Heves Megyei Népújság, 1963. augusztus (14. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-15 / 190. szám
AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA ÁRA: 50 FILLÉR MAI A közelmúltban némi gúnnyal és felháborodással mondta egyik ismerősöm: — Ez aztán már mindennek a teteje. A két szülő megkeresi a négyezret, és képesek még a lányukat is dolgoztatni vakációban... Érdekelt az eset, felkerestem a „lelketlen” apát. Panaszkodott. Elmondta, hogy hiába ígérték meg a lányuknak a szünidőre azt a havi háromszáz forintot, nem lehetett „lekenyerezni”. Hajthatatlan maradt. Miért ne dolgozhatna ő is, hiszen a legtöbb osztálytársa ezt csinálja. Aztán esténként sokat mesél, a „jópofa termelőszövetkezeti asszonyokról”. Hallottam egy másik történetet is. Egy hetedik általánost végzett fiú, napokig könyörgött tanárjának, míg végül elintézték, hogy egy turnussal később küldjék jutalom-úttörőtáborba. Mint mondotta: „Még egy hétig kell dolgoznom, hogy ki legyen az egy hónapom”. Ez volt a döntő indoka. Nem egyedülállók ezek a Jas történetek. Számtalan példát tehetne említeni arra, hogy mennyire megszokottá vált már a?, hogy a diákok nagy része a szünidőt munkára is felhasználja. Nem azért a pár száz forintért mondanak le a gondtalan pihenésről, legalábbis nem elsősorban. Hanem ahogy általánosan tapasztalható: a munkáért. A munkával szerzett örömért. Azért a mással meg nem szerezhető örömért, amely néhány hétre többé teszi őket, mint csak „vakációzó diákok’. „Termelők? lesznek, dolgozók. Mert annál még nem láttam fiatal leány vagy fiú arcán boldogabb, önfeled- tebb mosolyt, mint amikor például egy ládaműhelyben, sikerült az első hibátlan gyümölcsös ládát összeállítania. Mondják: „a munka nemesit”. S a munkával vakációzó diákok példája igazolja, hogy ezt a „folyamatot” nem lehet elég korán elkezdeni. (tótíh) ,___________________________) Heves megye 1963 első félévi tervének végrekaftásáréi 24 tanácsi vállalat: 229 millió forint termelési érték félév alatt Heves megye tanácsainak 1963. évi öszesitett költségvetési előirányzatát 529 millió 582 ezer forintban állapították meg. Ebből az összegből a szorosan vett költségvetési feladatok ellátását 401 millió 140 ezer forint, a vállalati pénzellátást 11 millió 249 ezer forint, és a beruházási feladatok ellátását 117 millió 193 ezer forint biztosítja. A gazdasági feladatokat az éves előirányzathoz viszonyítva 40 százalékban, az ütemezéshez viszonyítva pedig 68 százalékban valósították meg. Különösen gyengén teljesítették tervüket az Építés-Közlekedési és Vízügyi Osztály felügyelete alá tartozó vállalatok. A 15 millió forintos ütés hídépítési előirányzatból eddig alig 5 millió forintot használtak fdl. Komoly nehézségeket okoz a kivitelezési kapacitás hiánya, amelynek következtében több jelentős munka elvégzésére az Útfenntartó Vállalat már most 1964- es határidőt állapított meg. Ennek főbb oka, hogy nem kielégítő a városok és a kiemelt községek parkosítása, tisztítása, az esőcsatorna építése is lassan halad. Kirívó példa erre Lőrinci község, ahol félmillió forint van különböző községi beruházásokra, de ennek az ösz- szegnek a felhasználása még most sincs biztosítva. Jelentős javulás mutatkozik viszont az ivóvíz-gazdálkodási feladatok teljesítésében. A szociális és egészségügyi költségvetési előirányzatok teljesítését gátolta a 109 fős létszámhiány. Egy kórházi ágyra az első félévben 14 ezer 971 forint költség jutott, s ez jónak mondható. Kielégítő az egy rendelőintézeti szakorvosi órára eső költség is, mivel a tervezett évi 19 ezer 112 forintból az első félévben 8979 forintot használtak fel. Külön nehézségeket okoz a megye kórházainak túlzsúfoltsága. Némi lemaradás mutatkozik az anya-, csecsemő- és a gyermekvédelmi feladatok teljesítésénél. Ezen a területen az első félévben másfél millió forintot nem használtak fel. Az óvodák és az állandó napköziotthonok ellátottsága most már kielégítő. Ezt mutatja az a tény is, hogy a gyermekellátásra egész évben 4133 forintot terveztek be, s ebből az első félévben 2089 forintot használtak fel. Továbbra is nagy érdeklődés mutatkozik a dolgozók általános és középiskolai oktatása iránt, különösen a levelező-oktatásnál tapasztalható jelentős létszám- növekedés. Kielégítő a középiskolák gyakorlati oktatásának eredménye is. Tovább fokozódik az érdeklődés a különböző ismereteket nyújtó tanfolyamok iránt. Az első félévben a tervezett 1000 fő helyett, 1800-an vettek résast tanfolyamokon. A népművelési intézmények jól látják el feladatukat, növekedett a könyv- | tári olvasók és a kultúrotthoni; események látogatóinak száma. A megye 24 tanácsi vállalata 1 az első félévben 229 millió 418 j ezer forint termelési értéket j hozott létre. Kiemelkedik a' Heves megyei Talajerőgazdálkodási Vállalat 115.5, az Egri j Faipari Vállalat 107.9, a Heves • megyei Vízmű Vállalat 108.4,! és a Heves megyei Villanysze- í relő Vállalat 109.8 százalékos J tervteljesítéssel. A helyiipar eredménye, hogy az Egri Faipari Vállalat és a É Heves megyei Nyomda Vállalat j az első félévben megvalósí- ; tóttá az ú j gépek beszerzését. Ezzel szemben az egri Patyolat1 üzem bővítésének tervezése az ( első félévben nem valósult j meg. A bővítésre a második! félévben kerül sor, 2 millió I 900 ezer forintos költséggel. Az [ oktatási tervek teljesítésénél a legnagyobb lemaradás az 1 Egri Szilágyi Erzsébet Leány- f gimnázium bővítésénél mutatkozik. Eddig 5 millió forint he- • lyett, csak 1 millió 400 ezer1 forintot használtak fel. Az egri | Gyermekváros nyolc tantér- j mes iskolájának tervei az első! félévben elkészültek, azonban I szerződéskötésre csak a máso- j dik félévben kerül sor. Meg- • történt a siroki négytantermes ! általános iskola átadása. f Heves megye tanácsa az 2 1963. évi községfejlesztési t tervre 49 millió 134 ezer form- 5 tot irányzott elő. t Újabb nagy német revansfsta terrorhullám Dél-Tirolban Robbanó pokolgépek — Géppisztolyos támadás egy laktanya ellen \ A káli csőgyárban 10 éve, hogy megkezdték a káli betonáru üzemben a különböző méretű csövek és cementlapok gyártását. Köze 1000 tonna az évi tervteljesítésük. A készárut vonatokon és gépkocsikkal szállítják a megrendelőknek. (Foto: Kiss Bélajl A japán kormány titkos terve amerikai atomtengeralattjárók befogadására 4 Japán Szocialista Párt tiltakozása Ne álljanak a traktorok az augusztus 20-i ünnepek alatt sem A Földművelésügyi Minisztérium és a MEDOSZ felhívása n mezőgazdasági üzemek dolgozóihoz TOKIO (TASZSZ): A Japán Szocialista Párt szerdán nyilvánosságra hozott bizonyos anyagokat, amelyek a kormánynak „az amerikai atomtengeralattjáró fogadására” titkos tervére vetnek fényt. Ezt a tervet a kormány tudományos és technikai hivatala készíti el, s arra az esetre szól, ha Japán az Egyesült Államokkal kötött katonai szövetség értelmében kénytelen lesz hozzájárulni ahhoz, hogy amerikai atomtengeralattjárók fussanak be japán kikötőkbe. Az amerikai atomtengeradatt- járók befogadásával összefüggő Intézkedésekre a japán tudományos és technikai hivatal 394 millió jen kiutalását javasolja azzal, hogy ezt) az összeget már vegyék be az 1964. évi költségvetésbe. A japán kormány titkos tervének leleplezésével kapcsolatban a Japán Szocialista Párt nyilatkozatban tiltakozott a kormány szándékai ellen, amelyekkel a japán nép akarata ellenére az országot amerikai atomtámaszponttá készül tenni. A nyilatkozat nyomatékosan követeli, hogy a kormány vizsgálja felül az Egyesült Államokkal való együttműködés politikáját az ázsiai atomstra- íégia terö&etárá j. bánó pokolgépek nemcsak a turisták megfélemlítését és elriasztását, nemcsak az olasz idegenforgalom aláaknázását célozzák, hanem a végletekig el akarják mérgesíteni a légkört a Salzburgban sorra kerülő osztrák—olasz találkozó előtt, amelyen Kreisky osztrák és _ Piccioni olasz külügyminiszter a dél-tiroli probléma megoldását készül megvitatni. Becsbe érkezett hírek szerint a Dél-Tirolban felrobbant pokolgépek maradványai kétségkívül nyugatnémet eredetre mutatnak, a rendőrkézre került dinamittöltetek Nyugat-Német- országban készültek. Nyugatnémet gyártmányú töltényhüvelyeket találtak az Arno völgyében is, ahol a terroristák géppisztolyos támadást intéztek a Luta- go-i carabinieri-laktanya dien. Szerdán egy müncheni rendszámú Mercedes-gépkocsiban 650 Winchester-patront fedeztek fel az olasz vámőrök. „A német revansizmus, amely előtt a világpolitikai konstelláció ma minden más szelepet lezár, a dél-tiroli német kisebbség nemzeti problémájában látja azt a pontot, ahol jelenleg érvényesülhet” — írja egyetek köaött « bécsi AfoJksstám- ■ A Földművelésügyi Mémsz- térium és a MEDOSZ elnöksége felhívással fordul valamennyi állami gazdaság és gépállomás dolgozóihoz, valamint a termelőszövetkezetek tagságához, hogy augusztus 19-én és 20-án dolgozzanak mindazokon a területeken, amelyeken a halasztás veszteségekkel járhat. A Földművelésügyi Minisztérium és a MEDOSZ elnöksége küáonoaej*- fontosnak tertja aat. hogy augusztus 19-én és 20-án állami gazdaságok és gépállomások, vajaimat a termelőszövetkezetek erőgéped teljes létszámban dolgozzanak, folytassák az időszerű betakarítási, szállítási és a taűajmunkáíkat. A gazdaságok dolgozói tegyék lehetővé az ünnepek alatt is a vasúti szállítások folyamatos lebonyolítását, gondoskodjanak a beérkező vasúti vagonok (műtrágya, vetőmag, stb.) haladéktalan ki- «ekásáeói* tenafcfaá* tta&y az áruk — különösen a zöldség* és gyümölcsfélék — berakása folyamatos legyen. A MÉK, valamint a konzervgyárak a címükre irányított) szállítmányokat augusztus 19-én és 20- án is átveszik. Intézkedtek arról, hogy az ünnep két napján dolgozók bérét az állami gazdaságokban, gépállomásokon — az előírt kiegészítéssel együtt fizessék majd ki, illetve megfelelő szabad időt kapjanak érte cseré be. (MTS me, amely az osztrák-olasz j tárgyalások megtartása mellett, foglal állást és tiltakozik az! ellen, hogy a semleges Auszt-j ria kaparja ki a gesztenyét aj tűzből a német revansisták • számára. BECS (MTI): Tetőpontját érte el a nagynémet-nacionalista föld alatti szervezetek által Dél-Tirolban elindított újább terrorhullám, amely nemcsak az olasz hatóságok, hanem az Olaszországba utazó német és osztrák üdülővendégek ellen is irányul. A magasfeszültségű távvezetékek nap nap után le- omló oszlopai, a Breimeren át vezető autóstráda mentén rob-