Heves Megyei Népújság, 1963. október (14. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-06 / 234. szám

1963. október 6., vasárnap nepfjMO 9 1. (J uezonhat barna kis no- tesz. A vásznuk erősen megko­pott már, gerincükről itt-ott lepattogzott a szecessziós ara­nyozás, egyik-másik szakado­zott. A lila tintával írt apró : betűk azonban jól olvashatók, s tiszták a ceruzasorok is a kockás lapokon. A Jókai-noteszök története is érdekes: az irodalomtudó­sok tudtak a létezésükről, egyik-másikat ismerték is; kö­zülük több magántulajdonban, néhány az Akadémia tulajdo­nában, s a Széchenyi Könyv­tár kézirattárában volt, csak­nem száz esztendeig. Most, hogy Jókai összes műveit kriti­kai kiadásban adja közzé az Akadémiai Kiadó, nagyszabású „nyomozás” indult a még is­meretlen helyeken kallódó no­teszok után, huszonhatot — fáradhatatlan kutatással — si­került is előkeríteni. Az iroda- lomtudósok az összes Művek megjelenésével párhuzamosan, most dolgozzák fel anyagukat. (A noteszokat egyébként a Rá­day Könyvtárban őrzi jelenleg Péter Zoltán irodalomtörté­nész.) Irodalmi kincsek, becses ereklyék, egy nagy költő keze- vonáiát, gondolatainak első számycsapását őrzik. Jókai minden témáját, ötletét, villa­nását először kedvelt kis note­szaiba jegyezte fel. Regényei­nek színhelyét — gyakran váz­latos rajzát egy-egy épületnek —, hőseinek nevét, a történet egyes fordulatait. VI egületődötten lapozga­IT~* tunk a noteszokban. Az első notesz 1853-ból való. így következnek egymás után a feljegyzések: „Klastromba be­falazott pár. — Lófejű kürt az Andrássyaknál. — A prédiká­tort a szélső bástyáról dobták le. — Nagy terem, roppant kandalló, faragott küszöbök, rejtett folyosók...” A feljegy- zésök között parányi, még jól : látható ceruzarajz: kétajtós 1 kriptabejárat, domborművek- 1 keL 1 Hot járt, merre csapon go tt, ^ milyen meséket szőtt a fantá- ' ziája? Az irodalomtörténészek ' szerint ezek a sorok a Sárga . rózsa című regényének első vázlatai. Péter Zoltán meg­jegyzi, hogy A barátfalvi lé- ‘ vita egy-egy eleme is kiolvas­ható ezekből a jegyzetekből. ' Az alkotás folyamata megfog- * hatetlam, tettenémi nemigen lehet az ihletett perceket; Jó­kai időnként elővette, javítot­ta, újabb párbeszédekkel egé­szítette ki az első vázlatokat, 8 átdolgozta a cselekményt, for- r dított ratja, átkeresztelte a hő­söket, más környezetbe he­lyezte az epizódokat... De nem is a filológiai pontosság JÓKAI NOTESZAI számít itt — legalábbis ben­nünket, alkalmi vendégeket, most nem az érdekel —, hanem e kis noteszoknak a hangula­tai, ízei, a nagy alkotóról el­mondott bensőséges vallomá­sai. A római számmal jelzett ti­zenhatos noteszban — az 1800-as évek dereka tájári ír­hatta, pontos dátum egyikben sincs, — a prágai Vár, a Hradzsim rajza. Láthatólag nagy gonddal, aprólékos türe­lemmel készítette a vázlatot. Alatta ez áll: Bebek rossz pénzt veret. — Drága fából ki­faragva. — Hotelek a sivatag­ban. — A szolgát eltemették, a halott ifjú úrral együtt...” Ebben az időben írta Jókai Az élet) komédiásait, az Egy az Istent, az Egész az északi pólusig című regényt. Érdekes megfigyelni, a fenti képek, helyzetek — egy-egy cselek­mény, emlékező mondat, ha­sonlat formájában — mindhá­rom könyvben előfordulnak. Lapozunk néhány oldalt. Ki­tűnően olvasható lilatintás írá­sával a következő áll a notesz­ban: „Milyen lesz ennek a re­génynek a hőse? Hát ha azt előre megmondani lehetne, mi mindentől függ az még... ohó... De talán mégis ameny- nyit már én körülbelül tudok róla — olyan ember, aki min­dentől fél, még a felhőtől is...” S az olvasó, ha kíváncsi a folytatásra, ne sajnálja a fá­radságot egy pillanatra, ve­gye elő A lőcsei fehér asszony című regényt, lapozza fel az első oldalát, ott olvasható ez a mondat: „Olyan ember, aid mindentől fél, még a felhőtől is ...” (Lám, néha szerencsével mégi", tettenérhető az alkotás folyamata.) S itt van a feljegy­zés mellett a Bálványos-vár rajza is, magányos dombon omladék-várrom, elhagyott sasfészek. A kővetkező notesz- lapon női név: „Henmin”. Mel­lette ismét rajz, ovális keret­ben kedves lányarc, kicsit tá­volabb egy sor írás: „Anker- schmidt gróf... nem, inkább lovag, Ankerschmidt lovag...” EZ nem is rejtvény, könnyű i azonosítani a neveket). — Az Uj földesúr a legismertebb Jókai- : regények közé tartozik, annak : egyik alakja Ankerschmidt lo- i vág, s az ő lánva, Hermin. ,i 2. ! N emcsak regényekről, re- 1 gényalakokról, alkotá- 1 sok vázlatairól, s a később kö­réjük épült művekről tájékoz- . Szilágyi Elek: Illusztráció József Attila Mama című költe­ményéhez (lino). fiatnak ezek a feljegyzések, ha- , nem Jókairól, az emberről is vallanak, hétköznapi gondjai­ról, munkájáról, életéről. S ezek a részek cseppet sem ér­téktelenebbek. Sőt. A „hivatalos”, tehát az írás­sal kapcsolatos jegyzeteket a ; legtöbb noteszlapon erélyes ce­ruzavonal zárja le, s alatta „napi” dolgok olvashatók. Néz­zük meg például a 19-es no­tesz ilyen jellegű, bejegyzéseit. Körülbelül a könyvecske felé­nél nyitjuk fel. így következ­nek egymás után a sorok: „A Róza szobájába szappanokat venni. — Virágot vinni Tre- fortnak. — Drótot venni attól a rabló Komáromytól. — Adót befizetni...” E feljegyzések megfejtésé, összefüggése vilá­gos. Jókai amikor a svábhe­gyi villájában lakott, naponta bekocsizott a városba, rendsze­rint a képviselőházba, a ki­adókhoz, a klubba, s apróbb háztartási ügyeket elintézni. Nyilván ilyen megbízatása volt egy alkalommal, szappanokat, venni feleségének. Laborfalvy Rózának, aki — főleg életének utolsó esztendeiben — ritkáb­ban mozdult ki otthonukból. A virág-ügy megfejtése: Trefort Ágostonról, az akkori kultusz- miniszterről van szó, aki jó ba­rátja volt az írónak, s aki nem is egy bejegyzés tanúskodik erről — több alkalommal ka­pott szegfűt, orgonát Jókai kertiéből. Komáromy pedig — ezt Mikszáthnak egyik emléke­zéséből tudjuk — Jókai min­den hájjal megkent szomszédja volt, kereskedőember, s az frő, ha tőle vásárolt,' rendszerint alaposan becsapódott. T aj, jaj Róza, mit tet- «•' tél?” — ez a sor ol­vasható a 22-es notesz első ol­dalán. S így folytatódik: „Ho­gyan élek én már örökös há­borúban a csirkék miatt?” E sorok megfejtését is egy Mik- száth-írás adja. Svábhegyi szomszédasszonyuk levágta — tévedésből — Jókainé kedvenc gyöngytyúkját. Az eset más­nap derüli) ki, Laborfalvy Róza rettenetesen összeveszett a szomszédasszonnyal, Jókai pe­dig, aki szerette a békét és a nyugalmat, kétségbeesett a há­zi perpatvar hallatán. Ugyan­csak Mikszáthtól tudjuk, hogy a „gyöngytyúk-perben” végül minden elintéződött), a haragvó háziasszonyok egy hét múlva megbékéltek. E bejegyzés alatt halvány ceruzasorok: „Révai megveszi Kossuth Kiadó év végi tervéből még egyszer mind regényeim, mind novelláim kiadói jogát, ötven évre. No, sokat keres rajta majd a gazfickó, de nem baj. Engem meg ismét be­csap, ahogy szokott.” Ehhez felesleges a kommentár. „Nagy Miklós megint nád­iam járt kéziratért. Oh, hogy nem kopik le a lába, szegény fiúnak. De most jön eszembe, hogy ez a Nagy Miklós nem is az eszével, hanem a lábá­val szerkeszti a lapot.” Ezt a mondását, amely e noteszla­pokon született, később maga is terjesztette s a pesti irodal­mi világ kedvenc anekdotája lett. Nagy Miklós a Vasárnapi Újság szerkesztője volt, s ál­landóan járta a hires írók la­kásait, kéziratokat kért a lap­ja számára. Ezért írta Jókai, hogy nem az eszével, hanem a lábával szerkeszti az újsá­got. (Egyébként a Vasárnapi Újság sok Jókai-műnek volt első közlési helye s az író is nagyon szerette ezt a „lábbal szerkesztett” lapot.) A Messiást olvasom, ** Klopstocktól... jaj, minő unalom, nem is olvasom tovább...” Ez a bejegyzés a 14. sorszámmal ellátott kis noteszban található. Igen helytálló kritika, a Messiás a világ egyik legunalmasabb műve, érthetetlen, hogyan tett szert hírnévre a múlt szá­zadban. „Kenessey és a vesz­prémiek meghívása Anna7 bálra, azt írják, vár az egész ország. Aranyosak, megyék, hogyne mennék, Füredre mindig megyek.. Az irodalomtudésofc hossza­dalmas, aprólékos munkával megkísérlik kideríteni, hogy e most egybegyűjtött noteszok bejegyzései pontosan mikor keletkeztek, mire vonatkoz­nak, milyen regényeket írt akkortájt Jókai. Nehéz mun­ka, az író ugyanis, különösen élete vége felé, újabb feljegy­zéseket irt a régi noteszokba* szeszélyesen, oda, ahol éppen üres helyeket talált. így pél­dául előfordul, hogy az 1850 táján megkezdett föaetecskéf ben század végi írók, politi­kusok, szerkesztők, könyvkia­dók nevét látjuk. Jókai na­gyon szerette ezeket a kis könyvecskéket, nem szívesen vett újat, sajnálta a múló időt — s minden megtelt notesz el­múlt éveket jelentett. P sukjuk be a noteszokat tisztelettel illedelme­sen, hadd pihenjenek tovább féltve őrzött kéziratok közötti azok a halhatatlan művek* amelyek a röpke feljegyzések alapján keletkeztek* ma mér milliók olvasmányai. Tamás István csak fel kellene javítani. — Nem! Nem lehet! A jak perre érte? gazdájával men­(Csont István illusztrációja.) Beteget, tehetetlen öreget ístápolni, igen­igen természetes. Node egy idegen lovat7 Még ha dolgozna érte. De hogy csak itt nyi- harásszon a hűvös istállóban — azt már nem! Ügy döntöttek, hogy Kispéter Jani föl­pattan rá és benyargal vele a városba. Vi­selje gondját a gazdája, Jójárt Antal. Ez a ló úgyis csak háborúságot okozott mindig, mert azt mondták az emberek: ha Laska Gábornak lehet, nekik is. Naplementekor már Ott volt Kispéter Jani a gyárkapunál. Megkötötte a Funlt a kötöfékjénél, s egyenesen a portára ment — Jójárt Antalt keresem. — En volnék. — Meghoztam a lovat. — Hogy értsem ezt? Milyen lovat? — Hát a Funlt, a maga lovát, amit tar­tásra adott Laska Gábornak. Merthogy az öreget szél érte... No, isten áldjál Oda­kötöttem a telefonoszlophoz. Jójártban meghűlt a vér. Hiszen erről nem volt szó. A sógor éppen csak azt kérte, hadd legyen a nevén a ló. Hát mit csináljon ő most vele? Vigye föl a második emeletre és fektesse az ágyába? Vagy a fürdőkádba? S mivel etesse? A sajtos tésztát nemigen eszi meg a ló... Legjobb lenne talán elol­dani és elengedni. De az se tökéletes. Hol­nap aztán benne lesz az újságban, hogy ta­lált tárgyak: „Egy esernyő, egy szemüveg, meg egy ló...” „Ügyu rájönnek, hogy hon­nan való. Lehet, hogy a fáskamrában meg­férne. Ha viszont a lakók megtudnák, isteni riadalom lenne. Persze, persze, kilátszana a lécajtó mögül. Meg aztán ezt etetni, itatni is kell, és annyit zabái, mint egy ló. Az igaz­gató keresetéből se futná egy lóbendóre, nemhogy a portási fizetésből. Hogy ez a só­gor is milyen bajt zúdít az emberre! Nézegette Jójárt a lovat messziről, két- szer-háromszor is megkerülte, próbált hozzá közelebb menni, de nem mert. Funi idegesen topogott a kövön, s már felfarolt a járdára is. Egyre kellemetlenebb lett a dolog. Még csak az kellene, hogy valaki rákérdezzen a veze­tőségből: „Kié ez a ló? Hogy tűrheti meg a portás, hogy idegen jószágot idekössenek a gyárkapuhoz?” Pont most, nyugdíj előtt... Szorultságában jobban hegyesedik az ész. — Halló, vágóhíd? Egy gazdátlan lovat fogtak itt a munkások. Nem tudjuk hová tenni. Virslinek tán még jó lenne. Aztán ha megkerül a gazdája, majd megkapja a bőre meg a húsa árát... Kiszállt a rendőrség is és úgy találták, hogy a gazdátlan lovat csakugyan el kell vinni. Jójárt izzadt, tüzelt, de csak az volt neki fontos, hogy eloldják onnan a kötőfé­ket. Majd értesíti a sógort, hogy süsse meg a kárát. Legföljebb nem fuvarozgat tovább, hanem elmatat a közös földön. Mondta ak­kor is, hogy nem lesz ez jó, de ö akarta mindenáron. Csak legalább neki ne kellenne enni a Laska Gábor főztjéből. Hiszen úgy lehet, büntetés is jár ezért, s kinek, mint a tulajdonosnak. Mert hiszen most már telje­sen hosszában kilátszik a lóláb. tál hangosan is engedélyezett diákszerelem határát. X; közve- szélyes alko- iolista. Régen i elvonókúrára kellene külde­ni, de félő, hogy rászok­tatja az italra a személyze­★ Sokan kifogá­solják, hogy manapság a mulatóhelye­ken csak an­golul és ola­szul énekel­nek. E kritiku­sok nyilván nem gondolnak arra, hogy a vendéglátóipar tapintata nyllvánúl meg ebben is. Nem akarják felháborítani a nyájas közönséget a slágerek ostoba szövegeivel. Jogos az aggály, hogy ebben az esetben az odajáró külföldieket hábo­rítják fel és ez nem ülik a mi vendégszeretetünkhöz. Nincs ok az aggodalomra, ök azt hi­szik, hogy magyarul énekel­nék. ★ Egy vendégiá- tóipari szak- " ember, aki i- dőnként lefor­dítja nekem az étlapokat, elmondotta, hogy a szakma halad a kor­ral, mert az rostélyost névadó­Eszterházy jának rossz káderlapja miatt nálunk már Puskin rostélyos­nak nevezik. Mindig tanul az ember. Puskintól eddig csak az Anyegint és számtalan versét ismertem, most megszeretem a a rostélyosát is. Ha ezt Puskin megérhette volna-j A ★ Van egy isme­rősöm. Szak- képzettsége építész techni­kus, beosztása titkárnő, be­sorolása se­gédmunkás. Vannak még csodák. De ezeket nem a szentek, hanem a személyzetisek művelik. Szaknyelven ezt nevezik búj­tatott létszámnak. Ez az a nép­szerű és gyakori bujócska, ahol a népgazdaság a hunyó... ipi-apacs egy, kettő, három! ★ Párbeszéd az utcán: — Ma feleltem ma­gyarból. Kitű­nőre! — Én meg számtanból, külön meg is dicsértek. Megfogták egymás kezét és szaladni kezdtek, majd egy néptelen sarkon előbb egy ár­tatlan kis puszit, majd egy tíz­perces csóköt váltottak. Ez utóbbi már jóval túllépte a hallgatólagosan és Dezséry ál­— ünnepeljük meg a nagy eseményt. Lemegyünk a bár­ba! — Jó. Bár a mama haragud­ni fog! — Megbeszéltem vele, hogy ma nálunk alszik és vigyáz a gyerekekre — felelte a férfi és átölelete asszonyát. Hiába, nincs szebb mint a diákszerelem... ★ Köztudomá­sú, hogy ké­peslapjaink mindent elkö­vetnek, hogy valamilyen ap­ropóval egy le­gén öltözött hölgy képét közölhessék. Ré­gebben az e ffejta képek alá ilyen aláírást kellett tenni: X. Y. szegény olasz lány, a ká­bítószercsempészek hálójában. Bár a képen sem a csempé­szek, sem a háló nem volt lát­ható, mert zavarták volna a kilátást, illetve a belátást. Apropó nélkül közlik a szép olasz, francia és svéd lányok fürdőruhás képeit és ez nem is kellemetlen látvány. Én csak azon háborgók, hogy miért kell nekünk ebben is importra szorulni? Legutóbb az Ország- Világ címlapján egy tenyérnyi textíliával fedett kislányt lát­tunk, akiről csak annyit tud­hatott meg a nyájas olvasó, hogy egy svéd diáklány. Miért kell nekünk a szép nőkért Nyugatra menni? Kis ország vagyunk, de annyi szép lá­nyunk még van, hogy képes­lapjainkat el tudják látni. A békés versengésben ezen a té­ren már elértük a világszínvo­nalat! (ősz Ferenc? Szépirodalmi művek: Jan Otcenesek: Brych polgártárs (két fiatalember eltérő életút­jának ábrázolása), Gala bárdi Zoltán: A világ rendje (egy beteg falusi ember fájdalmas gyötrődése), Kőműves Imre: V asaltnadrágosok (a húszas évek bankvilága filmszerű cselekményben), Kazakevics: Vendégség (a nemrég elhunyt író két írását tartalmazza), Putrament: Noé bárkája (egy utasszállító repülőgép utasai­ról szól), Földes Mihály: Vi­haros tavasz (1919 hősi kor­szakáról szól fordulatos törté­net keretében — elkerülve minden sémát és hamis pá­toszt.). (—) Megjelenik Marx—Engels műveinek 20. kötete és az új Lenin sorozat 2. kötete. Lenin cikkeit, tanulmányait, levele­ket és dokumentumokat a Pártélet normáiról című gyűj­temény öleli fel. Lenin halá­lának 40. évfordulójára jele­nik meg Lenin — az ember című kötet Szakács Kálmán: Kaszáske­resztesek, Ripp Géza: Demok­ratikus szocializmus — mar­xizmus, Szabó Gábor: A mo­dern atomfizika néhány filo­zófiai problémája, valamint A békés egymás mellett élés — a Szovjetunió — a Szovjetunió lenini külpolitikája olyan mű­vek, amelyeket sokan fognak tanulmányozni.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents