Heves Megyei Népújság, 1963. szeptember (14. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-08 / 210. szám
4 NÉPÚJSÁG 1963. szeptember 8., vasárnap Megjegyzések egy művelődés-szociológiai vizsgálatról a számok árnyékában Egy kislány hiányzik a IV/Á-ból!- KERÉKPÁRON, ÉLETVESZÉLYBEN Tények — Az MSZMP Heves megyei Kulturális Bizottsága és a megyei tanács vb művelődésügyi osztálya széles körű művelődés-szociológiai vizsgálatot végzett. A vizsgálat 85 községre és Gyöngyös városra terjedt ki, 45 községben pedig több mint 20 ezer ember adatait dolgozták fel. A vizsgálatnak az volt a célja, hogy a felnőttek iskolarendszerű és szakmai jellegű oktatása területén szerzett tapasztalatok birtokában segítséget adjon a feladatok megoldásához. A vizsgálat még nem zárult le, de már eddig is kiderült, hogy a megyében nagy a tanulási kedv: az elmúlt évben Heves megye 120 általános iskolájában több mint 5000 felnőtt tanult. - Impozáns ez az eredmény, de ha azt nézzük, hogy a megyében még több tízezer felnőtt nem fejezte be az általános iskolát, nem lehetünk vele megelégedve. Mezötárkányban például a község 2608 lakosa, közül 1960. január 1-én még 100-an nein tudtak írni-olvasni, az általános iskola nyolcadik osztályát pedig csak 303-an fejezték be. Mégis, 1960-tól 1962-ig csak 18-an végezték el a dolgozók általános iskoláját. Atányban 154 — többnyire részleges — analfabétát tartanak nyilván, s még csak terveket sem dolgoztak ki az analfabétizmus felszámolására. Itt az általános iskola első négy osztályát 886-an, hatodik, hetedik osztályát 1227-en, nyolcadik osztályát 373-an végezték el, a dolgozók iskoláját pedig a fenti időszak alatt tizenegyen fejezték be. Holott szükség lenne a művelt, képzett emberekre. Az átányi tsz-ek közel 5000 holdon gazdálkodnak. A mind belterjesebben gazdálkodó termelőszövetkezetekben képzett szakemberekre lenne szükség. Az állattenyésztés hét ágában ebben a pillanatban 116 szakmunkást tudnának alkalmazni, a növénytermesztésben pedig 20-at. A tsz-ekben jelenleg 40 olyan munkahely van, aminek betöltése feltételezné a középfokú végzettséget. Irányító munkakörben pedig nyolc felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberre lenne szükség. De semmi konkrét terv nincs arra vonatkozólag, hogy ezeket közösen — termelőszövetkezet, tanács, iskola, népművelés, — hogyan akarják biztosítani. Az átányi példa — sajnos — tipikus. A felmérés során a hatvani járás 4000 lakosától megkérdezték, hogyan, milyen iskolákban, képzési formákban kívánják tudásukat gyarapítani. A 4000 közül csak ezren válaszoltak. Háromszázan szeretnének középfokon tovább tanulni: általános gimnáziumokban és szaktechnikumokban. Körülbelül annyian jelentkeztek gimnáziumokba, mint technikumokba, ugyanakkor, amikor a megkérdezettek nagy része a termelés valamilyen szakágában dolgozik és az lenne a természetes, ha ilyen jellegű technikumban gyarapítaná ismereteit, főképpen szakmai területen. Verpeléten 200 felnőttet kérdeztek meg, közülük 100-an nem fejezték be az általános iskola nyolcadik osztályát, de ezt a mulasztást mindössze csak kilencen akarják pótolni. Markazon 1963-ig csak 16 tsz- tag szerezte meg a nyolcadik osztályos bizonyítványt, 19-en végeztek el valamilyen mező- gazdasági középiskolát. A hevesi járásban a megkérdezettek közül csak minden negyedik kívánja növelni valamiképpen általános műveltségét, s a megszólított 2000-ből mindössze 68-an hajlandók arra, hogy beiratkozzanak valamilyen iskolába. Mivel magyarázhatjuk ezeket a jelenségeket? Eddig a művelődés kérdését csak általánosságban vizsgálták még a legalsóbb szinten is. Holott a községben minden érintett és számbajöhető dolgozóval külön-külön el kellene beszélgetni. Itt az „általánosság” veszélyes betegség. Hogy elhanyagoltuk az egyént, arra többek között bizonyíték például a gyöngyösi járás (de más járások is), ahol 100 tovább tanulni akaró felnőtt közül alig néhány kér valamilyen formában segítséget. A többinek eszébe sem jut, hogy erről is lehetne szó. Pedig nyilvánvaló, hogy a továbbtanuló felnőttek többségének szüksége van a segítségre. Az előbb csak néhány kiragadott példát említettünk, de már az eddigiek is gyors közbelépésért kiáltanak. Mit kell máris tenni? Minden községben a tsz-ek, az iskola, a népművelés, a köz- igazgatás, helyi vezetőinek bevonásával közösen olyan tervet kell készíteni, mely a gazdasági, művelődési kérdésekés problémák közös egységes megoldásának útját tükrözik. El kell mindenütt jutnunk személyesen azokhoz (és mindenkihez). akik számításba jöhetnek akár a szakképzést, akár a felnőtt-oktatást illetően. Helyileg kell elsősorban az igényeket és a szükségletet összehangolni, úgy, hogy az érintett tsz-tag is megtalálja a maga számítását, ha tanulni akar. de a tsz is jól járjon. A népművelésnek van talán a legjelentősebb feladata: helyes igényeket felkelteni, azokat kielégíteni és főképpen megfelelő irányba terelni, irányítani! S még egy nagyon fontos teendő: Nem szabad az egyént magára hagyni sem az agitáció során, sem akkor, amikor már tanul. Minden segítsége1 meg kell adnunk, hogy eredményes legyen a fáradozása. Schillinger Attila AZ OSZTÁLY létszáma: 27! Az elmúlt évben 28 név szerepelt a Hl- osztály naplójában. Most. egy kislány hiányzik, a IV. Á-ból. Meghalt. Tragikus körülmények között. Rövid, néhány sor az újságban, egy-két mondat az éter hullámain közölte a szomorú hírt: Halálra gázolt egy kilencéves kislányt egy tehergépkocsi Füzesabonyban. A kislány Pál Ilona. A nagymamához akart menni. Kerékpárral a kilencéves kislány. Egy forgalmas útvonalon. Aki még nem ismeri a közlekedés rendjét. Nem ismerheti veszélyeit lsem. Lassan, kényelmesen hajtotta a oedált. Előtte egy szénás szekér haladt. Szemben egy tehergépkocsi, ö nem látta p gépkocsit. A gépkocsi- veze'ö nem láthatott a szekér mögé. Egv gyors fordulat balra — a kislány előzni akart... Felb-.'kkan a szénás szekér mögül ... ebben a pillanatban ér oda a eépkocri ... csikorognak a fékok ... de késő! A kis Ilonka már a kerekek alatt... És most, egy kislány hiányzik a IV. Á-ból. A szőke Tuza Jancsi és a hallgatag Antal Borbála, akik tavaly még Ilonkát fogták közre, ott a második padban, most a szünidő után, új szomszédot kaptak. Fehér Erzsi ül Ilonka helyén. És a legjobb barátnő, Kaposvári Edit, aki oly sokat járt Ilonkával a moziba, vagy fagy- laltozni a cukrászdába, szívből megsiratta legkedvesebb játszótársát. Az osztálylétszám: 27. Amikor feltettem a kérdést, ki tud kerékpározni, csupán hárman feleltek nemmel. Huszonnégy kilencéves kisfiú és kislány már kerékpározik. De vajon hányán ismerik közülük a közlekedés szabályait? Egyikük sem! És a szülők? Ok vajon ismerik és betartják a közlekedés rendjét? Tudják-e, hogy tizenkét éven aluli gyerekek szülői, felügyelet nélkül nem kerékpározhatnak a forgalmas útvonalakon?! Nem, nem tudják. Vagy ha igen, úgy nem tartják be a törvényt, amely gyermekeiket védi. Induljunk rövid sétára FÜZESABONY. Hunyadi út. Itt, a malom környékén történt a halálos baleset, néhány héttel ezelőtt. Most is elég nagy a forgalom. Motorkerékpárosok, szekerek, gépkocsik jönnek-mennek, s nyomukban porfelhőbe burkolózik a környék. Két kerékpáron három kisfiú közelít. A felszólításra illedelmesen megállnak. A 11 éves Antal Laci nem nagyon érti miért kerül papírra a neve, s a hatodikos Balogh Jancsi — aki pedig háromszorosan is „tilosban jár” — sem hallott még arról, hogy amíg be nem tölti a 12. évet, nem biciklizhet ezen a forgalmas útszakaszon, s 18 éves koráig nem viheti kis pajtását a kerékpáron, de legkevésbé a csomagtartón. Mindezt nem tudják. Nem is értik még, hogy őket *védi e törvény! És a szülők? EGER délután 5 óra. Ráckapu tér. Főútvonal. Egyirányú forgalom, csak Felnémet irányában. , Nagy kerékpáron kisfiú ka- rikázik az úttest jobboldalán a város felé. A kormányon háló: bevásárolni küldték a 11 éves Sztregova Jánost. Sírdogál kissé, majd visszafordítja a kerékpárt, s egy mellékutcába indul a bolt felé. Két perc sem telik el, amikor egy kis kerékpáros a Mária utcából kanyarodik a forgalmas főútvonalra. Igaz, a 10 esztendős Bánfi János még tolja a kerékpárt, de épp felszállni készül, amikor megállítjuk. ö is vásárolni indult, a hálóban üvegek. Ütirány a belváros, természetesen a forgalmas főútvonalon, ahol egyirányú a közlekedés. EGY ÓRÁVAL később az egri Széchenyi utcán. Szűk útszakasz. Csúcsforgalom. Egymást érik a járművek, most jönnek a munkából, a gyerekek iskolából. Ezer veszélyt rejt ilyenkor a főutca, amelyet rég kinőtt már a forgalom. Egy biciklis hajt a mozi előtt, a csemege felé. Vajon Slézia Pista szülei tudják-e, milyen veszély fenyegeti a 10 éves gyereket, aki ellentétes irányban halad a főutca forgatagában? S a negyedikes Papp László, akit Felnémetről küldtek kerékpáron az üzletbe, vagy a 10 esztendős Fer- bert Feri, akivel ugyancsak a Széchenyi utcában találkoztunk? Az ő szüleik nyugodtan várják haza gyerekeiket?... És folytathatnánk a névsort, sajnos, sokáig. A gyerekek, akikkel találkoztunk e néhány perces út során, már túl vannak az első ijedtségen, s ez alkalommal elmarad a büntetés is, hisz nem rendőr, nem hatósági ember, egyszerű tollforgató rótta papírra a neveket. (Bár a rend őrei írnák, vigyáznák jobban a forgalmas utakat, s ha kell, büntetnék a szülőket — a gyerekek védelmében!!) A gyerek nem érti még a törvényt, s nem ismeri a veszélyt sem, amely minden pillanatban ráleselkedik a járművek forgatagában. De a felnőtteknek ismerni kell, tudni kell a közlekedés rendjét, s a szülőknek óvni, s vigyázni gyermekeiket! REFRÉNKÉNT hangzik: ne* feledjük, egy kislány hiányzik a IV. Á-ból. A kis Pál Ilona, aki még ma is élhetne... (márkusz) r-------------------------------------------------------------------------------------------1 Danubius kút. Budapest, Engels tér. (Szlovák György rajza) OKOS MIKLÓS a. färäkte&fz&h, 30 RÉSZLETEK A KÉSZÜLŐ GÁRDONYI-ÉLETREGÉNYBŐL — Mi az érdekessége annak a furcsa nevű f oly ónak? — Nem is annyira a folyónak, mint a körülötte elterülő mezőnek. Itt szenvedtek súlyos vereséget kalandozó eleink. Miután csapataik elpusztultak, itt estek fogságba: Lehel, Bulcsu és Sur vezéreink. Látnom kell a csatamezőt. Találomra nem írok regényt. ★ Egy délután lelkendezve sietett fel Gárdonyihoz Halászy. — Nagy újság van! Az a hír szivárgott ki, hogy az érsek úr ki akar engesztelni. Meglátogat. Jóvá akarja tenni azt a durva hibát, melyet Dudek, veled szemben elkövetett. Vele jön Berzeviczy Albert is. Együtt kívánnak meglátogatni. — Miért jó nekem ez a látogatás? Ezt én sohasem fogom viszonozni. — Nem is várják. — Nem is várhatják, mert egyszerűen elmegyek itthonról, nem fogadom őket! Engem nem sértett meg Dudek. Sőt, köszönettel tartozom neki. Azóta olvassák a regényemet. — Hát akkor? — Nézd! Tele vagyok munkával, izgalommal, fájdalmakkal, betegséggel. Szóval megértesz? — Hogyne, nagyon is értelek, de hidd el, ez nagy megtiszteltetés. — Megtiszteltetés? Tudod, mert ismersz, hogy én más szemüvegen keresztül nézem az embereket. Nem grófot, bárót, főpapot és parasztot, nagy és kis embereket látok, én csak embereket látok. Embereket. Két nap múlva, amikor felhajta- tott a díszes batár a sujtásos dolmá- nyú kocsissal a Hóhérparton és megállt az író háza előtt, Mariska tett-vett éppen a kapu körül. Az elegáns úr, Berzeviczy, frissen Szállt ki a kocsiból és becsengetett. Hentzi a kapuhoz rohant, de Ma- Jríska hátrább parancsolta. — Elutazott az úr, nincs itthon! — mondotta. — Ejnye, ejnye, milyen kellemetlen — csóválta a fejét Berzeviczy. És a fényes, fekete kocsi elhajtott a kerítés előtt. ★ Gárdonyi néhány nap múltán elfelejtette az egészet. Egy kiadós nyári zápor után három nő csengetett a kapun át. Zieglerné éppen elutasítani készült az író látogatására érkező nőket, amikor Gárdonyi a tornácra nyíló ajtóból beljebb invitálta őket. A hölgy koszorú tagjai: Tóth Ilonka, Legányi Mariska és Mátékovics Matyi. Gárdonyi Hentzin csodálkozott, mert hangját sem lehetett hallani, mint kezesbárány jött Ilonka mellett és kezét nyaldosta, kellette magát. — Ritka öröm — mondotta Gárdonyi vendégeinek. — Külön-külön mindhármukat ismerem; De így együtt még nem jártak itt. Melyikük ment férjhez? A két lány összenevetett. — Mi nem akarunk férjhez menni. Apácák leszünk — mondotta Matyi. — Megint csalódnom kellett — Miben? — nézett az íróra kérdőn, Mariska. — Magukban. Amikor bejöttek arra gondoltam, hogy ilyen menyeket kívánnék magamnak. Vagy nem tudják, hogy - két -nősülendő fiam van? — Kicsik még azok! — szólalt meg Ilonka. — Nem éppen. Egy-két év és bizony abban a korban lesznek, amikor majd feleségről kell gondoskodnom. Magukat — mutatott a két lányra —, mindenkor elfogadom. A két lány a hatalmas könyvszekrények előtt nézelődött. Az üvegajtók nyitva. Egy-egy könyvet kiemeltek, belelapoztak. — A két szemben ülő ember, Ilonka és az író szavakat keresve hallgattak. A fiatalasszony földre tekintve várta Gárdonyi szavait, és kínosan gyűrte kezeiben gyöngyszemekből készült retiküljét. Végül is egy szál valahol megszakadt, a gyöngyök földre peregtek. — Amikor megtudtam, hogy ide költöztek, sokáig reméltem, egyszer majd jönni fog — törte meg a csendet a férfi. — Jó, hogy itt lakik. — Régi vágyam teljesült ezzel. Ha nem zavarom, néha átjönnék. Olvasni fogom minden murikáját. — Nagyon örülök, hogy ilyen lelkemhez közelálló olvasóm lesz. Tessék. Ezt a könyvet magának készítettem el. Magának ajándékozom. De szeretném, ha nemcsak olvasóm, hanem kritikusom is lenne — mondotta az író. — Alig hiszem, hogy erre megfelelnék. Én csak érzéseim tolmácso- lója lehetek, nem ismerem az olvasók ízlését és véleményét. Dsidsiá- baca is csak éreztem, hogy szive szivem-szerint’dobog. Én is olyan odaadóan tudtam szeretni Zétát, mint ahogyan ő szerette. — Igazított valamit haján és öves ruháján. —Lányok, hol vagytok? — nézett a teremnek is beillő szoba másik végébe. — Mennünk kell! A két lány a cimbalomra terített nagy papírlapot tanulmányozta. A papíron körök és az A-B-C nagybetűi. — Valamikor poharat és pénzt táncoltattunk ezen a lapon, titkok nyomára bukkantak — mondotta Gárdonyi szelíd mosollyal. A virágos udvaron át kísérte ki vendégeit. — Csodálatosan szép itt minden — hordozta körül tekintetét Ilona a szebbnél szebb virágágyakon. És ott a híres Dante-szobor — mutatott a bejárat felé. Ekkor meglátott a ház előtt, a várra néző pádon egy szőke leányfejet. Kérdően nézett Gárdonyira. — Az én eladó kislányom — felelt az író kérdezetlenül. — Ilyen nagy lánya van!... Körülfogták, kérdésekkel halmozták el. Dicsérték a haját, szépségét, kézimunkáját. Gizella csendben mosolygott, és nem mutatott különösebb érdeklődést a vendégek iránt. Amikor azonban elmentek, megkérdezte édesapját: — Ki volt az a fehér ruhás néni, akinek olyan nagy fekete szemei voltak:? Félelmes volt és szépe — Nem néni még, fiacskám, a legjobb ember a világon. A nagy fekete szemek is hamar bágyadnak.★ Gárdonyiné, Csányi Molnár Mária még egy tárgyalást erőszakolt ki a válóperben. A döntés most is a korábbi. — Elvált ember vagy, kedves barátom — mondta Füredi a tárgyalás után. — Igen. Ezt húsz esztendő óta tudom. Most még azt szeretném, ha minden zavaró és bántó körülmény megszűnne körülöttem, ha nyugodtan dolgozhatnék — mondotta Gárdonyi rezignáltan —, de hát mikor lesz az — és kezével lemondóan intett. Kedvetlenül, leverten bandukolt a pesti utcákon. Nekem minden sikerült az életben — gondolta —, de ez kevesebb a semminél. Szeretetlenül, boldogtalanságbán éltem. És mi van tovább? Név, hírnév, olvasott író lettem? Szépeket írok mások szórakoztatására. De mit tudják ezek a mások, mit érez az író? Most úgy ment, mintha senkihez sem tartozna a világon, mintha idegen volna ezen a földön. Bal halántékát görcsök szorongatták. Szemei bekarikásodtak és amúgyis vékony arca megnyúlt. Észre sem vette, hogy már túlhaladt az Otthonon. Visszafordult, belépett a kávéházba. Nem látott ismerősöket. Kávét rendelt. Az előbbi fájdalmat tarkótáján is érezte, de olyan kínzóan, hogy szinte elviselhetetlen volt. A nagy kávéházi ablaküvegen át egy Hock Jánoshoz hasonló arcot ismert fel. A férfi azonban tovább haladt, nem tért be a kávéházba; Eltűnt az emberáradatban. Hock alakja azonban tovább kísértette. Eszébe jutottak a Kőbányán Hock- nál szellemidézéssel eltöltött esték* (Folytatjuk
