és megkérdezem tő­lük, hogyan gondolják ezt — . Azzal kivágtam az ajtóit és el­rohantam. Egész úton tálcoltam a mon­danivalót. Eltökélt szándékom veit, hogy lehordom őket, amennyire megérdemlik. Lehőckiné nyitott ajtót. Pongyolában volt. Amikor be­mutatkoztam, mosolyogva tes­sékelt be. — Az uram nagyon meg fog örülni. No, gondoltam magamban, semmi oka nem lesz az öröm­re. Lehócki felugrott a vacsora mellől és szóhoz sem engedett jutni, amikor megtudta, hogy Gyurka édesapja vagyok, — Szervusz, édes öregem! Ki sem mondhatom, mennyire örülök annak, hogy eljöttél. ■ Parancsolj helyet foglalni, Anyúka, gyorsan még egy te­rítéket. Ugye, vacsora előtt vagy? De -miért, is kérdezem °> ' Parancsolj! A gyerek megszeppent. Ajka remegett. Lassan óvakodott be­felé, de jobb kézzel még min- dig fogta a kilincseit. — Hol voltál? — dörögtem rá a gyerekre. Bizonyosan na­gyon keményen nézhettem rá, mert a gyerek elpityeregte ma­gát. — Ne bőgj, te gazember! Azonnal megmondod, hogy merre csavarogtál! — Nem csavarogtam! — szó- tagölta ijedten. — Höl voltál? —■ ismételtem meg a kérdést, de egy hanggal magasabban. — Lehóckiélcnál! — nyögte fej keservesen. — Úgy? Lehóckiéknál este nyolcig. — Igen! — És mi dolgod volt náluk ilyen sokáig? A gyerek körülnézett. Végül az anyjára emelte a tekintetét. Onnan várta a segítséget. Ami egyre késett. Agya végül is mentőötletre világosodott. — Olyan kedves emberek! — Úgy? Kedves emberek? Na, majd végére járok én en­nek a kedvességnek. Hol lak­nak? — A Kishíd utcában. Három szám alatt. KEDVES EMBERE« tokban mindennap, de egytál­ételen vacsorából is főzünk 30 —40 adagot. Az éttermen kí­vül kiszolgálunk utcán át is; könnyítőnk a dolgozó nők má­sodik műszakján... — Hányán dolgoznak a konyhán? — Velem együtt tizenné­gyen. Tizenkét esztendeje dói- . gozom a cúkorgyári konyhán Golyós Lajosodnál, Kaszás Má- ; riával és Beleznai Ferencnéval együtt, mind a négyen a törzs- gárdához tartozunk. — Valamit talán még ma­gúkról? — Itt, a konyhán elég szű­kösen vagyunk. A helyiségre, bizony, ráférne már egy kis bővítés. No, és a felszerelés... Elkelne még egy-két szerszám, s beépíthetnék végre a moso­gatógépet is; — sokat könnyí­tene az is a munkánkon ... (gyónt)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents