Heves Megyei Népújság, 1963. október (14. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-20 / 246. szám

4

NEFDJSAlj

1963. október 2#.. vasárnap

Százezrek — FEDEZET NÉLKÜL

Az anyagi ösztönzés elve ‘helyesen alkalmazott gyakorlattal párosulva életünk számos területén jól bevált módszerré fejlődött. Szinte rugója lett a termelésnek az iparban, a mezőgazdaságban, s nagyszerűen szolgálja fejlődésünket az értelmiségi pályák berkeiben is. Nem lebecsülendő az anyagi ösztönzés szerepe a tanulás, a művelődés területén sem. Az, hogy megyénkben is ezrek, és ezrek ostromolják a tudás várát általános, közép, vagy felsőfokon, hogy szakmai szak- képzettségre törnek az emberek, ebben a nagy tudásszomjon kívül fellelhető a nagyobb tudás, több kereset igazságos elve és kialakult gyakorlata is.

De vajon mindenütt jól és hasznosan alkalmazzák-e az anyagi ösztönzés elvét? Vizsgálódásunk csupán egy szűk területre, a művelődésre, ezen belül főleg a tsz-akadémiákra korlátozódik.

Az elmúlt hónapokban a megye 85 községében vizsgálta meg a megyei népművelési tanácsadó: hogyan és milyen mértékben használják fel az anyagi ösztönzést a művelődés, a szakoktatás területén. Az eredmény érdekes és nagyon elgondolkoztató. A 85 község közül 68 helyen alkalmazzák az anyagi ösztönzést, mégpedig a következő formában: 16 községben tanulmányi ösztöndíjat fizetnek, 11 helyen magasabb beosztást, s így nagyobb jövedelmet biztosítanak bizonyos végzettség után, 52 termelőszövetkezetben pedig munkaegység-jóváírással nyugtázzák a tanulást:

A tanulmányi ösztöndíj, a fizetett szabadság és az egy- egy iskola elvégzése után nyújtott több fizetéssel járó magasabb beosztás az anyagi ösztönzés hasznos és követendő formái. Nem első eset azonban, hogy nagyszerű eredményeinknek akadnak bürokratikus kinövése is, s egy alapjában helyes elvet visszájára fordítva rosszul alkalmazunk. Ez történt tulajdonképpen a tsz-aka- démiák esetében is.

ért fél munkaegységet fizetnek. A következő évben azonban tovább növekedett a tsz- akadémiák száma. Mindenki örült az eredménynek, a nagyszámú hallgatóságnak, s így elfelejtett felfigyelni a tsz-aka- démiák körül kibontakozó káros jelenségekre. A szövetkezetek nagy része ugyanis átvette a nagyrédei példát, s esetenként fél munkaegységgel honorálják az akadémiák hallgatóit.

Fél munkaegység mindösz- sze — a vezetőség is megszavazta, egyetértett vele a tagság is — mondhatják válaszul. A számok törvénye azonban nagyon kegyetlen és sok mindenről árulkodik. Többek között arról is, hogy az 1962/63-as népművelési évben 56 tsz- akadémián közel 4000-en vettek részt, s ebből több mint 3000 hallgató részesült munkaegység-jóváírásban. Ha egy tsz- akadémiára 14 előadást számítunk, ez 21 ezer munkaegységet jelent, amely átlag 30 forinttal számolva 630 ezret tesz ki.

A fel- munkaegység jóváírása tehát csak az elmúlt oktatási évben azt jelentette, hogy Nagyrédén, Erdőtelken, Pé- lyen, Verpeléten, s a többi 53 községben, illetve szövetkezetben 21 ezer olyan munkaegységet írtak be, ami mögött nem volt munka, s kifizettek ezért több mint félmillió olyan forintot, amely mögött nem volt termelési fedezet. Ügy is mondhatnánk: 21 ezerrel hígították a munkaegységet, s 630 ezer forinttal emelték a szövetkezet improduktív kiadásait.

Szólni kell arról a helytelen

gyakorlatról is, hogy vannak szövetkezetek, ahol 5 százalékkal magasabb jövedelmet ígérnek az akadémiát végzett tsz-tagoknak, még akkor is, ha különben megmaradnak eredeti beoltásukban. Ilyen előzmények után már nem fogadhatjuk egyöntetű lelkesedéssel a tez-akadémiák nagyszámú

hallgatóságáról érkezett híreket. Indokolatlan a 100-, 200-, sőt 300-as létszám azért is, mert nincs az a jó előadó, aki le tudna kötni ilyen nagyszámú hallgatóságot, nem beszélve a műveltségi differenciáltságról, vagy arról, hogy ilyen tömegben nem alakulhat ki vita, konzultáció, s ezek az akadémiák nagyrészt szinte szó szerinti értelemben előadókból és hallgatókból állanak.

Fel kell hívni a figyelmet még egy veszélyre: több községben a felnőttoktatás, és az ezüstkalászos tanfolyamok rovására szervezik a tsz-akadé- miát. Az emberek azt mondják: — oda megyünk, ahol fizetnek — s így csökken egyes helyeken az általános iskolákba járó felnőttek száma, s ezzel a módszerrel az anyagi érdekeltség, amelyet ösztöítzően kellene felhasználni, a magasabb műveltség elérésének gátjává lesz.

Félreértés ne essék: nem a tsz-ákadémiák jelentőségét vitatjuk. Bár tudjuk, hogy a tsz-akadémiák nem oldják meg a mezőgazdasági szakmunkás-képzést, hisz ez a feladat inkább az ezüstkalászos tanfolyamokra, s a szakmai képzést is biztosító, új típusú általános iskolákra vár —, mégis az általános műveltség, és bizonyos szakmai alapfogalmak tekintetéhen nagyon fontosak és hasznosak.

Az új népművelési évadban mintegy 60 tsz-akadémia kezdi meg munkáját. Nagyon hasznos időtöltés lesz ez a téli estéken, de mint ahogy a munkásakadémiák hallgatói sem órabérért, darabbérért, avagy normában hallgatják végig az előadásokat, ne munkaegységre szervezzék a szövetkezetek a téli oktatást, sne fizessenek ki a ^hallgatásért” olyan forintokat, amely mögött nincs termelés, nincs fedezet.

Márkusz László

Amikor két esztendővel ezelőtt Nagyrédén létrehozták az első tsz-akadémiát, örömmel nyugtáztuk a hírt Ki ne fogadta volna lelkesedéssel a gyakran 200-300-as hallgatóságot, akiknek esténként jobbnál iobb szakemberek tartottak előadást, irodalomról, történelemről, s a mezőgazdasági termelés különböző ágazatairól. Akkor még tudomásul vettük a szövetkezet vezetőségének azt a döntését is, hogy egy egy előadáson való részvételA% első magyar Vieo Torr tan i-lensex

Vico Tornámnak mindössze néhány héttel a magyarországi vendégszereplése után elkészült az első magyar hanglemeze. A lemezen Martins: Ave Maria no morro című szerzeménye spanyol szöveggel, As- twne-Munro: „Ez Svájcban

van” táncdala. németül, Wein- ziel-Rieden: Der liebes träum, als Twist szerzeménye angol nyelven és Nádas Gábor — ifjú Kalmár Tibor szerzeménye: Nálam minden a régi maradt — slow szerepel.

II recski „darázsfészek”

Olyan most a recski bánya, mint a megbolygatott darázsfészek. Dühös türelmetlenséggel zúgnak és elégedetlenkednek az emberek. Nem átjáróház ez a bánya, sokan 15—20 éve itt dolgoznak, mégis az elmúlt napokban öt munkás elment és többen követni akarják példájukat. Az egyik napról a másikra ötödére csökkent a termelés. Október első dekádjában 2050 tonna volt a terv. de csak 1376 tonna ércet adtak ki. Hol vétették el a lépést, ki hibázott és miként lehet a bajokat orvosolni? Ezt vizsgáltuk és ezekre a kérdésekre szerettünk volna választ kapni a munkások és vezetők csütörtöki tanácskozására.

öreg bánya a recski, fuka- ran adja kincsét és az idei export nem sikerült úgy, mint azt a készlet megkívánná. A nehézségekről tudtak a munkások, mégis zavart és elkeseredést okozott Birner Tibor szakszervezeti titkár október 7-i bejelentése, hogy hamarosan megszűnik a recski üzem. Elsietett és megfontolatlan volt ez a közlés, mert ilyen döntést az arra illetékes felsőbb szenek nem hoztak. Október 16-án dr. Gagyi Pálfy András Kossuth-díjas főmérnök, a Nehézipari Minisztérium főosztályvezető-helyettese és a minisztérium más szakemberei Recsken Kun Béla vállalati főmérnökkel és az üzem helyi vezetőivel új, eredményesebb technológia alkalmazásáról, a jelenlegi nehézségek leküzdéséről tárgyaltaik. Dr. Gagyi Pálfy András közölte, hogy az eddigieknél nagyobb ütemben folytatják és

siettetik a Recsk környéki érckutatásokat,

tehát pánikra és kétségbeesésre nincs ok. Tóth Ábel flotáló- mester, Petrád Béla párttitkár és több munkás meggyőződéssel vallja: 1965-ig megy az üzem, akkor majd áttérnek az új mátrai ércre.

Nemcsak az üzem sorsáról híresztelt megalapozatlan kishitűség okozott zavart és bajt, hanem az új normák bevezetése is. A két esemény együtt,

egy időben és egymás kölcsönhatásában. — különösen a „recski recept” alkalmazásával — túlságosan próbára tette a munkások idegeit. Ingerült, feszült légkörben zajlott le az október 7-i szakszervezeti gyűlés és így kezdődött az október 16-i tanácskozás is.

Az üzemnél mindenki tudja, hogy az összekavart, sok normatételen nehezen tudott eligazodni az ember. Megesett, hogy egészen más füzetet használt a munkaügyes és mást a bányamester. így történhetett, hogy ugyanolyan körülmények között teljesített ugyanolyan munkáért háromféleképpen fizettek. Volt

kedves és

mostohagyerek

és gyakran részrehajlóan alkalmazták a normát. Voltak olyan munkák, amelyekkel nem lehetett keresni, mások meg a lpgást csalással pótolták és kevesebb munkával is elérték az előirányzott szak- mányt. Rendet kell teremteni, szükséges, hogy pontosan körülírják, mi tartozik az egyes munkafolyamatokhoz. Olyan szakmányjegyzéket adtak ki, hogy a munkás maga is ellenőrizheti, hogy mit kap az elvégzett munkáért. Mi hát a baj, miért olyan nagy az elégedetlenség?

Ügy véljük, Csáki József csillés és Tóth c. József vájár közelítette meg leginkább az igazságot. Mindketten azzal kezdték felszólalásukat, hogy a recski bányában nem sokat változtak' a műszaki feltété-- lek. Éppen azért, mielőtt a normához nyúlnak, a vezetők jól nézzék meg a helyi körülményeket, kérdezzék meg az évek óta becsületesen dolgozó embereket. Amikor a normák mérését elkezdték, megindult a bányában a sugdolózás: mit akarnak, hogyan akarják? De a bizalmiakkal .senki sem beszélt, a jobb vájárok, a régebbi csillések és a szocialista brigádok vezetőinek véleményét sem a műszaki, sem a gazdasági vezetők nem kérték ki, az új szakmányok megvitatását nem tűzte napirendre sem a párt, szem a szakszervezeti taggyűlés. A segítséget, a politikai munkát nem igényelték a műszaki-gazdasági vezetők, nem szorgalmazta, nem ellenőrizte azt a vállalat pártbizottsága, sem szakszervezeti bizottsága.

Júlilus végén Gyöngyösön» sziban tartottak ugyan egy műszaki értekezletet, amelyen aa üzemi párttitkár és a szak- szervezeti titkár részt vett. Itt szó esett a normák összevonásáról, a rendezés elveiről, de szeptember 13-án a vállalati központban csak a munkaügyessel és a bányaüzem vezetőjével tárgyaltak, tehát szűk- körű szakmai megbeszélés volt ez és közben teljesen elmaradt a normarendezés politikai előkészítése.

A hibás módszerek

az előkészítés hiányossági: okozta a bajt és ezt fokozta az üzem megszüntetéséről terjesztett hír.

Október 2-án már késő volt, az új szakmányok bevezetésének napján Szécsi László, 8 vállalat munkaügyi osztályvezetője már nem tudta meggyőzni a recskieket, hogy sem az üzemi átlagbért, sem egyetlen munkás bérét csökkenteni nem akarják. Egyszeri hallásra nem értették meg a bányászok, hogy miért szükséges a normarendezés, ha kezükbe is került az új norma jegyzék, nem vették észre, hogy az új szakmánybán külön számolják el a feszkézést, a gyámlyukfúrást, új tételként szerepel a vágat- egyengetés, a sínfektetés, és a kopogózás. De a csütörtöki tanácskozáson Temesi Gábor, a bánya üzemvezetője adatokká! és bérelszámolási okmánnyal bizonyította, hogy aki elvégzi c. kiadott murikát, az új szak- mánnyal is rendesen kereshet. Tóth c. József, Szűcs József és Tóth István siroki csapatának keresete az új szakmánynái sem csökkent, de azt is meg kell mondani, hogy 71 százalékos teljesítményre 100 százalékos bért senki ne várjon. Nincs, és nem lehet igaza annak, aki több fizetést akar, de nem hajlandó több és jóbb munkát adni.

Lehetséges hiba az új szak- mányjegyzékben? Igen, lehetséges. De az új szakmány t ideiglenes jelleggel adták ki, a munkások jogos panaszait figyelembe veszik, a hibákat ki-* javítják.

Javítsák a műszaki feltételeket, teremtsenek szorosabb kapcsolatot a munkások

és vezetői között, akkor“

kevesebb lesz a baj, és seih Recsken, sem másutt néni maradhat el a siker.

Dr. Fazekas László

fcást .vetett dr Stowne felé.

— Halljak a jelentését •— szólalt meg Dixon, kissé megemelve a hangját.

— Aggodalmaim beigazolódtak, sir — mondta a mérnök suttogó hangon. — Nemcsak a hajóorr fertőzött, hanem a torpedóromboló

egész fedélzeti felszerelése is!

— Fertőtlenítésük nem járt eredménnyel?

— Mindent, amit tudtunk, felmostuk a

fecskendőkkel — felelte Dudley —, de mivél nem volt különösebb hatása, homokszórással’ folytattuk a fertőtlenítést

—. No és?

— Ez sem segített végleg megszabadulni a radioaktivitástól.

— Mi a kiút az ilyen helyzetből?

— Ilyen esetben ajánlatos lehorgonyozni a hajót, a legénységet pedig partra tenni. Bizonyos idő múlva a hajó radioaktivitása önmagától lecsökken egészen a veszélytelenség fokára.

—Melyik partra ajánlja kitenni a legénységet? — nevetett fel Dixon keserűen. — Csak nem Szent Patrick szigetére?

Dudley mérnök tehetetlenül széttárta karjait, Dixon tengerfotidUtotta: Sárközi Gy.

nagy pedig felállt az asztal mellől és lassan fel-le sétált tágas fülkéjének tarka szőnyegén. Külsőleg teljesen nyugodt- nak tűnt, de Stowne-t nem tudta becsapni látszólagos hidegvére. Még Dudley is, akit mindig az állhatatosság mintaképének tartott a doktor, most olyannak tűnt, mint aki csak megjátsza a félelmet nem ismerő embert

A tengernagy az asztalhoz lépett és komótosan szétterítette rajta Óceánia központi részének nagyléptékű térképét.

— Mi most itt tartózkodunk — bökött hosszú csontos ujjá- val egy világoskék foltra, nem messzire a Szent Patrick-sziget délkeleti partjától. — A legközelebbi lakott sziget, Púra körülbelül kilencven mérföldnyi- re fekszik tőlünk. Tehát, hogy eljussunk odáig ... — a tengernagy elhallgatott s kérdően nézett a mérnökre.

— Azonnal fel kell szednünk a horgonyt — fejezte be Dudley a tengernagy helyett. — És csak abban az esetben érhetünk oda két óra alatt, ha gőzturbináink teljesítőképességét a maximálisra fokozzuk.

— Köszönöm az információt, Dudley — szólalt meg Dixon tengernagy s a mérnök felé biccentett. — Nem tartóztatom tovább. Azonnal jelentse a minisztériumnak az új helyzetet.

Amint a mérnök kilépett, Dixon tengernagy bekapcsolta a mikrofont és magához rendelte a navigációs tisztet, aki a meteorológiai megfigyeléseseket végzi.

— Maga jelentette nekem reggel, hogy a Hawai szigetek fölött erős orkán tombol? — fordult Dixon a hadnagyhoz.

amikor az belépett a fülkébe.

— Igenis, sir — vágta rá a hadnagy és átnyújtotta a tengernagynak a meteorológiai jelentést. — Az imént kaptam Honoluluból egy újabb jelentést: az orkán megváltoztatta irányát nyugatról északnyugat felé...

— Maga szerint eléri Szent Patrick szigetét is? — szakította félbe Dixon a hadnagyot

— Igen, sir. Mi pedig a másodpercenként ötven méteres sebességgel száguldó orkánnak csaknem a kellős közepébe csöppenünk. •

— Valószínű tehát, hogy Purnrnt kétszer olyan gyorsan halad, mint a mi torpedórombolónk!

— Kérlek, Francis, csak semmi hisztéria! — húzta össze Dixon a szemöldökét — Aztán meg nem az orkán sebessége a legszömyűbb. Az a borzalmas, hogy az egész radioaktív homokot a Szent Patrickról a torpedórombolónkra zúdítja, ha nyomban odébb nem állunk innen.

A tengernagy még mondani akart valamit, de ebben a pillanatban adjuntása lépett be kopogtatás nélkül a fülkébe, táviratokkal a kezében. Dixon

ra szigetét is eléri? -*- kérdezte a tengernagy és a térképet nézte.

— Igen, sir.

— Köszönöm, hadnagy úr. Távozhat.

— Istenem! •— kiáltott fel Francis Stowne ijedten. — ötven méter másodpercenként, az száznyolcvan kilométer óránként! Az orkán tehát több,

szinte kikapta őket a markából.

Amint végigolvasta az egyik rejtjeles táviratot, a telefonkagyló után nyúlt és felhívta Dudley mérnököt.

— Mondja, Dudley, mi van a mentőeszközökkel?

— Hogy érti, sir?

— Nem fertőződtek meg?

— Épp az imént vizsgáltam

meg az összes csónakjainkat és motorosainkat a béta-gamma radiométerkészülékkel — felelte Dudley. — Fertőzöttségük egyelőre jelentéktelen.

— Rendben van, Dudley. Nincs több kérdésem.

Dixon arca most még sápad- tabbnak, gondterheltebbnek tűnt mint Stowne-nalk. Sőt még a hangja is másként, tompábban, bizonytalanul csengett.

— Mit akarok mondami Francis — szólalt meg egészen ernyedt hangon. — Magán kívül lényegében senki sincs, akivel őszintén elbeszélgethetek. Pokolian komojy a helyzetünk. Közöltem a minisztériummal az új fejleményeket s utasítottak, hogy saját belátásom szeszint cselekedjek. Azt is megparancsolták, hogy a legénység elől titkoljam el a Szent Pat- rick-szigeten lezajlott katasztrófa okát. Maga mit tenne hasonló helyzetben?

— Küldenék nekik egy rádiógramot, amelyben közölném, hogy a torpedórombolón nem mindenki ,olyan hülye, hogy ne sejtsen egyet s mást — mondotta Stowne indulatosan. — No és maga mit akar tenni?

— Azonnal el kell távoznunk Szent Patricktól, s a legénységet bármely legközelebbi szigeten partra tenni.

— De Purát most már nem érhetjük el — jegyezte meg Stowne komoran.

— Hát, igen — bólintott Dixon. — Félúton utolérhet bennünket az orkán s akkor a partraszállásnak befellegzett. Meg kell tárgyalni a dolgot a vezető navigációs tiszttel.

(Folytatjuk.)

13.

— Istenem! Mit kell itt még megállapítani? Hisz az egész sziget meg van fertőzve. De még a körülötte levő óceán is valószínűleg nem veszélytelen ...

Látja, ez az, ami a legjobban aggaszt — sóhajtott nagyot Dixon. — Mi több: félek, hogy a mi anyahajónk is ...

Nem fejezte be szarvait, mert kopogtak.

— Tessék! — kiáltott a tengernagy s rágyújtott hűséges pipájára.

A magas , kissé hajlott hátú Dügley hadmérnök lépett a fülkébe.

— Nos? — nézett! rá Dixon és kissé felhúzta sűrű, fekete sze- ■möldökét, amely már itt-ott

őszült.

Dudley ag" Wilmas pfflan-