Heves Megyei Népújság, 1963. október (14. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-18 / 244. szám
4 ÜBFDJSáO 1963. október 18., péntek A film — korunk művészete ív. Becsületsértés — egy ajtó miatt A film és más művészetek A FILM ÖNÁLLÓ művésziét. A többi művészetek is kivétel nélkül szerepet kípnak a filmben, de nem mint egyenrangú művészeti ágak, hanem mint a rendező akaratát, részleteit megvalósító segítségek. Zene, tánc, képzőművészet, irodalom, színjátszás, építészet, mind szerepet kap a filmen. Különösen az irodalom és a színművészet kapcsolatát keli vizsgálnunk. Sokan hitték — és talán hiszik is —, hogy a film nem egyéb lefényképezett irodalomnál. Vajon az irodalom tolmá- csolója-e a film? Van olyan nézet, amely szerint a filmművészet legfőbb feladata a világirodaiam értékes alkotásainak a népszerűsítése. Még kritikusok is gyakran vallják ezt a nézetet. A film elsőrendű feladata: az összes művészetek között a legnagyobb tömegekhez szólván, a tömegek nevelése, fejlesztése, irányítása, lehetőleg, közvetlenül filmre írott cselekmények feldolgozásával, mert ezek hatnák a legerőteljesebben. Ezen az elsőrendű feladaton belül az is feladat, hogy a világirodalom regényeit filmszerű változatokban megismertessük a tömegekkel. Ezeknek a változatoknak azonban igazi filmeknek kell lemniök. Az irodalmi feldolgozás tehát sokkal bonyolultabb kérdés, semmint gondolnánk. Itt van pl. az Anya, Gorkij regénye. Két filmváltozata készült él. Az egyik: világhírű; a világ tizenkét legjobb filmje között' szereplő nagyszerű alkotás. Rendezte Pudovkin 1926-ban. A másik, nem kevésbé nevezetes rendező alkotása (Donszkoj), de gyenge,' erőtlen, majd hogy nem unalmas film. Egyszóval nem sikerült. Mármost: PUDOVKIN filmje (a kiváló alkotás), a cselekmények igen fontos mozzanatait megváltoztatta és meseszövésében alaposan eltér a regénytől. Rosszindulatúan még azt is lehetne mondani, hogy „meghamisította”. A második, a gyenge film pedig szinte szóról szóra követi a gorkiji regény meséiét Hogy lehet ez? Ügy, hogy Pudovkinnak sikerült az alapmondanivaló lényegét képekben megragadnia, Donszkoj- nak pedig ezúttal csupán a regény irodalmi sajátosságait sikerült szolgai módon lefényképeznie. Pedig Donszkoj a harmincas évek második felében Gorkij életrajzi trilógiájával szintén remekművet alkotott és újszerű filmstílusi teremtett. Akkor neki is sikerült Gorkijból filmet varázsolnia. Általánosságban elmondhatjuk, hogy filmen klasszikus irodalomból többnyire kellemes, érdekes képeskönyv keletkezik, az olvasott benyomások vázlatos felidézése. Mindez persze nem jelenti azt, mintha kiváló írók közreműködése a filmalkotásban káros lenne. Sőt: igen hasznos. De csak akitor, ha az író filmet ír, nem pedig már régen kész regényének filmezéskor őrködik azon, hogy minél kevesebbet változtassanak rajta. A film és irodalom között lényeges különbség van. Századunk klasz- szikussá érett írói közül egyetlenegy sem irt közvetlenül filmet! Ez olyan tény, amelyet még soha semmiféle fejtegetés nem vett tudomásul. Pedig igen tanulságos. Solohov, Thomas Mann, Dreiser, Hemingway legföljebb megengedtél':, hogy egyik-másik regényükből film készülhessen. Készült is; javarészt gyenge, vagy közepes alkotás (Csendes Don, Egy szélhámos vallomásai. Az öreg halász és a tenger) — csupa irodalmi remekmű, s csak kivételesen született kitűnő irodalmi alkotásokból kitűnő film is. (Emberi sors). E nagy írók számára a filmművészet idegen. S nem így van-e ez nálunk is? Ugyanakkor a világ tizenkét legjobb filmje közül (brüsszeli besorolás) mindösz- sze egy készült regényből. Az Anya, de erről épp az imént szóltunk; a többit tehetséges forgatókönyvírók írták. HASONLÓ végkövetkeztetésre kell jutnunk a színház és a film összehasonlításakor. A némafilm őskorában a mozit szívesen szidták, mint a színház vetélytársát. Innen ered a kettő folytonos összehasonlítása. De ha kellő figyelemmel tanulmányozzuk az egykorú sajtót, láthatjuk: nem filmről és színjátékról, hanem moziról és színházról, tehát két szórakoztató üzemről volt szó. Ez pedig más dolog! Mi a kapcsolat a színjáték és a filmjáték között? Vannak összefüggések. Legfőképp maga a színész jelenléte. A filmszínész játéka azonban egészen más, mint a színpadi színészé. A nagy sztárok nem voltak soha nagy színpadi színészek. És fordítva. Ugyanezt mondhatjuk el a színpadi rendezőkről. (Csal: két igazán nagy színházi rendezői nevet említhetünk, akik kiváló íilmrende- I zők lettek: Lawrence Olivér | (III. Richard), aki tudatosan i „konzervált színházat” produkál és Luchino Visconti (Fehér éjszakák* Rocco és fivérei). A színpadon a kép, a látvány csak másodlagos jelenség. A színpadon a szó a fontos. Itt kapcsolódik a színművészet az irodalomhoz. A filmen viszont a kép a lényeges. A filmen a kimondott. szó másodlagos, mert lényegét nem a dialógus hordozza. Rá kell mutatnunk arra, hogy Magyarországon már 1910 körül hangoztatták a színpadi írók, hogy a filmnek nem a színházat kell utánoznia, hanem saját műfaji szabályainak kialakításával'a maga útját kell járnia. (Molnár Ferenc, Bíró Lajos. Gábor Andor, Hevesi Sándor, Karinthy Frigyes.) A FILMNEK más művészetekkel történő összehasonlítása nem indokolt ilyen rövid eszmefuttatás keretei között. Nem célszerű ilyen rövid eszmefuttatás keretében beszélni a művészetek esetleges rangsorolásáról, mert minden rangsorolás eleve elfogult szempontok szerint történik. A film is — mint minden más művészet — sajátos törvények szerinti alkotás, az emberi önkifejezés egy formája. így tehát nem lehet arról beszélni, hogy a film csak összefoglaló keret, kép, zene, tánc vagy bármi más formában megjelenő művészet számára. Nem segédművészet, nem is több a többi művészeteknél, hanem valami más, modern technikája által és a modem kor lelkivilágát tükröző művészet. Ezt a megállapításunkat nem kevesbíti az sem, ha néha a filmek életrajzi regények feldolgozása ürügyén akár a zenét, akár a festészetet hangsúlyozzák. A film eszközeiben lehet tarka— és minnél tarkább, annál jobb, annál izgalmasabb alkotás —, csak egyet kell törvényként tudnia: a kép nyelvén mondja el, jelenítse meg szándékát és törjön eszméi diadalára. PINTÉR DEZSŐ — Tessék megmondani, mit lehet itt tenni? — keresett el L. F. nyugdíjas. — Már nem bírjuk tovább. Ez a látlelet. Azt bizonyítja, hogy a feleségemet megverte. Most már idáig fajult a dolog. Eddig még csak különböző bosszantásokat talált Id: a szemetet az orrun!: alá sppörte, a vizet kiöntötte a konyha kövére. Milyen ember az ilyen? Kinek van igaza? Kiről lehetne szó, mint albérlőről. B. Z.-né lakik egy házban, még közelebbről: egy fedői alatti a tulajdonos családjával. Egyeiler. szobája van, amibe csak a házigazda konyháján keresztül tud bejutni. Ha akarják sem tudják kikerülni egymást. Mi lehet a. következménye ? De hallgassuk meg a másik felet is. Mit mond ő? — Már nem tudom, hogy mit csináljak. Minden rossz, bármit teszel:. Meg sem állhatok előttük. Mindig van valami kedves megjegyzésük, ha meglátnak. Ha rendben van a hajam, azt teszik szóvá, ha nincs, trehány nőnek mondanak. A gyerekem sem állhat meg előttük. — Vendégeket visz magához — így a tulajdonos. — Micsoda dolog ez? Mi lesz az én házamból? ' — Hallaná, miket mondanak rám! — így az albérlő. — Azért, mert egyedül álló asz- szony vagyok? Elég nagy baj nekem, hogy a férjem nem él velünk. — Kérem, nem volt könnyű nekem ezt a házat megvenni — bizonygatja a házigazda. — És amikor a volt tulajdonos meghalt, az egész házat maguknak akarták. — Azt kértem, engedje meg, hogy a konyhába vezető ajtót a folyosóra tetessem ki. Ha elköltözöm, visszaállíttatom a volt helyére. Még pereskedtünk is emiatt. Semmi megértés nincs bennük — panaszkodik az albérlő. — Lehet így élni ma? Elköltöznék innen, nagyon szívesen, már akár ma is, de hová? Felajánlottam, szerezzenek nekem lakást. Azt nem vállalják. Az utcára menjek lakni? A tanácsnál már évek óta ott van a kérvényem, de lakást nem kapok. Hogy szokott ez lenni: mindig annak van igaza, akivel beszélünk. Most azonban mégsem így van. Nincs igaza egyiküknek sem. Egyszerűen azért, mert nem a megegyezést keresik, hanem a bosszúállás lehetőségét. Most eltökélten, elszántan, céltudatosan igyekeznek egymás életét megkeseríteni. Rossz szomszédság: török átok... Sajnos, nem mai keletű „betegség” —■ nem is ritka nyavalya”. Dunaújváros. Cellulozegyár (Szlovák György rajza.) Miért a gyűlölködés? Nem nehéz kitalálni: a lakás miatt. A háztulajdonosnak nagy lányai vannak, és csupán egyetlen szobába keli összeszorulniok az albérlő jelenléte miatt. Nem csoda, ha szeretnék az egész házat, a másik szobát is használni. Érthető, emberi törekvés ez. Az albérlő is kénytelen 1 aluli valahol. Ha a lakás olyan egyszerű dolog lenne ma, állítom, az emberek is sokkal nyugodlabban, kiegyensúlyo- zottabban élhetnének. A sok lakásprobléma azonban ráül a nyakunkra, és némelyikünknek felmorzsolja az idegeit. Olyannyira, hogy egyesek szinte megfeiedkeznel: magukról, emberi méltóságukról, önbecsülésükről, és valahogy a vadon törvényei szerint rendezik be életüket. Mindenhez vezethet ez, csak jóhoz nem. A robbanni kész légkörhöz pedig csak egyetlen szikla kell. Panaszolta már másik albérlő, hogy az áldatlan állapot azért alakult ki köztük és a főbérlő között, mert a gyerekruháit a főbérlő ablaka alá rakta ki száradni.. Más esetben egy „rossz helyre” tett virágcserép tépte szét a jó viszonyt. Nem nevetséges? Nem! Elszomorító. Milyen embertelenek is tudunk lenni mi, emberek néha! Az első szóváltás a legtöbbször rövid idő alatta tettlegességig fajul. Aztán jön a látlelet, jön a bíróság, a pereskedők közül az egyik felet elmarasztalják, megbüntetik, aztán — kezdődik minden elölről. Ha olyan könnyű lenne higgadt szavakkal igazságot tenni ilyen esetben, mennyivel jobbal: lennének az emberek. A megoldás Valahogy így: ne csak a másikban keressük a hibát. A kényszerű egymás mellett élés körülményei között is maradjunk meg embereknek, olyanoknak, akik — gondolkozó nak. És ne rágalmazzunk másokat. Ne hivatkozzunk a szocialista erkölcs szabályaira, ha azokat magunk sem tartjuk be. Az álszenteskedés sem illik hozzánk. Sajnos, mi más segítségei nem tudunk adni. Még a bíróságot sem ajánljuk, mertjobbi ha a megoldást maguk az érdekeltek keresik meg. G. Molnár Ferenc fordít ott a: Sárközi Gy. kor még óvatos volt és csupán saját nyomorúságos helyzetéről számolt be neki. Most kipakolna mindent: azt is, amit eddig is tudott, és azt is, amit Medows professzortól tudott meg. Mi lenne, ha mégis megpróbálná bekapcsolni a készüléket? Hátha megmaradt az antennának egy kis darabkája? Óvatosan, nehogy megrecs- esenjen alatta az asztal és fel ne ébressze a professzort, leereszkedett a föld alatti óvóhely betonpadlójára. Kis ideig állt, hallgatta a tábornok és Old hadnagy nyugtalan léleg zését. Eddynek álmában mozgott a szája és valami érthe- tetlenséget dörmögött. Hazard orrán át lélegzett. Szélesre tárva orlyukát, halkan horkolt. Csupán Medows feküdt csendesen, mintha egyáltalán nem is aludna, hanem még mindig gondolkodna valamin. Queltch nesztelenül bekapcsolta a rádiót, felöltötte a fülhallgatókat, maximálisra állította a hangerősséget és sorjában végighallgatta azösz- szes hullámsávok állomásait. A fülhallgatókban csupán a készülék zúgása hallatszott, amit a csövekben levő áramerősség ingadozásai okoztak. Ha a készülék fogott is holmi gyenge jelzéseket, azok nyilvánvalóan saját zúgásánál gyengébbek voltak. És minél jobban fokozta Queltch a hangerősséget, annál jobban erősödtek ezek a zajok is... Amikor pedig a rádiótechnikus feladott minden reményt és már éppen ki akarta kapcsolni a készüléket, a rövidhullámon hirtelen beszédet hallott. Queltch tudta, milyen nyelven beszél az illető, de aeki az a témy vök fontos, hogy a készülékkel fogni lehet. Ha pedig már fogott valamit, akkor bizony adni is lehet rajta. Még ha gyenge is ez az adás, a hatalmas erejű rádióállomások venni tudják. Tehát ki kell használni ezt a lehetőséget. Gyorsan átallt adásra. Am alig nyúlt hozzá a távírógép billentyűjéhez, felemelkedett Hazard tábornok nyikorgó foteljából: — Mi az, Queltch, maga még mindig igyekszik érintkezésbe lépni valakivel? — szólalt meg álmos hangon, szemét dörzsölgetve. — Igyekszem, sir — felelte Queltch s egymás után küldte az éterbe a segítséget kérő jelzéseket, amelyek, szerinte a leghamarabb vonják magukra a figyelmet. — Próbálkozzék, csal:, hátha sikerül...' A tábornok azonban szinte alig hitt már a sikerben. Mit változtat az rajtuk, ha sikerül is érintkezésbe lépni valakivel? Hát segíthet rajtuk valaki? Ennek ellenére mégis egy kis homályos remény vert fészket Hazard tudatában. Ki tudja, talán mégiscsak találnak egy olyan módszert, amely révén megmenekülhetnél: a „Big Joe” halálos öleléséből! Ismét megpróbált elaludni, de régóta, kínzó szomjúsága új erővel kezdett jelentkezni. Sóváran nézte a föld alatti börtön sarkában levő radioaktív tócsát és nagyot sóhajtva elfordította a fejét. Ám ekkor tekintete a konyakos üvegre esett, és ha inna egy kortyocs- kát? Megnedvesítené kiszáradt torkát... Leeresztette a lábát a fotelekből s átkozva zajt csapó rugóit, körülnézett. Ügy látszik, a professzor még mindig alszik. Eddy Old sem mocor- gott. Queltch háttal ült feléje s annyira belemerült a munkájába, hogy alig'veszi észre, mire készül Hazard. Enyhén remegő kezével ajkához emelte a konyakos üveget, s először csak egy keveset kortyolt belőle, majd még két hosszabbat. Nyomban kellemes forróság áramlott végig egész testén. Ügy rémlett neki, hogy sikerült a szomját is eloltania. Visszatette az üveget az ü előbbi helyére s újra befeküdt a fotelekbe, de néhány perc múlva ismét kinyúlt az üveg után. Queltch pedig csak kopogtatta a rádiótávírógép billentyűjét. Fáradhatatlanul küldözgetve az éterbe a kétségbeesést és reménységet rejtegető három betűt. Kitartását végre siker koronázta: valaki válaszolt neki és megkérte, adja meg a koordinátáit. A rádiótechnikus nem akart hinni saját fülének s megkérte az illetőt, igazolja jelzésének vételét s közölje nevét. Kiderült, hogy egy norvég hajó, amely Norvégia fővárosának ősi nevét viselte: „Kristiania”. Queltch megkérte a rádióst, hívjon be fülkéjébe olyasvalakit, áld angolul beszél. Kiderült, hogy a rádiós is beszél angolul, de azért mindenesetre behívta még a kapitály helyettesét is. Queltch most már lázas siet* seggel kopogta le mindazt amit halála előtt el szeretett volna mondani az embereknek... — Érintkezésbe lépett már valakivel* Queltch — kérdezte Hazard kissé keményebb hangon. — Igen — felelte Queltch hanyagul. — Akkor hát miért nem jelenti nékem, vinné el magát az ördög! Azonnal jelentést kérek! Queltch nem felelt, hanem tovább kopogtatta a rádiótávírógép billentyűjét. — Á, szóval így! — ordított fel Hazard dühösen és teljes erőből a földhöz csapta a már kiürült üveget. — Megtagadod az engedelmességet, gazember? Medows professzor és Old hadnagy ijedten ugrottak fel helyükről. (Folytatjuk.) Babban látta, 1 iránt bármikor t azelőtt, hova 3 taszíthatja ha- ] záját az atom- < hisztéria, ha- ] csak a nemzet j józan esze nem kerekedik a té- ' boly fölé. És . népének ebbe a józan eszébe vetett hitét még most, halaira ítélten sem veszítette el. Ezt a hitét olyan emberek erősítették meg benne, mint Queitch. Jól tudta, hogy ök vannak többen és hogy éppen ők, nem pedig a Hazar- dok képviselik népük igazi érdekeit. Hazard többé nem fél a sugárbetegségtől Az éhes emberek, akiket a szomorú gondolatok agyomkí- noztak, agyongyötörtek, végre álomba merültek. Csak egyedül Queitch nem aludt. Sehogyan sem tudott megbékül- ni tehetetlenségével. Ha kifogástalanul működne az adóvevő-készülék, megpróbálna beszámolni az embereknek a „Big Joe” bűnös kipróbálásáról. Igaz, egyet s mást már elárult az orosz tudományos kutatóhajó rádiósának, tie akti. E propaganda-füsttüggöny leple alatt pedig lázasan keresik nemcsak a legolcsóbb, hanem a legpusztítóbb erejű „piszkos” bombát is? — Valahogy így van, Sam... — Hát igén... — sóhajtott nagyot Queitch. — Vidámulaz élet bolygónkon! Nem akaródiák az embernek idő előtt elpatkolni, de az ilyen világban nem is olyan kellemes dolog élni... Ismét elhallgattak, mindegyik a maga gondolataival volt elfoglalva. Queitch családos ember volt: felesége és két lánya. Hogyan élnek majd nélküle?... A professzor egyedül élt. Felesége rég meghalt. gyermekeik pedig nein voltak. De n'eki sem volt könnyű búcsút mondania az eleinek. Most sokkal világo-
