Heves Megyei Népújság, 1963. augusztus (14. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-11 / 187. szám

t 6 NEPOJSÄG 1963. augusztus 11., vasárnap Rossz a lángos — Hideg a túrós csusza 0 Előbb zárt be a bolt Gyorsan intézik a panaszkönyvi bejegyzéseket AZ ELSŐ IDŐKBEN, úgy 1951 tájékán, valósággal diva­tos volt kérni a panaszkönyvet., s igaz vagy vélt sérelmekkel megmutatni, hogy „velem ugyan nem kukoricázhatnaki” Azóta a panaszkönyv nagy általánosságban elfoglalta azt a helyet a „közéletben”, ame­lyet annak idején életre keltői neki szántak. Ott függ az üz­letekben és vendéglátó egysé­gekben a pénztár mellett, „fel­tűnő helyen, irónnal ellátva”, ahogy a szabályzat előírja. Lapjain megcsappantak a fölös­leges beírások, s a legtöbb pa­naszon látni már, hogy való­ban a felháborodás, általában a jogos sérelem váltotta ki a közismert mondatot: — Kérem a panaszkönyvet! Végigjárva kilenc vendéglá­tó egységet és három üzletet, igazán nagyszerű tapasztala­tokat gyűjtöttem. Ami legjob­ban meglepett, az volt, hogy a panaszokat milyen gyorsan és milyen közmegelégedésre in­tézik el. ,A 44-es cipőboltban a május 17-én kelt bejegyzés ar­ról tanúskodik, hogy a dolgo­zók néhány perccel előbb zár­tak be. Három nap múlva az írásbeli figyelmeztetésről má­solatot és választ kapott Györ- fi Ferencné. — Meg van elégedve a vá­lasszal? — kérdem tőle. — Már bánom, hogy beír­tam, nem kellett volna írásban figyelmeztetni őket, de higgye el. olyan mérges lettem, hogy bemászok ilyen messziről, a lábaim is fájnak, s akkor nem jutok be a boltba. Nem is gon­doltam, hogy ilyen gyorsan intézkednek. — Nem tudom, hogyan tör­ténhetett — tér vissza ismét az április 25-én kelt, egyetlen be­írásra Hám János, a Csemege üzletvezetője. — Nem értem, hogyan keve­redhetett a rizs közé cukor. De ha már a vevő beírta, nyilván így is volt. Talán a kanál... Mindenesetre, központunk nagy gondot fordít a panaszok intézésére, s most, augusztus elsejével, egy olyan rendelke­zés született, hogy a panasz­tevőt a bolt egyik vezetőjének fel kell keresnie, s meg kell vele beszélni, hogyan kívánja a panaszt elintézni. — Udvarias, alapos választ kaptam öt napon belül — mondja Gál Pálné, a cukros rizs beírója —, de megvallom őszintén, elég lett volna meg­mutatni azt a negyedkiló rizst, panaszkönyv nélkül is kicse­rélték volna. Megtörténik az ilyesmi, most már úgy érzem, nem az ilyen' esetekre tarto­gatják a panaszkönyvet. AZTÁN EGY EGÉSZ sor boltban évek óta üresen áll a panaszkönyv. Okát kutatva, szinte egyöntetűen az derül ki, hogy a boltok vezetői ma már szakemberek, jó szakemberek, akik igyekeznek a kereskedő minden jellemzőjét elsajátíta­ni, s ezek közt szerepel az íratlan szabály is: első a ve­vő. Ha valami hiba van, egy­szeriben ott teremnek, kicse­rélik a hibás árut, elintézik helyben a panaszt, nincs szük­ség a panaszkönyvre. A legtöbb beírás még min­dig a vendéglátó egységek ét­termeiben, cukrászdáiban van. A sokszor olvashatatlan, ku­száit írás arról tanúskodik, hogy néha bizony egy kis „lég­kör” is közrejátszik a terjen­gős, nem is mindig érthető pa­nasz beírásánál. A Széchenyi Étterem panaszkönyvében N. G. beírása szerint a felszolgá­lótól cigarettát kért, mire az azt válaszolta, hogy miért nem egyszerre teszik a rendelést, s miért kell minden darabbal külön szaladgálni. Felkerestem N. G.-t és most, közel két hónappal, a beírás után, ezt mondta: — Bizony, bosszant, hogy beírtam. Négyen voltunk, éjfél közeledett, s ha nem is vol­tunk ittasak, de már ittunk valamicskét, s ha nem írja meg a nevemet, bevallom, egy ki­csit ki akartunk kezdeni a hölggyel. Észrevette, ránk pi­rított, erre mi kértük a pa­naszkönyvet. Nem volt szép dolog, azóta bocsánatot is kér­tem, bár négy nap múlva le­velet kaptam, hogy figyelmez­tették a felszolgálót — bánjon udvariasan a vendéggel. „Hideg volt a túrós csusza” — mondja egy másik írás. Négy nap múlva választ ka­pott K. Kálmánná, miszerint „ ... a panasz jogos, előbb ki­rakták a tálakba, mint a meg­rendelések üteme kívánta volna.” A panaszos elégedett, azóta is a Széchenyi vendége mindennap. AMIKOR AZ ÉTTERMEK panaszkönyveit átnéztem, ál­talában az volt a tapasztala­tom, hogy az utóbbi időben a vendéglátó vállalat nagy gon­dot fordít a panaszok kivizs­gálására és elintézésére. Kör- utam végeztével be is men­tem, hogy a panaszügyi elő­adóval beszélgessek ezekről a dolgokról, s amikor az igaz­gató szobájába benyitottam, ott éppen friss , lángost fo­gyasztott a főellenőr és az igazgató. Nocsak — mondaná a pesti ember —, vajon melyik konyha küldte szeretettel?” — Egyik sem. Itt egy panasz az egri nagytemplom alatti borkóstolóból, Paulik Géza ír­ta be augusztus 3-án: „... rossz a lángos minősége ...” Való­ban, szinte élvezhetetlen volt, s most kiadtuk az utasítást — próbálják más arányban ke­verni a lisztet és a burgonyát, s elküldték a „mintapéldányt” A tészta már jó, csak nem volt forró a sütéshez készített olaj,- s ime, teleszívta magát a lángos, ismét nem sikerült. A konyhának minden nyersanya­ga megvan, kötelessége a sza­kácsnak olyan lángost sütni ezért a fogyasztói árért, ami megnyeri a vendég tetszését. Levélben is válaszoltunk, de még jobban szeretnénk, ha a lángos minősége lenne a vá­lasz Paulik Géza» panaszára — mondja a főellenőr. Gyorsan, pontosan bánnak a panaszokkal, de ennek elle­nére még nem merném teljes felelősséggel állítani, hogy minden rendben is van. A meglátogatott 12 hely csak keresztmetszet, és jó képet mutat. Igaz, hogy a népi el­lenőrzés is, a felsőbb szervek is gondosan ügyelnek arra, hogy a panaszosok bejelenté­sei ne pusztába kiáltó szavak legyenek, de maguk az egysé­gek vezetői is azon vannak, hogy munkájukkal inkább di­cséretet érdemeljenek ki, mint a dühös vevők, vagy a' dühös vendégek panaszkodását. A PANASZKÖNYV csak hadd maradjon a helyén „fel­tűnő helyen, irónnal ellátva, kifüggesztve”, s hadd figyel­meztesse puszta jelenlétével is a dolgozókat arra, hogy eb­ben az országban minden em­bernek joga van beleszólni abba, ami körülötte vagy vele történik... Cs. Adám Éva Rendbe hozott, tiszta iskolák várják a gyerekeket a hatvani járásban De mi less Horton ? Segélykocsik a balatoni műúton A Magyar Autóklub hétvégi országúti műszaki segélyszol­gálatot rendszeresít hazai és külföldi autósok számára, egyelőre a budapest—balatoni országutakon. Három segély­kocsi járja a Budapest—Szé­kesfehérvár—Siófok—Szántódi- rév, továbbá a Székesfehérvár —Kenese—Füred—Tihany és a Székesfehérvártól kiinduló 8-as út, Balatonhoz vezető szaka­szát. A sárga színű segélyko­csik minden hét végén szom­baton 13 órától vasárnap 22 óráig tartanak műszaki ügye­letet. Javult a pengeeiláíás A belkereskedelem engedélyt kapott ötmillió külföldi penge behozatalára, ugyanakkor a külkereskedelem átadott há­rommillió Super Dragon nevű, kizárólag exportra gyártott pengét is a hazai ellátás meg­javítására. Hatalmas téglahalom ácso- rog a horti „tornyos” iskola udvarán, várva, hogy beépít­sék az iskolába, helyrehoz­zák vele a régi épületet. A járási tanács 390 ezer forin­tot biztosított, s a nyári szün­idő két, hónapját akarta fel­használni arra, hogy a Heves megyei Építőipari Vállalat közreműködésével újjávará­zsolják a hortiak iskoláját. A terv, sajnos, mind a mai napig csak terv maradt. A szerződés értelmében a vál­lalatnak még az elmúlt hó­napban meg kellett volna kezdenie a munkát. Most már benn járunk az augusztus hónapban, alig három hét van az iskolaév megkezdé­séig, de a munkások még se­hol sincsenek. Csak a piros téglahalom ácsorog az Udvar közepén. A. másik nagyobb szabású iskolatatarozásra, illetve bő­vítésre a tervek szerint Csányban kerülne sor, azon­ban különböző pénzügyi aka­dályok miatt még ehhez a, munkához sem fogtak hozzá. A járás többi iskoláiban már javában folyik a takarí­tás, végzik a kisebb javításo­kat, van, ahol már készen is vannak, mint például Apcon, ahol még most kezdik a ja­vítást, de kisebb munkákról lévén szó, szeptember elsejéig befejezik. A hatvani járáisban ebben az évben 789.000 forintot for­dítanak iskolák felújítására, tatarozására, abból 600 ezer forintot az állam biztosít, 189 ezer forintot a községfejlesz­tési alapból fizetnek. Az iskolák tüzelője, — okulva az idei kemény tél okozta bajokból — már nagy­részt biztosított. Mindenütt folyik a munka, s a horti iskola kivételével a járás valamennyi községé- be'n tiszta, rendbe hozott tan­termekkel várják a gyerme­keket. (d) Emlékezzünk Albert Ferencre \ z „Eger” című hetilap 1883. augusztus 16-án megjelent számában az úgy­nevezett Hírfűzér rovatban az alábbi gyászhír olvasható: „A tudománynak és a nép­oktatásnak egy jeles bajnokát vesztettük el. Dr. Monte- Degoi Albert Ferenc, Heves megyei királyi tanfelügyelő, a budai, majd az egri csillagda egykori igazgatója, a nagy- tudományú természetkutatő, a lelkes hazafi... a széles körben ismert és szeretve tisz­telt férfiú — nincs többé”. A haláláról kiadott gyász- jelentés szerint — most 80 éve — 1883. augusztus hó 9-én agy- szélhűdés következtében, 72 éves korában meghalt. Édesapja, a tiroli eredetű Monte-Degoi Albert József, a császári hadsereg tisztje volt, s Ferenc nevű fia azon idő alatt született 1811-ben. Az apát a katonaélet városról vá­rosra , sodorta. Így került 1820-bán, mint toborzókapi- tány Egerbe, ahová családját is magával hozta. Albert Fe­renc édesapja itt közeli isme­retségbe és barátságba került Tittei Pállal, az egri csillagda akkori képzett igazgatójával. Amikor Ti ttelt a budai egye­temi csillagda igazgatójává nevezték ki, vele tartott a kis Albert Ferenc is. 1825-ben az alig 14 éves fiút császári rendelettel segély­díjas gyakornokká nevezték ki. Matematikai-fizikusi tehet­sége hamar fellobbant, egy év alatt a pesti egyetem bölcsé­szeti karán a mennyiségtanból fényes sikerrel vizsgázott. Ugyanazon év augusztus 18-án hajnalban új üstököst is fede­zett fel. A csillagdában tovább ku­tatott, észlelései megközelítet­ték a 10 000-et. 1835-ben a pesti egyetemen a bölcsészeti tudományok doktorává avat­ták. 1841-ben egyetemi tanár lett a fiatal tudós, a csillagá­szatot, a geológiát és a fel­sőbb földméiést a pesti egye­temen ő tanította hazánkban először magyar nyelven. A testben-lélekben magyar­rá vált Albert Ferencet a sza­badságharc alatt a budaj nemzetőrség századosává ne­vezték ki. A Vár erődítési munkálatainak a vezetésével bízták meg. Ott élte végig 1849 tavaszát, amidőn az osztrák tüzérség tűz alá vette a Gel- lért hegyet és rommá lőtte a csillagdát is. A drága műsze­reknek csak egy kis részét le­hetett megmenteni. De ami Albert Ferencre és a magyar csillagászat történetére nézve nagyobb kár lett, odaveszett Albert Ferenc évtizedes kuta­tási anyaga, több mint 10 000 észlelést tartalmazó feljegyzé­se. TjMete e nagy törése után újból Egerbe vezetett az útja. 1851. április 15-én az egri érsek az itteni •csillagvizs­gáló igazgatásával bízta meg, egyben a líceum könyvtáro­sává és tanárává is kinevezte. Tanári és szőkébb körű ku­tató tevékenysége mellett Egerben vált Albert Ferenc igazában a tudományok nép­szerűsítőjévé, az ismeretek ter- jesztőjeivé. Egerben ő alapí­totta az Egri Értesítőt 1860. szeptember 1-én. 1868-ban jelent meg hatal­mas könyve, „Heves és Külső Szolnok egyesült vármegyék leírása”. Szakkönyvei, tanul­mányai a logikusan gondolko­zó és haladó szellemű szak­íróra vallanak. Mint nyugdíjas tanárt, 1872- ben a vármegye tanfelügyelő­jévé nevezték ki. A tudós csil­lagász a megye közoktatásának az élére került. Idős kora el­lenére lovas szekérre ült és úgy járta végig megyéje isko­láit. Fz évforduló alkalmat ad arra, hogy annak a véleményünknek adjunk kife­jezést: Albert Ferenc is meg­érdemelne egy emléktáblát Eger városától. Z. E. Gizella, a nagyobbik lány, aki más­fél évvel idősebb Ilonánál, erős aka­rattal és szorgalommal a továbbtanu­lás mellett kardoskodik'és megszerzi a tanítói oklevelet — az anyja mel­lett kíván maradni. Ö veszi kezébe a család sorsának irányítását. Anyja rokonságának ír Egerbe, tőlük kér segítséget és tanácsot. Amíg az egri válasz megérkezik, Ilona Szászrégen- be megy édesapja rokonaihoz. Tóth Ilona Szászrégenbe való uta­zásakor találkozik a nagyváradi vas­útállomás pénztáránál Gárdonyi Gézával, aki igéző szemekkel nézi a feltűnő arcú, csinos leányt. A szászrégeni rokonoknál az eladólány mindössze nehány hónapig maradt. A rokonság hamar rájött, hogy bi­zony neon nagy segítség a vidéki háztartásban Ilonka. Hónapokkal ké­sőbb szánta el magát az egri útra, nem ismerte Egerben élő édesanyja bátyját és az egri rokonokat. Benedek István, Benedek Mária bátyja Egerben, az akkori Remény utcában lakott, a fürdők környékén. Az éltes embernek és a vele élő fele­ségének kis pálinkamérése volt a Lemezgyárral szemben. A nem nagy forgalmú nappali pálinkamérés fel­lendítése reményében, Benedekék úgy gondolták, nem volna ráfizetés nehány hétre, próbaképpen beállí­tani az üzletbe Tóth Ilonát. Egy fia­tal leány, aki csinos is, szép is, csak vonzó lehet az italt kedvelők szá­mára. * Gárdonyit már a kilencvenes évek elején a Feszty Körkép titkári teen­dőjének ellátása idején foglalkoztat­ja Attila temetésének monumentális körképen való ábrázolása. Azon töp­reng, hogy milyen is lehetett a nagy hún király temetése? Vázlatokat ké­szít, Fesztynek is elmondja a témát, aztán a közbejövő munkák egy időre feledtetik a temetést. Egy évtized során azonban gyakran visszatér hozzá a világ urának, Attilának 8 OKOS MIKLÓS 1 te- a. fCir&kfz&fz&u, RÉSZLETEK A KÉSZÜLŐ GÁRDONYI-ÉLETREGÉNYBŐL alakja. Felesleges időtöltés. Hiába­való próbálkozások. Valami igazat, nagyot szeretne, mint az Elgri csilla­gokban, de még nem tudja magát kifejezni. 1900 május 1. Hatalmas munkás­ünnep Budapesten és az ország na­gyobb ipari városaiban. Ebbe a nagy tüntetésbe és nagy ünneplésbe érke­zik a lesújtó hír: Munkácsy Mihály meghalt. A nagy festőt az egész nemzet gyászolja. Temetésére az. or­szág minden részéből, küldöttségek utaznak. A társadalom minden ré­tege egyaránt és őszintén osztozik a mélységes nemzeti gyászban. Ural­kodót nem gyászolt még úgy a nem­zet, mint ahogyan Munkácsy Mihályt meggyászolta. „Gárdonyi Géza is elvitte Mun­kácsy ravatalához a maga kegyeleti koszorúját. Megrendülve áll az író a Műcsarnok oszlopai között elhelye­zett hatalmas ravatal előtt. Mun- kácsyt fejedelmeknek kijáró, feje­delmi pompával temeti a nemzet. A temetés egész megrendezése lenyű­göző és a festő világhírességének nagyságához méltóan monumentális. Gárdonyi szerint a koporsó gyász­piramisa előtt nemcsak a nemzet áll, hanem „nemzetek, a világ.”* Az írót a nagy temetési pompa, az egész te­metés ünnepélyessége, impozáns mo­numentalitása nyűgözi le. Tizenhét szekér virágkoszorúba fonva. Ki hozta ezt, ha nem egy nemzet szíve fájdalma. A koporsó körül és mögötte közép­kori csuklyába öltözött gyászruhás alakok fáklyákkal. Zene szól. Trom­bitás, dobos, cintányéros zene. Az emberek sírnak. Gárdonyinak vala­mi fojtó érzése támad, valami szo­rongó érzést érez a torkában. Mintha egy nagy gombóc került volna a nyeldeklője alá. Nem tudna szólni, fojtogatja a sírás. Menni szeretne, szabadulni valamerre, de nem tud mozdulni, csak áll mereven, szemben a tömeggel. Amikor leküzdi szorongó érzéseit és megerednek a könnyei, feltekint a hatalmas ravatalra és megtalálja az évtizede keresett ké­pet, a Láthatatlan ember Attilájá­nak, a nagy hún királynak temetését, mejt itt most egy királyt temetnek, a művészet fejedelmét” Hazaérve, gyorsan készülnek a váz­latok. Az egyik rossz, a másik rosz- szabb, de végül is sikerül a temetés szépségének képét megalkotni, ol­vassa a hun királyról szóló munká­kat, és egyre világosabban áll előtte Attila alakja. A cím — mint Gárdo­nyi egyéb munkáinál is-.— külön gond. A munka azonban mégsem megy. Valahogy éppen ebben az idő­ben lepik el a látogatók, és közben hatósági zaklatások is érik. Kény­telen a nappali mulasztásokat éjjel pótolni. Népeket, hadseregeket ren­dez, az Attilának meghódolt népe­ket. Római vezényszavakat tanul, ké­szül legkedvesebb regénye. Megvan végre Attila hatalmas, vezéri alakja: amikor uralkodik, Munkácsy Mi­hályt, és amikor családapa, víg feje­delem, akkor Feszty Árpádot min­tázza Gárdonyi. Zéta maga az író. Gárdonyi nemcsak azt akarja eb­ben a munkában kifejezni, hogy mily sok a rejtély az emberi lélekben és mily kevés a nyíltság, az őszinteség, tehát lényegében az igazi ember „láthatatlan”, hanem már ebben a műben megmutatkozik Gárdonyi teo- zófikus világnézete is: „az emberi élet nem ezen a földön kezdődik és nem ezen a földön végződik” ... A „nő” boldogtalan magányossá­gának külön problémája. Egerben, közelében, az édesanyján kívül csak Lisztovszky Mária, Majtényi József- né, ez a fiatal szomszédasszony él. Üde, friss, házias, egyszerű nő. Na­ponként, sőt napjában többször is látja,, találkozik, beszélget vele, meg­figyeli szokásait, ellesi gondolatait, életfelfogását, naiv romlatlanságát. Mindez azonban csak mesterségbeli munka. Adatgyűjtés egy-egy megfor­málandó regényalak jellemzéséhez. Gárdonyi kúriájának békés hangula­tában sokat foglalkozik Feszty Mar­git alakjával is. Iránta érzett és tit­kolt szerelmén keresztül nézi és látja nőalakjait. Sok tárcát és elbeszélést írt A lát­hatatlan ember befejezése után. Ren­deződtek az írásbeli — levelezésbeli kötelezettségek. Maga végezte kerti foglalkozása, a növények ápolása, metszegetések és néhány félbe ma­radt, vagy korábban már befejezett, de nem tetsző kép javítása, befeje­zése jelentette Gárdonyi elégedett­ségét. • Az új tervek, szándékok az író megbetegedése miatt azonban meg­akadtak. Az új esztendő nagy szomo­rúságot hoz a Gárdonyi-házra. A „mester” halálos beteg, mozdulatla­nul fekszik, végrendelkezik. A hibás orvosi kezelés reménytelenné teszi felgyógyulását. Lisztovszky Mária (Gárdonyiék Mariskája) az ápoló és gondviselő édesanyja mellett. Az édesanyai féltésnek és törődésnek mintegy kiegészítője Mariska fiatal és fáradhatatlan, odaadó ápolása, fi­gyelmessége. Mariska szinte anyai aggódással ápolja az írót és viseli gondját, fél éjszakákat őrködik ál­mai felett. Munkára nem is gondolhat. Gárdo­nyi baráti köre meg akarja lepni az írót a Kisfaludy Társaság tagságával. A választás azonban nem sikerül, Gárdonyi Fiók Károllyal szemben megbukott. Amikor egy esztendővel későbben a társaság Gárdonyit újból jelölte és be is választotta tagjai so­rába, az író a tagságot visszautasí­totta. Erre Beöthy Zsolt személye­sen utazik Egerbe Gárdonyihoz, hogy álláspontja megváltoztatására bírja. Gárdonyi nem is volna igazi író, ha tagadná a sikerült munkáinak elis­meréséből fakadó jóleső érzését. De nem várja, nem kívánja az ünnep­lést, a jutalmazást. Ügy gondolja, hogy munkásságával, műveivel emel­kedhet, ha azok sikerültek. A tavasz mégis nagy örömet jelent, Gárdonyi lábra tud állni, kijár a verandára, a napfényre. Már levele­ket is vált. Szabolcsokénak ír, aki lá­togatóba hívja. Tóth Béla barátjának, aki amiatt dühöng, hogy Gárdonyit nem választják be a Kisfaludy Tár­saságba, mert nem tud szanszkritül. Orvosi engedéllyel májusban újra megindulhat a munka, persze, csak módjával, nem megerőltető tempó­ban, mint addig. Nagy a boldogság. Vannak az életnek igazán örömteljes pillanatai Gárdonyi számára is. * Gárdonyi József: Elő Gárdonyi cfrafl könyvéből. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents