Heves Megyei Népújság, 1963. október (14. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-26 / 251. szám

1D63. október 26., szombat NÉPÚJSÁG s fFolytatás a 2. oldalról) be venni, ha az jól ki van használva. A nagy horderejű kérdések kivételével egy-egy bejáráson, vagy értekezleten csak annyi személynek lenne szabad meg­jelenni, akik hivatásuk ma­gaslatán állva a kérdést jól meg tudják oldani. Ha a fizikai munka terüle­tén csökken az intenzitás, úgy a normázott és különféle tel­jesítménybérben dolgozók ré­szére bőségesen állnak tarta­lékban olyan korrekciók, ame­lyekkel a csökkent intenzitást a hó végén pótolni lehet. Bőségesen hallottunk olyan tapasztalatokról is. hogy a gé­pesítés növelésével arányosan nem szabadul fel a munkaerő és ezért nem mutat kielégítő csökkenést az improduktív létszám sem. Csupán néhány kiragadott példával kívántam illusztrálni az intenzítás-csökenést, s ami­kor ezt tettem, nem annak bizonyítása volt a célom, hogy napjainkban kevesebbet dolgoztunk. mint az előző években, hanem azt akartam bizonyítani, hogy úgy dolgo­zunk. hogy megnöveltük üze­meink és hivatalaink belső adminisztrációját, az aktafor­galmát. A munkaszervezésben nem mindig a legsikerültebb megoldásokat alkalmaztuk. Az improduktív létszám növekedését nem gátoltuk meg. Mindez együttesen szükségszerűen csökken­tette a munka intenzitását. Ügy gondolom ez a problé­ma nemcsak Magyarországon merült fel, mert olvastam né­hány külföldi t tanulmányt, amelyekben saját helyzetüket sokkal súlyosabban ecsetelték. Ezt a kedvezőtlen jelensége­ket azonban nekünk nem kell feltétlenül követnünk. Annak érdekében, hogy a termelés intenzitását a meg­kívánt mértékben tartsuk és növelhessük, leghatásosabb eszközként a helyes bérezési rendszert lehet megjelölni. Bár jelenlegi bérezési rendszerünk igen ala­posan előkészített és mondhat­juk, hogy egyes területen tu­dományosan megalapozott, mégis az a vélemény alakult ki dolgozók és vezetők között egyaránt, hogy egyes területe­ken bizonyos aránytalanságo­kat tartalmaz. Meg kell említenem, hogy a bérkérdési vitákban ma leg­többször nem a bér abszolút mértéke a vita alapja, hanem a bérrendszerünkben pillanat­nyilag fellelhető aránytalan­ság. Ezt az állításomat néhány példával szeretném alátámasz­tani. Megyei szállítási vállalatunk rakodómunkás létszámát csu­pán 60—70 százalékban tudja feltölteni, mert bérezési rend­szerünk jelenleg olyan kedve­zőtlen, hogy a dolgozók ezt a munkát nem szívesen vállal­ják. Ugyancsak hasonló cél­zattal működik országszerte az épületanyagfuvarozó vállalat is, amelynek bérezési rendsze­re már lényegesen ösztönzőbb és a teljesítménnyel arányo­san magasabb átlagkereset elé­rését is lehetővé teszi. Ha az AKÖV és az éppületanyagfu- varozó dolgozói egymás mel-' lett raknak ki egy vagont, úgy az egyik vállalat dolgozói lé­nyegében ugyanolyan súlyú sódert vagy szenet alacsonyabb bérért lapátolnak ki. Belátható, hogy addig, amíg nehéz testi munkák gépesíté­sében további jelentős fejlő­dés nem következik be. a munkaintenzitás növekedésé­nek eszköze a helyes bérezési rendszer is lehet. A Mátravidéki Szénbányá­szati Tröszt széntermelésé­nek java részét a Mátravidéki Erőmű veszi át. Közel egy­máshoz dolgozik a bánya csil­lése, szénmintavevője és sza. lagkezelője az erőmű hasonló munkát végző dolgozóival. A bánya külterületén dol­gozó csillés 15 százalékkal magasabb bérért tolja a csillét, mint az erőmű közvetlen közelében dol­gozó csillése. Különösen kirívó a szén­mintavevők helyzete, akik egymástól egy-két méter tá­volságban dolgoznak, mintegy 15 százalékos bérkülönbséggel, tökéletesen azonos munkakö­rülmények között. A bérkü­lönbség oka mindössze az, hogy az egyik a bánya, a má­sik az erőmű állományában dolgozik. A szalagkezelő 15 százalékkal magasabb bérért nyomja a gombokat a bánya­oldalon, mint a tőle nem messze dolgozó erőművi tár­sa. Ezek után nem lehet cso­dálkozni azon, hogy az erő­műben gondot okoz a megfe­lelő létszám biztosítása. Burkoltan bérkérdés az is, hogy a gépkocsin ugyanazon helyre utazó gépkocsivezető­nek napidíja 31 forint, míg a vele együtt utazó rakodómun­kásnak csak 19 forint. Nehéz meggyőzni ennek helyességé­ről a rakodómunkást, amikor ismert körülmény, hogy a ne­héz fizikai munka miatt kaló- riaígénye több mint a gépko­csivezetőé. Ide kívánkozik az is, hogy az AKÖV személyforgalmi részlegénél a dolgozók egyen­ruhát és munkaruhát is kap­nak, míg a nagyobb ruhako­pással járó áruszállításnál csak munkaruha a járandó­ság. Igaz, a személyforgalom megkívánja, hogy külső meg­jelenésében egységes képet mutasson a vállalat. A dolgozók között üzemen belül azonban ez a körülmény feszültséget Okoz. A hatvani cukorgyárban hallottam, hogy hosszú évek óta folyamatosan szerel az Április 4. Gépgyár. A cukor­gyári segédmunkások és az Április 4. Gépgyár segédmun­kásai között figyelemre méltó bérkülönbség->van, ez a bér- különbség a szakmunkásoknál érthető és indokolt. Azonban, a segédmunkások lényegében azonos munkát végeznek és előfordul, hogy közösen is dolgoznak, amikor egy rudat cipelnek és megesik, hogy egyik oldalon 20 százalékkal magasabb bérért viszi a rudat az Április 4. Gépgyár segéd­munkása, mint a cukorgyári, a másik végén. Néhány szót az építőiparról, ahol egyéb probléma mellett; munkaerő-nehézségekkel is küzdenek. A sok minőségi ki­fogást az építőipar megfelelő szakemberhiánnyal indokolja. Felmerül a kérdés: Hol dolgo­zik lényegében a nagyszámú építőipari szakmunkás? Különféle intézmények és üzemek saját karbantartási munkáik elvégzéséhez nagy számban foglalkoztatnak kő­műveseket, épületlakatosokat, vízvezetékszerelőket Ezek a szakmunkások szívesen he­lyezkednek el ezeknél az in­tézményeknél, mert itt fix havi bérben részesülnek, sőt egyes helyeken prémiumban is. Ezeken a munkahelyeken ezeknek a dolgozóknak meg­felelő foglalkoztatottságot kellőképen biztosítani nem le­het, ugyanakkor építőiparunk kénytelen engedményt tenni a munka minőségében éppen a szakember hiány miatt. Vilá­gos, hogy a kedvező bérrend­szer miatt az építőipari mun­kások szívesebben választják a kényelmesebb karbantartó szerepet. Egészségies lenne, ha bérben is kifejezésre jutna az üze­mek közötti kooperáció telje­sítése. Sorozatosan dolgozzák fel az üzemek más üzemek termékeit és az általuk előál­lított alapanyagot. Mégis hi­ányzik bérezési rendszerünk­ből az az összekötő vonás, amely a kooperációs együtt­működés feltétlen teljesítésére ösztönözné az üzemeket. Nem részesülnek előnyben a koope­rációs kötelességüknek eleget tevő vállalatok, azokkal szem­ben, akik ezen a téren hát­rányban vannak. Amikor azt mondottam, hogy bérezési rendszerünk ta­golt, akkor ez alatt azt értet­tem, hogy egy-egy termelőegy­ségen belül a dolgozók egy­mástól független bérezésben kapják fizetésüket. Emiatt cse­lekedetüket és munkájukat nem mindig azonos rugók mozgatják. Például egy üzemen belől dolgozó gépkocsiveze­tőnek egyedüli törekvése, hogy sok kilométert és naponta mi­nél több óraszámot teljesítsen. A vele egy üzemben dolgozó szakmunkások egy része a ter­melés mennyisége alapján, míg másik része a karbantar­tási terv alapján kapja bérét. Ezenkívül számos havidíjas ember dolgozik velük együtt’, akik sem ebben, sem abban nem érdekeltek. A gépke-<■! vezető még kitű­nően kereshet egy hónapban, amikor a termelési terv nem teljesítése miatt a másik bére­zési rendszerben dolgozók jö­vedelme csökkent. Ebből is látható, hogy egy-egy termelési egysé­gen belül különböző bér­rendszerben dolgozók tö­rekvése más, és nem feltétlenül biztos, hogy valamennyi dolgozót ugyanaz a cél hatja át. Előfordul az is, hogy az üzem nem teljesíti a tervét, de ugyanezen az üzemen bélü) kedvezőbb bérrendszerben dol­gozók még kiemelkedő fizetés­ben is részesülhetnek. Hasonló a helyzet a műsza­ki dolgozók prémiumrendsze­rénél is. Egy üzemen belül a műszaki dolgozók legkülönfé­lébb mutatók alapján kapják a prémiumot. Előfordulhat egy üzemen belül, hogy a ter­vező. csoport a leszállított ter­vek darabszáma után kapja a prémiumot, a kivitelező pedig a munka önköltsége utón. Fel­merül a kérdés, hol van a ter­vező érdekeltté téve a munka önköltségében és a tervteljesí­tésben? Tekintettel arra, hogy üzemeken belül a különböző prémiummutatók alapján dol­gozó műszaki csoportok nem tudnak minden esetben a pré­miummutatókból származó kö­telezettségeiknek maradékta­lanul eleget tenni, ezért szük­ségszerűen megszületik a kü­lönböző érdekek között a kompromisszum arra, hogy minden mutató legalább oly mértékben teljesítve legyen, hogy a prémium kifizethetővé váljék. Megváltozna a szemlé­let abban az esetben, ha egy termelőegységen bedül minden­ki előtt azonos cél lebegne. Igen hasznosnak bizonyult a nyereségrészesedés kifize­tése. Azonban a későbbiek so­rán vesztett ösztönző hatásá­ból. Az a vélemény a dolgo­zók körében, hogy hiába kér­dezik meg az üzem vezetőit már az év vége felé, hogy mennyi lesz a nyereségrésze­sedés, erre pontos választ kapni nem lehet. Közszájon fo­rog, hogy az üzem eredményei csak részben döntik el a nye­reségrészesedés mértékét, mert lényegében annyi lesz kifizet­hető, ami a nagykalapból az üzemre jut. Az a kívánság, hogy át kell alakítani az egyéb­ként igen hasznos nye- ségrészesedési rendszert ösztönző hatásúvá, úgy, hogy az év első napján már a dolgozók szeme előtt lebegjen a cél, amit el kell érni a nyereségré­szesedésért. összegezve az elmondotta­kat, meg kell állapítani, hogy bérezési rendszerünket tovább kell csiszolni. Ennek szükségességét a Heves megyei Épületszerelő Vállalat­tól szerzett tapasztalataimmal kívánom alátámasztani. A vállalat) igazgatója elbe­szélte, hogy az elmúlt években hétféle bérezési rendszerrel kísérleteztek, előfordult az is, hogy egy éven belül kétféle bérezési rendszert is bevezet­tek. Jelenleg a 170 fős kis vál­lalatnál négyféle bérezési rend­szert alkalmaznak és az igaz­gató elmondotta, még a jelen­legi sem az a bérezési rend­szer, amit célravezetőnek ta­lálnak. Ebből is kitűnik, hogy az üzemek maguk is keresik a helyesebb utat. Egyébként az indított en­nek a témának felvetésére, mert a dolgozók egy csoportja megkéri), hogy mondjam el az országgyűlésen a kővetkező megtörtént esetet, aminek ez­úttal eleget is teszek. Megyénkből nagy teherbí­rású gépkocsival jnunkagépet szállítottak Dunántúlra. Ami­kor megrakták a gépkocsit, az egyik dolgozó megkérdezte puszta érdeklődésből a gépko­csivezetőt, hogy mikor érke­zik vissza a telephelyre és mit fog visszaszállítani. A gépko­csivezető azt mondta, hogy azonnal visszafordul, mert itt­hon akar aludni és nem akar semmit visszaszállítani. Erre megkérdezték tőle, hogy nem kell-e jelentkeznie visszfuva- rért. Azt válaszolta, hogy igen, de ő tudja, hogy hol kell je­lentkeznie az úgynevezett men­tesítő papírért. Házzá tette még, hogy a visszfuvarral egyébként is csak a forgalmis­ták prémiumát növeli és neki ez nem célja. Ha a visszfuvarban maga a gépkocsivezető is anyagilag érdekelve lenne, úgy bizonnyal az összes közbeeső állomáson megkísérelte volna visszfuvar biztosítását. A forgalmista és a gépkocsivezető közül csak az egyik volt érdekelt a kérdés­ben, ezért a másik fél már nem kereste a megoldást Ez a gondolat indított arra, hogy szélesebb körben tanul­mányozzam a felvetett prob­lémát. Összegezve a kérdést az a véleményem alakult ki, hogy ezt a szerteágazó kérdést nem lehet napokon belül köz- megelégedésre rendezni, azon­ban feltétlenül kívánatos, hogy minden elkövetkezendő intézkedés a jelenleg fennálló arány­talanságokból egy keveset lefaragjon és ezáltal ez a bonyolult kérdés nyugvó­pontra kerüljön. Befejezésül szeretném össze­foglalni azokat a gondolato­kat, amelyek a beszélgetés során legtöbbször megismét­lődtek és mintegy kívánság formájában jelentkeztek bé­rezési rendszerünkkel kapcso­latban. Ezek a következők: Egységesíteni kell bérezési rendszerünket úgy, hogy a különböző ipar­ágak között a zavarólag ható béraránytalansógok megszűn­jenek. Bérezési rendszerünkben na­gyobb, szerepet kell kapni az intenzitást növelő tényezők­nek. Azonos termelési egységen belül célszerű olyan bérezési rendszer kialakítása, amelyik a dolgozók minden rétegét az üzemen belül azonos cél érde­kében mozgósítja. Ezzel egy­idejűleg meg kellene szüntet­ni az üzemeken belül ma még fennálló többirányú és egy­mástól független bérezési rendszert. Az ösztönzésre egyébként kiválóan alkalmas nyereségré­szesedési rendszert olyan for­mába kell önteni, hogy az egész éven át ösztönzőleg has­sa át az üzemek valamennyi dolgozóját. , Végül, de nem utolsósorban külön ki kell emelni a szinte egyöntetűen megnyilvánuló kívánságot, hogy jusson ér­vényre a bérben az azonos munkahelyen eltöltött szolgá­lati idő. Ez jogos kívánságnak látszik, mert ezzel Is meg tud­juk becsülni az égy helyben eltöltött-munkát és a hosszú évek alatt megszerzett nagy tapasztalatot. ★ Az országgyűlés tegnapi ülésén felszólalt még Sár fi Rózsi Szabolcs megyei képvi­selőnő. Emlékeztetett arra. hogy az elmúlt években sokat fejlődött az ország egészség- ügyi hálózata, városban és falvaikban sok korszerűen fel­szerelt új egészségügyi intéz­ményt nyitottak meg. A gyó­gyító megelező munka színvo­nalának további emelését azonban nagyban nehezíti, hogy kevés az ápolónő. Fontos feladat, hogy javítsuk az ápo­lónőképzés feltételeit, s anyagi körülményeit. Nagy József Békés megyei képviselő az állattenyésztés fejlesztésének jelentőségére mutatott rá, majd az öntözéses gazdálkodásról beszélt. Az ön­tözés termésfokozó hatásáról szólva elmondotta, hogy a Haj­dúszoboszlói Állami Gazda­ságba^ végzett kísérleti öntö­zés eredményeként 29 mázsa 74 kilógramra emelkedett a búza katasztrális holdankénti teméshozama, az öntözetlen terület 20 mázsás átlagtermé­sével szemben. Javasolta, hogy létesítsenek kisebb kísérleti mintatelepeket különféle ha­zai és külföldit öntözőberende­zések kipróbálására. Nemeslaki Tivadar Komárom megye képviselője elmondotta, hogy a megyében is felfelé ívei, a termelés, s a lakosság elégedetten tapasztalja az ellá­tás javulását A továbbiakban a beruházások előkészítésével kapcsolatos problémákról be­szélt. Elmondotta, hogy véle­ménye szerint felül kellene vizsgálni a beruházási progra­mok előkészítésével összefüg­gő módszereket, csökkenteni kellene a javaslatok elbírálá­sának útját Báli Zoltán Tolna megye képviselője hangsúlyozta: egyetért a kormány beszámo­lójával, az abban megjelölt feladatokkal. — Meg akarjuk és meg is fogjuk valósítani a mezőgazdaság tervét is — mondotta — ehhez azonban néhány területen az eddiginél több segítségre van szükség. Szükség lenne például több, a mezőgazdasági termények őszi betakarítására alkalmas gépre. S ami van, azokat is jobban kellene használni. Van gép „egészen kiváló típusú gépünk a szovjet gyártmányú SZK—3- as és 4-es kombájn, amelye­ket tulajdonképpen július ele­jétől november végéig lehetne használni. Ehhez mindössze annyi kellene, hogy az erede­tileg csak gabona betakarításra készült gépet adapterrel lás­sák el, így már alkalmas lenne a kukorica betakarítására is. Több száz ilyen átalakított kombájn dolgozik már a me­zőgazdaságban, tehát bebizo­nyodott, hogy ez e megoldás beválik, mégis vontatottan ha­lad az újabb adapterek be­szerzése.” Bihari Lajos Szolnok megyei képviselő a terményfelvásár- 16 és értékesítő szervek össze­vonását javasolta. Halmágyi Istvánná Csöng- rád megyei képviselő az okta­tásügyi kérdésekkel foglalko­zott. Hangoztatta, hogy a mű­velődésügy és az ország gazda­sági helyzete nem maradhat el egymástól. Az iskolareform elsőrendű célja az ifjúság munkára nevelése. Fabók János Borsod megye képviselője a borsodi iparvi­dék fejlődéséről beszélt. Ki­emelte, az Ózdi Kohászati Művek rekonstrukcióját, amely 1965-ben befejeződik A gyárak fejlődésének megfele­lően a megye több vasútállo­mását korszerűsítették. ★ Szünet után Vass Istvánná elnökletével folytatódott a ta­nácskozás. A minisztertanács beszámolója feletti vitában el­hangzott hozzászólásokra Fock Jenő, a minisztertanács el­nökhelyettese válaszolt. — A felelősségtől áthatott felszólalások, az értékes, hasz­nos javaslatok azt mutatják, hogy a kormány munkájában, gondjaiban osztoznak képvise­lőtársaim, s a megoldásra vá­ró feladatok foglalkoztatják a választók legszélesebb rétege­it, egész dolgozó népünket — mondotta többek között. *- Úgy vélem, jó és egészséges jelenség, hogy vitathatatlan eredményeinken kívül nyíltaxi beszélünk a problémákról, a hiányosságokról is, mert kö­zös erővel sokkal többet és gyorsabban tudunk cselekedni megszüntetésükért. Fock Jenő ezután rámuta­tott, hogy a mindennapi mun­kát érintő javaslatok megva­lósításához az szükséges, hogy a különböző területeken dol­gozó gazdasági vezetők meg­szívleljék az országgyűlés plé­numa előtt elhangzottakat és hasznosítsák munkájukban. A vitában elhangzott indítvá­nyokat, a gyorsabb előrehala­dást segítő javaslatokat eljut­tatják az illetékes tárcákhoz, főhatóságokhoz, s a szakembe­reknek alaposan tinulmá- nyozniuk kell, mit kamatoz­tathatnak ezekből már a kö­zeljövőben. Felhívta az érde­kelteket arra, hogy a megva­lósítható elképzeléseket a jö­vő évi részletes tervek tár­gyalásakor messzemenően ve­gyék figyelembe. Az indítvá­nyok beható tanulmányozása után hozott döntésekről tájé­koztassák a javaslattevő kép­viselőket. Fock Jenő szavai után hatá­rozathozatal következett. Az országgyűlés az ország gazdasági helyzetéről szóló minisztertanácsi beszámolót és a vitában elhangzottakra adott választ, jóváhagyólag tudomásul vette. Ezután dr. Szalay József, a Legfelsőbb Bíróság elnöke be­számolt az országgyűlésnek a Legfelsőbb Bíróság elmúlt időszakban végzett munkájá­ról. Érvényesüljön a társadalmi és egyéni érdek összhangja — A szocializmus sikeres építése — mondotta — megkö­veteli, hogy fokozottabb gon­dot fordítsuk a társadalmi tu­lajdon megóvását és gyarapí­tását szolgáló, a tervgazdál­kodás rendjét szabályozó ren­delkezések megtartására, haté­konyan lépjünk fel a társadal­mi tulajdon megkárosítói, va­lamint az állami ős munkafe­gyelem megsértői ellen. Fontos érdekünk fűződik ahhoz, hogy a mezőgazdaság szocialista át­szervezését követő időszakban polgári jogi eszközökkel is se­gítsük a termelőszövetkezetek megszilárdítását. A szocialis­ta törvényesség megköveteli, hogy védelmezzük az állam­polgárok személyi és vagyoni jogait is. Mindezeknek a fel­adatoknak eredményes elvégzé­séhez nélkülözhetetlen, hogy a jogalkalmazók jól ismerjék jogszabályaink gazdasági, tár­sadalmi céljait és a konkrét ügyeket a társadalmi, a gazda­sági összefüggések szem előtt tartásával, a jogsértéseket ki­váltó körülmények elemzésé­vel vizsgálják. A polgári ügyek elbírálásánál nagy fi­gyelmet kell fordítani arra, hogy érvényesüljön a társadal­mi és egyéni érdek összhangja. A polgári jogalkalmazásnak a gazdasági és társadalmi viszo­nyok széles körére gyakorolt hatásából adódik nevelő sze­repének nagy jelentősége. Ezek azok a lényeges jogpoli­tikai elvek, amelyeknek figye­lembevételével kell mérlegelni a Legfelsőbb Bíróságnak a polgári jogalkalmazás terüle­tén végzett munkáját. A beszámoló ezután a ter­melőszövetkezeteket érintő pe­rekkel kapcsolatos kérdések­kel foglalkozott. — A Legfelsőbb Bíróság lé­nyegesnek tartotta és tartja, hogy az állayni vállalatok és a mezőgazdasági termelőszö­vetkezetek szerződéses kapcso­latait minden tekintetből a kölcsönös együttműködés szel­leme hassa át, s polgári tör­vénykönyvünknek idevonatko­zó rendelkezései valóban ér­vényre jussanak. Ezek a ren­delkezések a törvényes érde­kek kölcsönös figyelembevéte­lének és az elvtársi együttmű­ködésnek az erkölcsi szabályát emelték jogi erőre. Éppen ez az egyik legjelentősebb olyan jellemvonás, amely az antago- nisztikus érdekellentétektől és a konkurrencia-harcoktól nem befolyásolt szerződéses visz»- nyainkat élesen megkülönböz­teti a kapitalista társadalom szerződéses viszonyaitól. ★ A legfelsőbb Bíróság elnöke beszédének közlését lapunk holnapi számában folytatjuk.

Next

/
Thumbnails
Contents