Heves Megyei Népújság, 1963. október (14. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-09 / 236. szám
4 NÉPÚJSÁG 1963. október 9., *«r#a Inkább az íróasztal,..? Oklevéllel ládát csomagol — Mit szólna a fala? — Napi egy óra: ezer forint NEM SZÍVESEN válaszol a kérdésemre, de némi hallgatás után mégis kimondja: —Nem vállalom a brigádvezetői beosztást. —Miért? Nem bízik önmagában? — Minden reggel négykor keljek fel. Húzzam lel a csizmát és menjek ki a határba? — Miért végezte el a mezőgazdasági technikumot? — Azt hittem, hogy bekerülhetek az irodába. Ott olyanok dolgoznak, akiknek csak általános iskolai végzettségük van. Én meg az oklevéllel a zsebemben kimenjek a földre? — Maga szerint milyen jelentőségű a brigádvezetői munkakör? — Tudom, hogy fontos beosztás a tsz. szempontjából, de . . . Nem vállalom. Itt az ideje, hogy néhány dolgot megmagyarázzak. Az előbbi párbeszédet Győri Erzsébettel folytattuk, Adácson. Az asztal mellett ott ült még Nagy Mária is velünk. Mindketten mezőgazdasági technikusi oklevelet szereztek az elmúlt iskolai év végén. — Én a Hatvani Konzervgyárban dolgozóm — válaszol Nagy Mária. — Ládát bélelek. A fizetésem ezer forint. Minek vállaljam a brigádvezetői beosztást? Azért, hogy kigúnyol- janák? Azt mondanák, no, ez is hiába érettségizett, most mégis itt dolgozik a határban! — És az irodai munkát? — Azt igen. — Miért ragaszkodik az irodához? A VÄLLÄT vonja meg. Maga elé néz, mintha a szavakat keresné. Gondolom, nem köny- nyű az elfogadható okot megtalálnia; — Kényelmetlen. Korán kel! kelni, sok a munka, ha valaki brigádvezető; — Mikor kel most, hogy Hatvanba jár be? — Reggel ötkor; — Tehát azon az egy órán múlik? Most egymásra néznek. Mindketten a másikra várnak a felelettel. — A konzervgyárat vállalom, de a tsz-et nem. Ha valami laboratóriumban dolgozhatnék.: a — A tsz-ben? — Igen. Valami magnemesi tő..: Aztán elhallgat; Nekem is elfogyott a szavam.Egyre kevésbé értem a két lányt. Megkockáztatom a megjegyzést: az iskolában KISZ- tagok voltak, tanult emberek, nem érzik, hogy valamiféle el- polg'áriasodás tűnik elő szavaik nyomán? Ez ellen tiltakoznak. És újból a falura, a rokonokra és ismerősökre hivatkoznak. Mit szólnának az emberek? Másik oldalról közelítem meg a kérdést: jövőjük felől érdeklődöm. Mindkettőjüknek komoly udvarlójuk van. Győri Erzsébet agronómusnak lesz a felesége, ha ... Hogy akkor is a tsz. lesz az életkeretük? Jó, az más. Akkor elmegy dolgozni a tsz-be, de csak az irodába. Máshol el sem tudja képzelni az életét. — Mi valószínűleg Gyöngyösre megyünk lakni — beszél jövőjéről Nagy Mária. — A vőlegényem az Egyesült Izzóban dolgozik. Azt hiszem kapok munkát a laboratóriumban. A végeredmény tehát most is ugyanaz, mint az előbb volt MÉG 'A SZÜLÖK véleménye iránt érdeklődöm. Kiderül, hogy ők is egyetlen módon tudják elképzelni gyerekeik munkáját: mindenütt, csak a tsz-ben nem. Illetve: csak az íróasztal mellett vagy valami hasonló körülmények között. Újra és újra ismétlődik a kifejezés: a laboratórium. Nagy Mária volt Hatvanban a Rákóczi Tsz-nél. Érdeklődésére még nem kapott választ; Győri Erzsébet Füzesabonyban és Szűcsiben ajánlotta fel a munkáját, eredménytelenül; — Miért mentek maguk mezőgazdasági technikumba? — Volt osztályfőnökünk, Csömör Tibor beszélt rá bennünket — válaszolja Győri Erzsébet. — Akkor még nem tudtuk, mi vár ránk. Beszéltem a párttitkárral is. Kocsis László elmondotta, hogy hiába igyekeztek a szülőket is meggyőzni, eredménytelen volt minden kísérletük. Csak az iroda — ez az egyetlen elfogadható munkahely a számukra. És most már fölöslegesnek tartok minden további idézetet. A lényeget tudnám csali tovább variálni. Minek? Azt hiszem, nemcsak én nem értem a két fiatal lányt, szüleik véleményét, de olvasóim se. Megkérdeztem tőlük: nem x bíznak önmagukban, azért nem merik vállalni a brigádvezetői munkakört? Elhárították ezt a „gyanúsítást”. Szakmailag képzettek, mitől tartanának, adták vissza a kérdést, nagy nyugalommal. ÉS TALÁN szót sem lenne érdemes vesztegetni a két lány kicsit különös állásfoglalására, ha ez csak rájuk lenne jellemző. Sajnos, sokkal többet takar az ő példájuk, mint amennyi az első pillantásra kitetszik belőle. A közvéleményt is tükrözi. A ma még meglévő közvéleményt, ami ott él a falusi házak között, bármilyen furcsa is — a tv- antennék, a gépkocsi, a művelődési ház az orvosi rendelő, a tanácsháza szomszédságában. Ez is örökség: századokra visszanyúló „közfelfogás”. Még nem tudtunk megbirkózni vele, legalábbis nem mindenütt. Adácson még él ez a vélemény; Mennyi minden tennivalónk van még! G. Molnár Ferenc J. Megkezdődött a bikavérszüret 40 fürt egy szőlőtőkén Az Eger környéki borvidéken csak a hét elején kezdődött meg a nagy szüret A napos idő az elmúlt hetekben sokat javított a szőlő minőségén és így a borszőlő mustja általában elérte a 20 cukorfokot Megkezdték már a híres bikavért adó vörösbor-fajták szüretelését is. Ebből a jellegzetes egri nedűből az idén háromszor annyit dolgoz fel az Eger—Gyöngyösvidéki Állami Pincegazdaság, mint az elmúlt évben. Bő termés mutatkozik a kadarka és az oportó fajtákból. Az állami pincegazdaság 260 holdas egerszalóki üzemegységében 40 mázsás holdankén- ti termésátlagot takarítanak be. Különösen jó termést hoznak az új telepítésű szőlők, amelyelv egy-két éve fordultak termőre. Az egyik magas- mívelésű tőkén pl. 40 fürtöt számláltak meg a szüretelők. AZ ORVOSNÁL — Egyszerűen nem értelek. Hogyan bízhatsz abban az emberben, amikor tudod, hogy az ellenkezője sem igaz annak, amit mond? Te, aki olyan precíz vagy és ráadásul büszke arra, hogy jól ismered az embereket, mégis szóba állsz ezzel a hazug fráterrel, akinek szavai között nehezebb eligazodni, mint egy labirintusban ... — Mit nem lehet ezen érteni? Csak természetes, hogy bízom benne... — Ne őrjíts már m'eg, hát mondom, hogy hazudik és ezt te is tudod, ne tagadd! — Eszem ágában sincs tagadni. Tudom, hogy hazudik. Ezért bízom benne. Nála nem érhet meglepetés. Benne bízhatok. De mit kezdjek egy becsületes emberrel? Annál sohase tudhatom, hogy véletlenül, életében először és utoljára, de nem éppen nekem hazü- dik-e? Na látod: csak a hazug emberben bízhatsz... — veregette meg a vállam, s filozófiája résein át távozott. (—ó) A spiccbubik gyártása nem kis dolog. Nemcsak a szakértelemre, de a szívre is szükség van, hogy a, spiccbubik igazán spiccek és bubik legyenek, nem beszélve arról, hogy jó szem is kelletik, lévén a spiccbubik méretei a hivatalos technológia szerint is, mindössze 0,001 kilométer. Ez a szám is igazolja, hogy Kaje- vácnnk felelősségteljes és hálás feladat adatott, amikor a spiccbubik gyártását az egyengető-vertiká- lis gyalun neki adták oda, hogy lelkes és odaadó szakértelmével segítse elő az üzem tervének minél hatékonyabb teljesítését. Érthető tehát, ha ezek után Burbulya művezető földbegyö- keredzett lábbal állt meg Kajevác és az egyengető-vertikális gyalu mögött, amikor a gép és az ember a legteljesebb egyetértésben állt. Illetőleg csak a gép állt, Kajevác feküdt, sőt aludt, még sőtebb, horkolt is. Ez az, ami különösen feltűnt Burbülyá- nak, aki éppen most dolgozott az üzemi zajok csökkentésére kiírt célprémium elnyeréséért, s már ott tartott, hogy a nagy fejsze zajának egyti- zedét csökkenteni tudta, de a horkolásról eddig még szó sem volt. — Maga itt alszik? — rázta fel mérgesen Kajevácot, aki indig- nálódva állt talpra: — Nem szeretem■, ha ilyen durván ébresztenek — morgott vissza. Az apám öt évet ült börtönben, mert egyszer valaki durván keltette fel. S különben is látja, hogy itt alszom, akkor minek ilyen marhaságot kérdezni... Burbulya rögtön önkritikát gyakorolt, vadában csak felesleges szócsépléssel jár olyan dolgot megkérdezni, ami nyilvánvaló, s egy vezető ne szégyell je elismerni hibáját. Bocsánatot kért tehát Kajeváctól egyrészt erőteljes rázásáért, másrészt felesleges kérdéséért és gyorsan, behatóan tanulmányozni kezdte a már elkészült spiccbubikat. Üjabb megdöbbenés, a méretek messze elmaradtak a technológiai előírásoktól, a megmunkált három és fél darab mérete elérte, sőt, meghaladta az egy egész kilométert, pontosan öt mikronnal. Burbulya szívébe keserűség, leikébe düh költözött és így rivallt rá üzemvezetői igazsága: tudatában Kajevácra... — Nem szégyellt magát? Ilyen munkát csinálni! Mondja, ember, de őszintén, meg merte volna ezt maga csinálni az át- kos kapitalizmusban? Kajevác nagy és nyílt tekintetével ránézett Burbulyára és őszintén válaszolt: — Nem mertem volna, az totál zihi~. — Azért mondóim — enyhült meg Burbulya és szivébe megbocsátás telepedett. Lehet még Ka- jevácból ember, mert lám, azért vadamikor tudta a fegyelmet és könnyes szemmel párnát helyezett Kajevác feje alá... Hadd álmodozzék még egy kicsit, mi lett volna vele az át- kos kapitalizmusban. (egri) rí "(in Imit. FOGLYA] J&i i uhl_. fordította: Sárközi Gy 3. Hisz mindenki tudta, mit jelent a „tiszta” bomba. Eleget cikkeztek róla az utóbbi időben az összes lapok. — Miért tőlem kérdezi ezt, Eddy? — vont vállat Queltcli. — A professzor és a tábornok jobban tudják, hogy mi az. — Maga talán nem tudja, mister Old? — nézett a professzor fürkészően a fiatal hadnagy szemébe, de nem látott benne semmi ravaszságot. — „Tisztának” nevezik nálunk a hidrogénbombát, mivelhogy robbanóerejét főképpen a termonukleáris folyamatok határozzák meg, nem pedig a hasadás, mint az atombombáét. Az ilyen bomba felrobbanásakor a radioaktív termékek mennyisége kicsi szokott lenni. — De engedje meg — vágott csodálkozó képet a rádiótechnikus —• mi váltja ki ezt a termonukleáris folyamatot? Hisz ahhoz több millió fokos hő szükséges, amit pedig tudomásom szerint a hidr ogénbomb a belsejében levő atombomba fel- robbantásával érnek el. Miféle „tisztaságról” lehet ebben az esetben sző? — Amíg atombomba a „gyutacs”, bizonyos hasadási termékmennyiség természetesen elkerülhetetlen — mondta egyetértőén Medows. Félbe kellene szakítani ezt a társalgást, gondolta a tábornok, aztán mégis úgy döntötc, hadd beszélgessenek inkább, mintsem komor gondolatokba merüljenek. — Teljesen „tisztát” tehát egyelőre még nem sikerült előállítani? — kérdezte Eddy Old. — Most dolgoznak rajta — felelte Medows. — Egyes tudományos tanácsadóink elhitetik a kormánnyal, hogy már most elkészíthető a kilencvenöt százalékos „tiszta” bomba. A továbbiakban pedig, ha a hidrogénbambák atomdetonátorait rendes robbanóanyagok gyújtó tölteteivel helyettesítik, talán sikerül előállítani a teljesen „tiszta” bombát. A professzor különben kételkedett ebben. Általában mindenféle hidrogénbombát „piszkosnak” tartott, s nem hitt abban, hogy előállítható olyan termonukleáris bomba, amelynek robbanását ne kísérné radioaktív izotópok képződése. — Azt mondja, hogy még sok év kell a „tiszta” bomba létrehozásához? — kérdezte Queltch és közelebb ült a professzorhoz. — S addig — amíg meg nem találjuk ezt a bombát, állandóan kísérletezni fogunk? S ezt mindannyiszor valami váratlan dolog fogja kísérni, olyasmi, mint például amikor az első háromfázisú hidrogénbombát próbálják ki? — Minden lehetséges — felelte beleegyezően Medows professzor. — Az első háromfázisú, illetve háromrétegű bombánk bizonyos mértékben valóban felülmúlta minden várakozásunkat, s voltak, akik alaposan megitták a levét. — En azt mondom, hogy ezek a pokoli bombák csaknem mindig hoznak valamilyen meglepetést — jegyezte meg Queltch rosszmájúan. — Hisz akkor mindnyájan azt hitték, hogy urán—235-ön kívül csupán nehéz és igen nehéz vízzel van töltve, aztán kiderüli, hogy még más anyagokkal is. — De azért semmi különös, agyafúrt dolog nem volt benne — szólalt meg fáradt hangon Medows. Ez a beszélgetés már kezdett az idegeire menni. — Deutrium és tritium helyett a litium deuteritjével „töltötték meg”, a burkát pedig rendes urán—238-eal. Ennek eredményeképpen a következő folyamatot kapják: Hasadás, — magegyesülés — hasadás. S ez több mint tízszeresen szárnyalja túl a rendes hidrogénbomba erejét. — Es mekkora területet fertőzött meg? — kérdezte Queltch, még mindig az előbbi rosszmájúsággal. Hazard tábornok pedig megjegyezte magában, hogy ennek az embernek nem szabad többé megengedni, hogy részt vegyen titkos kisérleteken. — Tizennyolcezer négyzetkilométernyi területen keletkezett akkor veszélyes nagyságot elérő radioaktivitás — felelte Medows professzor előbbi közömbös hangján. — Addig babrálgatunk ezekkel az atomokkal, míg megjárjuk egyszer velük! — kiáltott fel ismét izgatottan Queltch. — Előbb-utóbb a pokolba kerülünk ezzel az egész bolygónkkal együtt! Ki tudja, mi történik most odafent? ... Medows tudta, hogy Queltch csupa sületlenségeket beszél, de azért mégis vetett egy ideges pillantást a műszerek mutatóira. Es bál’ azt jelezték, hogy a szikla felületén jelentősen megnövekedett a radioaktivitás, sietett megnyugtatni Queltch-et, hogy a légkör bomlásának semmiféle láncreakciója nem kezdődött és nem is kezdődhet el. Dixon tengernagy segítséget ígér Hazard tábornok természetesen valamivel többet tudott a felrobbantott bombáról, mint Medow tie előtte is sok minden x ' • világos. iNíem átallotta volxií kikérdezni a prof essz--. > a • nba hatásának néháiij í\r i elve felöl, de tudta, hogy milyen ideges hangulatban vannak a tisztjei, s inkább más alkalomra halasztotta ezt a beszélgetést. Egyelőre nem látott semmi borzalmasat abban, hogy így alakult a helyzetük, jóllehet; nem egészen úgy történt minden, ahogy kitervezték... De odafent már tudnak, természetesen, erről és máris intézkednek megmentésük érdekében. Bárhogy is nézi a dolgof, nemcsak ő és a professzor került a bomba fogságába, hanem még két tüzér- és műszaki ezredes, meg néhány tudós, magfizikus is, akik az óvóhely szomszédos szakasza-' nak a foglyai. — Hallja-e, Queltch — szólt Hazard szigorú hangon a rá- diótechnikushoz, — eleget fecsegett már itt össze-vissza. Ha rendbehozta adóvevőjét, azonnal teremtsen kapcsolatot Dixon torpedórombolójával és jelentse helyzetünket a tengernagynak. — Parancsára, sir — szólalt meg Queltch minden különösebb lelkesedés nélkül. Az adóvevő-készülék fölé hajolt, a többiek pedig feszülten lesték a tengeri, és óceáni szelektől cserzett, kiugró pofa- csontú arcának kifejezését. Hol bele-belekiabált a mikrofonba, hol hívójelét kopogtatta a rádiótávírón. Hazard tábornok pedig, hogy kissé feloldja a feszültséget, elhatározta, kiad még egy parancsot: — Eddy — fordult élénken adjutánsához —, maga is fogjon munkához. Vegye számba élelrpiszerkészletünket. Ki tudja, meddig kell még itt ros- tokolnunk! (Folytatjuk.) talán már meg is kezdődött a légkör bomlásának láncreakciója... Jó lenne, professzor, ha megnézné, mit mutatnak a műszerei. AZÉRT MONDOM