Heves Megyei Népújság, 1963. október (14. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-27 / 252. szám

9

•MÜH

Ady muzsikus fegyvertársa

REINITZ BELA EMLEKERE-jg|

Mindazoknak, akik elégedetlenek irodalmunk jelenlegi színvonala miatt, ajánlom, olvassák szorgalmasan az úgynevezett „fülszövegeket’. E kis, remekbe szabott írásművek, a nagyobb és nem mindig remekbe szabott, de könyv alakban megjelent írásművek borítólapján jelennek meg azzal a céllal, hogy egy újabb remekmű örvendetes megszületéséről adjanak lelkendező híradást.

Miután úgysincs időm minden megjelenő könyvet elolvasni, „átprofilíroztam” magam a fülszövegek olvasására. Ez a legolcsóbb és hamarosan eltölti az embert az a boldog érzés, hogy itt van az aranykor, amikor idősebb és fiatal zsenik remekművekkel árasztják el a világot. Korunk jelentős müveit és szellemóri- ásait az elfogult kritikával szemben, a fülszövegek ismerik fel. Sok, a saját korában névtelen író és költő, haló porában is sajnálhatja, hogy az ő idejében nem voltak fülszövegek. Talán ezért kellett

'névtelenül, nyomorban meghalniuk, míg a maiakról a fülszövegek elmondják mindazt, amit az utókornak kellene elmondania.

De a fülszövegek nemcsak arra jók, hogy a nyájas fülszöveg-olvasó megtudja, mennyi idős és fiatal tehetségük van, hat- nem arra is, hogy megkíméljen a fárasztó olvasástól. A fülszöveg ugyanis elmondja, hogy miről szól a könyv. Elmeséli a történetet, lelövi a poént, közli, hogy Vica Pistáé lesz, annak ellenére, hogy Zoltán több fejezetben olyan helyzetet teremt, mintha Vica az övé lenne. Eligazít abban is, hogy az író mit akart mondani. Megtudjuk, hogy Pali és Jolán buja szerelme tulajdonképpen csak ürügyül szolgál arra, hogy a tehetséges, 1946-ban született fiatal író, szenvedélytől fűtött önvallomást tegyen a harmincas évek nagy gazdasági válságának történelmi hátteréről.

A felsoroltak már elegendők lennének annak indokolására, hogy miért olvasom olyan mohón a fülszövegeket, pedig a legdöntőbb érvet még nem mondtam. A fülszövegek ugyanis segítenek a legnehezebb kérdésben: az ítélet megalkotásában. Közlik, hogy vajon jó-e a könyv? És minden esetben közlik, hogy jó. Mi az, hogy jó? Remekmű! Azt Is megmagyarázzák, hogy a mi miért olyan kon- geniális.

íme, megtudtam, hogy egy zseni írt

egy könyvet. Közölték velem a tartalmát, megadták az értékítéletet és annak indokolását. Ezek után minek olvassam el a könyvet? Még kitenném magam annak a veszélynek, hogy a véleményem nem egyezne a fülszöveg írójával. Ebben az esetben súlyos válságba kerülnék. Megrendülne a hitem önmagámban, hisz a fülszöveg szerzője mégiscsak jobban ért az irodalomhoz, mint én.

Eleinte zavart, hogy a lapokban olyan kritikákat olvastam, amelyek éppen az ellenkezőjét állítják, mint amit én a fülszövegből megtudtam. De aztán rájöttem, hogy a kritikusok rendszerint a regényt is elolvassák és a ledorongoló bírálat a könyvnek szól, nem pedig az általam is olvasott, remek kis fülszövegnek. Sőt, miután egyre több rossz könyvről olvastam kritikát, csak megerősödtem a hitemben, hogy jobban járok, ha a fülszövegeket olvasom.

Az egyik irodalomhoz értő barátom azt mondta, hogy a fülszövegek kereskedelmi jellegűek, propaganda-irományok, amelyek azért készültek, hogy kedvet csináljanak az olvasónak. Lehet, hogy igaza van, de a dolgot így nem tartom célszerűnek.

Ugyanis azt tapasztaltam, hogy némely regény, t>agy verseskötet éppen az elmarasztaló kritikáknak köszönheti nagy olvasottságát. Itt van például... De ezt hagyjuk. Amit példának akartam hozni, azt magam is elolvastam, mert a viták után elkapott a vágy, hogy annyi jó fülszöveg után végre találkoztam egy rossz, vagy vitatható írásművei is.

ősz Ferenc

B. TRAVEN KÖNYVEI mint ismeretes, világsikert arattak, és eddig legalább 25 milliós példányszámban keltek el. Lefordították őket 25 nyelvre, és a Világ minden táján megtalálhatók.

Az azonban, hogy a Tra- ven név mögött ki rejlik, ma is titok. Eddig még senkinek sem sikerült tisztáznia, kicsoda tulajdonképpen a Hid az őserdőben, a Sierra Madre kincse, Az akasztottak lázadása, és a többi, világszerte ismert könyv Írója. Számos kísérlet történt ugyan a rejtély megfejtésére, de eredményre eddig senki sem jutott. Most azonban Gerd Heidemann, a Der Stem című nyugatnémet képeslap szerkesztője azt a szenzációs kijelentést tette, hogy sikerült végre kiderítenie, ki rejlik a titokzatos Traven név mögött. Felfedezése, valóban meglepő, mert egyidejűleg két különböző írót is talált, más-más földrészen, akik szerinte minden

A TRA VEN-REJTÉLY

Egy nyugatnémet újságíró meglepő felfedezései

x

x

KOVÁCS SÁNDOR:

Jflínt ix&rALatMég most csak keressük egymást, sokszor keserű szájízzel, akiknek minden munka több, mint az egyéni haszon, keressük, mint egy verssor keres egy másikat, mellyel majd tisztán összerímel, egymás nélkül, félsorok, csak mutálunk, pedig bennünk feszül az egész költemény, és mondanivalónknál nincsen igazabb szó!

KI8S DÉNE8:

SZERIELEM

Szemed, arcod rajzával játszom menetközben az utcán, könyveim felett s a falak vásznára varázsolom emlékeimből a halk mozgóképeket: ismerlek már s előre látom egy-egy szavamra milyen idegvihar csendje kezd reszketni szádon a szemed egét széttöri apró villámaival, Számtalanszor ki is próbálom: madár-haragodban a régi vagy-e még?

S összeötvözi valóság és álom szerelmed változhatatlan, tiszta lényegét.

óvónéni, — vágta oda hamuszürke arccal, gúnyosan a cigaretta mögül.

Éva gyanútlanul pillantott fel, éppen ds bugyrát kezdte bontogatni, amit a neccháló- ból elővett. Ám, látva a fiú összeszorított száját, elsápadt.

— Miféle fiúkról beszél? — rebbent meg a szeme. Péter befejezni sem engedte a mondatot, ugyanúgy gúnyosan folytatta.

— ö, hát kedves Éviké, nem is tud róla? Érdekes, az egész falu tudja! Hogy férfiak látogatják holdvilágos, tücsökcirpes estéken a lakosztályát. Vagy csak az ajtóig jutnak? Szegények.1.

Remegő orrcimpákkal nézte, szinte gyönyörködve, hogy szavai nyomán mennyire összekushad, gyötrődik a lány.

Éva csak nézett rá. Elsápadt, szemébe könnyek tolultak. Elkeseredetten, elszántan hallgatta. Nem, nem fogok sími, sími nem, gondolta.

— Tudja mit, Péter... igaza van, jól mondják ... járnak hozzám férfiak ... Gyakran járnak... — mondta aztán halkan. — Igazat mondott, aki mondta — nézett köny- nyes szemmel a fiúra.

Péter gúnyosan dobta el cigarettáját, megvetően mosolygott.

— Tudja, Péter... apám a háborúban esett el — folytatta a lány — anyám meghalt, amikor hétéves voltam. Négyen vagyunk testvéreik ... Peti, Sanyi, Jóska meg én ... — Éva föl tekintett a fiúra. Az valami rosszat sejtett, arcáról tűnőben volt a gúny.

— Peti állatorvos, itt a mágocsl gazdaságban ... Jóska is ott dolgozik. Sanyi meg rendőr... Aztán eljönnek néha esténként hozzám, a kishugukhoz. Én meg rántottat

Szilágyi Elek: Vízparton (linómetszet).

kívül valóban jelentősét nem is igen komponált és bizonyos az is, hogy a „Magyar jakobinus dala”, az „Űj vizeken járok”, a „Párizsban járt az ősz” és a többi, Reinitz által megzenésített Ady-vers muzsikája kevésbé maradandóak, mint a versek. De ez a bátor, tisztalelkű muzsikus, aki már egész fiatal korában azokhoz a törekvésekhez kapcsolódott, amelyeket a zeneművészetben Bartók Béla képviselt a legmagasabb színvonalon, aki az 1919-es Tanácsköztársaság máig is példát mutató felelősségű kulturális funkcionáriusa volt, s akit Horthyék ellenforradalma hosszú időre emigrációba kényszerített, ahol nem tört meg sem forradalmár, sem magyar mivoltában, mindenképpen megérdemli, hogy emlékezzünk rá. Súlyos, vérbő egyéniségét, mély, erős hangját, amelyen — különböző budapesti, bécsi, berlini kávéházakban — szenvedélyesen vitázott, kortársainak, barátainak, elvtársainak szeretettől áthatott anekdotái őrzik, Reinitz Béla azonban több volt, mint — bármily gyöngéd — anekdoták hőse. Adynak és Bartóknak ez a szívbéli fegyvertársa meg nem alkuvó ember és meg nem alkuié művész volt.

sajátos világát, mint azt Reinitz tette „Ady-dalai”-ban. Ahhoz éppen úgy forradalmárnak kellett lenni, mint Ady volt és éppen úgy arra kellett vágyni, törekedni, hogy az „elnyomottak, összetörtek”, a „Magyarok és nem Magyarok” összefogjanak és végre „egy nagyot” mondjanak. Nagy Endre írja — aki pedig soha nem értette meg aztán sem Ady, sem Reinitz legmélyebb szándékait —, hogy még azok az Ady—Reinitz dalok is, amelyek Lédáról, szerelemről, a válás keserveiről szóltak, úgy hatottak, mint egy-egy kiáltás. Reinitz Béla már akkor megértette Ady nemcsak irodalomtörténeti, hanem történelmi jelentőségét, amikor a költő még nem is bontotta ki teljesen szárnyait. És mert őt szolgálta, együtt repült vele a láz, a lendület, az áldozatvállalás Illés-szekerén.

TTamisítás volna azt állí- tani, hogy a 85 éve született és éppen 20 éve eltávozott Reinitz, az volt a muzsikában, mint Ady a költészetben. Az „Ady-dalok”-on

A napokban Magyaror- ** szágon járt az évtizedek óta külföldön élő Duczynska Ilona, az úgynevezett „Magyar Galilei-pör” első számú vádlottja. Duczynska Ilona 1917-ben — mint fiatal lány — egyik fő szervezője volt a „Galilei-kör”-höz lartozó, haladó szellemű diákok, háborúellenes mozgalmának. Az őszirózsás forradalom szabadította ki Duczynskát és ársait. És egy múltakat idéző összejövetelen — araelven részt vett régi, nagy küz- ('elmek néhány még élő katonája — valaki halkan dúdolni kezdte Reinitz Bélának azokat a melódiáit, amelyet Ady '■őrsére, a ’’Magyar jakobinusok dalá”-ra szerzett. Hallani '•ellett ezt — és látni az ősz haj övezte, s most felgyűlt arcokat —, hogy igazán megértsük: mit jelentett Ady forradalmas költészete az ifjú ..galileisták”, az új Magyarországért küzdők számára.

Nemcsak a magyar irodalomban, a világirodalomban, is ritka, hogy egy muzsikus oly adekvátul kifejezze — a maga ábécéjén — egy költő

sütök, levest főzök nekik, hadd lakjanak jól néha-néha szegények.

Péter nyelt egyet.

— Hát látja, igazat mesélnek, Péter... csakugyan járnak hozzám férfiak... majdnem minden este.

Az utolsó szavak a fiút úgy érték, akár egy dézsa hideg víz. Zavartan kezdett babrálni a motor benzincsapján ... Szégyellte magát. De valami hatalmas ujjongás is él-' árasztotta.

„Hát mégsem romlott. Nem romlott. Nem,..' nem ... drága, aranyos, édes, jó kislány.. .”<

— Ne haragudjék rám, Éva, kérem, ne; haragudjék — morogta — nagyon-nagyon; tapintatlan voltam, — s nem mert belenézni; a lány szemébe. Pedig, ha belenézett volna,; látja abban a nagy, duzzadt könnycseppé-, két...

Éva gyorsan letörölte könnyeit. Zsíros kenyeret vett elő a csomagból.

— Jöjjön, Péter, egyék... — nyújtotta’

felé az egyik darabot. Hogy a fiú vonakodott,« mosolyogni próbált. — No, ne adjon kosarat,« mert sosem megyek férjhez.

Péter tétován nézett körűi. Éva szemel biztatóan sugárzott. I

— Nem, nem haragszik? — dadogta. ;

A lány nemet intett, s helyet csinált ma-<

ga mellett.

— Köszönöm — morogta Péter. Beléhara-1

patt a kenyérbe. Tudta, hogy a lány nézi,: ahogy eszik. <

— Az édesanyám sem keni meg ízlete-; sebben — mondta tele szájjal, hálásan.

Éva is harapott. Egymásra néztek, össze-j mosolyodtak, aztán boldogan, önfeledten egy-.; másra kacagtak..» í

ahol a titokzatos Traven állítólag ma is él. Különösen felkeltette figyelmét egy Tomsvan nevű egyén, aki már hosszú évek óta Traven képviselőjeként szerepel. Fennállt tehát az a gyanú is, hogy tulajdonképpen ez az ember az igazi Traven. Egy alkalommal maga Tomsvan jelentette ki az újságíróknak, hogy Traven egyes müveinek megírásában együttműködött az íróval. Ez tehát azt jelentené, hogy Traven nem egyedül dolgozik, hanem hogy munkatársai is vannak;

Heidemann a továbbiakban számos okiratot vizsgált meg, amelynek állítólag Traven írt volna alá amelyekről azonban kiderítette, hogy az aláíró senki más, mint Tomsvan, Másik meglepő körülmény, hogy Tomsvan mindig akkor bukkan fel, Mexikónak azon a vidékén, ahol Traven valamelyik új könyvének alakjai mozognak és cselekszenek. Azt is sikerült megállapítania, hogy Traven kéziratai egy régi típusú Remington gépen íródtak. Ez az Írógép ma szintén Tomsvan tulajdona.

Heidemann hatalmas munkával és nagy reményekkel látott feladatához. Az eredmény azonban inkább meghökkentő, mint megnyugtató. Ahelyett ugyanis, hogy sikerült volna felfedezni a Traven-művek egyetlen igazi íróját, legnagyobb meglepetésére két íróra bukkant, akikről, íme, teljes joggal kénytelen feltételezni, hogy a világszerte ismert Traven-művek íról.

MI AZ IGAZSÁG? Vajon Heidemann végre tényleg nyitjára jutott a titoknak? Senki sem tudja. Az pedig, aki tudja, továbbra is hallgat, és egyetlen szóval sem árulja el magát.

mannt azonban rendkívüli módon felizgatta a két írásban fellelhető számtalan és meghökkentően azonos vonás. Még jobban belemélyedt tehát a munkába, és még meglepőbb adatokra bukkant Traven nyelvezetét vizsgálva megállapította például, hogy az író nagyon gyakran használ olyan kifejezéseket és szólásokat, amelyek Meklen- burg, illetve a Grahow vidéki lakosok beszédjére jellemző. Bibelje szintén Grahowban született 1885-foen. Ezenkívül Traven műveiben csupa olyan alakok fordulnak elő, akik csodálatosképpen ugyanazokkal a mesterségekkel foglalkoztak, mint amelyekkel a kalandos természetű Bibelje kereste meg kenyerét. Végül Heidemann rátalált Bibelje feleségére is, akitől a kalandor néhány évi házasság után elvált Heidemann-nak sikerült rávennie az asszonyt, hogy ol- vaissa el Traven néhány munkáját. Az asszony, miután nagy nehezen rászánta magát, meglepetéssel vallotta be, hogy számos olyan intim jelenetre és körülményre ismert, amelyekről volt férjén kívül senki más sem tudhatott.

A MEGLEPETÉS azonban csak ekkor következett. A német szerkesztő ugyanis a további kutatások folyamán olyan adatokra bukkant, amelyek halomra döntötték addigi eredményeit, s az ügy megint teljesen új fordulatot vett Heidemann Közép-Mexikó- ban is folytatta kutatásait,

kétséget kizáróan a Halálhajó és a többi jól ismert könyv Írói.

HEIDEMANN német alapossággal látott munkához, és aprólékos részletességgel vizsgálta meg mindazoknak az esetét, akikről feltehtő volt, hogy az említett könyvek írói. Nem kevesebb, mint 31 személyről kellett megállapítania, van-e valami közük a titokzatos íróhoz, és ha igen, melyik az igazi. Rövid vizsgálódás után azonban kiderült, hogy a „gyanúsítottak” közül egyik sem lehet a keresett író. Kutatásai közben azonban Heidemann egy. különös figurára bukkant. Az ember meklenburgi származású, August Bibeljenak hívják és világéletében a leg-' kalandosabb körülmények között élt. Miután aztán minden ■elképzelhető foglalkozással megpróbálkozott, egy napon ■váratlanul nyoma veszett. Többé soha senki sem hallott róla. Ezt megelőzően azonban 1910- ben megjelent egy elbeszélése egy német folyóiratban. Az elbeszélés címe: Vadászat Brazíliában, és Heidemann véleménye szerint magán viseli Traven első műveinek jellegzetes stílusbeli sajátosságait. Heide- mann azt is megállapította, az elbeszélés hangulata, körülményei és alakjai teljesen azonosak Traven híres könyvének, a Halálhajónak alakjaival és többi adatával.

Mindez persze nem elegendő bizonyíték arra, hogy a Traven név alatt megjelenő regényeket Bibelje írta. Heide