Heves Megyei Népújság, 1963. július (14. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-07 / 157. szám

6 NÉPÚJSÁG 1963. július 1„ wánat Munkatárs hirdeti ki az ítéletet... 43 hallgató sikerrel képesítőzött „A társadalmi bíróság meg­állapítja,*hogy S. Gy. vétséget követett el, mert könnyelmű­ségével megingatta a fuvaroz- tatókban a bizalmat a vállalat iránt, s ezen felül olyan pénz­hez nyúlt, amelyet nem lett volna jogos a sajátjának te­kintenie, de figyelembe véve, hogy a vállalat súlyos mulasz­tást követett el, amikor nem vizsgáztatta le díjszabásból — a társadalmi bíróság Írásbeli megrovást javasol, s javasolja: kötelezze a vállalat S. Gy.-t a díjszabási vizsga letételére, ad­dig készpénzes fuvarba ne en­gedje.” A GYÖNGYÖSI AKÖV-te- lep társadalmi bíróságának e határozata néhány hónappal ezelőtt született, több jegyző­könyv eddig nincs: ebben- az évben csak egyszer ült össze a bíróság. Nagy József, a telep igazgatója, elfogadta a határo­zatot, s mint mondotta, azóta S. Gy. gépkocsivezetővel nem volt semmi baj. — Két éve alakult meg ná­lunk a társadalmi bíróság. Évente eddig 7—8 ügyet gyalt, s óriási nevelő hatásá­nak köszönhető, hogy ebben az évben eddig csak egyszer ült össze. Dr. Baltás Pál „pat­ronálja” a társadalmi bírósá-j gunkat. ő veszi fel a jegyző­könyvet, hallgatja ki a vádlot­tat — s minden javaslat nél­kül — előzetesen megbeszéli az ügyet a társadalmi bíróság tagjaival. A társadalmi bíróság csak olyan vétségekkel foglalkozik, amelyek vagy nem a területi­leg illetékes bíróságra tartoz­nak, vagy — amelyeket szük­séges a dolgozók körében nyil­vánosságra hozni. S ez a nyil­vánosság — az, hogy a tárgya­láson részt vesznek a közvet­len munkatársak és ítélkeznek — nevelő hatású. S. GY. TÁRGYALÁSÁN pél­dául felszólalt Géczi Pál gép­kocsivezető is, munkatársa a vádlottnak: „Nemrégen dolgo­zik még itt S., nbm vitás, hogy tapasztalatlan, viszont azzal nem kérkedhet senki, hogy nem ismeri a munkájá­hoz szükséges dolgokat, mert neki is meg kellett volna ta­nulni a díjszámfejtést, mint ahogy megtanulta a többi gépkocsivezető.” Még a kisebb nyelvtani, kifejezésbeli hely­telenségek sem homályosítják el a logikus, megfontolt fel­szólalást, é nem hiszem, hogy a vádlott jól érezte magát, amint munkatársai „beolvas­tak” neki, az egyszerű embe­rek vaskos, néha kacskaringós (de az adott helyzetben éppen megfelelő) módján. — Milyen ügyeket tárgyalt és tárgyal a társadalmi bíró­ságunk? Társadalmi tulajdon elleni kisebb-nagyobb vétsé­geket, fuvardíj-csalásokat, „it­tas-ügyeket”, jegycsalásokat.. A vádlott munkaköre szerint szerepelnek a társadalmi bí­róság tagjai, ha gépkocsiveze­tő „van terítéken” — gépko­csivezetők, ha kalauz, akkor a MÁVAUT dolgozói közül, ha szerelő, a szerelőműhelyből. S meg kell adni, lelkiismerete­sen végzik munkájukat. B. J. „esete” pedig sok fej­törést okozott. Figyelembe kellett venni a társadalmi bí róságnak igen nehéz szociális helyzetét, ám ez nem ellensú­lyozhatta azt a tényt, hogy B. J. tudj isten hány fegyelmi büntetés .nem a legirigylésre- méltóbb tulajdonosa. Hanyag ember volt, lopott, sorozatos igazolatlan » mulasztásainak sem örültek, elhanyagolta a gép­kocsi karbantartását, stb. Min­dent megpróbáltak vele,' ám hasztalanul. Így került ügye a társadalmi bíróság elé, ahol munkatárs hirdette ki az ítéle­tet: munkakörének betöltésére való alkalmatlanság címén mondjon fel neki a vállalat, így megkapja a 15 napi fel­mondási bért, s lesz ideje és alkalma elhelyezkedni másütt. Az ítélet emberi, figyelembe veszi a vádlott szociális körül­A közlekedés bűnügyi mun­kájában még mindig a legma­gasabb százalékkal szerepel­nek azok, akik ital hatása alatt vezetnek. Ezek a jogo­sítvány-tulajdonosok nemcsak a bűnügyek számát növelik, de állandó veszélyt is jelente­nek a közúti /forgalomban. Elenyészően kevés az olyan baleset a közlekedésben, ahol vagy az egyik, vagy a másik fél, vagy mindkettő ne lenne ital hatása alatt. Ezekről az égető problémák­ról azok megoldási lehetősé­geiről beszélgetünk dr. Szo- boszlai Istvánnal, az egri vá­rosi és járási ügyészségen. Okulásul eseteket sorol fel, amikor az alkohol befolyása alatt vezetők veszélyeztették a közlekedés biztonságát. ★ M. J. egri lakos, az egyik építőipari vállalat dolgozója, délután öt óra tájban hazafelé hajtott az EF 24—68 rendszá­mú motorkerékpárral. Menet közben a várállomásnál levő italboltba betért és ott hat de­ci bort és két korsó sört ivott meg. Amikor kéty óra hossza múlva ismét felült a motorke­rékpárra, a rendőr igazoltatta. A járőr gyanúja alaposnak bi­zonyult, M. J. alkoholos befo­lyásoltságát illetően. ★ V. P. is fogyasztott szeszt, mielőtt felült volna saját mo­torkerékpárjára. G.. J. volt a pótutasa. Gyöngyösről hajtott hazafelé, Karácsondra: állítá­sa szerint hatvan-hetven km-es óránkénti sebességgel, de a ka- rácsondi kanyarnál 40 km-es sebességre lassított. A sebesség csökkentése azonban nem si­ményeit, s módot nyújt arra, hogy jobb útra térjen B. J. Az ítéletet elfogadta a telep veze­tője is. Azóta hosszú idő telt el. B. J. valahogy visszakerült a telepre (igaz, nem mint gépkocsivezető), s azóta nem volt kifogás ellene. Égyre kevesebb tárgyalni- valója van a társadalmi bíró­ságnak. Gondolhatnánk arra is, hogy esetleg elhanyagolják ezt a munkát. A tények azon­ban mást mondanak, azt, hogy rendkívüli nevelő hatásával elérte célját. Hiszen a gyön­gyösi telepen egyre kevesebb fegyelmi vétséggel találko­zunk, nőtt a dolgozókban a felelősségtudat önmagukért is, másokért is. Mindenki szeret­né, ha nem lenne mór szük­ség sem a társadalmi, sem a „magasabb” bíróságra... ez azonban még ... A TÁRSADALMI bíróság nevelő munkája éppen ezt a célt szolgálja, s reméljük, e célt minél hamarább el is éri. (kátai) került valami fényesen: a jobbra forduló kanyar ívelését tartani nem tudta, átment az út menetirány szerinti bal ol­dalára, majd a baloldali pad­kára, onnan az útárokba, ahol 12 méteres út után, pót­utasával együtt átesett a mo­torkerékpáron. A motor is le­állt. A pótutas nyolc napon inneni, V. P. nyolc napon túli sérüléseket szenvedett, mind­kettőt kórházba kellett vinni. A kórházban megállapítot­ták, hogy V. P. súlyos fokú al­koholos befolyásoltság alatt állott. Nem valószínű, hogy az általa bevallott féldecitől. ★ P. I-t a munkahelyén is hanyag, gondatlan gépkocsi- vezetőnek ismerik, már fi­gyelmeztették magatartása miatt. Viszont a fiatalabb és gyengébb nem iránt lovagias szolgálatkészséggel viseltetik. Az AKÖV egyik tehergépko­csiján szállítást végzett és Poroszlón, Füzesabonyon át Egerbe hajtott. Alig hagyta el Poroszlót, három fiatal ke­rékpáros nőt vett észre, akik kérték is, hogy — útjukat megkönnyítendő — vigye el őket Kerecsendig. P. I. fel­rakta a kerékpárokat a teher­gépkocsi rakterületére és fel­ajánlotta, hogy a három fiatal nőt akár Egerig is elviszi, sőt, még a várost is megmutatja. A három nő az ajánlkozást elfogadta. P. I. az AKÖV- gépkocsit bevitte a telepre és felcsapott idegenvezetőnek. A város megtekintése során csaknem fél liter bort és több mint fél liter sört fogyasztott. A lovagi hevület és a szesz Négy esztendei fáradságos munka után 43 felnőtt hallga­tó képesítőzött az egri gépipa­ri technikum esti tagozatán. A hallgatók valamennyien munka mellett végezték el a technikum négy osztályát, A sikeresen képesítőző hall­gatók egy része ezzel még nem búcsúzott véglegesen az isko­lától, hanem jelentkeztek az ősszel induló felsőfokú gépipa­ri technikum esti tagozatára. Az új felsőfokú gépipari tech­nikum sokaknak teszi lehető­vé, hogy itt, Egerben folytat­hassák magasabb szinten ta­nulmányaikat. Az eredmények és az érdek­lődés láttán tervbe vették, hogy a gépiparhoz hasonlóan, a villamosipari dolgozók ré­szére is megteremtik a tovább­tanulás lehetőségét egy felső­fokú villamosipari technikum esti tagozatának megindításá­val. Az új tagozat előrelátha­tóan az 1964-65-ös tanévben indul. hatása alatt fogadkozott, hogy a három fiatal nőt visszaszál­lítja Tiszafüredre. A nők oko­sabbak voltak hirtelentámadt lovagjuknál és kerékpáron in­dultak útnak. P. I. azonban nem tágított. A telepről kihozta a tehergép­kocsit és a három nő után hajtott. A kerecsendi temető­nél érte utói őket. A három kerékpár a gépkocsira került, a három nővel együtt. P. I. meg akarta mutatni, milyen jó vezető és nagy sebességgel hajtott. Poroszlón, a Kossuth u. 57. sz. alatti háznál, az enyhén jobbra ívelő kanyart a nagy sebesség miatt jól be­venni nem tudta, a jobboldali árokba futott, ott az ÉMÁSZ oszlopába ütközött és azt ki­törte. A baleset szerencsésnek mondható mert a kétezer fo­rintos káron kívül senkinek nem esett baja az ijedtségen kívül. A baleset oka: közepes fokú alkoholos befolyásoltság. ★ K. L. a gyöngyösi Kossuth Lajos utcában, az esti órákban vadul hajtott, amikor a járőr fényjelzéssel megállásra szólí­totta fel, de K. L. tovább ro­bogott. Véletlenül nyomában jött egy másik motoros, aki a rendőrnek segítséget adott és így a járőrnek sikerült az itta­san hajtó K. L.-t a gyöngyösi Petőfi utcában megállásra bír­Az ügyészség a tettesek el­len vádat emel és szorgalmaz­za, hogy a bűnösök egy időre „megszabaduljanak” a jogosít­ványoktól. • (t a.) tár-f Az italozó vezetők okozzák a legtöbb közlekedési balesetet megyénkben 105 évvel ezelőtt, 1858-ban született Dankó Pista, a hí­res cigányprímás és nótaszerző. Dalait maga jegyezte le, de kísérettel nem látta el őket. Több népszínmű zenéjét állítot­ták össze szerzeményeiből. Rejtvényünkben néhány poetikus, ma is népszerű dalát idézzük. VÍZSZINTES: 2. Dankó-nóta. (Az első kockába kettős betű.) 13. Ne­ves hegedűművészünk. 14. Az óra méri. 15. Olaj angolul. 16. Bizony­talanság, ingadozás valamiben. 18. Használaton kívüli tárgyak helye. 20. Ford.: Fúj, süvölt a Mátra . . . 23. Névelővel: település. 24. Dátum előtt van. 25. Fennsík Ázsiában. 28. Az elektromos töltések mozgá­sa. 29. ILT. 30. A magyar tenger. 32. Folyó a Szovjetunióban. 33. SM. 34. Oroszyl: béke. 35. Ajtón van. 36. UD. 37. Lopva figyel. 39. Ener­giaféleség. 42. Fölé ellentéte. 43. A kertet túrod. 45. Csomót bogoz. 46. Orosz férfinév. 47. Hangszer. 49. Gyümölcs. 52. Hús alatt van. 54. Állami bevétel. 56. Szovjet tör­ténész (1875—1955), jelentős a dip­lomácia terén végzett munkássága. (Talleyrand.) 58. Csendesen zokog. 59. Férfinév. 62. Igekötő. 63. Fe­hérneműje. 65. Kettős betű. 66. Egymást követő betűk az ábécé­ben. 67. Ford.: Ritka férfinév. 68. Menyasszony. 70. öreg ember. 72. A fényérzékenység jele a filmen. 73. Dankóynóta. FÜGGŐLEGES: 1. Dankó-nóta. (Az első kockába kettős betű.) 3. Beképzelt. 4. Halk zajt. 5. Gy-vel jelzett. 6. Római számmal: hat. 7. Női név. 8. Egymást követő ma­gánhangzók az ábécében. 9. Ráró lovam lágy részei. 10. A görög mithológiában a természetet meg­személyesítő istennők elnevezése. 12. Dankó-nóta. 17. Talpraesett. 19. Most szerveződő. 21. Az egyik ol­dal. 22. Szegecs. 25. Vendéghaj. 26. A függőleges 51. szám alatti város­ban felállított Dankó-szobor alko­tója. 27. Oxidáció a vason. 30. Bam ikerszava. 31. MÁI. 38. Tekerget. 40. ZI. 41. Hamis. 42. Névelővel: nyomdai betűtípus. 44. Hazánk végtelen folyója. 46. Fohász. 48. DTB. 50. Ludasi Torna Klub. 51. Itt volt fiatal korában prímás Dankó Pista. (Az első kockába kettős betű.) 53. Vasúti pálya. 54. H-val: háton fekve. 55. Ford.: bor­tároló edény. 57. A felsőfok jele. 60. Latin kötőszó). 61. Egyesülés— rövidítés. 64. Ami néha nem 'jön elő. 67. Németül: soha. 69. Az ar­gon vegyjele. 71. PA. 72. DG. A rövid és a hosszú magánban gzók között nem mindenkor te­szünk különbséget. A vastag betű kkel szedett sorok megfejtése a következő hét csütörtökéig nyílt levelezőlapon küldendő be szer­kesztőségünkbe. A helyes megfejt ést beküldők között könyveket sorsolunk ki. Az elmúlt heti rejtvény helyes megfejtése: Ügy ám, de azon har­mincezer fejek közül egy se illik úgy a Palkónak a fejére, mint a mostani fejem. A szerencse Kelemen Géza tarnamérai, Révész Ber- talanné egri, és Gyimesi Katalin egercsehi olvasóinknak kedvezett. A könyveket postán küldjük meg címükre . , dl ifMdtkat A LELKIISMERET MEGSZÓLAL — Dologidőben nem érek rá játszani! (Balogh Bertalan rajza) HIBA VAN A SZÁMÍTÁS KÖRÜL — Mennyi a veszteség, Jani? — Ö, csak két forint! — Igen ám, de a szövetkezet veszteségét nem számoljátok! (Endrödi István rajza) NEM KELL HOZZÁ LÁTNOKI KÉPESSÉG — Nagy lesz a szemveszteséged, Jani! — Miből gondolod? — Mert mindjárt kiesik mind a két szemed! (Endrödi István rajza) GYENGÉD FIGYELMEZTETÉS — A megyei tanács ajándéka a tsz-nek, hogy jövőre M aludjék el az esedékes munkák kezdetét! <Endrödi István njlf

Next

/
Thumbnails
Contents