Heves Megyei Népújság, 1963. június (14. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-07 / 131. szám

1963. június 7., péntek ntttnnxis s ! 25 éve gyógyít a Salrus Huszonöt évvel ezelőtt olajat kutató fúró nyomán tört fel először Bükkszéken, a Mátra egyik kis falujában, a híres Salvus gyógyvíz. Először a környék lakossága ismerte fel sokrétű gyógyhatásút, majd strandmedencét építettek, ahol a 40 fokos gyógyvíz egyre nép­szerűbb lett országszerte. A strand az elmúlt években kor­szerűen kiépült, ahol a nyári idényben évenként mintegy 50 ezer ember keres felfrissülést és gyógyulást, A természetes gyógyvíz reumatikus fájdal­mak, ideges fáradság és női betegségek gyógyítására kivá­lóan alkalmas. 1948-ban kezdték meg elő­ször a bükkszéki gyógyvíz pa­lackozását, és naponta mind­össze 200 üveget töltöttek. Az érdeklődés azóta évről évre növekedett és a jól felszerelt félautomata töltőgéppel az idén már 4—5 ezer palackot töltenek meg naponta. Üjabb három kutat nyitottak a kör­nyéken, ezért a jövőben az igényeknek megfelelő mennyi­ségben tudják forgalomba hozni, (k) Keserű rezipnáaióvai mesélte:- Egyre gyanúsabb a féleségem ... Azt hi­szem, már nem szeret...- Miből gondolod?- Évek óla ugyanazt a borotvakrémet haszná­lom, amióta egyszer azt mondta, hogy nagyon kellemes és férfias az Illata ...- Na és?- Tegnap este kijelen­tette, hogy ennél büdö­sebb borotvakrém nincs az egész világon ... * Mégféjtettém a ther­mophülai szoros titkát... Nem a görögök állták ott útját a perzsáknak. Biztos forrásból tudom, hogy a kövér Vancákné állt meg egy kis tere- terére a termetes Szuro- minéval . . . Csevegtek, fecsegtek ott a szoros­ban. egyik oldalt a gö­rögök, másik oldalt a perzsák, de ember se be, se ki... Mint kerek két évezreddel később Eger szűk utcáin ... Mert a történelem, igenis, meg­ismétli önmagát! (-ó) HOL TELI örömmel értesül­tem, hogy a magán­autók terjedési sebes­sége elérte az ábécé „i” betűjét’’, hogy ta­lán éppen egy sze­rény, egyszerű kis Trabantnak köszön­hető, hogy ama „i”-re felkerült a pont, be­fejeződött és megkez­dődött egy új tízezres széria. Valamikor, van annak talán már három, sőt négy esz­tendeje is, tehát rend­kívül régen, autó. tulajdonosnak lenni nemcsak izgalmas, de irigyelt beosztás is Völt, amelyet termé­szetszerűleg állan­dóan nyomon kísért a suttogás is: miből telik neki... Ma me­rőben más a helyzet, éppen tegnap hallot­tam, hogy Göndör Kázmér személyével kapcsolatban hang­zott el ez a megjegy­zés; — Nincs kocsija. Gyanús. Miből telik neki... Egyszóval, ma már rendszámtulajdonos­nak lenni nem az is­teni, hanem az OTP szerencse dolga és szerintem nem kell sok idő hozzá, amikor a bérelszámoló is autón jár oda, ahová az átkozott feudaliz­mus idején, még a ki­rálynak is jó volt gyalog. Az is igaz: ho­gyan jön egy király egy mai bérelszámo­lóhoz ... A királynak nincs nyugdíja, mun­kakönyvé, mill-lapja, így tehát szó sem le­het OTP-kölcsönről, legyen bár neve 11. Rettegett Iván is, míg egy bérelszámolónak mindez van, tehát OTP-kölcsöne is, ne­vezzék bár csak 123. Szerény Leónak... Mindez csak onnan jutott eszembe, hogy a minap találkoztam egy régi ismerősöm­mel, aki évek óta nyúzott már egy fel- ismerhetetlen márká­jú motorkerékpárt, s akit évek óta szinte felismerhétetlenné nyúzott e muzeális gépcsoda. Találkoz­tam, mégpedig gya­hogy talán meg­lóg, márminthogy ő gialog.... — A motor? — kér­deztem aggódva, mint ahogy az ember jog­gal aggódna, ha csak a kentaur hátsó felé­vel találkozna, nocsak, nocsak, valami történt! — Eladtam ... — És most szűntél motoros lenni örök életedre? — tet­tem fel a naiv kérdést a félkentaumak... — Autót veszek,.. Már gyűjtöm a keze­seket ... - mondta magabiztosan és de­rűs léptekkel távozott. Én ott maradtam, S azon kezdtem tűnőd­ni, miből telik ennek az embernek — keze­sekre! (egri) Felelőtlenség,.. Így szállítani gyerekeket vontatón és az utána kapcsolt tárcsázón, öten ülnek a mozgó járművön, amit Felsötárkány- ban örökítettünk meg fényképezőgépünkkel. Rendszáma VA 19—82. A vezető nevét nem tudjuk — és nem valószínű, hogy a kormány mellett ülő oz — de idejében figyelmeztet­jük: az ilyen jószívűség veszélyes játék és nagyfokú fele­lőtlenség. {Foto: Kiss) SÁPADT. VÉKONY asz­Síönyka az egyik hivatalos helyen. Körülötte tanúskodó rokon, szomszédok. Mindegyik arcán szánalom, meg égy kis keserűség. — Hát nincs törvény, ame­lyik megvédene? — sírja el magát. Nincs. íratlan törvényre nincs írott paragrafus. Mert ami­lyen ügyben ez a négy asz. szony járt, sajnos, nem egye­dülálló, de szomorú eset. Hall­juk, mit mond ő maga, a sá­padt fiatalasszony. — Különváltan, de égy fe­dél alatt éltem a férjemmel. A bíróság jogerősen elválasztott bennünket, bár még az ítéletet nem kaptam kézhez. Ma a férjem elköltözött, amikor ha­zamentem, tárva-nyitva hagy­ta az egész lakást és utolsó húzásként elvitte a televíziót. Azok után, hogy a kombinált szobát, a motort, a nászaján­dékba kapott szervizeimet, a rádiót, a lemezjátszót félpa- kolta, még a fiaim meseleme- zeít sem hagyta a lakásban. A bíróság még nem hozott sem­miféle határozatot a közösen szerzett vagyon elosztásáról. Nem kell nekem semmi, de olyan fájó nézni az üres szo­bát, s hallgatni, hogy a négy­éves fiam mesét kíván. Hallgatom az asszonyt. Né­zem, mi lehet benne a hiba, amiért elválasztották Őket. Ezt így megállapítani úgysem le­het. Másnap elmentem hozzá­juk. Dolgozott. Hetvenöt éves nagyanyja vigyáz a gyerme­keire, akik most már hetek óta betegek. Nagyon szomorú, ahogy ki­tárja előttem az ajtót. Üres a szoba. Csak a szépen rendben tartott padlón látom, hol áll­hatott a kombinált szekrény, a rekamié, hol adhatott kényel­met a két fotel. Semmi nincs. Csak a hálószobabútor, ami nem éppen modem, az asszony hozhatta magával. ÁRUKAPCSOLÁS, oagjj. eleid apai leerelel Átnézek a szomszédokhoz. Az egyik ezt mondja: — Nekem is van asszonylá- rtyóm, de elmondhatom, hogy ez a Sárika mintája lehetne még neki is. Minden reggel abrosszal terít, pedig hétre jár dolgozni. Délben két tányér­ral. Hatkór már szalad sárban, vízben a gyerekekkel bölcső­débe, napközibe. Hajnalban mos, vasal, takarít. EJ nem megy sehová, kivéve a munka­helyét. A tömbbizalmi asszony is ezt mondja: — A férj nagyon sókat meg- fenyegétte a családot, nem len­ne csoda, ha idegbajt kapná ez ^ két gyerek. A bizalmi férje csak ennyit fűz hozzá: — Nem hittem volna, hogy ilyen embertélén légyen ez a Sanyi. A PÉRJ AZ anyjához költö­zött. Munkahelyén járva a vállalatvezetőt kértem, be­széljen vele, bírja emberségre, nem a felesége, hanem a gyer­mekei miatt. — Itt rendesen dolgozik, be­csületesen elvégzi a munká­ját, nem tartozik rám az ott­honi ügye. Végül mégis beszélt vele, sí férfi felháborodott hangon tiltakozott az ellen, hogy akár az újság is beleavatkozzék az ő dolgába. — Azt nem mondta el, hogy a szőnyeget, a fényképezőgé­pet. meg a ruhaanyagom elvit­te az anyjáékhóz? — mondja, és még sok mást is mond, amiben minduntalan szerepel a „majd én megmutatom”, „hol van erre paragrafus”, „milyen címen?” és hasonló kifejezések. S mindeme a nyilvánosság előtt kell vála­szolni. Az apai szeretetré nincs tör­vény. Az igazi, gyermekét óvó, féltő apa lelkiismerétéből fa­kadóan képtelen arra, hogy fe­lesége ügyeit gyermekein bosz- szúlja meg. Elváltak. Más is megtette már, de hogy egy égész utca fogjon össze az asz- szony és a gyerekek védelmé­re, az mégis csak mond vala­mit. — A gyérékekét, dé az egyi­ket úgyis megkapom, ha meg­nősülök — mondja nekem. — És hogyan neveli szerétéi­re, ha most az anyjukkal való veszekedésért őket rövidíti meg? — szögezem neki a kér­dést. — Adja idé a gyereket, vjsz- szaadom á bútort — válaszol. Valamit közben elfelejt. A gyermek nem adás-vételi tárgy. Jói meggondolta azt a bíróság, hogy miért ítélte az anyjának a két kisfiút. Ennek a hercehurcának anyagi íze, anyagi mellékzöngéje van. Ha apa módjára gondolkozik, nem fosztja meg a kicsiket a ké­nyelmüktől, az otthoni szóra­kozásuktól éppen akkor, ami­kor hetek óta betegek. Törvény van arra, hogyan kell elosztani a közösen szer­zett vagyont, berendezést. Nem merte, vagy nem akarta meg­várni? Mondanivalójában ál­landóan zavart a gyermek­szeretetének emlegetése. Mind­untalan visszatért gondolata­imba a négyéves kisfiú képe, aki, míg ott voltam, folyton a nagyanyjának könyörgött: — Mesét akarok hallgatni. — Nem lehet, kisfiam, nincs. — Akkor a televízió kell — nyűgöáködött a gyerek. MI LETT VOLNA, ha csak a gyerekek betegsége után rá­mol el? Ml történt volna, ha megvárja a tárgyalást, s a döntést? Szomorú eset. Fiatal» mások szerint jómodorú em­ber, „akiből ki se nézni ilyes­mit”. A kisgyermekek védelme a törvény dolga. Dé hát ő nem bántja őket, a tartásdíjat is fi­zeti. Csak éppen embertelenül járt el velük szemben. Miért? Egyre ez kavarog bennem. Mi­ért tesz ilyét, hiszen intelligens ember, legalább az eszével fel­foghatná, hogy nem az asz- szónyt, hanem a gyermekeit sújtja. Volt feleségének nem sok ideje marad televíziózni, rádiózni, legkevésbé lemezeket hallgatni. Különbén cselekede­té furcsaságát az apa maga igazolja, amikor ézt mondja nekem. — Tessék, meg lehet nézni, nem vittem el a televíziót, ott van lezárva a kamrában. Majd ha Visszaadja mindazt a hol­mit, amit én akarok, én is visz- szaadom á televíziót. Szóval, csak azért is elzárja. Valahogy nem találom az ön­zetlen apái szerététet a szavai mögött, mintha a lakattal azt is a televízió mellé zárta vol­na. Talán furcsa, hogy ennyi­szer elmondom ezt a televíziót, de számomra szimbólum lett — Amikor elköltöztem, egész nap búskómór voltam, hogy nem hallhatom a gyerekek hangját — mondja az apa. S az nem bántja a szívét, ha sírnak a gyerekek a megszo­kott szórakozásuk után? Hi­szen még kicsik, nem sokat értenek abból, mi zajlik körü­löttük, a fejük felett, két fel­nőtt között. Igazi apa lehet va­laki attól, hogy annak idején nem jó] választott, s hogy er­re rájött, mást keres magának. De csendben, szépen, hogy ne akozzon sérülést a gyermekek lelkén. A fölöttük való vesze­kedéssel nem elsősorban egy­mást, hanem a riadt kicsiket bántják, akikben ezek a hetek súlyos nyomot hagynak. HÁT EZÉRT emeltem szót, a gyerekekért, ez emberség, a szülői szeretet jogán. Cs. Adátn Év* szülék, így hát szavazással döntöttünk róla, kik kapjanak mentőkészüléket. A nős, több gyermekes családapák része­sültek elsőbbségben, meg azok, akik testileg gyengébbek vol­tak. A tengeralattjáró egyéb­ként mindössze 15 méter mé­lyen hevert a tenger fenekén! Csak 40 órára van oxigén Tizenöt hónap múlt el ten­geralattjáró-szerencsétlenség nélkül. A következő vesztesé­get ismét az angol hajóraj szen­vedte el: 1951. április 16-án, Wight-sziget közelében, a La Manche-csatornán elsüllyedt az Ephreus nevű tengeralatt­járó. A szerencsétlenség csak két nap múlva tudódott ki, ami­kor a búvárnaszádnak vissza kellett térnie támaszpontjára, Ports mouthba. Az United Press április 18-án az alábbi közleményt hozta nyilvánosságra: „Nincs rá remény, hogy az Ephreus 75 főnyi legénysége közül bárki is megmeneküljön. A búvárhajó 198 láb (több mint 60 méter) mélységben, a csatorna iszapos fenekén he­ver. Elmúlt a hajnal is, és egyetlen tengerész sem buk­kant föl a víz színére. A men­tőhajók búvárai leereszkedtek a tengeralattjáróhoz, és ko­pogtatással adták a legénység tudomására, hogy a felszínen mentőcsónakok várják őket.” A tengeralattjáró Anglia déli partjai közelében süllyedt el. Amint észrevették, hogy bajba került, a mentőhajok körülvették a szerencsétlenség színhelyét. — Az Ephreus legénységé­nek mindössze 40 órára vart oxigénje, és ez az idő már le­telt — jelentette ki az admí- ralitás szóvivője. (Folytatjuk.) kék segítségével, a Truculent többi matróza és tisztje is fel­színre tud emelkedni. Az ad- miralitás parancsára repülőgé­pek keringtek a szerencsétlen­ség színhelye fölött, hogy a fel- színré kerülő hajótöröttekről tüstént értesíthessék a közel­ben tartózkodó hajókat. Egy Lancaster típusú repü­lőgép kutatás közben szeren­csétlenül járt és a tengerbe zuhant, ötíőnyí legénysége a vízbe veszett. A közelben cirkáló hajóik és repülőgépek a Truculent to­vábbi 10 tengerészét találták meg — holtan. Ezután következett a máso­dik baljóslatú híradás: a bú­várok, akik felkutatták a Tru- culentet, hiába kopogtattak a naszád páncélzatán, a tenger­alattjáró legénysége nem adott életjelt. Másnap, január 14-én, a lon­doni rádió a következő hírt közölte: „A próbálkozások, hogy a Truculent legénységével össze­köttetést létesítsenek, ered­ménytelenül végződtek. A sze­rencsésen megmenekült 15 és a felszínre már csak holtan ke­rült 10 tengerészen kívül a Truculent legénységének töb­bi tagja — 52 tengerész — minden jel szerint megfulladt az elsüllyedt tengeralattjáró­ban. A katasztrófa ügyében vizsgáló bizottság ült össze.” Mindössze 15 méternyire a felszín alatt A Truculent esetében is az történt, mint a többi tenger­alattjáró-szerencsétlenség után: kezdetben nem tudták, hol fekszik az elsüllyedt bú­várnaszád. A Truculenttel együtt 64 ember pusztult el, ideszámítva azt a tíz matrózt is, akiknek holttestét a tenger felszínén találták meg. Az angol búvárnaszád egyik i megmenekült matróza így szá-' molt be megmenekülésének kö- ] rülményeiről: — Negyvenötén voltunk aj :engeralattjáró el nem árasz-( :ott részében. Nem jutott] nindannyiunknak Dawis-ké-1 11. Amikor a második világhá­ború befejeztével elkészítették i á tengeralattjáró-háború mér­legét, kitűnt, hogy a búvár­hajók 40 millió tonnányi hajót i süllyesztettek el. : Dönitz német nagyadmirális a háború után kijelentette, hogy a második világháború alatt 38 000 tengerész teljesített ' szolgálatot a német tenger­alattjárókon. A háború végét . azonban csak 8000 érte meg. A szövetségesek adatai szerint az 1000 német tengeralattjáró kö­zül 800 süllyedt el. A második világháborúban sok katasztrófát okoztak és él­tek át a tengeralattjárók, eze­ket a szerencsétlenségeket azonban —, hogy úgy mondjuk —, szándékosan idézték elő. Drámák azonban a háború után is történtek a tenger mé­lyén. Összeütközés a Temze torkolatánál ( Az első, háború utáni tenger- ; álattjáró-szerencsétlenség an- ] goi vizeiken történt. A Davln svéd tartályhajó 1950. január 12-én összeütkö­zött a Truculent angol tenger- > alattjáróval. A Reuter hírszolgálati ügy- • nökség jelentése szerint a sze- . rencsétlenség a Temze torko- ■ laténál történt. A Truculent— • 70 főnyi személyzetével együtt — pillanatok alatt elsüllyedt. A szerencsétlenség színhe­lyén néhány pillanattal az összeütközés után jelzőbólya bukkant fel a víz színén. Jó jel Volt ez. azt jelentette, hogy a legénység életben van. A legrövidebb időn belül mentő- 1 hajók gyülekeztek össze a Temze torkolatánál. A remény tovább növeke- 1 dett. Nem sokkal a szerencsét- 1 lenség után 15 tengerész buk­kant föl a folyó zavaros vizé- e bői. Dawis-készülék segítségé- ‘ vei menekültek. Ekkor még * mindenki bízott benne, hogy a * Truculent belsejében még 55 tengerész van életben. T r Tíz holttest 1 Mindenki reménykedett, t hogy a 15 megmenekült tenge- t részein kívül a Dáwis-készülé- t A Thresher alomtengeralattjáró katasztrófája alkalmából

Next

/
Thumbnails
Contents