Heves Megyei Népújság, 1963. június (14. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-11 / 134. szám
196.8. június 12., szerda NÉPÜJSAG 3 Ne tolakodjunk, emberek 1 A megyében számtalan autóbusz közlekedik és még számtalanabb utast szállít községekbe, városokba. A felszállásoknál nem kis gondja van a kalauznak; ha csak három ember a felszálló, akkor is mindenki első akar lenni. Ugye, nem volt érdemes? Ilyen kényelmesen helyezkedhettek el — igaz, nem mindig —. de nem szükséges egymást tépve-taposva törekedni a buszra. (T&ss Sgla felvétele) A szív és a paragrafus együtt csatázik Megállók és végállomás A várakozás izgalma kiül az arcokra, amint a Területi Egyeztető Bizottság ülésterme előtt csendesen üldögélnek panaszosok, jogászok, szakszervezeti megbízottak, munkások, akik nehéz kezüket térdükön kulcsolva, halkan beszélgetnek. Míg nézem őket, egy korábbi beszélgetés elevenedik meg. Munkások vitatkoztak akkor is a hét végi vonaton, akik nem találtak kedvező elbírálásra munkaügyi problémájukkal. Bölcselkedve jelentette ki szószólójuk: — Csak egy igazság van, hogy nincs igazság! Jó lenne, ha itt lennének e vitatkozó munkások, hogy e tárgyalások tapasztalataiból, amelyeken igazságukat keresik a különböző vállalatok dolgozói, meggyőződhetnének, mennyiben helytálló, vagy túlzott elkeseredés diktálta véleményük. De már nincs idő az érvek sorakoztatására, már szólítják az első igazságkeresőket. A „röghöz kötött” Az egykori, vándorlási szabadságában korlátozott, röghöz kötött jobbágyok keserűsége szól az első panaszosnak. Sasi Józsefnek, az egri Finom- szerelvénygyár beállító lakatosának szavaiból. — Tanulni szeretnék, de rendszeresen három műszakra osztanak be. Így nem tudok. Ha Egerben dolgozhatnék, több lenne a kereset, s jutna idő a tanulásra is ... De nem engednek el a Bervából. — Mi az akadálya? — szól kérdően a vállalat képviselője felé fordulva Kohajda János, a, TEB elnöke. Hiszen mostanában, úgy tudom, bocsátottak el maguktól embereket. — Sasi elvtárs jó beállító lakatos, nagy szükség van rá az üzemben. Nálunk tanulta szakmáját is. Ragaszkodunk hozzá. Feleségét is elhelyeztük, a gyerek is el lehet a gyár bölcsődéjében — sorolja az érveket a gyár megbízottja, de az arcáról azt olvassuk le, hogy a lakatos, de a bizottság tagjainak aggályait sem tudja elhessegetni. — De hiszen nemrégen még egy háromgyerekes anyának sem akartak biztosítani egy műszakot! — veti közbe az elnök. A vállalat megbízottja hallgat. — De, ha jobb feltételeket tudnak biztosítani az építőiparnál, nem akadályozhatjuk meg, hogy elmenjen, — szól közbe a gyár üzemi bizottságát képviselő energikus, fekete asszonyka. — A család boldogulása mégiscsak előbbre való. — Tehát, egyetért a dolgozó kérelmével — állapítja meg az elnök. — Akkor fáradjanak ki, rövidesen kihirdetjük a döntést ... — és Sasi József „röghözkötöttségét” feloldja a bizottság, rövidesen elfoglalhatja új munkahelyét. „Holnaptól ne jöjjön dolgozni” Mintha Medgyessy Ferenc róla mintázta volna a parasztasszony szobrát. Erőteljes, munkára termett típus. S a panasza...? Nem kellett a munkája. Hónapokig várt munkakönyvére a Kompolti Fajtakísérleti Állomás „jóvoltából”. Tőmondatokban ismerteti az ügyet: — Tavaly áprilisban álltam munkába. Kértem, hogy szerződtessenek, de nem csináltak papirt. Augusztus ' 5-én azt mondta a helyettes, „holnaptól ne jöjjön dolgozni...” Itt kezdődött Antal Gyuláné kálváriája. Nem kapott munkát és munkakönyvét csak október végén vehette kézhez, károsodása emiatt két és fél ezer forint. A bizottság tagjai felháborodnak az eseten. S joggal! Kezd elharapózni az a helytelen gyakorlat, hogy egyikmásik állami gazdaságnál csak úgy odabökik a munkásnak: „Holnaptól ne jöjjön dolgozni!” S még a „végtisztességet” sem adják meg, mint Antal Gyuláné esetében is történt, aki papírok híján máshol sem tudott elhelyezkedni. — Lelketlenség! — így summázza az elnök az ügy tapasztalatait, s kemény szavakkal kéri a felelősségre vonást. A két és fél ezer forintos kárt azzal kell megfizettetni, akinek hibája miatt Antal Gyuláné nem kapta meg a munkakönyvét. Az asszony megnyugodva távozik, de vajon az ő példája elegendő lesz-e arra, hogy elriassza a hasonló elbocsátási módszerektől az állami gazdaságok és vállalatok vezetőit? És ha felrobban a raktár . . .? Az idős hatvani éjjeliőr, Kelemen István nem jelent meg a tárgyaláson. Az Ásványolajforgalmi Vállalat képviselője távollétében sorolja vétkeit: többször elaludt munkahelyén, bemásztak hozzá a kerítésen át, mégsem vette észre a rendőröket ... többször figyelmeztették, végül el kellett bocsátani. A vállalat embere kéri, hagyja jóvá a bizottság az éjjeliőr elbocsátását távollétében is. — Hetvennégy éves emberről van szó, aki beteg is lehet, vagy nem ismeri az ügyrendet. Nem döntünk távollétében: Még kétszer behívjuk a szabályok értelmében ... Es talán lehet még valami más megoldást is találni — summázza az elnök a bizottság véleményét. A vállalat képviselője bizonygatja: ők mindent megtettek Kelemen bácsiért, de ki vállalja a felelősséget, ha mulasztásai miatt felrobban a milliós értékű üzemanyagraktár!? A döntést a szabályok értelmében elhalasztották... Egy szón lovagolnak ... „Jár-e Illetményföld a nyugdíjas kutatóintézeti dolgozóknak, és akinek van néhány száz öl saját földje?” — e körül csatáznak immár félórája a bizottság tagjai és a vállalat jogi képviselője. Egyetlen szó értelmezésén dőlne el a kérdés, de ezt mindenki úgy magyarázza, hogy az 6 igazát bizonyítsa vele. A szó azonos. De mi azonos? A vállalat) szerint a munkaidőre vonatkozik a szó, és így a nyugdíjas (mivel csak háromnégy órát dolgozik naponta, tehát nem azonos időt) nem jogosult. A bizottság szerint viszont az azonos munkakörre vonatkozik. tehát jár az illetményföld. Es elévülésre ítélt paragrafusokat citálnak, rendeletszámokkal zsonglőrködnek, miközben Majoros Józsi bácsi, az egyik kárvallott, keserűen kitör: — Hát hogy lehet egy igazságnak két rendeleté?! Van még, sajnos, de talán a „kétértelmű” rendeletek elindítója, a Földművelésügyi Minisztérium egyértelmű választ ad majd az illetményföld-panaszokra, s igazságos döntést hozhat a Területi Egyeztető Bizottság. ügyek... ügyek... ügyek... Zajlik a tárgyalás... A dolgozó egyezséget köt a vállalattal a bizottság színe előtt: ha lakást biztosítanak, nem fogadja el a másik gyár kedvezőbb feltételeit, majd Sziráki István társai megbízásából ezért csatázik órák hosszat, hogy a szerinte igazságtalanul megítélt 63 forintos kártérítést ne fizettessék meg vele és társaival. Itt már nem is az érték, hanem a „csakazértis” dominál. A kártérítés viszont jogos, legfeljebb eloszthatják egymás között. Egy recski fúróme6ter leendő fizetéscsökkentését szeretné elkerülni, aztán újabb kártérítési ügyek következnek ... áthelyezések... elbocsátások és este 7 óráig zajos a TEB ülésterme. Sok százan fordulnak ide, zömében munkaügyi panaszokkal, reménykedve, igazságot, keresve, ide, ahol a szív, a megértés együtt csatázik a paragrafusokkal, a lelketlenség ellen, ahol azért fáradoznak, hogy módosuljon a cikk elején idézett szójáték, Ilyeténképpen: csak egy igazság legyen — az igazság! Kovács Endre — SZABAD EZ A HELY? — ereszkedett 1« a velem szembeni ülésre. Ketten voltunk csak a vasúti kocsiban. Űtitársam a poggyásztartóban igazgatta aktatáskáját, én pedig az igenlő válasz mormolása után tovább olvastam. Jevtusenko? — kérdezte a kezemben tartott könyvre mutatva. — Hallottam már róla. Rakéták és szekerek. Nagyon jó cím. De nem zavarom? — Nem, nem, úgyis rövi- debb az út beszélgetve — felelhettem elég sután, mert mosolyogva fogadta szavaimat. De beszélni kezdett. — Hét évvel ezelőtt érettségiztem! — kotort elő a nadrágja zsebéből kihalászott, gyűrött cigarettacsomagból egy félig kihullott dohányú Tervet. — Látom, maga finom cigarettát szív — célzott az előttem lévő Turistos dobozra. — Szóval, hét éve érettségiztem. Mezőgazdasági technikumban. Parasztgyerek vagyok, szerettem a földet. Barátom. akivel négy éven keresztül egy padban ükünk, egyetemre jelentkezett. Én már nagyon örültem, hogy végre dolgozhatom. Szívesen mentem tsz-be. Higgye el, nem túlzók. Az iskolában is csak az elméleti tárgyakkal volt mindig baj, a szakmában még néha a tanárt is megfogtam. A kalauz érkezik, a jegyünket kéri. Kattan a lyukasztó, és újra egyedül maradunk. — Lelkesedésemet az sem lohasztotta. hogy elég kétkedi ve fogadtak a nem éppen jól gazdálkodó közösben. Idősebb parasztbácsik közé kerültem brigádvezetőnek akiktől gyakran hallgattam: „Mit akar ez a taknyos tőlünk?” Próbáltam megszerettetni magam, kipróbálni a tanultakat, de gyakran néztek rám ferde szemmel. Elvesztettem az önbizalmam. Meghátráltam? Én voltam a gyengébb? Lehet. Nyolc hónap múlva otthagytam a tsz-t, és még most is úgy érzem, a mezőgazdaságot is örökre. A szeretett szakmát, álmaim vágyát — mondja a hétévi felejtés fátyolén keresztül Is kissé keserűen. ISMÉT MEGGYÜJTJA időközben kialudt cigarettáját. Míg én szavakat keresek, hogy végre kilépjek az értelmes arccal figyelő hallgatásból, tovább beszél. — Barátom, aki látogatóba járt szüleinél, csak mosolygott rajtam. Egyeteméről mesélt. Elutazásakor csúnyán összevesztünk valami semmiségen. Másnap gépkocsivezetőnek jelentkeztem. Az országút és az új szakma mindig egyformán szürke volt nekem. Másfél évig forgattam a széles kormánykereket. Behívtak katonának. Volt padtársam tanult, míg én nehéz csizmában, fülsiketítő zajban vezettem a harckocsit. Nyaranként termelőszövetkezetekbe jártunk aratni. Milyen örömmel fogtam ismét kaszát. Esténként büszkén nézegettem a tenyeremben lapuló vízhólyagokat. — De a katonaság sem tart örökké. Bár főnököm kissé csodálkozva vette tudomásul, hogy nem jelentkeztem továbbszolgálónak. Többszörösen kitüntetett tizedesként vettem fel ismét a civilruhát. Munkahely után kellett néznem, de már nem is gondoltam a mezőgazdaságra. Négy napig voltam repülőgépszerelő, aztán dömpervezetőnek hívtak egy másik vállalathoz. Még ma is ott dolgozom. Most már exkavátorral, és 14 ember tartozik a kezem alá. Amikor gépeinkkel szántóföldek mellett dolgozunk, a munkások értetlenül- fogadják megjegyzéseimet: „hogy lehet így silókukoricát vetni, még a 20 ezer tő sincs meg.” Néha-néha még az olajos ruhában járó gépkezelőből előbukkannak a már régen szerzett mezőgazdasági ismeretek. Fiatalasszony száll fel kocsinkba az egyik állomáson. A fülke másik végébe ül, kényelmesen dől hátra a puha bőrülésen. — NEM PANASZKODHATOM, jól keresek. Háromezer körül. Iskolatársam is már második éve dolgozik. Hasonló fizetésért. Egy házba udvarolunk mindketten, kibékültünk. O is házasság előtt áll, és én is megbeszéltem a dolgot már a kislánnyal. Nézze — szed elő irattárcájából egy kis fényképet. — Igaz, helyes lány? Az amatőr fotóról magasra feltupírozott konttyal, egy házilag hímzett blúzos, inkább szimpatikusnak, mint szépneK tűnő leányarc mosolyog rám. — Szóval, fizetésben és a nagy választás idejében is megegyezünk. Pali a falu termelőszövetkezetében dolgozik és gyakran hív, hogy nézzek ki vele néha-néha a földekre. Csodálkozik elutasító válaszaimon. De tényleg nem is érek rá. Felvételire készülök, a gépipari technikumba, levelező hallgatónak, na, meg most vettem egy motort részletre. Erzsivel gyakran járunk kirándulni. Most még előnyöm van. mert Pali csak a jövő hónapban veszi meg a Pannóniát — mosolyodik el. A vonat hirtelen fékez, útitársam hangosan olvassa az állomás nevét. — Mindjárt megérkezünk, pedig én még a vonaton akartam borotválkozni. Mit szól így hozzám Erzsi? — húzza végig kezét borostás álián. Leemeli táskáját és kimegy. A mindeddig nyitva tartott . könyvet bezárom, a vonat enyhe ringásától elszunnyadt fiatalasszonyt figyelem. Cigarettára gyújtok, csaknem teljesen végigszívom. — Na, meg is van — érkezik vissza az útitárs. — Rossz a vécé zárja, még jó, hogy volt nálam egy darab zsineg. Siettem és néhol maradt egy kis szőr — simítja végig a füle tövében még szappan ha b06 arcát. — CSAK EGY FÉL ÉVE olvasok gyakrabban verseket, mert Erzsi nagyon szeret szavalni. Rászoktatott engem is. Lassan ebben befogom Palit, ö vezeti a faluban működő irodalmi színpadot. Igaz, a középiskolában kezdődött mező- gazdasági vetélkedőt ő nyerte, na de nem ért az exkavátorhoz — jegyzi meg elégedetten. Megérkezett. Már lent állt a vonat mellett. A lehúzott ablakon keresztül búcsúzik. A lomhán útnak induló kocsi mellett lépked, frissen borotválva, s a távolban látja a házat, ahol már várják. Tóth István Magyar filmek Nyugat-Némefországban A következő hónapokban négy magyar filmet, mutatnak be a Német Szövetségi Köztársaság mozijaiban. Nyugatnémet forgalmazók megvásárolták Az aranyember, az Elveszett paradicsom, az Esős vasárnap és a Kard és kocka vetítési jogát. Ezenkívül a televízió megvette a Nő a barakkban című magyar tv-filmet. amelyet annak idején az Euro- vizió nagydíjával tüntették ki. Vizsgakiállítás a hatvani Bajza Gimnáziumban A közelmúltban fejeződtek be a hatvani Bajza József Gimnázium tanműhelyének építkezései több mint 800 ezer forintos értékben, amelyből az iskola diákjai mintegy 600 ezer forintos társadalmi munkát végeztek el. Egy kiállítással avatták a jövő esztendőben „szolgálatba lépő” tanműhelyt. amely a szakmai előképzés eddigi nagyszerű eredményeit és a gimnázium sokrétű, színes életét tükrözi. A kiállítóteremmé előléptetett tanműhelyi helyiségekben fényképek, szakmai minősítő vizsgabizonyítványok, a három kollégium lakóinak munkái, tetszetős kézimunkák, díszpárnák, női felsőruhák fogadják a látogatót. A másik teremben a honismereti szakkör eredményes munkájáról kaphatunk színes dokumentációt. A mezőgazdasági gyakorlatot folytató osztályok kiállításában a Lenin Termelőszövetkezetben termelt paradicsomot. paprikát, zöldségfélét és virágokat láthatjuk. De jól dolgoznak a lakatosok, villanyszerelők, esztergályosok a Mátravidéki Erőműben, a Horti Gépállomáson és a hatvani MÁV fűtőházban, a pető- fibányai gépüzemben és a Hatvani Konzervgyárban. A falakat jól sikerült festmények, ceruzarajzok borítják, de a világnézeti sarok, és a Ki mit gyűjt klub anyaga is képet ad arról, hogy a tanulás mellett mennyi mindenre telik az iskola diákjainak tehetségéből. fr)
