Heves Megyei Népújság, 1963. augusztus (14. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-06 / 182. szám
4 NÉPÚJSÁG 1963. augusztus 6., kedd Vasárnap léiben Egerben is szívesen sakkoznának fiatalok, mert amíg én néztem a táblát, legalább húszán elolvasták hangosan, vagy félhangosan, nyilván azt hitték, nyitva van, s azért másztak fel az emeletre. A legzajosabb az élet a KISZÖV kultúrotthonban. A meccs után legalább százan tolongtak be a hűsnek éppen nem mondható termekbe, de ha nem is ült le mindenki ultizná, meg römizni, azért legalább egy pohár sört lehajtott a büfében. Micsoda nagy úr a megszokás! A szövetkezetiek szeretik a klubjukat, s lám, még a pohár sörért is felcsoszogtak a harmadik emeletre. Csehi József, Lájer József, Kocsis Bemát, Nagy Ferenc állandó látogatói a klubnak, s mint Józsi bácsi mondja: — Jobb, ha az embernek többedmagával van melege! Késő estig világos volt a két kultúrotthonban, s tíz óra körül még mindig a nyerési esélyeket latolgatva ballagtak haza a kártyázok, biliárdozók és szenvedélyes sakkozók. — No, nem megérte, hogy eddig vártunk? Lehűlt a levegő! — örvendezett Lájer bácsi, s az egész társaságot meginvitálta egy villanyfényes partira a Dobó téren — a padokon ... Cs. Adám Éva Megnőtt a baromfitenyésztési kedv Egymillióval több baromfit nevelnek a Heves megyei termelőszövetkezetek, mint az elmúlt évben Heves megye termelőszövetkezeteiben az idén különösen nagy gondot fordítanak a ba- romfinevelésre. Bővültek a lehetőségek is: úi baromfinevelő telepeket létesítettek és az állatok gondozását szakképzett asszonyok végzik, akik tanfolyamokon sajátították el a baromfinevelés tudományát. A termelőszövetkezetek által közös erőből létesített egri keltetőüzem minden igényt ki tud elégíteni. Eddig már 81 és fél vagon baromfi értékesítésére kötöttek szerződést a termelőszövetkezetek, a múlt évi 55 vagonnal szemben. A keltető állomások több mint 2 millió naposbaromfit szállítottak le eddig a megye közös és háztáji gazdaságaiba. A háztáji gazdaságokban ebből 1 100 000 naposcsibét neveltek, már az idén kétszer annyit, mint a múlt év hasonló időszakában. A lehetőségek kihasználásával a megye termelőszövetkezetei és a háztáji gazdaságok egymillióval több baromfit értékesítenek az idén a tavalyinál. I Igazán < ízléses és a I körülményeihez ké- | pest kellő gonddal összeválogatott kis könyvtára van. Öröm és egy kissé irigység is nézni azt a pedáns rendet, ahogy a könyvek írók, kötések, színek, műfajok szerint sorakoznak az üvegezett ajtók mögött. A nyomda és a kötészet szagát érezni még így, az üvegen keresztül is... — Én is vigyázok a könyveimre, de ez a pedantéria valósággal meghökkentő. Mondd, hogy csinálod? — kérdem... Fölényes mosoly és magabiztos hang: — Nincs különösebb titka a dolognak. Ezeket a könyveket megveszem és gondosan elhelyezem itt a könyvszekrényben. Amit olvasni akarok, azt kölcsönkérem mástól — mutatott az asztal alá, ahol egy halom könyv hevert, két almacsutka társaságában. Az ember tudjon vigyázni a saját holmijára! — tartotta fel figyelmeztetően az ujját. ( ő) Az első öt helyen tsz-traktorosok végeztek az egri járás szántóversenyén Délelőtt 9 órakor Boza Ernő, az Egri Gépállomás igazgatója nyitotta meg a versenyt, majd <yíz átői'úklh Amálkánál már csak egy csúnyább ember volt az Óperenciás tengeren is túl, — Edömér. Amál- ka hosszú volt és vékony, mint egy horto bágyi kútágas, Edömér alacsony és tömzsi, mint egy ottfelejtett bogrács a kútágas tövében. Amálkának bánatos lófeje volt, nagyon szép, nagy metszőfogakkal, Edö- mémek kerek, mint a keljfeljancsié. Amál- ka akkor születhetett, amikor még őseink a Csodaszarvast kergették az őshaza reke- tyéiben, Edömér pedig maga lehetett a csodaszarvas, legalábbis, ami az eltelt éveket illeti, — mondják a rosszmájúik. Pedig nincs igazuk, mert Amálka ugyan, bár kissé koros, de még hajadon és Edömér sem kötött még pártát tar fejére, amiből nyilvánvaló, hogy a fiatal, a még párt nem választottak generációjához tartoznak. Senkiben egy pillanatig sem lehetett kétséges, hogy ezt a két embert a genetika is egymásnak teremtette, hogy ami hosz- szában hiányzik Edö- mérből, azt Amálka, s ami széliéből hiányzik Amálkából, azt Edömér van hivatva pótolni. E pótlási vágy-e, vagy lelkűk kölcsönös szépsége — nem lehet tudni, hogy melyik —, de valami megnevezhetetlen vonzalom kezdte oly szorosra láncolni e két ember sorsát, hogy abban sem lehetett már senkiben kétség, talán csak hetek kérdése, és Amálka Edö- mérné és Edömérnél lesz. Érthető izgalommal várta hát mindenki azt a pillanatot, amikor e megkapó bájú pár, lehajolva és pipiskedve, véglegesen átöleli egymást és áttámogatja a réven, a házasság csodálatos partjára. De, mint decemberi hóviharban a váratlanul felszikrázó napsütés, úgy ért mindenkit a hír: Amálka és Edömér szakított. Amálka orra a sírástól most már véglegesen a török paprikához hasonlít. Edömér arca meg olyan az elszántságtól, mint egy bánatos mormotáé ... — De hát, mi történt? — faggattam négyszemközt Eddáiért. — öregem, megmondom őszintén, mindennek egy újságcikk az oka és a kényelem ... Nem érted? Pedig egyszerű. Olvastam egy cikket az átöröklésről, amelyben többek között arról is szó volt, hogy mégsem tudja a tudomány megállapítani, hogy az utódokra ható átöröklési erő az apától, vagy az anyától származik... Meglesznek a gyerekek, ugye... És én utána halálomig azon vitatkozzam Amálká- val, hogy kire hasonlítanak a gyerekek? (egri) a 12 részvevő traktoros elfoglalta a számára kijelölt „versenypályát” és rakéta jelre megkezdődött a vetélkedő. A traktorosok — termelőszövetkezeti tagok, gépállomási dolgozók — nagy igyekezettel, szakértelemmel, gyorsan végezték feladataikat, s így sok munkája akadt a tíztagú értékelő bizottságnak. Az egri járás ez évi legjobb traktorosának Hortobágyi József, a makiári Űj ÉJet Termelőszövetkezet traktorosa bizonyult, 64,7 ponttal, aki 1000 forintos vásárlási utalványt kapott, sikeres teljesítményéért, s részt vehet majd a megyei szántóversenyen. Második lett Nagy János traktoros, a novaji Egyetértés Tsz tagja, 60,9 ponttal: 800 forint értékű vásárlási utalványt kapott. Harmadik Neszvadba Károly, a kerecsendi Aranykalász Tsz, negyedik Pekk Miklós, az eger- szalóki Vörös Csillag Tsz, ötödik Hortobágyi András, a makiári Új Élet Tsz traktorosa lett. ők is értékes vásárlási utalványt kaptak, munkájuk jutalmául. A versenyt Farkas Géza járási íőagronómus értékelte, s a jutalmak átadása után, további sok sikert kívánt a traktorosoknak. 3; MÉLYSÉGES NYUGALOM és csend a Gárdonyi-házban. Az író arcán enyhe mosoly suhan át. Munkakedve visszatért, munkabírása szinte emberfölötti. Napi tíz—tizenkét órát is ír. Napközben eszébe jut egy szükséges, vagy hiányzó könyv. A Sáncból lerohan a városba. Végigfutja a könyvesboltokat. Felkeresi a líceumi könyvtárat, itt már jó barátságot kötött Halászy Cézárral és Leskó Józseffel, akik a hatalmas líceumi könyvtárból Gárdonyi rendelkezésére bocsátják a szükséges könyveket. A városból az Ó-kapu előtt visz fölfelé az út. A dombtetőről végignéz a városon. Keresi a Trinitárius utcát, a „Rossztemplomot”, valahol ott lakott azon a tájon. A Szép-bástyáról legszebb a város. Messze ellát délre, délkeletre, a Galagonyásra, le a kistályai lankákra — rétekre. Ott — mutat el egy messzi, sással benőtt területre — igen ott, Andornak alatt táboroztak a török seregek. Az író egy pillanatra behunyja a szemeit. Képzeletében eleven nyüzsgés, benépesül a völgy. Török tur- bános fejek, katonák tarka tömege, apró lovak ezrei a falak alatt. Egy pillanatig tart a vízió. Itt állt Dobó. Ide helyezték el a koporsót — diákköri gondolatok rajzanak fel. Igen. Történelmi regénnyel kellene próbálkozni. Meglesz. Meglesz az is. ŐSZ VAN. LEVELEK sokasága várja. Dankó, Jókai, Feszty, Szabolcsiba és mások, kiadók, napilapok szerkesztőségének levelei. Mind választ váró levél. A két gyerek nagy zajjal tér meg az iskolából. A konyha felől beszélgetés hallik. Valaki Idegen van a háznál. Kék szemű, ‘ítüg huszonegy esztendős fiatalaszfi fcfrák/kéfk&n, RÉSZLETEK A KÉSZÜLŐ GÁRDONYI-ÉLETREGÉNYBŐL nyelmes, dolog nélküli, hanem a szegények küzdelmes életét írja. Munka közben mindig magára gondol, de a regényben új emberek születnek. A szerény Tegzős Ilona felveszi Lisztovszky Mária temperamentumát, aki ellen is tud állni a férfi akaratának, aki harcolni tud a férfiért, még a törökkel is, ha a helyzet úgy kívánja, vagy kész inkább a Tisza vizébe vetni magát, mintsem Dávidkáé legyen. Megszületett a Kék szemű Dávidkáné. A meghitt csend, a közeli dombok, parasztházak a Cifraparton falusi emlékeket ébresztő képek. Az én falum az első mű Egerből, melyben Gárdonyi a parasztok életét idézi. A kiadók még gondolkoztak: „Ki az ördögöt érdekli ma a falu?” — Nem látnak üzletet, sikert a pa- raszfcnovellák kiadásában. És mégis, egy esztendő leforgása alatt két kiadást ért meg a könyv. A tavaszi siker nagy munkakedvet ad. Hajnali pacsirtaszóvai kel, bejárja a Mártonffy-rét boglárkával és gólya hírrel borított lankáit. Máskor elsétál a téglagyár cigányok lakta, sárral tapasztott kalyibáihoz. Beszélget velük, szóképeiket tanulmányozza. Hazafelé tartva, a Vécsey út jobb oldalán rábukkan egy gaztakarta kőlapra. Minek van ez itt, kint a határban? Kutat, vagy mit takar-? Napokig izgatja a felfedezés. Azt hiszi, hogy a vár föld alatti útjainak egy északkeletre hajló ágát fedezte fel. Reggeli kirándulásairól felvidulva tér haza. A két fiú reggelire várva a nagymama körül kering, amikor a sudár növésű, fiatalasszony, Mariska köszön be a tornácról. Néhány szóra az Íróval is megáll nagy sietségében, — épp a piacra indul —, mert egy élő írót látni, vagy éppen beszélni vele, az ritka alkalom, nagyon érdekes dolog. A sánci asszonyok csak azért sétálnak el napjában többször is a ház előtt, hogy írót lássanak. — Aludni kellene még magának, Mariska — szól a csokor virággal, reggeli sétájáról hazatérő író, és végigméri a karcsú asszonyt, akiben már újabb írásának szereplőjét sejti. Gárdonyi hajnali sétáiról mindig egy-egy újfajta virággal tér meg. Kék liliom, fodormenta, bazsarózsa, harangláb, istenfa, zsálya, árvácska, égőszerelem, pünkösdi rózsa és tulipán pompázik kertjében. Egy csupor tej elfogyasztása után serceg a toll a Földbástyára tekintő két ablak alatt elhelyezett íróasztalon. Alig tart szünetet.. A várkaszámya kürtszava disszonáns hang ebben a meghitt környezetben, de Gárdonyi idegeit nem borzolja a kürtharsogás. Az ünnepnapok itt egybefolynak a hétköznapokkal. Nincs különösebb változás a napi munkában. Kora reggeltől délig ír. Ebéd után egyórai pihenés, újság -s napi posta, aztán tárcaírás, levélírás. A séta kedvéért gyakran leviszi a leveleket a Fő utcai nagypostára. Az esteli órákban vendégeket fogad. (Folytatjuk) Mire beköszöntött a december, a régi portán meglátszott az új gazda gondoskodása. Tiszta volt az udvar és a ház eleje, mint valamikor az uradalmi házban Agárdon, ahol született. Vagy éppen Karádon, Deve- cserben, ahol tanítóskodott. Az első tél az új fészekben már erősen az egri vár védelmének tanulmányozásával telt el. Sürgeti az írót a kiadó, Wolfnerék regényt kérnek az Új Idők számára. Már a szerződés is megvan, de a kért regény egyre késik. A kiadó azonban nem várhat. Mit tegyen? Gárdonyi a fiatal, kék szemű szomszédasz- szonyra gondol, aki férjével sokat veszekszik. Majthényiné Lisztovszky Mária félti urát, azért pöröl. Bele tudná-e illeszteni ezt a féltékeny asszonyt egy történelmi esemény központjába? Hirtelen gyermekkora, a falusi élet egyik eseménye foglalkoztatja. A falu még mindig kisegítette, az bőven terem és bőségesen ad az irodalomnak csodálatos és igaz történeteket. A gyermekkori ismerős Dávidka, a macskanézésű paraszt és gyermekkori ideálja, Tegzős Ilona Dávidkáné. Az ihletet a vár. közelsége, a XVI. századi Eger emlékei adják. Ez a romanticizmusba csapó, kissé bonyolult szerelmi történet a realista Gárdonyit nem téríti le a megkezdett útról. Nem az urak készony beszélget anyjával: Lisztovszky Mária, Majthényi Józsefné. Férje dohánygyári felügyelő. Itt Iáknak szemben. Gyermekük nincs, csak egy kis lelencet nevelnek. — Gyakran hallom esténként a hegedűszót — mondja a fiatalasz- szony — oiy szép, és messze hallik a vár felett. Kíváncsi voltam az új szomszédokra. — Szemes, bátor és pergőnyelvű, de értelmes és nagyon eleven. — Látom, már rendben van a lakás. — Még sok a tennivaló, a rendcsinálás — mondja Zieglerné. Ekkor egy görény szaladt el az ajtó előtt, a ház vége felé a darázskövek közé. Majthényiné Lisztovszky Mária hirtelen felkapott egy fél kenyér nagyságú követ. Két kézzel, dobásra készen, magasan a feje fölé emelte. Az író tekintete rávetődik a kék szemeit villogtató fiatalasz- szonyra. A délelőtti sétára gondol, a Dobó és Bebek-bástyákra, alant a mélyben a mérhetetlen törökre, a várfokán férfiak és nők, akik szurkot öntve, köveket sújtva harcolnak a vár megmentéséért. — Én pedig arra gondoltam — tér magához az író —, hogy ha vállalná Mariska a két gyermek felügyeletét, úgy segítségére lehetne édesanyámnak. — Hol tanult franciául? — kérdem. , — Drezdában. Magyarul is. Kurt Helminger vagyok. Gépésztechnikus — mutatkozik be, majd újra társaságához megy. A bisztróban fülledt meleg fogad. Még a konyhaajtó nyílásában is állnak. A szabad teret pedig az ételhordók tömege lepi el. Lépni alig lehet. Két kislánnyal, egy kisfiúval ül egy mama az első asztalok egyikénél. A gyerek sír, az anya nyugtatja. — Mi baj? — hajol oda az egyik pincér. — Forró a leves és megsütötte a száját. Egy perc sem telik bele, s a pincér máris ott terem egy hideg tányérral. — Tessék átöntemi neki, így majd nem lesz semmi baj! Ez valóban vendéglátó gesztus volt ebben a szédületes tömegben, s nagyon jólesett az édesanyának. Aztán, amikor este lett és egy cseppet sem szűnt a hőség, csupán a vidékiek és más városbeliek hagyták el a várost, az egriek is bejutottak néhány szórakozóhelyre. Ez alkalommal azonban már a három művelődési otthon klubját kerestem fel, kíváncsiságból, hogy vajon van-e ott ilyenkor valamiféle élet? A szakszervezeti kultúrotthon klubjában nem sokat számít a hőség. A megrögzött sakkozók elfoglalták törzsasztalukat a Szurkolókkal együtt, s a biliárdasztaloknál is pattog a golyó. Kácsor János bácsi jár-kei közöttük. Nem szól bele semmibe, de amikor továbblép, meg-megcsóiválja a fejét. — Azzal a lóval kellett volna lépni... Mihalik András már jó órája áll a hátsó sakkozó asztalnál. Nem ül le, nem lép egy lépést se tovább, csak merően nézi a sakktáblát. — Miért nem játszik? Van üres asztal. — A tanítványom most játszik először egyedül — mutat büszkén egy diákfiúra, aki jól beleizzadt a játékba. Vagy melege lenne?! A Városi Művelődési Ház csendes. Klubjain a cédula: Nyári szünet. Lehet, hogy itt jAAs'VWVVVVWVA/WVvvVWV Delet zúgnak ez egri harangok. Szerte a városban millió ember tolong. Mindenki be akar menni valahová, ahol legalább egy nyelet hideg vizet kaphatna. A strand előtt még ebben az időben is a patak hídjáig húzódik a jegyváltók sora. Vizet! Vizet! Vizet! Mindenkit ez az egy óhaj siettet. De egyáltalán nem kisebb a forgalom a vendéglátónál sem. Itt is az ajtók előtt tolong a tömeg, valósággal kinézik az ülők szájából az ételt. Vannak aztán olyanok is, akik örülnek, hogy elhelyezkedtek, az istennek sem akarnak feltápász- kodni. Kolin István Szegedről i jött a családjával. Népes család, a nagymama és a nagyapa is eljött, s a Vadászkürt kerthelyiségében a középső sort teljesen lefoglalják. Már rég megebédelték, de egy-egy málna mellett hosszasan1 üldögélnek a placc közepén. A pincér nem szól, nem szólhat. Én szólok: — Olyan sokan ácsorognak itt ebédre várva. Nem adnák át a helyüket? — A pénzemért ott ülök, ahol akarok és ameddig akarók. Ez személyes jogom! Még kérek egy kör citromlevet! — szól oda a pincérnek. — Kérem! Mi is nagyon messziről jöttünk, három gyerek van velem. Éhesék. Legalább őket hadd etessem meg — kéri egy asszony, aki valóban nagy utat tett meg, hiszen Székesfehérvárról jött. Rövid kászolódás, a férfi végre megértette, hogy senki nem akarja jogait sérteni, de emberség is van a világon — s elmentek. A Mecsetben érdekes jelenetnek voltam tanúja. Három nagyon csinos, hófehérre ,»meszelt" hajú fiatal lány jött be. Ki a kertbe, be az étterembe, ki a kertbe, be az étterembe, de legalább tízszer. Már mindenki őket figyeli. Végre leülnek. Jön a pincér. Kiderül, hogy franciák. Ki tud franciául? Senki. Tanácstalanul forgatják a lányok kezükben az étlapot. A harmadik asztaltól ekkor átjön egy fiatalember, franciául szól hozzájuk, majd tiszta sizép magyar nyelven megrendeli az ebédet.
