Heves Megyei Népújság, 1963. november (14. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-26 / 276. szám
1963., november 26., kedd NÍPÜJ868 8 99Ha van pénzed9 — ihatsz vizet“ Az üzletelés Görögországban hihetetlenül erős „nemzeti betegség”. Mondják — a törökök ludasok ebben, ők plántálták több évszázados uralmuk idején a kútár szellemet a helybeli lakosakba, akik azóta sem tudtak leszokni a vásárlás, eladás „gyönyöreiről”. Nem is csoda, hisz az üzletelés a kispesztő mennyisége szinte vásárlási kényszert ébreszt az emberekben. Felülmúlhatatlan kényszert, hogy vegyen valamit. Jó formájú golyóstollat 50 fillérért, tranzisztoros rádiót másfélszáz forintért, miniatűr magnetofont, harisnyát, vagy fügét, zsilettpengét, műanyag repülőgépet. Mindegy. Mert minden megéli. Kivéve az élelmiszert és a felső ruházati cikkeket, s néhány műem- lékiérgyat, amelyeknek értéke magasabb a mi árainknál. Olcsó az áru, hiszen az egész nyugati világ ide önti döm- ping-cikkeit, japánok, németék, amerikaiak, olaszok, angolok ide termelnek. Görög áru jóformán alig található az üzletekben. S miközben fáradtan, szomjasan bolyongtunk az ember- áradatban, örömteli felkiáltással fogadtuk a fehér kabátos pincérfiút, aki mérlegserpenyő alakú tálcán friss, vízzel teli poharakat egyensúlyozott. Athénben a víz nemcsak drahlegkevésbé. Itt tehát a következőképp módosul a közmondás: „ha van pénzed, — ihatsz vizet". De jobb erre az édeskés bor, amelyet már az ókoriak is vízzel kevertek, vagy a kávé, esetleg a kedvenc hűsítőjük, a portokoláta. A víztől felfrissülve tovább lézengtünk a Hermész utcában s felejthetetlen élményként végighallgattuk, néztük, miként alkudik egymással két görög kereskedő. A vevő arckifejezése mutatta, mennyire csepüli, lebecsüli az árut, míg a boltos fenkölt arccal dicsérte. Végül a 120 drahmás ernyő 40-ért cserél gazdát. A kereskedő becsoma- goltatja és sebesen elindul vele. A másik utcasarkon befordul saját üzletébe, kibontja az ernyőt, s rátűzi az árcédulát, amely 140 drahmát mutat. Vajh, ki veszi meg tőle 45 drahmáért? Kábul persze az ember, s szinte önkénytelenül, magyarul Szivacsárus ember előtt megcsillantja a reményt, hogy „felemelkedhet a {jénzmágnások sorába”, de igen sok embert) a munkalehetőség hiánya taszít a zsibárus sorsára. Csak csodálni lehet azt a fanatizmust, amivel a görög árus kiteríti néhány olcsó műanyag játékát, vagy tucatnyi fésűjét) a hőségtől olvadozó asztalra és oly meggyőződéses buzgalommal kiáltja világgá árujának kiválóságait, mint aki meg van győződve arról, hogy rövidesen vásárlók százai tülekednek majd árujáért. S lelki szemeivel látja majdani saját magát, amint ünnepi sötét ruhába öltözve, éppen szuperáruházának alkalmazottaitól átveszi a napi milliós bevételt. Mindenki kereskedni akar és ... mindenki kereskedik, egyforma hévvel, legyen apró gyerekről, vagy meglett felnőttről szó. A cél: vevőt szerezni. S ha a vevő nem hajlandó bemenni a boltba? Annyi baj! Kitelepítik az üzletet a vevő elé az utcára, kis pavilonokba, lapos kocsikra, székre, az aszfaltra és elkezdődhet a vásár, az alku. írás mutatja, hogy a nylon- harisnya páronként 25 drahmáért kapható. Dé kérhetsz bátran két párat —f harmincért s kis szó-huzakodás után megkapod, sőt az árus még az ut. casarokig is elkísér, mint legbőkezűbb vevő- • jét. Szinte nem lehet, nem mer az ember olyan alacsony árat ajánlani az áruért, amiért meg j e kapná. Itt van a legtöbb áru cs a legkevesebb vevő. A világ bazáréban, Athén kereskedő-negyedében több órás bolyongást kitevő utcahosszakon, telis-tele vaui a járda, a fal a kirakott ruha, déligyümölcs, műszaki cikkek, termények, porcelánok garmadájával, a gombostűtől az autóig terjedő áruk özönével. A fülsiketítő kínálás, s az árunak elkéA hentes-soron. mát, de aranyat ér. Jó negyven kilométerről érkezik ide a víz, amelyet ivásra használnak Pillanatkép a bazár-sorról válaszol az udvarias férfinak, aki óránkra mutatva valamit magyaráz. — Hűha, már éjfél is elmúlt! — nézzük hitetlenkedve a mutatókat, s itt még nappali forgalom van az utcákon. A férfi rendületlenül magyarázott tovább, s tudakolta „na- cionálónkaitf”. Mondtuk, magyarok vagyunk, erre felderült arccal karolt belénk, s egyre azt hajtogatta, perfekt magyarul tudó „madámmal” tudna összehozni itt a közelben. Végül egy föld alatti bárba cipelt, ahol magas székeken és a félkör alakú pódiumon Athén „százegy dolláros” lányai ültek, üzletfelekre várakozva. De miután megtudták, hogy csak egy idős, magyarul beszélő hölgyet keresünk, és se lányokat, se italt nem „kérünk”, csalódott arccal fordultak vissza whiskysükhöz, s kifelé jövet az előbb még nyájas portás csak egy komor , jasszas” köszöntés, félét vetett utánunk. Mi is járna más egy „üzlet- ron tónak ...”? (Folytatjuk.) Kovács Endre Ötperces kommentár A LÁTÓK GERINCE Gyakoriak a névtelen bejelentések. Nem titok, mi az oka annak, hogy sokan nem írják alá a feljelentő leveleket. A bejelentők nagy része tart a megtorlástól, más részük pedig ... fél attól, hogy az igazság kiderül, a vizsgálat nem igazolja az állításaikat, és ezért — jogosan — felelősségre vonják. , A Magyar Szocialista Munkáspárt nyolcadik kongresszusán is foglalkoztak a névtelen bejelentések problémájával, s a határozat kiemeli, hogy azokat nem kell minden esetben kivizsgálni. Nemrég olyan határozatot hozott a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság, amely leszögezi, hogy a népi ellenőrök „névtelen bejelentésre (legyen az szóbeli, vagy írásbeli) vizsgálatot nem indíthatnak. Egyéb vizsgálat közben névtelenül érkező jelzések — akár a vizsgált szerv dolgozóitól, akár más személytől származnak — nem vehetők figyelembe.” Helyes volt-e ez a döntés? Nem korai-e ez a határozat? Nem válaszolhatunk egyértelműen, ha átnézzük a Heves megyei „bejelentés-statisztikát”. A megyében az idén huszonhét névtelen bejelentést küldtek a népi ellenőrzés megyei vágj# valamelyik járási bizottságnak, s közülük csupán egyetlenegy bizonyult alaptalannak, s a bejelentők a közérdekeket súlyosan veszélyeztető visszaélésekre hívták fel a népi ellenőrök figyelmét. Tehát a bejelentők legnagyobb részének igaza volt. Miért nem írták alá mégsem a nevüket? Kicsit naív a kérdés, — féltek a következményektől. Az egyik bejelentő meg is írta, hogy az ő alacsony beosztásában mennyi hátrány érheti, ha kitudódik a dolog. Miért félnek a következményektől? * Ugyancsak naív kérdés, — mert nemcsak a névtelen bejelentés ritka, hanem az olyan vállalat, intézmény is, ahol valami módon nem adják visz- sza a „kölcsönt” a kellemetlenkedőnek. A népi Ellenőrzés vizsgált például olyan termelőszövetkezeti panaszt, ahol az egyik brigádvezetőnek volt igaza: a kifagyott és tönkrement .vetés igazolta, hogy oda nem kellett volna búzát vetni. — És utána „alacsonyabb beosztásba” került a bíráló... Kivételes lenne ez az eset? Hogyan lehetne leküzdeni azokat a félelem táplálta gátlásokat, amelyek „lespórolják” a levél alól az aláírást? Nyilvánvaló, hogy a félelem okát kellene megszüntetni. Ki kellene irtani azt a reflexmozdulatot, amely nálunk nem ritkán a bírálat után mindjárt a feljelentőt keresi, s nem a hibák kijavításának útját. Segíti-e ezt ez a rendelet? Segíti-e, amikor nem a vállalatok, intézmények felelőssei- től, hanem a bejelentőtől vár korrektséget, gerincességet? Senki sem állítja, hogy az éles szem, ak érzékenység minden esetben párosul azzal a „harcossággal” is, amely feltétlenül szükséges, ha ki akarjuk javítani az észrevett, feltárt hibákat. De segítünk-e a hibák kijavításéban, gyorsítjuk-e a hiányosságok felderítésének, feltérképezésének munkáját, ha lemondunk azok segítségéről, akik a „szemükre” már nem panaszkodhatnak, de nem szívesen merik vállalni az esetleges következményeket, a visszavágásokat, amelyek érik, vagy érhetik őket. Nálunk törvény védi a bejelentőt. Kívánságára nevét nem hozzlák nyilvánosságra, éppen ezért, ha nem akarja, nem is jut azok tudomására, akik árthatnának neki. Ezt a bejelentők egy része nem tudja, vagy nem hiszi el, nem veszi komolyan, azért búvik meg az ismeretlenség védőrácsa mögött. A rendeletnek nem az a célja, hogy elvegye a becsületes emberek kedvét, hanem az, hogy növelje a bejelentők felelősségérzetét. Ha valaki tollat ragad — közérdekből tegye azt, s ne vezesse rosszindulat, vagy a kellemetlenkedni akarás szándéka. De ha valakinek igaza van, akkor írja alá nyugodtan a nevét... Nem volt korai az intézkedés? Nem veszi ki a tollat sok jóhiszemű, de félénk ember kezéből? Az idő válaszol majd erre r kérdésre. — Bizonyára telje sen abbahagyják a feljelentés írást azok, akik a névtelenséí biztos bástyája mögül felelőt lenül és alaptalanul rágalmaz tak másokat. Abbahagyják mert az irattárak számáramé; ők sem írnak. Bájönnek, hog nem érdemes írni. Nem küldenek névtelen fel jelentést azok sem, akikne' igazuk van, s szeretnék ha : visszaéléseket minél gyorsat ban felszámolnák, a szabát talanságok megszűnnénei Nem küldenek, mert tudjál hogy az aláírás hiánya éppé ezt akadályozza meg, éppé ezt a szándékot húzza keres: tül: a levél Irattárba kéri anélkül, hogy a vizsgálat met kezdődött volna. (A rendeletnek van egy ,,k' búvó kapuja is”: nem annyit merev és öncélúan következi tes, hogy az esetleges névtele bejelentésekben szóvá tel visszásságok kivizsgálását! eleve eltekintsen, — csa azért, mert arra névtelen bf jelentők is felhívták a figyel mét. — Ha egy területrő üzemből, problémakörről sói névtelen feljelentés érkezik: r népi ellenőrzés szervei meg vizsgálhatják — az égés problémakört.) Tehát még egyszer a kérdés Nem volt korai ez a rendel kezés? A választ most is az időn bízzuk. De reméljük, az intéz kedés hozzájárul a „látók gerincének kiegyenesítéséhez. Krajczár Imre „Xkl (/(/etuje a n álam , nem élet élet'’ Nyolcvan éve született Babits Mihály született Szökszárdon. A családból és a pécsi gimnáziumból magával hozott különleges érdeklődése az emberi kultúra klasszikus öröksége iránt a budapesti bölcsészkaron még inkább elmélyült. Ott szorosabb barátságot kötött Kosztolányi Dezsővel és Juhász Gyulával. Első verseskötetében (Levelek Iris koszorújából, 1909) a klasszikus kultúrán nevelkedett költő a költészettől azt várja, hogy .könnyű habként” emeljen a magasba, fejezze ki a „soha meg-nam-elégdüés” ösztönző vágyait Verseinek megértéséhez az ókort kultúra ismerete is szükséges, de jól megfigyelhető magányos be- feléforduláisa miatt érzett fájdalma is. A kötet záróversóben így vall erről: Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm. Csak nyilam szökhet rajta &t: a vágy — de jól tudom, vágyam sejtése csalfa. £n maradok: magam számára börtön, mert én vagyok az alany és a tárgy, jaj, ón vagyok az ómega s az alfa. A költő zárt világából igyekszik kitömi, amelynek félreérthetetlen bizonyítéka az 1911-ben megírt Második ének című drámai mesejátéka. A szomorú királyleány felvidítására vállalkozott pásztor énekel, mert — ahogyan vallja — „Ha gyenge a nótám, nem élet az élet”. Ezért reagál érzékenyen az 1912. május 23-i forradalmi megmozdulásra a Május huszonhárom Rákospalotán című versében, ezért borzad el a háború véres pusztításainak láttán. A Húsúét előtt a Nyugatmatiné emelvényéről messze- hangzóan kiáltotta világgá: „Ó béke! béke legyen béke már! Legyen vége már!” Talán legproblematikusabb Babits magatartása a forradalmak éveiben és a bukást követő nehéz időszakban. A Tanácsköztársaság idején kimondta egyetemi előadásában: meghajtja tudomány komoly zászlaját a forradalom vörös lobogója előtt’, de a bukás után kiadja „maga ment- sége”-ként a Magyar költő ki- lencszáztizenkilencben című okikét, amelyben az üldöztetés miatt is feldúlt lelkiállapotban mentegeti a forradalom idején tanúsított magatartását. 1919 után Juhász Gyula mellett Babits Mihály talál rá leghamarabb a nemzet szivére, s egyik legszebb hazafias versében, a Petőfi koszorúi címűben tesz hitet hazaszeretete mellett. Köteteiben (A nyugtalanság völgye, Sziget és tenger, Az istenek halnak, az ember él) a magára találás figyelhető meg, a magányból a közösség, a nemzet felé tárulkozik ki költészete. A Cigány a siralomházban című versében saját művészetének válságát is feltárta, de testvériséget vállalt a milliókkal: Nem magamért sírok én: testvérem van millió és a legtöbb oly szegény, oly szegény, még álmából sem ismeri ami jó ... Szomorú világ ez! s a vers oly riadva muzsikál, mint cigány a siralomházban, Hess. hess, ti sok verdeső, zümmögő, fényes bogár. Ha holtakat nem ébreszt; mit ér a trorabltaszó? Csak a könny, csak a könny, csak a könny hull s nem kérdi, mire jót tó öltői realizmusa a har- mincas években érik be, amelynek legmegrázóbb dokumentuma a Jónás könyve (1938). A négy részből álló elbeszélő költemény bibliai alapja Jónás próféta története, aki a prófétaság feladatát nem akarta vállalni, de rákényszerült arra, és szavai hatástalanok maradnak. Babits ebben a költeményben vallja teljes meggyőződéssel, hogy a költő nem vonulhat vissza magányába, részt kell vállalnia korának küzdelmeiből: ... mert vétkestek közt cinkos aki néma, Atyafiáért számot ad a testvér. E gazdag hangszerelésé költészet mellett jelentősek Babits regényei (Gólyakalifa, Tímár Virgil fia, Kártyavár, Halálfiai, Elza pilóta) és irodalom- történeti műve is (Az európaiirodalom története). A két világháború között, de különösen a harmincas években jelentős irányító szerepet is vállalt a magyar irodalmi életben, bár nagy része van abban, hogy a Nyugat ezekben az években lassan elveszítette progresszív jellegét. Az esztétikai értékekre irányította figyelmét, „politikamentessé,, igyekezett alakítani a Nyugat hasábjait. (írástudók árulása című nagy cikkében fogalmazta meg elveit.) tószmei tévedésein, világ- nézeti korlátain átsüt az a küzdelem, az a szenvedély, amellyel átélte korának számtalan problémáját. Polgári talajról sarjadó művészetében ez volt a legtöbb, amit adhatott. E. Nagy Sándor
